Ahrimáni technika és „a helyes álláspont”

Antropozófiai támpontok „a helyes álláspont” megtalálásához

  Rudolf Steiner nyomdokain haladva az antropozófia berkein belül már jó ideje foglalkoznak korunk okos eszközeinek többrétű hatásaival, keresik a helyes viszonyulást a mögöttük élő és ható ahrimáni szellemiséghez. Azonban az utóbbi tíz évben az e témában megjelent írások többsége sajnos megrázta az érdeklődő olvasókat. Ennek kapcsán fontos emlékeznünk szellemtudományos tanulmányainkra: minden olyan ismertetés, mely után szorongás, zavarodottság, félelem lesz úrrá a lelken, egyben olyan erő is, amely megnyitja az embert éppen azon lények számára, akiknek a veszélyével riogat!

Rudolf Steiner e tények figyelembevételével különös tapintattal tartotta meg előadásait, amelyekben még a legkomorabb témák kapcsán is igyekezett rámutatni a jelenségekre, a tudati lélek számára lépésről lépésre követhető módon leírni őket, megismertetni hatásokat, összefüggéseket. Ahogy majd ebből az írásból beláthatjuk, a megismerés fénye és hője segít felébreszteni és felvértezve, bátran beleállítani minket a mindennapok és korszakunk kihívásokkal teli helyzeteibe.

Rudolf Steiner különösen fontosnak tartotta a valóságérzet kialakítását és ebből következően azt, hogy a dolgokat mindig súlyuknak és jellegüknek megfelelően kezeljük. Se jelentéktelennek, se eltúlzottnak ne tartsuk az ahrimáni technika kérdését. Ezt segítik elő a nem mellékesen megadott alapgyakorlatok. Szükséges, hogy minél több nézőpontból vizsgáljuk meg az ahrimáni hatást, mert a töredékes kép csak elbizonytalaníthat. Erre jó példa P. Emberson „Ember vagy számítógép” c. könyve, amelyben a szerző Steiner bizonyos idézeteiből indul ki, majd saját kiegészítései után olyan állításokat fogalmaz meg, amiket többségében antropozófiai (steineri) tényekként tálal, holott erről szó sincs.

Szabad Gondolatban jelent meg korábban Emberson „Hogyan használta Rudolf Steiner az elektrotechnikát?” c. írása. Ebben a szerző a Goetheanum mellé tervezett rádióadó-állomás kapcsán bizonyítani igyekszik Rudolf Steiner ellenállását, ill. általános szembehelyezkedését az elektromos technikával szemben, amit Emberson szerint Steiner környezetében nem vettek figyelembe. Ha figyelmesen olvassuk a sorokat, feltűnhet, miként követik a múlt történéseit az utólag levont következtetések, a nem túl jóindulatú feltételezések pedig a „tények” köntösét öltik fel. Ha Steiner valóban ellenezte volna az antropozófus rádióállomás szándékát, a szóba jövő technológiát, akkor súlyos betegségében foglalkoztatta volna a rádiózás szükséges minőségjavításának lehetősége? Legközelebbi hű tanítványait (Dr. Pfeiffert és Dr. Wachsmuth, akik az éteri erők kutatásával foglalkoztak) a helyzet fel nem ismerésével, tapintatlansággal vádolja Emberson, kérdéseiket pedig, amelyeket Steinerhez intéztek – száz esztendő távlatából – alkalmatlannak és ostobának ítéli meg.

Ahogy Rudolf Steiner előadásainak részleteiből ki is derül hamarosan, valós az ahrimáni veszély, de nem vagyunk védtelenek. Elgondolkodtató, hogy Emberson egy bekezdést idéz cikkében a Mezőgazdasági kurzusból (GA327), amelyből azonban két lényeges mondatot kihagyott. Mivel ezekből már körvonalazódnak a veszélyt hordozó ahrimáni technika hatásmódja, ezt a két mondatot aláhúzva visszaemeltem a cikk szövegébe:

