A bolygószférákon át vezető útról

“Halálunk és újabb születésünk között kitágul életünk az univerzumba, a kozmoszba, és azokat az erőket, amelyeket nem tudunk a földi világban megszerezni, a földi világhoz tartozó más égitestekről gyűjtjük be. Bennük vannak az erőtartalékok emberi burkaink számára. A Föld csak arra ad erőt az embernek, hogy énjét állandóan helyreállítsa; az emberi organizáció többi része más világokból kell hogy megszerezze erőit!  Nézzük először az asztráltestet. Az ember élete halála után szó szerint beletágul a bolygószférákba. Lelki-szellemi lénye először – a kámalóka idején – akkorára tágul, hogy határa a Hold Föld körüli pályájának íve lesz. Ez természetesen azzal jár, hogy az egyes lények áthatják egymást. Azután tovább tágul a Merkúr-szféráig, vagyis addig, amit az okkultizmusban Merkúrnak neveznek, majd a Vénusz-szféráig, a Mars-szféráig, a Jupiter-szféráig, és végül a Szaturnusz-szféráig. Az ember egyre inkább kitágul. Azzal a lényével, amit átvitt a halál kapuján, úgy él, hogy előbb Merkúr-lakó lesz, majd Vénusz-lakó, Mars-lakó és így tovább, bizonyos módon meg kell hogy legyen a képessége arra, hogy ezekben a planetáris világokban otthonossá váljék. Mitől függ, hogy otthonossá lesz-e valahol vagy sem? 

Először is arra van szüksége, hogy a kámalóka befejezte után legyen benne magában valami, ami képessé teszi arra, hogy rokonságban álljon a Merkúr-szféra erőivel, ahová akkor kerül. Ha haláluk és újraszületésük között megvizsgáljuk a különböző emberek életét, azt találjuk, hogy itteni életük szempontjából különbözőek. Határozott különbség mutatkozik köztük aszerint, hogy morális életfelfogással, vagyis egy morális vagy pedig egy immorális élet eredményeivel élik bele magukat a Merkúr-szférába. Itt természetesen az átmenet összes árnyalata megtalálható. Aki morális lelkületű, tehát egy morális élet eredményeit hozta magával, azzá válik a Merkúr-szférában, amit szellemi társas lénynek nevezhetnénk. Megvan a lehetősége arra, hogy más lényekkel – korábban elhunyt emberekkel vagy a Merkúr szféra lényeivel – kapcsolatba kerüljön, velük társas életet éljen. Az immorális ember viszont remetévé válik – úgy érzi, hogy ki van rekesztve e szféra többi lakóinak közösségéből. A halál és újraszületés közötti életben ezt vonja maga után a morális vagy immorális lelkület. Fontos, hogy megértsük: ebben a szférában a moralitás úgy hat, hogy lehetővé teszi kapcsolódásunkat az itt élő lényekhez; immorális lelkületünk viszont úgyszólván börtönbe zár. Tudjuk, hogy a többi lény itt van, de mintha burokban volnánk, nem tudunk hozzájuk közeledni. Az antiszociális, immorális földi életnek tehát itt, a Merkúr-szférában elmagányosodás az eredménye. 

Arra nézve, hogy az ember miként tud más lényekkel kapcsolatot teremteni a következő szférában, amit egyelőre Vénusz-szférának nevezünk – az okkultizmus mindig is így nevezi, arra a vallásos lelkület a mérvadó. Akik földi életükben átérezték, hogy minden, ami a dolgokban és magában az emberben múlandó, összefüggésben áll valami örökkévalóval, és érezték, hogy az egyes életek lelki hangulatának Isten és a szellemiség felé kell hajolnia, azok az emberek kapcsolatot tudnak teremteni e szféra lényeivel. Ezzel szemben az, aki materialista felfogású, aki lelkét nem tudja afelé fordítani, ami örökkévaló, ami nem múlandó, ami isteni, az saját lénye fogságába esik, ebben a szférában magányosságra lesz kárhoztatva. Okkult kutatással éppen ebben a szférában láthatjuk a legjobban, hogy azzal a móddal, ahogy itt a Földön élünk, hogyan teremtjük meg asztráltestünkben az életfeltételeket ehhez a szférához. Bizonyos módon már a Földön meg kell teremtenünk a megértést és a hajlandóságot az iránt, amihez itt kapcsolatot akarunk találni. Vegyük azt a tényt, hogy az emberiség a Földön a különböző korokban a legkülönfélébb vallási felekezetek és világnézetek közvetítésével kapcsolódott az isteni-szellemi világ életéhez, hiszen ennek így is kellett lennie. Az emberiség fejlődése csak úgy haladhatott előre, hogy a vallásos élet egységes forrásából a különböző korokban a különböző népeknek adottságaik, klimatikus és egyéb viszonyaik szerint különböző vallásokat adtak azok, akik a világ mindenkori körülményei folytán erre hivatottak voltak. Ezek a hitvallások tehát egységes forrásból származnak, de az egyes népek feltételei szerint különböző fokon állnak. Az emberek még jelen korunkban is külön csoportokra oszlanak vallási felekezetük és világnézetük tekintetében. Nos tehát, amit vallásunk és világfelfogásunk lelkünkben kialakít, az készíti elő megértésünket és kapcsolódási képességünket a Vénusz-szféra számára. A hindu, a kínai, a muzulmán, a keresztény ember vallásos érzései úgy készítik elő lelkét, hogy az a Vénusz-szférában mindenekelőtt azok iránt a lények iránt tanúsít majd megértést, azok iránt fog vonzódást érezni, akiknek hasonlók az érzései, akik lelküket ugyanazokban a felekezetekben formálták.(…)

