GA186 – Dornach, 1918. december 20.
Tartalom: A szellemtudomány, mint a Golgotai Misztérium új kinyilatkoztatása; a múlt kinyilatkoztatásaihoz és a modern gondolkodásmódhoz való viszonya. A Vele szembeni ellenségesség okai. A Személyiségszellemek (Fényszellemek) kinyilatkoztatása, mely a Formaszellemek kinyilatkoztatását váltja fel. – A sötétség szellemei a modern korban. A gépek értelme. Mechanikus elképzelés és azok valós helye (szerepe). – Magasabbra és hétköznapira való felosztás a modern tudatban: a vallás és tudomány polaritása. A Bölcsesség és a Szeretet közötti harc az ember lelkében, és ennek szociális tükröződése. – „A Világtól az Emberig” – archaikus megismerés. A Szellemtudomány, mint „Az Embertől a Világig”-megismerés. A szimbólumokhoz és rituálékhoz való viszony. – Törekvés az új megismerésére és törekvés az új megismerésre. Absztrakt és valós ideák.
Az utóbbi hetek vizsgálódásaiban arra törekedtünk, hogy különféle nézőpontokból értsük meg az idők leghatalmasabb követelményeit, az úgynevezett szociális követelményeket. Próbáltuk meglátni az idők követelményeinek szellemtudományos alapjait. Hiszen csak ezen az úton lehet helyes módon eligazodni abban, hogy mit is – hogy úgy mondjam – olvasztanak magukba az időknek ezek a követelményei. És csak ha mindazt figyelembe vesszük, amire rá kellett mutatni ezekben a vizsgálódásokban, akkor tudja megtalálni impulzusait és önmagát megérteni a mai, próbatételekkel túltelített kor és a közeljövő. Holnap ismét visszatérek erre a témára, de ma valami epizódszerűt kell közölnöm, ami bizonyos értelemben folytatása annak, amit nemrégen itt érintenünk kellett, mivel rámutat, hogy az itt előttünk fellépő szellemtudomány hogyan viszonyul a modern kor és a közeljövő tudatának – így mondanám – belső állapotához.
Ezzel kapcsolatban nemrégen már felhoztam némely dolgot, melyek a legjelentősebbek. Arra fordítottam az önök figyelmét, hogy mindenki, akinek erre jóakarata van, az egészséges emberi értelmet használva, amilyennek az a mai korig kifejlődött, megtapasztalhatja és ellenőrizheti mindazt, amiről a szellemtudomány beszél, megértheti, hogy ez az antropozófiai irányultságú szellemtudomány valóban képes figyelembe venni a mai kor lelkiismeretét és gondolkodásmódját. És ez épp a mi szociális vizsgálódásainkból következik. Ezért minden alkalommal, amikor a szellemtudományunk erről vagy arról a tárgyról beszél, rá kell mutatni, hogy minden közölt dolgot bárki ellenőrizhet, használva a modern gondolkodást, különösen a modern tudományos gondolkodást. Sőt azt is mondhatjuk, hogy a szellemtudományra irányuló támadások többsége abból ered, hogy annyira csodálatos módon ellenőrizhető a jelenkor és a közeljövő lelkiismeretével. Sok embernek ez egyáltalán nem kívánatos és különösen kényelmetlen. Pont azért, mert a szellemtudományos közlések a mai kor minden tudományos követelményének és tudományos gondolkodásmódjának megfelelnek, ezért sok fejben, pontosabban sok szívben utálat él az ilyen szellemi ismeretekkel szemben, és ellenségesség ébred irányukban; csak azért kényelmetlenek, mivel teljességgel ellenőrizhetőek korunk tudományos követelményeinek pozícióiból. Az pedig, amiben egyetért a szellemtudomány – ez az emberi fejlődés belső, szellemi tényei, melyek a mai korral kezdődően, egyre világosabban fognak megjelenni a jövőben a világjelenségek és világesemények leple alatt. Az emberek sokáig tisztán érzéki képzetekben éltek. És az, amivel ezeknek a képzeteknek köszönhetően rendelkeztek, lényegében régiek, a múltból átvettek voltak, amikor még az emberek atavisztikus tisztánlátással rendelkeztek, és amikor az emberiség közegébe a bölcsesség egészen más úton érkezett, nem úgy, mint ahogy a jövőben fog érkezni. A múlt időknek megfelelő bölcsességből sok minden napjainkig megőrződött. Korábban, és sok ember számára ma is, a bölcsesség egyedüli eszköze volt. A modern természettudomány számára is a bölcsesség egyedüli eszközének marad. Ezt megláthatjuk, ha figyelmesen ránézünk. De ennek az ősi bölcsességnek még az elemi kinyilatkoztatásai is régen kialudtak. És az emberiség földi fejlődése sötétségbe merült, olyan sötétségbe, melyben nem nyilatkozik meg közvetlenül a szellemi. Most olyan idő kezdődött, amikor az események leple alatt új kinyilatkoztatások lépnek fel az ember szellemi és lelki horizontján. Ezért sok dolog számára egy megújulás megy végbe. Ezzel kapcsolatban rámutathatunk a legfontosabb jelenségre: a Golgotai Misztériumra. A Golgotai Misztérium, kétségtelenül, elsőként adott értelmet a Föld fejlődésének. A Föld bolygó nem az lenne, ami, ha nem ment volna végbe rajta a Golgotai Misztérium. De egy dolog a Golgotai Misztérium, mint tény, aminek helye van, és másik dolog azok a tanítások, melyek mint keresztény tanítások uralkodtak évszázadokon keresztül. Aki ezt nem veszi figyelembe, aligha tudja elsajátítani korunk alapvető követelményeit.
Összehasonlításképp vegyünk valami egészen hétköznapi dolgot. Bizonyára egyetértenek, hogy csak kétféle lehet: egy esemény vagy az Önök szeme láttára zajlik, vagy más emberek látták azt és elmesélik önöknek. Magasabb szellemi értelemben a Golgotai Misztériumról mint tényről az embereknek csupán annyi ismert, amennyit elmondanak róla az évszázadok során. De az, amit elmondanak erről a szellemi eseményről – és a Golgotai Misztérium épp ilyen, tekintet nélkül arra, hogy fizikai síkon játszódott le – a bölcsesség ősi képességének nézőpontjából mondják. Valójában az Evangéliumok is – ahogyan ezt önök tudják a „Kereszténység mint misztikus tény” c. könyvemből – az ősi bölcsesség nézőpontjából lettek megírva. Ez pedig azt jelenti, hogy az ősi misztériumok képzeteiből, vagy általánosítva a múltból öröklött képzetekből. Ezekbe a szavakba öltöztetik a képzeteket, melyekkel arról beszélnek, mi történt a Golgotán. De ezek a képzetek az emberiség fejlődésének atavisztikus periódusához tartoznak. Kezdetben, ahhoz, hogy egyáltalán bármit is megértsünk, szükséges volt a Golgotai Misztériumot ezekbe a szavakba foglalni. De most olyan időben élünk, amikor a szellemi világ vizsgálatának ez a fajtája, ami az ősi idők számára helyes volt, elavult. Hiszen a szellemi világ új kinyilatkoztatásai, még ha az emberek ezeket nem is akarják elismerni, előlépnek és fokozatosan egyenértékűvé válnak a régi atavisztikus kinyilatkoztatásokkal. Ezért ha a kor követelményeivel számolunk, akkor a Golgotai Misztériumról, mint tényről, új szavakkal, új képzetekben kell beszélni. Ez pedig azt jelenti, hogy a keresztény képzeteknek is számolniuk kell azzal, ami az emberség fejlődésébe belép. Másként a kereszténység a múltból áthozott képzetek összege marad. És mindaz, ami az ember bensőjében az idő követelményeként él, mindaz meghalna, ha csak a múltból megőrzött képzetekből kapna táplálékot. Éppen ezt akarja figyelemebe venni az antropozófiai irányultságú szellemtudomány; azt akarja, hogy érthetőek legyenek az új szellemi kinyilatkoztatások, és hogy a Föld legnagyobb eseménye, a Golgotai Misztérium, ezeknek az új szellemi kinyilatkoztatásoknak a képzeteibe legyen öltöztetve.
