Az agroszófia alapjai – I.rész

A holdfázisok nyomában

A földeken dolgozva azzal szembesülünk, hogy növényeinknek olykor azonos körülmények mellett is évenként eltérő a termésük, és másként növekednek. A miértre vonatkozó kérdés újra és újra ott feszül bennünk. Felfele tekintve részben kaphatunk válaszokat, amikor a naposabb idő, a hideg és meleg napok, az esőt hozó felhők erőteljes hatásait tapasztaljuk. Ugyanakkor talán azt is tudhatjuk, hogy régebben még a felhők feletti tényezőkkel is számoltak.

Dr. Rudolf Steiner 1924-ben megtartott koberwitzi mezőgazdasági tanfolyama pontosan ezekre az elfeledett tényezőkre igyekezett nemcsak a gazdák, hanem a természettudományos gondolkodók figyelmét is irányítani. Dr. Eugen Kolisko orvos, fizikus, kémikus és felesége, Lilly Kolisko már korábban fontos kutatásokba kezdtek Rudolf Steiner orvosi előadásai alapján, hogy az egészség és betegség mélyebb, az anyagiságon túlmutató összefüggéseit bizonyítsák. Így a mezőgazdasági tanfolyam után nem feltétlenül új irány jelent meg számukra, hanem „csak” az emberi életre is ható erők újabb színtere körvonalazódott előttük – idővel egyre élesebben. A Kolisko házaspár munkássága igen jelentős mértékben járulhat hozzá az agroszófia elveinek megértéséhez és gyakorlati alkalmazásához.

Visszatérve a koberwitzi előadásokra: Rudolf Steiner igyekszik figyelmünket a felhők fölé, a talaj mélyébe és a közöttük kialakuló változatos és váltakozó életre irányítani. Elsőként a Holdról esik szó, amelynek látványos hatásai ritmikus kapcsolatot mutatnak a földi jelenségekkel (pl. dagály-apály, menses). Látható azonban, hogy a földi élet különböző területeire, lényeire gyakorolt kozmikus hatás igen eltérő Rudolf Steiner szerint:

„Az emberi élet emancipációja a kozmosztól már majdnem teljesen lezajlott. Az állatoké kevésbé, és a növényvilág még nagy fokban benne él a természeti történésben, a földön kívüliben is. Ezért a növényi életet egyáltalán nem lehet megérteni, ha a megértés során nem vesszük figyelembe, hogy a Földön minden létező tulajdonképpen csak visszaverődő fénye a kozmoszbeli történésnek. Az ember esetében ez szétválik, mert az ember emancipálódott. Csak a belső ritmust hordozza. A növény esetében ez az egybeesés még egyértelmű.”

A Hold hatását így jellemzi: „Tegyük fel, hogy éppen elmúltak az esős napok és ezután telihold következik. Igen, a teliholdkor érkező holderőkkel itt a földön valami kolosszális dolog történik: az egész növényi növekedésbe belevágnak. Ezt nem tudják megtenni, ha azelőtt nem volt eső. Beszélnünk kell tehát arról, hogy vajon van-e annak jelentősége magvetéskor, ha bizonyos eső is adódott, s utána a telihold fénye ragyog, vagy gondolkodás nélkül bármikor vethetünk-e? Persze, valami mindig ki fog kelni a vetésből. A kérdés tehát adott: hogyan tudunk a vetéssel az esőhöz és a teliholdhoz igazodni? Mert éppen az, amit a telihold okoz, egyes növényeknél erőteljes és dús hatású, ha előtte eső volt, máskor, gyenge és hiányos lesz, ha napfényes idő után hat. Ilyesmi állt a régi csízióban.”

