Michael iskola

Az alábbiakban olvashatóak Rudolf Steiner Michael égi iskolájára vonatkozó közléseinek leglényegesebb részei. A korábban és bővebben közreadott vonatkozó előadások ITT olvashatóak

„Aki valóban vágyik az antropozófiára, annak lelkében – ma még nem tudatosan, az emberek még nem tudnak róla, de majd tudni fogják – mindannak utóhatása él, amit egykor Michael körében magába fogadott, mint égi antropozófiát, amely a földit megelőzte. Mert Michael tanításai olyanok voltak, hogy előkészítették azt, aminek a Földön antropozófiává kellett válnia. Így a Földön létrejövő antropozófiát kétféleképpen készítették elő: a XV. századtól kezdve a nagy érzékfeletti iskolában, és a XVIII. század végén, XIX. század elején az érzékfeletti létben megjelenő imaginatív kultuszban. Itt hatalmas imaginatív képekké formálódott az, amit a michaeli tanítványok annak idején az érzékfeletti iskolában tanultak. Így készítették elő a lelkeket, akik azután leszálltak a fizikai világba, és akik mindezen előkészítések révén ösztönzést kaptak arra, hogy afelé haladjanak, aminek a Földön antropozófiaként kell hatnia.”GA237

“ A lényeges számunkra itt a következő: a XX. században összegyűlik a Földön bizonyos számú ember az Antropozófiai Társaságban, ami a XIX. század első felében úgy készült elő, hogy ezek a ma megtestesült, nagy számban összegyűlt emberlelkek a fizikai világba való leszállásuk előtt már találkoztak a szellemi világban. És akkor bizonyos számú lélek együttműködve olyan kultuszt hozott létre a szellemi világban, amely előkészített bennünk egy szellemi irányultságot, majd ezek a lelkek megtestesülve most az Antropozófiai Társaságban gyűlnek össze. Aki ezeket a lelkeket a testükben is fel tudja ismerni, az felismerheti azt is, hogy a XIX. század első felében együttműködött velük, amikor az érzékfeletti világban hatalmas kozmikus imaginációk tanúja volt. Ezek az imaginációk azt ábrázolták, amit így nevezhetnék: az új kereszténység. Ott bizonyos lelkek összegyűltek – ahogyan most a testükben itt vannak a Földön – annak érdekében, hogy a kozmikus szubsztanciákból és kozmikus erőkből majd a földi realitásba átültessenek valami kozmikusan nagy jelentőségűt, ami e hatalmas képekben nyilatkozott meg. Ez annak ősképe volt, aminek mint tanításnak és antropozófiai cselekvésnek meg kell valósulnia itt a Földön. Ha az antropozófusok, akik most együtt vannak, felismernék ezt, akkor nagy részük elmondhatná: igen, ismerjük egymást, együtt voltunk a szellemi világban is, és átéltük egy érzékfeletti kultusz hatalmas kozmikus imaginációit. Ezek a földi antropozófiai mozgalom előkészítésére összegyűlt lelkek lényegében véve azt készítették elő a XIX. század első felében, a szellemi világban, amit Michael áramlatának szoktam nevezni. (GA240)

“… arról van szó, hogy az Antropozófiai Társaság megragadja belső feladatát, ami abban áll, hogy Michael az emberi gondolkodást ne vonja kétségbe. Ebben nem lehet fatalistának lenni. Azt kell mondanom: az embernek az Istenekkel, magával Michaellel kell együttműködni. Michael szellemileg úgy hat az emberre, hogy a földön a szellemiség világítson, az ember saját intelligenciája növekedjen, amivel az ember egyúttal szellemi emberré válhat. Ez jelenti Michael uralmát. Ezért kell küzdenünk az antropozófiai mozgalomban. …, hogy a platonisták és arisztotelikusok összekapcsolódásával az antropozófia bizonyos kulminációt érjen el a XX. század végére a földi civilizációban. Ha ez a munka meg tud felelni annak a célnak, amit Michael kitűzött, és amire törekszik, akkor Európa, a modern civilizáció kijut hanyatlásából. Másképpen semmi esetre sem! A civilizációt csak Michael megértésével vezethetjük ki jelenlegi hanyatlásából.” 
(GA240)

„Azoknak a lelkeknek, akiket karmájuk az antropozófiai mozgalomhoz vezetett, lehetővé kell tenni, hogy rátekinthessenek arra, amit a Nap-szférában Michael és az övéi cselekedtek Gábriel földi uralma idején. … régebben nem dolgoztak ki olyan karmát, mint most azok számára, akiket az említett értelemben arra rendeltek, hogy antropozófusok legyenek. A korábbiakban szellemileg sohasem dolgoztak úgy a halál és újabb születés között a Nap-szférában, mint ahogyan most Michael földi feladatoktól mentesült befolyása alatt lehetővé vált.