„A rádiósugárzásnak – erős elektromágneses sugárzás továbbítása az atmoszférán keresztül – különösen ártalmas hatása van az emberi tudatra és az emberi gondolkodásra. Rudolf Steiner számára ez valóban nagyon súlyos probléma volt. Erről határozottan és nyíltan beszélt Koberwitzben, 1924-ben: „Mégiscsak vígasztaló – mondhatnám -, hogy manapság Amerikából, ahol általában jobb a megfigyelőképesség, mint Európában, szóval Amerikában hallatszanak olyan hangok, miszerint a sokféle, sokfelől érkező elektromos sugárzással átszőtt atmoszférában az emberek nem tudnak úgy fejlődni, ez az atmoszféra az emberek teljes fejlődésére hatással van. A lelki élet fog megváltozni, ha olyan messze jut ez a dolog, ahogy tervezik. Nagy a különbség, ha egy tájon gőzgép szolgálja a vasutat, vagy ha az villamosítva van. A gőz hatása tudatosabb az emberben, az elektromosság hatása félelmetesen öntudatlan, az emberek egyáltalában nem tudják, honnan jön, amit átélnek. Kétségtelen, hogy a fejlődés a következő irányt mutatja – ha figyelembe veszem, hogy az elektromosság a föld felett, mint sugárzó, a föld alatt, mint vezető elektromosság van jelen, mely a híreket viszi egyik helyről a másikra -, a sugárzó elektromosságban zajló életnek az lesz a hatása, hogy az emberek a gyorsan továbbított híreket fel sem tudják majd fogni. Kioltja a felfogóképességet – ez a hatás már ma is észrevehető. Megfigyelhetik, mennyivel nehezebben kapcsol ma az ember, mint évtizedekkel ezelőtt, mikor valami éri.”

Ezek megrázó szavak voltak, amelyeket annak a száz, vagy még több gazdálkodónak és barátainak címzett, akik Koberwitzben összegyűltek a mezőgazdasági kurzusra. Az emberiség nem lesz képes a normális fejlődés úton haladni és elveszítheti felfogóképességének erejét, hogyha továbbiakban is alkalmazza rádió-sugárzási technikát. Már akkorra elvesztette az ember azt a képességét, hogy megértsen valamit. Vajon felugrottak-e a résztvevők egy emberként azt kiabálva, hogy: „Te jó ég! Doktor úr! Az isten szerelmére, mondja már meg, mit csináljunk?” Nem, nem tették. Volt-e egy kicsi csoport, akiket ez lelkük mélyéig megrázott, és odarohantak-e Rudolf Steinerhez a megbeszélések után megkérni, hogy adjon tanácsot, hogyan hárítsák el azt a rettenetes dolgot, amely az emberiséggel történni fog? Nem, nem volt. Volt-e egyáltalán valaki, aki felfogta a helyzet drámai komolyságát?

Nyilvánvaló, hogy nem volt. Steiner lesújtó szavait egyszerűen nem fogták fel. Hogy ez mennyire komolyan hatott az emberekre 1924-ben, azt a következő esemény mutatja. Alig három hónappal az után, hogy hallották Rudolf Steinert oly drámaian beszélni arról, mit tesz a rádiósugárzás az emberrel, Günter Wachsmuth megkérdezte őt, hogy jó ötletnek tartaná-e a Goetheanumnál egy rádióadó telepítését, amellyel azokat az előadásokat, amit Steiner Dornachban tart, az Antropozófai Társaság azon tanainak közvetítenének, akik a világban máshol élnek. Annak fényében, amit Wachsmuth nem sokkal azelőtt Rudolf Steinertől Koberwitzben hallott, a kérdése abszurdnak tűnik. A legutolsó dolog, amit Steiner és tanítványai esetleg akarhattak, hogy egy sor nemzetközi rádió adótorony magasodjon a második Goetheanum és a környező épületek körül teljes intenzitással elárasztva az egész területet azzal a sugárzó elektromossággal, amiről Rudolf Steiner oly szenvedélyesen beszélt. Nyilvánvaló, hogy Wachsmuth egyáltalán nem értette meg Rudolf Steiner szavainak fontosságát. Ha azok valóban célt értek volna, akkor aligha foglalkozott volna, még akárcsak egy pillanatig is, a Goetheanumból való rádióadás értelmetlen elképzelésével.

Noha Rudolf Steinernek el kellett volna szomorodnia ekkora figyelmetlenségen, mégsem utasította el azonnal a kérdést, hanem ahogyan ő szokta, szeretettel kezdett vele foglalkozni. Ez abban a beszélgetésben történt, amikor Ők – Ehrenfied Piffer és Günter Wachsmuth – 1924 szeptemberében vele voltak Dornachban. Érezni lehetett, hogy az egész vita meglehetősen tapintatlan. Rudolf Steiner akkorra már majdnem összeesett. Az arca beesett, a teste olyan volt, mint egy csontváz. A ruhája úgy lógott rajta, mintha több számmal nagyobb lenne. Néhány nap múlva már a halálos ágyán feküdt: helyesebb lett volna megkímélni őt az ilyen alkalmatlan és ostoba kérdésektől. De ők fiatalok és tapasztalatlanok voltak, elragadta őket a lelkesedés, hogy a szellemi bölcsességet a külső gyakorlati életben fel lehet használni – egy lelkesedés, amelyet a szellemi-gyakorlati ideálok hatalmas kiáradása táplált, mely csúcspontját nem sokkal azelőtt Koberwitzben érte el. Wachsmuth megkérdezte Rudolf Steinert, hogy vajon azokat az előadásokat, amelyeket a Goetheanumban tartott, továbbíthatja-e rádión az Antropozófiai Társaság azon tagjainak, akik máshol élnek, de úgy, hogy csak a tagok tudják azt fogni.(…)

