Csanádi József: Étkezési kultúra önismereti szempontból
Az étkezés a mindennapi életmódunk egyik legfontosabb területe, mégis talán az egyik leginkább elhanyagolt része is. A táplálkozás nemcsak fizikai szükséglet, hanem sokkal több rétege is van, amely által teljesebbé válhat az ember és az étel kapcsolata. Jelen cikk hét olyan szempontot kíván megmutatni, amellyel táplálkozásunk minőségét javíthatjuk a mindennapokban. A hét szempontot áthatja az önismeret, hiszen rólunk van szó, fontos hogy önmagunkra lássunk, hogy önmagunkat megtaláljuk!
Művészi élmény: Mi a leggyakrabban átélt művészi élmény, amelyet érzékszerveinken keresztül átélünk? Először a zene, a képzőművészet alkotásai jutnak eszünkbe? És enni szeretünk-e? Miért beszélgetünk olyan sokat arról, hogy mit főzzünk, vagy hogy mit együnk? Miért olyan népszerűek a “főzős” TV műsorok? Lehet, hogy az étkezés is művészi élményt nyújt, csak azért nem jut eszünkbe, mert a „műalkotás” mindig eltűnik? Ha az ételt is művészi alkotásnak tekintjük, akkor új minőségeket vehetünk észre. Minden megismerés az érdeklődésből faladó koncentrált figyelemmel kezdődik, ezért az étel megismerése is. A feltálalt ételt először a szemünkkel „kóstoljuk” meg, hiszen az érzékeléssel kezdődik a táplálkozás! Az emberi lélek számára nem mindegy, hogy hogyan van tálalva egy étel, a harmónikus látvánnyal kezdődik a művészi élmény. Utána jön a többi: a szaglás, ízlelés, az étellel való azonosulás. A befogadó félen kívül van egy másik oldala is az étel-művészetnek. Ez az étel elkészítőjének művészi alkotó folyamata. Mi is a művészet lényege? Létrehozni, megformálni, megteremteni valamit, ami még abban formában nem létezik. Az ételkészítést úgy is fel lehetne fogni, hogy a teremtett alapanyagokból az ember tovább teremt, úgymond befejezi a teremtést. Az ilyen lelkiállapotban való főzés új erőket mozgósít, és az ételkészítés a teremtés áramában való éléssé válik. Amikor örömmel sütünk-főzünk mások számára, akkor mindig belekerül a legfontosabb fűszer az ételbe, ez pedig a szeretet. Hiszen ez az a szer ami legjobban etet. Kedves háziasszonyok, ne tessenek stresszelni, hisz minden emberben ott van a művész! Ha művészi alkotásként állunk hozzá az ebéd elkészítéséhez, akkor mindenképp jobb lesz az eredmény, de akár nagy siker is lehet belőle, és jó étvággyal ehetik a vendégek.
Étvágy: Hát igen, ezt a témát nem kerülhetjük ki! A túlműködött és az alul-működött étvágy sok gondot okoz a modern embernek. Mi is az étel iránti vágy? A vágy mindig olyan felé vonz, ami nincs. Ami már megvan, azután nem vágyakozunk. Az étvágyról való gondolkozás rávilágít valamire, amivel nap mint nap szembesülünk. Arra, hogy a létünk nem teljes, mindig valamit pótolnunk kell kívülről, valamit, ami belőlünk hiányzik. Ez a sóvárgás, a teljesség felé hajt minket. Ha ezt öntudatlanul félreértjük, akkor többet eszünk, mint amire valóban szükségünk van. A mennyiséggel sohasem pótolhatjuk a minőséget! Van egy rossz és egyben jó hír: A túlzott étvággyal nem lehet közvetlenül szembeszállni, nem lehet legyőzni! Mint minden vágyat, így az étvágyat sem lehet következmény nélkül elfojtani vagy kiélni. Az elfojtás a másik szélsőséget hívja be, a kiélés pedig a megcsömörlést. Ezért nem működik például a koplalásos fogyókúra, mert utána a „kiéhezés” után jön a habzsolás. Az egészséges táplálkozáshoz vezető út ezért az (arany) középút, amelyet a tudatos, kiegyensúlyozott életritmussal lehet elérni; ez lép a rossz táplálkozási szokásaink helyére lép.