Most egy kérdés ébredhet, és ez egy kivételesen fontos kérdés lesz: ki rejtőzik a szellemi kinyilatkoztatások mögött, melyek a jelenségek leplén keresztül az új időkbe hatolnak az emberiség történelmébe? Önök ismerik a hierarchiák rendjét, amit körvonalaztam a könyveimben. A hierarchiáknak ebben a szellemi rendjében ismertek önökszámára az úgynevezett Személyiségszellemek. Tudják, hogy ezek a Személyiségszellemek egy fokkal lejjebb állnak azoknál a szellemeknél, akikhez például Jahve tartozik, a Formaszellemeknél.
Azokat a kinyilatkoztatásokat, amik az emberiséghez a Formaszellemek keresztül közelednek, most a Személyiségszellemek akarják megközelíteni, kezdetben természetesen előkészítő módon, nem azzal az erővel, ahogyan a Formaszellemek nyíltak meg. Ha megkeressük azt a szót, ami kifejezné, hogy mik a Formaszellemek, akkor az ősi „Teremtő” szón kellene megállnunk. A „Teremtő” bibliai szó mindazt magába foglalja, ami a Formaszellemekkel kapcsolatos, amikor az emberekre való hatásukat vizsgáljuk az ősi Lemúriától a jelen korig, sőt a jövőig. Cselekedeteiket ők nem szakítják meg, de más szinten fogják végrehajtani.
Ha figyelembe vesszük mindazt, amit itt szellemtudományosan vizsgáltunk, akkor a Formaszellemeket teremtő szellemeknek nevezhetjük. Mindenekelőtt nekik köszönhető, hogy az ember földi emberként elnyerte a létét. A Személyiségszellemek pedig egészen a jelen korig nem voltak teremtő szellemek. Hiszen ők olyan szellemek voltak, akiket a szellemi szférákból utasítottak különböző teljesítményekre. „A szellemtudomány körvonalai” c. könyvemben olvashatnak a Személyiségszellemek tevékenységéről. De eljön az az idő, amikor hatékonyan be akarnak lépni az emberi fejlődés teremtésébe. Később más birodalmak teremtésében fognak részt venni. Hiszen a hierarchiákban is fejlődés megy végbe. A Személyiségszellemek teremtő tevékenységre emelkednek. Ezzel az emberiség fejlődésének jelentős titkára mutatunk rá. Aki az emberi fejlődést nem csupán felületes természeti nézőpontból igyekszik magáévá tenni, ahogyan ez manapság szokásos, hanem belsőleg érzékeli azt a szellemtudományos impulzusok segítségével, az tudja, hogy az általunk különböző nézőpontokból megtárgyalt ötödik kultúrkorszak kezdetével az emberben valami elkezdett meghalni. Ezzel a sorvadással, mondhatnám hasadással áll kapcsolatban a természetünkben az egész lelki és szellemi fejlődésünk.
Többé már nem vagyunk élő emberi lények abban az értelemben – ezt különösen alá akarom húzni – amilyenben évszázadokkal sőt évezredekkel előbb voltunk. Korábban erősebb életerővel rendelkeztünk, sok erővel magunkban, olyan erővel, ami egyedül a testiségből indult ki. Hiszen az ember a halált csak akkor ismeri meg, amikor a földi élet radikális módon megszakad. És mégis, a szellemtudományos vizsgálatokból önök tudják, hogy bennünk valami állandóan meghal. És ha nem halna meg valami állandóan, akkor semmilyen tudatunk nem lennel. A tudat közvetlen módon kapcsolatban áll a bennünk lévő halálfolyamattal. De ez a halál, ez a halálfolyamat, most intenzívebb módon megy végbe, mint például az első keresztény évszázadban, vagy még inkább, mint a kereszténység előtti időkben. Az, amit az emberek a teremtő Formaszellemektől kaptak – az kezdett, ha szabad így kifejezni, intenzív módon meghalni, és új teremtésnek kell az emberi természetbe áramlania, olyan teremtésnek, ami elsősorban a szellemből indul ki. És valóban úgy történik, hogy az emberhez, aki nem áll ennek ellen, a korunktól kezdve a szellemből teremtő erők áradnak. Ezek a teremtő erők törekszenek megérteni a szellemtudományt. Törekszenek, gondolkodva és érzékelve, megérteni azt, ami új szellemiségként lép be az időbeli fejlődésbe azokból világokból, amelyek egészen eddig az ideig nem engedték meg, hogy impulzusaik beáradjanak az emberiség fejlődésébe. Ez a szellemiség valójában a modern értelemben orientált szellemtudomány. Nem egy tudományos vagy valamilyen más program értelmében lép fel, hanem azért, mert a menny az embereknek új kinyilatkoztatást küld és mivel ennek az új kinyilatkoztatásnak érthetőnek kell lennie.
Aki nem ebben az értelemben érti az antropozófiai irányultságú szellemtudomány feladatait, az egyáltalán nem érti. Hiszen az antropozófiai irányultságú szellemtudomány hallgatna, ha nem lenne szükség, hogy hirdesse az új, a mennyből az emberiség közegébe – ha szabad így mondanom – berobbanó kinyilatkoztatást.
És az, ami a jelenségek leplén keresztül megnyilatkozik – ez az új teremtő princípium kifejezése, amiről a Személyiségszellemek gondoskodnak. Ezzel áll kapcsolatban korunk jellemző vonása, mely kor, ahogyan már elmondtuk, a keresztény időszámítás XV. századában kezdődött, – hogy ez a kor a személyiség impulzusának kifejeződése. A személyiség azt akarja, ha egy triviális kifejezést használunk, hogy saját lábára álljon, és ezt egyre inkább akarja majd a harmadik évezredben. Akkor más impulzusok is fellépnek a személyiség tökéletesítésére.
Ha mindazt átgondolják, amit elmondtam önöknek, akkor bizonyos módon meglátják, hogyan lép az emberekhez a Fényszellemeknek, a Személyiségszellemeknek ez az új kinyilatkoztatása. De ennek az új, Atlantisz utáni ötödik kultúrának a kezdetétől fogva ellenállnak némely sötétségszellemek. Hiszen ahogyan bepillantunk a jelenségek leple mögé, rögtön észrevesszük, hogy másfajta szellemek egy bizonyos csoportja ellenáll ennek. Látjuk egyik oldalról a Személyiségszellemeket, akik a leírt módon nyilvánítják ki magukat. De a másik oldalról olyan sötétségszellemeket látunk megnyilvánulni, akik minden módon érdekeltek abban, hogy ne engedjék a Személyiségszellemek új kinyilatkoztatásának hatásait az emberekre. Ezek az új, homályos, sötét szellemek lehetőséget találnak arra, hogy megvalósítsák magukat egy jelenségnek köszönhetően, amelyre sajnos szinte egyáltalán nem fordít figyelmet a modern emberiség.