Pfeiffer úgy emlékezett Rudolf Steiner elmondására, hogy azért, hogy ne veszítsük el a hang finomabb árnyalatait, egy lángot kellene használni érzékelőként (az akkor használatos ‘coherer’ helyett – ez egy vasreszelékkel megtöltött cső, amely „összetömörül”, amikor rádiófrekvenciás feszültségnek tesszük ki). A rádióadást lehetne úgy kódolni, hogy csak a tagok hallhassák az előadást. „Mindeddig a rádióadás által a hangban elvész a személyiség hatása. Először is meg kell találni a módját, hogy a személyiség árnyalatai a hangban megőrződjenek, de ne gépiesen. Ezt el lehet érni, hogyha egy lángot használunk érzékelőként. Ez lenne az előfeltétel. Ki kellene dolgozni egy kódot úgy, hogy csak azok az emberek vehessék az adást, akiket akarunk. (A Schiller-mappa)”

 Az éter-erőforrás gép – Steiner vázlata alapján készült model

Az eddigiekből is világos, hogy egyoldalú megvilágítás nem adhat reális képet. Így lehet látni Waldorf iskolák szülői estjei után is értetlen, megdöbbent, tanácstalan arcokat, amikor csupán a jóindulatból hangzanak el az intelmek: „se tévé, se telefon, se számítógép!”. Nem vitatható a szándék, amely bizonyos életkorig óvni kívánja a gyermeket napjaink életre, gondolatra ébresztett okos gépeitől, de a tiltás útja igen rögös és csak kívánatosabbá teszi a tiltott gyümölcsöt.

Ismert, követhető kutatások bizonyítják már – különösen a gyermekek estében – ezen eszközök használatának intenzív hatását a formaerőkre, az ébredező személyiségre. A megfigyelések az ember mindhárom szintjén (gondolat, érzés, akarat) szklerotizáló folyamatokat észlelnek, melyeknek forrása sorszerűen jött el számunkra: „Korunkban arról van szó, hogy mindenekelőtt megértsük, hogy szükségszerű az Ahrimánhoz való leláncoltságunk, az ahrimánihoz, amit mi magunk idézünk elő mechanizmusainkban, és szükségszerű az, hogy ezeket az összefüggéseket helyesen ismerjük fel; mert különben félelemben élünk, sok mindentől félünk, ami korunkban létezik.”(GA157)

Az elfordulás, az óvás, a félelemkeltés éppenséggel kiszolgáltatottá teheti korunk emberét azon erők számára, amelyek alkata csak láthatóvá válik korunk okos gépeiben, eszközeiben. Ezek jelenvaló, erősödő szellemét meg- és felismerni szükséges, és amiről igazán fontos lenne tudnia mindenkinek: ellensúlyozni!

A szükségszerű leépülés korszaka, az érzékalatti hívása a tudatos fel-fele-épülés lehetőségéért lépet életünkbe: „Meg kell találnia az erőt, a belső megismerési erőt, amely megvédi őt attól, hogy Arimán a technikai kultúrában hatalmába kerítse. (…)Erre csak akkor képes az ember, ha a szellemi megismerésben legalább éppen annyira felemelkedik a földönkívüli természetfelettibe, mint ahogy a technikában a természetalattiba leszállt.” GA26

Milyen további támpontokat, összefüggéseket nyújt nekünk az antropozófia, hogy a bénító félelem és egy újabb „géprombolási” mozgalom megindításai helyett jól értsük meg a korhelyzetet s a benne rejlő lehetőséget? A kiinduló pontnál fontos tisztázni, hogy az elektromos erő eredeti, majd természeti megjelenésében még magasabb minőséget hordoz:

„Egészen más erők uralkodnak akkor, amikor az anyagból az az elem tör elő, ami a villámban működik, az elektromosság. Itt a szeráfok tevékenykednek.”GA122

Az embernek azonban a Földön szabadságában áll ezt az erőt gépeivel kiszakítani működésének szférájából: „Ha egy darab vasat mágnesessé teszünk, akkor ez a Földdel szemben azt jelenti, hogy ezt a mágnest egy tolvajjá tettük. Reá ruháztuk azt a képességet, ahogyan a Föld a mágnesességet világűrből átvenné, de a mágnese ellopja tőle azt és megtartja magának.(…) Minden elektromos és mágneses mező, melyet az ember saját használatára hozott létre, azt ellopta a Földtől, a földönkívülit a Föld felett tartva.”GA313

A szeráfoktól a Földre áramló, sajátosan szerkesztett gépeinkkel “ellopott” és munkára fogott erő már más minőséget hordoz. Nevén nevezve az elektromosságnak e földi jellegét a szellemtudomány alapján ahrimáni-nak kell mondjuk.

