A halál misztériuma I.rész

“Megkérdezhetjük: Meghalnak-e például az ásványok?– A szellemi kutató számára semmi értelme azt mondani: Az ásványok meghalnak. – Ez körülbelül ugyanannyi lenne, mint ha azt mondanák, az ujj körme, melyet levágunk, meghalt. Az ujjköröm éppen nem olyasvalami, ami a létre egészként tarthatna igényt, hanem csak mirajtunk valami, és amikor levágjuk, akkor elválasztottuk magunktól és a velünk összefüggő életet elszakítottuk tőle. Alapjában véve akkor hal csak meg, ha mi magunk meghalunk. Ugyanolyan értelemben tehát – mondja a szellemtudomány – nem halnak meg az ásványok. Az ásványok ugyanis egy nagy organizmusnak a tagjai csupán, amint szervezetünkön az ujjköröm tag; amikor pedig egy ásvány látszólag tönkremegy, akkor csak letépik erről a nagy organizmusról, ahogyan a körömujj darabkája, amikor levágjuk, leválasztjuk csak szervezetünkről. Az ásvány szétrombolása nem halál, mivel az ásvány nem saját magában, hanem a nagy organizmusban él, aminek tagja.

Ha visszaemlékeznek a növényi lényekről tartott előadásomra, tudják, hogy ezt mondtam: A növény, mint olyan, szintén nem önálló, hanem – nos, nem mint az ásvány, egy nagy organizmusnak –, hanem a teljes Földorganizmusnak a tagja; és egy szellemtudományos vizsgálat számára nincs semmi értelme az egyedi növény életéről beszélni, ellenben a Földorganizmusról, amelyen mindenütt részek módjára találhatók a növények, kell beszélni. És amikor “halált” okozunk számunkra, a dolog úgy áll, mint ha egy körmünket vágnánk le. Nem mondhatjuk, hogy meghalt a köröm. Épp ily kevéssé állíthatjuk a növényekről ezt, mivel egy nagy organizmushoz – amely az egész Földdel azonos – tartoznak és ez olyan szervezet, amely tavasszal elalszik, a növényeket mint szerveit a nap felé tárja és ősszel újra ébred és a növények szellemijét ismét felveszi magába, amikor a növények magvait veszi fel magába. Semmi értelme a növényeket önmagukban állóknak tekinteni, mivel a Földorganizmus nem hal el, amikor rajta a növények elhervadnak, éppúgy, ha megszürkül a hajunk, mi sem halunk még meg, ha nem sikerül természetes módon ismét fekete színbe változtatni szürke hajunkat. Csakhogy itt a növényekétől eltérő helyzetben vagyunk. De a Föld itt olyan helyzetben van, amely akkor lenne összehasonlítható az emberrel, ha ez a szürke hajat ismét feketévé változtathatná. A Föld tehát nem hal meg, hanem az, ami a növények hervadásában jelentkezik, olyan folyamat, mely a felszínen játszódik le. Tehát soha sem jelenthetjük ki, hogy a növények tényleg meghalnak.
De az állatokról sem állíthatjuk egyszerűen; hogy úgy mint mi, meghalnak. Az egyedi állat ugyanis szintén nem létezik, csak a Csoportlélek létezik, amely az érzékfelettiben lakozik. Ami az állat, a valóságosban, az csak az asztrális síkon, Csoportlélekként van meg, és az egyedi állat a Csoportlélekből sűrűsödött ki. Amikor pedig meghal, úgy a Csoportlélek levetett tagja, és ez egy másikkal helyettesíti.
Amit tehát az ásvány-, növény-, és állati világban találunk, csak látszólag, csak a maya-n belül halál. Valójában csak az ember hal meg ténylegesen, aki individualitásával odáig viszi, hogy egy fizikai testig jön le amiben a földi lét tartamára reálisnak kell lennie. “Halálról” beszélni valójában csak az ember földi létével összefüggésben van értelme.

Ha ezt szem előtt tartjuk, azt kell mondanunk: Egyedül az ember képes tulajdonképpen átélni a halált. – Az embernél tehát az, amit a szellemtudományi kutatással megismerünk, a halál tényleges legyűrése, a halál tényleges legyőzése. A többi lénynél ugyanis látszólagos csak a halál, nem valóságosan van jelen ott. Ha tovább lépnénk felfelé, az embertől ismét a magasabb hierarchiák lényiségeihez, akkor éppúgy azt találnánk, hogy ezek sem ismerik embermódon a halált; így tehát alapjában véve reális halál, ami annyi tesz, hogy halál a fizikai síkon, – azoknál a lényiségeknél létezik, akiknek valami megszereznivalójuk is van a fizikai síkon. Az embernek azonban a fizikai síkon Én-tudatát kell megszereznie. A halál nélkül ezt nem találnánk meg. Sem azoknál a lényiségeknél, kik az ember alatt állanak, sem azoknál a lényiségeknél akik nála magasabban állanak, nincs értelme valódi halálról beszélni. Ekkor azonban felfoghatóvá válik, hogy annak a lényiségnek a számára, akit a Krisztus-Lényiségnek nevezünk, semmiféle lehetőségünk sincs, hogy legjelentősebb Földi Tettét kioltsuk. Hiszen láttuk, hogy ennél a Krisztus-Lényiségnél leglényegesebbként a Golgotai Misztériumot vesszük figyelembe: a halál élet általi legyőzését.

