Michael érzékfeletti iskolája VII.
Dornach, 1924 szeptember 19.
“Már utaltam arra a nagy érzékfeletti iskolára, amely magának Micahelnek a vezetése alatt zajlott le a XV. és a XVI. században. Akik részt vettek ebben az iskolában, azok számára olyan élet kezdődött, amelynek során erőket kellett kifejteni, és olyan tevékenységeket kellett véghez vinni a szellemi világban, amelyek kihatottak a fizikai világra, teljesen annak érdekében történtek. Így éppen ennek az iskolának az idejét követően fontos feladat jutott egy személységnek, Nagy Sándor individualitásának akinek folytatódó életeiről már beszéltem. Arra is felhívtam már a figyelmüket, hogy Verulami Baconban az újratestesült Harun al Rasidot kell látnunk. Bacon nézetei éppen a finomabb szellemi törekvések tekintetében gyakoroltak jelentős, mértékadó befolyást az egész azutáni szellemi fejlődésre, de érdekes, hogy Baconban a régi spiritualitásnak valamilyen, mondhatnánk, beteges kifejlődése figyelhető meg, ami nála már Harun al Rasidként is jelen volt. Így azt látjuk, hogy Bacon impulzusából démoni lények egész serege árad szét. Ez érzékfeletti módon szinte betölti a világot – fizikai, bár természetesen nem látható alakban -, úgy értem ezt, hogy a fizikai világot démoni lények árasztják el. Főként Nagy Sándor individualitásának jutott az a szerep, hogy szellemileg küzdelmet folytasson Lord Bacon e démoni képzetei ellen.
Hasonló rendkívül fontos tevékenységek történtek lent is, különben a XIX. század materializmusa még sokkal pusztítóbb módon tört volna be. A szellemi és a fizikai világ kölcsönhatásában lejátszódó ilyen irányú tevékenységek azután Michel áramlatába tömörültek, mígnem a XVIII. század végén és a XIX. század elején az érzékfeletti szférában végbement egy jelentős kultusz, amit egyszer már említettem. Az érzékfeletti világban akkoriban végrehajtott kultusz reális imaginációkban szellemi módon játszódott le. Azt mondhatjuk, hogy a XVIII. század végén és a XIX. század elején közvetlenül a fizikai világgal határosan, egészen közel – természetesen szellemi értelemben – egy érzékfeletti történés bontakozott ki kultikus cselekvések formájában. Ez a szellemi élet, a kozmikus lények, a hierarchikus lények megnyilatkozása volt hatalmas képekben a kozmosz nagy éteri hatásaival és az ember földi működésével összefüggésben. Érdekes, hogy ebből az érzékfeletti kultikus cselekvésből egy alkalmas pillanatban, mondhatnám, egy miniatűr képecske áramlott be Goethe lelkébe. Ezt az átalakított képecskét írta le „A zöld kígyóról és a szép Liliomról” szóló meséjében. Ez egy olyan eset, amikor csak enyhén tör át valami. Ezen az érzékfeletti kultuszon elsősorban azok voltak jelen, akik mindig is részt vettek Michael áramlatának érzékfeletti és fizikai megnyilatkozásában.
Mindezekben rendkívül nagy szerepet játszott az a személyiség aki legutóbb Tycho de Brahéban élt. Mindig azon munkálkodott, hogy az úgynevezett pogányság és a régi misztériumok lényegének nagy, alapvető impulzusait megőrizze a kereszténység jobb megértése érdekében. A kereszténységhez akkor csatlakozott, amikor Herzeloyde lelkeként élt. Most arra törekedett, hogy mindazt bevezesse a keresztényégbe, amit Julianus Aposztata beavatásakor kapott. Éppen ez volt különösen fontos azoknak a lelkeknek, akikről nemrégiben beszéltem. Ugyanis ezzel az áramlattal áll kapcsolatban az a nagyszámú lélek, akiket most az antropozófiai mozgalomban találunk, vagy akik őszintén közelednek az antropozófiához. Michael áramlatának belső természete és lényege vonzza őket. Tycho de Brahénak jelentős befolyása volt arra, hogy ezek a lelkek a XIX. század végén és a XX. század elején előkészítve érkezzenek le a Földre, vagyis, hogy Krisztust ne csak úgy lássák és érezzék, ahogyan a különböző vallási felekezetek látják és érzik, hanem ismét egészen magasztos kozmikus nagyszerűségében, mint kozmikus Krisztust. Erre készítették fel őket érzékfeletti módon a halál és az újabb születés között Tycho de Brahe hatása révén is. Ez a személyiség tehát éppen Michael áramlatában játszott rendkívül jelentős szerepet.
