A szellemi magvak csírázásának feltételei

„És valójában azért hívtuk önöket ide, kedves barátaim, hogy igaz antropozófiai értelemben hozzuk létre a szívek harmóniáját.” Karácsonyi Gyűlés 1923.12.24.

Talán csak kevesen vannak azok, akiket ne ragadott volna meg mélyebben egy fa élettel teli sajátos megjelenése. Szövevényes gyökérzetét a felszín alatt – ahol kaotikus terresztikus erők hatnak – elrejti tekintetünk elől, de amint a felszínre tör más minőségek befolyása alá kerülve láthatóvá válik egységes törzse, amelyen elágazások mutatkoznak: egyre több és finomabb ág levelekkel, virágokkal, terméssel tűzdelve.

Rudolf Steiner az 1924-es koberwitzi Mezőgazdasági kurzus alatt mély párhuzamot von egy kimagasló földhányás, domb, általunk összehordott komposzthalom és a fa között. Felvázolja előttünk a folyamatot, ahogy a fa képződése során tulajdonképpen „(…) a föld feltüremkedik, feltornyosodik, körülveszi a növényt, éteri elevenségét a fa köré adja.”(1). Földjeinken is élnek különböző növények, de a fák ágain élő társaik sokkal több asztralitást szomjaznak, igyekeznek kiszakítani magukat az átmenetiségből, utakat keresnek a Nap körén túl járó bolygókhoz: „Itt a fákon azonban sokkal sűrűbb ez az asztralitás. Igen sűrű, úgyannyira, hogy fáink az asztrális szubsztancia gyűjtőedényei.(…) És minden növény gyökere az éteriség kibocsájtására törekszik, és minden növényben a felfelé törekvő erő az asztralitást akarja sűrűbbre vonni. Minden növényben él egy „fa akarok lenni”…”.(2)

A szellemtudomány egy teljesen más szempontjából nézve a növények világát egy misztériumtitok felé közelítünk. Megpillanthatjuk a második királyság lényeiben a fordított ember képét, amint fej-idegrendszerével a Földbe hatol, és végtag-anyagcsererendszerét a kozmosz felé nyitja meg.(3)

Ez csak pár eltérő szempont volt, de minél több ilyen nézőpontunk van, és minél több nyitottság él bennünk megismerni továbbiakat, annál közelebb kerülünk a valósághoz. Erről olvashatunk a meghatározó világnézetek kapcsán is: „Ha meg akarjuk ismerni a világ szövedékét, tudnunk kell, hogy ezen a tizenkét kapun keresztül ismerhetjük meg. Nincs egyetlen világnézet, ami megvédhető, ami jogosult, hanem tizenkét világnézet van. És el kell ismerni, a tizenkettő közül ugyanannyi jó érvet lehet felhozni az egyik alátámasztására, mint bármelyik másikéra. A világot nem lehet egyetlen világnézet, egyetlen gondolat egyoldalú szemszögéből nézni, hanem csak annak mutatkozik meg, aki tudja, hogy körül kell járnia. Ahogy a Nap – még a kopernikuszi világszemlélet alapján is – végigjárja az állatövi jegyeket, hogy tizenkét különböző pontról világítsa meg a Földet, éppen úgy nem szabad egyetlen álláspontra helyezkednünk.” (4) Pedig – Rudolf Steiner szerint – sokszor pontosan ez az, ami számos nehézséget okoz: amikor az embernek egyetlen, illetve egyoldalú álláspontja van.