Ekkor az érzékfeletti szférákban megtörtént az az esemény, amelyre ma a legtöbb antropozófus szívének legmélyén emlékszik, jóllehet csak öntudatlanul, homályosan, álomszerűen. Egy antropozófus helyesen teszi, ha szívére gondolva ezt mondja: itt belül ma talán még öntudatlanul egy titok rejtőzik bennem, Michael XVI., XVII., XVIII. században, a földöntúli szférákban véghezvitt cselekedeteinek visszfénye. Mostani Földre szállásom előtt szellemileg ott dolgoztam Michael vezetésével, aki különleges tettet hajtott végre, mivel szabaddá vált megszokott feladataitól. Mert Michael összegyűjtötte csapatát, összegyűjtötte azokat a szellemi lényeket, akik az angyalok és arkangyalok szférájából hozzá tartoztak, de összegyűjtötte azokat az emberi lelkeket is, akik valamilyen kapcsolatban álltak vele, és így keletkezett valami olyasmi, amit egy hatalmasan kiterjedő érzékfeletti iskolának nevezhetnénk. Ahogyan a XIII. század elején az együttműködő platonisták és arisztotelikusok mintegy égi tanácskozást folytattak, úgy a XV. századtól kezdődően és egészen a XVIII. századba nyúlóan egy érzékfeletti iskolázás zajlott le Michael közvetlen vezetésével, minthogy ennek legfőbb tanítójául a világrend magát Michaelt választotta ki. A XIX. század első felében történő, hatalmas imaginációkban lefolyó érzékfeletti kultuszt tehát, számos emberi lélek érzékfeletti iskolázása előzte meg, olyan iskolázás, amelynek tanításait ezek az emberi lelkek most öntudatlanul hordozzák magukban. Az iskolázás közvetlen hatása abban nyilvánul meg, hogy ezek az emberi lelkek most vonzódnak az antropozófiához. Az antropozófiához való vonzódás tehát ennek az iskolázásnak az eredménye. Így elmondhatjuk, hogy egykor, a XV. század végén Michael összegyűjtötte isteni és emberi csapatát a Nap-szférában, és hosszú időszakon át mintegy a következőképpen szólt hozzájuk:

Amióta az ember az emberiség története szerint alakban népesíti be a Földet, léteztek misztériumok a Földön: Nap-misztériumok, Merkúr-misztériumok, Vénusz-misztériumok, Mars-misztériumok, Jupiter-misztériumok, Szaturnusz-misztériumok. Az istenek ezekbe a misztériumokba küldték le titkaikat, itt nyertek beavatást a megfelelő emberek. Így megtudhatták a Földön, hogy mi történik a Szaturnuszon, Jupiteren, Marson stb., és hogyan hat mindez a földi emberiség fejlődésére. Mindig voltak olyan beavatottak, akik érintkeztek a misztériumokban az istenekkel. (…) Misztériumhelyeket találunk, látjuk, amint beáradt a misztériumokba az égi bölcsesség, ahogyan az emberek beavatást nyertek általa, ahogyan a kozmikus intelligencia éppen Napunk szent helyéről jutott le az emberekhez, úgy, hogy az emberiség nagy tanítóiban spirituális eszmék, gondolatok, fogalmak támadtak, de ezekhez Napunk megszentelt helyéről kapták az inspirációt. Ez most véget ért a Földön. A Föld régi korszakaira visszapillantva látjuk, ahogy mindez fokozatosan eltűnik az emberiség fejlődéséből Nagy Sándor korában és ennek utóhatása idején, odalent az emberek között pedig mindinkább a földivé vált intelligencia terjed el. De számunkra megmarad ez a látvány: látjuk azokat a titkokat, amelyekbe beavatták egykor a misztériumok beavatottjait. Tudatosítsuk most magunkban ezeket! Ébresszük ennek tudatára azokat a körülöttem levő szellemi lényeket, akik sohasem jelentek meg földi testben, hanem csak éteri formában élnek. De ébresszük ennek tudatára azokat a lelkeket is, akik sokszor jártak földi testben a Földön, most azonban éppen itt vannak, és a Michael-közösséghez tartoznak, ébresszük ennek tudatára ezeket az emberi lelkeket is. Vázoljuk fel azon lelkek számára, akik az intelligencia módján kötődnek hozzám, Michaelhez, azt a nagy beavatási tanítást, amely egykor régi módon áramlott le a Földre a misztériumokon keresztül. Ekkor „átvették” – ha használhatok ilyen összefüggésben egy kissé triviálisan hangzó földi kifejezést – a régi beavatás bölcsességét.”GA240