„Egy mechanizmus, amit felépítettünk, egészen más, mint a külső természet, amit az elemi szellemek építettek fel. Ha például kint vagyunk az erdőben, ahol mindent a természet szellemei építettek fel, akkor egészen más környezetben vagyunk, mintha a mechanizmusok környezetében lennénk, amelyet mi építettünk fel. Mit teszünk akkor, amikor életünk folyamán azt, amit elvonunk a természettől, mechanikusan hozzáillesztjük a gépekhez és eszközökhöz? Így nemcsak az anyagok részeit illesztjük össze, hanem azáltal, hogy az anyagok részeit összeillesztjük, minden esetben alkalmat adunk arra, hogy egy ahrimáni-démoni szolga egyesítse magát a gépekkel. Minden gépnél, minden mecahnizmusnál, mindennél, ami ebben a vonatkozásban a mai kultúrélethez tartozik, végrehajtjuk azt, hogy démoni elemi szellemeknek, az ahrimáni természethez tartozó szolgáknak kiindulópontot adunk. S míg ebben a gépi környezetben élünk, együtt élünk ezekkel a démonikus-ahrmáni elemi szellemekkel. Áthatjuk magunkat velük; nemcsak a mechanizmusok kattogásával, nyikorgásával, hanem azzal is, ami elsődleges értelemben szellemünkre, lelkünkre nézve valami pusztító hatású.

Jól jegyezzék meg – hasonló alkalmakkor gyakran tettem hasonló megjegyzést -, hogy amit mondok, annak nem kell ahrimáni korunk kritikájának lennie. Minthogy ennek így kell lennie, hagyjuk, hogy mindenünnen démonok áramoljanak be, és körülvegyenek bennünket. Ez rejlik az emberiség fejlődésében. S mivel ezt egyszerűen szükségesnek kell elismernünk, ezért – ha megértjük a szellemtudomány valódi impulzusát – nem fogunk mintegy dicséretet zengeni azokról, akik azt mondják: tehát az embernek lehetőleg védekeznie kell a démonok ellen, és menekülni a kultúrától, lehetőleg egy kolónia magányában kell épülnie, hogy így semmi dolga ne legyen ezekkel a démoni-ahrimáni elemi szellemekkel.(…)

Az ahrimáni elem éppenséggel mindenütt áthatja korunkat. Nem lázadhatunk fel ez ellen, nem kritizálhatjuk, védekeznünk sem kell ellene, hanem korunk egy szükségszerűségének kell tekintenünk, mint olyasmit, aminek korunkban lennie kell. Kérdéses, hogyan találjuk meg a helyes álláspontot ezzel szemben? Hogyan találjuk meg azt, ami rávezet bennünket, hogyan viselkedjünk éppen a mi korszakunkban, ha cselekedeteinkbe lehetőség szerint be akarjuk engedni az isteni-szellemi erőket és hatalmakat?(…)

Azáltal állunk ellen az ahrimáninak, hogy éppen azon az úton megyünk, amelyet újra és újra hangsúlyozunk szellemtudományos áramlatunkon belül: az emberi kultúra, az emberi fogalom- és képzetalkotás spiritualizálódásának útján.(…)Michael korszakához éppen a napszerűség illik, az, amit azoknak az erőknek a spiritualizálásával veszünk fel magunkba, amelyeket a felébredéstől az elalvásig birtokolunk: értelmünk, felfogásunk, megértésünk erőit. Akkor a felfogásnak és a megértésnek ezek az erői átváltoznak lelkünkben, ha elég türelmünk van hozzá. Úgy változnak át, hogy abból, ami kibontakozik a szellemtudományban, előtör a bizonyosság: amit itt megértünk, közvetlenül a szellemi világ gondolatainak kifejeződése. Tehát nem arról van ma szó, hogy visszahúzódjunk az ahrimánival áthatott külső világtól, hanem arról, hogy szükséges benne állnunk ebben a világban, de ugyanakkor meg kell erősítenünk magunkat ezekkel az ahrimáni erőkkel szemben.”GA157

