Mozgás-látszat, avagy az atomok illúziója…

“A jelenlegi /1890-es/ természettudomány a világteret egy végtelenül finom anyaggal, éterrel kitöltöttnek gondolja. Ez az anyag végtelenül apró részecskékből, az éteratomokból áll. Ez az éter nem csupán ott létezik, ahol nincsenek testek, hanem maguknak a testeknek a részecskéi között is. A fizikus ugyanis úgy képzeli, hogy minden test végtelen számú, mérhetetlenül apró részecskéből áll, ezek az atomok. Az atomok nem érintkeznek egymással, hanem kicsike “terek” választják el őket egymástól. Az atomok viszont nagyobb formákká, a molekulákká egyesülnek, amelyeket a szem még mindig nem tud érzékelni. Csak amikor végtelen számú molekula egyesül, akkor kapjuk azt, amit érzékszerveink testként érzékelnek.
Ezt egy példával magyarázzuk meg. Van a természetben egy gáz, amit hidrogénnek hívnak, és egy másik, amit oxigénnek. A hidrogén mérhetetlenül apró hidrogénatomokból, az oxigén oxigénatomokból áll. A hidrogénatomokat itt piros körökkel, az oxigénatomokat kék körökkel adjuk meg. A fizikus tehát egy bizonyos mennyiségű hidrogént úgy képzel el, mint az 1. ábrát, egy bizonyos mennyiségű oxigént úgy, mint a 2. ábrát.

Nos, különleges, minket itt nem érdeklő módszerekkel képesek vagyunk arra, hogy az oxigént olyan kapcsolatba hozzuk a hidrogénnel, hogy két hidrogénatom egyesüljön egy oxigénatommal, így egy összetett anyag keletkezik, amelyet a 3. ábrán feltüntetett módon kellene ábrázolnunk.

Két hidrogénatom egy oxigénatommal együtt mindig egy egészet alkot. És ezt a kétféle atomból álló, még láthatatlan, apró formációt nevezzük molekulának. Az az anyag, amelynek molekulája két hidrogénatomból, valamint egy oxigénatomból áll, az a víz. Az is előfordulhat, hogy egy molekula 3, 4, 5 különböző atomból áll. Így egy alkoholmolekula szén-, hidrogén- és oxigénatomokból áll. De ebből is látjuk, hogy a modern fizika számára minden anyag (folyékony, szilárd és gáznemű) olyan részekből áll, amelyek között üres terek vannak.Ezekbe a terekbe lépnek be az éteratomok, amelyek az egész kozmoszt betöltik. Ha tehát az éteratomokat pontokként rajzoljuk meg, akkor egy olyan testet kell elképzelnünk, mint a 4. ábra (A piros és kék körök az anyagatomok, a fekete pontok az éteratomok).

Most azt kell elképzelnünk, hogy mind az anyag-, mind az éter-atomok állandó mozgásban vannak. Ez a mozgás rezgőmozgás. Azt kell elképzelni, hogy minden egyes atom oda-vissza mozog, mint egy óra ingája. Most A-ban (lásd az 5. ábrát) egy olyan testet képzelünk el, amelynek molekulái állandó mozgásban vannak. Ez a mozgás átadódik a terekben lévő éter-atomoknak is, és onnan a B testbe, újra éterbe, majd C-be.

Tegyük fel, hogy D-ben van egy érzékszerv, pl. a szem, akkor az éter rezgései eljutnak a szembe, és azon keresztül az N idegbe. Ott megütköznek, és az L idegvezetéken keresztül eljutnak a G agyba. Tegyük fel, hogy pl. az A test olyan mozgásban van, hogy a molekula másodpercenként 461 milliárdszor rezeg ide-oda. Ekkor minden egyes éter-molekula szintén 461 milliárdszor rezeg, és 461 milliárdszor ütközik a látóideggel (H-ban). Az L idegvezeték ezt a 461 milliárd rezgést továbbítja az agyba, és itt már érzékelésünk van: ebben az esetben sötétvörös színről. De pl. 760 milliárd rezgésnél lilát látnék, 548 milliárdnál sárgát, stb. Minden színérzetnek megfelel a külvilágban egy bizonyos mozgás. Ez még egyszerűbb a hangérzetek esetében. Itt is a testek molekulái rezegnek. De itt a fülünkhöz közvetítő közeg nem az éter, hanem a levegő. Másodpercenként 148 rezgésnél a D hangot érzékeljük, 371-nél az FISZ hangot stb.