Láthatják, hogy amikor ma megkérdezik, hogy hány ember él a Földön, ekkor erre általában ez a válasz érkezik: 1,5 milliárd ember. De ez nem így van. Az Atlantisz utáni ötödik kultúra kezdetével kialakult egy lehetőség, hogy az 1,5 milliárd munkáskézen kívül, amiről általában beszélnek, még körülbelül 500 millióét lehessen használni. És ez a gépeknek köszönhető! Ha ma minden munkát az emberek végeznének, akkor ehhez még 500 millió emberre lenne szükség. Ebből láthatják, hogy az emberi munka a Földön egyfajta helyettesítőt talált, valamit, ami az emberhez hasonló módon hat, de nem hús-vér ember. Ez a körülmény kivételesen fontos az egész emberiség fejlődése számára. A modern fejlődésben ez a körülmény még egy másik körülménnyel is kapcsolatban áll. 500 millió ember, akik végül is nem hús-vér emberek, hanem csak munkások – a munkát a gépek ugyanúgy hajtják végre, mint ha ezt emberek végeznék – és az emberi munkának ezek a végrehajtói lehetőséget hoznak létre a sötétségszellemek számára, hogy az emberi fejlődésünkön belül valósítsák meg önmagukat, azoknak a sötétségszellemeknek a számára, akik az új kinyilatkoztatást hordozó Személyiségszellemek ellenségei.
Ilyen módon láthatják az egyik oldalról az új tisztánlátásnak megnyilatkozó égi kinyilatkoztatásokat, a másik oldalról pedig bizonyos módon az alvilágból kiinduló testiséget az ellenségek számára, démoni szellemek egy bizonyos fajtája, a sötétség szellemei számára, akik most nem hús-vér embereken keresztül valósítják meg magukat, hanem annak köszönhetően vándorolnak közöttünk, hogy az emberi erőt mechanizmusok, gépek váltották fel.
Ez adja az alapot korunk szociális szféráiban mindenféle diszharmóniához. Ugyanebből az okból kifolyólag a modern kor emberi gondolkodása hamis úton megy, ami viszont szociális téveszméket is szül. Hiszen az emberi gondolkodás az utóbbi évszázadok folyamán egy bizonyos módon alkalmazkodott a mechanikus rendszerhez. Az emberi gondolkodás olyan elképzelésekkel van áthatva, átitatva, melyek tisztán mechanikus rendszerhez valók. Mondhatjuk: a természettudomány sok területén, de az élet sok területén is, a modern szociális vagy szocialista gondolkodás sok területén hiányoznak a másfajta elképzelések azokon kívül, amelyek hasznosak a mechanizmusok működési módjának megértéséhez, de haszontalanok a mechanizmusokon túli dolgok megértéséhez. Mégis a kinyilatkoztatás világában minden dolognak két oldala van, ezért nem szabad ezt mondana: mivel az a helyzet, hogy az emberi fejlődésbe mechanisztikus elképzelések kúsztak be, ezeket el kell kerülni. – Nem, ez teljesen hibás lenne! Amennyire veszélyesek ezek a mechanisztikus elképzelések, mivel a sötétség meghatározott szellemeinek lehetőséget adnak a magukról hírt adó Személyiségszellemek elleni fellépésre, amennyire veszélyesek ezek a mechanisztikus elképzelések, különösen az őket létrehozó mechanisztikus rend, másrészt ugyanannyira hasznosak az ilyen mechanisztikus elképzeléseken alapuló gondolatok. Hiszen az új idők feladata éppen abban áll, hogy a lelki képességeinket felvértezzük ezekkel az elképzelésekkel – melyek a modern természettudományban is és általában a modern gondolkodásban mégiscsak élnek – hogy felvértezzük magunkat, hogy átitatódjunk ezekkel a fogalmakkal, de aztán az egek új kinyilatkoztatásának szolgálatába állítsuk őket. Más szavakkal: a mechanisztikus gondolkodásnak meg kell tanítania az emberiséget, hogy világos, szigorú kontúrokban gondolkozzon. Korábban nem gondolkodtak úgy, mint ahogyan a mechanisztikus elképzelésekben gondolkodnak. Az ősi idők elképzeléseinek elmosódó kontúrjai voltak. Aki vizsgálja az idők szellemi történelmét, az tudja ezt. Még az olyan éles eszűeknél is, mint amilyen Platón, a fogalmak kontúrjai elmosódottak. Szigorú gondolatformákban gondolkodni – ezt előbb az egyoldalúságba való esés útján kell az embernek megtanulnia, azon az úton, hogy mechanisztikus elképzeléseket alkot a világról. A világról való egyoldalú mechanisztikus elképzelések tartalomban végtelenül szegények; lényegében csak halott dolgot tartalmaznak. De különös típusú nevelési eszközök; ezt ma meg kell látni. Valójában ma szigorúan gondolkodni csak azok az emberek tudnak, akik elsajátítottak valamilyen természettudományos elképzelést. A többiek elmosódottan gondolkodnak.
De azt a nevelés, amit az emberiség a szigorúan körülhatárolt gondolkodás útján szerzett meg, most egy új szellemi kinyilatkoztatás felé kell fordítani, és a szellemi világot ugyanazzal a világossággal kell megragadni, mint amilyen világossággal meg szoktuk a természettudományos világot érteni. A modern intellektuális lelkiismeret követelménye, az, ami nélkül az emberiség nem boldogulhat, nem tudja a saját legfontosabb feladatait megoldani, amelyek a mai időkben és a közeljövőben fognak jelentkezni, ez a követelmény abban áll, hogy a szigorú gondolkodást, ami a modern természettudományos elképzeléseken nevelődött, a szellemi világra fordítsa, ami most új módon nyílik meg az emberek számára. Valójában ez adja az antropozófiai irányultságú szellemtudomány konfigurációját. Ilyenn akar lenni, mivel számol a modern kor szükséges követelményeivel. Ezért képes leereszkedni meghatározott magasságokból annak megértéséhez, amire az embernek a mindennapokban szüksége van. Ismételten rá kell mutatni, hogy a szellemtudomány ilyen irányultsága abból a vágyából ered, hogy új segítséget hozzon az embernek a munkájában, az erőfeszítéseiben.
Vegyük a régi időkben alkalmazott tradicionális dolgok közül a különböző vallásokat. Egy bizonyos számú ember ma is ezekhez a vallásokhoz folyamodik, meghatározott tanítást keresve. Ezeknek az embereknek aztán a régi vallások öléből mesélnek az isteni-égi birodalomról, mesélnek az érzéki jelenségek fátyla mögött rejtőzőről. Ez odáig megy, hogy az emberek prédikálnak: legyenek jók, szeressék egymást stb. Más szavakkal ezek a vallások bizonyos erkölcsi követelményekhez emelkedhetnek.
