A szociális kérdés lényege I.rész

Az utóbbi évtizedben szinte lehetetlen figyelmen kívül hagyni Földünk sajátos vallási-kulturális, politikai és gazdasági történéseit. Ezeket szemlélve és átélve olyan kép jelenhet meg bennünk, amely szerint az emberiség továbbfejlődési lehetőségét alapvetően az határozza meg, hogy megszületik-e a felismerés és akarat arról, hogy az emberi együttélést teljesen új alapokra kell helyezni. Rudolf Steiner ezt az új és előrevivő szerveződési formát társadalmi hármas tagozódásnak nevezte és e téma alapművének “A szociális kérdés lényege” (összkiadásszáma GA23) c. könyvét jelölte meg. Rudolf Steiner a „szociális” szót az emberi együttélés egészét élőn átfogó működés leírásaként használja.

Az antropozófiai írások tartalmi megértése mellett legalább olyan fontos azok átérzése, átélése is. Ezért Rudolf Steiner e könyvének első részében is hangsúlyozza, hogy a “szociális kérdés” megértésének feltétele egy olyan lelki, érzésbeli alap kialakítása, amely akkor születik meg lelkünkben, ha azt a civilizációnk égető ügyének tekintjük.

További szükséges alapként a belső rugalmasságot említi. Annak, aki gondolkodóként csak elvont gondolataiban él – lélekben távol az emberek élményeitől, az égető társadalmi kérdésekre a megoldások egyértelmű és határozott alakban jelennek meg. Ezzel együtt megjelenik bennük az az illúzió, hogy gyakorlatias embernek tartják magukat. Lehetetlen, hogy a történésektől távol, a történésekben részt nem véve helyes képet kapjunk a világról és önmagunkról. Az elet –  a pusztán elképzelttel szemben – a hétköznapok valóságában, a számtalan ember individuális élménye mentén végtelen számú alakuláson megy keresztül. A valódi életen kívül maradva csak feltételezhetjük, hogy gondolataink átfogják és a valóságnak megfelelően ragadják meg az életet. Elengedhetetlen, hogy valóban közelítsünk a világhoz, és kellő érdeklődéssel, nyitottsággal, gondolati és fogalmi rugalmassággal rendelkezzünk, mert: „Az élet áramló elem, aki együtt kíván haladni vele, annak gondolataiban és érzéseiben is igazodnia kell ehhez az áramló jelleghez. A szociális feladatokat csupán ilyen gondolkodással tudjuk megragadni.”.

A szociális kérdés helyes szemléléséhez az is szükséges a kereszténység drámai visszaszorulásának évtizedében, hogy valóban elfogulatlanul, tárgyilagosan tekintsünk korunk szellemi életére. Tisztán látható a muzulmán vallás folyamatos térnyerése, a ködös, “égi” kijelentéseket „csatornázó” személyek sokasodása, a tradicionális egyházak tehetetlensége, amint korunk égető társadalmi és spirituális kérdéseire képtelenek érdemben reagálni. A tudati lélek korának gondolkodó embere már nem elégszik meg a puszta hittel, a szellemvilágról szóló ködös leírásokkal. Olyan szellemiséget keres, amely az emberi létnek értéket, célt és erőt ad, ami átgondolható, és az élet megannyi jelenségében követhető és átélhető. Olyan igazodási pontokat keres, amelyek alapján újragondolhatja helyzetét és lehetőségeit a világban, valamint a lehetséges kapcsolódási formákat a társadalmi életben.

Rudolf Steiner arról ír e művében, hogy a korábbi fejlődési szakaszokban, amikor a gondolkodással szemben az érzés töltött be jelentősebb szerepet a földi ember életében, a szociális ösztönök biztosították azt, hogy a társadalmon belül a szellemi, jogi és gazdasági területek a megfelelő módon működjenek. Azonban „A fejlődés jelenében az ember azzal a szükségszerűséggel néz szembe, hogy erre a tagozódásra céltudatos szociális akarattal törekedjen.”.

