Az öröklött hajlamok legyőzéséről
“Végezetül még valamire felhívnám a figyelmet. Nincs, amit manapság gyakrabban emlegetnének, mint az “öröklött hajlamok” kifejezést. (…) Itt kezdődik az, amikor a mai élet tudománya nemcsak elméletileg jár tévúton, hanem már az életben is kezd kárt okozni. Itt van a határ, ahol az elmélet közel kerül a morálishoz, ahol már immorálissá válik az, ha téves elméletet állítanak fel. E téren az életerő, az életbiztonság éppen attól függ, hogy a valóságot ismerjük meg. Mert aki a helyes életszemlélet alapján megerősíti, erőteljessé teszi magát a lelkében, egy életelixírhez juttatván magát, az mi mindenre lehet képes!
Amik öröklődés útján kerülnek az emberbe, azok a fizikai testben, vagy legfeljebb az étertestben történő öröklések. De ha helyes életszemlélet folytán egyre erősebbé és erősebbé teszi magát az ember a tulajdonképpeni lényében, és legyőzheti azt, ami öröklött hajlam benne, mert a szellemi, amennyiben helyes módon működik, képes arra, hogy a testit kiegyensúlyozza. Aki azonban a maga szellemi benső lényében nem erősödik meg, aki azt mondja: a szellemi csak a testiség produktuma, az – mivel nem rendelkezik erős bensővel – ki van szolgáltatva az öröklött hajlamoknak, és nála ezek károsan fognak érvényesülni.
Egyáltalán nem csoda, hogy amit ma öröklött hajlamoknak neveznek, annyira félelmetes hatású, mivel elhitetik az emberekkel az öröklött hajlamok erejét, és elveszik tőlük azt, ami ellene hatna. (…) Kitalálják az öröklött hajlam mindenhatóságát, és ez által lesz hatása.(…) Az egészre mint korjelenségre mégis fel kell hívnunk a figyelmet, mivel itt a tudomány nemcsak téves elméleteket kezd terjeszteni, hanem olyan, az életet szolgáló eszközöket vesz ki az ember kezéből, amelynek szellemi világszemléletként erővel kellene megtölteniük az életet, és amelyek egyedül képesek arra, hogy azzal a hatalommal szemben, amelynek egyébként le kellene győznie az ember, vagyis a fizikaisággal – felvegyék a harcot.”
Rudolf Steiner: A KRISZTUS-IMPULZUS ÉS AZ ÉNTUDAT FEJLŐDÉSE (GA116) – megvásárolható ITT