A másik oldalról, ma a hétköznapi követelményekre akarnak szemléletet kidolgozni, melyek bizonyos módon az élet másik pólusán helyezkednek el. A természetről törekszenek ismeretekre szert tenni. És ahogyan azt önök tudják, a botanikát, a zoológiát a lelkészek és prédikátorok csak ritka esetben hirdetik az embereknek a délutáni prédikációkban magasabb kinyilatkoztatásokkal kapcsolatban. Amit ott hirdetnek a Mennyei Birodalomról, nem ér le a földig. És a bennünket minden órában, minden percben körülvevő közvetlen követelmények magyarázatát az emberek másik póluson keresik; a szociális követelményekről is e másik pólus felől beszél a természettudományos gondolkodás. És láthatják, hogy az, amit az emberek a mindennapi élet követelményeiről gondolnak, és az, amit a lelkészek a Mennyi Birodalomról hirdetnek, egymás mellett állnak. Két, egymással nem érintkező világ áll előttünk Az emberek dolgozni akarnak – amikor valóban akarnak –, azt akarják, hogy legyenek gondolataik is a munkáról, aztán amikor a munkát elvégezték, arról akarnak hallani, mi a helyzet a halállal, a halhatatlansággal, az istenivel. De ez két teljesen elválasztott világ. És hogy úgy áll a dolog, hogy az embereknek nincs szükségük, hogy egybekapcsolják ezt a két világot, hogy ez emberek az egyik oldalról – erről nemrégen egy más nézőpontból beszéltem – a tőkéről, a pénzről, a hitelről, a munkaerőről stb. akarnak gondolkodni, a másik oldalról pedig – a morális, etikai követelményekről, hogy az emberek mindabból, ami a szellemről elhangzik, nem merítenek ugyanakkor a mindennapi életre vonatkozó gondolatokat, ahol az Isten vagy az istenek nem kevésbé nyilatkoznak meg, mint a másik szférában – ez adja a modern kor nagy szerencsétlenségét. Ezt kell mindenekelőtt meglátni, ha meg akarják érteni, miért álltak elő az emberiség számára ennyire katasztrofális idők. Az emberek számára ismét tudomány kell, ami a leghatalmasabb isteniről beszélve képes lenne ugyanakkor a hétköznapi életbe is belépni. Máskülönben ezek a hétköznapi szükségletek abban a kaotikus rendben maradnak, amit Leninék és Trockijék látnak. És az ég titkairól hirdetett tanítások – ha csak tisztán egoisztikus módon melegítik fel a szíveket – a külső élet számára terméketlenek maradnak.
De a jövőben ennek nem így kell lennie. A jövőben nem kell vasárnap délutáni prédikációkat felolvasni, melyekben az emberek a saját egoista vallási szükségleteiket akarják felmelegíteni, hogy aztán csak külsődleges, alacsony gondolatokkal menjenek az Istent nélkülöző hétköznapokba, és csak ilyennek lássák azt. A szellem szférájában már egy hatalmas követelmény keletkezett, amit az idő állít elénk. Addig nem lesz rend a mi időnkbe, amíg az emberek nem hajlandók figyelembe venni azt, amiről itt szó van.
De ezzel kapcsolatos az idő impulzusainak egy egész sora. Ezeknek a közepén, és nem a végén helyezkedünk el. Teljes tudatossággal mondom: a harc idejének nem a végén, hanem a közepén állunk, abban az időben, amiben az emberi fejlődés közegében kaotikus események zajlanak, olyan események – sokszor beszéltem már erről – melyek során az embereknek tanulniuk kell. Sajnos sokan semmit sem tanultak azokból az eseményekből, amelyek az utóbbi négy és fél évben zajlottak, és a gondolkodásuk ugyanolyan maradt, mint volt négy és fél évvel ezelőtt. Olyan események játszódnak, melyek a külső emberiség számára, sőt az emberiség élete számára viszályt és harcot hoznak. Háborúk és harcok természetesen a múltban is voltak, de a mi korunk háborúi és viszályaik egészen más jellegűek. És ezt a különös jelleget akkor láthatjuk meg, ha nem maradunk a felszínen, hanem mélyebbre tekintünk, ha megértjük, hogy ma sok minden, aminek az emberek belsejében kellene játszódni, a felszínen játszódik.
Könnyen megérthetik, hogy a mennyek új kinyilatkoztatásának befogadásával kell kapcsolatban állnia a belső emberi természet elmélyülésének. A belső emberi természetnek ez az elmélyülése egyfajta belső háborút hoz a lélekbe. Ennek a belső háborúnak a lehetősége nem szabad hogy pesszimizmusba döntsön bennünket, hiszen csak ennek köszönhetően válhat az ember belülről erőssé. Az az ember, aki ezt ma még nem akarja, hajlik arra, hogy vallásának a hordozói, a papok, egyfajta leplet borítsanak arra, ami még tudat alatt él a lélekben. Őnekik kell meleget teremteniük a lelke számára, nekik kell őt vigasztalniuk, csupán szép történeteket kell mesélniük Isten emberrel kapcsolatos szándékairól anélkül, hogy az embernek közben magának is tennie kelljen valamit. De a közeljövőben az istenek szándékai csak azzal lesznek kapcsolatosak, amit az ember maga meg tud tenni. Az embernek át kell mennie a belső lelki harcon, amely erőssé teszi őt. A jövőt nem szabad úgy tekintenünk, mint ami valami kényelmesebb, mint a múlt vagy a jelen. Az ilyen látszólagos ideál nem több, mint a kábítás modern eszköze – ez hazugság, ez a hétköznapi wilsonizmus. Arról beszélni, hogy kétszer hét pont segítségével – nem tudom, ők misztikusan gondolkoznak-e, akkor ez egy ostoba fajta miszticizmus – egy egészen más kort lehet megalkotni, a modern babona egy teljesen különös formásába esését jelenti.
Ami a jövőt illeti, a külső élet nem válik kényelmesebbé. Az emberiségnek a földfejlődés hátralévő periódusában még nagyobb kényelmetlenséget kell a vállaira venni, mint amilyenek ma vannak. És meg fogja tenni, mert a belső lelki harcon keresztül az emberek – mindenki külön-külön – erősebbé válnak. Ha áthatolunk a jelenségek leplén, akkor nem olyan világot látunk, amiben az istenek mesésen békések, az emberek pedig csendes életet élnek, mindenki a saját ágyában pihen, ahogyan azt gyakran képzelik, és ez nem más, mint a lustaság egy másik formája. Nem, ilyen nem lesz! Ha áthatolunk a jelenségek leplén, akkor nem egy isteni-szellemi áloméletet látunk, hanem a hierarchiák isteni-szellemi munkálkodó életét. És ami először is megragadja a tekintetünket, az a nagy harc, ami a fizikai-érzéki világ színpadja mögött dúl a bölcsesség és a szeretet között. És az ember be van kapcsolva ebbe a harcba. Hosszú időn keresztül ő ezt nem ismerte fel; a jövőben egyre tudatosabban fog bekapcsolódni ebbe a harcba, ami a világban a bölcsesség és a szeretet között zajlik. Hiszen az embernek minden zajló dologban, ami ingához hasonlóan állandóan a bölcsesség és a szeretet között lengedezik, hol a bölcsesség oldalára, hol a szeretet oldalára kell állnia. Hiszen a világban a lét az ingaszerű ritmikus lengéseknek, nem pedig az álom-nyugalomnak köszönhetően valósítja meg magát.