Ez okból mennyi súrlódást, ütközést élhetünk meg az antropozófiai mozgalomban is! Holott a éppen szellemtudomány alapján tudhatjuk, hogy az ellentétek egyrészt – amennyiben jól közelítjük meg azokat –, a fejlődés mozgatórugói lehetnek, másrészt az eltérő megközelítések gyökerei onnan táplálkoznak, hogy földi születésünkkel egy bizonyos egyedi jellegű gondolkodást hasítunk ki magunk számára az általános gondolati szférából. Ezt az egyoldalú gondolati tartalmat szükséges életünk során sokoldalúvá átdolgozni: „Előítéletekkel teli emberként születtem, és az elfogulatlan gondolkodást az életben kell megszereznem. És hogyan tudom itt megszerezni? Csakis és egyedül úgy, hogy nemcsak az iránt érdeklődöm, amit magam gondolok, amit magam helyesnek tartok, hanem önzetlen érdeklődést alakítok ki minden iránt, amit az emberek gondolnak, és ami eljut hozzám, még ha olyannyira is tévedésnek tartom. Minél inkább a saját makacs véleményével büszkélkedik az ember, és csak ez érdekli, a világfejlődésnek ebben a pillanatában annál jobban eltávolodik a világfejlődéstől, Krisztustól.”(5).

Rudolf Steiner egy előadásában (6) arról beszél, hogy a tolerancia hiánya ma már odáig megy, hogy beszélgetés közben az egyik felet alig hallgatják meg, s amikor a mondandójának csak a negyedéig jutott, a másik fél már beszélni kezd, mert őt nem igazán érdekli, amit az egyik mond, hanem csak a saját véleménye. Pedig az Antropozófia Társaság válságos pillanatai során Rudolf Steiner, amennyire szükségesnek és gyógyítónak tartotta a társaságon belüli, egymás irányában tanúsított tolerancia kifejlesztését, éppen annyira alapvetőnek ítélte meg a pontosságot, amikor antropozófiai tartalmakkal dolgozunk, illetve azokat továbbgondoljuk, továbbadjuk.

Felragyoghat bennünk az a felismerés, hogy ha e kettő kéz a kézben jár, elérhetővé válik a Karácsonyi Gyűlés egyik meghatározó kijelentése: „Ahol igazán szívükben értik az antropozófiát, ott a szívek összedobbanhatnak, anélkül, hogy a fejek összeütköznének.”(7).

A fejek összekoccanásának elkerülése és a szívek együttdobbanásának harmóniája nemcsak a Karácsonyi Gyűlés sokat hangoztatott „szükséges hangulatát” alapozta meg, hanem valóban nélkülözhetetlen alapja bármiféle antropozófiai együttmunkálkodásnak.

„Még azt a kérésemet fejezném ki, hogy törekedjünk arra, hogy a gyűlésnek mindenekelőtt meglegyen a hangulata. Ebből a hangulatból, ebből az antropozófiai hangulatból fakad az, amire a következő napokban szükségünk lesz. És ha meglesz a következő napokban, akkor a jövőben is meglesz, ami felé az Antropozófiai Társaság halad. Szívükre apelláltam, arra a bölcsességükre, amit szívük át tud forrósítani, lelkesíteni. Bárcsak fenntarthatnánk ezt az érzést, forróságot, lelkesedést a következő gyűléseken, hogy igazán termékeny munkát végezhessünk a következő napokban”(8).

A fejek összeütközésénél érthetően antipátia lép fel, ami pusztítóan hat mindenféle megismerő erőre, szellemi folyamatra, amint azt a „Hogyan jutunk el a magasabb világok megismeréséhez?” c. alapmű több megközelítéséből beláthatjuk. Pontosan abba az irányba hat pusztítóan az ellenszenv, amit Rudolf Steiner a Karácsonyi Gyűlés egyik legfontosabb céljának nevezett meg: „…igazi lüktető életnek kell bejutnia az Antropozófiai Társaságba.”(9).

“Megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket.“– János 8:32.