A Vénusz-szféra után a Nap-szférát éli át az ember. Halálunk és újraszületésünk között mint lelkek valóban Nap-lakókká válunk. A Nap-szférában pedig valami másra is szükség van, mint a Vénusz-szférában. Ha a Nap-szférában jó körülmények között akarunk élni halálunk és újraszületésünk között, akkor nem csak egy bizonyos embercsoportot kell megértenünk, hanem minden emberi lelket, hogy minden lélekhez tudjunk kapcsolódási pontot találni. A Nap-szférában már magányosnak, remetének érezzük magunkat, ha beszűkültünk egy vallási felekezet előítéleteibe és nem vagyunk képesek megérteni azt, aki egy másik vallással hatotta át a lelkét. Aki például a Földön csak arra talált lehetőséget, hogy egy bizonyos vallási felekezetnek érezze át minden nagyszerűségét, az a Nap-szférában nem érti meg más felekezetek híveit. De ez a meg nem értés nem olyan, mint a Földön. Itt a Földön az emberek meglehetnek egymás mellett anélkül, hogy lelkük mélyén megértenék egymást; különböző lehet a vallásuk, világnézetük. A Nap-szférában, minthogy ebbe mindnyájan beletágulunk és áthatjuk egymást, egyszerre vagyunk együtt, és bensőnkben elválasztva egymástól. Itt azonban minden különváltság, minden meg nem értés rettenetes szenvedés forrása. Ha a Földön nem neveltük rá magunkat a megértésre, akkor elkerülhetetlen szemrehányásként éljük meg találkozásunkat minden más felekezethez tartozóval. (…)
Földi fejlődésünkben a Nap-szférán való helyes áthaladáshoz az első indíttatást – miután az Ótestamentum népe ehhez az előkészületeket megtette – a golgotai misztérium adta meg. … a kereszténység legmélyebb gyökerével kezdettől fogva arra volt szabva, hogy minden ember hitvallása legyen, tekintet nélkül nemzetiségére, törzsi és faji hovatartozására és mindarra, ami az embereket egymástól megkülönbözteti. A kereszténységet akkor értjük meg helyesen, ha úgy fogjuk fel, hogy az emberben csak azt érinti, ami emberi, ami minden emberben benne van.(…) Nagy tévedés volna, ha valaki azt állítaná, hogy a golgotai misztérium csak azokért történt, akik keresztényeknek nevezik magukat! Minden emberért történt! …a kereszténységet csak az érti meg gyökeréig, aki úgy tekint egy másik vallásrendszer hívére – legyen az kínai, hindu vagy bármi más-, hogy közben azt kérdi: ,,Mennyi van benne abból, ami krisztusi?” Nem az a fontos, hogy ezt meg is tudja válaszolni, hanem az, hogy tudja, mi a kereszténységben a realitás… Csak ha majd a keresztények annyira keresztények lesznek, hogy minden más lélekben megkeresik azt, ami benne keresztény – anélkül, hogy előbb mindenféle térítési kísérlettel próbálnák azt beleoltani a lelkekbe -, akkor értik majd meg valóban a kereszténység gyökereit. Minden a kereszténység helyes megértésén múlik!(…) 

