Az alkohol szerepe az énfejlődésben
“…Noé, az Atlantisz utáni kornak bizonyos tekintetben ősatyja, az első borivó, ő az első, aki az alkohol hatását átéli. Ez a tény sok embert nagyon megdöbbenthet. Az Atlantisz utáni kor különleges szertartása volt a Dionüzosz kultusz, amelyről tudjuk, hogy a borivással függött össze. Ezt a különös italt tulajdonképpen csak az Atlantisz utáni korban ismerte meg az ember, és azóta mindig éreztette hatását. Minden anyagnak van valamilyen hatása az emberre, az alkohol azonban egészen különleges módon hat a szervezetre. Ezért is – bármilyen különösen hangozzék is – az volt a hivatása az emberiség fejlődésében, hogy az emberi testet úgyszólván előkészítse a istenihez való kapcsolat megszakítására, és a személyes „én-vagyok” kibontakoztatására. Az alkoholnak ugyanis az a hatása – s ez ma is megvan – hogy az embert elszakítja a szellemi világtól, amelyben korábban élt.
Ez a hatása ma is megvan. A alkoholnak megvolt a maga hivatása az emberiség fejlődésében. A jövő embere teljes mértékben elmondhatja majd, hogy az alkohol feladata az volt, hogy az embert lehúzza az anyagba, egoistává tegye. Az alkoholnak köszönheti az ember, hogy az ént önmagának követelheti, és nem állítja a nép szolgálatába. Az alkoholnak tehát éppen ellenkező feladata volt, mint a csoport-léleknek: az embert megfosztotta attól a képességétől, hogy a magasabb világokban egynek érezhesse magát az összességgel. Ezen alapult a Dionüzosz-kultusz, amely a közösségi életet külső mámor révén ápolta, úgy hogy fel lehetett oldódni az egyetemességben, annak szemlélete nélkül. Az Atlantisz utáni kor fejlődése szoros kapcsolatban volt a Dionüzosz-kultusszal, mint az alkohol hatásának és hivatásának a jelképével.
Ma, amikor az ember újból a szellemi felé vezető utat keresi, amikor az én már annyira kifejlődött, hogy ismét megtalálhatjuk kapcsolatainkat az isteni-szellemi hatalmakhoz, most már – bár kezdetben tudattalanul – bizonyos ellenhatás állt be az alkohollal szemben. Ez azért van, mert az emberek kezdik megérezni, hogy aminek valamikor megvolt a maga különleges jelentősége, annak nincs meg minden időben a jogosultsága. Ne értsük félre: nem az alkohol érdekében említettük az elmúlt korokra vonatkozó hivatását. Éppen ellenkezőleg, azt akartuk megvilágítani, hogy az alkoholnak ez a hivatása betelt, mert különböző koroknak különböző dolgok valók. Szerencsére amikor az alkohol a legmélyebben húzta le az emberiséget az önösségbe, akkor jelent meg a leghatalmasabb erő, a legerősebb indíttatás ahhoz, hogy az ember újból megtalálja a kapcsolatát a szellemi egyetemességgel. A egyik oldalon az embernek le kellett szállnia a legmélyebb fokra, hogy önálló lehessen, a másik oldalon pedig meg kellett jönnie a legnagyobb erőnek, ami újból megadhatta az indíttatást ahhoz, hogy megtalálja útját vissza az összességhez.”
Rudolf Steiner: A János evangélium (GA103)