A Karácsonyi Gyűlés rendkívüli pillanata volt az Alapkő Spruch elhangzása, amelynek felvezető szavai úgy utalnak annak tartalmára, mint az „Ismerd meg önmagadat” misztériumige megújítására. Ebben feltárulhat előttünk emberi hármasságunk misztériuma, de mély megismerésének még csak a kezdeteinél tartunk. Az Alapkővel történő munkához és a „lüktető élet” megteremtéséhez egy korábbi ciklus (10) előadásai adnak fontos támpontokat: „Ahogy a gondolati életet akarattal átsugározva a szabadsághoz jutunk, úgy jutunk el a szeretethez, ha akarati életünket gondolatokkal hatjuk át. Cselekvésünk során azáltal bontakoztatjuk ki a szeretetet, hogy az akarati jellegbe gondolatokat sugárzunk; gondolkodásunkban azáltal bontakoztatjuk ki a szabadságot, hogy akarati jelleget sugárzunk bele a gondolatokba. Mivel az ember teljes egészként létezik, ha eljutunk oda, hogy gondolati életünkben megtaláljuk a szabadságot, akarati életünkben pedig a szeretetet, akkor cselekvésünkben a szabadság, gondolkodásunkban a szeretet is működni fog. Átjárják egymást, és gondolattól áthatva, szeretettel fogunk cselekedni, gondolkodásunkat pedig akarat fogja áthatni, amiből viszont a szabad cselekvés származik.” .

A jó szellem csak a viszályt élesen kerülve, szabadsággal és szeretettel áthatott terekben tud alkotóan hatni. A tudati lélek korában – a valódi szellemtudomány által támogatott önmegismerésnek köszönhetően – immár egyre több eszközünk van ahhoz, hogy valóban más minőségű hangulata legyen az antropozófiai együttléteknek. Ennek a lelki atmoszférának a tudatos megteremtése teljességgel időszerű, ami immár a mi feladatunk! Az erre irányuló felismerés, átérzés és akarat hiányában az érzékfeletti világ lényei szinte tehetetlenek. Egyszerre lehet nyomasztó a ránk rótt felelősség súlya és felemelő, megtisztelő a feladat nagysága. Ez az az út, amit Rudolf Steiner 1923. február 27-ei előadásában (11) a Keresztény Közösség közösségépítő kultusza mellé helyezve, az antropozófiai mozgalomból az Antropozófiai Társaságba belépett tagok számára „fordított kultusz”-ként jelölt ki, amely nem „lehozza” az érzékfeletti lényeket az emberek gyülekezetébe, hanem felemeli az emberi lényeket az érzékfeletti lények közösségébe.

Milyen közösség is az az antropozófiai mozgalom és az az Antropozófiai Társaság, amelyeket Rudolf Steiner a Karácsonyi Gyűlés során egyértelműen össze kívánt kötni?

Korunk gyülekező helyei még nem a kultuszra vagy szellemi kinyilatkoztatásokra épülő közösségek terei. A materialista kinyilatkoztatások gyümölcseként olvashatunk arról, hogy „Korunk jellegzetessége például az áruházban kristályosodott ki.”(12). A Karácsonyi Gyűlést megismerve tudatosulhat bennünk, milyen kinyilatkoztatás alapja a különleges sorsközösségünknek, amely Michael érzékfeletti iskolájával vette kezdetét: „Megemlékezhetünk ma arról, jobban mint bármikor, hogy az olyan szellemi mozgalom, mint amit az antropozófia név ír körül, nem földi önkény szülötte. Ezzel pedig mindjárt ülésünk kezdetén felhívnám a figyelmet arra, hogy éppen a 19. század utolsó harmadában tornyosultak egyfelől a materializmus hullámai, míg másfelől e hullámokba hatalmas kinyilatkoztatás villámlott be: olyan szellemi megnyilatkozás, amelyet a fogékony lelkület magába fogadhat a szellemi élet hatalmaitól.” (13).

