“Az anyag a szellem romhalmaza”

“Ha az Akarat Szellemei elsőként a Régi Szaturnuszon, a Bölcsesség Szellemei a Régi Napon, a Mozgás Szellemei a Régi Holdon és a Forma Szellemei a Földön tevékenykedtek, ha most a Forma Szellemeinek tisztára belső módját tekintjük, úgy azt mondanók: a Forma Szellemei az embert a Földön úgy alkották meg, hogy még láthatatlan formája van. Ez szépen illik össze azzal, ami tegnap adódott a számunkra. Láthatatlan, nem térbeli formát juttattak először a Forma Szellemei a Földi fejlődésének kezdetekor az embernek. Először azt kell most szemügyre venni, hogy valamennyi külső tárgy is, ami elébünk kerül, mindaz, amit a külső világban érzékeinkkel észlelünk, sem más, csak külső kifejeződése éppen valamilyen belső szelleminek. És minden egyes külső térbeli materiális dologiság mögött valami egészen hasonlót kell keresnünk, mint ahogyan az magában lelkünkben él. Csak, természetesen nem a külső érzékek számára áll elénk, hanem a mögött van, amit a külső érzékek nyújtanak.

Hogyan tudnánk ezek után a Forma Szellemein túlmenő, azon amit ezek még nem térbeli formaként teremtenek, túlmenő tevékenységet elképzelni? Hangsúlyozom tehát, kérdésünk most: Ha az akarat, bölcsesség, mozgás, forma, ezek a tevékenységek most még továbbhaladnak, a formán túlra, mi történik akkor? Így tesszük fel a kérdést. Nézzék, ha ugyanis a Mindenségben egy folyamat a formáig haladt előre, amely még teljesen a szellemi-lelkiben van, amely még nem térforma, ha a folyamat eddig az érzékfeletti formáig előrehaladt, a következő lépés csak azáltal lehetséges, hogy a forma, mint olyan, széttörik. És nevezetesen ez az, ami a szellemi látás számára nyilatkozik meg: ha bizonyos formák, amik a Formaszellemek befolyása alatt jöttek létre, egy bizonyos fokig fejlődtek, úgy a formák széttörnek. És, ha most szemügyre veszik a széttört formákat, vagyis valamit, ami azáltal jön létre, hogy formák, amik még érzék-felettiek, törnek szét, akkor megvan az átmenet az érzék-felettiből a térnek az érzékijébe. És az, ami széttört forma, az az anyag. Anyag, ahol csak fellép a Mindenségben, a szellemi tapasztaló számára, nem más, mint összetört, szétzúzódott, szétrepedt forma. Ha el tudják képzelni, hogy ez a kréta itt mint olyan, láthatatlan volna és ez a sajátos paralelepipedon-formája lenne, és mint ilyen, láthatatlan lenne, és most kalapácsot ragadnak és gyorsan rávágnak egyet a krétára, hogy az szétporlik, hogy csupa kis darabkába repedt szét: akkor széttörték a formát; tételezzék fel, hogy ebben a pillanatban, amikor a formát széttörik, válna a láthatatlan láthatóvá: ekkor képet kaptak az anyag keletkezéséről. Az anyag olyan szellem, amely a formáig fejlődött és utána szétrepedten, összetörten önmagába omlott össze.

Az anyag a szellem romhalmaza. Rendkívül fontos, hogy éppen ezt a definíciót vegyük szemügyre, hogy az anyag a szellem romhalmaza. Az anyag tehát szellem a valóságban, összetört szellem azonban.

Ha tovább gondolkodnak kedves Barátaim, azt mondják majd maguknak: Lehet, azonban mégis, szép kristályok alakjában csak kerülnek térbeli formák elénk, szép térbeli formák kerülnek elénk, – és te azt állítod, hogy mindaz, ami anyagi, a szellem romhalmaza, szétrepedt szellem! – Hogy bizonyos képzetet tudjanak alkotni, gondoljanak most a következőre:

