GA186 – Dornach, 1918. december 1.
„A szociális problémák megoldása”: a legtöbb modern tömegmozgalom illúziója. – A szociális struktúrák fejlődésének alapelvei az Atlantisz utáni 2. és 5. korszak között. – A szellemtudományos ismeretek eredményeihez való modern hozzáállás sajátosságai. – Az angol ajkú nemzetek okkult központjainak politikája és tevékenysége – Az emberiség okkult képességeinek jövőbeli földrajzi felosztása: mechanikus, eugenikus és higiénikus okkultizmus
Azt gondolom, hogy rövid pillantást kell vetnünk vizsgálódásaink során arra a képre, hogy milyennek kell lennie a korszerű szociális gondolkodásnak. Ma az eddig elmondottakhoz szeretnék valamit hozzátenni, hogy az általunk vizsgált dolgokban tehetővé tegyem önöknek az egy szinttel feljebbre történő emelkedést, ami századunk szellemének különleges követelményeit tekintve feltétlenül szükséges. Mindazt, amit elmondtam és amit még el fogok mondani – ezt még egyszer meg akarom ismételni – kérem, hogy olyan módon nézzék, hogy bennük nem az időnek és viszonyainak kritikája van, hanem főképpen az ítéletalkotás kidolgozására való anyagot adok, olyan anyagot, aminek egyetlen célja van: alapot teremteni a végbemenő folyamatok átható megfigyeléséhez. Szellemtudományos nézőpont nem lehet az, ami társadalmi kritikával foglalkozik, hanem csak az, ami pesszimizmus és optimizmus nélkül mutat rá arra, ami valóságosan végbemegy. Eközben természetesen szükséges olyan szavakat használni, melyeket mind az egyik, mind a másik oldalról kritikának vesznek ilyen vagy olyan társadalmi osztályok. De ez nem így van. Ha itt a burzsoáziáról volt szó, akkor arról mint egy történelmileg szükségszerű jelenségről beszéltünk, nem pedig azzal a céllal, hogy szemrehányást tegyünk valami ellen, ami egy meghatározott szellemtudományos szemszögből teljesen szükségszerű volt. Kérem, így értelmezzék a dogokat, amikről ma fogok beszélni.
Mindenekelőtt abból az átfogó impulzusból indulunk ki, amely minden vagy a legtöbb tömegmozgalomban, valamint a proletár szociális követelésben is részben tudatosan, részben öntudatlanul, ösztönösen, zavarosan és homályosan fejeződik ki, de ugyanakkor egészen szilárdan a középpontjukban van. Ez az impulzus egy bizonyos ideálon alapuló, minden szempontból kielégítő szociális rendre való törekvésből áll. Emellett, ha radikálisan – vagyis hamisan – jellemeznénk azt, ami itt alapul szolgál, akkor mondhatnánk ezt: az emberek olyan szociális rendet akarnak kitalálni és felépíteni, amely a földi paradicsom lenne, vagy legalábbis magával hozná az emberhez méltó, boldog élet lehetőségét mindenki számára; egy ilyen rendet a proletariátus korunkban érdemesnek tart arra, hogy felé törekedjen – megvalósítását a „szociális kérdések megoldásának” nevezik, és az, amiről már beszéltem, az ilyen „szociális kérdés megoldása” mögött rejtőzik ösztönös módon.
Ami tehát a „szociális kérdések megoldását” illeti, szükséges, hogy a szellemtudomány képviselője, aki semmilyen téren sem enged illúzióknak, hanem kötelességének tartja, hogy mindig eljusson a valósághoz, itt sem engedhet illúzióknak. Hiszen éppen ezen a területen fordul elő gyakran, hogy az aktív vagy megértésre törekvő ember megmarad egy illúzióktól nem mentes, sok illúzióval terhelt állásponton, amely mindenekelőtt azt az alapvető illúziót tartalmazza, hogy a szociális kérdések megoldhatók.
Ez bizonyos mértékig amiatt történik, mert a mi korunknak fogalma sincs a fizikai sík és a szellemi világ közötti különbségről, mert a mi korunk bizonyos mértékig ösztönösen a fizikai síkot tekinti az egyetlen világnak, és hogy a paradicsomot ezen a fizikai síkon létre lehet hozni. Ezért kénytelen azt hinni, hogy az embernek vagy az a sorsa, hogy sehol se találjon igazságot, vágyainak és szükségleteinek összehangolását, vagy pedig az, hogy a fizikai földi létben találja meg azokat. De annak, aki imaginatív módon szemléli a világot, aki így jut el az igazi valósághoz, a fizikai sík másként tárul fel, és azt mondhatjuk, hogy nincs benne tökéletesség, hanem csak tökéletlenség. Ezért a szociális kérdések végső megoldásáról egyáltalán nem lehet beszélni. Ha akarnák, a legmélyebb tudásból meg tudnák oldani a szociális kérdéseket, de azok semmiképpen sem oldhatók meg abban az értelemben, ahogyan azt ma oly sokan javasolják. Ebből azonban nem következik az, hogy az embereknek azt kellene mondaniuk maguknak: Nos, mivel a szociális kérdések megoldhatatlanok, hagyjunk mindent úgy, ahogy van, és hagyjuk, hogy minden régi ostobaság továbbra is fennmaradjon.
Olyan ez a helyzet, mint az inga lengése: az az erő, amely az egyik irányba kilendíti, olyan erővé válik, amely aztán a másik irányba lendíti. Ugyanolyan módon, ahogyan egy inga lengésénél felhalmozódik egy erő, amely aztán azt az ellenkező irányba húzza, valami hasonló történik az ember történelmi életében is. Bármilyen szociális rendszer, amelyet egy korszak számára megfelelőnek vagy akár a legjobbnak tartunk, ha sikerül megvalósítani, egy idő után szétesik. Az evolúció nem egy egyenletesen emelkedő vonalat követ, az evolúció apályon, dagályon megy keresztül, olyan, mint a hullám. És a legjobb, amit sikerül fizikai síkon elérni, egy idő után maga idézi elő azokat az erőket, amelyek elpusztítják azt. És az emberi ügyek egészen másképp alakulnának, ha a történelmi fejlődésnek ezt a kérlelhetetlen törvényét felismernénk. Akkor az ember nem gondolná, hogy lehetséges a Földön a szó abszolút értelmében paradicsomot teremteni, hanem kénytelen lenne az emberi evolúció ciklikus törvényét vizsgálni. És ha abszolút választ akarnak adni arra a kérdésre: milyen legyen a szociális élet? – akkor lesz helyes, ha ráadásként azt kérdezik: mit kell tenni a mi időnk számára? Mi az, amit éppen a mi korunk, az ötödik Atlantisz utáni kor impulzusai követelnek? Mit kellene itt a valóságba ültetni? – Amikor az ember felismeri, hogy bármit is tesznek, az a ciklikus felfordulások során újra elpusztul, akkor rájön, hogy szociálisan gondolkodni csak relatív értelemben lehet, felismerve a konkrét korszak fejlődési impulzusait. A valósággal kell dolgozni. Az ember a valóság ellen dolgozik, ha azt hiszi, hogy valami hasznosat lehet benne tenni absztrakt-abszolút eszmék segítségével.
A szellemtudomány híve számára, aki nem az illúzióval, hanem a valósággal akar foglalkozni, a következő kérdés merül fel: mi akarja magát realizálni közvetlenül az adott Valóságban?
A tegnapi közlések is egy ilyen kérdés jegyében születtek, és eléggé tévesen értelmeznének engem, ha azt gondolnák, hogy szerintem a bérek és a munka szétválasztásával örök paradicsomot lehetne építeni. Semmi ilyesmit nem mondtam! Arról beszéltem, aminek most kell megtörténnie, szükségszerűségből, az emberi fejlődés mély törvényéből kiindulva. Hiszen a mögött, ami az emberek tudatában van, a mögött, ami felé a proletár életfelfogás törekszik, még ha időnként oly radikális követeléseket is támaszt, mint a bolsevik követelések, amelyekről tegnap beszéltem – mindezek mögött ott van az, amit az emberek ösztönösen meg akarnak valósítani. És aki a valósággal számol, az nem programokat fog javasolni, beleértve az orosz Köztársasági Tanácsot is, hanem megpróbál a végére járni annak, hogy mi áll ma ösztönösen az ilyen dolgok mögött, melyekről kifelé csak fecsegés van. Valójában erről szól az egész, és aki ezt nem érti meg, az semmit sem fog megérteni. Amire ösztönösen törekszünk, az be van ágyazva a mi Atlantisz utáni ötödik korszakunk természetébe, és jelentősen különbözik az előző, a negyedik, görög-latin korszaktól, és még inkább a harmadik, egyiptomi-káldeus korszaktól. A mai szociális kapcsolatokban az embereknek – nem mint egyéni, individuális lényeknek, hanem a szociális kapcsolatokban – ahol csoportként lépnek elő, valami egészen konkrét dolgot kell akarniuk. És ezt ők ösztönösen akarják. Azt akarják, amit az Atlantisz utáni negyedik korszakban, egészen a keresztény időszámítás tizenötödik századáig, nem akarhattak. Méltóságteljes emberi létet akarnak, ami azt jelenti, hogy azt akarják, hogy a szociális struktúra tükrözze azt, ami korunkban az emberiség ideálja. Az emberek ma ösztönösen azt akarják, hogy a szociális struktúra azt tükrözze, amilyen az ember.
