Az élő Társaság életfeltételei

“Egy gép, amikor tönkremegy, nem hagy maga után holttestet, és tudjuk, hogy metaforikusan szólnánk, ha például egy óra holttestéről beszélnénk. De a szó legszorosabb értelmében ez valóban így lenne, ha Társaságunk feloszlana, vagy feloszlatná magát. Egy igazi holttestet hagyna maga után. Mi a holttest valódi természete? Ez abban áll, hogy amikor a holttestet elhagyja a lelke, az már nem ugyanazokat a törvényeket követi, mint amikor egyesült vele. A földi elemek fizikai törvényeit kezdi követni. Abban a pillanatban, amikor Társaságunk felbomlana, ugyanez lenne a helyzet Társaságunk holttestével is. Ehhez jönne még az, ami Társaságunk támasza: az előadások.Tehát a tagok kezében lévő összes előadás is a holttesthez tartozik.

Most ez az összehasonlítás is folytatható igazán megfelelő és tudományosan korrekt módon. Ami a holttestet illeti, ha nem akarjuk, hogy káros, ha nem akarjuk, hogy romboló hatással legyen a környezetre, akkor el kell égetni vagy el kell temetni. Csak tegyük át ezt a teljesen helyes igazságot arra a holttestre, amely kétségtelenül megmaradna Társaságunkból, ha az feloszlana. Vagyis abban a pillanatban, amikor tudatára ébredünk annak, hogy mi is a Társaságunk, tudatára ébredünk annak, hogy felelősséggel tartozunk annak valódi alapjaiért. Az alapszabályokra és programpontokra épülő társaság vagy egyesület olyan, mint egy gépezet, amely, ha szétesik, csak darabokat hagy maga után; míg a mi Társaságunk, mivel egy organizmus, egy élőlény, valóban egy igazi holttestet hagyna maga után, ha szétesne, olyasmit, amire úgy kellene gondolni és úgy kellene azt kezelni, mint egy holttestet. Már most szükséges, kedves barátaim, hogy elgondolkodjunk Társaságunk életkörülményein.

Egyelőre forduljunk el attól a felszínes ténytől, hogy az előadássorozatok léteznek, és nézzük meg a tartalmukat, amely, mint tegnap említettem, most már bizonyos számú fejben jelen van. Nemcsak azoknak az embereknek a fejében létezik, akik rendesen és harmonikusan vették fel, hanem talán azokéban is – természetesen a jelenlévők kivételével, az udvariasság kedvéért -, akik eltorzított formában vették fel, és tovább torzítják, miközben beszélnek róla. Mindez szintén ott van; mindez a Társaságban él. Gondoljanak bele, miként hatna a Társaság holtteste, ha a Társaság felbomlana. Így azt a felelősséget rótták ránk, hogy vigyázzunk Társaságunk életkörülményeire. Ezért kértem önöket tegnap különböző irányokban, hogy valóban figyeljenek ezekre az életkörülményekre.
Nos, korábban azt mondtam, hogy ha a Társaság feloszlana, akkor egy holttest maradna, és ebből felismerhetnénk, hogy ez a valóságos értelemben vett élő valami. De attól is élő, hogy az élők egy másik tulajdonságát is hordozza magában, amely abban áll, hogy egy élőlény megbetegedhet.

Azt mondtam, hogy egy programpontokon és alapszabályokon alapuló egyesület olyan, mint egy gépezet, egy mechanizmus, és ha egy tag olyasmit tesz, ami nem felel meg a gépezetnek, akkor kizárják. A tagok kizárása egy alapszabályon alapuló egyesületből mindig is egy “szeretettel” alkalmazott szabály. De, kedves barátaim, ha nem egy mechanizmussal, hanem, mint a mi Társaságunkban, egy organizmussal van dolgunk, akkor egy tag kizárásának a legritkább esetben lesz nagy jelentősége. E az esetek túlnyomó többségében nem sokat javít a felmerült nehézségeken. A legtöbb esetben, ha kizárunk egy olyan tagot, aki valami rosszat tett, az csak egy kényelmi eszköz lesz. Erről most nem akarok beszélni, de tisztában kell lennünk azzal, hogy sokkal fontosabb, hogy Társaságunk szervezetét olyan egészségesen tartsuk, hogy az az egyéni túlkapásokkal szemben gyógyítóan tudjon hatni az egészre. Az esetek túlnyomó többségében a szervezet gyógyítása abból áll, hogy az egész szervezet gyógyító erejét hívjuk segítségül, amikor egy tag megbetegszik. Az a lényeges, hogy meg kell értenünk a betegség folyamatát Társaságunkban, és tudatában kell lennünk annak, hogy valóban az egész szervezet gyógyító erejét kell igénybe venni.

