Alekszandr Gyemidov: Oroszországról
(az „Arany híd” c. folyóirat számára)
Oroszországot az ősi Szamáriához hasonlíthatjuk, ahol népek és hitek sokasága keveredett.
A görög mítoszok arról tanúskodnak, hogy az ősrégi időkben, a Kr. e. XIII-XV. században a Don (Tanais) folyón a mai Közép-Oroszország területén harcos asszonyok, az amazonok éltek, akik Artemisz medveistennőt tisztelték. A régészeti ásatások hatalmas női szobrokat és medvefej formájú edényeket tártak fel. Az amazonok meghódították Kis-Ázsiát, és megalapították a később ismertté vált Efezus városát. Ott egy bükkfa alatt felállították Artemisz Istennő ezüstszobrát, és felépítették a szentélyét, később ezen a helyen épült fel a híres Efezusi Artemisz-templom. Még egy templomot építettek a Tauruszi Artemisznek a Krím-félszigeten.
Későbbi történelmi időszakban az ősi görögök szkítáknak és szarmatáknak nevezték azokat a törzseket, amelyek Oroszország területét benépesítették. Egy ősi szkíta mítosz egy szkíta királyról, Kolakról (Mikoláról) szól, aki égből hullott szent arany tárgyakkal: ekével, igával, íjjal és kehellyel rendelkezett. A keresztény időkben Oroszország területén Szent Miklós lett a leginkább tisztelt szent. Ugyanezt a nevet viselte az utolsó orosz cár is, akit a bolsevikok agyonlőttek.
A Kr. u. I. évszázadunkban Elsőnek Elhívott András Apostol azokra a területekre látogatott, melyeken később Kijev és Novgorod várost alapították. A krími Herszonészosz városon keresztül a Dnyeper mentén haladt felfelé. Élete végén Szent András vértanúhalált halt, és ferde keresztre feszítették. Ő lett Oroszország védőszentje.
A mai Oroszország európai területén az egyik első állam Hermanarich, az Almalok dinasztiájából származó gót vezér állama volt, aki leigázta a Dnyeper és a Don szláv törzseit. A Kr. u. IV-V. században a hunok inváziója a gótokat visszavetette Nyugatra, de az emlékük és a gyökereik megmaradtak. Az egyik gót törzs a Rosz (Hros) nevet viselte.
Fennmaradt egy legenda, miszerint a gót vezér, Vinitar az antok szláv törzseinek 70 vénjét és vezetőjüket, Bog1-ot keresztre feszíttette, de a hun vezérrel, Balambérrel való harcban ő is elesett.
A Kr. u. V. században (430-485 körül) alapították meg a Dnyeper partján Kijev városát. A szláv poljánok törzséből származó három testvér építette: Kij, Scsek és Horiv. A V. században örmények és zsidók építették fel Szambatasz várát Kijevben, ahol a Skandináviából Bizáncba, a Kínából és Perzsiából Nyugat-Európába vezető kereskedelmi utak keresztezték egymást.
A Kr. u. VIII-IX. században a modern Oroszország területén a szláv törzsek a Kazár Kaganátusnak fizettek adót, annak az erős államnak, amely a Fekete- és a Kaszpi-tenger között helyezkedett el, Itil fővárossal a Volga folyó deltájában. A kazárok államvallása a judaizmus volt, míg a szlávok többistenhitű pogányok voltak. Két uralkodójuk volt: a hadvezér, a bek, és a misztikus vezető, a kagan. Angliában, Cambridge-ben őrzik a Kazár Kaganátus dokumentumait. A Kazár Kaganátus lakói avarok, zsidók és a Kaukázus más népei voltak. Csecsenföld néhány klánja a kazároktól származtatja magát.
A VIII. században arab muszlimok törtek be a Kazár Kaganátus területére, eljutottak a Káma folyóig, és a kámai bolgárokkal harcoltak.