„A mögött, ami az emberi lelkekben a XV. század kezdetén történelmileg lejátszódott, valami hatalmas dolog áll. Ez a hatalmas valami éppen azalatt mutatkozott, mialatt Michael tanítványai a tanításokat az érzékfelettiségben magukba fogadták. Utoljára Atlantiszban történt ilyesmi, amikor a kozmikus intelligencia még kozmikus maradt, azonban birtokába vette az emberek szívét. Most ehhez hasonló történt, ami a mostani földi terület számára, szellemi villámokban és mennydörgésekben robbant ki. Igen, ez így történt. Ebben a korszakban, amely a földi megrázkódtatásokat megélte, melyben a rózsakeresztesség elterjedt, amikor mindenféle sajátságos dolog történt, ami történelmileg is követhető, ebben a korszakban a Föld, az érzékfeletti világokban lévő szellemeknek hatalmas villámok és mennydörgések tombolása közepette mutatkozott meg. A Szeráfok, Kerubok és Trónok ekkor vezették át a kozmikus intelligenciát az emberi szervezetbe, az idegek és az érzékelés szervébe: a fej organizmusba. Újból olyan esemény történt, amely ma még nem mutatkozik meg tisztán, majd csak évszázadok és évezredek múltával fog megmutatkozni, és amely abból áll, hogy az ember teljesen átalakul. Az ember azelőtt szívember volt, ezek után fejemberré lett. Az intelligencia saját intelligenciájává vált az érzékfeletti létből nézve, ez hallatlanul jelentős. Itt megnyilatkozik mindaz a hatalom és erő, ami az Első Hierarchia, a Szeráfok, Kerubok, és Trónok hatáskörébe tartozik. Ők azáltal nyilatkoztatják meg hatalmukat és erejüket, hogy a szellemiséget nem csak a szellemiségben kormányozzák, mint Dynameis, Exusiai és Kyriotetes, hanem a szellemiséget beleviszik a fizikaiságba, a szellemiséget a fizikaiság alkotójává teszik. Ezek a Szeráfok, Kerubok és Trónok olyan tetteket hajtottak végre, amelyek – mint mondottam – csak eonok elmúltával ismétlődnek meg. Azt lehetne mondani: amit Michael az akkori időkben övéinek tanított az, lent a földi világban villámlás és mennydörgés közepette jelent meg. Meg kell ezt érteni! Mert ezeknek a villámlásoknak és mennydörgéseknek, kedves barátaim, lelkesedéssé kell válniuk az antropozófusok szívében és lelkében!”GA237

„Hatalmas, átfogó mennyei iskola volt ez. Ebben Michael azt tanította, amit ő maga többé már nem kormányozhatott. Ez valami rendkívüli volt, és mélységesen nyugtalanította az ahrimáni démonokat a Földön, éppen a XV-XVII. században, átnyúlva a századba is. Ezeket rettentő izgatottság kerítette hatalmába, és így sajátságos dolog történt, olyasmi, ami egyfajta poláris ellentétet hozott létre a kor égi és földi tettei között. Fent a szellemi világban ott van a magasztos iskola: ez új módon foglalja össze a régi beavatási bölcsességet az érzékfeletti szférában, és az előzőleg erre kijelölt emberi lelkek haláluk és újabb születésük között most felemelik az intelligens tudatba, a tudati lélekbe azt, ami korábban, a régi korokban az értelmi vagy kedélylélekben, illetve az érzőlélekben és a többi részünkben élt, mint az ember bölcsességtulajdona. A belső szóban beszélés módján, ami sok tekintetben egyúttal szigorú is, Michael kifejtette övéinek a világ összefüggéseit, a kozmikus összefüggéseket, az antropozófiai összefüggéseket. Ezek a lelkek olyan tanítást kaptak, amely feltárta előttük a világ titkait. Lent a Földön viszont az ahrimáni szellemek működtek. És szükséges, hogy ezen a helyen egészen leplezetlenül mutassak rá az igazság egy olyan titkára, amely külsőséges szempontból bizonyára nem tűnik elfogadhatónak a jelenlegi civilizáció nézőpontjából, de az antropozófusoknak ismerniük kell ezt az isteni titkot, hogy helyes módon vezessék a civilizációt – ahogy utaltam rá – a XX. század végének idején.

