A beteg tüdőről és az influenzáról


„Az exoterikus tudományok könnyedén megmagyarázzák ezt azzal, hogy a betegtől, akinek például influenzája van, átrepülnek a bacilusok hozzám, amiket én belélegzek, és ezek beteggé tesznek. Ez olyan, mintha valaki egy fejszével megütne, és attól megbetegednék. A beteg hozzám vágja a bacilusbombáját, és ettől én megbetegszem. Csakhogy a dolgok korántsem ilyen egyszerűek. Ezt akkor tudják igazán jól megérteni, ha abból indulnak ki, hogy az életben az ember egy kicsit mindig beteg, és egy kicsit mindig gyógyítja magát. Az életünk fizikai része lényegében abból áll, hogy egy kicsit mindig megbetegszünk, majd meggyógyítjuk magunkat. Mindannyian betegek vagyunk egy kicsit ha szomjazunk vagy éhesek vagyunk, és kicsit gyógyírjuk magunkat, amikor iszunk vagy eszünk. Önök tudják, hogyan kell érteni azt, hogy az éhség egy betegség kezdete, ha sokáig tart. Az ember meghalhat. Mert végső soron az ember belehalhat az éhezésbe vagy még inkább a szomjazásba. Vagyis már magában az általános létezésben eleve van valami, ami egy betegség kezdete lehet. Minden alkalom, amikor a szomjunkat oltjuk, egyben gyógyítás is, mint ahogy minden étkezés is az. (…)
Ha pedig semmit nem esznek, akkor az olyan, mintha egy üres liszteszsákban működne folyton valami tevékenység, olyankor is, amikor minden anyagot elkerülök. A szellemtudományban ezt asztráltestnek nevezzük, bizonyos okokból, amiről majd később beszélek. Ez a test sosem fáradt, mindig működik. Ha tevékenykedhet, ha a tápanyagokat szétrombolhatja, feloldhatja, szétzúzhatja, akkor belső elégedettség uralja, mert élvezi, amit tesz. Ha nem viszek tápanyagot a szervezetembe, akkor elégedetlen, és kifejezésre is juttatja ezt az elégedetlenségét: ez az éhség. Az éhség nem valamifajta nyugalom. Az éhség egy belső tevékenység bennünk. Az éhség egy valós lelki-szellemi tevékenység, amit nem tudunk kielégíteni. Ez a bennünk lévő tevékenység egy szeretőhöz hasonló, akinek az étel a szerelme, és ha nem kapja meg, akkor elégedetlenné válik, mint a szerető, aki mellől eltávozott a szerelme, és most nincs jelen. Ez az elégedetlenség az éhség. Az éhség valami teljesen szellemi dolog. A tevékenység, ami odabent folyik, abból áll, hogy a táplálékot porrá zúzzuk azért, hogy ami használható, az bejusson az erekbe, ami meg nem, az a vizeletbe vagy a székletbe kerülve kiürüljön. Az emberben az az egészséges tevékenység folyik, hogy az asztráltest – amennyiben lehetősége van rá, hogy megfelelő módon dolgozhasson – a tápanyagokat a helyes úton lerombolja és feloldja, hogy azt, amit kell, a testbe beépítse, és ami nem kell, azt kiürítse. (…)
A tüdőnek teljesen más anyagokra van szüksége, mint a lépnek. Úgy tűnik, az asztráltest sokkal okosabb, mint maga az ember. Az ember erre nem lenne képes. Az ember arra képes, hogy az ételt a szájába pakolja. De ez a működés képes a kiválasztásra, ahogyan önök teszik, amikor két anyag közül az egyiket ide, a másikat oda dobják, mivel az egyiket itt, a másikat ott tudják használni. Ezt teszi ez a működés is. Bizonyos anyagokat kiválaszt és a tüdőbe küld, más anyagokat a lépbe, ismét másokat a gégefőbe stb. Odabent bölcs elosztás van. Az, amit asztráltestnek nevezünk, félelmetesen bölcs, sokkal bölcsebb, mint mi magunk. Még a legbölcsebb ember sem tudna rá választ adni, hogy hogyan oldja meg a megfelelő anyagoknak a tüdőhöz, a léphez vagy a gégefőhöz juttatását. De a belsejében az ember tudja. Az asztráltest tudja. Így történik mindez, ha jól megfigyeljük.