Ez nem így volt az Atlantisz utáni harmadik, egyiptomi-káldeus korszakban. A második korszakban is más volt a helyzet. Abban a második korszakban, vagyis az ókori perzsa korszakban az ember még teljesen a belső lényében volt, az ember akkoriban teljesen belső lény volt. Nem külső módon, hanem ösztönösen igyekezett felismerni a világban azt, ami szükségletként élt benne; az embernek akkoriban nem volt szüksége semmilyen szociális struktúrára, amely lehetővé tette volna, hogy kifelé felismerje azt, ami vágyként, ösztönként, szükségletként élt benne. Ezután következett a harmadik Atlantisz utáni kor, az egyiptomi-kaldeus kor. Itt az ember azt követelte, hogy lényének egy része, nevezetesen az, ami a fejéhez kapcsolódik, tükörképként jelenjen meg számára a külső szociális valóságban. Ezért látjuk, hogy az Atlantisz utáni harmadik, egyiptomi-kaldeus korszaktól kezdve hogyan folyik egy olyan teokratikus szociális rend keresése, amely képes az élet minden területét teokratikus-vallási princípiummal áthatni. Minden más akkor még ösztönös volt.
Mindaz, ami a második emberhez, a mellkas-emberhez, a légzés emberéhez tartozik, és az is, ami az anyagcsere-emberhez – mindaz ösztönös maradt. Akkoriban az ember még nem gondolt arra, hogy valamilyen módon a külső szociális rend tükrébe nézzen. Az ókori perzsa korban csak ösztönös vallás létezett, melyet a zoroasztrizmus beavatottai vezettek. És minden, amit az ember kifejlesztett, még belső ösztönösség volt. Nem volt még igénye arra, hogy a dolgokat külsőleg, reflexióban, szociális struktúrában vizsgálja. Az ember csak az ókori Római Birodalom megalapításával– ez a keresztény időszámítás előtti 747-ben történt – véget érő időszakban kezdte el követelni, hogy a szociális struktúrában megtalálja azt, ami gondolatként élt a fejében.
Aztán eljött az a kor, amelyik a keresztény időszámítás előtti nyolcadik században, 747-ben kezdődött, és a keresztény időszámítás szerinti XV. században fejeződött be, a görög-latin kor. Itt az embernek arra volt szüksége, hogy külsőleg, a szociális rendszerben lényének két tagja tükröződjön: a fejember, és a ritmikus ember vagy a lélegzés embere, a mellkas-ember. Az ősi teokratikus építménynek is tükröződnie kell, de most csupán visszhangozva. Gyakorlatilag minden teokratikus építménynek sok közös eleme van a harmadik Atlantisz utáni kor teokráciájával, beleértve a katolikus egyházat is. Az Atlantisz utáni negyedik korban annak kiegészítéseként, ami az előző korból jött, valami új keletkezett: a külső intézmény, a köztársaság, egy olyan intézmény, ami a külső élet irányítását a jogra és hasonlókra építette. Az embernek arra volt szüksége, hogy lényének két tagját ne csak önmagában hordozza, hanem láthassa külső tükröződésben is. Nem értik meg, ha nem tudják, hogy itt az anyagcsere élete, ami a gazdasági életben fejeződik ki, ösztönös, belső maradt benne, külső tükröződésre még nem volt szükség. Az a tendencia, hogy külsőleg is tükröződjön, először a keresztény időszámítás szerinti XV. században mutatkozott meg. Tanulmányozzák a történelmet, milyen az a valóságban, és ne a róla szóló legendákat, melyeket az úgynevezett történelemtudomány fabrikál róla, és akkor megtalálják a külső bizonyítékát annak, amit okkult alapon közöltem önökkel a görögországi rabszolgaságról, mely nélkül az a görög kultúra, melyet annyira csodálunk, elképzelhetetlen. Mindazt, amit most önöknek elmondok, megtalálják az Atlantisz utáni negyedi kor szociális struktúrájában, ahol az a törekvés uralkodik, hogy külsőleg legyen jogi, vallási szociális berendezkedés, de az ösztönösnél nem több a gazdasági berendezkedés.
És csak a mi korunkban, mely a Kr. u. XV. században kezdődött, lép be először annak a követelménye, hogy az egész hármas tagozódású lényt lássuk abban a külső szociális hármas tagozódásban tükröződve, melyben tartózkodik.
Ma tehát a hármas tagozódású embert kell tanulmányoznunk, mivel ő hármas részből álló ösztönt fejleszt ki: a külső, a szociális struktúrában legyen meg az, amiről már beszéltem: először is az önmagát saját struktúrájával irányító szellemi szféra; másodszor a biztonság és állami irányítás szférája, a politikai szféra, amely szintén önálló; harmadsorban a gazdasági szféra, melynek külső szervezete először a mi időnkben kell, hogy létrejöjjön. Látni az embert, aki egy szociális struktúra alakjában realizálódik – ez ösztönként a korunkban jelenik meg először, és mély alapja annak, hogy már nem egyszerű gazdasági ösztön működik, hanem ez a most keletkező gazdasági osztály, a proletariátus arra törekszik, hogy tudatosan létrehozza a gazdasági struktúrát, ahhoz hasonlóan, ahogyan az Atlantisz utáni negyedik kor létrehozta az adminisztratív, jogi struktúrát, a harmadik, az egyiptomi-káldeus pedig a teokratikusat.
Ilyen belső alappal rendelkezünk, kedves barátaim. Most pedig, ha erre a belső alapra tekintünk, akkor helyesen lehet megítélni a modern viszonyokat. Akkor azt is megértik, miért kellett nyolc nappal ezelőtt felvázolnom önöknek a háromtagú szociális építmény lényegét. Valójában ez nem kitaláció, ami hasonlít azokra a programokra, melyeket ma számtalan társaság kifejt, hanem azokból az erőkből ered, amiket meg lehet figyelni, ha a fejlődés valóságához fordulunk. Ezt el lehet érni, ha valóban konkrétan és objektív módon megértjük az emberiség fejlődésében ható evolúciós impulzusokat. Az ilyen értésre az idő késztet. De az emberek ellenállnak. Itt egy furcsa megfigyelést tehetünk. Egészen a közelmúltban jelent meg „Egy hölgy levelei Walther Rathenau-hoz. A transzcendens jövő”. Ebben a könyvben a legkülönfélébb dolgokról van szó, például nézzük a következőt: „Ebben a könyvben egy jelentős nézet publikálódik, levelek formájában kifejtve… A hölgy, aki látomásokra hivatott, ennek a könyvnek a kiadója számára közli a saját nem szokványos tapasztalatait, azt, hogy ismeri a kor lelkét és a világ új fejlődését. A jövő erői, melyek ma a világ magasztos formájáért harcolnak, magukat egy egyéni emberi sorsban jelenítik meg, új lelki erők valóságának tapasztalataként.”
Egészen figyelemre méltó, hogy sok mindent elmond, de nagyon furcsa módon. A hölgy az érveléseiben abból indul ki, hogy az embernek magasabb szellemi képességeket kell kifejlesztenie, és csak akkor lesz képes az igazi valóságot meglátni. A könyv „A világlélek és emberi lélek záró kozmikus vizsgálata” c. fejezettel zárul, de nem lép tovább annál, hogy az embernek lehetnek bizonyos magasabb képességei, a szerző nem jut el odáig, hogy kimondja, mit is lát az ember ezeknek a magasabb képességeknek a segítségével. Valami olyasmit kapunk, mint ha az embernél tanulmányoznánk, hogy van szeme, de semmit sem mondanánk arról, hogy mit láthat meg a szemeivel a valóságban.
Figyelemre méltó az is, hogy némely ember hogyan viszonyul ma a szellemtudományhoz. Meghátrálnak, ha elkezdünk előttük beszélni arról, amit mégiscsak meg lehet látni. Az említett hölgynek ezt lehetne mondani: „Önnek az a véleménye, hogy az emberben ki tudnak magasabb képességek fejlődni; a szellemtudomány azért van itt, hogy arról lehessen beszélni, mit is lehet látni a fontosabb dolgokban, ha ezek a magasabb képességek kifejlődnek. De az emberek elhátrálnak ez elől, nem képesek ezt meghallani”.
Láthatják, hogy az idő pontosan afelé húz, ami felé a szellemtudomány haladni akar, és arról, hogy a dolgok hogyan léteznek együtt az emberben, a legutóbbi, „A luciferi és az ahrimáni és az emberhez való viszonyuk” című cikkemben beszéltem, [*Ez a cikk a „Filozófia és antropozófia. Cikkek 1904-1923″ gyűjteményben található. GA35.] Alexander von Bernus A királyság című folyóiratában jelent meg. Kiderül, hogy azok az emberek, akik elismerik, hogy az ember számára valóban lehetséges a szellemi valóság meglátása, fantasztáknak tartják azokat, akik most erről a szellemi valóságról beszélnek, arról a valóságról, amelyet ők igaznak tartanak, és amit az ember képes meglátni. És ilyen dolgok együtt élhetnek ugyanabban a lélekben.
