Rudolf Steiner: A vér éterizációja (GA130-ból)
(Die Aetherisation des Blutes)
Basel. 1911. október 1.
Tartalom:
Az ember szellemi létének két pólusa: az intellektuális és a morális pólus.
Az ébrenlét és alvás pólusai.
A két pólus között helyezkedik el az az esztétikai szfé ra, amelybe az álmok behatolnak.
Gondolataink az alsóbbrendű, morális impulzusaink pedig a felsőbbrendű mennyei világ árnyképei.
A fizikai vér átalakulása a finomabb éteri szubsztanciába.
Krisztus Jézus éterizálódott vére: egy a fizikai világnak megfelelő makrokozmikus folyamat eredménye. (Krisztus impulzus)
Az elektromosság a Földben elhaló fény.
A mágnesesség a Földben megváltozott kémiai erő.
– 1 –
Noha az önismeretet minden időben, mint követelményt állították az emberi lélek elé, akár misztikus, akár idealisztikus úton, vagy egyéb módon törekedtek az emberek a megismerésre; mégis ez az önismeret nem olyan könnyű, mint gondolják. Az önmegismerés nehézségeit az antropozófusnak újra és újra lelke elé kell állítania, mivel ez az ön-megismerés a legszükségesebb, ha a világlétben egyáltalán emberhez méltó célhoz, valóban emberhez méltó léthez és cselekvéshez akarunk eljutni.
Ma azzal a kérdéssel foglalkozunk egy kicsit, miért kell nehéznek lennie az önmegismerésnek. Az ember igen komplikált lény, és amikor lelki-emberi benső életéről beszélünk, nem akarjuk ezt a lelki életet, ezt a benső életet már előre egyszerűnek, eleminek felfogni, hanem türelemmel és kitartással akarunk egyre mélyebbre hatolni, hogy ezt a csodaépítményt, az isteni-szellemi kozmikus hatalmak eme csodálatos organizációját, az embert, lassanként áttekintsük. Mielőtt magába a megismerésbe behatolnánk, az emberi lélek életében két dolog ötlik szemünk elé. (1)
Ahogy a mágnesnek északi és déli pólusa van, ahogy kinn a világban a világosság és sötétség jelentkezik a fény főárnyalataiként, úgy van a lélek létének is két pólusa. Érzékelhetjük ezt a két pólust, ha az embert két életkörülményben szemléljük. Az egyik helyzet akkor adódnék a lelki élet számára, ha egy embert – teszem fel – az utcán látnánk állni, egy szép felemelő természeti jelenség szemléletébe merülve; látjuk, hogy keze, lába meg sem mozdul, szemét le sem veszi a jelenségről, a természeti jelenségről, vagy a megfigyelt tárgyról és biztosak vagyunk afelől, hogy bensejében képeket akar alkotni arról, amit szeme lát. Azt mondjuk: el van merülve a megfigyelésben, a környezetét figyeli meg. Ez lenne az egyik helyzet, amit szemügyre veszünk. A másik a következő lenne: egy ember megy az utcán, valaki megsérti.
Anélkül, hogy sokat törné a fejét, méregbe jön és hogy azt levezesse, mérgében megüti a másikat. Itt azoknak az erőknek a megjelenését látjuk, amelyek haragból, méregből keletkeznek. Itt akaratimpulzusokat észlelünk és el tudjuk képzelni, hogy ezt az impulzust nem sok gondolat előzte meg, és hogy az illető, ha gondolkodott volna, és a haragkitörést megakadályozta volna, nem jött volna ki annyira a sodrából, hogy verekedjék.
– 2 –
Itt két szélsőséges tett áll előttünk: az egyik olyan képzet-alkotás, amelynél a tudatos akarat teljesen kiküszöbölődött, a másik, amelynél a képzetalkotás van kiküszöbölve, és amelynél az ember azonnal egy akaratimpulzus megnyilvánítására állt át. Ez az a két dolog, melyek az emberi lélek két szélső pólusát mutatják meg. Az akarat impulzivitása az egyik pólus. A képzetalkotás, a gondolkodás, mialatt az akarat hallgat, vagyis az akarattalan odaadás a szemlélésnek, ez a másik pólus. A tényeket így egészen egzoterikusan, tisztán a külső élet szemlélete által állítottuk magunk elé. (2)
Ám mélyebbre is hatolhatunk és akkor azokba a szférákba jutunk, ahol csak akkor igazodunk el igazán, ha segítségül hívjuk az okkult kutatást. Ott másik polaritással találkozunk: az ébrenlét és alvás polaritásával. Tudjuk, hogy okkult vonatkozásban mit jelent az alvás és ébrenlét. Antropozófiai ismeretünk elemi fogalmaiból tudjuk, hogy ébrenlétkor a négy tag: fizikai -, éter-, asztráltest és Én szervesen egymásba merülnek, egymásba hatnak; alváskor pedig a fizikai- és étertest az ágyban fekszik, az asztráltest és Én mintegy ki vannak ömölve abba az egész nagyvilágba, amely a fizikai létünkkel közvetlenül határos. Ezeket a tényeket szintén tárgyalhatjuk másként is. Itt is kérdezhetjük, hogy’ áll hát a dolog tulajdonképpen az élet világának szemléletével: a gondolkodással és akarattal és annak impulzusaival együtt – ébrenlétkor és alváskor? (3)