“… mindenfajta jövőben egy démoni világ, egy igazi pokol vesz majd körül bennünket, mialatt gépet gépre konstruálunk, akkor megértjük ugyan, hogy az emberek korunk materialista szelleméből mindig újra és újra azt mondják: ez a természettudományos-materialista kor a legnagyobb magasságra hozott fel bennünket, amelyen az ember mostanáig csak állt. Ezt ugyan megértjük, mivel ez a mai materiálisan gondolkodó emberekhez tartozik, de tudnunk kell, hogy gépeink által démonokat viszünk az emberiségbe, ezen kívül tudnunk kell azt is, hogyan állhatunk ellen helyes módon ezeknek a démonoknak. Csak úgy lehetünk helyes viszonyban a szellemi világgal, hogy felismerjük ezeket az ahrimáni-démoni erőket, hogy tudunk arról, hogy itt vannak. Mert csak azáltal károsak a káros hatalmak, hogy öntudatlanok vagyunk velük szemben, hogy semmit sem tudunk róluk. Nos, ennek az épületnek az építésekor nem arról van szó, hogy a jelen szükségszerűségei elől valamiképp meneküljünk, hanem arról, hogy teljesen a jelen szükségszerűségéből kiindulva építsük fel. Itt például a világítást a jelen legahrimánibb erőiből kellett megteremtenünk, s ezek: elektromos világítás, elektromos fűtés, és így tovább. Nos, arról van szó, hogy magán az építészeti formán keresztül ártalmatlanná tegyük azt, ami itt számít. Ha később egyszer bemenne az ember az épületbe, akkor körülötte lenne mindaz, amit a jelen ahrimáni kultúrája hoz magával. De nem arról van szó, hogy ez ott van, hanem arról, hogy az ember ezt nem veszi észre. De éppenséggel észre kell vennünk. Hogy ezt elérjük, találtunk néhány barátot, akik ezt egy külön épületben helyezik el, hogy ennek olyan sajátos formát adjanak, melyben az ahrimáni-démoni erőket odaláncolják. Annak, aki majd az épülethez megy, és azoknak is, akik bemennek, ezáltal tudni fogják, hogy ott az ahrimáni erők tevékenykednek. Mihelyt azonban tudja ezt az ember, ők már nem kártékonyak többé. Mert arról van szó, hogy az emberre ártalmas erők elvesztik kártékonyságukat, ha figyelmesen tekintünk azokra a helyekre, ahol hatnak, ha nem gondolatok nélkül tekintünk egy gépre, és azt mondjuk: egy gép bizony egy gép, hanem azt, hogy egy gép egy ahrimáni-démoni lény helye. Ha így jelenünk meg a világban, hogy a tudás lelkünkben van, akkor helyes módon vagyunk jelen a michaeli korszakban. Ez azonban azt jelenti, hogy olyan kapcsolatba hozzuk magunkat a szellemi világgal, hogy Michael is hatékonnyá válhat bennünk, azzal, ami jelenlegi küldetése, mint ahogy azt jellemeztük.”GA157

„Lehetett-e az ember szabad, amíg szellemek éltek benne? Nem lehetett. Ők teljes mértékben irányították, mindent megadtak neki. Az ember csak akkor válhatott szabaddá, amikor a szellemek már nem irányították, amikor már csakis gondolatképei voltak.(…) A szabadság abban a korban jön létre, amikor az intellektus csak gondolatokat helyez a fejünkbe, mivel a gondolatok nem kényszeríthetnek. (…) Az emberiség jelenleg olyan eshetőség előtt áll, hogy vagy megérti a spirituális életet, megérti, hogy(…) az realitás, vagy pedig tagadja ezt. Ha azonban ma tagadja, úgy nem képes már szabadon gondolkodni, hanem Arimán, az arimáni hatalmak kezdenek az emberiségben gondolkodni. Így az egész emberiségfejlődés hanyatló irányba kerül. A legnagyobb mértékben szükség van tehát arra, hogy jelenkorunk egyre több embere megértse, hogy újra vissza kell térnünk a spirituális élethez.” GA214

„…a szellemtudomány nemcsak a tudás elsajátításában áll, a szellemtudomány elsősorban nevelést jelent, egyfajta lelki önnevelést. (…) Az éppen a szellemiség jellegzetessége, hogy az ember csak akkor ismerheti meg, ha arra törekszik – legalábbis bizonyos mértékben -‚ hogy mássá legyen, mint amilyen azelőtt volt. (…) Az a különleges mód, ahogyan lelkünket a magasabb világok iránti érzelemre neveljük, ez a mód tesz valakit a szellemtudomány művelőjévé.GA136

„A leglényegesebb a spirituális megértés során a szellemi világgal szemben egy meghatározott érzésre való önnevelés, az olyan önnevelés, ami arra irányítja az ember tekintetét, ami a fizikai tények mögött áll.” GA122

