Robot – robotolás helyett? I. rész

Az utóbbi években szinte minden héten érkeznek olyan hírek, amelyek egy egészen más világ jövőképét rajzolják meg előttünk. Mostanában jelent meg a hvg.hu-n: „A Hanson Robotics bejelentette, hogy négy modellje, köztük a 2016-ban kifejlesztett Sophia tömegtermelését kezdik el 2021 első felében. A vállalat laboratóriumában szervezett bemutatón Sophia mondta, hogy az olyan szociális robotokat, mint ő, a betegek és idősek gondozásába lehet bevonni. A kommunikációban és a kezelésekben is segíteni tud, emellett “társadalmi stimulációt képes nyújtani nehéz körülmények között is” – tette hozzá.”.
Még egy nagyon fontos mondat olvasható a cikkben: „David Hanson, a vállalat alapító igazgatója kihangsúlyozta: a koronavírus-járvány megmutatta, hogy szükség van a nagyobb mértékű automatizálásra az emberek biztonsága érdekében.” Érdemes felkapnunk a fejünket minden hasonló mondatra és jól megjegyeznünk. Így lassacskán megszülethet bennünk az a felismerés, hogy (nem éppen) véletlenül milyen sok ahrimáni impulzusnak kedvez a pandémiás helyzet.

Rudolf Steiner már az 1915. január 19-ei előadásval is igyekszik felkészíteni minket egy olyan korra, amelyet éppen a hasonló hírek körvonalaznak. Ezekben egyre többször merül fel az ember alkalmatlansága és feleslegessége: nemcsak azt halljuk, hogy „hatékonyabb” gépekkel termelni, hanem hogy a robotápolónál fel sem merül a türelmetlenség a beteggel szemben, a robotsebész rendkívül precíz, s immár az autóvezetést is biztonságosabb lenne gépekre bízni.
A fejlesztések másik fő iránya a szexrobotoké, mivel hatalmas az előjelzett igény rájuk. Nem vitás, hogy az emberi együttélés, amely már most kihívásokkal teli, így egészen új alapokra kerül. Hamarosan megfizethető, vonzó és elérhető alternatívát jelenthet a robottárs, „akivel” az együttélés megannyi helyzete során nem kell majd kompromisszumokat keresni és kötni. Nem erősíti ez tovább az emberi egoizmust?

A fenti, kicsit komornak tűnő képek alapján emlékezzünk Rudolf Steiner figyelmeztetésére, hogy az ahrimáni kor szükségszerűen jön el, amely új fejlődési lehetőségeket biztosít. Judith von Halle könyvében fontosnak tartotta, hogy a járványhelyzetben ne csak a létrejött veszteségekre, hanem a nyereségekre is legyünk tekintettel. Hol találhatunk nyereséget, lehetőségeket rohamosan változó korunkban?

Ami látható, hogy a gépsorok melletti monoton és embertelen munkafolyamatokból teljességgel kiszorul az ember – de nemcsak onnan. Döntéshozó szinteken már jó ideje téma, hogy mi lesz azokkal az embertömegekkel, akik számára nem biztosítható munka? Egyre többször hangzik el megoldás gyanánt a feltétel nélküli alapjövedelem lehetősége, amely alanyi jogon járna minden embernek. Mit tehet az ember, ha majd nem kell dolgoznia? Szórakozhat – hallhatjuk a feleletet, amire a technika elképesztő lehetőségeket kínál. Az antropozófia fényében itt rákérdezhetnénk arra, hogy az ellenerők mi mindent képesek a mozgó képeket bámuló, passzív ember organizmusából elvonni és saját alternatív világuk építésére felhasználni, de ennek a fontos kérdésnek a taglalása jóval meghaladja eme írás kereteit. Térjünk oda vissza, hogy jó-e, ha az ember nem dolgozik?