A Kr. u. IX. században kezdődik a skandináviai orosz-varég Rurik-dinasztiának, Rurik balti vezér leszármazottainak az uralkodása, első városaik lettek: Ladoga, Novgorod, Pszkov (a baltikumi tengerpart közelében), aztán Kijev és Csernyigov (Ukrajna) és Polack (Belorusszia), Beloozero [ma: Belozerszk], Rosztov és Szuzdal (Észak- és Közép-Oroszország). Az északi fejedelmek legyőzték a Kazár Kaganátust, és a mai Ukrajna, Belorusszia és Oroszország területén létrehozták az első orosz államot, a Kijevi Ruszt. Rusznak akkor egy Kijev körüli nem nagy régiót neveztek. Így a germán-skandináv „RUOTSI” törzs elfelejtette saját germán nyelvét, összeolvadt a szlávokkal, de neki adta saját nevét a szláv törzsek egy nagy csoportjának: „Russzkije” (oroszok).
Rurik dédunokája, Szent Vlagyimir, a Nagy Kijevi fejedelem, akit kagánnak is neveztek, 988-ban bevezette a görög hitvallású kereszténységet a Ruszban. Az ő nagyanyja, Szent Olga fejedelemasszony volt az első orosz keresztény 957-től. Ettől kezdve az Ősi Görögország Szelleme (Athéné-Sophia) az orosz népléleknek – a mi északi Artemiszünknek a régensévé vált. A papok és a metropoliták kezdetben görögök és bolgárok voltak, később oroszok váltották fel őket. Szent Vlagyimir a Balti- és Fehér-tengertől a Fekete-tengerig, a Krímig és a Kaukázusig, a Kárpátoktól a doni sztyeppékig uralta a területeket. Az első hét fejedelem a Ruszt egyeduralkodóként irányította. Szent Vlagyimir fia, Bölcs Jaroszláv Sophia-Templomokat épített a Ruszban Kijevben, Novgorodban és Polackban, az ország három történelmi központjában. Skandináv mintára alakította ki a törvénygyűjteményt, az „Orosz Igazságot” („Русская Правда”). A Ruszban a XI. század volt a kulturális felvirágzás, a kereszténység felvételének évszázada. A Ruszban már akkor is jelen volt a kereszténység görög, római és bogumil formákban, a mohamedánság, a judaizmus, a sámánizmus, a pogányság. Később megjelent a buddhizmus is.
Szent Vlagyimir utódai felosztották a földet, és Nagyfejedelmekké váltak Kijevben (Ukrajna – Kis Rusz [Малая Русь]), Polackban (Belorusszia – Fehér Rusz [Белая Русь]), a Déli Halicsban (Galícia – Vörös Rusz [Червонная Русь]), Csernyigovban és Rjazanyban (Fekete Rusz [Чёрная Русь]), Novgorodban, Szuzdalban, Belozerszkben, Jaroszlavlban, Vlagyimirban és Moszkvában, Északon és a Volgánál (Nagy Rusz [Великая Русь]). A Rurikok nemzetsége hatalmas területekkel rendelkezett saját tulajdonaként, de az egyes területek fejedelmei nem vetették alá magukat a dinasztia rangidős tagjának, a kijevi fejedelemnek, harcoltak egymással. A XII. században JURIJ Dolgorukij [=Hosszúkezű, másként I. György], a Nagy Kijevi Fejedelem – aki Szent Vlagyimir ükunokája és a Bizánci Császár, Konstantin Monomach [Konsztantinosz Monomakhosz] dédunokája – megalapította Moszkvát. Gyermekei elhagyták Kijevet, északra költöztek, ahol Moszkva közelében egy új főváros, Vlagyimir jött létre. Moszkvától nem messzire, Rosztov városában hamarosan egy új pravoszláv metropólia jött létre, a XIV. században Radonyezsi Szergij alapított pedig egy új vallási központot alapított, melynek neve: Trojicko‑Szergijeva Lavra [Szentháromság-Szergij Kolostor]. A metropoliták Moszkvában kezdtek élni.
