Szociális művészet – az idea 12 világnézeten keresztüli megtestesülésének útja
Írta: Ignatyij Rozsgyesztvenszkij
Az ősi időkben azoknál az embereknél, akik a földdel, a mezőgazdasági ciklussal álltak szoros kapcsolatban, az év márciusban, a Kos jegyében kezdődött, amikor a Nap élet- és megújulási erőket hoz a Földre. Vagyis az év vége a Halak jegyére esik. A Kostól a Halakig tartó úton az ember áthalad a Zodiákus 12 jegyén, és az év körforgásában átélheti a 12 világnézetet. Ahhoz, hogy egy idea helyesen testesüljön meg a földön, mind a 12 világnézet képviselőjének részvétele szükséges. Nem véletlen, hogy Krisztus mellett 12 apostol volt, hogy egy év 12 hónapból, a zenei oktáv 12 hangból áll, hogy az embernek 12 érzéke van. Istennek a világ megteremtéséhez valamennyi időre volt szüksége, erről beszél a Biblia. Természetes, hogy az embernek is időre van szüksége bármely idea megtestesítéséhez. Az idea a szellemi világból érkezik a tér és idő világába. Ha ez egy szociálisan jelentős, és nem szűkös, egoista idea, akkor a megvalósításához különböző emberekre van szükség. Hogyan érhető el, hogy az idea helyes módon testesüljön meg?
Azt, hogy az ember hogyan törekszik egy konkrét idea megvalósításához, egy ház példájával vizsgáljuk meg, melyet saját maga és a családja számára épít. Az ideát létrehozó erők a Kos jeléből, az idealizmusból érkeznek. A továbbiakban megfontolandó, hogy az ideámat hogyan lehet egyesíteni a valósággal, milyen szakaszokon kell ehhez áthaladni. A Bika jegyében a racionalizmus világnézet hat, amely segít megtalálni a megtestesülés útját, a módszer kidolgozását. Ahhoz, hogy felépítsük a házat, szükséges megbecsülni, hogy mennyibe kerülhet. Az Ikrek jele és a matematizmus világnézet segít az embereknek elvégezni a szükséges költségek számítását és az egymással való kapcsolatokat kiépítését. A Rák jelében a materializmus erői hatnak. Szükséges kiválasztani az építkezés anyagait – kő, fa, cserép.
Amikor a számítások készen vannak, az anyag kiválasztása megtörtént, eljön az idő, hogy az ideát a szív területére helyezzük, és ne csak intellektuálissá tegyük, hanem át is lelkesítsük. Itt az Oroszlán erői és a szenzualizmus világnézet hatnak. Miután az idea át lett lelkesítve, élettel kell áthatni, érthetővé tenni a többi ember számára, vagyis belső életem fenoménját a közösség kincsévé tenni. Ebben a Szűz erői és a fenomenalizmus világnézet hatnak. Most az ideámmal odalépek a valós világhoz, melyben a tér és az idő törvényei működnek. Az építkezés során köteles vagyok figyelembe venni a valóságot, másként a ház romba dőlhet. Ez a Mérleg zodiákusjel és a realizmus világnézet.
Elkezdődik a közvetlen építkezés, amely tőlem, mint az idea szerzőjétől, állandó impulzust, dinamikát követel. Minden nap történnie kell valaminek, másként az idő veszendőbe megy. Ezek a Skorpió erői és a dinamizmus világnézet. Végül eljön a pillanat, amikor a munka befejezéshez közeledik, és szükséges értékelni, hogy az valósult-e meg, amiről korábban álmodtam, létrejött-e a teljesség és befejezettség érzete. A Nyilas a monádizmus világnézet hordozója. Amikor a ház felépült, el kell képzelnem, hogyan fog most benne zajlani az életem és a többi ember élete, milyen élettípusra rendeltetett ez a ház. Ebben a spiritualizmus világnézet és a Bak erői segítenek. Az ideámnak nem szabad elvesztenie a szellemi világgal való kapcsolatot. Ahhoz, hogy a házamról tudjanak az emberek, beszélni kell róla nekik, élő szavakat kell találni, hogy meghalljanak és megértsenek engem. A Vízöntő jelében a pneumatizmus világnézet hat, mely megeleveníti a beszédet, a szavakat éteri erőkkel tölti meg. Azok, aki eljönnek, és meglátják a házamat, talán egy ugyanilyen, sőt lehet, hogy egy kicsit jobb házat akarnak építeni, hogyha a házam, az ideám mély nyomot hagy a lelkükben, és alkotásra ösztönöz. Ez a Halak jele és a pszichizmus világnézet. Saját érzékeimmel észlelem, befogadom a megtestesült ideát, s új ideához jutok. A ház építését csak példaként vettem, valójában bármely szociálisan jelentős idea megtestesítéséhez megfelel egy hasonló út. Ezért olyan gyengék és egyoldalúak azok az ideák, melyeket az ember önállóan, mások segítsége nélkül igyekszik megtestesíteni.
Így az időt úgy lehet megtapasztalni, mint az örökkévalóságot, amely a kicsi, 365 napból álló és a nagy, 25600 évből álló, kozmikus év körforgásában igyekszik megtestesülni.
2002. 08. 18.
A fordítás alapja: http://bdn-steiner.ru/modules.php?name=Books&go=page&pid=1405. Fordította: Rákos Éva