Nos, ha mélyebbre hatolunk, akkor megmutatkozik, hogy bizonyos értelemben a jelenlegi fizikai létében az ember tulajdonképpen mindig alszik. Csakhogy éjjel másként alszik, mint nappal. Már tisztán külsőleg is megérthető ez, mivel tudjuk, hogy nappal okkult módon föl lehet ébredni, tisztán- látóvá lehet válni, bele lehet látni a szellemi világokba. A közönséges fizikai test ezzel a szemlélettel szemben alszik, és elmondhatjuk, felébredése az, amikor szellemi érzékeit használni tanulja. Az éjjeli alvásra vonatkozóan világos, hogy az ember akkor alszik. Így azt mondhatjuk: a közönséges alvás a külső fizikai világot illetően alvás; a nappali tudat jelenleg a szellemi világot illetően alvás. (3)
– 3 –
Ezeket a tényeket egészen másként is szemügyre vehetjük. Ha mélyebbre hatolunk, észrevesszük, hogy fizikai életének közönséges éber állapotában az ember, szabály szerint, igen kevés hatalommal bír a saját akarata felett. Az akarat olyan valami, ami a nappali élet elől erősen elrejtőzik. Figyeljék meg egyszer alaposan azt, amit emberi akaratnak nevezünk, akkor látni fogják, milyen kevés hatalommal bír az emberi akarat az akarati impulzus fölött a nappali élet folyamán. Figyeljék meg, hogy abban, amit reggeltől estig tesznek, milyen kevés az, ami saját gondolkodásukból, fogalmaikból, személyes, egyéni elhatározásukból jön létre. Ha az ajtón kopogtatnak, és önök azt mondják: szabad, ezt nem nevezhetik saját gondolkodásuk és akaratuk igazi elhatározásának. Ha éhesek, és leülnek enni, nem mondhatják, ez saját akarati elhatározásunk, hiszen szervezetük, állapotuk idézte elő. Próbálják meg most nappali életüket szemük elé idézni és látni fogják, milyen kevéssé befolyásolja az akaratot direkt az emberi centrum. Mi ennek az oka? Megtanítja az okkultizmus, mert megmutatja, hogy az ember az akaratra nézve nappal tényleg alszik, azaz, akarati impulzusaiban egyáltalán nem él benne. Mind jobb és jobb fogalmakhoz és képzetekhez juthatunk – mondjuk, morálisabb és ízlésesebb emberekké válhatunk –, de az akarat szempontjából semmit sem tudunk tenni. Ha jobb gondolatokat ápolunk, akkor közvetve vissza tudunk hatni az akaratra, de amíg élünk, az akaratra nézve direkt semmit sem tehetünk, mert akaratunkat csak kerülő úton befolyásolja hétköznapi életünk: az alvás kerülő útján.Önök nem gondolkodnak és nincsenek képzeteik, amikor alusznak; a képzet és a gondolkodás az, ami átmegy alvásba. Az akarat ezzel szemben éber és kívülről áthatja szervezetünket és élettel tölti meg. Ezért érezzük reggel megerősödve magunkat, mert ami szervezetünkbe behatol, akarati természetű. Az akarat eme munkáját azért nem észleljük, mert gondolkodásunk – mint tudjuk – alszik, amikor alszunk. Gondolják, meditálják át, és látni fogják minél előbbre jutnak az önmegismerés terén, annál igazoltabb lesz a mondat: amikor az ember ébren van – alszik akaratát illetően, és amikor alszik – alszik gondolkodását illetően. Nappal alszik az akarat, éjjel alszik a képzelet (4).
– 4 –
Hogy az embernek nincs tudata arról, hogy az akarat éjjel nem alszik, onnan származik, hogy az ember csak képzet-életében tud ébren lenni. Az akarat nem alszik éjjel, hanem működik mintegy a valódi tüzes elemben, dolgozik a maga testén, hogy pótolja, ami nappal elhasználódott.
Ezek szerint tehát két pólus van az emberben: az akaratimpulzusok és a megfigyelési- vagy képzetalkotó-élet. Az emberek ellentétes értelemben viselkednek ezzel a két pólussal szemben. Ezek azonban csak pólusok. Az egész lelki élet különböző árnyalatokban e két pólus közt fekszik. (4) Most még jobban megközelítjük ezt a lelkiéletet, ha ezt, a mikrokozmikus lelkiéletet, kapcsolatba hozzuk a magasabb világokkal. A mondottakból már tudjuk, hogy a lelkiélet egyik pólusa a képzet-élet.
Ezt a képzet-világot a külső, materialista gondolkodás valótlannak tekinti. Milyen gyakran halljuk: a képzetek és gondolatok csak képzetek és gondolatok! Ez azt akarja jelenteni, hogy egy darab kenyér vagy hús a kézben az realitás, a gondolat pedig csak egy gondolat. Úgy gondolják az emberek, a gondolatot nem lehet megenni, ezért nem igazi valóság, csak gondolat. De miért csak gondolat? Azért, mert az, amit az ember gondolatainak nevez, úgy viszonylik a tulajdonképpeni gondolathoz, mint egy árnykép magához a tárgyhoz. Ha itt van a virág, és látják annak árnyképét, akkor az árnykép a világra, vagyis a valóságra utal. így van ez a gondolatokkal is. Az emberi gondolkodás árnyképe olyan fogalmaknak és lényeknek, akik egy magasabb világban vannak az a s z t r á l s í k o n. A gondolkodást akkor képzeljük el helyesen, ha az emberi fejre gondolunk, a fejen vannak a gondolatok, de ezek a fejben lévő gondolatok eleven lények -az asztrálsíkon, ott hatnak a legkülönbözőbb lények; csak úgy nyüzsögnek ott a képzetek és cselekedetek, amelyek árnyképüket beledobják, belevetik az emberbe, és ezek a folyamatok letükröződnek le az emberi fejben, mint gondolkodás.