A XIII-XIV. században a Kijevi, a Halicsi, a Polacki és a Vlagyimiri Rusz mongol kánok és litván fejedelmek zsákmányává váltak, de megőrizték saját pravoszláv vallásukat. Csak a Halicsi Rusz Fejedelmei tértek át a katolicizmusra. A modern Ukrajna és Belorusszia területei Litvániához kerültek, Oroszország területei pedig a tatár-mongol kánoknak, Dzsingiz-kán utódainak engedelmeskedtek, akiket az oroszok „cároknak” neveztek. Ugyanabban az időben a Novgorodi Ruszt német kereszteslovagok támadták, de Alekszandr Nyevszkij fejedelem [I. Sándor] megállította őket. A mongolok alig tudtak győzelemre jutni. Először a vagyonuk tizedét követelték az orosz fejedelmektől. A fejedelmek ezt válaszolták: „Amikor mi már nem leszünk – vigyétek az egészet”. Ezek a szavak Oroszországban az összes következő nemzedék számára jeligévé váltak. A Mongol Horda túlment a Bajkálon túli sztyeppéken, és hatalmas területeket birtokolt, beleértve Kínát, Közép-Ázsiát, Perzsiát, a Kaukázust, a Krím-félszigetet és a Kárpátokat, egész Ukrajnát és Oroszországot. A X. században a Horda néhány független államra esett szét: Krími Horda (Krím), Nogaji Horda (Észak-Kaukázus), Asztrahányi Horda (a Volga folyó deltája), Kazanyi Horda (Tatárföld), Üzbég Horda (Üzbegisztán), Szibériai Horda (Szibéria), Karakórumi Horda (Bajkálon túli terület) stb.
A Moszkvai fejedelmek nemzetsége a tatár kánokkal való rokonságuknak köszönhetően megerősödött, és 1380-tól kezdve (Kulikovoi csata) Szent Dmitrij Donszkij fejedelem idején a Pravoszláv Egyház támogatásával nyílt háborúba kezdett a tatár-mongolokkal, akik még a XIII. században felvették az iszlám vallást.
1439-ben Firenzében egy törekvés indult a görög és a római egyháznak a Római Pápa hatalma alatti egyesítésére. Az orosz metropolita, Iszidor aláírta a Firenzei uniót, de a Moszkvai Nagyherceg, II. Tyomnij [=sötét, a vaksága miatt] Vaszilij elutasította az uniót, és új metropolitát nevezett ki.
A XV. század végén II. Vaszilij fia, III. Iván Moszkvai Nagyfejedelem feleségül vette Zoé-Szófiát2, a törökök által 1453-ban megszállt Bizánc utolsó császárának, XI. Paleolog Konstantinnak [görögösen Konsztantinosz Palaiologosz] az unokahúgát. Azóta Bizánc szelleme Moszkvába került át, melyet Harmadik Rómának (Róma – Bizánc – Moszkva) kezdtek nevezni. Kulturális szempontból Moszkva akkoriban olaszok erős pozitív hatása alá került, akik felépítették Moszkva főbb székesegyházait, kőből a Kremljét [kreml=fellegvár]. Európa vallási életének hatására az orosz kereszténységben III. Iván idején három irányzat jött létre: a tiszta pravoszláv – a NYESZTYÁZSÁTYELSZTVO [a NEM-BIRTOKOSOK], elvonulás a világtól, alárendelődés a hatalomnak; aztán a római Egyház hatására – JOSZIFIÁNUSOK – a klérus aktív beavatkozása a világi életbe; és a JUDAIZÁTOROK szektája, ami az Európában születő protestantizmus visszhangja. Oroszországban akkoriban már sok tatár mohamedán fejedelem élt békében a keresztényekkel, városokat és területeket adtak nekik birtokba, ők pedig mecseteket építettek. Maradtak még varázslók-mágusok, pogány szerzetesek, de őket üldözték, habár nem annyira szigorúan, mint a katolikus Európában. Rusz területén egyáltalán nem volt inkvizíció.