„Ha a tudást többé már nem az absztrakt, logikus gondolatok kombinálásával kapjuk meg, hanem úgy, hogy a gondolkodásunk által egyesítjük magunkat a világ ritmusával, akkor újra fel kell fedeznünk azokat az elemi lényeket, amelyeket minden szilárd, földi természetű dolog tartalmaz.(…) Azért, hogy a Föld azzá válhasson, amivé a kezdetekben eltervezettek szerint kellett, hogy legyen, az embernek fel kell ismernie a veszélyt, amely két oldalról fenyeget: egyrészről az a veszély, hogy azok az elemi lények, akik az alsóbb elemekben élnek, egyesítik erőiket az ahrimáni hatalommal; másrészt az a veszély, hogy az ahrimáni erők fognak egyesülni a magasabb elemek lényeivel, azokkal, akik az egységre, egyesülésre törekszenek.” GA212

„Nekünk az intelligenciánkat ki kell fejlesztenünk, mert nem nélkülözhetjük. De miközben arra törekszünk, hogy kifejlesszük, annak kísértésébe esünk, hogy a tévedés és a gonosz martalékává váljunk. Csak úgy kerülhetjük el azt a kísértést, hogy tévedésbe essünk és gonosszá váljunk, ha magunkba fogadjuk és átérezzük azt, amit a Golgotai Misztérium az emberiség fejlődésébe beleozott.” GA296

kép: Modern idők c. film – 1936

„Persze némely antropozófus lélek kiszakad a korszak eleven átérzéséből, mert az időtlenségben akar lubickolni. Ebben a vonatkozásban az antropozófusokkal való beszélgetéseink során, a legkülönbözőbb élményeink lehetnek. Egész jól tudják ki volt Lykurgos, de kortársaik olykor annyira ismeretlenek számukra, hogy ez egyenesen megható.

Ez abból ered, hogy – mivel a kezdeményezés hajlama megvan – az ilyen hajlamú embert karmája tulajdonképpen úgy állítja bele a világba – elnézést kérek a hasonlatért – mint a méhet, amelynek van fullánkja, de fél a megfelelő pillanatban szúrni. Az iniciatíva a fullánk, de félnek vele szúrni. Különösen félnek az ahrimáni elembe beleszúrni. Nem attól félnek, hogy kárt okoznak az ahrimáni elemben, hanem attól, hogy a fullánk döf, visszafordul, és saját testükbe hatol. Körülbelül ilyen ez a félelem. A kezdeményezés elmarad, mert általában félnek az élettől. Ezeket a dolgokat át kell látni.”GA237

„Nem úgy van az, hogy azt mondhatjuk: menekülök Lucifertől, menekülök Ahrimántól. Ha az ember azt akarná mondani, hogy menekülök Lucifertől, menekülök Ahrimántól, ez nem volna élet. Olyan volna ez, mint egy inga, amely nem leng ki. Az emberi átélés valóban kibillen: az egyik oldalon Lucifer, a másik oldalon Ahrimán irányába. S hogy az ember nem fél ettől, ez a fontos. Ha az ember Lucifer elől menekülne, nem volna semmiféle művészet, ha Ahrimán elől futna, nem lenne semmi külső tudomány. Mivel minden művészet, amelyet nem hat át a szellemtudomány, luciferikus, és minden külső tudomány, amennyiben nem szellemtudomány, ahrimáni. Így leng ki az ember, ide-oda. S hogy belátja azt, hogy nem egyensúlyban és nyugalomban akar lenni, ez a fontos.” GA157

Ahogy az a legutóbbi idézetből megtudhattuk, Rudolf Steiner több oldalról is megközelíti az ahrimáni és luciferi hatást, amely önmagában sem csak jónak, sem csak rossznak nem mondható. Mindig szükséges fellépésüknek helyét, idejét, körülményeit figyelembe vennünk, hiszen fejlődésünk útján fontos lépcsőfokokat köszönhettünk a jelenlévő ellenerőknek. Így már érthető, miért is mondta Steiner Dornachban 1919. november 28-án a Michael küldetése c. előadásában a következőket: „Négy és fél évszázad óta fáradozunk azon, hogy ezt az ahrimáni elemet a mi emberi gondolkozásunkba és érzületünkbe bevezessük.” Ha már átérezhetjük és tudhatjuk is, „hogyan találjuk meg a helyes álláspontot” a(z okos) gépekből áradó ahrimáni erőkkel szemben, akkor mélyebben foglalkozhatunk azzal a kérdéssel, hogy a tudati lélek korában mi tanulnivalónk is van Ahrimántól?

Rudolf Steiner „A lélek megpróbáltatása” c. misztériumdrámájában (11. kép.) így szól Mária Ahrimánhoz:


„Minden megtévesztés atyját látom tebenned,
De azt is jól tudom, hogy gyakran igazat szólsz.
Ki elvetné minden tanácsodat,
Az áldozatul esne
Sok súlyos tévedésnek.
Amily igaz, hogy téves képzetek
A valóság álarcát ölthetik fel,
Hogy lelkünk biztosabban megragadják,
Olyan igaz az is, hogy az az ember,
Aki csak gyáván el akar osonni
A tévedés minden forrása mellett,
Könnyen csalódás áldozatja lesz.
A lélek nemcsak tévedését
Köszönheti neked:
A megtévesztés szellemétől származik
Az az erő is, mely az embereknek
Biztos ítélőképességet ad.”