Tegnap felhívtam a figyelmet arra, hogy fontos gyógyító erő rejlik abban, hogy megszokjuk a fizikai sík látszataival kapcsolatos abszolút pontosságot, az igazságot a pontosságban, a pontosságot az igazságban. A külső, exoterikus életben, ha egy közlés átmegy egyiktől a másik emberhez, és az a pletyka vagy pontatlanság miatt megváltozik, az közel sem számít annyira, mint amennyire számítana, ha hagynánk, hogy ez meghonosodjon Társaságunkban. Az egyik legsürgetőbb szükséglet tehát az, hogy mindig emlékezzünk arra, hogy mindenben, amit mondunk és teszünk, pontosak tegyünk. Most már természetes, hogy megkérdezzük: Mi az, amit valójában tennünk kell, hogy segítsük a Társaságot? – Erre azt kell mondani: Mindenekelőtt szükséges, hogy minden egyes ember valóban és helyes módon a Társaság tagjának érezze magát, hogy a Társaságot (élő)szervezetnek tekintse, és annak részének érezze magát. De ez csak akkor lehetséges, ha a Társaság ügyei valóban mindannyiunk ügyeivé válnak, ha együtt gondolkodunk a Társasággal. A Társaság ügyeinek megismerése és erre a megismerésére való törekvés alapvető fontosságú. Ehhez természetesen szükséges egy bizonyos érdeklődés a Társaság mint olyan iránt. És ahhoz, hogy a Társaság mint olyan iránt érdeklődjünk, nagyon komolyan kell vennünk azt a tudást, hogy a Társaság egy organizmus, és ez sokkal több, mint egy puszta hasonlat. (…)

Ahogyan az ember szervezetének is szüksége van gondoskodásra, úgy a Társaságnak is szüksége van szervezetének gondozására. És nem elég azt hinni, hogy ha az ember a Társaság tagja, a Társaságot csupán egy olyan helyként használja, ahol tekintettel van arra, ami a három programpontban kifejeződik, hanem a Társaságnak mint olyannak az irányításában is érdekeltnek kell lennie. Ha valaki nem rendelkezik ezzel, akkor a azt gondolja, hogy nem ért egyet a Társaság létével. Azzal tehát, hogy valaki pusztán csak érdeklődik az iránt, amit a Társaság véghez visz, még nem érdeklődik maga a Társaság iránt. De ha szükségünk van a Társaságra, mint munkánk alapjára, akkor a Társaság mint olyan, a Társaság (élő) szervezete iránt is szükséges érdeklődnünk. Ez azt jelenti, hogy az együttélés, az egymással való együttélés bizonyos elvét szükséges ápolni a Társaságban.

…meg kell szoknunk, hogy pontosan beszéljünk. Ezt a Társaság éltető elemének kell tekinteni a külvilág szemben. Ez az egyik olyan pont, ahol valóban sok hasznos munkát végezhetünk Társaságunk számára. Aki csupán a ciklusok olvasása iránt érdeklődik – ami persze nagyon hasznos, és ami nélkül az ember aligha lehet meg -, és nem érdekli a Társaság mint olyannak az irányítása – különösen ott, ahol önök, mint itt, szoros összefüggésekben jelennek meg -, aki nem akarja ezt az érdeklődést kifejleszteni, az nem ért egyet a Társasággal mint olyannal, ahogy azt már mondottam. Ki kell alakítani a Társaság iránti érdeklődést! Ezt a Társaság éltető elemének kell tekinteni a külvilág felé. Ez az egyik pont, ahol valóban sok hasznos dolgot tehetünk Társaságunkért. Nem pusztán azért kell ott lenni, hogy valamilyen módon részt vegyünk a Társaság munkájában, hanem azért, hogy a Társaság mint olyan iránt érdeklődést fejlesszünk ki, ez az, ami számít. De ez azt jelenti: a Társaság mint élőlény ügyeit saját tudattartalommá tenni. És minél kevesebb státútumra van szükség ehhez, annál jobb.