itt egy leeső vízsugár /lásd a képet fent/ , (a). Tegyék fel azonban, hogy láthatatlan, Önök nem látnák. És ezen a helyen (b) egy ellenfalat adnak neki. Azáltal, hogy ez a vízsugár ide (b) csapódik, ezen a módon (c) cseppekre szakad szét. Tegyék fel most, hogy a leeső vízsugár láthatatlan; az azonban, ami szétszakadt, láthatóvá válna. Akkor itt egy szétrombolt vízsugaruk volna, ismét az anyag képe. Gondolatban azonban most távolítsák el ezt az ellenfalat ott lenn, mivel ilyesmi nem létezik, mert ez azt tételeztetné fel, hogy anyag eleve lenne ott. Azt kell elgondolniuk: anélkül, hogy ilyen ellenfal lenne ott, az anyag, amennyiben szellemileg a formáig tagolódik, az érzékfeletti, a mozgásban lévő anyag, a mozgás – ugyanis megelőzi a formát. Sehol sem létezik más, csak az, amit a Mozgás Szellemeinek tettei hatottak át. Egy bizonyos ponthoz érkezik el a mozgás, a forma, és magában lankad el és önmagában szétreped. A fő dolog az, hogy fogjuk úgy fel, hogy az, ami egyelőre szellemi-lelki jellegű, odasugároz, azonban egy bizonyos lendítőereje van csak, s lendítőerejének végéhez ér, és most visszaverődik önmagába és emellett szertereped. Úgyhogy, ha valahol anyagot látunk fellépni, azt mondhatjuk: ennek az anyagnak az érzékfeletti szolgáltat alapot, amely működésének határára jutott és ezen a határon szerte reped. Mielőtt azonban szétreped, még belsőleg, szellemileg, formákkal rendelkezik. S most az egyes szétesett romokban, amikor szétrepedt, utóhatását fejti ki az, ami szellemi formaként volt meg. Ahol ez erőteljes utóhatást gyakorol, ott a szétrepedést követően még folytatódnak a szellemi formák vonalai, és miután a darab szerterepedvén szétvetődik, azokban a vonalakban, amiket azután leírnak, még a szellemi vonalak utóhatása fejeződik ki. Ezáltal jönnek létre a kristályok. A kristályok szellemi formák utánképzései, amelyek mintegy még saját lendítőerejük révén tartják meg az eredeti irányt, de ellenkező értelemben.

Az, amit itt felrajzoltam Önöknek, szinte teljesen az, ami a hidrogént illetően adódik a szellemi megfigyelés számára. A hidrogén mint a végtelenségből előviharzó sugár adódik, amely önmagában ellankad és szétporlad. Csak így, hogy körülbelül így kell rajzoljuk, mintha a vonalak itt átlapolnák egymást és formájukat így tartanák meg (ld. a következő ábrát). Úgyhogy egy hidrogén rész úgy fest, hogy először is van valami mint egy láthatatlan sugár, amely végtelen tértávolokból jön el, és amely végül összetörik, mint a sugár, amely bepermetez. Röviden: anyag mindenütt az, amit így hívhatunk: összetört szellemiség. Anyag nem is egyéb, mint szellem, de összetört állapotú szellem.

Most azonban még egy nehéz gondolatot kell lelkük elé helyeznem, amely ahhoz csatlakozik, amit a kezdetkor mondtam. Azt mondtam, hogy a belső szellemi-lelkiben magában különböztetünk meg külsőt és bensőt. Nos, valamennyi térdimenzió valójában ezekből az ellentétekből tevődik össze; úgyhogy mindenütt, ahol csak térdimenzióval találkoznak, ezt a térdimenziót, mint valahol, valamilyen pontból kiindulónak kell felfogniuk: ez a belső…. és minden egyéb: külső. A felület számára az egyenes a belső, minden egyéb, külső stb. Így a tér nem egyéb, mint az, ami maga együtt jön létre akkor, amikor a szellemnek szükséges szerterepednie és ezáltal az anyagi létbe megy át.

Nos rendkívüli fontossággal bír, hogy a következőt tartsuk szem előtt. Gondolják csak, a szellemek az anyagba való ez a szerte-repedése úgy történik, hogy először összetörik, szétzúzódik, anélkül, hogy bármilyen anyaggal már találkoznék, önmagától törik össze, zúzódik szét, semmiféle külső ellenállásra nem talál. Tegyük tehát fel, hogy ez a szerterepedés, úgymond az üresbe történik. Ha a szellem az üresbe törik össze, akkor ugyanis ásványi anyag keletkezik. Ekkor tehát a szellemnek először tényleg a szellemből kell magát önmagában összetörnie, és ekkor ásványi anyag jön létre. Tételezzék azonban fel most, hogy ez nem olyasmi, ami a Mindenségben mintegy érintetlenül folyik le, hanem a dolog úgy állna, hogy a szellemből kiindulólag az, ami széttörik, szerterepedezik, egy már előkészített világra talál: tehát most nem az üresbe keletkezik, hanem mondjuk már meglévő étertestiségbe. Ha az üresbe keletkezik bele, ásványi anyag jön létre; feltételezzük azonban, hogy meglévő étertestiségbe fejlődik bele. Ilyen szerterepedő szellemiség, ez borzol tehát egy étertestbe; ez a szerterepedező anyag és ez az étertest legyenek mint olyanok, már előkészítve. Nem a világ érintetlenségébe, hanem az étertestbe repedezik szét a szellemiség anyaggá. Ekkor nem ásványi anyag, hanem növényi anyag áll elő. Amikor tehát szellem éterszubsztanciába reped szerte, úgy növényi anyag keletkezik.”

Rudolf Steiner: Az Érzékek Világa és a Szellem világa (GA134) – megvásárolható ITT

One thought on ““Az anyag a szellem romhalmaza”

Comments are closed.