„Tegyék fel a kérdést: hány ember van ma, aki veszi a fáradságot, hogy utánagondoljon annak, ami a legszentebb kincse. Azáltal, hogy bizonyos viszonyok közé, egy bizonyos közösségbe születtek, mondjuk, nem Törökországban, hanem Közép-Európában, közvetlen, magától értetődő érzéssel tartják helyesnek a kereszténységet a mohamedanizmussal szemben. Tehát bizonyos érzések alapján nem a mohamedán igazságot tartják helyesnek, hanem azt, amit a kereszténység mond. Az ilyesmit nem szabad félreértenünk, ezért bele kell gondolnunk, hogy igazi ismeretekhez jussunk. Tisztában kell tehát lennünk azzal, hogy a legtöbb embernél közvetlen érzései döntik el, hogy mit tartson helyesnek vagy tévesnek. Ez az egyik fejlődési fok.

A második fokon az ember elkezd gondolkodni. Egyre többen vannak ma, akik az eredeti érzésből kiindulva elgondolkodnak azokon a dolgokon, amelyekbe beleszülettek. Ez az oka annak, hogy olyan sok kritika éri az ősi, szent hagyományokat és hitvallásokat. Ez az értelem, az intellektus reakciója azzal szemben, amit az érzések útján értelmünk ellenőrzése nélkül vettünk át. Az emberi léleknek ez a képessége, hogy kritikával illeti azt, amibe beleszülettünk, vagy amit belénk neveltek, annak uralmából fakad, amit tudománynak nevezünk. A mai értelemben vett tudomány éppen azoknak az erőknek a munkája, amelyeket most jellemeztünk. A külső tapasztalatokat, a külső észleleteket, akár közvetlenül az érzékszervek útján jutunk hozzájuk, akár kifinomult módszerekkel, mint a teleszkóppal, mikroszkóppal vagy hasonlókkal, az értelem törvényekbe foglalja össze, és ezekből jön létre az intellektuális tudomány.

Látjuk tehát az emberi léleknek ezt a két fejlődési momentumát. Az ember abban a vonatkozásban, hogy bizonyos dolgokat igaznak tart-e, az első fokon áll, amikor az eredeti, nem kifejlesztett érzése szólal meg, az az érzés, amely veleszületett, vagy amelyet neveltetése útján sajátított el. A második fokon az érzésen túl megszólal az értelem, az intelligencia. Akinek a lelkében némi önismeret él, az tudja, hogy az intelligenciának egészen határozott tulajdonsága van. Ez a tulajdonság megöli, kioltja az érzést. Ki ne tudná – ha az intelligenciát jól megfigyeli – hogy a puszta értelmi tevékenység megöli az érzést. Akik saját eredeti érzésükből kiindulva, a fejlődés bizonyos fokán feljogosítva érzik magukat, hogy ilyen vagy olyan véleményük legyen, attól tartanak, hogy hitbeli meggyőződésüket, hitigazságukat összezúzza, eltünteti az intelligencia. Ez jogos félelem. Ha viszont ez a félelem odáig megy, hogy azt mondják: óvakodjunk a gondolkodástól, hogy feljussunk a magasabb világokba, maradjunk meg érzelmi életünknél – akkor sohasem juthatnak fel a magasabb világokba, hanem megmaradnak a közvetlen, de fejletlen érzelmi életüknél. Lehetnek különböző élményeik, ezek azonban alacsony fokon maradnak.