A bölcsesség és a szeretet közötti harc az ősi atavisztikus időkben is zajlott, és a nem régi múltban is, egészen a mai időkig, de az emberi lélek tudatalatti alapjaiban. Ott lent, ahol tudat nélkül pulzálnak az ösztönök. A Bölcsesség Szelleme szemben áll a Szeretet Szellemével, a Szeretet Szelleme pedig a Bölcsesség Szellemével. De a tudatba ez csak a tudati lélek fejlődésének korában kezd belépni. Az embernek ki kell állnia ezt a benne zajló harcot. Ebben a belső lelki harcban, ami az emberi természetben zajlik, egyre erősebbé és erősebbé válik. Habár az emberek ma ellenállnak ennek a belső fejlődésnek. Érzik ezt és félnek, nincs elég bátorságuk ehhez a belső harchoz. A „Hogyan jutunk el a felsőbb világok megismeréséhez?” c. könyv tartalma el kell hogy vezesse az embert ennek a belső harcnak a győzelmes befejezéséhez. De ez kényelmetlen az emberek számára. Rettegve meghátrálnak ez előtt, nincs bátorságuk kiállni ezt a belső harcot. Ilyen az idők jele, hogy az emberek nem akarják elviselni ezt a belső harcot, elfutnak előle, még nem akarják, hogy dolguk legyen ezzel a belső harccal. És mivel nem akarják, hogy dolguk legyen vele belül, ezért az kívülre vetül. Erre rámutattam az egyik misztérium-drámámban [A lélek megpróbáltatása, 8.jelenet]: „Ellenfeleink harca ellenünk – Csak annak a nagy háborúnak mása, Melyet szívünkben szüntelen, Egyik erő a másik ellen Viselni kénytelen.”], ahol elolvashatják, hogy az, ami az emberek között külső harcként zajlik, a belső harc kifejeződése. Ott megtalálhatók azok a dolgok, amik jóval azt megelőzően lettek írva, mint ahogy a mai katonai világkatasztrófa kitört, de éppen ez a katasztrófa tanúskodik az ott megírtak igazságáról. Ott rámutatok, hogy minden, ami ma a külső harcban jelenik meg – más korokban a harcnak más jellege volt, hiszen minden változik, minden metamorfózison megy keresztül – egy olyan harc, ami az emberek belsejéből kívülre tört. De egy másik dolognak kell eljönnie: az embereknek be kell fogadniuk belülre azt, amit ma külső harcon keresztül reménykednek megoldani. A harcmező az ember belsejében – ebben áll a gyógyszer ahhoz, ami ilyen romboló módon lép elő az emberek között. Ahogy a harcmező belép az emberi lelkekbe, lecsillapodhat az, ami mint külső, mint annyira szörnyű katasztrófa, az emberek körébe érkezett. Hiszen ez e külső nem más, mint az, amit az emberek kívülre vetítenek, mivel nem akarják azt belül hordozni. Minden más csak a látszat, de ez – a valóság.
Ezt a körülményt megint csak számításba veszi az antropozófiai irányultságú szellemtudomány. Ezt azáltal veszi számításba, hogy nem valamiféle elavult tanításokkal foglalkozik, hanem valójában olyasmit akar bevinni a modern ember közegébe, ami a jelen és a jövő szempontjából nyeri el a mennyország új kinyilatkoztatásának értelmét. Ezt a megkülönböztetést meg kell tenni, máskülönben az itt értett szellemtudomány össze lesz keverve más dolgokkal, melyekhez semmi köze nincsen. Önöknek az antropozófiai irányultságú szellemtudományt nem szabad ugyanolyan módon hirdetniük, mint amilyen módon sok mást hirdetnek, ami lényegében a múlt dolga. Az antropozófiai irányultságú szellemtudománynak az emberiség teljes, tiszta tudatához kell szólnia. Amikor ezt mondjuk, ugyanakkor sokak büszkeségét megsértjük. Hiszen a modern emberek feltételezik, hogy mindannyian tiszta, fényes gondolkodással rendelkeznek. De csak figyeljék meg, hogyan mutatkozik ez meg; figyeljék csak meg, mi megy végbe, amikor a szó a szellemi eseményekre terelődik, és akkor meglátják, mennyire nem lehet messzire eljutni ezzel a teljes, tiszta gondolkodással. A modern kor szociális és – ha akarják – háborús problémái, nem oldhatók meg másképpen, mint világos új gondolatok segítségével, melyekkel tanulmányozni lehet a szellemi világ új kinyilatkoztatására irányuló gondolkozást, azét a világét, ami a jó Személyiségszellemektől jön. Mivel a szellemtudomány ilyen szempontból annyira új, ezért ellenségeskedéssel találkozik mindazok részéről, akik nem akarnak aktív módon, igazán behatolni mindebbe az újba. Hiszen a fejlődés számára igazából jóakaratra van szükség.
El kell mondani, hogy a szellemtudomány idege, ahogyan azt itt értjük, tökéletesen különbözik mindattól, ami a korábbi kinyilatkoztatásokból ered. Más nem egyszer rámutattam: ma gyakran lehet azzal találkozni, hogy az emberek, akik valahogy tanulmányozni szeretnék a lét titkait, régi szórakoztató regényekhez fordulnak, melyek a tisztánlátásról atavisztikus tanításokat tartalmaznak. Ahogyan fellelkesülnek az emberek, amikor olyan könyveket találnak, melyek semmit sem tartalmaznak a modern természettudományos ismeretekből, és arról adnak magyarázatokat, amit ma már nem ismernek, de ami ismert volt a korábbi (ősi) embereknek, akik még beszéltek a sóról, a higanyról, a kénről és az ezekhez hasonló dolgokról. Magától értetődik, hogy az ezekben a könyvekben álló emelkedett dolgok rászolgálnak a tiszteletre. De a világban fejlődés megy végbe, és az, ami jó volt a korábbi korok számára, már nem jó a jelenlegi kor számára. A korábbi korokban az emberek a saját módjukon tudtak behatolni annak értelmébe, ami a Só, Higany, Kén szavak mögött állt. De a modern kornak újat kell keresnie. Mivel az önök szelleme az emberiség gyógyítására törekszik, ezért ez az új nem hagyható figyelmen kívül, mivel épp ezt a célt szolgálja. Egészen másként kell az újat képezni, mint a régit. Ebben áll az alapvető különbség az új és a régi között. Régen egy grandiózus világmegértés volt, annak megértése, ami az emberen kívül van. És az, ami még az olyan koponyáknál, mint Paracelsus vagy Jakob Böhme, az ősi bölcsességből eredt, az a világ mélyreható megértése volt. Később a világnak ez a megértése az ember megértésére irányult. Az embert a világból kiindulva értették meg – az ősi bölcsességnek ez képezte az alapjellegét. Ahogyan kívülről, a természetben a különböző elemeken keresztül nyilvánul meg a szellemi, és a szellemi lények is különböző szinteken – ezt egy bizonyos szintig képesek voltak érzékelni az atavisztikus tisztánlátás segítségével, amit ma már nem tudnak megtenni. A hatalmas, mindent átölelő természetben először megismerték a planetáris, a csillagéletet, aztán az elementárist az elemek segítségével, a só, higany, kén segítségével; és aztán tudták magukat megkérdezni: És hogy van mindez az emberben? A világtól jutottak el az emberhez.