– 5 –
De a gondolatéleten kívül még más élet is van az emberi lélekben. Az ember általános életében különbséget tesz – bár nem pontosan, mégis ennek révén a mindennapi életből egy fogalmat nyer – gondolati- és érzésélet között. Vannak tetszetős, szimpatikus és visszatetsző, unszimpatikus érzések. Előbbiek a helyes, a jóindulatú, utóbbiak a rosszindulatú, helytelen tetteknél lépnek föl. Ez már több, mint puszta képzet, ez valami egyéb. Képzetet közömbös dolgokkal szemben is alkotunk. De a szimpátia és antipátia élménye csak a szép és jó, vagy a csúf és gonosz dolgokkal szemben jelentkezik. Éppen úgy, ahogy minden gondolat, amely az emberben lezajlik, az asztrálsíkra mutat, éppenúgy mindaz, ami szimpátiával és antipátiával függ össze, az alsó Devachánra mutat. Az imént rajzolt vonalakat az asztrális világból akkor fölfelé húzhatom a Devachánba, illetve az égi világba. Bennünk, főleg a mellünkben, a Devachán folyamatai játszódnak le, mint érzelmek, az antipátia és szimpátia érzés szép és jó, csúf és gonosszal szemben, úgy hogy abban, amit a morális-esztétikai világgal szemben megnyilvánuló érzéseinknek nevezhetnénk: az alsó Devachán árnyékát hordozzuk lelkűnkben. (6)
Van még egy harmadik is az ember lelkiéletében, amit pontosan meg kell különböztetnünk a jóakaratú cselekedetek puszta szeretetétől. Van különbség abban, vajon itt áll-e valaki és amott egy szép, jóakaratú tettet néz és tetszését találja benne, vagy önmaga úgy mozgósítja az akaratot, hogy maga hajtja végre a jóakaratú tettet. A szépnek, a jónak tetszését, a gonosz, csúf tetteknek a nem tetszését nevezném esztétikai elemnek, míg azt, ami az embert a jó tettekre hajtja, morális elemnek. A morális magasabban áll, mint a pusztán esztétikai, a puszta tetszés vagy nem tetszés mélyebben áll, mint a jó, vagy rossz tett végrehajtására ösztökélő erő. Amennyiben a lélek hajtva érzi magát, amennyiben morális impulzusokat érez,
– 6 –
ezek az impulzusok a felső Devachan, a magasabb Mennyország árnyképei. (6)
Elképzelhetjük, hogy e három fokozatosan egymás fölött álló lelki tevékenység: a gondolkodás, a képzetalkotás és megfigyelés tiszta intellektusa, azután a tetszés és nem tetszés esztétikaisága, és végül a moralitás a rossz és jóval szembeni impulzusokban, tehát, hogy e három, külön helyezkedett lelki átélés élményei annak mikrokozmikus képei, ami ott kinn a nagy világban, a Makrokozmoszban a három világban él: az asztrális világban, amely a gondolati világban, vagyis az intellektuális világban tükröződik; a devachani világban, amely a tetszés és nemtetszés esztétikai világába vet árnyékot; a magasabb Devachan világban, amely mint moralitás vet árnyékot. (7)
Ha a most mondottakat az emberi lélek két pólusáról mondottakkal összekötjük, akkor az intellektualitást az egyik pólusnak érezzük, éspedig annak a pólusnak, amely főleg az éber nappali élet felett uralkodik, amikor ébren vagyunk az intellektuális életet illetően. Az ember nappal éber az intellektusát illetően, alvás alatt éber akaratát illetően. Mivel pedig ilyenkor alszik intellektusát illetően, nincs tudata arról, mit visz véghez az akarattal. De közvetve hat az akaratába az, amit morális alaptételnek és impulzusoknak nevezünk. És tényleg szüksége van az embernek az alvásra, azért, hogy a gondolat-élet által felvett morális impulzusok valóban hatékony erőre jussanak. Az az igazság: a mai ember, úgy ahogy van, csak az intellektuális síkon képes valami helyeset végezni, kevesebbet tud morális síkon, mert ott arra vagyunk utalva, hogy a Makrokozmoszból segítséget nyújtsanak.
– 7 –
Gondolatok: Árnyképek
az asztrális sík lényeitől ébrenlét
Szimpátia és antipátia: Árnyképek
az alsó Devachan lényeitől álmodás
Morális impulzusok: Árnyképek
a felső Devachan lényeitől alvás (álom nélkül)
Ami bennünk van, tovább vihet egy arasznyival az intellektualitásban; a morális javulást jelentő lépésnél istenek kell, hogy segítségünkre jöjjenek. Ezért merülünk alvásba, hogy belemerülhessünk az isteni akaratba, ahol nem vagyunk jelen tehetetlen intellektusunkkal, és ahol isteni erők azt, amit morális alaptételekként magunkba vettünk, átalakítják az akarat erőivé, ahol beleoltják akaratunkba mindazt, amit egyébként csak gondolatainkba tudunk fölvenni. (8)
A két pólus közt az éjszaka folyamán éber akaratpólus, és a nap folyamán éber intellektuspólus között helyezkedik el az esztétikai szféra, amely mindig jelen van az emberben. Mert nappal az ember nem egészen éber. Csak a legjózanabb filiszterek éberek mindig, amikor ébren vannak. Alapjában véve az embereknek álmodniuk kell nappal is valamennyire. Átadniuk magukat a művészetnek, költészetnek vagy egyéb olyan élettevékenységnek, ami nem a meztelen valóságra irányul. Akik így élnek, olyan köteléket hoznak létre, amelyek frissítőén és élénkítően hatnak vissza az egész létre. Ha ilyen gondolatoknak adjuk át magunkat, az mint egy álom hatol bele az éber életbe. Az áloméletbe – tudjuk – belevisszük az álmokat. Ezek reális álmok, amelyek alváskor a többi tudatot áthatják. Ez olyan valami, amire mindenkinek szüksége van, aki nem akar csupán száraz, egészségtelen nappali életet élni. Az álmodás úgyis megjön éjjel, ezt nem kell bizonyítani.