DE UGYANEZ AZ ASZTRÁLTEST BUTA IS TUD LENNI – persze közel sem annyira, mint az ember -, de a saját bölcsességéhez képest igenis lehet buta. Tegyük fel, hogy a következő butaságot csinálja. Attól függően, hogy az ember ilyennek vagy olyannak születik, különböző erőkkel van ellátva. Az ember asztrálteste, amely az éhséget is érzékeli és amely belül tevékenykedik, RÁ VAN UTALVA, HOGY NE CSAK EGY BELSŐ MOZGÁS legyen jelen. Az a tevékenység, ami azért alakul ki, hogy a táplálékot feldolgozza, akkor is működik, ha valaki egész nap csak ül mint egy keleti porcelánszobor és meg sem moccan. Az asztráltest ekkor is dolgozik. DE EZ NEM ELÉG. Valamit külsőleg is tennünk kell. JÁRKÁLNUNK KELL LEGALÁBB. Még ha az égvilágon semmi munkánk sincs, akkor is el kell mennünk sétálni. AZ ASZTRÁLTEST IGÉNYE, HOGY MENJÜNK.
Ez viszont minden embernél eltérő: az egyiknek kevesebb, a másiknak több mozgásra van szüksége. Tegyük fel, hogy van valaki, akit a születése olyan adottságokkal ruházott fel, hogy ő egy ülő típus. A kis buta fejének, vagy mondjuk, inkább a kis énjének tetszik ez a sok ücsörgés. Ha valaki sokat ül, miközben az asztráltest mozogna, akkor az asztráltest elbutul, pont ugyanúgy, ahogyan túlerőltetni sem szabad. MINDKÉT ESETBEN ELBUTUL AZ ASZTRÁLTEST. Ekkor pedig nem képes megfelelő módon kiválasztani a tápanyagot és elküldeni a megfelelő szervhez. Mindezt hibásan fogja tenni.
Tegyük fel, hogy nem tudja, milyen anyagokat küldjön a szívhez vagy a gégefőhöz. Ekkor történik valami! Ha az ember a szívhez nem a megfelelő anyagokat küldi, akkor – bár a táplálékban a megfelelő mennyiségben vannak jelen – valahol máshol a szervezetben lerakódnak. Mivel tulajdonképpen hasznos anyagokról van szó, nem ürülnek ki sem a vizelettel, sem a széklettel. Lerakódnak a testben. De az ember rosszul viseli, ha valami, ami nem tud a megfelelő helyen tevékenykedni, lerakódik a testben. Ezt nem képes elviselni. Mi történik azzal, amit az asztráltest mint valami piszkot kiválaszt, mert nem jól működik? Mit okoz ez? (…)
Az influenzás, az egy egész sereg mérget oldott fel vízemberében. BETEGSÉGÉT AZOK AZ ANYAGOK OKOZZÁK, AMIK A TESTÉBEN FOLYNAK. Az pedig többé nem a tiszta élet vize, hanem a benne feloldott mérgektől éppen hogy káros az egészségére. Meg is tudom mondani egészen pontosan, miféle anyagok vannak ott feloldva.(…)
Ha valakinek influenzája van, akkor ugyanazok az anyagok (kén és foszfor) vannak feloldva a vízemberében, amiket nekem a talajba kell juttatni, hogy a leggyönyörűbb hagymákat és fokhagymákat kapjam, sőt, a szaguk is pont olyan lesz. Ha valakiben éppen influenzapiszok van, akkor benne, a víz-emberben feloldódnak azok az anyagok, amelyeket be kell vinnem erre a talajra, hogy a legszebb hagymákat és fokhagymákat kapjam, és a betegnek kezd olyan szaga lenni, ahogy elmeséltem. De ezt most együtt teszem vele, és talán észre sem veszem, hogy az ő hagymaszagában, a fokhagymaszagában ülök, mert nem szükségszerű, hogy ez a szag annyira erős legyen. Mindenesetre ez a fokhagymaszag úgy hat, hogy a fej tompa lesz, mivel a fejnek egy bizonyos szerve, amit szenzoriumnak nevezünk, nincs rendesen ellátva tápanyaggal. Emiatt van bennünk a náthakosz, mivel a fej közepén egy bizonyos szerv nincs megfelelően ellátva. Ebben a szagban egy egészen érzékeny orr még érzékeli is – mindig ott