Látják, kétségtelenül szükség van arra, hogy egyre több és több lehetőséget teremtsünk arra, hogy amikor valaki kívülről ezt vagy azt mondja a Társaságunkról, mi szilárdan meg tudjunk állni a saját lábunkon, és azt mondhassuk, hogy ki tudunk állni amellett, hogy ilyesmi nem lehetséges a mi Társaságunkban. Bízni kell abban, hogy az esetek túlnyomó többségében – természetesen kivételek mindenhol előfordulhatnak – a terjesztett rágalom hazugság. Ehhez azonban szükség van erre a valóban élénk érdeklődésre a Társaság ügyei iránt.

Tegyük fel ugyanis, hogy valami gondatlanság soŕán történik valami. Tegyük fel a kedvemért – hipotetikusan lehet ilyesmit feltételezni -, hogy egy férfi és egy nő elkövette azt a meggondolatlanságot, hogy egy szép májusi délutánon olyasmit tesz a szabadban, amit nem szabadna, úgy, hogy a környékbeliek azt láthatták. Tegyük fel, hogy ilyesmi gondatlanságból történt. Mi lenne természetes a Társaságban, ha úgy létezne, ahogy a miénknek szükséges lenne? Az lenne a természetes, ha az a személy, akivel ilyesmi történt, a következő napokban rájönne, hogy fel kell keresnie egy idősebb tagot, és el kell mondania neki: Ez és ez történt velem, mit lehet tenni? – Ez azt jelentené, hogy az ő ügyét a Társaság ügyévé teszi. Figyeljenek arra, hogy mit is választottam példának. Ez nem olyan dolog, amelybe az egyén magánügyeként nem avatkozunk bele, hanem olyan, amely borzasztóan káros a Társaságra nézve. Meg kell lennie annak az elvnek, hogy a térd nem azt mondja, hogy nekem megvannak a magam dolgai, hanem hogy a térd az egész szervezet részének érzi magát. Természetesen azonban az ilyen ügyekben is kell lennie egy segítőkész érdeklődésnek. Az ilyen ügyeket a Társaság ügyének kell tekinteni, így mindig kell lennie valakinek, aki nemcsak azt tudja, ami elsősorban őt érdekli, hanem sokat tud a Társaságról is, és így hozzájárulhat a Társaság boldogulásának folyamatos feltételeihez. Ez azt jelenti, hogy teljesen felül kell tudnunk emelkedni azon az állásponton: “Van egy saját baráti köröm, és az én érdemem, hogy bevontam őket a Társaságba; ez a baráti kör az, ami engem érdekel” Az, hogy valaki barátságokat és kapcsolatokat alakít ki, természetesen nem lehet kritika tárgya; ez nem tartozik a Társaságra. Ami azonban a Társaságot közvetlenül érinti, az az, hogy a Társaságot csak úgy látja, ahogyan ő benne áll. De a Társaság ügyeit a magunkévá kell tennünk; meg kell lennie annak a lehetőségnek, hogy teljesen lehetetlen az, hogy ha történt valami, ami külsőleg megbotránkozást keltett, az ember csak úgy szerezzen tudomást a Társaságon belüli megbotránkozásról, hogy azt a külvilág közli vele. Ez azonnal orvosolható, ha van érdeklődés a társasági élet iránt. Előfordul például, hogy megkérdezhetünk itt három, négy, öt embert, hogy ez vagy az az ember járt-e az elmúlt hetekben az előadásainkon, és a három, négy, öt ember közül egy sem tudja. Ez nálunk biztosan megtörténik. Természetesen, ha valaki nem tudja, az érthető; de ha körbekérdezéssel semmit sem lehet megtudni – mármint azok körében, akiknek tudniuk kellene -, akkor ez az érdeklődés hiányát jelenti, és azt mutatja, hogy Társaságunk egy mechanizmus, nem pedig egy organizmus;, hogy annak élete nem érdekli az embert. De pontosan ezt szeretném újra és újra hangsúlyozni, ezt a szükséges érdeklődést Társaságunk élő élete iránt.”

Rudolf Steiner: A közösség problémái az antropozófiai társaságban (GA253)