– 8 –
Ez van tehát középen a két pólus között – azaz az éjjeli pólus (álomtalan alvás), és a nappali álmodás, vagyis a fantáziában való élni-tudás pólusa között. Így a lélekben is hármasság él: az intellektuális élet, amely állal úgy igazán ébren vagyunk, és magunkban hordjuk az asztrálsík árnyképeit, mikor napközben a gondolatoknak adjuk át magunkat oly módon, hogy a mindennapi életre vonatkozó termékeny ötletek és nagy felfedezések létre jöhetnek. Másrészt alváskor, amikor álmodunk, amikor ezek az álmok alváséletünkbe belejátszanak, ilyenkor az alsó Devachán képei vetik belénk árnyékukat. És végül, amikor az alvásban dolgozunk, és moralitást vésünk az akaratunkba, (ezt magunk nem tudjuk közvetlenül észlelni, de hatásában nagyon is), akkor, ha képesek vagyunk az isteni-szellemi hatalmak eme befolyását az éjszaka folyamán gondolkodásunkba beleoltani, ilyenkor az ott észlelt impulzusok a felső Devachanból érkező árnyékok. Ezek azok a morális impulzusok és érzések, amelyek bennünk élnek, és amelyek azt mondatják velünk: alapjában véve az emberi életnek csak akkor van értelme, ha gondolatainkat a jónak és szépnek a szolgálatába állítjuk, és intellektuális munkálkodásunkat engedjük átárasztani az isteni-szellemi élet igazi, valódi szívevérével, átáramoltatjuk morális impulzusokkal. (9)
Amit így, az emberi lélek elé állítunk, előbb külső egzoterikus fejtegetés révén, aztán kissé misztikusabb életszemlélet által, azt a mélyebb okkult kutatásból merítjük. És ott az, amit most inkább külsőleg írtunk le, olyan folyamatokban nyilatkozik meg, amelyeket a tisztánlátó tudat az emberben is észlelhet. Ha ma az ember éber állapotban előttünk áll, és a látó szem megfigyeli, akkor megmutatkozik, hogy a szívből a fej felé szakadatlanul bizonyos fénysugarak mennek. Ha sematikusan rajzoljuk, akkor lerajzoljuk a szívtájékot, ahonnan folyton áramlások mennek az agy felé, és a fej belsejében körüljátsszák azt a szervet, amelyet az anatómia tobozmirigynek nevez. Fénysugarak mennek szívből fel a fejbe, és körülárasztják a tobozmirigyet. Ezek az áramlások azáltal keletkeznek, hogy az emberi vér, amely fizikai szubsztancia, anyag, amely folytonosan feloldódik éteri szubsztanciává,
– 9 –
úgyhogy a szív környékén létrejön a vérnek egy finom szubsztanciává való folytonos átmenetele és ez áramlik fel a fejbe, és játssza körül csillogva a tobozmirigyet. Ez a folyamat, a vérnek éterikussá válása, folytonosan észlelhető az éber emberben.
A dolog úgy áll, hogy ha ábrázoljuk az agy és szív környékét, akkor a tisztánlátó tudat számára (a jelölt nyilak irányában) láthatóvá válik egy kívülről és hátulról is befelé érkező, a szív felé haladó állandó áramlás. De ezek az áramlások, amelyek az alvó embernél a Makrokozmoszból kívülről áradnak bele annak belsejébe, ami az ágyban fekszik, mint fizikai és étertest, ha ezt megvizsgáljuk, valóban igen sajátságosat mutat. Ezek a sugarak rendkívül különbözőek a különböző embereknél. Az alvó emberek nagyon különböznek egymástól; és ha az emberek, akik még kicsit hiúak is, végül mindig tudnák, milyen rossz oldalukról mutatkoznak meg az okkult pillantás számára, amikor nyilvános előadásokon elalszanak, nem tennék, mert ez árulkodóan hat. (10)
–10 –
Tényleg úgy van, hogy nagy mértékben megmutatkoznak a morális kvalitások annak sajátságos színeződésében, ami alváskor az emberbe áramlik, úgyhogy aki alacsonyabb morális alapelvekkel bír, egészen más áramlásai vannak, mint egy magasabb alapelvekkel bíró embernek. Semmit sem ér a nappali alakoskodás. A magasabb kozmikus hatalmakkal szemben nem lehet alakoskodni. Úgy van ez, hogy akinél csak egy kis hajlam is van a nem egészen morális alaptételekre, annál folyton beáramlanak barnás- piros és egyéb vörösesbarnás sugárzások. Azoknál pedig, akiknek magas morális ideáljaik vannak, lila-violett sugarak lépnek fel. A felébredés és elalvás pillanatában a tobozmirigy környékén harc megy végbe a között, ami felülről lefelé és ami alulról fölfelé áramlik. Az intellektuális elem alulról áramlik fölfelé fényhatások formájában, amikor az ember ébren van; és az, ami tulajdonképpen morális-esztétikai természet, az felülről áramlik lefelé. A felébredés és elalvás pillanatában találkoznak a fölfelé és lefelé tartó áramlások, és ott lehet megítélni, vajon valaki különlegesen éleseszű (gescheit) és alacsony alapelvű-e, mert akkor erős küzdelem megy végbe a tobozmirigy közelében. Vagy jó alapelvei vannak, és szembeáramlik az intellektualitása: akkor egy csillogó (glimmerig) fényjelenség terjed szét nyugodtan a tobozmirigy körül, amely a felébredés és elalvás pillanatában mintegy be van ágyazva egy kis fénytengerbe, és abban mutatkozik meg a morális emelkedettség, hogy a tobozmirigyet nyugodt fény veszi körül, a felébredés és elalvás pillanatában. így tükröződik az emberben morális milyensége. És ez a nyugodt fény gyakran messzire kiterjed, egészen a szív környékére. így van két áramlat, az egyik a Makrokozmoszból, a másik a mikrokozmoszból. (11)
E két áramlat találkozásának egész súlyát csak akkor tudjuk felmérni, ha egyrészt végiggondoljuk a lelkiéletről az előbb inkább külsőleg mondottakat., hogy hogyan mutatkozik meg a maga háromszoros, vagyis intellektuális, esztétikus és morális polaritásában az, ami felülről lefelé az agyból a szív felé áramlik; másrészt az elmondottak teljes jelentőségéhez akkor jutunk el, ha most a megfelelő jelenséget a Makrokozmoszban szemünk elé állítjuk.