Ez az út már nem az az út, amin az emberek a mai korban és a közeljövőben fejlődni tudnak. Jakob Böhme még mondhatta: só, higany, kénes-higany, kén. De nekünk másként kell beszélnünk, mivel ellenkező úton kell mennünk; ez az ellenkező út a jövő útja. Az embertől indulunk ki, először megismerjük az embert, és az ember megismerésétől megyünk át a világ megismeréséhez. A megismerésnek ez az útja van felvázolva a „Szellemtudomány körvonalai” c. könyvemben, és a jövőben ez lesz az egyetlen elfogadható út. Nem a sóról beszélünk, hanem arról, hogy mi él az emberi szervezetben, az ideg- és érzékszervi rendszerben, mint fordított irányban fejlődő folyamat, és ilyen módon az az idegi-érzéki rendszert úgy vesszük, mint valami fordított irányú fejlődést. Korábban a természetre tekintettünk, az elemek közegében mindarra, amit a só idéz elő. Kívül láttuk mindazt, amit most látunk az idegi-érzékszervi rendszert szemlélve a szellemtudomány nézőpontjából. Korábban a külső természetre néztünk, hogy valahogy a higany világának megértésére jussunk. Az emberi szervezet belsejébe tekintünk, és ritmust találunk. Az emberben a ritmikus élet – erre már gyakran rámutattunk – nem más, mint ami kívül a higany (a Merkúr). Az emberre nézünk, és arra törekszünk, hogy megértsük, és az ember megértésétől a világ megértéséhez jutunk.
Az életünkben minden szellemit az új hatalmas kinyilatkoztatásoknak megfelelően kell megérteni. A világ megértésétől az ember megértése felé haladó régi kinyilatkoztatásokból indultak ki az ősi vallások és hagyományok, amik még a mai napig is élnek az elavult világnézetekben. Az emberiség számára csak abban az esetben gyümölcsözőek, ha történelmileg nézünk rájuk, ha megfelelő módon törekszünk átélni a múltat. A vallások végső soron ebből a forrásból erednek. Ma az ember egy új út kezdetén áll, ahol az ember megértését ki kell szélesíteni a világ megértésére.
Ennek egy új útnak kell lennie, drága barátaim, és ezzel sok minden kapcsolatos. Hogy miben áll ez a sok, annak a példáján láthatják meg, hogy milyen módon próbálnak ítélkezni e fölött az építkezés fölött [A Goetheanumról van szó]. Tudják, hogy különböző helyeken különös erővel aláhúztam, hogy ez rágalom – még ha sokak oldaláról nem is szubjektív rágalom, habár azoknak, akik az épületünket nem értik meg, nem szabad beszélni sem róra – hogy objektív rágalom, amikor azt mondják, hogy ebben az építkezésben ez vagy az „szimbolikusan” értendő. Ebben az épületben valamilyen szimbólumot keresnek, de nem találnak. Nincs benne sehol sem szimbólum! Közvetlenül a szellemi világból kiindulva nem szimbólumokat törekedtünk alkotni, hanem a szellemi valóságot, amilyennek az ma kinyilvánítja magát. Hiszen szimbólumokban a múltban beszéltek az embereknek. Az emberiségben a fejlődés éppen abban áll, hogy az érzékelések, amik szimbólumokon keresztül az ösztönökre hatottak, most a teljes tudatosságba vezetnek, ahol a valóságot fogják érzékelni, a szellemi valóságot.
A szellemi valóságnak ezek az érzékelései a szellem egy meghatározott aktivitását követelik. A szimbólumok érzékelése pedig az embereket egy bizonyos módon alvónak hagyja. Nemrég elmondtam önöknek, hogyan megy ez végbe például a szabadkőművesekkel, akik azt állítják, hogy nagyon örülnek annak, hogy nem magyarázzák el nekik a szimbólumokat; itt mindenki azt gondolhatja, amit akar, sőt még értéket is láthat abban, hogy a szimbólumokról nem kell gondolkoznia, hanem csak engednie kell, hogy tudattalanul hasson rá. Mindez az ősi időkből maradt és metamorfózison keresztül kell megújulnia. A szimbolikának, ahogyan azt önök tudják, nincs döntő, lényegi szerepe abban, amit itt mi antropozófiai irányultságú szellemtudománynak nevezünk. Ezért újból beszélnünk kell róla. És amikor időről időre ismét rámutatnak a szimbólumokra, akkor azokat egyfajta „szimbólum-korlátként” használják, melyek ezt vagy azt illusztrálják, vagy összhangot mutatnak az újonnan megtalált és aközött, ami a múltból mint elavult, régi megmaradt.
De mindez bizonyos módon az emberi természeten alapul, és az, amit most mondok, holnap elvezet bennünket a szociális élet vizsgálatához, ahol mindig azt ellenzik, ami valóban újként lép elő; és főként azok ellenzik, akik egy bizonyos fokig a réginek az őrzői, védői. Ezzel áll kapcsolatban az a tény, hogy az új, antropozófiai irányultságú szellemtudományhoz azok az emberek állnak ellenségesen, akik a régi őrzőinek tartják magukat. De ez nem zavarhatja az antropozófiai irányultságú szellemtudományt abban, hogy a saját útján haladjon, amelyik egyben az új emberiség szükséges és magától értetődő útja is.
Néhányan önök közül tudják, hogy még a mi körünkben is, azoknak, akik ezzel akarnak foglalkozni, nehéz megállniuk, hogy ne foglalkozzanak az ősi időkből megmaradt szimbólumok és rituálék lényegének kifejtésével, de más értelemben, nem úgy, mint ahogy ezt azokban az esetekben teszik, amikor a szimbólumokat és rituálékat nagy értékűnek ismerik el, de elavult értelemben, hogy megőrizzék az emberi fejlődés folyamatosságát, ehhez ma egy meghatározott viszonyba kell kerülni a rituáléhoz és szimbolikához. De a mi körünkben senkinek sem szabad a rituálét és szimbolikát valami olyasminek tartani, ami szellemi valósághoz vezet, ami közvetlenül betagolja a szellemi valóságot a modern értékekbe. Ezért éppen az antropozófiai irányultságú szellemtudomány közegében adunk magyarázatot minden a múltban létező rituálisra és szimbolikusra. Rá kell mutatni, hogy a most elavulttá váló bölcsességet az emberek más utakon fogadják be, hogy az megfosztja az embereket a szabadságuktól, és hogyan kell a bölcsesség más útját járni. A bölcsességnek ezek a más útjai kényelmetlenek sok ember számára, különösen a múlt őrzői számára, akik a múlt bölcsességének gazdagságával akarják az embereket elringatni. Nincs értelme ezt mondani a negyvenéves embernek: fogékonnyá válhatsz, ismét képes leszel tanulni, ha húsz évet fiatalodsz. Kétségtelen, ha húsz éves lenne, képes lenne tanulni. De ez nem történhet meg. Az emberiség fejlődését nem lehet visszafordítani. Nem szabad tanácsolni az emberiségnek, hogy azt tegye, ami a Föld régi korszakaiban volt megszokott. És mégis, éppen ezt a múltban megszokottat akarják ma elterjeszteni a vallások és mindenféle egyesülések hívei. És ami el akar terjedni az emberek között, és ami egyedüliként tudja az emberiség egészségét szolgálni, azzal áll szemben a régi, és ebben rejlik sok minden abból, ami korunk katasztrofális folyamataihoz vezet.