E „fogékony lelkület” Michael lényének és a michaeli iskola hatása, amely sokkal több, mint praktikus és korszerű kozmikus tudás: valódi, lelkeket összefűző és őket a földi létben egyesíteni akaró, élő erő. „Sok közösség volt már a világban, amelyekben emberek egyesültek, de olyan sajátságos összetartó erő, mint amelyet a michaeli erők hoznak létre, sohasem volt. Ezáltal különös helyzetbe kerül az, aki megtalálja útját világi kapcsolataiból az Antropozófiai Társaságba. Be lehet kerülni más egyesülésekbe, mindig is lehetett, de nem kellett, hogy ez mélyen érintse az emberek sorsát. Az Antropozófiai Társaságba nem lehet úgy belépni – legalábbis akkor nem, ha ez a belépés egészen őszinte és mélyen megragadja a lelket, hogy ez ne befolyásolná lényegesen az illető sorsát.” (14).

A növényi királyság szemlélése kapcsán már láthattuk, hogy a michaeli kor kinyilatkoztatása mennyire új, a valóságban gyökerező megközelítéseket enged és tesz szükségessé, hogy azokat ne csak megpillantsuk, hanem megértsük és kellően átérezzük. Ez a michaeli kinyilatkoztatás nemcsak a makro- és mikrokozmosz jelenségeire vet fényt a legkülönbözőbb szempontokból, hanem e két világ szoros kapcsolatát is feltárja. A szellemtudomány a világmegismerés által önismerethez, az önmegismerés által világmegismeréshez vezethet. Rendkívüli a kontraszt, amikor a materialista kor és kór új katedrálisai, az áruházak hatalmas terein áthaladva érzékelhetjük a vásárló tömegek gondolati szürkeségét és tompaságát, ugyanakkor felidézzük magunkban a michaeli kinyilatkoztatás megvilágosító, életet hozó nagyszerűségét. Alázathoz, együttérzéshez, odaforduláshoz vezethet, ha tudatosítjuk magunkban, hogy a sors által kiválasztva, a kozmikus törvények értelmében csak úgy emelkedhetünk magasabbra, ha mások mélyebbre süllyednek…

Elengedhetetlen az antropozófia, a Karácsonyi Gyűlés céljai alapján, hogy az előbbi és más szellemtudományos tények megismerése során újra meg újra áthassuk lelkünket áhítatos, felemelő érzésekkel: „Mélyen alázatos hangulat kell hogy elfogjon, amikor átéljük, hogy azok a gondolatok, amiket az antropozófia közvetít számunkra, valóban isteni gondolatok, és hogy mi is elgondolhatjuk az Istenek után ezeket a gondolatokat, melyek szerint a világot berendezték.“(15).

A fentiekből következően érdemes visszatérni az igazság kérdésére, mivel Rudolf Steiner a Karácsonyi Gyűlésen erőteljesen igyekezett a tekintetet a látszatról, az első Goetheanum romjairól az ott mindenhol jelenlévő „szellemi magvak”-ra irányítani. E szellemi magvakat, szellemi csírákat úgy írja le, mint amelyek napszerűen fénylenek „És ők az igazság.” Ezek alapján visszapillantva az 1923. január 30-n megtartott előadásra(16), világosan érzékelhető az a nyomaték, ahogyan kitér a ciklusokhoz való kapcsolatunkra: azok jól, helyesen és harmonikusan, de rosszul is bekerülhetnek a fejekbe. Utóbbi esetben az ember helytelenül beszélhet róluk, úgy adhatja azokat tovább, ami belehat a társaság közös életébe. Majd úgy fűzi tovább gondolatait, hogy ha az Antropozófiai Társaság nem hagyományos, azaz halott szervezet, hanem egy organizmus, ami él, akkor meg is betegedhet, és meg is gyógyulhat. Ezért rendkívül fontos megismernünk mindkét folyamat okait és azok összefüggéseit. Az említett ciklus két előadásában is hangsúlyozza a pontosságot, egyértelműen úgy fogalmaz, hogy nagyon fontos gyógyító erő rejlik abban, hogy hozzászokjunk az abszolút pontossághoz: „Az egyik legsürgetőbb szükséglet tehát az, hogy mindig emlékezzünk arra, hogy mindenben, amit mondunk és teszünk, pontosak legyünk.” Amennyiben az Antropozófiai Társaság nem egy mechanizmus, hanem organizmus, úgy ebben az élő szervezetben minden tag egy szervnek felel meg, ezáltal lénye, gondolatai, érzései, tettei saját minőségük által belehatnak az egészbe. Ha az Antropozófiai Társaság az igazságot van hivatva képviselni korunkban, akkor a pontatlan megfogalmazások, a szellemtudományos tények torzítása, egyéni meglátások szellemtudományos tényként való beállítása igen komoly hatással vannak az igazságot hordozó szellemi magvak kicsírázására.