III. Iván és a fia, III. Vaszilij leigázta a rokonságát, a Tveri, a Szmolenszki, a Jaroszlavli, a Rosztovi, a Szuzdali, a Nyizsgorodi, a Rjazanyi fejedelmeket, de még Novgorod és Pszkov szabad városokat is a földjeikkel együtt. Ez segített III. Ivánnak 1480-ban megszabadulni a mongol függőségtől. A litván birtokokon a pravoszláv Rurik-fejedelmek (a Csernyigovszkij, a Vorotinszkij, az Obolenszkij stb. fejedelmek), akiket elnyomtak a lengyel katolikusok, önkéntesen Moszkva hatalma alá mentek át örökölt földjeikkel együtt. Létrejött a nagy Moszkvai Állam, melynek fejedelmét így hívták: az Egész Rusz Uralkodója [Государь всея Руси].
III. Iván unokája, IV. IVÁN [Rettegett Iván, Иван Грозный, Ivan Groznij] (1533-1584) alatt, 1547‑ben Oroszország cársággá vált, a fejedelmek közti rokoni viszonylatokat állami viszonylatok váltották fel. Oroszországban három princípium harcolt ősidőktől fogva: a skandináv demokrácia, melynek szerve a népi gyűlés: a VECSE, vagy Vojszkovoj krug [Hadi kör] volt; a lengyel arisztokrata parlamentarizmus (a bojári Duma) és a kazanyi-bizánci despotizmus: a cári önkény. A Rurikok és a litván Gediminovicsok dinasztiáinak külön ágai (a Sztarickij, a Sujszkij, a Szuzdalszkij-Gorbatij, a Kubenszkij, a Kurbszkij-Jaroszlavszkij, a Vorotinszkij, a Belszkij, a Msztyiszlavszkij stb. fejedelmek) arisztokratikus irányítást akartak kialakítani és korlátozni a cár uralmát. IV. Iván kegyetlen intézkedésekkel vette el a fejedelmektől az öröklődő földeket, őket pedig más helyekre irányította és szolgálatra kényszerítette. Barátkozott a Kazanyi cárral, Sig-Aléj-jal [Sigalej, Sah-Ali], de Sig‑Aléj cárt legyőzték, Kazanyt a krími Giráj-dinasztia foglalta el, melyet az asztrahányi Ediger cárevics váltott. 1552-ben háború kezdődött, melyben IV. Iván a tatár cár, Sig-Aléj segítségével maga alá gyűrte mindazokat, akik korábban a Rusz felett uralkodtak, legyőzte a Kazanyi és az Asztrahányi Kánságokat. Később a Szibériai Kánságot is legyőzte. A cár egy bizonyos időre átadta hatalmát a tatár cárnak, Szimeon Bekbulat-nak [máshol Bekbulatovics]. Maga IV. Iván az anyja vonalán litván-tatár származású volt. Van egy legenda, mely szerint a bátyja gonosztevő volt Kudejár néven…
1591-ben megölték IV. Iván cár utódját, Dmitrij cárevicset, és a moszkvai Rurik-dinasztia megszakadt. Ugyanakkor nevezték ki a Ruszban az első pátriárkát, Jóbot, a hatalmat pedig a tatár Borisz Godunov ragadta meg. A Római pápa támogatásával a svéd-lengyel dinasztia Oroszországban meg akart erősödni, hogy bevezessék ott a katolicizmust. A lengyelek 1611-12-ben elfoglalták Moszkvát és a Kremlt, az egész országot tönkretették, de kiűzték őket. Összehívták az összorosz parlamentet a lakosság minden rétegéből való képviselővel, ez volt a ZEMSZKIJ SZOBOR, [a собор szó az oroszban: gyűlés, a земский pedig: földdel kapcsolatos], a trónra pedig a korábbi cárok és a szuzdali fejedelmek közeli rokonát: Mihail Romanovot választották. 1619-től kezdve a cárságot az apja, a művelt és erős akaratú Filaret Pátriárka (Fjodor Nyikityics Romanov), IV. Iván cár unokatestvére irányította. Egy új dinasztia alapítója lett, amely Oroszországot 300 éven keresztül irányította.
