Ehenfried Pfeiffer életrajzi könyvéből világosan látható, hogy milyen közeli kapcsolat is fűzte őt Rudolf Steinerhez. Külön fejezetben foglakozik a szív titkával, okkult jelentőségével, továbbá határozottan állítja, Steiner megbetegedésének valódi oka az volt, hogy beszélni kezdett az ötödik szívkamra titkáról. E betegséget okkult körök idézték elő. Tévedésüket később belátták, Rudolf Steirter halála után felismerték, hogy „amennyiben a szív középpontjával kapcsolatos szellemi ismeret nem kerül nyilvánosságra, akkor az emberiséget nem lehet megmenteni a pusztulástól.”.
Nyelvünk mély szelleme már régóta leplezetlenül szól a szív működésének többsíkú titkáról, hogy a szív nem követi az antipátia (tova)taszító minőségét, így nem pumpál, hanem befogad, a szív (be)szív. A szívre pumpaként tekintő téves elképzelés a látszólag távolinak tűnő életterületek gondjaival, kihívásaival is összefügg:
„Egy egészséges szociális élet kizárólag akkor fejlődhet ki, ha legyőzzük a pumpa képzetét, és helyébe állítjuk a szív igazi képét. Ezért mindenkinek, aki a szociális kérdést meg akarja érteni, foglalkoznia kell ezzel a témával. Rudolf Steiner azt mondta, hogy egy igazi felismerés ezen a területen oda is el fog vezetni, hogy az emberek olyan gépeket fognak feltalálni, amelyek harmonikus összhangban működnek velük, és nem lesznek káros hatásaik. Csak ha az ember felismeri, hogy az emberben élő láthatatlan erő hozza működésbe a szívet, akkor lehet majd ilyen, a valóság törvényeinek megfelelő gépeket gyártani, és a szociális problémákat megoldani.”
Lássuk, miként is ír tovább Dr. Pfeiffer e titkokat rejtő szervünkről és arról a meditációról, amelyről Steiner 1903 óta több előadásban is beszélt:
„Fiziológiailag a szív a testnek egy csodálatos szerve, anatómiailag szemlélve pedig egy izomrendszer. Izmok vannak a karjainkban, a lábainkban is. Ezek rostos kötőszövetet alkotnak, amely testünket hordozza, hiszen ténylegesen az izmaink tartják Össze a csontvázunkat. A szív is egy izomrendszer, és mint ilyen, az asztráltesttel áll kapcsolatban. A szív azonban egy különleges, üreges izom, melynek kötőszövetei más irányúak. Azt gondolom, hogy ez az egyetlen üreges izom az egész testben. Az üreges tér ténye belső mozgást feltételez, éppen azért, mert a belső tér üres.Egy korábbi alkalommal már említettem egy gyakorlatot, melyet Rudolf Steiner az imagináció kifejlesztésére adott: alkossuk meg egy gömbformájú tér képét, ezt változtassuk át a saját középpontunkká, majd ebből a középpontból kiindulva újból alkossunk gömböt. Ugyanígy elképzelhetünk koncentrikus köröket is, melyek egyre kisebbek lesznek, míg végül egy ponttá zsugorodnak össze, és ebből a pontból azután újból kitáguljanak. Egy napon az ember eljut oda, hogy ennek a gyakorlatnak a segítségével eljut a világmindenség legvégső határáig. Át fogja érezni, hogy a világmindenség, mindennel, ami hozzá tartozik, Földdé zsugorodik össze, a Föld pedig az éggömb szféra középpontjává húzza össze magát. Az ember ekkor a saját szívének középpontját az éggömb középpontjaként fogja érzékelni. Ezt pusztán elképzelni teljesen értelmetlen, ezt át kell élni. Ha az ember ezt az állapotot megtapasztalja, akkor újból kiáradásra törekszik, és ami így kitágul az nem a mérhetetlen világmindenség, hanem ő maga. Ha az ember ekkor objektív és kellően erős, találkozik a küszöbőrrel. Ha a küszöbőr átengedi, akkor az ember megláthatja, milyen apró is ő maga. Ez az új gömbtér, amely kitágul, egy tökéletlen és foltos kozmosz, néhol jobban kialakítva, mint máshol. Ez egyáltalán nem egy nyomasztó kép, hanem objektív tapasztalat. Az ember látja, hogy minden, ami szellemi természetű, sugárzik, az ember érzi ezt a kisugárzó erőt; de mellette megél még mást is, megéli sötétség szféráit is.A következő történik ilyenkor: az ember a teljes, Isten-teremtette kozmoszt összevonja egy középpontba, majd ebből a pontból kiindulva kifelé sugározza mindazt, ami egykor az új kozmosz lesz. Ez hozza mozgásba a szívet, ez ad neki lendületet, ami belőle újból kifelé sugárzik.Erről kívánt Rudolf Steiner beszélni, ebben akarták megakadályozni a már említett okkultisták. Rudolf Steiner azonban ezt a mondandóját egy meditációban mégis közzétette.”