Azért említettem ezt a hölgyet, mert nem ő az egyedüli jelenség. Ami nála megjelenik, az sok más esetben is megjelenik, mert éppen az a jellemző, hogy az embereket vonzza, hogy a megszokott külső valóságon túlra tekintsenek, de nem eléggé akarják komolyan megvalósítani, amit akarnak. Képzeljük el, hogy a könyv szerint például az ember bizonyos rokonságban áll a kozmikus erőkkel. De attól még nem mehetsz oda az emberekhez, és nem mondhatod el nekik, hogy mi áll a „Szellemtudomány körvonalaiban”. Ettől menekülnének. De a szociális jelenségeket abban az értelemben, ahogy én beszélek róluk, nem lehet megérteni, ha csak annak adjuk át magunkat, ami látható, és figyelmen kívül hagyjuk, amit nem látunk. De a láthatatlan meglátása végtelenül fontos. Különben mindig ugyanabba a hibába esünk, mint amiről ma a legelején beszéltem, hogy a valóságot az egyes, egyedi esetben abszolutizálják, hogy például ezt a szociális kérdést teszik fel: hogyan lehet egységes szociális rendet bevezetni minden ember számára a földön? Ez ugyanis egy üres kérdés. Az emberek a Földön nem egyformák. És a jövőben a köztük levő különbségek, mindenféle internacionalizmus ellenére, éppen egyre erősebben fognak megjelenni. Az eredmény az, hogy aki azt gondolja, hogy a szocializáció egyformán valósítható meg Oroszországban, Kínában, Dél-Amerikában, Németországban vagy Franciaországban, az a legtávolabb áll a valóságtól.
Ebben az esetben abszolút gondolatokat fejeznek ki ott, ahol a valóságnak csupán az individuális, viszonylagos gondolatok felelnek meg. Rendkívül fontos, hogy ezt szem előtt tartsuk.
Az elmúlt években hatalmas fájdalmat okozott nekem, amikor szembesültem azzal a ténnyel, hogy ott, ahol ezeket a dolgokat meg kellett volna érteni, nem értették meg. Emlékeznek, hogy két évvel ezelőtt megmutattam itt azt a térképet, amely most a valóságban is megvalósult. Nem csak önöknek mutattam meg. Azt akartam, hogy ezt a térképet akkor megismerjék, hogy meg lehessen magyarázni, hogy egy meghatározott oldalról bizonyos impulzusok jönnek, és van egy törvény, amely szerint, ha ezeket az impulzusokat megismerjük, ha elgondolkodunk rajtuk, ha tudatosítjuk őket, akkor módosíthatóak, akkor más irányt lehet adni nekik. Nagyon fontos, hogy megértsük őket. De nem találtam senkit, aki ezt meg akarta volna hallgatni, aki meg akarta volna érteni ezeket a dolgokat, aki ezeket a dolgokat igazán komolyan vette volna. És hogy komolyan kellett venni őket, azt a mai események is bizonyítják.
Itt még figyelembe kell venni azt a tényt, hogy a világfejlődés néhány sarkalatos törvényének széles körű ismerete, az ilyen tudás, ami külsőleg is tevékenyen jelenik meg, bizonyos mértékig csak az angolul beszélő népek titkos társaságaiban van jelen. Ezt a kivételesen fontos tényt figyelembe kell venni. Más népek titkos társaságai lényegében csak üres szólamokkal foglalkoznak. De a brit nyelvű népek titkos társaságai olyan központok, melyekben bizonyos módszerek segítségével, amelyekről egyszer talán beszélek, de ma ez messze vinne a témától, olyan igazságokat nyernek, amelyeknek megfelelően aztán lehet irányítani a politikai fejleményeket. Ilyen módon mondható, hogy azok az erők, amelyek azokból a titkos társaságokból a Nyugat politikájába áradnak, a dolgok ismeretével kapcsolódnak a történelemhez. Ott számolnak a történelmi fejlődés törvényeivel. Nem az a szükséges, hogy külső módon minden pontosan stimmeljen, a dolog lényege erre a kérdésre redukálódik: a dolgok ismeretével vagy dilettáns módon, a véletlen befolyása alatt bánunk a történelmi fejlődés tényeivel.
Egészen dilettáns, Isten által elhagyatott volt például Közép-Európa politikája. A brit ajkú népek politikája, a Brit Birodalomnak és csatlósának a politikája nem dilettáns, hanem a dolgok ismeretével vezetett, professzionális volt, filiszteus kifejezést használva.
Egy hatalmas különbség áll előttünk, valami nagyon jelentős, amit figyelembe kell vennünk. Azért jelentős, mert ami azokban a körökben ismert volt, az már a valóságba áramlik. Azoknak az embereknek az ösztöneibe áramlik, akik külsőleg képviselik a politikát, és csak politikai ösztönből cselekszenek. Mögöttük azok az erők állnak, amelyekről most beszélek, Nem kell megkérdezni hogy Northcliffe vagy Lloyd George* be volt-e avatva valamilyen mértékben ezekbe az erőkbe. Nem erről van szó, hanem arról, hogy tudnak-e ezeknek az erőknek a szellemében cselekedni. [* Viscount Northcliffe (Alfred Charles William Harmsworth) (1865-1922). David Lloyd George (1863-1945), 1909-től miniszter, 1917-1922 között miniszterelnök.]
Önöknek elegendő, ha észreveszik, hogy az ő ösztöneik azoknak az erőknek az irányában hatnak. Igen, éppen ez történik. Azok az erők hatnak a világtörténelem irányításában, amelyekre rámutattunk. Ez lényeges. A világtörténelem összefüggéseiben eredményesen cselekedni csak akkor lehet, ha egészen komolyan vesszük mindazt, amit itt elmondtunk a világban zajló dolgokról. Csak annak van ereje, aki a világ valódi történelme értelmében cselekszik vagy hagyja, hogy cselekedjenek, de annak a cselekedetei, aki semmit sem tud, erő nélküli. Ily módon az erő legyőzi az erőtlenséget. Ilyen a külső tett. Az erőnek az erőtlenség feletti győzelme végül is a tudásra és tudatlanságra vezethető vissza. Ezt szem előtt kell tartani.
A lényeg az, hogy a káosz, ami most készül elő Keleten és Közép-Európában, egyik oldalról megmutatja, hogy szörnyű volt mindaz, ami ebben a káoszban akart államrendet alapítani, és ami most elsöpörtetett; másrészt pedig világossá vált, hogy ami Közép és Kelet-Európában végbemegy, az a legteljesebb dilettantizmust mutatja a külső életben ezekkel a dolgokkal kapcsolatban. Nyugaton, egyes angol nyelvű népeknél nem uralkodik dilettantizmus, mindenütt – hogy ismét filiszteri kifejezést használjak – kompetens mérlegelés uralkodik ezekről a dolgokról.
De ugyanakkor ez az, ami a történelemnek az elkövetkező évtizedekben arcot fog adni. És lehetnek még magasabb eszmék Közép- és Kelet-Európában, lehet jóakarat, és elő lehet állni egyik vagy másik programmal, de mindezzel nem lehet mit kezdeni, amíg az ember meg nem tanulja, hogy azokból az impulzusokból induljon ki, amelyek a tudat küszöbének a túloldaláról származnak, amit a Nyugat, a brit ajkú népek is tesznek; ők a tudat küszöbének túlsó oldaláról merítik impulzusaikat.
Azok a barátaink, akik évek óta legalábbis hallották azt, amit mondtam, ahogyan ezt most is teszem önök előtt, ezzel kapcsolatban mindig elkövettek egy hibát, ami általában a legjobb barátainkat is összezavarta, ez a hiba a következő gondolatból eredt: mi értelme azt mondani az embereknek, hogy a Nyugat bizonyos titkos centrumai felelősek ezért vagy azért a dologért, először is el kell hitetni velük, hogy léteznek ilyen titkos társaságok. Épp ez a dolog az, ami alapvető feladat: az ilyen titkos társaságok létében való hit felébresztése. De elsősorban nem erre kell irányítani a figyelmet. Egyáltalán nem számíthatnak kedvező fogadtatásra, ha egy olyan kaliberű államférfinak, mint Kühlmann [*Richard von Kühlmann (1873- 1948), 1917-1918 külügyi államtitkár] el akarják magyarázni, hogy vannak titkos társaságok, amelyek tudatában vannak az ilyen impulzusoknak. Egyáltalán nem ez a lényeg.
Hibát éppen akkor követnek el, amikor ezt alapvetőnek tekintik. Ezt abból az okból kifolyólag tekintik alapvetőnek, mivel az antropozófusok között még mindig él az a szokás, ami a régi teozófus közösségből ered, hogy a titkok kereskedelmével foglalkozzanak. Azt tartják, hogy ha a szót titkos vagy okkult módon ejtik ki, hogy ha valami rejtett vagy okkult dologra lehet hivatkozni, akkor ezzel különös tiszteletre tesznek szert. De ezen a módon semmi sem hat gyümölcsözően, ha külső valóságról van szó. A feladat az, hogy mutassunk rá, hogy amikor események történnek, egyszerűen mutassunk rá arra, ami minden egészséges emberi értelemmel rendelkező számára elérhető.