1654-ben, Alekszej Mihajlovics cár idején a korábbi Kijevi, Csernyigovi, Perejaszlavi (Ukrajna) fejedelemségek a lengyel katolikusok oldaláról megnyilvánuló zaklatás miatt önként visszatértek Oroszországhoz. Délen még megmaradt az ősi kozák függetlenség szelleme. Az öröklődés szerinti fejedelmek helyett ott a hetmanok uralkodtak, akiket demokratikus úton választott az egész hadsereg. A kozákság Oroszországban is létezett mint határmenti sereg. A doni, kubanyi, jajiki (urali) stb. kozákok a XVI-XVII. században kiterjesztették a moszkvai cárok uralmát az Urálon túlra, Szibériára, az Amúrig, a Csendes-óceánig és Alaszkáig. Ezek hatalmas, kevéssé lakott és hideg területek voltak, melyek lakói a kereszténységnek és az orosz kultúrával való ismeretségnek köszönhetően közeledtek a civilizációhoz. Uralkodóik és fejedelmeik egyenlő jogokkal tartoztak az orosz arisztokráciához, mivel Oroszországban nem volt nacionalizmus.
A XVII. században Oroszországot erős hatás érte Lengyelország és a római katolicizmus részéről. Az arisztokrácia tanulta a lengyel és a latin nyelvet, egyesek szabadon beszélték ezeket (Nasokin, a Golicinek, Fjodor cár, Szimeon Polockij stb.). Kiélesedett az állam és az egyház közötti harc, megerősödött a pátriárkák hatalma, akik az egyházi hatalmat a világi fölé akarták helyezni. Ez Alekszej cár és Nyikon Patriárka idején egyházi szakadáshoz vezetett: a régi hitet a bolgár bogumil vallás elemeivel (kétujjúság3), a világtól való elvonulás tendenciáját Nyikon erőszakosan a bizánci kánonok alá igazította. A régi hit emberei az erdőkbe menekültek, készültek a világvégére, önként felgyújtották magukat (22000 ember). A társadalmi ellentétek is kiélesedtek: a cár több éven keresztül nem tudta a kozák atamán, Sztyenka Razin felkelését elfojtani.
Mihail cár unokája, NAGY PÉTER legyőzte a lengyel katolikus befolyást, leváltotta a Patriarchátust, és igazodva a protestáns és szabadkőműves Észak-Európához radikálisan átalakította Oroszországot, s létrehozta az Orosz Birodalmat. Nagy Péter idején szabadkőműves páholyok jelentek meg Oroszországban, melyek hamarosan óriás befolyásra tettek szert az ország politikai és kulturális életében. Még a XI-XV. században a dinasztia-házasságok kötötték össze a Rurik-dinasztiát Olaf svéd király, Harald angol király, a Piast-dinasztiából származó lengyel királyok, a tatár Csingizidek, a francia Capetingek, a bizánci Paleologok és a makedón-bizánci dinasztiák utódaival. Az európaiak szerepe Nagy Péter idején különösen megerősödött: az új orosz hadsereget a skót Patrick Gordon, a svájci François Le Fort, a német Burkhard Christoph von Münnich; a flottát a holland Cornelis Cruys, a tudományt a német Leonhard Euler, August Ludwig Schlözer, Gerhard Friedrich Müller, Riemann4 [?] stb.; a művészetet és építészetet, festészetet az olaszok és franciák hozták létre. Nagy Péter után a bizánci Oroszország gyorsan kezdett Európához közeledni; antik hagyományok jelentek meg az építészetben és a festészetben, megalapították a Moszkvai Egyetemet, a nemesség egymás közti kommunikációjának nyelve a francia lett, a Birodalom új fővárosa, Szentpétervár európai mintára épült. I. NAGY PÉTER (1682-1725) és II. NAGY ERZSÉBET (1762-1796) visszaszerezték Oroszországnak Szent Vlagyimir örökségét – a Krímet, a Fekete-tenger partvidékét, a Polocki Fejedelemség területeit (Belorussziát), és a Kijevi Fejedelemség területeit (Ukrajna). Visszatért a Balti-tenger partvidéke, melyet a lengyel invázió során vágtak el Oroszországtól. Ugyanakkor a katolikus Lengyelország elfoglalása a német II. Katalin és fia, I. Pál által politikai hiba volt, s az Orosz birodalom 1917-es összeomlásának egyik okává vált.