Így látjuk, hogy mire vezet ez az egész értelmezés: mindaz, amit a világban érzékszerveinkkel érzékelünk, színeket, hangokat stb. állítólag nem létezik a valóságban, hanem csak akkor jelenik meg agyunkban, ha a külvilágban bizonyos rezgő mozgásformák vannak jelen. Ha hőt érzékelek, arra csak azért vagyok képes, mert a körülöttem lévő éter mozgásban van, és mert az éteratomok bőröm idegeinek ütköznek. Vagy ha fényt érzékelek, arra azért vagyok képes, mert ugyanezek az éteratomok elérik szemidegeimet stb. Ezért a modern fizikus azt mondja: a valóságban semmi más nem létezik, csak a rezgő, mozgó atomok: minden más csupán az agyam műve, amelyet az agyam hoz létre, amikor a külvilág rezgő mozgása eléri. Nem kell leírnom, mennyire lehangoló egy ilyen világkép. (…)

Meggyőződésem, hogy mindenki, akinek gondolkodása egészséges eszméken alapul, és aki nem volt már kora ifjúságától kezdve kitéve ezeknek a furcsa gondolatoknak, egyszerűen abszurdnak fogja tartani ezt az állítást. Ennek a dolognak azonban van egy sokkal kétségesebb nézőpontja is. Ha a valóságos világban nincs semmi más, csak rezgő atomok, akkor nem létezhetnek igazi objektív gondolatok, eszmék és ideák sem. Hiszen amikor elképzelek egy ideát, megkérdezhetem magamtól, hogy mit jelent ez a tudatomon kívül? – Semmi mást, mint az agyam molekuláinak mozgását. Mivel az agymolekuláim abban a pillanatban így vagy úgy rezegnek, az agyam valamilyen eszme illúzióját kelti bennem. Ezek szerint a világ minden valósága mozgásnak tekinthető, minden más illúzió, valamilyen mozgás eredménye.

Ha ez a gondolkodásmód helyes lenne, akkor azt kellene mondanom magamnak: az ember nem más, mint rezgő molekulák összessége. Akkor ez lenne az egyetlen dolog az emberben, aminek valósága van. Ha van egy nagyszerű gondolatom, és az eredetéig követem, akkor találok valamilyen mozgást. Tegyük fel, hogy egy jócselekedetet tervezek. Ezt csak akkor tudom megtenni, ha az agyamban lévő molekulák egy része úgy érzi, hogy egy bizonyos mozdulatot szeretne végrehajtani. Ilyen esetben van-e még értéke, értelme annak, hogy mi a “jó” vagy a “rossz”? Hiszen nem teszek mást, mint ami az agyam molekuláinak mozgásából következik. (Eszerint nincs objektív morál, eszme, csupán anyagi részecskék mozgása.) (…)

A tudomány ezen elméletének alapjául szolgáló tévedés olyan egyszerű, hogy nem lehet megérteni, hogy a mai tudományos világ hogyan tudott ennek engedni.Egy egyszerű példával tisztázhatjuk a kérdést. Tegyük fel, hogy valaki küld nekem egy táviratot A helyről. Amikor megérkezik hozzám, nem kapok mást, csak papírt és rajta betűket. De ha tudok olvasni, akkor többet kapok, mint pusztán papírt és nyomtatott jeleket, vagyis bizonyos gondolati tartalmat is kapok. Mondhatom akkor, hogy ezt a gondolati tartalmat csak az agyam hoztam létre a papír és a betűk az egyetlen valósága során? Természetesen nem. Mert az a tartalom, ami most bennem van, ugyanúgy jelen van az A helyen is. Ez a legjobb példa, amit választhatunk. Mert látható módon egyáltalán semmi más nem érkezett hozzám A-ból, csak papír és betűk. Ki állíthatná, hogy a távíró drótjai viszik a gondolatot egyik helyről a másikra? A távíró egy közvetítő eszköz csupán. Ugyanez igaz az érzékszervi benyomásainkra is. Ha másodpercenként 589 milliárdszor megrezdülő éterrészecskék sorozata eléri a szememet, és ingerli a látóideget, akkor igaz, hogy a zöld érzetet érzem. De az éterhullámok – mint a fenti példában a távírógép és tartozékai – csak a “zöld” hordozói és nem maga a zöld szín. A közvetítő nem az anyag igazi valósága.