Magunkra kell vennünk azt a kényelmetlenséget, hogy a gondolkodást valóban iskolázzuk. Ezzel olyasmit nyerünk, ami a külső világban is a legnagyobb mértékben hasznos. A magasabb világokba való bejutáshoz a gondolkodás nem szükséges, előkészületként szolgál, gyakorlásként. Aki ezt megérti, az sohasem fog dicshimnuszokat zengeni a szokásos intellektusról, mert puszta logikával a magasabb világok igazságait nem lehet megismerni. Ez teljes lehetetlenség. Azt a gondolkodást, amit a természettudományokra irányítunk, nem lehet ugyanolyan módon a magasabb világok élményeire és tapasztalataira alkalmazni. Aki a magasabb világokban logikus gondolkodással akarna kombinálni, csak kevéssé megalapozott sekélyes igazságokat hozhatna létre. A külső fizikai világban viszont a gondolkodásra közvetlenül szükség van, mert intelligencia nélkül nem tudnánk gépeket szerkeszteni, hidakat építeni, nem lehetne botanikát, zoológiát, orvostudományt tanulni. Itt az intelligencia alkalmazása közvetlen, míg a magasabb fejlődés számára annyi a jelentősége, mint az írás megtanulásáé fiatal korunkban. Az írás megtanulása csak akkor válik fontossá, miután túljutottunk rajta. Ha már mögöttünk van, úgy tekintünk vissza rá, mint az íráskészség elsajátításának feltételére. Amíg csak tanuljuk az írást, nem tudjuk gondolatainkat írásban kifejezni. Ezt csak akkor tudjuk, ha már az írás megtanulásán túl vagyunk. Az írás tanulása egy olyan képesség gyakorlása, amelyet el kell végeznünk, ha azt akarjuk, hogy alkalmazni tudjuk. A logikával is ez a helyzet. Aki magasabb fejlődésre törekszik, annak bizonyos ideig iskoláznia kell magát a logikus gondolkodásban is, amit aztán le kell vetnie, hogy eljusson a szív gondolkodásához. A logikai iskolázásból azonban megmarad számára az igazsággal szembeni lelkiismeretesség, amikor a magasabb világokba jut. Aki elvégzi ezt az iskolázást, az nem fog minden tetszés szerint megjelenő képet valódi imaginációnak tekinteni, vagy valamilyen értelemben megmagyarázni, hanem belső erővel fog közeledni a realitáshoz, és a megfelelő értelemben fog látni és értelmezni. Éppen ezért szükséges az aprólékos és helyes előkészület, mert ott közvetlen érzésekkel kell közelednünk ahhoz, hogy valami igaz vagy hamis. Pontosan a következőnek kell történnie: míg a mindennapi életben a dolgokat megfontolhatjuk, addig itt a léleknek annyira iskolázottnak kell lennie, hogy a magasabb dolgokkal szemben közvetlenül el tudja dönteni, hogy azok igazak vagy hamisak.”GA119

„Bármilyen szellemi látással rendelkezne is valaki itt a Földön, bármilyen világosan tekintene is a szellemi világba – ha túlságosan kényelmes volna ahhoz, hogy rendes, logikusan felfogható képzetekké alakítsa azt, amit a szellemi világban lát, akkor halála után mégis vak volna a szellemi világban. …azt akarjuk megtanulni, hogy úgy beszéljünk a szellemiségről, ahogyan a galilei-kopernikuszi korban beszéltek az anyagokról és erőkről.” GA219

„A magasabb világokban nem tudunk helyesen ítélkezni, ha nem alakítottuk ki előbb a fizikai világban az értelmes gondolkodást.”GA119

“Az anyagcsere törvényeinek a természet veti alá az embert, de a gondolkodás törvényeinek ő /az ember/ maga rendeli alá magát. Ezzel a tettével egy magasabb világrend részesévé válik, mint amilyenhez teste kapcsolja. Ez a magasabb világrend a szellemi világ.”GA009

Rudolf Steiner más előadásaiban az ahrimáni (és luciferi) hatásokról embertani, pedagógiai, társadalmi, kultikus vonatkozásban is beszél; orvosoknak tartott terápiás előadásaiban az egyen- és váltóáram gyógyhatásaira is kitér (GA313. 1921. április 13.). Mindezekből látszik, hogy a kérdés meglehetősen összetett. A hatások megértése lelki nyugalmat, időt, figyelmet és elmélyülést igényelnek, amelynek gyümölcse maga a megismerés. Ez az immár “spiritualizált intelligencia” – mely az érzékfeletti tudatos, következetes feltárására törekszik – világosságot és egyben oltalmat is ad, ennek megalapozásához kívánt ez az írás részben hozzájárulni.

Michael korában időszerű, hogy a valódi nehézséget okozó ahrimáni hatást ne kívül, hanem az emberen belül keressük. Rudolf Steiner nyomdokain haladva fontos felismerni, hogy az egyre erősebben ható individualizáló erők az önmagára eszmélt ént elszakíthatják a többi éntől, amely így önmagába zárul. Nem vitatható, hogy meg kell találnunk az ahrimáni technikával kapcsolatban a helyes, azaz a feladatainkhoz és én-erőnkhöz szabott egyéni egyensúlyt, ugyanakkor emlékeznünk kell arra is, nem véletlenül merült fel erőteljesen a múlt század elején a szociális kérdés. Sürgető válaszként érkeztek meg Rudolf Steiner révén a társadalmi hármas tagozódás valóra váltandó eszméi, amelyek az én egészséges kibontakozását vannak hivatva támogatni és a növekvő egoizmust gyógyítani. Ennek felismerése, belátása, megvalósítása a legsürgetőbb feladat!

Balogh Gábor