Hiszen mindig Michael hamarosan bekövetkező korszakára tekintettek, mindenkor erre utaltak, a régi érzékfeletti iskolában a XV. és XVI. században, és később is, az érzékfeletti kultusz idején, amikor az érzékfeletti világból kiindulva mintegy be kellett vezetni Michael földi korszakát. Jeleztem már, hogy chartres-i működése után számos platóni irányultságú lélek a szellemi világban maradt. A chartres-i képek gyűjteményéből ma más képeket raktam ki: a próféták képeit, és Chartres egészen csodálatos építészetének képeit. A platóni szemléletű chartres-i tanítók individualitásai tehát fent maradtak a szellemi világban. Inkább az arisztotelikusok szálltak le. Sokan dominikánusok lettek, de bizonyos idő múlva kapcsolatba kerültek és érzékfeletti módon együttműködtek a szellemi világban tartózkodó platonistákkal. Így azt mondhatjuk, hogy a platonista lelkek hosszú ideig fent maradtak. Legnagyobb személyiségeik máig sem jelentek meg újra a Földön, hanem megvárják a XX. század végét. Az antropozófiai mozgalom áramlatába azok a lelkek érkeznek nagy számban, akiket Michael érzékfeletti tettei vonzottak, és őszinte szívvel közeledtek ehhez a spirituális mozgalomhoz. Azt mondhatjuk, hogy ami az antropozófiában él, annak Michael XV-XVI. századi iskolája adott először ösztönzést, valamint az az érzékfeletti kultusz, amely a XVIII. század végén és a XIX. század elején ment végbe.
Ez az oka annak, hogy misztériumdrámáimban erre az érzékfeletti kultuszra utalva az első misztérium hasonló vonásokat mutat, mint Goethének „A zöld kígyóról és a szép Liliomról” szóló meséje, jóllehet sokban el is tér tőle. Ezeket a dolgokat, amelyek reális szellemi impulzusokat akarnak kifejezni, hogy úgy mondjam, nem szophatjuk az ujjunkból, hanem teljesen a szellemi világgal való összhangban kell megragadnunk őket.
Korunkban az antropozófia mozgalma kapcsolódott Michael időközben elérkezett uralmához, és az a hivatása, hogy megértse és kifejezze Michael jelenlegi korszakának lényegét évszázados, sőt évezredes működésének értelmében, és hogy a jelenben, amikor Michael egy különösen jelentős pillanatban kezdi meg ismét szellemi vezetését a Földön, ilyen irányban tevékenykedjen. Michael áramlatának belső ezoterikus jellegében rejlik, hogy egészen határozottan kirajzolódik az, ami ebben az évszázadban történni fog.
Látják, kedves barátaim, ha az antropozófiát mai tartalmának megfelelően visszafelé követjük, akkor nem nagyon találjuk meg annak földi előkészítését. Ha a ma megjelenő antropozófiától csak egy kissé megyünk vissza, és elfogulatlanul keressük annak forrásait a XIX. században, és értelmünket nem homályosítja el semmiféle filológiai szőrszálhasogatás, nem találunk rájuk. Legfeljebb a spirituális szemlélet bizonyos nyomaira bukkanhatunk, amelyeket csírákként használhattunk fel az antropozófia felépítéséhez, de csak nagyon gyéren. Az antropozófia korábbi földi előkészítése tulajdonképpen nem történt meg.