Szokás hatalma: Ha megkérdezzük magunktól, hogy táplálkozási életmódunk miért olyan amilyen, akkor felismerhetjük, hogy nem igazán mi döntöttünk róla. Hoztuk magunkkal, és úgy alakult, hogy mára a jellemünk része lett. Minden szokással az a nehézség, hogy öntudatlanul, automatikusan végezzük. Étkezésünk gyakran „rohanás közben” történik: bekapunk 1-2 falatot, és utána rohanunk tovább, nem adjuk meg a tiszteletet az ételnek. A modern kor világszemlélete, úgy tekint a táplálkozásra, mint ha az ember egy mechanikus gép lenne. Amíg ez a téveszme vezérli a zembert, addig nem tudja megváltoztatni az életmódját! Van egy mondás, miszerint: „A magyar ember evés közben nem beszél.” Ennek a mondatnak lehet az is az értelme, hogy tudatilag is maradjunk csendben. A folyamatos monologizálás is elvonja a figyelmet az étel átélésétől, érdemes ezért megtisztelni a teremtő lényeket és magunkat is, hogy legalább kis időre odaadóan csendben figyeljünk az evés közben. A világot és benne az embert is ritmusok hatják át (nap, évszak, év, szívverés, légzés, ébrenlét-alvás stb.). Nem könnyű, sőt kimondottan nehéz a rossz étkezési szokásainkat feloldani. Nincs más út, mint létrehozni a megfigyelés, átélés segítségével egy egészséges tudatos táplálkozási ritmust.
Tudatosság: A kisgyermeknek nagy érzékenysége van arra, hogy milyen étel való neki, de még nincs kifinomult értelme, hogy ezt kifejezze. Az egész gyermek egy “érzékszerv” mérlegelő, ítélőerő nélkül. A felnőtt embernek már erős az értelme, ennek áraként elvesztette a gyermekkorában még meglévő érzékenységét. A táplálkozásban a tudatosság egyetlen útja, a már meglévő értelem mellé újra megszerezni az érzékenységet. Amikor a túlzott étvágy vagy a mechanikus szokás hatalma az erősebb, akkor az éberség, a tudatosság mindig gyengül, az ember öntudatlanul táplálkozik. Ezt a két szélsőséges erőt csak akkor lehet legyőzni, ha a gondolkodási ítélőerőt, a mértékletességet, az éberséget erősítjük a tudatunkban! Minél jobban megértjük önmagunk és világ viszonyát az étkezésben, annál jobban megerősödik bennünk egy új erő. Ez az erő tudja megszelídíteni a mértéktelen étvágyat és feloldani a berögzült tudattalan szokásokat. Mit tehetünk, hogy ez az erő megerősödjön? Például a következő egyszerű gyakorlatot végezzük, el, amely tudatos hozzáállást kíván tőlünk, s amely a jellemünket is átalakíthatja. Szépen terítsük meg az asztalt az étkezés előtt! Művészien tálaljunk, díszítsük az ételt, teremtsünk harmóniát a tányéron a színek és formák segítségével! A csend, egy perc várakozás segít abba, hogy tisztelettel fogjunk hozzá az evéshez. Az üres gyomor akkor tud igazán befogadóvá válni, ha a tudat is „üres”, nyugodt, szemlélődő, kiegyensúlyozott. Ezzel a lelki hozzáállással gyengül a túlzott étvágy meg az automatikus szokás, helyette örömben éljük át a jelenben az ételt. Az étel tudatos és örömteli elfogyasztásában segíthet a párunk, családunk is. A nyugodt derűs hangulatnak a megteremtéséhez, akár meg is foghatjuk egymás kezét is az evés előtt. A közösség ereje is támogatja jelenlétet!
Közösség: Csak a modern „felvilágosult” ember eszik egyedül. Ez az életforma csak az utóbbi évszázadokban alakult ki. Régen minden közösségi összejövetel alkalmából közös étkezés adta az összetartozás erejét. Az élet legfőbb eseményei alkalmából közös étkezést volt: születés, keresztelő, eljegyzés, házasság, temetés, diplomáciai fogadások, betakarítás utáni ünnepek stb. Mi történik a közös étkezés során? A hétköznapok nehézségei során sok fal húzódik ember és ember közé, amely elválaszt. Az emberek közötti falak okozzák a közösségek felbomlását, amikor is titkolni való jön létre. Az étkezés erősen bizalmi tevékenység, amely képes a közös étkezés során lebontani a közénk rakódott elválasztó falakat. Valami nagy titok rejlik a közös étkezésben, mintha lényünknek egy kicsit a jobbik része kerülne előtérbe! Az evangéliumokban gyakran találkozhatunk a közös étkezéssel, és érdekesmód mindig valami csodás dolog történik közben! Van egy érdekes fogalom: „kenyeres pajtás” vagy „kenyeres bajtárs”, amely az Osztrák-Magyar Monarchia korából származik. A katonák egymás között osztották meg az élelmet testvériesen, legfőképp a kenyeret. A katonai sorsközösséget, a bizalmat, az összetartozását az étellel fejezték ki. Ez tényleg egy különlegesen szoros közösség, ahol az élet és a halál, az e-világ és a túlvilág határán élték meg a mindennapjaikat.