„A szív éteri központja az, amely a vért magába szívja, majd újból útjára engedi. Itt van az a hely, ahol a fizikai anyag éterivé változik. Rudolf Steiner azt is elmondta, hogyan emelkednek fel a formák az éteri agyba, majd hogyan jutnak onnan tovább a fizikai agyba, hogy az képes legyen működni és a test szerveiben harmóniát teremteni. A fizikai szerveket és működésüket az a folyamat szabályozza, amely az éteri szív és az éteri agy között lejátszódik. Ezen az üreges felépítésű, éteri központot magába foglaló szívizmon keresztül lüktet a vér. Belép a szív négy kamrájába. A második és a harmadik kamra között a tüdőbe kerül, hogy regenerálódjon, majd a negyediken át jut ki újból a testbe. A fővénákban, amelyek a vért a szívhez viszik, nincs lüktetés – nincs semmiféle nyomás -, a vért a szívóerő távolítja el a vénákból.”
„Arról a kifejezésről, hogy ,,nem én, hanem a Krisztus énbennem”, képzeteket tudunk alkotni. Egy ilyen gondolat egészséges érzésre ösztönöz bennünket, de ez önmagában mégsem elég. Hatásának meg kell jelennie az akaratunkban is, és mivel az anyagcserénk során bizonyos értelemben az akaratunk állítja elő az éteri anyagot, így a ,.nem én, hanem a Krisztus énbennem” kifejezésnek az éteri szívben kell valóságos erőt fejlesztenie, hogy képes legyen az anyagot tiszta éterré, sugárzássá alakítani.Ma a szívünkben élhetjük át azt az élményt, amelyet a régi misztériumokban az ember a Nap által élt át. Ma minden szívben átélhetjük a Napot. A Nap minden emberre sugárzik; a mezőkre és a földekre éppúgy, mint más bolygókra. Eközben a saját energiáját használja fel.A Nap képes arra, hogy feloldja az anyagot, és sugárzó energiává változtassa át. Fénye mindenütt látható a világmindenségben. Az erő, amely a Napban lakik, most az ember szívében kíván megnyilvánulni.Ha az ember megtapasztalja, hogy a szív egy szellemi érzékszerv, akkor ki fogja fejleszteni magában azt az erőt, amellyel az éteri Krisztus láthatóvá válik számára. Ha felismerjük, hogy a szívünkben élő erő fizikailag és szellemileg ugyanaz, mint ami a Napban lakozik, és ezt komolyan vesszük, akkor felismerjük, hogy – dacára minden konfliktusnak – az egész világmindenség változóban van. A szív ereje az az erő, amely a jót akarja a világban.”„Annyit azonban megtehetünk, hogy tudatosítjuk magunkban az éteri szív erejét. Az ilyen tudatosság fénye nem csupán a Föld fényerejét növeli, hanem egy másik bolygóról is látható. Ily módon válik majd csillaggá a Föld. Ha figyelmünket az éteri szervre, a szívre irányítjuk, bízhatunk abban, hogy elevenen fog élni bennünk az antropozófia — nem marad absztrakt fogalom. A szív sajátos tulajdonsága, hogy ez az egyetlen testi szervünk, amely képes Önmagát fenntartani. Ez abból fakad, hogy a rajta áthaladó vér egyúttal táplálja is. A szív körüli koszorúerek szívet tartó kezekhez hasonlatosak ezek táplálják a szívet és távolítják cl a salakanyagot. Ennek következtében a koszorúerek a test legtúlterheltebb szervei. A mai embereknél igen gyakoriak a szívkoszorúér betegségek, mint például a szklerózis és a trombózis. Ennek okát abban találjuk, hogy az éteriség nem tudja ellensúlyozni a szívre irányuló fizikai támadásokat. Ebből keletkezik az érfalak merevsége és az erek elzáródása, ami rendszerint hirtelen halálhoz vezet. Ma már a tudósok is elismerik, hogy a félelem és a kétség betegségekhez vezethet. Ezek a betegségek pedig azért fejlődnek ki, mert a szív nem kapja meg a megfelelő szellemi táplálékot.”