– 11 –
Ezt a megfelelő jelenséget úgy kell ma ismertetnem, ahogyan egyes igazi Rózsakeresztesek lelkiismeretes okkult kutatásaikkal az utóbbi években felderítették. A makrokozmikust ennek , megfelelően kell a mikrokozmikus mellé állítanunk. Ott meglátszik, hogy valami hasonló játszódik le a Makrokozmoszban is, mint amiről a mikrokozmoszban beszéltünk. Ahogy az emberi szív környékén a vér folytonosan átalakul éterszubsztanciává, úgy a Makrokozmoszban is hasonló folyamat megy végbe. Akkor értjük meg ezt, ha szemünket a Golgotai Misztériumra vetjük, arra a pillanatra, melyben Krisztus Jézus vére kifolyt a sebekből. Ezt a vért nem szabad csak kémiai szubsztanciának tekinteni, hiszen mindaz, amit ismertettünk a Názáreti Jézus természetéről, valami egészen-különlegessé tette. Amikor kifolyt ez a vér és beleáramlott a földbe, a Föld olyan szubsztanciát kapott, amely a vele való egyesülésbe a Föld minden elkövetkező idejére nézve jelentős esemény, ami csak egyszer történhetett meg. Mi történt ezzel a vérrel a következő időkben? Nem egyéb, mint ami egyébként az emberi szívben végbemegy. Ez a vér a Föld-evolució folyamán éterizációs processzuson ment át. És ahogy a mi vérünk, mint éter a szívünkből fölfelé áramlik, úgy él a Földéterben a Golgotai Misztérium óta Krisztus Jézus éterizált vére. A Föld étertestét átjárta az, ami abból a vérből lett, ami a Golgotán kifolyt, és ez fontos. Ha nem történt volna meg, ami Krisztus Jézus által megtörtént, akkor az emberrel csak az történhetne, amit az előbb vázoltam, így azonban a Golgotai Misztérium óta megvan a folytonos lehetőség arra, hogy ezekkel a lentről fölfelé haladó áramlásokkal Krisztus éterikus vérének hatásai együtt áramoljanak (12).
Az által, hogy a Föld étertestében benne van a Názáreti Jézus éterikus vére, az alulról fölfelé, a szívből az agyba áramló éterizált embervérrel együtt áramlik az, ami a Názáreti Jézus éterizált vére, úgy hogy nemcsak az találkozik egybe az emberben, amit előbb ismertettem, hanem összetalálkozik a tulajdonképpeni emberi véráramlás és a Krisztus Jézus véráramlása. De e kettőnek egybekapcsolódása csak akkor jön létre, ha az ember a helyes megértést viszi szembe azzal, amit a Krisztus-impulzus tartalmaz.
– 12 –
Egyébként nem tud egybekapcsolódás létrejönni; egyébként a két áramlat kölcsönösen eltaszítja egymást, és éppúgy verődik szét, mint ahogy összeverődött.
Megértést csak úgy szerezhetünk, ha a Föld-fejlődés mindegyik korszakában ezt a megértést úgy szerezzük meg, ahogy abban a korban megfelelő. Abban az időben, amikor Krisztus Jézus a Földön élt, azok tudtak helyes megértést tanúsítani a bekövetkező eseményekkel szemben, akik az ő előhírnökéhez. Keresztelő Jánoshoz mentek, és megkereszteltették magukat olyan formán, ahogyan az Evangélium elmondja, ők vették a keresztséget a bűnökért, azaz hogy megváltoztassák előbbi életük végére kialakult karmájukat, és hogy elismerjék, hogy a Földfejlődés legfontosabb impulzusa immár leszállt egy fizikai testbe. De az emberiség-fejlődés tovább halad és a mai idők számára az embernek azt szükséges belátnia, és hogy kötelesség a szellemtudományi ismereteket felvenni; hogy azt, ami a szívből az agyhoz áramlik fokozatosan úgy át kell tüzesíteni, hogy megértést hozzon az antropozófia iránt. Ennek az lesz a következménye, hogy az ember képes lesz fogadni azt, ami a XX. sz.-tól kezd belenyúlni a világba: a palesztinai fizikai Krisztussal szemben az éteri Krisztus eljövetelét. Mert elérkeztünk ahhoz az időponthoz, amikor az éteri Krisztus belenyúl a Föld életébe, és egyelőre kevés ember számára láthatóvá válik, mintegy természetes tisztánlátással. Azután a legközelebbi háromezer évben mind több és több embernek válik láthatóvá. Ennek el kell jönnie, ez természeti esemény. Éppolyan igaz, hogy eljön, mint az, hogy a XIX. században az elektromosság vívmányai eljöttek. Hogy bizonyos számú ember az Éter-Krisztust látni fogja és a damaszkuszi élményt megéli, az valóság. De arról van szó, azon van a hangsúly, hogy az emberek tanulják meg észlelni, szemlélni a pillanatot, amikor Krisztus melléjük lép. Csak kevés évtized múlik el és megtörténik az emberekkel, főleg a fiatalokkal – ez már most készülőben van -: valaki elmegy valahová, ezt vagy azt átéli és ha szemeit az antropozófiával való foglalkozás által megerősítette volna,
– 13 –
már észrevehetné, hogy hirtelen valaki ott van körülötte, jön segíteni, és erre vagy arra figyelmezteti: Krisztus lép szembe vele… ő azonban azt hiszi, valami fizikai ember van ott. Sok ember fogja átélni, ha összeszorult szívvel, bánat terhe alatt roskadozva, csendben ül a szobájában, és nem talál kiutat – hogy nyílik az ajtó… az éteri Krisztus megjelenik, és vigasztaló szavakat mond neki. Eleven és vigasztaló lesz Krisztus az emberek számára.