I. Nagy Péter után a Romanov-nemzetség férfi ága megszakadt, és Oroszországot a Holstein-hercegek utódai kezdték vezetni. Mivel ők germán dinasztiák hercegnőivel kötöttek házasságot, a Romanovok fokozatosan elveszítették karmikus kapcsolatukat az orosz arisztokráciával és a néppel.
Oroszország számára erős megrázkódtatást jelentett az Egyesült Európa seregeinek behatolása I. Napóleon alatt, Moszkva elfoglalása és felégetése 1812-ben, továbbá az angol-francia seregek behatolása a Krím-félszigetre és Szevasztopol elfoglalása 1854-55-ben. Oroszország a Brit Birodalom terjeszkedésére adott válaszként elfoglalta a Kaukázusi területet és Közép-Ázsiát.
A XIX. sz. második felétől II. Sándor cár (1855-1881) alatt ismét az átalakulások ideje következett. Felszabadította a parasztokat a rabság alól, amelyben tartották őket a XVII., XVIII., XIX. században, felszabadította a balkáni szlávokat a török despotizmus alól, kormányzati reformot hajtott végre, létrehozta az esküdtszéket, és alkotmányos monarchiát akart bevezetni, de nem sikerült neki, mivel a szocialisták által szervezett politikai gyilkosság áldozatává vált (1881.). A három birodalom – az Orosz, a Germán és az Osztrák-Magyar – szövetsége mindhármuk számára hasznos volt, de III. Sándor (1881‑1894) alatt az orosz politika francia-angol irányultságúra változott, s ez Oroszország és Németország végzetes összecsapásához vezetett a XX. század két világháborújában.
II. Miklós, az utolsó orosz uralkodó alatt földterületeket kezdtek tulajdonba adni a parasztoknak, családonként 50 hektárt. Ez az „én”-tudat növekedéséhez, az ország jólétének gyors növekedéséhez, a mezőgazdasági termelés felvirágzásához vezetett. A gabona-, hús és vajexport alapján Oroszország a világon az első helyre került. II. Miklós idején a lakosság 50 millióra növekedett 20 év alatt, míg jelenleg évenként egy millióval csökken. II. Miklósnak a tisztánlátó Grigorj Raszputyin segített a vezetésben, aki minden erejével próbálta megakadályozni a Németországgal való háborút. Őt 1916. végén angol ügynökök közreműködésével brutálisan meggyilkolták.
Az I. Világháború az Orosz Birodalom 20 részre való széteséséhez vezetett, amelyek a véres polgárháború eredményeként 1922-ben egy új államban, a Szovjetunióban egyesültek. Lengyelország, Finnország, Észtország, Lettország és Litvánia függetlenséget kapott. Az 1917. októberi forradalom úgy szociális, mint etnikai és vallási jellegeket is hordozott. A bolsevikok maszkja alatt okkult, félig bűnözői etnikai – lengyel-pribaltikumi, zsidó és kaukázusi – csoportosulások rejtőztek. Őket az USA, Anglia, Németország és Törökország establishmentje támogatta és finanszírozta. A bolsevikok etnikai csoportosulásai egymás ellen és az orosz nép ellen harcoltak, amit Lenin és Sztálin-Dugasvili „a nagyorosz sovinizmus elleni harcként” aposztrofált. Ennek az etnikai harcnak emberek TÍZMILLIÓI, főként oroszok és ukránok váltak áldozatává, s ez a szláv lakosság drámai csökkenéséhez és demográfiai katasztrófához vezetett, mely a mai napig is tapasztalható. A modern Oroszország népessége mindössze 140 milliós, míg II. Miklós idején, 1914-ben 170 milliós volt. Csupán a forradalom első 3 éve alatt a lakosság 12 millió emberrel csökkent. A demográfiai katasztrófa az egész posztszovjet térségben megfigyelhető.