Ahogy a távirathoz a drót és az elektromosság, úgy itt a rezgő éter is csupán közvetítőként szolgál. De csak azért, mert a “zöldet” a rezgő éter segítségével fogjuk fel, nem mondhatjuk: A “zöld” egyszerűen ugyanaz, mint a rezgő éter.A közvetítőnek ez a durva összetévesztése a hozzánk eljuttatott tartalommal, minden jelenlegi tudomány gyökere. A “zöldet” a testek tulajdonságaként kell feltételeznünk. Ez a “zöld” másodpercenként 589 milliárd rezgést okoz, ez a rezgés eljut a látóideghez, amely úgy van felépítve, hogy tudja: ha 589 milliárd rezgés érkezik, az csakis zöld felületről származhat.

Ugyanez igaz minden más gondolati tartalomra is. Ha van egy gondolatom, egy eszmém, egy ideám, annak természetesen valóságként kell jelen lennie az agyamban. Ez csak akkor lehetséges, ha az agy részecskéi egy bizonyos módon mozognak, mert egy térben létező entitás nem szenvedhet el semmilyen változást, csak mozgások által. De halálosan tévednénk az eszme tartalmát illetően ahhoz képest, ahogyan az az agyamban megjelenik, ha azt mondanánk: maga a mozgás a gondolat. Nem, a mozgás csak lehetőséget biztosít arra, hogy az idea formát és térbeli létezést nyerjen. De van egy másik szempont is. Számunkra, emberek számára nincs semmi, amiben annyira jelen lennénk, mint az ideáinkban, eszményeinkben és gondolatainkban. Mi vagyunk, akik ezeket szőjük. Amikor egyedül vagyunk a sötétben, teljes csendben, úgy, hogy nincsenek érzéki benyomásaink, minek vagyunk teljesen és maradéktalanul tudatában? A gondolatainknak és az ideáinknak! Ezen kívül van még mindaz, amit érzékszerveinkkel megtapasztalhatunk. Ez akkor adatik meg, ha érzékszerveimet megnyitom a külvilág felé, és befogadóvá teszem őket. Így az ideákon, eszméken és érzéki benyomásokon kívül semmi sem adatik nekem. Minden létező érzékszervi benyomást is csak gondolatként tudok megragadni.

Mit kell akkor mondanunk a mozgó atomokról? Ha mozgás történik, akkor lennie kell valaminek, ami mozog. Miről ismerem fel a mozgást? Csak arról, hogy látom, hogy a testek megváltoztatják a helyüket a térben. De amit magam előtt látok, az nem mozgás, hanem pl. a tárgyak színe stb…

Mit akar tehát a fizikus megmagyarázni? Mondjuk a színt. Azt mondja: ez nem más, mint rezgés, mozgás. Mi mozog? Egy valójában színtelen test. A szín a mozgástól van. Vagy a hőt akarja megmagyarázni. Ismét azt mondja: ez nem más, mint mozgás. Mi az, ami mozog? A hő nélküli test. Röviden: ha a testek minden tulajdonságát a mozgással magyarázzuk, akkor végül is azt kell feltételeznünk, hogy a mozgó tárgyaknak nincsenek tulajdonságaik, mivel minden tulajdonság a mozgásból ered, a tulajdonság maga a mozgás. Összefoglalva: A fizikus minden észlelhető és érzékszervekkel érzékelhető tulajdonságot a mozgással magyaráz. Ami tehát mozog, annak nincsenek tulajdonságai, mert a mozgás az oka a tulajdonságnak. De aminek nincsenek tulajdonságai, az nem is mozoghat, hiszen a mozgás is egy tulajdonság csak. Ezért a fizikusok által feltételezett atom olyan dolog, amely éles megítélés esetén semmivé foszlik. Így az egész magyarázati út megbukik. A színnek, a hőnek, a hangoknak stb. ugyanazt a valóságot kell tulajdonítanunk, mint a mozgásnak. Ezzel megcáfoltuk a fizikusokat, és bebizonyítottuk a jelenségek és az ideák világának objektív valóságát.”
Rudolf Steiner: Levelek I. /GA 38/ fordította: Nagy Szimóna