Azokon belül a társaságokon belül, ahol hasonló, az életbe átforduló okkult igazságokkal foglalkoznak, kimondtak például egy ilyen tézist: olyan politikát kell folytatni, hogy amikor az orosz nép javára az orosz cárt megbuktatják, akkor Oroszországban létre kell hozni annak lehetőségét, hogy egy szocialista kísérletet valósuljon meg, amit nem lehet a nyugati országokban megvalósítani, hiszen itt az haszontalannak, nem kívánatosnak tűnik.
Ebben, amit most mondok, hogy ilyet a titkos társaságokban kimondtak, lehet kételkedniük. De ha rámutatunk, hogy minden politikai tendencia olyann módon valósul meg, hogy ez a tézis realizálódik az életben, akkor egy szokásos emberi értelemmel állnak magában a valóságban, a lényeg az, hogy felébredjen a valóság megértése.
Az, ami Oroszországban zajlik, lényegében annak a megvalósulása, amit a Nyugat akart. És az, hogy ezt az annyira otromba szocialista kísérletet nem az angolokkal hajtják végre, hogy ott minden hebehurgyán megy, ezt kitűnően tudják azokban a társaságokban, és a fejük egyáltalán nem fáj, hiszen tudják, hogy ezeket az országokat odáig kell eljuttatni, hogy szükségessé váljon ott a szocialista kísérlet. És akkor, sötétségben hagyva őket a szociális berendezés lényegével kapcsolatban, bevezetik számukra a szükséges szociális rendszert, és akkor majd ők irányíthatják a szocialista kísérletet.
Látják, óriási erő rejlik az okkult tudás meghatározott módon való visszatartásában, amire ezekben a központokban nagy gondot fordítanak. És ezek ellen az erők ellen semmi más módon nincs más megváltás, csak a megismerés, amire a másik oldalról tehetünk szert, és szembeállíthatunk ezzel az erővel. Ebben a szférában nem beszélnek bűnösségről és ártatlanságról, ebben a szférában csak szükségszerűségről beszélnek, olyan dolgokról, melyeknek meg kell történniük, mivel azok most már az alapok hátterében, az erők területén vannak, és ha még nem is váltak valóvá, mégis rendelkeznek már erővel, hatóerővel, és meg fognak jelenni.
Aligha szükséges még hangsúlyozni, amit állandóan mondok, hogy a német népek lényét nem lehet elpusztítani. A német népeknek ez a lénye a saját útját kell, hogy keresse. És a helyzet az, hogy meg fogja tudni találni, de nem szabad hamis úton, a tudatlanság ösvényein.
Tehát jegyezzék meg, hogy az, amit most mondok – ez nem mond ellent annak, amit az elmúlt években mondtam, hiszen a dolgoknak két oldaluk van –, az sok szempontból akarat. És azt meg lehet bénítani, ha a másik oldalról érkező erők lépnek működésbe, de inkább a tudásra kell támaszkodni, mint a dilettáns tudatlanságra.
Látják, a lényeg a következő: ha Keletről – és most Kelet alatt mindazt értem, ami a Rajnától keletre terül el, egészen Ázsiáig – nem éled semmilyen ellenállás, akkor a brit világuralom a római-latin, a francia elem szétesésével azoknak az erőknek a szándékai szerint fog fejlődni, amelyeket ma – mint a múltban is már nem egyszer – úgy jelöltem, mint az ösztönök hátterében állót. Ezek állnak az ösztönök mögött. Ezért fontos, hogy azzal a gondolkodással, amihez az emberek hozzászoktak, ne tegyék meg mindazt, amit Woodrow Wilson mond, hanem mély tudással kell megérteni mindazt, ami az olyan emberekben, mint Woodrow Wilson, csak ösztönökben jelenik meg, és aztán amivel minden formába öltöztetve megtévesztik az embereket, de ami csak azért jön elő egyik vagy másik lélekből, mivel ez a lélek egy meghatározott módon tudatalatti erők által van megszállva.
Az is tény, hogy a Nyugat köreiben, akik a tudást titokban tartják, éberen figyelnek arra, hogyan jönnek létre meghatározott dolgok, melyek bármely körülmény esetén a Nyugat Kelet feletti uralmához vezetnek. Az emberek ma, a saját tudatukból kiindulva, mondhatnak mindent, amit akarnak, de a világban van egy törekvés, hogy Nyugaton az uralkodók kasztját hozzák létre, és Keleten – ami a Rajnától kezdődik és Ázsiáig húzódik – a rabszolgák gazdasági kasztját. Itt a rabszolga-kaszton nem azt értjük, amit az ógörögök, hanem gazdasági rabszolga-kasztot, olyan rabszolga-kasztot, amelyet szocialista módon kell megszervezni, melynek szociális struktúrája a legvalószínűtlenebb formát kell, hogy öltse, de ezeket a formákat később nem kell az angol nyelvű népek között alkalmazni.
A lényeg az, hogy az angol nyelvű népeket kell a Föld uraivá tenni.
Igen, arról az oldalról mindent átölelő módon gondolkodnak. És most elérkeztem ahhoz, hogy valami olyasmit magyarázzak meg, amit kérem, hogy teljes tudatossággal fogadjanak be: amikor ma ehhez hasonló dolgokat mondunk ki, akkor ez az idők eseményeinek nyomása alatt történik, és ezekhez nem szabad komolytalanul viszonyulni. Azt, amit itt elmondok, gondosan titkolják a Nyugat központjai, amelyekre már sokszor utaltam. És Nyugaton magától értetődőnek tartják, hogy Keleten az embereknek semmit sem szabad tudniuk azokról a dolgokról, amelyeket, ahogyan már korábban elmondtam, meghatározott módszerekkel, melyekről talán később még beszélek, megismernek e központok, mivel, titokban tartva ezeket mások előtt – és csak ennek segítségével – ezek segítségével akarnak világuralmat alapítani.
Láthatják, hogy az ötödik Atlantisz utáni kortól kezdve az emberiség evolúciójában egész meghatározott erők emelkednek fel. Hiszen az emberiség előre fejlődik. A külső materialista tudomány által antropológiailag vagy történelmileg figyelembe vett rövid időintervallumon belül teljesen lehetetlen ítéletet alkotni az emberi evolúcióban létező erőkről. Hiszen ezekben a kis időintervallumokban, amelyekben antropológiailag vagy történelmileg figyelik a külsőleg kialakuló dolgokat, csak nagyon kis változások mennek végbe. Ez a tudomány nem tudja, hogy mennyivel másként nézett ki minden a második korban, nem beszélve az elsőről, vagy még korábbi korszakokról. Erről csak a szellemtudomány segítségével tudhatunk. És szintén csak a szellemtudomány segítségével lehet rámutatni azokra az erőkre, melyek a jövőben fognak kifejlődni az emberi természetből teljesen elementáris módon. És arról, hogy ilyen, a földi életet átalakító erők fejlődnek az emberből – erről tudnak azokban az okkult központokban. És ezt el akarják titkolni a Kelet elől, ezt a tudást csak maguknak akarják. És ők azt is tudják, hogy ezek az erők háromfajta képességet adnak, melyek az embereknél ma még csak a legkezdetlegesebb csíraként vannak meg. Úgy fognak kifejlődni az emberi természetből, mint ahogyan az emberi evolúció folyamán kifejlődött a többi képesség.
Erről a három képességről kell önöknek beszélnem, melyekről tudnak azokban a titkos központokban, és a következő módon kell érthetővé tennem önök számára, hogyan fognak kifejlődni a jövőben az emberi természetben. Először is, az úgynevezett materiális okkultizmusra való képességek. Ezeken a képességeken keresztül – és ez a brit titkos társaságok ideálja – meghatározott szociális formák, melyek ma az iparosítás alapját képezik, egészen más alapra kell hogy helyeződjenek. Ez ismert ezeknek az okkult köröknek minden beavatottja számára, hogy csak bizonyos képességeknek köszönhetően, melyek ma még rejtve vannak az emberben, a gépek és mindenféle mechanikai berendezés nagy számban mozgásba hozható a hangrezgések törvényének segítségével. Erre egy kis utalást találhatnak abban, ami a Misztériumdrámáimban Straderrel kapcsolatos.
Ezek a dolgok ma éledeznek. A materiális okkultizmus területén az okkult körök ezeket a dolgokat titokban tartják. Lehetséges olyan motorokat létrehozni, melyek annak köszönhetően, hogy ismertté válik a megfelelő hullámgörbe, az ember egészen jelentéktelen hatására mozgásba hozhatók az üzemekben. Ennek köszönhetően a ma használt emberi energia nagy részét felválthatja a tisztán mechanikai energia. Ma 1 milliárd 400 ezer ember él a Földön, de több munka termelődik, mint amit ez az 1,4 milliárd ember tud megtermelni – egyszer beszéltem már erről; tisztán mechanikai úton annyi munka jön létre, mint amennyit 2 milliárd, a Földön élő ember tudna létrehozni. Ezt a maradék munkát a gépek végzik, és ha nem lennének, akkor ennek a munkának az elvégzéséhez 600 millióval több embernek kellene a Földön élnie. De ha az, amit mechanikai okkultizmusnak hívok, belép a gyakorlati tevékenység szférájába – ami azoknak a titkos központoknak az ideája – akkor azoknak a gépeknek a segítségével nem 5-600 millió ember, hanem több mint 1 milliárd ember munkája valósul meg. Ennek köszönhetően az angol nyelvű népek körében olyan feltételek alakulnak ki, melyeknél az emberi munka kilenc tizede feleslegessé válik. De a mechanikai okkultizmus nemcsak azt teszi lehetővé, hogy a munkáskezek 9/10-e feleslegessé váljon, hanem azt is, hogy az elégedetlen emberi tömegek mindenféle tiltakozását megbénítsák.