Régebben a földműves, kézműves még szorosan összekötve érezte magát munkájával, közvetlen szálak fűzték azokhoz, akik terményeiből, termékeiből részesültek. Ez a létérzéséhez egy fontos és biztos alapot adott. Tevékenysége, munkája által – amely még kötődött a természethez – emberhez méltónak, értékesnek érezte magát, életét, erősödő énjét egy erős közösségben. Létének okáról és céljáról – tudatához mérten – a vallásban  kapott felvilágosítást . Mindezek a hitbéli élmények kapcsolatot találtak az évkör ünnepeihez és a természet átélt ritmusához.

Majd szükségszerűen az emberiség fejlődésének érdekében eljött egy nehezebb kor, ahol A gép mellett, a kapitalista életrendben az ember önmagára, saját benső világára volt utalva, ha olyan alapot keresett, amelyre az ember mivoltára vonatkozó, tudatát hordozó szemlélet fölépíthető. A technika, a kapitalizmus semmiféle segítséget nem nyújtott ehhez. Így történt, hogy a proletár tudata a tudományos természetű gondolatok felé fordult; elveszítette a közvetlen élettel való emberi kapcsolatot. Ez azonban éppen abban a korban történt, amelyben az emberiség vezető osztályai olyan tudományos gondolkodásmódra törekedtek, melynek már nem volt meg az a szellemi hajtóereje, amely minden oldalról kielégítő tartalmat nyújtott volna az emberi tudat igényeinek. A régi világszemléletek egy szellemi létösszefüggésbe állították az embert mint lelket. Az újabb tudomány természeti lénynek látja a természet puszta rendjében. Ezt a tudományt nem lehet a szellemi világból az emberi lélekbe hatoló áramlásnak érezni, amely az embert, mint lelket hordozza. Bárhogyan ítéljük is meg a vallásos impulzusoknak az újkori tudományos gondolkodáshoz való viszonyát, ha elfogulatlanul szemléljük a történelmi fejlődést, el kell ismernünk, hogy a tudományos képzetalkotás a vallásosból fejlődött ki; de a régi, vallásos alapon nyugvó világszemléletek nem voltak képesek arra, hogy a léleknek támaszt nyújtó impulzusaikat átadják az új tudományos képzetalkotási módnak.”.

Lehetséges, hogy Rudolf Steiner idézett mondataiba bele vannak sűrítva a tudati lélek korában élő ember minden nehézségének okai, és ugyanakkor a szóba jövő kiutak is. Az azt megelőző kor egy átfogó kozmikus, természeti, közösségi rendben egy erős érzésszerű alapot adott az embernek saját maga átéléséhez. Ezek az érzések ehhez a rendhez is kötötték az egyént, csak annak részeként élhette át magát. Amikor az ember kiszakadt ebből a rendből, egészként, egyéniségként kezdett gondolkodni magáról, kapcsolódásáról a másik emberhez és a világhoz. Fontos felismerni, hogy ezt az élményt nem a gép hozta el az ember számára. Hanem az az intelligencia, amely a XV. századig Michael arkangyaltól áramlott a Földre, valamint az a fajta gondolkodás fokozatos térnyerése, amely Ahriman hatására alakult. 

Amennyire nem mindegy, hogy kezünkkel egy fagyos, élettelen  tárgyat érintünk vagy egy meleget és élőt, ugyanúgy nem mindegy, hogy gondolkodásunk mire irányul, annak milyen tartalmat adunk. A valóságot nélkülöző elméletek, filozófiák, ideológiák lehűtik az emberi organizmust, bénítólag hatnak a belső fényre. Ezért az egészséges és korszerű társadalmi forma alapja egy olyan szellemi-spirituális-vallásos élet, amely  az érzékfeletti világ tényleges valóságából merít, és élő kapcsolata van az ember tudatalatti, születése, fogantatása előtti szellemvilágbeli élményeivel. Ezt a szellemi életet az ember képes követni gondolkodásával, és az itt megismert ideák lelkesedést, szívmelegséget és életet ébresztenek benne.

-bg-