Ezt szem előtt tartani rendkívül fontos. A legbelsőbb, legmélyebb értelemben embernek lenni annyit jelent, hogy összekapcsoljuk magunkat mindazzal, amit a mennyek új kinyilatkoztatása kíván a földfejlődéstől – csak ez most az egésznek a lényege. És enélkül az emberiség külső, exoterikus problémái is kudarcot vallanak. Ma szükségszerű, hogy olyan szellemtudománnyal rendelkezzünk, ami eléggé erős, és aminek olyan fogalmai vannak, amelyek képesek átölelni és mozgásba hozni az emberi lelkeket az egész Földön – természetesen különböző módokon, ahogy ezt már kifejtettem önöknek – mindenütt mozgásba hozni őket. A jövőben lehetetlenné válik egyoldalúan élni, lehetetlenné válik, hogy egyrészt napról-napra szomorú profánként tekintsünk az életre, másrészt pedig látogassuk a templomot vagy a kőműves templomot. És ezt a két világot teljesen szétválasztva hagyni, hogy a templomnak vagy kőműves templomnak ne legyen semmiféle fogalma arról, hogyan érdemes a külső szociális életet szervezni. És a szociális élet haladna a saját útján, és semmi nem lenne benne mindabból, ami bizonyos módon kívánatos belül, ami az ember tudatalattijában kívánatos a rituáléknak és szimbólumoknak köszönhetően. A jövőben az ember tudata lesz megszólítva. Ez fontosabb minden, a régire vagy újra vonatkozó szimpátiánál és antipátiánál, hiszen a megértésből kell mindent elvégezni, ami elvégzendő; nem szimpátiából vagy antipátiából kell ennek eljönnie. Láthatják, a szellemi világ megértésének idege abban áll, hogy minden, ami a múltból maradt, belsővé válik, a külső belsővé válik. Ugyanis ilyen módon, ugyanolyan mértékben, mint korábban, a szent dolog bekerül az emberi tudatba. Ennek a tendenciának kell helyet foglalnia az emberiség új fejlődésén belül. Ez a XX. század kereszténységének az egyedüli tendenciája. Az itt rámutatott tendencia ellen, ez ellen a szándék ellen lázad minden, ami a múltba akar kapaszkodni. Ez az emberiség nagyobb részének egy meghatározott, múltból megmaradt gondolkodási és érzékelési szokásaival kapcsolatos. A múlt azért kényelmes az embereknek, mert nem igényel megértést. Ugyanemiatt az ok miatt a szellemtudomány nem kényelmes az emberek számára. Ezt a szellemtudományt meg kell érteniük. És megérthető, ha az egészséges emberi értelmet használják mindent átfogóan. Megérthető, de inkább nem értik meg!
Ma inkább törekszenek a meg nem értésre, mint a megértésre. Ezért a szellemtudomány, ahogyan itt értendő, még hosszú ideig ellenségeskedésről ellenségeskedésre fog találni. Valami ebből az ellenségeskedésből egészen jóindulatú lehet, de könnyen átfordul a jóindulatúság ellenkezőjébe. A szellemtudomány szabadon és pártatlanul, a modern gondolkodás szellemében kíván beszélni a legmagasabb szellemi dolgokról, de ellenségei újra és újra azokból az irányokból érkeznek, amelyek régi egyházi vallási formákhoz, szabadkőműves és hasonló, mindenféle régi módon szervezett egyesületekhez hajlanak – erre már gyakran felhívtam a figyelmet. Ezek bizonyos módon a természetes ellenségek. Teljesen meg kell érteni az ellenségességet! A szellemtudomány ezen a területen is lehetővé teszi, mint magától értetődő dolgot, hogy világos fogalmunk legyen a dolog lényegéről, és ne ködös értetlenség. A modern antropozófiai irányultságú szellemtudománynak nincs szüksége, hogy régi módon létrejött egyesületként lépjen elő – és ezen nincs mit csodálkozni – mivel nincs szüksége, hogy olyan utat járjon, mint amilyet jártak korábban a titkos társaságok vagy járnak még ma is. Ezeket az utakat a modern emberiség ki akarja a közegéből zárni. Ma nyílt, exoterikus körökben beszélnek a titkos diplomácia megszűnéséről. És azt gondolom, joggal, teljes joggal! Aki ezen a területen tanulmányozza a történelmet, az tudja, hogy a titkos diplomácia nem más, mint a régi titkos társaságok gondolkodásmódjának legújabb leszármazottja. Valami mást is le kell küzdeni abból, amiről sok ember mint alapvető követelményről beszél. Figyelemre méltó, hogy mennyi értetlenség tapasztalható ezen a területen. Egy úr, akiről már nem egyszer beszéltem önöknek, elküldött nekem egy kéziratot, ahol a „Szellemtudomány körvonalairól” [németül a könyv címe: Die Geheimwissenschaft im Umriss = A titoktudomány körvonalai] megközelítőleg a következőt mondja: a titkos tudomány valójában nem létezhet, hiszen a tudomány csak nyíltan tud létezni, és ezért titkos tudományról beszélni azt jelenti, hogy visszaélünk a szavakkal. – De hiszen ez teljes értelmetlenség. A könyvet nem így hívtam, hogy „Titkos tudomány”, ami ahhoz lenne hasonló, ha ezt mondanám: „természetes tudás”. Ahogyan nem létezik „természetes tudás”, csak „természettudomány”, ugyanúgy létezik a nyílt „titoktudomány”, vagyis annak tudománya, amit intimnek, rejtettnek lehet nevezni. Tehát minden a szavak pontos megértésén múlik. Eközben nem szabad arra gondolni, hogy ha „nyitottságról” van szó, akkor minden közlésre kerül: sok minden abból, amit exoterikusan kimondanak, még sokáig ezoterikus marad. Hiszen sok exoterikus könyv azok közül, amit meg lehet mindenütt venni, sok ember számára – udvariasságból nem mondom, hogy a többség számára – valójában ezoterikus marad. Némely reklám-könyvecske, amit pár centime-ért meg lehet venni, sokak számára kizárólag ezoterikus marad a tartalma alapján. De nem erről van szó, hanem a dolgokkal való olyan kapcsolatról, amibe az emberek be akarnak lépni. Ezt a kitérőt helyezzük zárójelbe, hiszen a figyelmüket főként annak szükségszerűségére akarom irányítani, hogy a régi, elavult rejtett motívumokat valami másra kell cserélni.
De a szellemtudományos élet az emberiség közegében más, mint a mindenféle titkos szövetségek által oly gondosan őrzött élet. Ezek a titkos szövetségek, melyeken ma végig lehet nézni, egyáltalán nem titkosak azok számára, akik ezzel foglalkoznak – ezek a szövetségek jogosulatlan módon akarják a titok princípiumát megőrizni, bizonyos módon a saját szokásaikban akarják megőrizni, a saját struktúrájukban. Ez valami sokkal fontosabb, mint sok más. Hiszen önök mindannyian tudják, hogy vannak ilyen és olyan fajta titkos társaságok, közösségek, amelyek a vallásból származnak, olyan közösségek, amelyek az embereket különös módon vezetik. Az idő előrehaladtával az ilyen titkos társaságokban mindenféle nüanszok keletkeztek, melyek a közöttük lévő kapcsolatokat a késhegyre vitték, egyes esetekben ez a harc teljesen indokolt volt. De annak, ami azokban az emberi közösségekben él, melyek az antropozófiai irányultságú szellemtudomány pozícióján állnak, nincs szükség a védelemnek arra a fajtájára, amelyhez a titkos társaságok folyamodnak saját titkos szokásaik védelmében. Nincs szükség arra, hogy ami az antropozófiai irányultságú szellemtudományon belül fellép, azt különleges művészettel vagy különleges eszközökkel megvédjék. Közlöm önökkel a legegyszerűbb eszközt, aminek segítségével megvédhető az antropozófiai irányultságú szellemi mozgalom. Annak védelmére, ami az antropozófiai irányultságú szellemi mozgalom talaján végbemegy, nincs semmi egyébre szükség, minthogy az igazat mondjuk és ne hazudjunk. Aki igazat mond az antropozófiai irányultságú szellemtudományról – és minden embernek dolga, hogy igazat mondjon –, az megvédi azt; tudom, hogy ezt állítva mit mondok. És semmilyen más védelem nem szükséges az antropozófiai irányultságú szellemtudomány számára, mivel minden embernek dolga, hogy a hazugságnak ellenálljon.