terjeng a hagyma és a fokhagyma szaga. Ez pedig szintén közös tevékenység: mint ahogy vele együtt krákogunk és károgunk a hangunkkal, azt is közösen tesszük, hogy kipárologjuk ezeket a szagokat, azt pedig csak úgy tehetjük, ha az asztráltestünket és saját belső tevékenységünket meggyengítjük. Ez pedig azt idézi elő, hogy ahogyan a megfelelő talajba át lehet ültetni a hagymát és a fokhagymát, úgy átjön a nátha is. Ennek még semmi köze a baktériumokhoz vagy bacilusokhoz. ENNEK KIZÁRÓLAG AZ EMBER-EMBER KÖZÖTTI KAPCSOLATOKHOZ van köze.(…)
Egyáltalán nem a bacilusokra van szükség ahhoz, hogy megkapjam az influenzát, hanem elég, ha a vázolt módon utánzom azt, amit a beteg az ő vízemberében tett, és ezzel magamhoz vonzóm a bacilusokat, mivel megfelelő táptalaj leszek a számukra. Semmi sem kedvesebb számukra, mint ha egy kis kénben lehetnek. A betegnek nincs szüksége rá, hogy rám bombázza a bacilusait. Ezért, látva mindezt, fel kell tennünk magunknak a kérdést: végül is mitől leszünk betegek? Azt kell mondanunk: ha valami megsért minket, attól betegszünk meg. Ugyanígy a belső betegségeknél is megsért minket valami. A víz, ami nem tiszta, amiben feloldódik az, amiket egyébként meg kellene emésztenünk: ez az, ami belül megsért minket. (…)
Tegyük fel, hogy azáltal és oly módon, ahogyan ma azt itt leírtam, valakinek megbetegszik a tüdeje. Akkor lehet ezt a tüdőbetegséget meggyógyítani, ha úgy keletkezett, hogy hibás anyagok rakódtak le a vízemberben. De vegyük azt az esetet, amikor semmi külső jele nincs a betegségnek – az emberi szervek ugyanis nagyon érzékeny műszerek -, tehát nem jut el a dolog odáig, hogy, teszem azt, tüdőgyulladást lehetne diagnosztizálni, egyszerűen csak egy picit beteg. Ezt Így elviselem, hogy egy kicsit beteg a tüdőm, de azok az anyagok közben jönnek befelé a vízemberembe, amiknek egyébként a tüdőhöz kellett volna kerülniük, így ami most ott van, az rossz víz, ami hibás anyagokat tartalmaz. Ez párolog, különösen akkor, ha a tüdő nem teljesen egészséges.
Tehát míg eddig csak arról volt szó, hogy a durván látható, beteg, szilárd részeknek köszönhetően beteg anyagok jutottak a vízemberbe, most látjuk, hogy ezek a hibás anyagok aztán elpárolognak és találkoznak a szervezetbe került oxigénnel. A helytelen kipárolgásokkal teli oxigén különösen az idegrendszerre káros, mert az idegrendszer a tiszta oxigént igényli, nem pedig olyat, ami a vízemberből mint hibás víz kipárolog. A tüdő tehát úgy idézi elő azt a bizonyos kissé beteg állapotot, hogy rossz víz párolog bele, olyan víz, aminek nem kellene oda párolognia. Ez pedig fokozottan károsítja az idegrendszert, és bár az ember nem látszik iszonyúan betegnek, közben azonban megbolondul.
Elmondhatjuk tehát, hogy azok a fizikai betegségek, amik belülről fakadnak, azon alapulnak, hogy hibás szilárd anyagok oldódnak fel a vízemberben. De az elmebetegségek a valóságban nem szellemi betegségek, mert a szellem nem lehet beteg. Az elmebetegségek alapja az, hogy a vízember helytelen anyagokat párologtat az oxigénbe, ami az idegrendszert rombolja – azokban az esetekben, ha egy szerv csak annyira beteg, hogy annak nincs külső jele. Vagyis ebből is érthető, hogy az embernek azért kell nagyon ügyelnie az emésztésére, hogy a vízemberbe ne oldódhassanak be hibás anyagok, amik aztán a vízből hibás módon kipárolognak.