A Nap-szférában való életünk attól függ, hogy milyen viszonyba kerültünk a golgotai misztériummal. Annyiban függ ettől, hogy a Nap-szférában csak akkor tudunk minden emberrel kapcsolatot teremteni, ha a golgotai misztériummal olyan viszonyba kerültünk, amit az előbb jellemeztem, ami már nem szűkít be valamilyen keresztény felekezet még tökéletlen formájába. Különben a Nap-szférában mindenképpen magányos emberekké válunk, akik más emberek lelkét nem képesek megtalálni. Van egy mondás, ami még a Nap szférában is megtartja erejét, ami ha érvényes ránk, akkor a Nap-szférában egy másik emberrel találkozva azzal társas életet élhetünk, saját lényünk nem fog visszalökni tőle. Ez a mondás pedig a következő: ,,Ahol ketten együtt vannak az én nevemben, én is ott vagyok köztük”? A Nap-szférában Krisztus valódi megismerésében találhat egymásra minden ember. S hogy egymásra találjanak, az végtelenül fontos, mi több életbevágó! Mert valami eldől az ember számára a Nap szférában: ott meg kell értenie egy bizonyos dolgot. Azt, hogy minek a megértéséről van szó, legjobban egy rendkívül jelentős ténnyel tudjuk megvilágítani, amely tulajdonképpen ott állhatna minden lélek előtt, de az emberi lelkek nem mindig tudatosítják magukban. 

Az Újtestamentum egyik legszebb helye az, ahol Jézus Krisztus annak tudatára akarja az embereket ébreszteni, hogy lényüknek van egy isteni-szellemi belső magja, hogy „isteni szikraként” minden emberben benne él Isten, hogy minden emberben van valami isteni. Jézus Krisztus különös erővel hangsúlyozta ezt, amikor azt mondta: ,,Mindnyájan Istenek vagytok!” Kijelentésének hangsúlyából látjuk, hogy ezt tartotta az ember helyes megjelölésének. Ugyanezt a kijelentést tette egy másik lény is. Hogy milyen alkalomból, azt szimbolikusan az Ótestamentum fejezi ki. Lucifer jelenti ki az emberiség fejlődésének kezdetén: „Olyanok lesztek, mint az istenek!”. Egy ilyen tényt észre kell vennünk! Két lény – Lucifer és Krisztus – tartalmilag ugyanazt mondja: olyanok lesztek vagy vagytok, mint az Istenek. Mit akar a Biblia mondani, amikor mindkettőjük kijelentését hangsúlyozza? Azt, hogy ha ez a kijelentés Lucifer lényéből árad ki, átokká, ha viszont Krisztuséból, akkor a legnagyobb áldássá válik. Csodálatos titkot rejt ez magában. Amit Lucifer a kísértő hangján vet az ember elé, azt Krisztus a legmagasabb bölcsességként mondja az embernek. Nyomatékosan meg van írva a Bibliában, hogy egy kijelentésnek nemcsak a tartalma fontos, hanem az is lényeges, hogy kitől származik. Egy ilyen tényből meg kell éreznünk, hogy a dolgoknak mindig a mélyére kell hatolnunk, és hogy nagyon sokat tanulhatunk már abból is, ami exoterikusan rendelkezésünkre áll. 

Halálunk és újraszületésünk között a Nap-szférában állandóan újra és újra halljuk, amint ezek a szavak hatalmas erővel szólnak emberi lelkünkhöz: ,,Isten vagy, Istennek kell lenned! Egy valamit tehát mindig egészen biztosan tudunk, amikor a Nap-szférába érkezünk: tudjuk, hogy ott újra találkozunk Luciferrel, és ő igen nyomatékosan megteszi lelkünknek ezt a kijelentést. Ettől kezdve Lucifert kezdjük igen jól megérteni – Krisztust viszont csak akkor, ha a Földön fokozatosan előkészültünk megértésére! A Nap-szférába nem viszünk magunkkal megértést e kijelentés számára – amennyiben Krisztus lényéből hangzik fel-, ha nem tettünk szert erre a megértésre a Földön a golgotai misztériumhoz való kapcsolatunk révén. Triviálisan azt is mondhatnám: a Nap-szférában két trónt találunk. Az egyik Lucifer trónja. Ezen mindig ott találjuk Lucifert, és csábítóan hangzanak felőle az istenségről szóló szavak. A másik trón ezzel szemben bizony még jobbára üresnek tűnik nekünk, jobban mondva számos embernek, mert ezen a trónon a Nap-szférában halálunk és újraszületésünk között meg kell találnunk azt, amit Krisztus Akasha-képének nevezhetünk. Ha megtaláljuk, akkor – amint az a későbbiekből kiderül – ez javunkra szolgál. De csak azért tudjuk megtalálni, mert Krisztus leszállt a Napról és egyesült a Föld-szférával. Ahhoz, hogy Krisztus trónját a Napon ne lássuk üresnek, hanem lássuk akkori tetteit, amikor még ő maga is a Napon létezett, ahhoz szellemi szemünket a Földön, a golgotai misztérium megértésével kell élesítenünk. Ilyen magasztos dolgokról többé-kevésbé csak képekben lehet beszélni, ezért mondtam, hogy triviálisan kell kifejeznem magam, ha erről a két trónról akarok szólni. Aki azonban fokozatosan felküzdi magát az efféle dolgok megértéséhez, az tudni fogja, hogy a földi szavak nem alkalmasak kifejezésükre, s ezért ha az ember meg akarja magát értetni, kénytelen képekhez folyamodni. 