Rudolf Steiner egyik profétikus előadásában a következőket olvashatjuk: „Először is: miben különbözünk mi az állatoktól? Az állat elmegy, megszerzi táplálékát, ha megtalálja a beleépített ösztön szerint. Ha nincsen elegendő táplálék, akkor éhen kell pusztulnia. Mi az ember előnye? Dolgozik, hogy táplálék keletkezzen. És abban a pillanatban, amikor dolgozni kezd, a gondolat is megjelenik, elkezdődik. És attól a pillanattól kezdve, hogy itt a gondolat, megjelenik a szociális kérdés is. Ha az embernek dolgoznia kell, a munkához indítékra, ösztönzésre van szüksége. Ám az eddig működő indítékok a jövőben nem lesznek meg. Új indítékokra van szüksége az embernek a munkához. Nem is kérdés, hogy minden megint jó lesz-e, ha az emberek újra dolgozni kezdenek – nem, mert ha az emberek a felelősségből merítik lélekhordozó gondolataikat, akkor a gondolatból származó erők átmennek a kézbe, az akaratba, és megjelenik a munka. De minden a gondolattól függ. A gondolkodás maga pedig attól, hogy megnyitjuk-e szívünket a szellemi világ impulzusai számára.”(1)

A feltétel nélküli alapjövedelem gyors közeledésével egy olyan életforma valósulhat az emberiség fejlődése során, ami eddig nem létezett, vagy csak a kiváltságos kevesek osztályrésze lehetett: a táplálék (és más szükségletek) pénzbeli forrása általánosan biztosított, s így elvész a munka évezredes indítéka.

Hogyan tovább? Merre és milyen felismerések mentén léphetünk előre, ha nem kívánunk egy szórakoztató virtuális világ kiszolgált, ugyanakkor kiszolgáltatott felhasználói lenni? A válaszhoz kanyargós út vezet. Ehhez lehet útmutató az Ószövetség egyik mondata az ember lényére vonatkozóan: „Megteremtette Isten az embert a maga képmására.”. Mi ez a hasonlatosság, a teremtő istenséggel közös tulajdonságunk? Az ember is teremtő, létrehozó, alkotó, alakító lény, valódi belső lényegét tevékenységében tudja át- és kiélni! Számos lehetséges alaktó-alkotó tevékenység áll az ember előtt. Amikor azonban nemcsak magunkért, hanem másokért teszünk valamit, az már munka. Dolgozni, másokért tenni létszükségletünket fedező jövedelem ellenében olyasmi, ami gyógyítóan hat az egoizmusra, ugyanakkor: „Aki csak annyit visz be a folyamatba, amennyit ki akar venni belőle, nem is tud annyit nyújtani, amennyire képes lenne, mert csak annyit akar nyújtani, amennyit vissza is tud kapni. Önellátónak lenni annyit tesz, mint keresetért dolgozni. Másokért dolgozni pedig annyit jelent, hogy a szociális szükségszerűségből kiindulva végezzük a munkát.”(2)

Rudolf Steiner a társadalmi hármas tagozódásról írt alapművében (3), a szellemi szempontok mentén szervezett, szabad együttműködésen alapuló munka kapcsán arra is rámutat, hogy a közösségben végzett munka egyesült, belső átélésének milyen szociális hatása is van.
A szervezett munka egy szintlépés a társadalmi életben: „Az ember a munkamegosztás előrehaladtával már nem képes semmit sem önmaga számára tenni, sőt, mindent másokért kell cselekednie.(…) Amilyen mértékben teljesült a munkamegosztás követelménye az újabb időkben, olyan mértékben van jelen az altruizmus, a másokért végzett munka. Amilyen mértékben azonban nem teljesül ez a követelmény, olyan mértékben a régi egoizmus van jelen, ami egyszerűen azon alapszik, hogy az embernek saját magáról kell gondoskodnia.”(2).
Az az emberi alakító-alkotó tevékenység, amelyet nem magunkért, hanem másokért végzünk, annak egyrészt a földi viszonyok ápolása terén van jelentősége, másrészt az egoizmus gyógyítása terén tölt be fontos szerepet. Ezen túl a szellemiben továbbható vetületéről így beszél Rudolf Steiner: “… (a) munka nemcsak magunkért, hanem másokért, amit bizonyos fokig titokban teszünk, amikor a gazdasági életben vagyunk, az adja azokat a legfontosabb impulzusokat, amelyeket impulzusokként a szellemi világba viszünk.”(4).

Pál apostol Krisztus testéről beszél „Nem mondhatja a szem a kéznek: „Nincs rád szükségem”, vagy a fej a lábnak: „Nincs rád szükségem. Ellenkezőleg, a gyöngébbeknek látszó tagok sokkal szükségesebbek.”(6). E test előrehaladó élete feladatokat ró tagjaira, de ennek az életnek az alapja az, ha a részek fel- és elismerik más részek nélkülözhetetlen feladatát. A földi társadalom, illetve szabad emberi önszerveződő közösségek bármely pontján állva, bármely feladatát ellátva a Test újraalkotásán dolgozunk.