Ma még groteszknek tűnhetik fel, és mégis igaz, hogy néha, ha az emberek együtt ülnek, nem tudják mi tévők legyenek, még olyan esetben is, ha nagyobb csoport ül együtt és vár: akkor az éteri Krisztust látni fogják! ő maga lesz ott, tanácsot ad, szavát a gyűlésbe is beleveti. Mindenképpen ezek felé az idők felé haladunk. Ez a pozitívum, ami mint pozitív építő elem nyúlik bele az emberiségfejlődésbe. (13)
Egyetlen szót sem ejtek korunk nagy kultúrfejlődése ellen, mert arra szükség lesz az emberiség üdvére és felszabadulására. De az embereknek a természeti erők felett való uralkodása, a külső haladás még csak jelentéktelennek sem nevezhető ahhoz képest, ami annak az embernek adatik meg, aki lelkében megéli a felébredést Krisztus által, aki most belenyúl az emberiségkultúrába és annak körülményeibe. Ami abból azután kisarjad az emberek számára, az alkotó, építő, pozitív erő lesz. Krisztus építő erőket hoz az emberiség kultúrájába. (13)
Igen, ha az első Atlantisz utáni időket nézzük, látjuk, hogy az emberek más módon építették lakásaikat, mint ma. Minden olyasmit felhasználtak, ami növekedett, amit ők csupán irányítottak. Még palotákat is úgy építettek, hogy irányították a természetet, az ágakat és növényeket egymásba fonták. Manapság törmelékekből kell építkeznünk. A külvilág minden kultúráját zúzalékokból teremtjük meg. A jövő év folyamán még jobbára rávilágítok, hogy mi minden egyéb romboló produktum hat a mi kultúránkban. (14)
– 14 –
A fény szétrombolódik az Atlantisz utáni Földfolyamatban. Mélyen az Atlantisz-korban a Földfolyamat még előrehaladó volt, azóta széteső. Mi a fény? A Földfolyamatban széteső fény az elektromosság. Amit mint elektromosságot ismerünk, az fény, amely saját magát széttöri az anyagon belül. És a kémiai étererő, amely a Földfejlődésen belül átalakuláson megy át, az a mágnesesség. És fellép majd még egy harmadik erő. És ha az elektromosság már ma csodaként hat az emberekre, akkor ez a harmadik erő még csodásabb módon befolyásolja majd a kultúrát. És minél többet alkalmazunk majd ebből az erőből, annál korábban válik a Föld holttetemmé, azért, hogy az, ami a Föld szellemisége, át tudjon hatni a Jupiterhez. Az említett erőket fel kell használni, hogy a Föld szétrombolódjék, hogy az ember megszabaduljon a Földtől, és hogy a Föld-test lehullhasson. Mindaddig, amíg a Föld előrehaladó folyamatban volt, ezt nem tették az emberek, mert csak a széthulló Föld tudja használni ezeknek az erőknek nagy kultúreredményeit. Bármily különösen hangzik is ez, lassanként mégis meg kell mondani. Meg kell értenünk a fejlődésfolyamatot, mert az emberek azon keresztül tanulják még helyesen értékelni kultúránkat. Azon keresztül tanuljuk meg, hogy á szükség van a Föld elpusztítására, különben nem lesz szabad a szellem. De azt is meg kell tanulnunk, hogy értékeljük a pozitívumot: a szellemi erők behatolását földi létünkbe.
(14)
Íme a hatalmas előrehaladás abban, hogy Krisztusnak egy jól előkészített embertestben kellett élnie három éven át, hogy az érzéki szemeknek látható legyen. Az által, ami ott három év alatt történt, lettek érettek az emberek arra, hogy meglássák azt a Krisztust, aki éteri testben fog járkálni, és az is épp olyan reális, hogy valóban beavatkozik a földi életbe, mint a fizikai Krisztus tette a palesztinai valóságban. Az emberek tudják majd, ha nem homályos érzékkel tekintenek rá, hogy az az éteri test, amely a fizikai világon belül jár, éppen úgy tud cselekedni a fizikai világban, mint egyébként egy fizikai embertest.
– 15 –
Egy fizikai testtől csak abban különbözik, hogy két, három sőt száz és ezer helyen lehet egyazon időben, ami csak egy éteri testnek lehetséges, fizikai testnek pedig nem. Ez a haladás azt fogja előidézni, hogy az a két pólus, amelyről előbb beszéltem, az intellektuális és morális pólus, mindinkább eggyé válik, egységbe olvad. Ezt az valósítja meg, hogy az emberek a legközelebbi évezredek folyamán egyre jobban megtanulják az éteri Krisztust szemlélni: mindjobban áthatja őket nappal is a jónak a szellemi világból való hatása. Míg most az akarat nappal alszik, és az ember alapjában véve csak közvetve, fogalmakon keresztül képes hatni, a legközelebbi évezredekben mindinkább az történik, hogy azáltal, ami a nappaljainkból behat, és amit Krisztus kormányoz, az ember cselekedete nappal is közvetlenül megjavulhat. (15)
Amiről Szókratész álmodott: hogy az erény megtanulható, valóban beteljesedik. És mind több lehetőség nyílik a Földön arra, hogy a tanok ne csak intellektusunkat ösztökéljék, hanem ezek a tanok morális impulzusokat is terjesszenek. Schopenhauer azt mondta: morált prédikálni könnyű, megalapozni nehéz. Miért? Mert prédikációval még valóban sosem terjesztettek morált. Morális alaptételeket egészen jól be lehet látni, és ugyanakkor nem megtartani. A legtöbb emberre illik Pál szava: a szellem kész, a test erőtlen. Ez az állapot azáltal változik meg, hogy Krisztus éteralakja a morális tüzet kiárasztja. Ez pedig azt idézi elő, hogy az ember belátja a morálisnak és a morális impulzusnak a szükségességét Ezzel átalakítja a Földet, és egyre inkább érezni fogja, hogy a morál a Földhöz tartozik. A jövőben csak azok az emberek képesek erkölcstelenné válni, akik az erkölcstelenségben segítséget kapnak, akiket gonosz démonok, ahrimani-, azuri hatalmak megszállnak, és akik erre a megszállottságra törekszenek. A Földnek az a jövő állapota, hogy elegendő számú ember lesz, aki moralitást tanít, és ugyanakkor azt meg is alapozza, de lesznek olyanok is, akik szabad akaratukból oda adják magukat a gonosz hatalmaknak,
– 16 –
és akik a jó emberekkel szemben létrehozzák a gonosz táborát. Erre senkit sem kényszerítenek, mindenkinek szabad akaratából történik. (16)
Azután az a korszak jön el a Földre, ahol bekövetkezik az – amit, mint oly sok egyebet, csak az orientális okkultizmus, orientális misztika grandiózus szavai tartalmaznak – amikor ez a morális atmoszféra igen magas fokra emelkedik. Erről az időpontról az orientális misztika sok ezer év óta beszél. Nevezetesen Buddha föllépte óta erőteljesen szól arról a jövő helyzetről, amikor a Föld majd morális atmoszférába merül. Már a régi Rishik óta ott áll a keleti misztika előtt ez a nagy jövőbeli remény: hogy a Föld számára eljön ez az impulzus, és hogy ez az impulzus Visva-Karmannak – vagy ahogyan Zarathustra mondta, Ahura Mazdao-nak egy lényrésze lesz. így tartották szem előtt már minden misztikában, hogy ez a morális impulzus, ez a morális Földatmoszféra abból a lényből árad ki, akit mi Krisztusnak nevezünk, és hogy a keleti misztika őbelé, Krisztusba vetette reményét. (16)
A keleti misztika eszközei nem voltak elegendők arra, hogy ezt felfogják, de ami ezt az eseményt kíséri, azt el tudták gondolni. El tudták gondolni, hogy a tűzbe, a Nap fényébe merült tiszta Akasha‑alakok ötezer éven belül – a nagy Buddha megvilágosodásától számítva – eljönnek, mint annak kísérői, aki pusztán keleti misztikával nem megismerhető. Valóban csodálatos gondolat: jön valami, ami lehetővé teszi, hogy egy megtisztított morális atmoszféra által a Földnek fény- és tűzfia, nem fizikailag megtestesült alakban, hanem mint tiszta Akasha-alak a Föld morális atmoszféráján belül járkálhasson. De akkor, Gautama Buddha megvilágosodása után ötezer év múlva itt lesz a tanító is, aki megtanítja az embereket milyen, csodálatos alakok ezek a tiszta tűz és fényalakok. Ez a tanító a Maitreya Buddha lesz, aki jelen korszakunk után három ezer év múlva lép fel, és aki képes lesz az embereknek a Krisztus impulzust tanítani. (16)
Így egyesül a keleti misztika a Nyugat kereszténységével egy szép, csodálatos egységgé.