Míg Michael odafent tanította csapatát, addig közvetlenül a Föld felszíne alatt valamiféle földalatti ahrimáni iskolát alapítottak meg. Elmondhatjuk ezért, hogy a Föld feletti régióban a Michael-iskola van, az ahrimáni ellen-iskolát pedig abban a régióban hozták létre, amelyen állunk – mert a föld alatt is szellemiség működik és tevékenykedik. Mivel akkor, éppen abban az időben nem áramlott le semmiféle impulzus Michaeltől a Földre, hogy égi inspirációt adjon az intelligenciának, és mivel így az intelligencia kezdetben magára maradt a Földön, azért most annál inkább azon igyekeztek az ahrimáni csapatok, hogy az intelligenciát illetően alulról a saját impulzusaikat juttassák be az emberiség fejlődésébe. Hatalmas kép tárul a szemünk elé. Képzeljük magunk elé: odafent Michael tanítja követőit, hatalmas kozmikus igékben tárja fel a régi beavatási bölcsességet, a Föld mélységeiben, pedig az ahrimáni iskola áll vele szemben. A Földön kibontakozóban van a mennyekből lehullott intelligencia; Michael a Föld irányában még mennyei magányban tartja iskoláját – fentről nem halad áramlás lefelé – de az ahrimáni hatalmak annál inkább felküldik impulzusaikat a Földre.”GA240

“ Hogy teljesen földivé váljon ez az intelligencia, kizárólag az emberiség vérközösségi ügye legyen, a generációk egymásra következésének ügye, a szaporodási erők ügye: ezt akarta Ahrimán. Michael leszállt a Földre. Azt, aminek időközben létre kellett jönnie, ahhoz, hogy az emberek intelligenciához és szabadsághoz jussanak, csak a Földön találhatta meg újból, úgy hogy Michael most, a Földön kell hogy megragadja, a Földön kell újból uralkodóvá válnia a most, már az emberiségben működő intelligencia fölött. Ahrimán szemben áll Michaellel, és Michael kénytelen megvédeni azt, amit eonokon át igazgatott az emberek érdekében. Ebben a harcban áll benne az emberiség. Antropozófusnak lenni többek közt azt jelenti, hogy ezt a harcot legalább bizonyos fokig megértjük. Ez a harc mindenben megmutatkozik. Valódi alakja a történelem alakulásának kulisszái mögött van, de minden nyilvánvaló tényben megmutatkozik.(…) Itt van tehát Michael iskolája. Itt van a XIX. század kezdetén, a már ismertetett imaginatív kultusz. Itt van az a jelentékeny tény, hogy a hetvenes évek végén újból megkezdődött Michael uralma, hogy Michael felkészül arra, hogy a Földön újból birtokába vegye az intelligenciát, amely időközben, lesüllyedt tőle. Ennek az intelligenciának michaelivé kell válnia. Meg kell értenünk az új michaeli kor lényegét. Akik ma olyan spiritualitásra vágynak, amely már tartalmazza az intelligenciát, – ahogy ez az antropozófiai mozgalomban van – azok olyan lelkek, akik karmájuk szerint vannak itt a mai korban, hogy figyelembe vegyék azt, ami a kezdődő michaeli korszakban a Földön történik. Kapcsolatban állnak mindazokkal, akik még nem jöttek le újból, mindenekelőtt azokkal, akik a platóni áramlatból Bemardus Sylvestris, Alanus ab Insulis és mások vezetésével még fent maradtak az érzékfeletti létben. Azok azonban, akik ma igaz belső szívbéli odaadással tudják befogadni az antropozófiát, össze tudnak kapcsolódni az antropozófiával, azokban abból, amit az érzékfeletti létben a XV. században, és a XIX. század kezdetén átéltek, az az impulzus él, hogy azokkal együtt, akik, azóta még nem jöttek le a Földre, a XX. század végén megjelenjenek a Földön. Addig az antropozófiai spiritualitás előkészíti azt, amit a két csoportnak közösen kell majd megvalósítania, mint teljes kinyilatkoztatását annak, amit az említett áramlatokban érzékfeletti módion előkészítettek.