Az érzékfeletti világban azonban annál intenzívebb volt ez az előkészítés. Mindannyian tudjuk, hogy Goethe működése mennyiben járult hozzá még halála után is az antropozófia kialakulásához, még ha könyveimből ez nem is tűnik ki. A legfontosabb dolgok azonban éppen az érzékfeletti síkon zajlottak le. Ha visszafelé követjük a XIX. század szellemi életét Goethéig, Herdeng vagy akár Lessingig, kétségkívül már akkor is igen erőteljes szellemiséget látunk, ami hatott a XVIII. század végének és a XIX. század első felének egyes szellemeire. Ez Hegelnél például erőteljes absztrakciókban jelenik meg, Schellingnél inkább elvont képekben, de mindenesetre határozottan szellemi módon. „A filozófia rejtélye” című művemben Schelling és Hegel jellemzéséből felismerhető, hogy ennek a világszemléleti fejlődésnek a szellemi-lelki mivoltában olyasmire akartam rámutatni, ami később beleáramolhatott az antropozófiába. „A filozófia rejtélyéiben, mondhatnám mintegy a kedélyvilág útján próbáltam megragadni a megjelenő absztrakciókat. Itt különösen a Hegelről szóló fejezetre gondolok, és néhány Schellingről kifejtett témára.(…)
Ha ma feltekintünk arra, ami az érzékfelettiben működik, és ismerjük az antropozófia ehhez fűződő kapcsolatát, illetve a történelemre vonatkozó kutatásokat teljesen konkréttá tesszük, és kiterjesztjük a valóságos szellemi életre is, akkor mindez nagy mértékben segítségünkre lehet. A Földön már nem kevés olyan lélek él, aki őszintén törekszik az antropozófiára, és mindig közel állt Michael áramlatához. Eközben az érzékfeletti világban számos lélek maradt, köztük elsősorban a chartres-i tanítók. De a fizikai világban élők és a szellemi világban élők között mindenkor megvan az a törekvés, hogy működésüket egyesítsék. Ha a XX. század perspektívájának kutatásában valamilyen jelentékeny segítőt keresünk, olyat, aki mintegy tanácsot tud adni az érzékfeletti világra vonatkozóan, amikor szükségünk van az ilyen impulzusokra, akkor ilyen lehet számunkra Julianus Aposztata, illetve Tycho de Brahe individualitása. Jelenleg nincs itt velünk a fizikai síkon, de valamiképpen mindig jelen van, és felvilágosítást ad, különösen a XX. században várható folyamatok tekintetében. Mindezt összefoglalva kiderül számunkra, hogy akik ma csatlakoznak az antropozófiához, azok lelküket arra is előkészítik, hogy a halál és újabb születés közötti életük lehetséges lerövidítésével újra megjelenjenek a XX. század végén, és együtt munkálkodjanak a chartres-i tanítókkal, akik most még fent maradtak a szellemi világban.
Kedves barátaim, tudatosítanunk kellene magunkban, hogy az antropozófia mozgalmának egyik leglényegesebb vonása, hogy további működésre hivatott, és hogy a XX. század végén nemcsak a legjelentősebb szellemek, de szinte valamennyi lélek újra megjelenik a földi síkon. Mégpedig éppen azért, mert ekkor kell majd az ember szellemi, spirituális élete számára egy hatalmas impulzust adni a Földön. Különben a földi civilizáció végképp lehanyatlik, aminek előjelei már igen erősen mutatkoznak. Ilyen értelemben szeretnék szívükben lángra lobbantani valamit, amire mindannyiunknak szüksége van ahhoz, hogy már most úgy megerősítsük a szellemi életet az antropozófiai mozgalomban, hogy majd megfelelően előkészítve jelenhessünk meg abban a nagy korszakban, amelyben egy lerövidített érzékfeletti élet után ismét cselekedhetünk a Földön, és amelyben a Föld megmentését annak legfontosabb lakói mindenekelőtt az antropozófusoktól fogják várni. Gondolom, már a jövő perspektívája is fellelkesítheti és olyan érzésekre indíthatja az antropozófusokat, amelyeket energikus, tetterős, lelkes módon hordozhatnak mostani földi életükben, hogy ezzel előkészítsék magukat a század végére, amikor az antropozófia hivatott lesz arra, hogy mindazt megvalósítsa, amire utaltunk.”
Rudolf Stener: A karmikus összefüggések ezoterikus vizsgálata IV. – forrás: antropozofia.hu