Ezzel valami különösen fontosra hívom fel a figyelmüket, ami kapcsolatban áll az antropozófiai irányultságú szellemtudomány princípiumával. Az antropozófiai irányultságú szellemtudomány nem keres kerülőutakat, hanem ugyanolyan módon beszél az emberekhez, mint a modern tudomány. Csak ennek a tudománynak a terminusaiban a szellemtudomány, ha szabad így kifejeznem magam, arról beszél, amit jelenleg a menny akar feltárni az embereknek, És ez valami olyan, amit meg kell érteni. Ez valami olyan, ami a szellemtudományt, mint olyat állítja előtérbe, és nem a társasági életet; objektív módon állítja előtérbe, a Társaság pedig csak a hordozója.
Körülbelül nyolc nappal ezelőtt mondtam itt, hogy különbséget kell tenni az antropozófiai irányultságú szellemtudomány és minden más között. Ezt a különbséget teljesen fel kell ismerni, különben elszalasztódik az emberiség modern fejlődésében a legfontosabb, amit semmi esetre sem szabad elszalasztani, ha becsületesen meg akarják találni a viszonyt az életbevágó, a katasztrofális jelenben és a jövőben gyógyító módon hatni tudó impulzusokhoz.
Reménykedhetünk, hogy valóban megtaláljuk az ítéletalkotás új módját, annak a képességét, hogy felismerjük azt, ami újként az emberiség fejlődésébe lép. Nem az ütött-kopottal kell összehasonlítani azt, ami a földi fejlődés alapvető követelményeiből a modernitásba és a közeljövőbe igyekszik behozni azokat a dolgokat, amelyeket be kell hozni, hogy ami a régi hatása alatt keletkezett, azt az új impulzusok hatására az új válthassa fel.
Képzeljék el: a kereszténység fejlődése közel kétezer évig tartott. Az első évszázadban másmilyen volt, mint ma; ezt mindenki tudja, aki tanulmányozza a kereszténységet. Ma a kereszténységnek ismét másmilyenné kell válnia. De az, aki tanulmányozza az elmúlt négy és fél év alatt történteket, az ebből a próbatételből láthatja, hogy nem a kereszténységnek, hanem egyfajta keresztény szemléletnek ez az ága mennyire igazolta magát, és mennyire nem a modern katasztrófákkal kapcsolatban. Természetesen ha absztrakcióknál és általánosságoknál maradunk, akkor bármit lehet állítani. Hiszen az absztrakt világnézetek lényege az, hogy mindent absztrakt formulákba öltöztetnek.
Amikor azokhoz a fogalmakhoz és ideákhoz fordulunk, amelyeket itt nemrég a jövő lényegi szociális ideáiként fejtettem ki, a hármas tagozódás ideái, akkor ezek az ideák, abban a formában, ahogy azokat múlt vasárnap megadtam, megfelelnek a valóságnak és konfigurációjuknál fogva lefedik a valóságot. Ezekkel az ideákkal csak a valóságot lehet lefedni, ezek megfelelnek a valóságnak. Az abszrótrakt ideákkal bármit le lehet fedni. A valódi ideákról lehet úgy beszélni, ahogyan én azt teszem a különböző emberekkel, akikhez fordulok. A hármas tagozódás ideájáról beszélek nekik, de nem úgy, mint egy meggyőződéses dogmatikus: „Neked ezt el kell fogadni, különben rossz lesz!” A valódi ideákkal nem szabad így bánni. Ezért az embereknek másként beszélek. Azt mondom, hogy ezekben az ideákban nem mint dogmákban kell hinni, hanem a valósággal kell valamit kezdeni, és akkor már magában a valóságban világossá válik, hogy ezek segítségével dolgozható át. Valószínű, hogy amikor csak a valóság egy kisebb részére van meg a készség, hogy átdolgozzák, akkor egész más a helyzet.
Egyáltalán nem csodálkoznék, ha a valóságban, amikor az ideák benne megvalósulásukhoz érnének, kő kövön nem maradna abból, amit korábban behoztak. Ha az ember nem dogmatikusan halad előre, ha nem tartja magát annyira makacsul a programokhoz, mint ezt azok teszik, akik a programok, társadalmi tervek és statútumok létrehozásának kedvelői, hanem hagyják, hogy a valóságban megjelenjen az, ami történni akar; akkor ez alkalmazható lesz a valóságra. Csak el kell kezdeni! Lehet, hogy később egész más ideák jelennek meg, mint a kezdetben. Mindaz, ami megfelel a valóságnak, éppen abban áll, hogy megváltozhat az élet folyamán, az élet pedig állandóan változik. A fő dolog nem az, hogy csodálatos ideákkal rendelkezzünk, hanem olyan ideákkal, amik megfelelnek a valóságnak, amelyeket nem absztrakt, hanem élő módon jelentenek ki, hogy azokat be lehessen oltani a valóságba. Így természetesen borzasztóan érzékenyek az absztrakciókra. Az antropozófiai irányultságú szellemtudományban az újdonság nem az, hogy újat gondolnak, hanem az, hogy új módon gondolnak. Ebben az a lényeg, hogy új módon gondolkozva a valóságba mélyednek a gondolatokkal és benne élnek. Absztrakciókkal mindent be lehet bizonyítani. Absztrakciókat használva, ha azok az Istenre vonatkoznak, bátor monarchikus alattvalóként azt mondhatnánk, hogy a király Isten kegyelméből foglalja el a trónt. – A mai időkben ennek a királynak leckét adhatnak: Isten kegyelméből fogja azt elveszíteni is! Amikor absztrakciókat használnak, akkor a feketét és a fehéret felcserélhetik, állíthatják, hogy a seregeket mindkét oldalon Isten irányítja. Ha az igazi valóságra törekszünk, ami az antropozófiai irányultságú szellemtudomány alapja, akkor a lényeg, hogy az élethez való absztrakt hozzáállást, az absztrakt felhívásokat, melyek annyira rombolóak a valóságra, a valóságnak megfelelő gondolkodással helyettesítsük, olyan szavakkal, melyek élettel teltek, a valóságba mélyednek, és magából a valóságban hangzanak fel. A gondolkodás, ami nemcsak újat gondol, hanem új módon gondol a múlttal összehasonlítva, ehhez az ideálhoz közelít: „Nem én, hanem Krisztus énbennem” – ahogyan azt kifejezi Pál apostol. Hiszen Krisztus összhangba akarja hozni a külső emberit a belső emberivel.
Ennek kell ideállá válni minden emberi törekvés számára.
Fordította: Rákos Éva