A gépek mozgásba hozásának képessége, mely a hanghullámok törvényén alapul, széleskörűen fog kifejlődni a brit nyelvet beszélő népeknél. Ezt tudják azokban a titkos körökben. Erre a tudásra ők úgy tekintenek, mint ami hatalmat ad nekik a Föld többi népe feletti uralkodásra az ötödik Atlantisz utáni korban.
De azokban a körökben valami mást is tudnak. Tudják, hogy van még két képesség, ami szintén ki fog fejlődni, Az egyiket eugenikus képességnek nevezném. Ez az eugenikus képesség túlnyomórészt a Kelet embereinél fog kifejlődni, Oroszország népeinél és Oroszország ázsiai környékén. És a Nyugat titkos köreiben is tudják, hogy az eugenikus képesség nem fejlődhet ki a brit nyelven beszélő népek veleszületett képességcsíráiból, csak az ázsiai és orosz népek veleszületett képességcsíráiból.
Ezeket a tényeket tudják a Nyugat titkos köreiben és számolnak velük. Olyan impulzusokként számolnak velük, melyek a jövő fejlődésében valósággá válnak. Eugenikus képességnek hívom az emberi szaporodás kiemelését a véletlen és az önkény alól. A Kelet népeinél ki fog fejlődni egy ösztönös, homályos ismerete annak, hogy meghatározott kozmikus jelenségekkel párhuzamosan hat a szaporodásnak, a lakosság növekedésének törvénye, hogy meghatározott csillagkonstellációkkal összhangban lehet majd a fogantatást irányítani, és ennek köszönhetően ösztönözni a jó vagy gonosz lelkek földi megtestesülését. Csak azok a népek tudnak erre a tulajdonságra szert tenni, akik az ázsiai népek faji és vér szerinti folytatását jelentik, hogy azt, ami ma az egész Földön kaotikusan, önkényesen megy végbe – a fogantatás, születés – azt minden egyes konkrét esetben a Kozmosz hatalmas törvényeivel hozzák összhangba. Itt nem egy absztrakt törvényről van szó, hanem egy konkrét képesség megszerzéséről, ami minden egyes esetben lehetővé teszi megtudni, hogy most történnie kell-e fogantatásnak vagy most nem szabad fogantatásnak történnie.
Ez a tudás, ami képes lesz a mennyből impulzusokat hozni a Föld moralizálására vagy demoralizálására magának az emberi természetnek a segítségével, ezek a különleges képességek a vér által hozott képességek folytatásaként fognak kifejlődni, a Kelet fajainál, és azt, ami ilyen képességekként fejlődik ki, eugenikus okkultizmusnak nevezem. Ez az a második képesség, amely megakadályozza, hogy az emberiség fejlődése a fogantatással és a születéssel kapcsolatban önkényes módon történjen, többé vagy kevésbé a véletlenen múljon. A brit nyelven beszélő népek titkos köreiben jól tudják, hogy ezek a képességek a Kelet népeinél fognak kifejlődni. Tudják, hogy ők maguk a veleszületett csíraképességek segítségével ezekre nem tudnak szert tenni. Azt is tudják, hogy a Föld nem tudja elérni a célját, nem tud átmenni a Jupiter-állapotba, A Föld aránylag gyorsan el tudna térni a céljától, ha csak a Nyugat erőivel dolgoznánk. Ha csak a Nyugat mechanikai okkult képességeivel dolgozunk, akkor csak a Nyugat lelket vesztett lakossága tudna lassan fejlődni, ez a lakosság annyira elvesztené a lelket, amennyire ez lehetséges.
Ezt tudják. Ezért a köreiken belül arra törekszenek, hogy azt fejlesszék, amit a képességeik szerint tudnak, a mechanikus okkultizmust, és eközben arra törekszenek, hogy uralkodjanak azokon a népeken, amelyek az eugenikus okkultizmust fejlesztik. A Nyugat titkos köreiben minden tudó ezt mondja: „Nekünk pl. India felett azon az alapon kell uralkodnunk, hogy mindössze annak folytatásaként, ami az indiai testiséggel történik – ha ezt egyesítjük azzal, ami Nyugaton egy teljesen másik irányba megy, a mechanikus okkultizmus irányába – akkor olyan testek keletkeznek, melyekbe olyan lelkek testesülhetnek meg, akik a jövő fejlődését a következő stádiumára vezetik”. Az angolul beszélő okkultisták tudják, hogy le kell mondaniuk azokról a testekről, melyek a saját népük közegében keletkeznek, és ezért uralomra törekszenek azok felett a népek felett, amelyek olyan testeket adhatnak, melyek segítségével a Földfejlődést a jövőbe lehet vezetni.
Az amerikai okkultisták tudják, hogy csak akkor, ha uralomra jutnak az orosz nép felett, akiknek a testében a jövőben az eugenikus okkultizmus csírája kifejlődik, akkor fokozatosan kiépül egy szociális kapcsolat az ő kihaló faji sajátosságaik és Oroszország európai részének a növekvő lelki, faji sajátosságai között, és hogy csak ebben az esetben tudják a jövőbe átvinni azt, amit át akarnak vinni.
Most a harmadik képességről kell, hogy beszéljek, ami ma még rejtve van, de a jövőben ki fog fejlődni. És akkor ismert lesz számunkra mind a három: a materiális okkult képességek, az eugenikus okkult képességek és a higiénikus okkult képességek. Ezek a higiénikus okkult képességek jó úton vannak, és nem kényszerítenek bennünket hosszú várakozásra. Ezek a képességek csak akkor érnek meg, ha megértjük, hogy az emberi élet, ahogyan az a születéstől a halálig halad, egy olyan folyamat, ami teljesen identikus a halál folyamatával. A betegség folyamata a születés és a halál között haladó teljesen hétköznapi, normális életfolyamat speciális, radikális átalakulása, csak azért szoktunk egészségesek lenni, mivel a betegséget előidéző erőkön kívül az egészségessé tevő erőket is magunkban hordozzuk. És ezek az egészségessé tevő erők – erről minden okkultista tud – abszolút ugyanazok az erők, melyeket az ember akkor alkalmaz, amikor okkult képességeket dolgoz ki, amikor ezeket az erőket megismeréssé alakítja. Az emberi organizmusra jellemző belső gyógyító erők megismeréssé való átalakítása adja az okkult megismerést.
A Nyugat titkos köreinek beavatottjai tudják, hogy a jövőben a materialista medicinának semmilyen talaja nem lesz. Hiszen amikor kifejlődnek a higiénikus okkult képességek, többé nem fogják használni a külső materialista orvoslást, hanem lehetőség lesz bármely, nem karmikus okokból bekövetkezett, s ezért a gyógyító hatásnak ellenálló betegséget meggyógyítani, tisztán fizikai úton megelőzni – profilaktikusan. Most ez fantáziának mutatkozhat, de nagyon hamar valósággá válik.
Az történt, hogy ez a három képesség nem egyszerre fog kifejlődni a Föld összes népénél. Önök már látták, hogy helye van a felosztásnak. Ez a felosztás természetes módon a testekkel áll kapcsolatban, és nem a lelkekkel, hiszen azok állandóan fajról fajra haladnak, egyik népből a másikba, de ennek a felosztásnak sok kapcsolata van a testekkel. Az angol nyelvű népek testéből semennyire sem tudnak kifejlődni annak előfeltételei, hogy a jövőben eugenikus okkult képességekre tegyenek szert. Ezeket a képességeket alkalmazzák majd Nyugaton, de ezek a képességek ott a Kelet országai feletti uralomnak és a Kelet és Nyugat emberei közötti házasságkötésnek köszönhetően lesznek alkalmazva; azt fogják használni, amit csak a Kelet emberei tudnak tapasztalni.
A higiénikus okkult képességekre különösen Közép-Európa népei hajlamosak. És a helyzet az, hogy az angol nyelvű népek nem tudják a higiénikus okkultizmus született képességét kifejleszteni, de idővel, a születés és a halál közötti fejlődés során képesek lesznek ezt a képességet kidolgozni. Ezek a képességek kidolgozhatók lesznek. És megint csak, Közép-Európa népeinél nem lesz veleszületett képesség az eugenikus okkultizmusra, melyek azoknál a népeknél, akik a Rajnától keletre és Ázsiában vannak, születéstől kezdve megjelennek, de az élet során el tudják ezeket sajátítani, ha tanulnak a Kelet népeitől. Így lesznek felosztva ezek a képességek. Kelet embereinek nem lesz semmilyen képessége a materiális okkultizmushoz; csak kívülről kaphatják azt meg, ha valaki odaadja nekik, ha nem rejtik el előlük. És mindig meg lesz a módja az elrejtésnek, annál is inkább, hogy mindig lesz elegendő ember, aki megengedi magának azt a butaságot, hogy ne higgyen annak, aki képes ezeket a dolgokat látni.