Azt, amire a Nap-szférában szükségünk van, csak akkor tudjuk megérteni, csak akkor tudunk vele kapcsolatot teremteni, ha a Földön szert tettünk valami olyasmire is, ami nemcsak asztrális erőinkre, hanem éteri erőinkre is hatni képes. Ha követték azt, amit elmondtam, tudják, hogy az éteri erőkre a vallások hatnak, azok dolgoznak az ember étertestén. Mindnyájan jelentős szellemi örökség birtokába jutunk, ha a golgotai misztérium megértésével képessé tesszük lelkünket arra, hogy áthassák a Nap-szféra erői. Mert a Nap-szférából kell azokat az erőket megszereznünk, amelyekre szükségünk van ahhoz, hogy következő inkarnációnkban megfelelő étertestet kapjunk. Ezzel szemben a többi planétáról szerezzük meg azokat az erőket, amelyek ahhoz szükségesek, hogy következő inkarnációnkban megfelelő asztráltesttel rendelkezzünk. 

(…) Olyan jövő felé haladunk, amelyben az emberek, ha eltávolodnak a golgotai misztériumtól, egyre inkább megfosztják magukat attól a lehetőségtől, hogy haláluk és újraszületésük között helyesen éljék át a Nap-szférát. Az igazság az, hogy minden lélekben meg kell keresnünk, hogy mi a krisztusi benne. Ha meg akarjuk érteni a kereszténység gyökerét, meg kell kérdeznünk magunktól, valahányszor szemben állunk egy emberrel: mennyi az, ami benne krisztusi? Ugyanakkor az is igaz, hogy az ember kizárhatja magát a kereszténységből azáltal, hogy nem tudatosítja magában a másikban rejlő krisztusi magot. S ha most megismételjük Pál apostol szavait: „Krisztus nemcsak a zsidókért, ha nem a pogányokért is meghalt”, hozzátehetjük: ha azonban az emberiség további előrehaladása során az emberek kizárják magukat a megváltásból, mert egyre tudatosabban elutasítják a golgotai misztériumot, akkor az megakadályozza, hogy eljusson hozzájuk az, ami értük történt. A golgotai misztérium jótette minden emberért történt! Minden embernek szabadságában áll, hogy engedje magára hatni ezt a jótettet. De hogy ezt milyen módon teszi, nos, a jövőben egyre inkább attól fog függni, hogy mennyire lesz képes a Nap-szférában megszerezni azokat az erőket, amelyek következő inkarnációja étertestének helyes módon történő kialakításához szükségesek.(…) A kereszténység tehát, amely – bár kevés megértéssel, de mégis – a golgotai misztériumhoz kapcsolódott, az emberiség első előkészülete arra, hogy a Nap-szférával ismét minden lélek helyes viszonyba kerüljön. A második impulzus ezek után a golgotai misztérium helyes, antropozófus megértése kell hogy legyen. A Nap-szférával akkor juthatunk helyes viszonyba, ha megtanulunk egyre mélyebben behatolni a golgotai misztériumba! 

Ha az ember beleélte magát a Nap-szférába, továbbtágul, és beleéli magát a Mars-szférába. Nagyon lényeges ugyanis, hogy ne csak a Nap-szférában lévő Nap-erőkkel kerüljön helyes kapcsolatba, hanem hogy ezt a kapcsolódó képességét magával vigye a Mars-szférába is. Annak érdekében, hogy tudata ne tompuljon le, ne szüljön meg a Nap-szféra után, hanem magával vihesse azt a Mars-szférába és az utána következő Jupiter-szférába is, ahhoz az emberi fejlődés jelenlegi szakaszában az szükséges, hogy az emberi lelkek szellemileg megértsék azt, ami vallásainkban és világnézeteinkben él. Ezért kell törekednünk a vallások és világnézetek megértésére.”
RUDOLF STEINER: ÉLET A HALÁL ÉS AZ ÚJRASZÜLETÉS KÖZÖTT (GA141)