Majd később még hozzáfűzi: „Egy nagyon fontos, szervező hatású, a terméshozást is szolgáló erő sugárzik a Holdról a növényekre. Ennek hatására emelkedik a növekedési erő a szaporodási erő szintjére. Mindez csak akkor van jelen a Föld egy bizonyos táján, mikor ott telehold van. Ha arrafelé éppen újhold van, akkor a táj nem élvezi a Hold jótékony befolyását. Újhold idején csak az tart ki a növényekben, amit telehold idején felvettek magukba. Már azzal is jelentős eredményeket érhetnénk el, ha tanulmányoznánk: mit lehet elérni, ha vetéskor ezt a holderőt felhasználnánk a csírázás elősegítéséhez. Így tettek a régi indiaiak: a holdfázisok szerint vetettek egészen a XIX. századig.”

Lilly Kolisko a fentieket hosszú éveken át tartó, nagyon körültekintő kísérletekben erősítette meg, ezeket 1936-ban „The Moon and the Growth of Plants”, majd néhány évvel később további kozmikus hatásokat igazoló kutatásaival együtt 1939-ben „Agriculture of Tomorrow” c. műveiben tette közzé.

A kutatásokat tizenöt éven át végezték különböző gabonákkal és zöldségekkel, részben laboratóriumban, részben a szabadban. Utóbbi kísérleteket kukoricával kezdték meg 1926-ban. A magokat Rudolf Steiner javaslata szerint két nappal telihold előtt vetették el, majd a vetést két héttel később, újhold előtt két nappal megismételték. A két nappal telihold előtt elvetett magok nagyon gyorsan kikeltek, amikből erőteljes, egészséges növények fejlődtek. Ellenben a két nappal újhold előtt vetett magoknak több időre volt szükségük a csírázáshoz, és nagyon satnyán nőttek. Az egyértelmű hatás megállapítása céljából évről évre hasonló kísérleteket végeztek többféle növénnyel, és mindig ugyanarra az eredményre jutottak.

Felmerülhet a jogos kérdés, hogy a fejlődés különbségének oka esetleg abban van, hogy két héttel későbbi, azaz fiatalabb az újhold előtti vetés, így elsősorban időbeli és nem növekedésbeli különbségről van szó. Egyértelmű igazolást nyert azonban a további növénykísérletek során, hogy a telihold előtt két nappal vetett növények mindig jóval több virágot és termést hoztak. Ennek igazolására a tetten ért telehold-többlet jelenségét már három egymást követő holdfázisban figyelték és ellenőrizték.

A kísérletek kezdeteinek időbeli felosztása a következő volt:

1. telihold előtt két nappal
2. újhold előtt két nappal
3. a soron következő telihold előtt két nappal

Amennyiben a növekedésbeli különbség csupán az időbeli különbségnek lenne betudható, akkor a harmadik kísérletben (a második teleholdhatás alatt), amelyben legfiatalabbak a növények, egyúttal a legkisebb növényeknek is kellene lenniük, a második, az újholdas vetés közepes lenne, míg az első vetés vezetné a mezőnyt. Igazolást nyert, hogy ez soha (!) nem történik meg, mert az első és a harmadik kísérlet növényei (teliholdak előtt két nappal) sokkal jobban, erőteljesebben fejlődtek, mint a köztes, újhold előtti vetés. Ezt világosan szemléltetik az alábbi, kísérleti vetésből származó sárgarépák képei.

Ugyanezt a törvényszerűséget bizonyítják a paradicsommagokkal szintén sok esztendőn át folytatott kutatások is. Itt is a fenti hármas vetési időpont-minőséget követték az év folyamán négyszer is kéthavonta újravetve, így ellenőrizve az egész évben fennálló Hold-hatást. Amikor a keretbe kiültették a növényeket, újfent igazolódott, hogy azok a palánták, amelyeknek a magját két nappal telihold előtt vetették el, jóval erőteljesebben fejlődtek és teljes sorokat alkottak. Az újhold előtt két nappal vetett magok palántái sokkal gyengébbek voltak, és néhány egyáltalán nem csírázott ki. Ennél a pontnál visszatekinthetünk Rudolf Steiner fentebb idézet, a telehold hatásait taglaló mondataira: „…vajon van-e annak jelentősége magvetéskor, ha bizonyos eső is adódott, s utána a telihold fénye ragyog, vagy gondolkodás nélkül bármikor vethetünk-e? Persze, valami mindig ki fog kelni a vetésből.” Az alábbi öt részből álló vetési sorozatból (telihold, újhold, telihold, újhold, telihold) származó paradicsomok képei magukért és a kozmikus hatásokért beszélnek.