– 17 –
Azt is tanítják, hogy az, aki három ezer év múlva mint Maitreya Buddha megjelenik, Gauthama Buddha utódaként mindegyre megjelenik a Földön megtestesülve, mint Boddhiszattva. Egyik megtestesülése volt Jeshu ben Pandira száz évvel időszámításunk kezdete előtt, ő ugyanaz, aki egykor Maitreya Buddhává lesz, és aki századról századra húsból és vérből való testben jelenik meg, de még nem mint Buddha, hanem mint Bodhiszattva. Attól, aki egykor – nem most, hanem egykor – Maitreya Buddhává lesz, korszakunkban is származnak igen jelentős tanok Krisztus lényisége és az Indusok tűzfiai felől. Hogy miről lehet megismerni azt, aki egykor Maitreya Buddha lesz, az minden igazi keleti misztikában, és a keresztény tudásban közös. Arról lehet megismerni azt, aki egykor Maitreya Buddha lesz – aki a Tűz fiaival ellentétben fizikai testben jelenik meg, mint Bodhiszattva – hogy ifjúságában úgy nől föl, hogy senki sem sejtheti milyen individualitás él benne. Mindig úgy lesz, hogy azok, akik ehhez értenek, egy ilyen embernél 30 és 33 év közt ismerik fel, hogy benne egy Bodhiszattva él, mert akkor valami végbe megy, mint a személyiség kicserélése. És Maitreya Buddha éppen 33. életévében ismerteti meg magát az emberiséggel. Ahogyan Krisztus Jézus 30. életévében kezdte el élete művét, úgy életük 33. évében ismertetik meg magukat a Krisztust továbbra is hirdető Bodhiszattvák. Maga Maitreya Buddha, aki nagy, hatalmas szavakkal, amilyenekről ma még fogalmat sem lehet alkotni, mint átalakult Bodhiszattva hirdeti majd a Lét nagy titkait.
Olyan nyelven beszél, amelyet előbb meg kell teremteni, mert ma senki sem tudná megtalálni azokat a szavakat, amelyekkel egykor Maitreya Buddha az emberekhez beszélni fog. Azért nem lehet még úgy szólni az emberekhez, mert még nincs meg hozzá a fizikai (műszer.) A Megvilágosodottnak tanai nemcsak tanokat, hanem morális impulzusokat is leárasztanak majd az emberi lelkekbe. Ilyen szavakat egy fizikai gégefőn még nem lehet kimondani. Most még csak a szellemi világban létezhetnek. (18)
Az antropozófia előkészület ahhoz, ami a jövőben eljön.
– 18 –
Akik az emberfejlődést komolyan veszik, azt akarják, hogy a lélekfejlődés ne posványosodjék el, hanem úgy haladjon tovább, hogy a Föld a maga szellemi részében valóban szabad lehessen, hogy a durvább részt, mint egy holttestet lehullathassa. Mert emberek az egész művet elronthatnák. Azok, akik azt akarják, hogy a kozmikus mű sikerüljön, szerezzenek megértést a szellemi élet iránt azáltal, amit ma antropozófiának nevezünk, így lesz az antropozófia kötelesség, a megismerés olyan valami, amit érzünk, amivel szemben felelősséggel tartozunk. És ha megtanulunk így érezni és akarni, ha a világtitkok révén olyan érzésünk támad, hogy antropozófusok akarunk lenni, akkor helyesen érzünk. De akkor az antropozófia nem lehet számunkra olyasmi, ami kíváncsiságunkat elégíti ki, hanem valami, ami nélkül nem tudunk élni. Csak ha ez így van, akkor érzünk helyesen, csak akkor élünk, mint eleven építő kövek, ama nagy épületen belül, amelyet fel kell építeni az emberek lelkében, és amely épület kiterjedhet az emberek fölé. (18)
Így az antropozófia feltárja az igazi világjelenségeket, ahogy azok a jövő embere elé, saját lelkünk elé lépnek, legyünk akár még fizikai testben, vagy már a halál és újabb születés közt. Ez a nagy átfordulás megérint majd bennünket akár testben vagyunk még, akár már letettük azt. Csakhogy ezek iránt az események iránt már itt a fizikai testben megértést kell elsajátítaniok, ha azt akarják, hogy a halál és az újabb születés közt megérinttessenek attól, ami itt történik.
