Az elhaltakkal történő érintkezés IV.

/ a földi tudattartalom drámai továbbhatása a halál utáni életben /

“A darwinizmust helyesen látni, úgy (…) látni, mint egy egyedül érvényes világszemlélet alapját, tehát úgy látni, hogy az ember azt hiszi, az egyedüli helyes vélemény az, hogy az ember az állattól származik, hogy csak azokból az erőkből származik, amelyek az állatot kialakították – ez a gondolat ebben a korban a lelket ahhoz vezeti, hogy ehhez a gondolathoz váljon hasonlóvá. Ez a fontos!Ha aztán ezek a lelkek levetik a testüket, akkor az a szerencsétlenség éri őket, hogy önmagukat ehhez az egyéni gondolathoz hasonlónak kell tekinteniük! Aki itt a fizikai testben abban a hitben él, hogy saját fejlődésénél csak az állatiság működik közre, az a halál utáni időszakban olyan tudatot hoz létre, hogy állatnak kell tekintenie magát.

Mert miután az 1879-es esemény útján az Atlantisz utáni ötödik korszak jellege határozottan megnyilvánult, az emberek által létrehozott gondolatok úgy alakultak, hogy az emberi lelkek ezekben a gondolatokban átalakulnak. Ezért mondtam, hogy az embernek nincs szüksége arra, hogy szeresse az antropozófus szellemtudományt, ha azt képviselni akarja, hanem pusztán együttérzésre van szüksége az emberek iránt, akiknek szükségük van ezekre a gondolatokra, mert ezek a gondolatok teremtő gondolatok a lelki élet számára, és mert az ember arra hivatott, hogy a jövőben azzá váljon, aminek látja magát. Ennek a világ bölcs irányítása folytán létre kellett jönnie, hogy az ember valóban teljesen szabadon öntudathoz juthasson. Az istenek meg kellett hogy adják az embernek azt a lehetőséget, hogy saját teremtményévé váljon. Mindazonáltal azzal, hogy saját teremtményének érzékfeletti értelmet tud adni, abban, amit önmagából létrehoz, találhat valamit, ami számára állandó irányt adhat, miután Krisztus Jézus a Golgotai misztériumot végrehajtotta. És ha ezt megértjük, szellemtudományos módon gondolatilag megértjük, akkor megtaláljuk az utat hozzá, az állatiságból az istenibe.

Ez az igazság különösen akkor derül ki, ha lelki tekintetünket arra a világra irányítjuk, amelybe az ember a halál után belép. Akik még 1879 előtt születtek, még magukkal visznek egy bizonyos maradékot, ami megóvja őket attól, hogy teljesen azzá váljanak, aminek itt magukat képzelték. És még hosszú ideig megóvhatják magukat attól, hogy teljesen azzá váljanak – a dolgok csak fokozatosan jönnek létre, amit maguknak elképzeltek: de csak a fájdalom útján, csak, ha szenvedni tudnak, hogy paradoxont mondjunk, csak ha a megismerés fájdalmát magukra tudják venni, ha megérzik, hogy az emberről kialakult képzetük nem megfelelő. Az önmagunkkal való harmónia, és ugyanakkor annak ismerete, hogy az ember ember marad a halál után, ez a jövőben csak akkor fog létrejönni, ha az emberek itt a fizikai testben felismerik a szellemi világgal való igazi összefüggésüket. Hogy az 1879-es évvel egy ilyen átalakulás jött létre, ezt természetesen azok, akik ma materialista képzeteik folytán félnek a konkrét szellemi ismeretektől, még hosszú ideig nem fogják elfogadni, holott szükséges, hogy elfogadják. Ebből láthatjuk azonban, hogy egy dolog fontos, és a jövőben egyre fontosabbnak kell lennie, hogy az, ami spirituális megismerésként jelen van, az itt a Földön elterjedjen. Ezért, hogy a sötétség szellemei működésüket elősegítsék, különös hangsúlyt fektetnek arra, hogy az emberek körében zavart keltsenek, és ne hagyják, hogy sikerüljön nekik itt a helyes gondolatokat kialakítani, amelyekben aztán haláluk után átalakulnak. Az embernek azzá kell válnia, amit magáról gondol.Ez egy olyan igazság, amelynek a 19. század fontos változásai következtében az emberekhez el kellett jutnia. Az embernek azzá kell válnia, amivé valójában válni tud, gondolkodni kell tudnia saját lényéről, amikor lelkileg azzá kell válnia. Mert a halottal ma már tényleges érett igazságként közölni lehet: a lélek az, amit magáról gondolni képes. (…)

Milyen sokan vannak ma még, akik ezt mondják: Nos, ami a halál után jön, azt majd meglátjuk, arra majd a megfelelő időben odafigyelünk, itt el akarunk tekinteni ettől, az életet akarjuk szolgálni. Amikor majd belépünk abba a világba odaát, majd meglátjuk, hogy milyen. Igen, de ha helyes az, hogy az ember odaát az lesz, aminek itt elképzelte magát, akkor még valami más is helyes. Nézzük azt a gondolatot, ami ma nem megy ritkaságszámba. Valaki meghal, hátrahagy hozzátartozókat. Ha ezek gondolkodó emberek, de materialista érzelműek, akkor ilyen gondolataik kell hogy legyenek: ez a hozzátartozónk, aki meghalt, felbomlik a sírban, vagy az marad belőle, amit az urnában elhelyeztünk. Csak amíg az embereknek nincsenek gondolataik, addig lehetnek materialisták, és nincs meg ez a hitük. Ha a materializmus győzne, az emberek egyre inkább ezt hinnék: mindaz, ami a halottból megmarad, az urnában van, vagy a sírban felbomlik. Ez a gondolat azonban egy reális erő. Ez egy valótlanság. Ha az, aki itt maradt, ezt gondolja: a halott már nem él, nincs már itt – ez egy hamis gondolat, de ez a hamis gondolat, abban a lélekben, amely rá gondol, reális, mégis valóság. Ezt a valóságos gondolatot a halott érzékeli, úgy érzékeli, mint aminek az ő számára nagy jelentősége van. Ez nem közömbös neki, hanem ellenkezőleg, alapvető jelentőségű, hogy aki itt maradt, eleven belső életben ápolja a gondolatot a továbbra is élő halottról, a szellemi világban lévő halottról, vagy többé-kevésbé siránkozó gondolatoknak adja át magát: a halott meghalt, felbomlik. – ez nemcsak hogy nem mindegy, hanem nagyon lényeges különbség.(…)