Dr. Pfeiffer könyvének e fejezetében Rudolf Steiner fentebb közreadott meditációja kapcsán hivatkozik egy levére (GA264), amelyet Steiner még 1903 decemberében írt Günther Wagnernek. Ebben négy meditációs szöveget ad meg az alábbiak szerint:
„ I. Elmélkedj azon, hogyan válik a pont perifériává és hogyan marad mégis önmaga. Azután jöjj vissza, mert akkor a végtelen a végesben fog számodra “világítani / áttűnni”.
II. Elmélkedj azon, hogyan válik a magból kalász, azután jöjj vissza, mert akkor megragadtad, hogyan él az élő a számban.
III. Elmélkedj azon, hogyan vágyakozik a fény a sötétségre, a hőség a hidegre, a férfias a nőiesre, azután jöjj vissza, mert akkor megragadtad, milyen tekintetét fogja a sárkány a küszöbön megmutatni neked.
IV. Elmélkedj azon, hogyan élvezi az ember egy idege házban a vendégszeretetet, azután jöjj vissza, mert megragadtad azt, ami arra vár, aki éjfélkor látja a Napot.”
A meditáció kapcsán hivatkozik a Gyógypedagógia kurzus 1924. július 6-ai előadására is:
“Szeretném felhívni a figyelmüket arra a különös jelenségre, hogy azok az emberek, akiknek könnyen lehetnek ilyen belső intuícióik, alig-alig veszik észre őket. Az antropozófusoknak sok alkalmuk van arra, hogy felfigyeljenek ezekre a belső intuíciókra. Sokkal több ilyen intuíciójuk van, mint gondolnák, de nem figyelnek rájuk, mert olyankor, amikor ilyesmire kellene figyelniük, ebben megakadályozza Őket az emberben nehezen legyőzhető hiúság. Mert ugyebár amikor felfedezzük új képességeinket, ezzel együtt mindenféle hiúsági impulzusok is felütik fejüket, és mindahhoz, amit korunkról tegnap is és más alkalmakkal is elmondtam, hozzátartozik a roppant erős hajlam a hiúságra.(…)
Azt kellett látnom, hogy a Káli Yugát követő korszak beköszöntével igen erősen kifejlődött a hiúság nemcsak az ifjúságban, de bennünket most ez érdekel, mert megakadályozza az ifjúságot abban, hogy kifejlessze azt a tulajdonságot, ami csírájában megvan benne. Ezért fordul elő olyan gyakran, hogy általánosságban nagy ‘ missziókról és nagy feladatokról beszélnek, de nagyon kevés hajlandóság van bennük arra, hogy azokkal a kis részletekkel foglalkozzanak, amelyek a megvalósításukhoz szükségesek. Márpedig a jövőben éppen arra lesz szükség, amit egyszer filiszterek körében, de bizonyos intuíció alapján úgy fogalmaztak meg, hogy „a kis dolgok iránti áhítat”. Ez az, amit éppen az ifjúságnak kellene magáévá tennie. Túlságosan belemerülnek az absztrakciókba. Ez azonban hatalmas erővel taszítja őket a hiúságba.