Így a Kelet és Közép-Európa emberei a materiális okkultizmust a Nyugattól megkaphatják. Megoszthatják velük a földi javakat is – a termékeket. A higiénikus okkultizmus Közép-Európában fejlődik ki, az eugenikus – a Kelet országaiban. De az emberek közt ki kell fejlődnie az együttműködésnek. Ezt a jövő szociális impulzusai segítségével kell érzékelni, ez szükségessé teszi, hogy a jövőben a Földön csak általános emberi élet legyen. Hiszen ha az amerikai csak amerikaiként akar élni, akkor a legtöbb, amit el tud érni – az anyagi hatás, ugyanakkor ezzel arra ítéli magát, hogy nem lesz képes az általános földi fejlődésre eljutni. Ha nem keresi a szociális kapcsolatokat a Kelettel, arra ítéli magát, hogy egy bizonyos inkarnáció után úgy összeköti magát a földi szférával, hogy kísértethez hasonlóan csak ezzel a földi szférával marad kapcsolatban. A Föld kiszakadhatna a kozmikus kapcsolataiból, és akkor ezek a lelkek arra kényszerülnének, hogy kísértetek maradjanak.
A Kelet emberei pedig, ha nem tudnák a saját eugenikus-okkult képességeikhez kiegészítésként felvenni azt, ami a Földhöz húz – a Nyugat materializmusát – akkor elveszítenék a kapcsolatot a Földdel. Akkor egyfajta lelki-spirituális fejlődésbe szippantódnának, és elveszítenék a földi fejlődést; a Föld akkor mintegy eltűnne alattuk, és nem tudnák megkapni a földi fejlődés gyümölcseit.
Az emberek közt bizalomnak kell kifejlődnie, a szó legmélyebb értelmében. Erre apellál a különös emberi fejlődés a jövőben. Általánosságban elmondható, hogy a Nyugat titkos köreinek racionális értelemben elegendő csak azokkal a dolgokkal foglalkozni, amikkel tudnak foglalkozni. Egyáltalán nem a Nyugat dolga, hogy különösebben tekintettel legyen arra, hogy mi fejlődik Keleten, a Kelet embere nézőpontjából; az, hogy mi fejlődik a többieknél, azt a többiekre kell bízni.
Nagyon-nagyon mélyen bele kell nyomni a lélekbe, hogy itt arra a határra jutunk, ahol a bűn, az ártatlanság és a hasonló dolgok általában elvesztik jelentőségüket, ahol csak arról van szó, hogy a dolgokat a legmélyebb értelmükben vegyük, teljes komolysággal, hiszen azok olyan tudást tartalmaznak, melyek egyedüliként képesek az emberiséget a jövőbe vezetni.
Nagyon fontos ezeket a dolgokat teljesen meghatározott módon vizsgálni. Hiszen gondoljanak csak abba bele, hogy az egész Földön, ami három részre van osztva, a Nyugat, Közép-Európa és a Kelet teljesen különböző embereinek három típusa szerint, három fajta okkult képesség fejlődik, melyek ugyanakkor kölcsönösen egymásba fonódnak egy meghatározott módon, úgyhogy Nyugaton az embereknek születésüktől kezdve a materiális okkultizmushoz vannak csíráik, de kidolgozhatják magukban a higiéniai okkultizmusra való képességet; Közép-Európában az emberek túlnyomórészt a higiénikus okkultizmushoz rendelkeznek veleszületett csírákkal, de ha segítenek nekik, akkor Nyugatról szert tehetnek a materiális okkultizmusra, Keletről pedig az eugenikus okkultizmusra; az embereknek Keleten az eugenikus okkultizmushoz van veleszületett csíraadottságuk, de Közép-Európától megszerezhetik a higiénikus okkultizmust. Ezek a képességek a földi emberiségben differenciált módon és ugyanakkor egymásba fonódva jelennek meg. És az ő kölcsönös egymásba fonódásuk határozza meg a szociális kapcsolatokat a jövő társadalmában az egész Földön.
De e képességek kifejlődésének vannak akadályai; ezek sokfélék és hatásuk egészen bonyolult. Így például Közép-Európa és Kelet országaiban jelentős akadály lehet azoknak a képességeknek a tudatos fejlődésében, melyeknek el kell jönniük, az erős antipátia a nyugati országok emberei iránt, ha nem képesek ezekre a dolgokra objektívan tekinteni. Ez akadály lehet az ilyen képességek kifejlődésében. De a későbbi okkult képességek csírái még erősödhetnek is, ha egy bizonyos ösztönös gyűlöletből fejlődnek. Ez egy teljesen kivételes jelenség. Megjegyzem, gyakran felmerül a kérdés – itt most olyasmit érintünk, amivel teljesen objektíven kell foglalkozni: akkor tulajdonképpen miért is háborodnak fel a nyugati országok ilyen értelmetlenül? Éppen azért, hogy ezeket a képességeket az ösztönből kiindulva erősítsék. Hiszen semmi sem járul hozzá annyira ahhoz, ami a nyugati okkultizmus legmélyebb impulzusaiba ágyazódik, mint annak a hamis, de mintegy szentül átélt érzésnek a kialakulása, hogy a kelet- és közép-európai népeket „barbároknak” mutassák be. A materiális okkultizmus csíráinak kifejlődését segíti például az a hangulat, amit Amerikában a „keresztes hadjárat hangulatának” neveznek. Ez azon a véleményen alapul, hogy Amerikának az a küldetése, hogy szabadságot, jogot és még nem tudom, milyen csodálatos dolgokat hozzon a világnak. Az emberek azt hiszik, hogy ez magától értetődő. Itt nem valami vádaskodásról van szó. Az emberek azt hiszik, hogy ők hordják a keresztet. De éppen a hazugság hitében van egyfajta támasz. Hiszen ha a hazugságot tudatosan állítanák, akkor nem lenne ez a támasz sem.
Így egyik oldalról a ma végbemenő dolgok egyrészt végtelenül hasznosak, másrészt éppen azoknak a képességeknek a kifejlődését zavarják, amelyekről elmondhatjuk, hogy az emberek többségénél ma még rejtőznek, de a jövőre vonatkozóan ki akarnak fejlődni, és az emberi szociális struktúrákba a jövőben a legmélyebb módon bekapcsolódnak. Képzeljük csak el, hogy mennyire megvilágosodik, átitatódik megértéssel, hogyan válik minden áttetszővé, ami a korunkban végbemegy, ha használjuk annak ismeretét, hogy minden mögött, amit ma tudatosan kimondunk, a mai közlések mögött tudat alatti ösztönök állnak! De a legfontosabb tény az, hogy az angol nyelvű népek egy nagyon különleges evolúciós folyamatnak köszönhetően rendelkeznek olyan okkult központokkal, amelyek ismerik ezeket a dolgokat, tudják, hogy milyen képességekkel fognak rendelkezni a jövőben az angol nyelvű népekhez való tartozásuk következtében, és milyen képességekkel nem fognak rendelkezni, és ezért azt is tudják, hogy milyen szociális struktúrát kell létrehozniuk ahhoz, hogy használják azokat a képességeket is, amelyeket nem kaptak meg.
De hasonló irányban hatnak az ösztönök is, és ezek az ösztönök már hatottak, nagyon jelentősen, szörnyű módon hatottak.
Különösen hatékony szer, ha a fejlődést hamis mederbe akarják terelni, ahol a nyugati okkult központok tudásával lehet hatni, ha a Keletet oly módon dolgozzák meg, hogy az a saját régi hajlamait tisztán vallásosan fejlessze, elkerüljön minden tudást, és a jövőben is ehhez ragaszkodjon. A nyugati titkos körök vezetői gondoskodnak arról, hogy a tudomány magában létezzen, és tőle külön a vallás, hogy a vallás és a tudás szintézise, a hit és a tudás egymásra hatása ne történjen meg. De arról is gondoskodnak, hogy az a tudomány, ami ellenkező esetben a vallási tartalomba is bevonulna, csak titokban hasson, hogy elementáris módon áthassa az emberiség legfontosabb dolgait, a Föld politikai vezetését, amelynek az a célja, hogy biztosítsa a brit világuralmat. Ennek a világuralomnak az elterjedését szolgálná kolosszális módon egy olyan állapot, melyben a Kelet országai a saját vallásos elképzeléseiket nem hatnák át tudománnyal.
És most gondolják meg, hogy mennyire közelednek az oroszok a Nyugat e törekvése irányában. Egyik oldalról Oroszországban még mindig él a törekvés a vallásosságra, de ezt a vallásosságot nem akarják szellemi tudással áthatni, hanem egyfajta ködös misztikában akarnak maradni. Ez a ködös misztika épp a kívánt eszköz ahhoz, hogy a Nyugat uralkodjon a Kelet felett.