„A jövőben az Antropozófiai Társaságnak olyan helynek kell lennie, amelyen közvetlenül átáramlik az ezoterikus élet, maga is ezoterikusán működik, és egyúttal teljesen tudatában van saját ezoterikus tevékenységének.”(17). A mozgalmunkon belüli tolerancia, a szívélyesség, a belső munka, az igazság iránti lelkesedés és a hozzá való hűség, a szavainkban és tetteinkben való pontosság, továbbá az érdeklődés és felelősségvállalás Társaságunkért olyan éltető erőkkel járják át a csírázó szellemi magvakat, hogy egészséges termésükként megjelenhet az az ezoterikus élet, amely a Társaság számára oly szükséges.

„Már említettem egyszer berni antropozófus barátaink körében, hogy a Goetheanum Karácsonyi Gyűlése arra volt hivatva, hogy új lendületet adjon az antropozófiai mozgalomnak. Ezt nem tudatosíthatjuk eléggé. A Karácsonyi Gyűlés előtt ugyanis az a felfogás uralkodott – legalább is a gyakorlatban, bár talán nem mindenütt -, hogy az Antropozófiai Társaság valamilyen adminisztratív társaságot jelent az antropozófia tartalma és életimpulzusa számára. Ez lényegében így nézett ki, amióta az Antropozófiai Társaság önállósította magát a Teozófiai Társaságtól.

Ennek az Antropozófiai Társaságnak a fejlődése azonban nem haladt úgy, ahogyan haladhatott volna akkor, ha én magam elvállalom az elnökséget vagy valami hasonlót. Mivel ezt tettem, szabad helyzetben voltam a Társaságon belül. Csakhogy a Társaság tagjai nem igazán tudtak mit kezdeni azzal a lehetőséggel, ami így kifejlődhetett volna. Így történt, hogy 1919 után – azt követően, hogy a háborús évek alatt nehezebbé vált a Társaság vezetése – különféle törekvések jelentek meg az Antropozófiai Társaságon belül, amelyek a tagok ilyen vagy olyan ambícióiból eredtek. Ezek azonban alapjában véve kedvezőtlenül hatottak az antropozófia tulajdonképpeni ügyére, amennyiben hatásukra különös mértékben megnövekedett irántunk a külvilág ellenséges érzülete. Kétségtelen persze, hogy ha egy okkult alapokon álló társaságban bizonyos törekvések jelennek meg, akkor végül is – az ezoterikából fakadóan – meg kell engednünk ezeknek a létrejöttét. Hiszen gondolják el: ha kezdettől fogva megakadályoztam volna mindazt, ami kialakulóban volt, akkor ma az érintettek nagy része azt mondaná: ha megtörtént volna ez vagy amaz, akkor az előnyös kifejlethez vezetett volna! – Mégis azt kell mondanom, hogy az antropozófiai mozgalom helyzete ezáltal mind nehezebbé vált a világban.

Nem akarok a részletekbe bocsátkozni, inkább a pozitívumokról beszélek. Szükségessé vált, hogy a Társaságban lassanként megjelenő negatívumokkal valami pozitívat helyezzünk szembe. A Karácsonyi Gyűlés előtt a Goetheanumban mindig azt mondtam: egy ilyenféle pozitív áramlatot, mint amilyen az antropozófiai mozgalom, amely tulajdonképpen egy szellemi áramlat, és olyan szellemi hatalmak és erők vezetik az érzékfeletti világból, amelyek nem jelennek meg itt a fizikai síkon, nem szabad összekevernünk az Antropozófiai Társasággal, amely csupán az antropozófiai impulzus ápolására irányuló adminisztratív társaság, már amennyire képes erre.