Kedves barátaim, az antropozófusnak fel kell vennie tudatába, tisztában kell lennie azzal, hogy már most elő kell készítenie azt a spiritualitást, melynek egyre inkább el kell terjednie, amíg eljön a kulmináció, a XX. század végén, melynél az igazi antropozófusok újból lent lesznek a többiekkel együtt. Az igazi antropozófusnak tudnia kell, hogy ma miről van szó: felismerni az Ahrimán és Michael között folyó harcot, és részt venni benne. Csak akkor fogja megtalálni Michael azokat az impulzusokat, amelyek őt a földivé vált intelligenciával – amely tulajdonképpen az övé – újra egyesíteni fogják, ha az a szellemiség, amely az antropozófiai mozgalomba áramlik, a többi szellemi áramlattal egyesül.”GA237

„Mindig voltak a Földön olyan testet öltött lelkek, akik megérezték az említett évszázadokban a helyzet szorongató voltát. Ha ismerjük a kor szellemtörténetét, főképpen Európában, akkor mindenütt rábukkanunk arra a sajátos tényre, hogy éltek itt-ott olykor egészen egyszerű emberek, akik megérezték ezt a szorongató helyzetet: az emberiségnek a michaeli impulzusoktól való elhagyatottságát, miközben alulról démoni szellemi gőzeikben olyan erők törnek felfelé, amelyek az intelligenciát meg akarják maguknak kaparintani. Különös, hogy az élő bölcsesség megnyilatkozásainak mennyire szorosan hozzá kell kötődniük az emberhez, hogy ne fajuljon el az, ami belőlük fakad. Az igazságnak éppen ezt a titkát kell itt érintenünk. Mert akinek a Michael-bölcsességet kell hirdetnie, az bizonyos vonatkozásban úgy érzi, hogy akkor jár a jó úton, ha küzd azért, hogy megtalálja a kifejezéseket, a szavak megformálását Michael bölcsessége számára. Még akkor is a jó úton érzi magát, amikor a saját kezével írhatja le ezt a Michael-bölcsességet, mert ilyenkor az írott formába, abba, ami az ő tevékenysége, beleáramlik az, ami szellemileg kapcsolódik az emberhez. Borzongató érzés – bár el kell viselnünk, és korunkhoz hozzátartozik – amikor a Michael-bölcsességet, amit szívesen leírunk és akár olvasmányul is, átadunk az embereknek, mechanikusan sokszorosítva látjuk a nyomtatott könyvekben. Aki a szellemi életről beszél, az borzongást érez a nyomtatott könyv iránt.

A tegnapi előadással kapcsolatban azt kérdezte valaki – erre némileg már Swedenborg is utalt – hogy a nyomtatott betű nem jelenti-e a szellemi élet végső kiszikkadását? De ez így van! A betű csak addig él, amíg egy emberen folyamatosan átáramolva folyik alá a szellemiségből. Akkor válik ahrimán-szerű szellemi hatalommá, amikor a mechanikus eszközök révén, bizonyos fokig mintegy a világ másik oldaláról rögzítik, amikor nyomtatott betűként kerül az ember szeme elé. Mert éppen az a különös, hogy a könyvnyomtatást – minden kísérő jelenségével együtt – az az ahrimáni iskola honosította meg Európában, amelyet a Michael-iskola ellen-iskolájaként alapítottak meg, és a XV.-XVIII. században működött. A könyvnyomtatásból olyan démoni erők fakadhatnak, amelyek éppen arra alkalmasak, hogy a michaeli áramlat ellen küzdjenek.