Az eddigiekből talán már egyértelművé vált, hogy ha a közeli jövőben meg is szűnnek a munkára okot adó, a test(i szükségletek) felől ható indítékok, akkor elengedhetetlen az, hogy megtaláljuk, megértsük, átérezzük a szellem felől hatóakat. Rudolf Steiner egy másik előadásában oly megelevenítően írja le, ahogy a különböző anyagokban alvó szellem a természeti kincsek kitermelésével, feldolgozásával, azaz az ember munkája által egyfajta ébredésen megy keresztül. A szervezett munka ebben a folyamatban egy újabb lépcsőfok. Ezen az úton fontos küszöb lesz, amikor a munka szellemi megismerésen alapul. Ekkor majd minden közös alakító emberi tevékenységre azt mondhatjuk: alkotás.

A fejlődés feltétele tehát a(z ideális módon hármasan tagolt) társadalomban egy olyan eleven szellemi szféra kialakítása, amely belső, átdolgozott lelkületével képes az érzékfeletti világból a szellemi indítékokat megismerni és azokat hitelesen közvetíteni. Az antropozófia potenciálisan magában hordozza azt a lehetőséget, hogy egy nem életidegen szellemi szféra kialakításához hozzájáruljon. Ezt oly módon teszi, hogy megnevezi az érzékfeletti impulzusok megismeréséhez szükséges lelki minőségeket, elérésükhöz pedig járható utat mutat. „Valódi tudás csak akkor keletkezik, ha az emberben gyökeret vernek a lelket és szívet megragadó erények, amelyek a valóságot, a spirituális világ szellemiségét közvetítik.”(5). Az antropozófia egyik hatalmas hozadéka, hogy leírja az érzékelhető és az érzékeinken túli világok felépítését, életét és kapcsolatát. Legnagyobb ajándéka ezen túl, hogy a tudati lélek korában lehetőséget kínál az embereknek, hogy a belső iskolázás által saját kezükbe vegyék többsíkú lényük átalakítását. Erre az útra már most ráléphetünk: ha nem csupán saját sorsunk alakít minket, hanem felismerjük ennek az iskolázásnak a lehetőségét és szükségét, valamint szabad döntésünk alapján dolgozunk magunkon, az a munkának, az alkotásnak újabb, immár magas fokú és magasztos minőséget ad.

Rudolf Steiner a belső iskolázás alapművéében a következőket írja: „..minden megismerés, amelyet csak azért keresel, hogy a tudásodat gazdagítsd, és magadnak halmozz fel kincseket, eltérít az utadtól, de minden megismerés, amelyet azért keresel, hogy az emberi nemesedés és a világfejlődés útján válj érettebbé, egy lépéssel előbbre visz haladásod során.” (7).
Bizonyos, hogy napjaink eseményei komor fényben tűnhetnek fel, sokszor túlzóaknak, megoldhatatlannak érezzük a feladatokat, esélytelennek a küzdelmet. E pillanatokban érdemes emlékeznünk arra a fontos tényre, amelyre Rudolf Steiner egyszer szűkebb körben világított rá, amikor antropozófus fiatalokkal beszélgetett. E szavai nem csak erőfeszítéseinknek adhatnak újabb lendületet, hanem egyúttal a közös alkotó munka magasabb fokaira is rávilágítanak: azoknak a szellemi gyakorlatoknak a hatóerői, amelyeket az ember nem magáért, hanem másokért végez, meghatványozódnak!

Balogh Gábor

1: Rudolf Steiner: Michael küldetése GA 194
2: Rudolf Steiner: Nemzetgazdasági kurzus GA 341
3: Rudolf Steiner: A szociális kérdés lényege GA 231
4: Rudolf Steiner: A társadalmi rejtély beslő szempontja GA 193
5: Rudolf Steiner által 1924 nyarán Breslauban megtartott ezoterikus órájáról – Koberwitz 1924. c. könyvből
6: Pál apostol 1Kor12
7: Rudolf Steiner: A magasabb világok megismerésének útja GA10