A forradalom Oroszország lakosságát vörösökre és fehérekre, két ellenséges részre osztotta: az elit, továbbá a képzett és társadalmilag sikeres emberek nagy része elhagyta az országot, vagy a bolsevikok által létrehozott tömegpusztító rendszerek malomkövei között semmisült meg. A palotákat és birtokokat, a templomokat és kolostorokat, akárcsak az orosz embereket könyörtelenül elpusztították. Csak magában Moszkvában több mint 400 ősi templomot, kolostort és más építészeti emléket pusztítottak el. Az ipar és a mezőgazdaság teljesen elhanyagolt állapotba került, és azokat csak titáni erőfeszítésekkel és áldozatokkal sikerült részlegesen helyreállítani. A munkások és a parasztok utolsó jogaikat is elveszítették. Az Európa által a Szovjetunióra kényszerített II. Világháború megmentette a fasizmustól Európát, de még 27 millió ember életét követelte… Az ország európai része romba dőlt. Németországtól eltérően a Szovjetunió nem kapott hitelt a gazdaság helyreállítására, emiatt a háború után az életszínvonal rendkívül alacsony maradt. A hidegháború, a kommunista vezetők ambíciói, az inkompetenciájuk és befolyásolhatóságuk a Szovjetunió széteséséhez és a kommunista rezsim bukásához vezetett
Oroszország, elválva 1991-ben a szovjet köztársaságoktól, melyek nála és az ő révén sokkal jobban éltek, gazdaságilag felállt. A magántulajdon megszüntette az élelmiszerek, áruk és szolgáltatások súlyos hiányát, ami a kommunisták idején állandóan fennállt. A többpártrendszer bevezetése demokratikussá tette az országot. A szellemi élet, a bolsevikok idején üldözött egyház újraéled, a totális ateizmus és materializmus a múltba vész. Ennek fényes tanúbizonysága az Orosz és a Külföldi Pravoszláv Egyház egyesülése5 ebben az évben.
Oroszország azonban még mindig elég gyenge ország marad, alacsony életszínvonallal, az embereket egyesítő eszmék akut hiányával, demográfiai válsággal, és kapzsi bürokrata hivatalnokok falkáival, akik a szovjet rendet: az ember jogfosztottságát és a bürokraták teljhatalmát akarják újjáéleszteni. Oroszország összességében egy nagyon gazdag ország, és teljes gazdagságát az egész világgal együttműködve kell kidolgoznia. Oroszországnak égető szüksége van a nyugodt, békés fejlődésre. OROSZORSZÁG SENKIT SEM FENYEGET, de emlékszik saját ősi fejedelmeinek szavára „Amikor mi már nem leszünk – vigyétek az egészet”. „Aki karddal jön hozzánk, az kard által vész el”.
1Vezetőjüket Gyemidov így írja: „Бог” (Bog), máshol így szerepel: „Бож” (Bozs). Istent jelent. A lábjegyzetek a ford. megj.]
2Eredeti neve Zoé Paleolog, a III. Ivánnal való házasságkötése alkalmából kapta a Szófia nevet
3Cikk a kétujjúságról: https://ru.wiktionary.org/wiki//двоеперстие,
a háromujjúságról: https://ru.wikipedia.org/wiki/Троеперстие
4Gyemidov csak családneveket közölt, a Риман névről nem sikerült kiderítenem, kit takar
5 2007. május 17.
A fordítás alapja: http://bdn-steiner.ru/modules.php?name=Books&go=page&pid=407 Fordította: Rákos Éva