Másrészt a dolgok oda vezetnek, hogy a tudományt a Földön a lehető legmagasabb fokon ateistává tegyék. És ebből a szempontból az angol nyelvű népek kultúrájának tevékenysége a modern időkben különösen gyümölcsöző. Ezeknek az angol nyelvű népeknek igazából nincs okuk panaszra. Hihetetlenül sokat értek el, mert a tudományos irányzatukat, a vallásmentes tudományt, az ateista tudományt az egész Földön elterjesztették. Ez vált uralkodóvá az egész Földön. A Goetheanizmus pedig, ami teljesen tudatos ellentéte, még Goethe országában sem talál helyet; még Goethe saját földjén is lényegében szinte teljesen ismeretlen dolog. Ami ma a tudományban uralkodik, annak az iránya olyan, hogy külső kifejezése legyen azoknak a céloknak, amelyeket ezek a körök titokban tartanak; ugyanakkor azokban a körökben a tudomány a tudás és a vallás szintézise. A külvilágnak ateista tudományt kellett adni; a belső körnek pedig, amelyiknek a világesemények menetét kell irányítania, a tudomány egyúttal vallás is, a vallás pedig egyúttal tudomány.
A legkönnyebb lesz kézben tartani a Keletet, ha megőrzik nekik a tudomány nélküli vallást. Legkönnyebb kézben tartani Közép-Európát, ha vallás nélküli tudománnyal oltják be, mivel a vallás nincs beléjük oltva. Ezeket a dolgokat az azokban a körökben lévő beavatottak elég világosan felismerik, a többiek pedig ösztönösen követik. És azután, hogy Közép-Európa múltbeli uralkodó erői eltűntek, a helyükre semmi sem tudott állni. Ezért annyira nehéz a mai kor teljes világtörténelmi helyzetét helyesen megérteni. Az egész világot a bűnösség és ártatlanság kérdése foglalkoztatja ebben a hadi katasztrófában. De mindezek a dolgok a megvilágításukat csak abban az esetben kapják meg, ha annak a háttérnek az előterében vizsgáljuk őket, amely mint hatóerő lép elő a külső jelenségekben. A bűn és ártatlanság kérdésében olyan gondolati kategóriákban ítélkezni, amelyekhez hozzászoktak – ezt amiatt nem szabad tenni, amiket ma elmondtam.
Nagyon jól tudom, hogy ma, amikor már Wilsont is a XX. század pápájának nevezik, magában Közép-Európában apránként elhomályosul a világháború eredetének megítélése, mivel nem fordítanak figyelmet a kérdés feltevésére. Dokumentumok sokasága bizonyítja azt, amit mondok. De a dokumentumok vizsgálatához alappal kell rendelkezni. Először is, az ítélkezés kidolgozásához meg kell szerezni a lehetőséget. Az adott esetben csak az hozhat ítéletet, aki képes a Küszöb túloldaláról fényt vetni ezekre a dolgokra. Amiatt, ami ma napról-napra előlép, hogy az ítélet útjai egyre inkább hamisakká válnak, attól tartok, hogy egyre kevesebb ember akar a kérdéshez úgy hozzáállni, hogy ez a hozzáállás gyümölcsöző legyen.
Azt gondolom, hogy az embereknek elképesztő gondolatai támadnak, amikor most az újságokból megtudják, pl. azt – nem tudom, hogy igaz-e ez vagy sem, de lehetne ez – hogy a volt német császár ezt mondta: „Nem voltam jelen, amikor a háború készülődött, ezt Bethmann és Jagow csinálták.” [* Theobald von Bethmann-Hollweg (1856-1921), 1909 és 1917 között birodalmi kancellár. Gottlieb von Jagow (1863-1935), 1913 és 1916 között külügyminiszter]. Olvashatnak erről a friss újságokban.
Ha valami hasonló valóban elhangzott ebből a szájból, akkor ez egyszerűen hallatlan! De mindenhol vannak formált ítéletek, amelyek ilyen dolgok segítségével hamis útra terelnek. Látják, a lényeg főleg az, hogy a tényeket abszolút pontossággal kell figyelembe venni, hogy fel lehessen tenni a megfelelő kérdéseket. Akkor látni fogják, hogy e katasztrófa mögött meghúzódó valóban mély, tragikus szükségszerűséget nem szabad olyan felszínesen figyelembe venni, ahogyan ezt manapság oly gyakran teszik. Még a felszínes eseményeket sem szabad felszínesen vizsgálni.
Egy esetre szeretném a figyelmüket irányítani, ami után meglátják, miért foglalkozom ilyen részletekkel. Egy bizonyos idővel ezelőtt már megmutattam itt, hogy Németországban egész sor esemény volt, tények egész sora, melyek háborúhoz vezettek volna, amelyek aztán megszűntek, és nem vezettek oda, míg az, ami tényleg a háborúhoz vezetett, bizonyos előzményekből elég későn jött el, és semmilyen kapcsolatban sem áll más dolgokkal. Nem akarom ma megismételni az erről már elmondottakat, de javasolnám önöknek, hogy gondolkozzanak el azon, amiből meglátják, hogyan kapcsolódnak össze a dolgok a világtörténelemben, és hatnak mint külső szimptómák, míg mögöttük más, nagyon jelentős dolgok állnak, melyekről ma beszéltem önöknek.
Láthatják, fel lehet tenni egy ilyen kérdést: „Az a háborús katasztrófa, ami 1914 júliusában vagy augusztusában kezdődött, meghatározott körülmények hatása alatt vehetett volna-e más irányt, mint ahogyan az a valóságban lezajlott?” Most nem akarok abba a kérdésbe belemerülni, hogy meg lehetett volna-e előzni vagy sem, ez más kérdés, hanem ezt a kérdést akarom feltenni: ez a katasztrófa végbemehetett volna-e más úton? Igen, el kell mondanunk, végbemehetett volna másképp is, habár csak módszertani értékkel bír erről utólag beszélni. De az események és az okkult háttér alapján megengedhető az a gondolat, hogy az egész katasztrófa vehetett volna egészen más irányt. Itt csak töredékesen lehet ítélkezni. És annak, amit most elmondok, az eseményeknek természetesen csak egy meghatározott rétegére van jelentősége. Mondhatjuk a következőt: teljességgel feltételezhetjük, hogy a háború 1914-ben kezdődhetett volna a német seregek keletre való vonulásával, aztán lehetett volna várni, hogy a háború Keleten való kitörésének köszönhetően, elkezdődik-e a harc Nyugaton is. Teljes joggal fel lehetett volna így lépni: a német seregek zömét Oroszország határaihoz vonni, Nyugaton pedig csak kisebb egységeket hagyni védelem céljára, és megvárni, hogy belép-e a háborúba Franciaország vagy sem, amelynek ebben az esetben semmilyen szövetségesi kötelezettsége sem lett volna. Semmilyen szövetségesi kötelezettsége sem lett volna abban az esetben, ha nem hirdették volna meg Keleten a háborút, hanem megvárták volna, amíg az orosz seregek valóban támadnak. Azok természetesen támadtak volna, ebben nem kételkedhetünk. Nem állítom, hogy öt évvel ezelőtt (vagyis a háború előtt egy évvel – a fordító megj.) nem lett volna más alternatíva, ami más irányba vezetett volna, de 1914-ben nem volt. A tényeknek ebben a rétegében elképzelhetjük, hogy a harc Keletre irányult volna. Ilyen lehetséges volt. És ugyanakkor ez lehetetlen volt. Azon az alapon volt ténylegesen lehetetlen, hogy nem volt kidolgozott német terv a keleti hadjáratra. Egyáltalán nem gondoltak arra, hogy a harc valami más úton is mehet, nem úgy, hogy Németországot provokálják az Oroszország elleni támadásra, aztán pedig a szövetségesi megállapodás alapján belép a háborúba Franciaország, és akkor Németországnak két fronton kell harcolnia.
Abból az axiómából indultak ki, ami a német stratégiában a XX. század elején alakult ki, hogy a kétfrontos háború csak támadó jellegű lehet, semmilyen más. Volt egy haditerv, ami a Belgiumon keresztüli gyors behatolást tartalmazta nyugatra, azzal a céllal, hogy Franciaországot különbékére kényszerítsék – ez természetesen illúzió volt, de jelenlévő illúzió – aztán a seregek keletre történő áthelyezését.
Most kérem, hogy gondolják át, mi volt ez a stratégiai terv. A legkisebb részletekig kigondolták, napokra lebontva. Pontosan kiszámolták, mennyi időnek kell eltelnie az Oroszországban meghirdetett általános mobilizációtól a Németországi mobilizáció kezdetéig, ami akkor már nem várhatott tovább, rögtön meg kellett történnie, ahogyan megadta ehhez a lökést az orosz általános mobilizáció. Azt követően egy nappal … két nappal … három nappal, ezt és azt meg kellett tenni. Ha az orosz általános mobilizáció után csak egy napot késnek, akkor az egész terv sérül, és lehetetlenné válik a megvalósítása. Itt valami olyasmi van, amiről kérem önöket, hogy fontolják meg. Itt valami olyan dolog oson elő, ami az egész közép-európai politika számára döntőnek mutatkozik. Hiszen ami nagyon lényeges, hogy semmilyen közép-európai politika nem volt. Hiszen Bethmann ma teljesen hülyeségeket beszél. Kétségbeeshet az ember, ha Bethmann a német parlamentben a leglehetetlenebb, leghihetetlenebb dolgait mondja, de mégis mondja azokat. Semmilyen politika sem volt, csupán egyetlen stratégia, egyetlen esetre épített stratégia. Semmit sem lehetett megváltoztatni benne, egyetlen órával sem lehetett benne semmit sem áttenni.