Most a Goetheanum Karácsonyi Gyűlése óta azonban ez a helyzet teljesen megváltozott. Csak e változás szempontjából van értelme annak, hogy én magam vegyem át az elnökséget, egy vezetőséggel együtt, amely egységes organizmusként képes lesz a legintenzívebben munkálkodni az antropozófiai mozgalomért. A feltétel tehát az lett, hogy az antropozófiai mozgalom most már teljesen egybefonódjon az Antropozófiai Társasággal! Ami tehát a Karácsonyi Gyűlés előtt még nem volt igaz, az alapvetően megváltozott a Karácsonyi Gyűlés után. Az Antropozófiai Társaságnak az antropozófiai mozgalommal kell egyesülnie, ahogyan ez a világban megjelenik. E célból azonban szükségessé vált, hogy az antropozófiai mozgalmon átáramló ezoterikus impulzus ténylegesen behatoljon az Antropozófiai Társaság egész működésébe. Ezért a dornachi Karácsonyi Gyűlést követően feltétlenül el kell ismernünk, hogy a dornachi elnökség beiktatása maga is ezoterikus esemény volt, annak érdekében, hogy igazi ezoterikus áramlat kerüljön be a Társaságba. Az elnökség beiktatását, tehát mint rejtett tettet kell néznünk. Az elnökség ilyen feltétel mellett alakult meg.

Ahhoz is ragaszkodnunk kell, hogy az Antropozófiai Társaság nem lehet csupán adminisztratív társaság az antropozófia számára, hanem magát az antropozófiát kell érvényesíteni mindenben, ami a Társaságban történik. Magának a cselekvésnek kell antropozófiainak lennie. Ez úgy látszik, igen nehezen ver gyökeret az emberek tudatában. Pedig e mélyreható átalakulásnak lassanként be kellene hatolnia minden kedves barátunk tudatába.”(18).

Balogh Gábor

Megjelent az ANTROPOSOPHIA LAP 2023. Húsvéti számában

Forrás:

1. Rudolf Steiner: A mezőgazdálkodás gyarapodásának szellemtudományos alapjai (GA327)

2. ugyanott

3. bővebben Rudolf Steinertől itt: A Bhagavad Gita és a Pál levelek (GA142), Általános embertan (GA293),
A templomlegenda és az aranylegenda (GA93), A Világ, a Föld és az Ember (GA105)
4. Rudolf Steiner: Az emberi és kozmikus gondolat (GA151)

5. Rudolf Steiner: A társadalmi rejtély belső szempontja (GA193)
6. Rudolf Steiner: Antropozófiai közösségalakítás – 1923.02.28. – (GA257)
7. Rudolf Steiner: A karácsonyi gyűlés. Az Általános Antropozófiai Társaság megalapítása (GA260)
8. ugyanott
9. Rudolf Steiner: A karmikus összefüggések ezoterikus vizsgálata VI. (GA240)
10. Rudolf Steiner: Híd a világ szellemisége és az ember fizikai léte között (GA202)
11. Rudolf Steiner: Antropozófiai közösségalakítás (GA257)
12. Rudolf Steiner: A spirituális ökonómia elve és a reinkarnáció (GA109)
13. Rudolf Steiner: A karácsonyi gyűlés. Az Általános Antropozófiai Társaság megalapítása (GA260)
14. Rudolf Steiner: A karmikus összefüggések ezoterikus vizsgálata III. (GA237)
15. Rudolf Steiner: Krisztus és az emberi lélek (GA155)
16. Rudolf Steiner: Antropozófiai közösségalakítás (GA257)
17. Rudolf Steiner: A karmikus összefüggések ezoterikus vizsgálata IV. (GA238)
18. Rudolf Steiner: A karmikus összefüggések ezoterikus vizsgálata VI. (GA240)