Lilly Kolisko a képekhez még annyit fűz hozzá, hogy a telihold előtt két nappal vetett paradicsomok lombozata mélyebb zöld színű, gyümölcse nedvdúsabb és legalább 60 százalékkal nagyobb terméshozamú volt. Ősszel további különbségek mutatkoztak meg: az újholdas növények lombozata hamarabb sárgult, míg a teliholdas sorozat még friss, üde zöld színt mutatott. A teliholdas paradicsomok termése 1934-ben több mint 100%-kal nőtt, súlyuk 280 és 350 gramm között, míg az újhold erőire bízottak 120-180 gramm között voltak.

Kolisko igazolta Steiner azon szavait is, miszerint bár az újhold előtt (két nappal) elvetett magok a következő növekvő holdat megvárják a talajban, de akkor sem profitálnak annyira a teliholdból, mert az idő, amit a talajban várakozással töltenek, gyengíti az életerejüket. Továbbá beszámol egy kelet-afrikai (kenyai) gazda ellenőrző vetéséről, amelyben a teliholddal vetett kukorica 30-40%-kal többet termett, mint a újholddal vetett.

Kolisko szerint teliholdkor a Hold erői már elkezdenek csökkenni. Két nappal telihold előtt egy jelentős energiaáramlás van jelen, és ha a Hold erőmaximumával kívánunk élni növényeink számára, akkor a vetés idejét a megjelölt időre szükséges időzítenünk.

Fontos kérdés, hogy csak a szemünk előtt megjelenő minőségekre hatnak előnyösen a telehold erői? Kolisko tapasztalatai szerint a teliholdas sárgarépa a vágás után azonnal vizessé válik, míg az újholdas sárgarépa száraz marad. Az ízlelés számára a teliholdas sárgarépa meglehetősen édes, enyhe ízű, ellenben az újholdas sárgarépa kesernyésebb, csípősebb aromájával. Ugyanezt tapasztalták a retek, karalábé és cékla esetében is.

A kísérletek alapján Kolisko azonban óv a túlzottan erős teliholdhatásoktól – ezekről Rudolf Steiner is beszélt koberwitzi tanfolyama során a növényi megbetegedések kapcsán. Ha túl sok eső esett telihold előtt és után is, igen erőteljes teleholdhatás lép fel. Ekkor a termés túl vizes lehet, könnyen megrothadhat. A másik véglet esetén, azaz ha túl sok újhold-erő jut a csírázó növényekbe, a termés túl száraz lesz, pl. karalábé nagyon fássá válik. További érdekesség, hogy a hatásokat immár figyelembe vevő gazdák arról számoltak be, hogy a búza, árpa, zab és más gabonafélék esetében 25%-kal nagyobb terméshozamot értek el, ha két nappal telihold előtt vetették el őket, nagyobb víztartalmú növények esetében (borsó és bab) akár 80%-kal volt nagyobb terméshozam.

Kolisko még számos, a holdfázisokhoz kapcsolódó megfigyelést, népszokást idéz fel könyvében bolygónk legkülönbözőbb helyeiről és életterületeiről. Ezeket a lelkiismeretes, a tudományosság kritériumainak megfelelő kutatásai pontosították, illetve mélyreható megismerést hoztak – kiemelve e fontos hatásokat az ösztönösség és a szájhagyomány homályos teréből. Komoly elkötelezettségének -, hogy Rudolf Steiner szellemtudományos előadásait érthetőbbé tegye, és a mindennapok kihívásaiban a Földet és az embert gyógyítsa – további számos gyümölcse van. Ezek közül több is segítségünkre lesz majd további útunkon, az oly fontos koberwitzi mezőgazdasági tanfolyam megismerése során.