A világosság és a homály közötti harc
” A fény tulajdonképpen valami, amiről nem mondhatjuk. hogy láthatjuk. A fény segítségével látjuk a színeket. De tulajdonképpen nem mondhatjuk, hogy a fényt látjuk. Hogy miért látjuk az ún. fehér fényt, arról később még beszélek.
Most arról beszélünk, hogy mindaz, ami mint szín szembe jön velünk, az tulajdonképpen ugyanolyan poláris módon áll szemben velünk, mint ahogy poláris módon nyilvánul meg a mágnesesség: azaz pozitív és negatív mágnesességként. Ilyen módon, ami szín jön velünk szemben, az is polaritásban jelenik meg. A pólus egyik oldalán van mindaz, amit sárgának nevez hetünk, és ami a sárgával rokon, a narancssárga és a pirosas. A másik oldalán pedig a kék, és mindaz, ami a kékkel rokonságot mutat, az indigó, az ibolya-lila és még a zöldből is egy kis rész. Miért mondom azt, hogy a szín polaritásban jelenik meg? Látják, a szín polaritását, mondhatni az egész természet egyik legjellemzőbb megnyilvánulását helyesen kell tanulmányozni. Ha szeretnének továbblépni ahhoz, amivel tegnap szembesítettem Önöket, amit Goethe ősjelenségnek nevez, akkor a színnek ehhez az ősjelenségéhez úgy jutunk, hogy megkeressük a színt a fényben.(…)
Hogyha egy homályos tejüvegen keresztül, vagy valami egyéb ilyen homályos folyadékon keresztül, tehát homályos anyagon keresztül halad át a fény, akkor a fény természetesen veszít az erejéből. Ha viszont tiszta vízen keresztül halad a fény, akkor teljes fényességében megmarad. A homályos vízen keresztül elgyengül a fény. Számtalan ilyen esetben megfigyelhetik, hogy a homályos közegeken, eszközökön keresztül haladó fény elgyengül. Ez valami olyasmi, amit szintén tényként kell kimondani, bizonyos vonatkozásban minden anyagi eszköz – ami itt prizmaként jelenik meg –, még ha nagyon kis mértékben is, egy homályos közeg. Ez a homályos közeg mindig egy kicsit elhomályosítja a fényt, a prizma belsejében lévő fény esetében azt jelenti, hogy ott belül elhomályosított fénnyel van dolgunk. Itt (balra) még a ragyogó fény található, (jobbra) pedig azzal a fénnyel van dolgunk, amely már áthaladt ezen a közegen. De itt a prizmán belül az anyag és a fény együttműködéséből homály jön létre. Azt, hogy itt a homály hat, azt abból is láthatják, hogyha egy homályos közegen áthaladó fényt néznek, még valami mást is látnak. Vagyis a homály hat, ez megfigyelhető.
Mi keletkezik a homályból? Tehát itt nem csupán a továbbhaladó és eltérülő fénykúppal van dolgunk, hanem még azzal is, ami azáltal jön létre, hogy az anyag elhomályosítja a fényt. Elképzelhetjük, hogy itt a prizma utáni térben nem csak a fény sugárzik, hanem az is belesugárzik a fénybe, ami mint homály a prizmában él. Ez is belesugárzik.És hogyan sugárzik bele? Ez természetesen szétterjed, miután a fény áthaladt a prizmán. A homály belesugárzik a fényességbe. Csak pontosan kell, hogy végig gondolják a dolgokat és akkor azt mondhatják: a homály belesugárzik, és amikor a fény eltérül útjáról, akkor a homály is eltérül fölfelé. Ez azt jelenti, hogy a felfelé eltérülő homály ugyanabba az irányba halad, mint a világosság. Vagyis bizonyos értelemben a felfelé eltérített fény után megy a homály is. Vagyis a fényesség itt fölfelé nem tud minden további nélkül kiterjedni. Ebbe már belement a homály is. Itt már két együttműködőről beszélhetünk, az eltérített fényességről és az ebbe belemenő homályról. Ennek a homálynak az eltérítési íránya ugyanaz, mint a világosságé. Az eredményt látják. Azáltal, hogy fölfelé a fényességbe belesugárzik a homály, ezáltal jönnek létre a sötét színek, a kékes színek.
És mi történík lenn, mi van ott?(…) Mondhatjuk, hogy itt van egy olyan homály, amely be szeretne jutni a világosságba, de a lenti részben a világosság olyan, hogy az eltérítés iránya ellentétesen hat, mint a homály eltérítésénél. A következménye ennek az, hogy miközben fönt a homály eltérítése ugyanolyan írányú, mint a világosságé, és ilyen értelemben bizonyos módon együttműködnek, együtt hatnak, vagyis a homály, mint egy parazita belesimul a fénybe, addig itt lent a homály vissza sugárzik a fényességbe, de a fényesség erőteljesebb, bizonyos értelemben elnyomja, tehát itt a világosság az, ami uralkodik ebben a világosság és a homály közötti harcban. A fényesség és a homály harcának, és hogy egymással szemben állnak, az a következménye, hogy a világosság átragyogja ezt a homályt. és ezért jelennek meg lent a pirosas-sárgás színek. Tehát mondhatjuk: fönt a homály utánafut a világosságnak és létrejönnek a kékes árnyalatok, lent pedig a világosság túlharsogja az utánafutó homályt vagy sötétséget, és ezáltal a sárgás színek jönnek létre.
Tehát láthatják, hogy egyszerűen azáltal, hogy a prizma eltérít, egyik oldalra eltéríti a teljes fénykúpot, másik oldalra eltéríti a homályt, itt két oldallal van dolgunk, ahogy különböző módon játszanak egymásba, a homály, a sötétség a világosságba. Tehát a világosság és a sötétség összjátékát látjuk, amely nem szürkébe keveredik össze, hanem mindegyik önállóan hatékony marad. Az egyik oldal felé úgy maradnak hatékonyak, hogy a sötétség bizonyos értelemben a világosság után hat, vagyis hogy a világosságon belül jut érvényre, de éppen sötétségként. Másik oldalon pedig a homály a világosság ellen hat, önállóan marad jelen, de őt legyőzi a világosság. Itt jönnek létre a világos színek, a sárgás színek. Itt találkoznak azzal – miközben kizárólagosan a tényeken belül maradunk-, hogy azt, ami itt található, azt tisztán a szemléletből tudjuk megérteni, azt tehát, hogy miért jelennek meg egyik oldalon a sárgás színek, a másik oldalon pedig a kékes színek, és ugyanekkor láthatják, hogy az anyagi prizmának milyen lényeges szerepe van a színek létrejöttében.”
Rudolf Steiner: Első Természettudományos Kurzus (GA 320) – forrás: antropozofia.hu