Gondolják el, hogy ez milyen nehézséget jelent és tegyék ezt ezoterikus törekvésük tartalmává és foglalkozzanak ezzel ezoterikus munkájukban. Gondolkozzanak azon, hogy milyen óriási nehézséggel állunk szemben. Ahhoz, hogy valaki eljusson oda, hogy intuitív meglátásból tudjon mondani valamit egy fogyatékos gyermekkel kapcsolatban – mert a dolgok bizony nem kézenfekvők és az, amit a laikusok mondanak ezen a téren rendszerint téves – át kell látnia a dolgokon, hogy meglássa, valójában miről van szó. Ahhoz, hogy ezt meg tudja tenni, arra van szüksége, hogy energikusan és bátran azt tudja mondani magának, nemcsak pillanatnyilag, hanem úgy, hogy ez a tudatának folyamatos kvalitatív tartalma legyen: „Képes vagyok erre”.Hogyha ezt hiúság nélkül, sőt áldozatkészen mindazon dolgok legyőzésével, amelyek ez ellen fellépnek, újra meg újra elismétlik maguknak, nemcsak átérzik, akkor meg fogják látni, hogy milyen sokra képesek ezen a téren. Tehát nem spekuláció, nem absztrakt gondolatfűzés útján keresik, hogy mi fejlődik ki, hanem azzal a folyamatos bátor tudattal, amely egyszerűén úgy jön létre, hogy lelkük mélyéről felhozzák azt, amit ott, képszerűén szólva, tömérdek szenny, szemét és mocsár borít.
Az emberek általában keveset tudnak elérni a pedagógia terén, mert valójában sohasem tettek elevenné, hatékonnyá magukban egy igazságot. Ez pedig abból áll, hogy este beleéljük magunkat abba a tudatba: hogy „Bennem van Isten, vagy Isten Szelleme”, vagy akármi, de ezt nemcsak elméletileg beszéljük be magunknak – a legtöbb ember meditációja abból áll, hogy valamit elméletileg szajkóz magának – reggel pedig úgy, hogy ez besugározza egész napjukat, „benne vagyok Istenben”. Gondolják csak el, hogy tulajdonképpen mit csinálnak, amikor megelevenítik, hatékonnyá teszik magukban ezt a két képzetet, amelyek teljesen érzéssé, sőt akarati impulzussá válnak. Este azt teszik, hogy maguk elé állítják azt a képet, hogy Isten bennem van, másnap reggel pedig azt a képet állítják maguk elé, hogy Istenben vagyok. Ez egy és ugyanaz, a felső és az alsó figura a tizenegyes ábrán. Egyszerűen meg kell érteniük; ez egy kör, ez egy pont. Ez este nem tűnik ki, csak reggel. Reggel ezt kell gondolniuk. Ez egy kör, ez egy pont. Meg kell érteniük, hogy egy kör az egy pont, egy pont pedig egy kör, és ezt bensőleg kell megérteniük. Csak ezzel érkezünk el az emberhez.”.
A Gyógypedagógia kurzuson elhangzott „Isten bennem van” szavak mélyebb átélését segítik a “Csillagok világa és az ember “c. ciklus 9. előadásnak e részlete:
„Ha az ember teljesen képes volna arra, hogy asztráltestét használni tudja, akkor éber tudatába beáradna az, amit éjszakánként a bolygómozgások képmásaként él át. Érezné, amint légző és keringési rendszerén átáramlanak a bolygómozgások képmásai. Bármily paradox módon hangozzék is először a mindennapi tudat számára, azt mondhatná: ereimen átáramlik a Nap hatalma, ezt a Mars ereje erősíti, amelyet a Jupiter szubsztanciális ereje hat át, és így tovább. Az ember ezt úgy mondhatná ki, hogy a bolygóirányokat saját lényében érezné áramolni. És ha az ember nappali tudatában átélné teljes én-lényét, akkor érezné, amint az állócsillagok egének szellemi lénye is áthatja.A mindennapi éber tudat folyamán mindez kiesik. Ébertudatban nem éljük át étertestünk tevékenységét, amely a saját életünk folyását megalapozó reális történést jelenti, sem a bolygómozgások impulzusait, amelyek légzési áramlásainkban ingerként élnek és vérkeringésünkben lüktetnek. Asztrális organizmusunk egész tevékenységét sem éljük át mindennapi éber tudatunkban és azt sem, ami az állócsillagok konstellációiban jut kifejezésre és az ember lényének örök magvában nyilvánul meg, én-lényében; ha az ember ezt átélné, azt kellene mondania: Isten hat át engem.”
forrás: Rudolf Steiner : GA219, GA264, GA317 – Dr. Ehrenfried Pfeiffer: Egy élet a szellemért