Azoknak, akik most a fizikai testben Krisztus iránti megértést sajátítanak el, nekik mindegy lesz, élnek-e még, amikor eljön a pillanat Krisztus meglátására, vagy már odaát vannak. De akik most elutasítják Krisztus megértését, várniuk kell haláluk után a legközelebbi megtestesülésig, mert az alapot nem lehet megszerezni a halál és születés között. De ha az alap már megvan, az tovább hat. (folytatódik): akkor Krisztus látható a halál és újabb születés között is. Így az antropozófia nem olyan valami nekünk, amit a fizikai élet számára tanulunk, hanem aminek értéke van akkor is, ha a fizikai testet a halálban levetettük. (19)
– 19 –
Ezt akartam ma az ember megértéséhez és némely kérdésre feleletként adni. Az önmegismerés nehéz, mert az ember annyira komplikált lény. Azért olyan komplikált, mert összefügg a magasabb világokkal és lényekkel. Ami bennünk van, az a nagy világ árnyképe, szervezetünk pedig: fizikai-, éter-, asztráltestünk és énünk, melyek tagjainkat képezik, világok az isteni lények számárra. Az egyik világ az, ami nálunk a fizikai-, éter-, asztráltest és én; a másik világ a magasabb, az Ég-i világ. A magasabb világok isteni-szellemi lényei számára a testi tagok magas isteni-szellemi világok.
Azért olyan komplikált az ember, mert a szellemi világ igazi tükörképe. Ez az emberi méltóság tudatára kell, hogy vezesse. De abból a megismerésből, hogy egy kép vagyunk, és hogy még igen messze vagyunk attól, amivé válnunk kell, – ennek a megismerésnek a segítségével tanuljuk meg az emberi méltóság mellett a helyes szerénységet és áhítatot is a Makrokozmosszal és annak isteneivel szemben.
– 20 –
Az előadást követő válaszadásokból:
Kérdés: Hogyan értendő Pál apostolnál a “nyelvvel beszélni” kifejezés?
Felelet: Egyes különleges képességű embereknél előfordul, hogy ébrenléti állapotukban nemcsak a beszéd jelensége nyilvánul meg, hanem jelen van valami abból a beszédből, ami csak az álomtudatban fordul elő. Ez az a fenomén, amiről Pál beszél. Goethe ugyanebből a nézőpontból tesz róla említést. Két nagyon szép értekezést írt erről a csodáról.
Kérdés: Hogyan érti meg az ember Krisztus vigasztaló szavait?
Felelet: Az emberek mintegy saját szívükön keresztül érzik majd ezeket a vigaszt nyújtó szavakat. Mint egy fizikai hallomás, úgy lesz felismerhető.
Kérdés: Milyen viszonyban vannak a kémiai erők és anyagok a szellemi világgal?
Felelet: A világban létezik bizonyos mennyiségű összeköthető és szétválasztható szubsztancia (alapanyag). Amit mi kémiának nevezünk, az a devacháni világból, a szférák harmóniájából vetül be a fizikai világba, úgyhogy két anyag vegyületében atomsúlyuk alapján a szférák harmóniája kettős hangjának árnyképét kapjuk. Két anyag kémiai rokonsága a fizikai világban: a szférikus világ harmóniájából származó árnykép. A kémia számviszonyai valóban a szférikus harmóniának a számviszonyait fejezi ki, amely az anyag sűrűsége folytán elnémul. Juttatná csak az ember az anyagot tényleg éteri finomságú állapotba és lenne képes az atomszámokat, mint belsőleg formáló princípiumot észlelni, akkor hallaná a szférák harmóniáját. Létezik fizikai-, éter-, asztrálvilág, alsó Devachán és felső Devachán.
– 21 –
Ha az ember egy testet még lejjebb présel, mint a fizikai világ, akkor az a természet alatti világba, az asztrális alatti világba, a gonosz alsó Devachánba és a gonosz felső Devachánba kerül. A gonosz asztrálvilág Lucifer területe, a gonosz alsó Devachán Ahrimáné, és a gonosz felső Devachán az Azuráké. Ha az ember a vegyészetet még lejjebb taszítja, mint a fizikai sík, a gonosz asztrálvilágban létrejön a mágnesesség, és ha a fényt az anyag alá szorítjuk, azaz egy lépcsőfokkal lejjebb, mint az anyagi világ, elő áll az elektromosság. Ha azt, ami a szférák harmóniájában él, még tovább taszítjuk lefelé az Azurák-ig, úgy létrejön egy még borzalmasabb erő, amely sehogyan sem lesz sokáig titokban tartható. Az ember csak azt kívánhatja, hogy ha ez az erő megjön, amelyet sokkal, sokkal hatásosabban kell megismertetni mint a legerősebb elektromos robbanást – és ez mindenféleképp megjön – azt kell kívánjuk, hogy mielőtt egy feltaláló révén ez az erő az emberiségnek megadatik, többé már semmiféle amoralitást ne hordozzon magában.
Kérdés: Mi az elektromosság?
Felelet: Az elektromosság a fény anyagalatti állapota. A fény a legnyomasztóbb módon összepréselve. A fénynek meg kell felelnie belső voltának is, ő minden tekintetben önmaga. A melegség a tér három irányába képes kiterjedni, a fénynél egy negyedikről kell beszélni: négy irányba terjed ki, belső mivolta négyes jellegű.
Kérdés: Mi történik a Föld-tetemmel?
Felelet: Van egy Holdunk, amely mint a Holdfejlődés maradványa kering a Föld körül. Épp így lesz a Földnek is maradványa, ami majd a Jupiter körül kering. Majd fokozatosan feloldódik az általános étervilágban.
– 22 –
A Vénuszon többé már nem lesz maradék. A Vénusz eleinte hőnek, később fénynek látszik, majd ismét visszatér a szellemi világba. A Föld számára a maradék holttestté válik. De ez olyan folyamat, amelyben az embernek nem szabad részt vennie, szörnyű kínoknak lenne kitéve. Jó lények azonban e holttesttel tartanak és ennek révén magukat magasabbra fejlesztik.
Az oldalszámok az eredeti (stencilezett) írás oldalszámai. Fordította: Göröntsér Márton