Az életben is vannak dolgok, amik a hibás kipárolgást elő idézhetik. Ez akkor figyelhető meg, ha szomjazunk. A szomjat meggyógyíthatjuk azzal, HA ISZUNK. EKKOR MEGSZABADÍTJUK BELSŐ FOLYADÉKUNKAT A TISZTÁTALANSÁGOKTÓL, és ezzel kisodorjuk onnan azt, ami elpárologhatna.(…)
Most jöhet az influenza. Az influenza alapja egy agybetegség. Az influenza esetében éppen az a szerv betegszik meg, ami a látóideg alatt van.(…) Ebből indul ki az influenza. Tehát az influenza tulajdonképpen nem más, mint egy olyan szerv bénulása, ami a látóideg alatt helyezkedik el. Mivel ez pont az agynak egy nagyon fontos része, ezért az elsődleges hatás az egész testen megmutatkozik. A tulajdonképpeni influenza úgy mutatkozik meg, hogy ettől a bénulástól a testben valami teljesen más is megbetegszik. Mindenekelőtt a betegség szinte azonnal behatol a gerincvelőbe, ami szintén megbetegszik. Onnan az idegek a végtagok felé futnak. Ezért a végtagok fájni kezdenek stb.
Újabban felbukkant egy nagyon érdekes influenzafajta, ami nagyon tanulságos. Már mondtam önöknek, hogy az agy nemcsak szilárd részekből áll, hanem sok agyvíz is van benne. Különösen e körül a szerv körül, ami megbénul az influenzánál, nagyon sok az agyvíz. A legutóbbi influenzajárvány azért volt olyan érdekes, mert az érintett személy egymás után kapott olyan betegségeket, mint tüdőgyulladás magas lázzal, majd lázcsökkenés, mellhártyagyulladás magas lázzal, majd lázcsökkenés, végül hashártyagyulladás magas lázzal, majd láz csökkenés. Azután általános bénaság stb. Olyan influenza volt ez, aminek teljesen más volt a lefolyása, mint az eddigieknek. Mi itt a helyzet?
…ha a folyadék betegszik meg, ami folyton le meg fel áramlik a (gerinc)csatornákban, akkor a többi folyadék is megbetegszik. Ez a víz a gerinccsatornán át minden végtaghoz eljut. Ezért mindenhol gyulladásokat okoz. Ugyanakkor éppen ezért, mivel nem az agy szilárd része lett beteg, hanem a folyékony, több erő maradt a védekezésre és a gyógyulásra is. Így bekövetkezhetett az, ami ebben az esetben már-már csodával határos: a sok nagyon súlyos betegség dacára a beteg felgyógyult.
Az ilyen betegségeknél nagyon fontos, hogy az ember mindenféle lehetséges eszközzel segítse a gyógyulást, de mindenekelőtt a legfontosabb az, hogy a test teljes nyugalomban legyen, vagyis ágyban feküdjön. Gondoskodni kell róla, hogy a szobában egyenletes és kellemes hőmérséklet legyen, valamint egyenletes, mérsékelt fény stb., mert a nyugalom nem csak attól függ, hogy fekszik-e valaki. Akkor is lehet nyugtalan, ha melege van vagy fázik. De ha teljesen a testre hagyjuk a dolgot, biztosítva az egyenletes meleget és fényt, akkor még a legrondább támadásokat is kiállja, mint a tüdőgyulladás, mellhártyagyulladás, hashártyagyulladás, egymás után. Az ember képes erre. Még a legszörnyűbb betegségeknél is több múlik a helyes ápoláson, mint a megfelelő gyógyszeren. A HELYES ÁPOLÁSNAK NAGYON NAGY ÉRTÉKE VAN.
Hogy mekkora értéke van, azt a következőkből láthatják. Ha valahol a szervezetben van egy gyulladás vagy sebesülés, akkor a legjobb, ha valahol felette elkötjük. De a megfelelő módon, a megfelelő helyen kell elkötni. A kötés ugyanis mozgásba hozza a finomabb testeket, az étertestet, és a gyógyulás
bekövetkezik. Ha valakinek például elől a kezén vagy az ujján van egy kelés, akkor mondjuk hátul kötöm el, és így hamar meggyógyul. A test saját gyógyító erejét mindenhol elő kell és elő is lehet hívni.”
Rudolf Steiner: Egészségről és betegségről, az érzékelés tanának szellemtudományos alapjai – GA348 megvásárolható ITT