A betegség- és gyógyfolyamat újabb kapcsolatai
„Különösen az orvos hivatásához tartozik hozzá az emberiség iránti szeretet….” GA316
“Ha egy ember rossz, akkor az azért van, mert az, ami A SZELLEMI ELTÉVELYEDÉSként az idők folyamán bekövetkezett, rárakódott a benne lévő morális jóra. Nem az emberi természet rossz. Ez eredetileg igazán jó volt, és éppen az emberi természet konkrét vizsgálata mutatja, hogy lénye legmélyén jó és csak a szellemi eltévelyedés térítette le az embert a morális útról. Ezért az ember morális eltévelyedéseit az idők folyamán ismét jóvá kell tenni. Jóvá kell tenni magukat az eltévelyedéseket és azok hatásait is. (…)
Egy ember megjavítása mindig azon alapul, hogy SZELLEMI ELTÉVELYEDÉSÉT MEGSZÜNTETJÜK. Mire van ehhez szükség?(…) Arra van szükség, hogy higgyen a másik ember és általában minden ember EREDETI JÓSÁGában. Ha egyáltalán szavakban akarunk beszélni a morálról, az első, amit mondanunk kell, az, hogy az emberi természet mélyén mérhetetlen jóság van. Így vélekedett Assisi Ferenc is. És mikor elébe került egynéhány azok közül, akik az említett borzalmas betegségben szenvedtek, Assisi Ferenc, mint jó keresztény körülbelül így gondolkozott: ez a betegség bizonyos mértékben a bűn következménye, de minthogy a BŰN SZELLEMI ELTÉVELYEDÉS és így a BETEGSÉG a SZELLEMI ELTÉVELYEDÉS KÖVETKEZMÉNYE, egy erős és nagy ellentétes erővel kell megszüntetni. Assisi Ferenc látta a bűnösön, hogy bizonyos szempontból hogyan mutatkozik meg külsőleg a bűn büntetése. De látta az emberi természet jóságát is, látta, hogy milyen isteni-szellemi erők vannak az emberi természet mélyén. A minden emberben, még a büntetett emberben is meglévő jóságba vetett óriási hite volt az, amivel Assisi Ferenc különösen kitűnt.
Ez tette lehetővé, hogy megjelenjen lelkében az ellentétes erő, a morálisan adó, morálisan segítő, sőt gyógyító szeretet ereje. S ha, valaki az emberi természet eredeti jóságába vetett hitét valóban teljes erejű impulzussá fejleszti, nem is juthat másra, minthogy szeresse ezt az emberi természetet.
Ez a két impulzus az, ami egy igazán morális élet alapjává válhat. Először is a hit abban, hogy minden emberi lélek mélyén valami isteni van, másodszor az ebből a hitből fakadó határtalan szeretet az emberek iránt. (…) Ami az emberi lélek eredetileg jó alapjai és a tettekben nyilvánuló szeretet együttműködése eredményeként mutatkozik, feljogosít egy olyan jövőbeni perspektívára, hogy minden egyes lélek, ha mégoly mélyre szállt is a szellemi élet magaslatáról, újra megtalálható lesz a szellemi élet számára. Ez a harmadik impulzus a remény, hogy minden emberi lélek ismét megtalálhatja az utat az isteni-szellemi magasságokba. (…) Nem a hit vagy a remény tevékeny. Ezeknek meg kell ugyan lenniük az emberben, de egyedül a szeretet az, ami tevékeny. A szeretet állott a középpontban Assisi Ferenc egyedi inkarnációjában, és tulajdonképpen ez volt a hordozója az emberiség morális értelemben való igazi továbbfejlődésének az Istenség felé.”GA155
„ A betegség sorsszerűségét azért hozzuk át régebbi földi életeinkből a mostaniba, mert régebbi földi életeinkben bizonyos dolgokról nem voltak MEGFELELŐ ELKÉPZELÉSEINK, és ennek következtében válunk fogékonnyá a betegségekre. Ezek a nézeteink a betegségek közvetlen(!) fizikai előidézőiként lépnek fel a mostani földi életünkben. Mindaz, ami az egyik földi életben csupán eszme, érzelem, belső lelki élet volt, az a halál és újabb születés közötti idő átélése után fizikai működéssé változik át az ember életében. Így sok olyan fizikai hatást hordozunk magunkban, ami az előző földi életek idején még csak lelkiség(!) volt bennünk. (…)Ha azonban teljes megértéssel tekintünk arra a tényre, hogy a mostani testünk fizikai működése az előző földi életünk lelkiségének következménye(!), akkor így szólhatunk magunkhoz: amit a betegségből egyébként átvinnénk a következő földi életünkbe, azt most a következő földi élet számára úgy gyógyíthatjuk meg, hogy gondolatainkat eltereljük attól, ami az emberben NEM VOLT MEGFELELŐ, és RÁVEZETJÜK arra, ami már HELYES. Ha például meggyőződünk arról, hogy valamilyen betegség egy korábbi földi életünk materialista lelkületével függ össze, akkor bizonyosak lehetünk abban, hogy ezt a betegséget csak azáltal szüntethetjük meg, ha most spirituális szemlélettel és ideákkal kezeljük.
Mindaz, ami az antropozófiában hat, nem pusztán elmélet akar lenni, hanem közvetlenül összefügg az élettel, érzelmeket, érzéseket támaszt az élet számára.…
/halálunk után, kozmikus utunkon/ …a Nap-szférába azonban teljesen egészséges lélekkel és szellemmel kell belépnünk. Ezért a Merkúr-szférában megszabadítanak bennünket a lélek mindenfajta betegségétől, amit magában hord. Igazi orvostudományt ezért csak akkor tanulhatunk, ha megnézzük, hogy a halottakat hogyan szabadítják meg betegségeiktől a Merkúr- szférában. Ebből érthetjük meg, hogy mit kell tennünk az emberekkel a Földön, hogy megszabadítsuk őket betegségeiktől. (…)Ha a természet beavatási tudományát ilyen módon műveljük, akkor a Merkúr géniuszaira bukkanunk, akik az ember karmájában meghatározott szerepet játszanak. Amikor az ember áthalad a halál és újabb születés közötti életen, akkor először is a Hold lényeinek befolyása révén megtisztulnak a morális jellemzői. Majd a Merkúr géniuszai a betegségeit változtatják át spirituális tulajdonságokká. Így az ember életében átélt betegségeit a Merkúr géniuszai spirituális energiákká, kvalitásokká alakítják át a Merkúr-szférában. Ez rendkívül lényeges összefüggés.” GA240