Hol is mehet végbe a halálnak ez a legyőzése? Megtörténhet-e a magasabb világokban? Nem! Ugyanis már az alacsony lényeknél, kiket felsoroltunk, az ásványi, növényi és állatvilágban, nem lehet halálról beszélni, hisz tulajdonképpeni valódi lényük a magasabb, érzékfeletti világokban van. Téli vizsgálódásaink során pedig még jobban kifejtjük majd, hogy a magasabb lényiségeknél sem lehet szó halálról, csak átváltozásokról, metamorfózisokról, átalakulásokról. Az élet fordulópontjáról, amit “halálnak” hívunk, csak az embernél lehet beszélni. Ezt a halált pedig az ember csak a fizikai síkon élheti át. Ha az ember soha sem jött volna a fizikai síkra, semmi sem tudna a halálról, ugyanis egyetlen lény – amely nem lépett a fizikai síkra – sem tud valamit is a halálról. Más világokban nincsen meg az, ami “halálnak” lenne nevezhető, hanem csupán átváltozások, metamorfózisok. Hogy a Krisztus a halálon menjen át, ehhez a fizikai síkra kellett leszállnia! Csak ott tudta ugyanis tapasztalni a halált.
Látjuk tehát, hogy az ember történelmi létesülve-alakulásában is jelentős módon játszik bele a maya-ba a magasabb világok szellemi-valós jellege. Miközben minden más történelmi esemény kapcsán gondolkodásunkkal akkor érünk csak célhoz, ha így szólunk: Itt a fizikai síkon a történelmi esemény, oka azonban fenn, a szellemi világban van, s ehhez kell elmennünk, – a Golgotai Eseményről nem mondhatjuk: Ez az Esemény itt lenn a fizikai síkon van, és valamilyen megfelelője a magasabb világban található. – Maga a Krisztus, természetesen a magasabb világokhoz tartozik és a fizikai síkra jött le. Egy ősképe azonban, amilyet minden más történelmi eseménynél meg kell keresnünk, nem létezik arra, ami a Golgotán ment végbe. Az egyedül a fizikai síkon játszódott le.

A sok bizonyíték közül, amiket a szellemtudomány adhatott erre a tényre vonatkozólag, van például az, hogy a Damaszkuszi Élmény, amint azt többször is felhoztuk, a következő három évezred során az emberek elegendő nagy száma részére meg fog ismétlődni. Ez annyit tesz, hogy az embereknél képességek fejlődnek majd ki, amik révén a Krisztust az asztrális síkon Éter-alakjában fogják tapasztalni, ahogyan Damaszkusz kapujában Pállal történt. A Krisztus tapasztalásának ez az Eseménye az embereknél lassanként, a következő három évezredben kialakuló magasabb képességek révén, a mi XX. századunkban veszi kezdetét. Fokozatosan kerülnek majd felszínre ettől kezdve ezek a képességek és a következő három évezredben elegendő nagyszámú embernél fejlődnek majd ki. Ez azt jelenti, hogy elegendő nagyszámú ember ismeri majd fel a magasabb világokba tekintés segítségével, hogy realitás a Krisztus, hogy él, megismerik majd, hogy most hogyan él. És nem csupán azt a módozatot ismerik majd meg, ahogyan most él, hanem pontosan ugyanúgy, mint Pál, győződnek majd meg arról, hogy meghalt és feltámadt. Az alapot azonban ehhez nem a magasabb világokban, azokat a fizikai síkon kell lerakni.

Ha tehát már ma ér el oda valaki, hogy megértse és felfogja ezeket a dolgokat, hogy magának a Krisztusnak a fejlődése is hogyan halad előre és vele bizonyos emberi képességek fejlődése is, ha ezt megérti valaki, azáltal, hogy megérti a szellemtudományt, ma, úgy semmi nem akadályozza, hogy amikor a halál kapuján áthaladt, részt vegyen ebben az Eseményben, amikor az tényleg a Krisztus első besugárzásaként lép be az ember világába. Az tehát, aki ma a fizikai testben készül elő erre az Eseményre, a halál és egy új születés közötti élet során is átélheti. Azok az emberek azonban, akik nem készülnek elő rá, akik ebben az inkarnációban semmilyen megértést nem nyitnak irányában, abban az életben, mely az ittenihez csatlakozik a halál és egy új születés között, nem tudhatnak semmit sem arról, ami a Krisztus vonatkozásaban századunktól kezdve a következő három évezred során történik. Meg kell várniok, mire újra inkarnálódtak majd és folytatják az ehhez történő előkészülést a Földön. Azt tehát, aminek minden következő Krisztus-fejlődés okaként a Földön kellett lejátszódnia, a Golgotai Halálnak és az ezáltal létrahozottnak, azt is csak a fizikai testen belül lehet megérteni. Valamennyi, számunkra a magasabb élet számára fontos tény közül az egyetlen, melyet csak a fizikai testen belül lehet megérteni. Utána kerül további feldolgozásra, és további képzésre a magasabb világban. Előbb azonban a fizikai testen belül kellett megértenünk. Éppen úgy, ahogyan a Golgotai Misztérium a magasabb világokban soha sem játszódhatott volna le, mint ahogyan magasabb világokban ősképe sincs meg, ellenben olyan Esemény, amely, mivel magában hordja a halált, a fizikai síkon belül van lezárva, az irányába megnyíló megértést is a fizikai síkon kell megszerezni. Igen, egyenesen feladata ez az embernek a Földön, hogy valamelyik inkarnációjában hozzájusson ehhez a megértéshez.”

Rudolf Steiner: A Földfejlődés szellemi-valós háttere (GA132)