Kérem gondolják meg azt is, hogy Németországban senkinek sem volt külső ösztönzése arra, hogy háborút kívánjon, és mégis, annak be kellett következnie. Nem volt szükségszerű kívánni azt. Kérem, vegyék ezt figyelembe. A háborúnak azon egyszerű okból kellett bekövetkeznie, hogy teljesen automatikusan, mint egy magától értetődő dolog, abban a pillanatban, hogy Oroszországban kiadták az általános hadi mozgósítást, a német hadsereg vezetőjénél, az óramutatóhoz hasonlóan, ami tizenkettőt mutat, ez a gondolat ébred: „Most meg kell hirdetnem a mozgósítást”. És ettől a pillanattól kezdve minden automatikusan történik, nem az akaraton keresztül, hanem annak köszönhetően, ami évek során elő lett készítve.
Az orosz általános mozgósítást követően teljesen automatikusan következik Belgiumon keresztül a Franciaországba való hatolás, csak egy okból, mivel ez tűnt az egyedül észszerűnek. A császárnak ezt nem mondhatták el – erről már beszéltem – mivel tudták, hogy ő annyira nem diszkrét, hogy ha mondasz neki valamit, másnap már az egész világ tudja. A Belgium elleni támadásról akkor értesült, amikor a mozgósítás megkezdődött. Ilyen dolgok tömegesen megtörténtek. Ezeket a dolgokat kérem, hogy vegyék figyelembe, és akkor azt mondhatják, hogy Németországban egyáltalán nem volt szükség háborút akarni – magától kellett elkezdődnie. Ezt mondom, ha megmaradunk a tények egy bizonyos rétegében. Természetesen a tények egy másik rétegéhez is lehet fordulni, de akkor teljesen zavaros kérdésekre jutunk.
Azok az események, amelyek az egész emberiség katasztrófájához vezettek, egészen emlékeztetnek a derékAzt gondolom, hogy az embereknek elképesztő gondolatai támadnak Kaltenbrunner rektor történetére, amelyet Hamerling [*Robert Hamerling (1830- 1889), költő és filozófus] kapcsán elmondtam. Ha emlékeznek erre a Robert Hamerling költőről szóló történetre, és ha meg akarják érteni őt, akkor azt mondhatják maguknak: ami ebben a személyiségben működik, az nagyrészt abból fakad, hogy egy bizonyos időben gimnáziumi tanárként Triesztbe ment, onnan pedig el tudott menni Velencébe nyaralni, hogy meg tudta látogatni az Adria partvidékét. Hamerling egész belső lélekstruktúrája azon múlik, hogy – gimnáziumi tanárként, mert előző élete alapján éppen ennek kellett lennie – tíz évig az Adria-parti Triesztben élhetett. De hogyan került oda? Elmondtam, hogy írt egy kérelmet, amikor még Grazban volt helyettes, hogy adjanak neki helyet Budapesten. És hát, gondolná az ember: írt egy kérelmet; ha a vezetőség figyelembe vette volna, és jóváhagyta volna, Hamerling ezt az egész tíz évet Budapesten töltötte volna. És nem alakult volna ki belőle költői személyiség, nem lett volna belőle költő; aki ismeri Hamerlinget, az egyetért ezzel. De miért nem Budapestre, hanem Triesztbe ment? A derék Kaltenbrunner rektor, akinek a kérelmet átadták, megfeledkezett róla; és mindaddig, amíg a budapesti helyet el nem foglalták, az íróasztalfiókjában hevert. Amikor pedig elfoglalták a helyet, és Hamerling felkiáltott: – Isten látja, mennyire szeretném azt a helyet Budapesten! – akkor a derék Kaltenbrunner rektor elpirult és ezt mondta: – Ó, Istenem, elfelejtettem, hogy a pályázat az íróasztalomban van! – Hamerling pedig nem jutott el Budapestre. Később, amikor Hamerling Triesztbe ment, a derék Kaltenbrunner rektor szerepe nem ért véget, tettei bizonyos következményekkel jártak. Hamerling Triesztbe jött, és emiatt vált „Hamerlinggé”. Most azt kérdezem: „Hát nem a derék Kaltenbrunner rektor adta a világnak a költő Hamerlinget?”. – Mert a külső jelenségek között, amelyek Hamerling költővé válását eredményezték, nincs más olyan, mint a derék Kaltenbrunnernek, a steierországi Graz rektorának feledékenysége. A dolgok mögé csak úgy lehet behatolni, ha az ember szimptomatológiával foglalkozik. A tünettan ugyanis elvezet oda, hogy a külső jelenségeket kezdje helyesen megítélni, és elkezdi meglátni, hogy mi van a tünetek mögött. Ez fontos. Ez az, amit leginkább szeretnék elérni.
Ha az ember megnézi ezt a modern katasztrófát, rájön, hogy milyen nehéz kimászni ebből a zűrzavarból. Nézzük csak meg, milyen óriási nehézségek merülnek itt fel. Vegyük például ezt: Grey úr [*Sir Edward Grey (1862-1933), 1905 és 1916 között angol külügyminiszter] külső dokumentumok alapján próbálja bizonyítani, hogy ő teljesen ártatlan a háború kitörésében. Magától értetődik, hogy ez bizonyítható, méghozzá nagyon könnyen. A külső dokumentumok alapján egyértelműen bizonyítható, hogy a brit kormány nem hibás a háború kitöréséért. A kérdés azonban az, hogy egyáltalán mekkora súlyt lehet adni a bizonyítékoknak. Csak akkor lehet eljutni a megértéshez, ha kérdéseket teszünk fel, ahogyan én is tettem önök előtt évek óta: volt-e például a brit kormány abban a helyzetben, hogy megakadályozza Belgium lerohanását? – Erre azt kell válaszolnia: igen, volt. – Hiszen pontosan ezt követeltem a memorandumomban, hogy csak a tényeket tárják a világ elé. Ezek egyrészt természetesen arra vezettek volna, hogy a most Hollandiába dezertált úrnak [*Wilhelm P.-t jelenti] már akkor valamilyen módon el kellett volna tűnnie. Ennek oka az lehet, hogy a memorandumom túl kevés visszhangra talált azok körében is, akik megítélhették volna. De én azt követeltem, hogy bizonyos események legyenek percről percre leírva, csupán az események, minden színezés nélkül, ahogyan azok szombat este fél öt és fél tizenegy között egyszerre játszódtak le Berlinben és Londonban. – Tudják, hogy a mozgósítási parancsot szombaton fél ötkor írták alá Berlinben.
Ha ezeket a döntő jelentőségű eseményeket egyszerűen, a világ által róluk mondottak keveréke nélkül írnánk le, akkor bizonyítékot szolgáltatnának arra, hogy a Belgium elleni támadást a brit kormány megakadályozhatta volna. De az nem akadályozta meg. Tehát szombaton fél tizenegykor azt az egyedüli parancsot, ami a német stratégiával ellentétben állt, mely szerint a csapatokat nem szabadott volna nyugat felé mozgatni, és csak a védelemhez szükséges erőknek kellett volna ott maradniuk – ezt a parancsot nem adták ki, és minden maradt a régi stratégia szerint. Ezért a szombati eseményeket fél öt és fél tizenegy között percről percre le kell írni, csak a tényeket kell leírni. Akkor egy egészen más kép fog kialakulni, egy olyan kép, amely mindenekelőtt a kérdések helyes feltevéséhez vezet.
Félő, hogy a világ megelégszik azzal, ami a levéltárakban van; de a döntő események, amelyek szombaton fél öt és fél tizenegy között történtek, valószínűleg soha nem kerülnek ki a levéltárakból a világba, mivel valószínűleg nem is lettek feljegyezve, pontosabban fel lettek jegyezve, de nem olyan módon, hogy a levéltárakban megtalálhatók legyenek a feljegyzések.
Láthatják, az ítélőképességben való óvatosság valami olyasmi, amit el kell sajátítani. Ha az ítélőképességben való óvatosságot elsajátítjuk, akkor az nagy segítség lesz azoknak a látens képességeknek a fejlődésében, amelyekről ma beszéltem, és amelyeknek a jövőben háromféleképpen kell fejlődniük az emberiségben. És akkor önök is rá fognak jönni, hogy nem bármilyen intellektuális gondolatból születhetnek programok, csak olyanból, mint ami nyolc nappal ezelőtt megjelent, amelyből ki tud fejlődni az, amit én a szociális kérdések egyetlen helyes megoldásának nevezek abban az értelemben, ahogy ma ilyen megoldásról lehet beszélni.
<<< vissza a második előadásra
tovább a negyedik előadásra >>>
a könyv fejezetei >>>
Fordította: Rákos Éva