A villám két nézete

“A (korai) misztériumok beavatottjai már úgy látták a világot, ahogy ma látjuk, csak más lelki felfogással, más érzülettel. Amit éles körvonalakban láttak, úgy, ahogy mi ma az érzéki észleléskor éles kontúrokkal látjuk a dolgokat, az számukra mindenütt olyasmi volt, ami az istenektől származott, és ilyen volt a emberi tudat is. Mert hogyan jelent meg ez az akkori beavatott számára?

Itt volt, mondjuk, például a villám. Vegyünk egy jól áttekinthető képet. A mai ember ezt úgy látja, ahogy az ember egy villámot lát. A régi ember ezt nem látta. Itt eleven szellemi lényeket látott mozogni, és a villám éles körvonalai teljesen eltűntek. Ez egy tömeges mozgás volt, szellemi lények egyfajta serege, akik a világűrben előrenyomultak. A villámot magát nem látta. Egy szellemi vonulatot látott a világűrben lebegni. A beavatott is látta ezt a tömeges vonulatot, ahogy a többi ember, de kifejlesztett egy olyan látást, amellyel – miközben a tömeges vonulat fokozatosan elhomályosult, majd eltűnt – látta a villámot kialakulni, abban a formában, ahogy ma látjuk. Hogy a természetet úgy lássák, ahogy ma mi látjuk, csak a beavatás útján lehetett elérni. De hogyan érzékelték ezt? Egyáltalán nem olyan közömbösen, ahogy a mai megismerést, vagy a valóságot érzékeljük. Mindezt morális tartalommal érezték. És ha azt nézzük, ami a tanítványokkal a misztériumokban történt, akkor a következőket kell mondanunk: a természet olyan szemleletéhez vezették el őket, amely aztán később természetes, mindenki által megközelíthető lett. Egyesek csak kemény belső megpróbáltatások és próbatételek útján juthattak el ehhez a természetszemlélethez. Aztán viszont teljes természetességgel alakult ki bennük ez az érzés: itt van az ember a maga mindennapi tudatával. Látja az elemi lények tömeges vonulását a levegőben. Azáltal azonban, hogy ilyen szemlélete van, mentesül az emberi szabad akarattól. Teljesen átadja magát az isteni-szellemi világnak. – Mert ebben az éber álmodásban az akarat nem élt szabadon, hanem úgy, hogy az emberbe beleáradt az isteni akarat. És a beavatott, aki a villámot látta kialakulni ebből az imaginációból, úgy érezte ezt, ahogy beavatójától megtanulta: olyan embernek kell lennem, aki a világban az istenek nélkül mozoghat, akinek számára az istenek a világ tartalmát kivetítik a bizonytalanságba. Ez volt a beavatottak számára az, amit éles körvonalakban láttak, az istenek által kivetett világtartalom, amelyhez a beavatott úgy közeledett, hogy függetlenné vált az istenektől.”
Rudolf Steiner: A világtörténelem szellemtudományos nézőpontból (GA233) – forrás: antropozofia.hu