Ez a kor előszeretettel keres a hisztérikus jelenségekre vonatkozó mindenféle okot a tudattalan lelki folyamatokban. Azt mondják: itt van egy ember, hisztérikus jelenségek lépnek fel nála. Ez attól van, hogy ami benne működik, annak nincs a tudatában, hanem tudattalanjának küszöbe alatt játszódik le, és folytonosan felbukkan, mint valami földalatti vulkán. Ezt kell megkeresni. És most kezdődik a veszedelmes játék. A pszichoanalitikusok itt megkeresnek minden lehetséges izolált, földalatti, rejtett tartományt, hogyan nyilvánul meg valakinél, aki harmincéves korában hisztériás, megkeresik, hogy milyen káros hatások érték hatéves korában, amiket akkoriban nem tudott feldolgozni. Ezeket most fel kell emelnie a tudatába, mert ez a tudatosítás fogja meggyógyítani, és így tovább. Ez egy rendkívül veszedelmes eszközökkel való játék! Azt mondhatjuk: kint a fizikai küzdőtéren ma rendkívül veszedelmes fegyverekkel küzdenek – itt számos területen nem kevésbé veszedelmes megismerési fegyverekkel egyfajta játékot űznek, mert az embereknek nincs meg az akaratuk ahhoz, hogy szellemtudományosan elmélyüljenek, hogy valóban megértsék az olyan jelenségeket, amelyek itt a lélekben megjelennek. Nem a megfelelő megismerési eszközökkel közelednek a dologhoz. Ez egy veszedelmes játék. Igaz, hogy ma sok emberben működik a tudattalan, sok minden nem kerül a tudatába. Amiről azonban a pszichoanalitikusok úgy hiszik, hogy megtalálják, az általában a legkevésbé jelentős, ezért a gyógyulás is általában igen kérdéses. Ha találnak egy harmincéves nőt, akinek tizennégy éves korában valamilyen szexuális zavara volt, amit nem élt ki, és ami ezért tovább burjánzott, és most hisztériát okoz, ez még a legjelentéktelenebb dolog. Ez egyik-másik esetben még igaz is lehet, de aztán mindenféle tévedést idézhet elő, ha a horderejét nem ítéljük meg. Mindenesetre egy dolog igaz: a jelenlegi emberben számos tudattalan dolog kísért, amitől szenvednek, és ez okozza korunk kulturális betegségeit. Melyek ezek?

Gondoljunk arra, amit már elmondtam. A gondolat a már nem jelen lévő halottnál, aki lelkében él, valahogy anélkül él, hogy a lélek tulajdonképpen sokat gondolkodna róla, pusztán azért él, mert a lélek ma még gondolat nélküli, és mert ez a lélek érez valamit az ilyen gondolattalan gondolatok iránt – aztán a halottat az örök világtörvények kényszerítik, hogy ezekkel a gondolatokkal éljen. A halott a visszamaradt élők lelkében kísért. Ezzel csak az szegül szembe, ha az ember tudja, hogy a halott él. Annak következtében, hogy az emberek nem hisznek abban, hogy a halott él, itt a fizikai síkon egyre inkább belebonyolódnak a lelki betegségekbe. Ezeket a jelenségeket általában nem az ifjúkori szexuális zavarok okozzák, hanem a hitetlen gondolatok. Mert korunkban a gondolatok reális erővé válnak, nem csak olyan erővé, amely önmagáért működik. Önmagáért akkor működik, amikor a lélek a halál után egyre hasonlóbbá válik ahhoz, amit az életben elképzelt. Magasabb értelemben ezek a gondolatok azáltal válnak erővé, hogy mint lények, ebben az esetben maguk a halottak, helytelen módon kapcsolódnak az élőkhöz. Csak azáltal, hogy az ember a halottal való kapcsolatot olyan jól alakítja ki, amennyire csak képes rá, és úgy tekint a halottra, mint aki tovább él, ezáltal óvja meg magát attól, hogy a halottal való kapcsolat végzetessé váljon a visszamaradt élők számára, és bizonyos vonatkozásban azzá váljon a halott számára is, aki egy örök bölcsességgel teli törvény folytán szüntelenül abban a szükségszerűségben él, hogy a visszamaradottakban oly módon kísértsen, hogy a visszamaradottak ne juthassanak ennek tudtára, hanem káros jelenségekben éljék ki magukat. Most megkérdezhetik: mi lesz az igazi gyógyszere számos ilyen jelenségnek, amely ma a pszichoanalitikusok számára megjelenik? A szellemi világról való ismeret elterjedése lesz az általános gyógyszer, az általános terápia, nem ezek az individuális eljárások, amelyeket az egyes esetekben elvégeznek.” GA178