Szakralitás: Az ember az emberek világában él, és közösséget alkot velük. A világ egységes, de mégis tagolt is, ezért tud az ember mint közösségi lény másik két világhoz is kapcsolódni. Az egyik a teremtett anyagi világ, a másik a teremtő anyagtalan világ. A Föld és az Ég között létezünk. Táplálékainkat a termő Föld, a teremtő Ég és a termelő ember hozza létre. Az autotróf növények a Föld és a Nap erői által hozzák létre a táplálékot a heterotróf élőlényeknek, így az embereknek is. A szakralitás ezeknek a teremtő erőknek, lényeknek felismerésével kezdődik. Az ünnepek alkalmat adnak a magasabb lényekkhez való kapcsolódásra, amiért hálát érezhetünk. De nemcsak magasabb lényeknek köszönhetjük, hogy van, mit ennünk! Gondoljuk csak el, ha holnaptól megszűnnének a méhek, és nem volna, aki beporozza a zárvatermő virágokat. Mit ennénk? Ha nem lenne ember, aki elülteti a magot, öntözi, gondozza a növényeket, akkor mit ennénk? Minél magasabb egy lényben a hála, annál magasabb tudatfokon létezik. A régi szakrális ember étkezési kultuszokban és ételáldozatokban élte meg a hálát, mindenkinek megköszönte, hogy ő ehet, és ezáltal létezhet. Elsősorban a teremtő Napistennek köszönték meg az ételt, aki az életet adja. Ez az élet, amelyet örökké az emberért áldoz fel a Nap, megjelenik a kereszténység egyik fő cselekményében, az utolsó vacsora eseményében. A Krisztus-Nap egy étkezés során nyilvánítja ki az emberek közötti gyógyító erőt, a szeretetet.
Gyógyulás: A táplálkozásnak van egy olyan formája is, amely eltér a hétköznapi étkezéstől, s ez a gyógyulást segíti elő. Ezt kúraszerű táplálkozásnak is lehetne nevezni, ilyen a gyümölcsnap, rizskúra, nyers-koszt kúra, zöldség-gyümölcslé kúra, káposztakúra vagy akár a böjtölés. A kúraszerű étkezés rövidtávon nagyon jól elősegíti a test kipihenését, regenerálódását. A tisztítókúrák alkalmával érdemes csökkenteni a sóbevitelt, a fehérjebevitelt, még jobban figyelni a mértékre. Ezek a módszerek jó tisztító hatásúak, de igazán akkor érik el a hatásukat, ha nem erőszaknak éljük meg a tisztítókúrát, hanem szelídséggel és szívesen végezzük. Mind a „kúraszerű”, mind a „hétköznapi” táplálkozási formának is megvan a maga fontossága, jelentősége. Az értelmi lélek kifejlesztésének korában (a görög-római korban) Hippokratész fogalmazta meg kor egyik jelentős táplálkozási jelszavát: „Amit eszel, azzá leszel!” Ez a gondolat arra alapul, hogy a teremtett világból felvette táplálék a testünkön keresztül a lélekre hat. De vajon, hogy lehetne az ember szabad, ha a lelkére kizárólag a „külső”, természeti erők hatnának? A tudati lélekben van valami, ami csíra-szerűen a szabadságot hordozza. Szembe tud szállni valami bennünk azokkal a „külső” erőkkel szemben, amelyek táplálkozás során a lelkünkre hatnak. A kúraszerű étkezés elősegíti a gyógyulást, az igazi gyógyító táplálékot mégsem a szájon át vesszük magunkhoz, hanem a tudatunk fölötti gyógyító, harmonizáló erőből. Az ember valóban nemcsak kenyérrel, hanem logosszal is él! Ha tudatunk gyógyul, erősödik az ítélőerőnk, finomodik a megismerésünk, akkor választ fogunk találni a testi jelzéseinkre is. A tudati lélek a természetfeletti, teremtő világból merít, ezért a jelszava a következő lehetne: „Amilyen az eszed, azt eszed!”
Asztali áldás
A napszó külső fénye
megszüli, és élteti
nekünk az új gabonát
a testnek lesz e kenyér.
A napszó belső fénye
megszüli, és élteti
nekünk az új ideát
szellemnek lesz e kenyér.
A napszó bennünk fényes
a világ újrateremtése.
Legyen mindig mindennap,
minden léleknek kenyér!