Az antropozófusnak valódi jelentésében kell átlátnia az élet realitásait. A nyomdászatban szellemi hatalmat kell látnunk, de olyan szellemi hatalmat, amelyet Ahrimán szegzett Michaellel szembe. Michael ezért állandóan arra intette azokat, akiket iskolájában tanított: ha ismét lejöttök a Földre, hogy véghezvigyétek, amire itt felkészültetek, akkor gyűjtsétek magatok köré az embereket, és a legfontosabbakat élőszóval közöljétek velük. Ne azt tekintsétek a fő célnak, hogy „irodalmilag”, csupán nyomtatott könyvek útján, lépjenek fel a világban. – Ezért Michael működésének elsősorban az embertől emberhez szóló intimebb hatás felel meg. Ha tehát nemcsak könyveken keresztül tevékenykedünk, hanem összejövünk, és emberi-személyes módon fogadjuk be a leglényegesebb impulzusokat. Az egyéb dolgokat pedig csak emlékezetünk kisegítésére használjuk, számolva az ahrimáni korszellemmel – ez szükséges, mert Ahrimán roppant nagy uralmat szerezne, ha mesterségét épp annyira nem használnánk ki mi is – ha tehát úgy járunk el, hogy a nyomtatott könyvet nem küszöböljük ki ugyan, de megfelelően összehangoljuk a közvetlen emberi érintkezéssel, akkor megalapozzuk azt, hogy a Michael-áramlat először az Antropozófiai Társaságot hassa át. Mert az említettek alapján helytelen lenne azt mondanunk, hogy szüntessük meg az antropozófiai könyveket. Ezzel a nyomdaművészetet éppenséggel kiszolgáltatnánk a michaeli bölcsesség legádázabb ellenségeinek, és lehetetlenné tennénk antropozófiai munkánk folytatását, amelynek éppen a XX. század végéig gyarapodnia kell. A kinyomtatott betűt viszont meg kell nemesítenünk a michaeli bölcsesség iránt érzett szent érzületünkkel. Mi Ahrimán szándéka, amikor Michaellel küzd? Ahrimán ma mindenütt magához akarja ragadni az intelligenciát, különösen ott avatkozik be, ahol a körülmények ezt megkönnyítik. Miben rejlik az ahrimáni szellemek legfőbb tevékenysége a jövendő Michael-korszak elleni harcukban? Hatásuk lényege az, hogy amikor az emberek tudata letompul, akkor ezek az ahrimáni szellemek bizonyos fokig „megszállottá” teszik őket, és belenyúlnak az emberek tudatába.(…) Meg kell néznünk a történelmet, és észre kell vennünk, hogy itt, ott vagy amott elhomályosult a hangadó személyiségek tudata. Ez alkalmat adott Ahrimánnak, hogy az embereket megszállottá tegye. Ha tudni akarjuk, hogy korunkban az emberek milyen könnyen válhatnak Ahrimán megszállottaivá, csak arra kell gondolnunk, hogy mi történt, amikor az európaiak Amerikába érkeztek, és nyomtatott könyveket hoztak magukkal. Ekkor Észak- Amerika keleti részén még indiánok éltek. Az indiánok az európaiaknál látott sajátságos írásjeleket kis démonoknak vélték. Helyes meglátásuk volt; iszonyúan féltek a kis démonoktól, a nyomtatott betűkként látható a-tól, b-től és a többitől. Mert ezek a legkülönfélébb módon sokszorosított betűk lebilincselően hatnak a mai emberre, ezen az igéző erőn csak a jó michaeli érzülettel juthatunk túl, ha abban a bölcsességben, amit közölni akarunk, meg tudjuk látni az emberit.” GA240

„Ha majd az intelligencia az emberek világában lesz, ha az intelligencia kicsúszik a michaeliek öléből, és lent lesz a Földön, akkor abban a michaeli korszakban, az embereknek majd át kell érezniük, hogy meg kell menteniük magukat… mert az intelligenciát nem kerítheti hatalmába az emberek bűnös mivolta. Az intelligenciának ezt a korszakát fel kell használni arra, hogy az ember a tiszta intelligencia segítségével illúzióktól mentesen felemelkedjék a szellemi élethez. Ez a michaeli oldal hangulata az Ahrimáni oldal hangulatával szemben. Az ellentétet már a múlt alkalommal jellemeztem, hogy tudniillik Ahrimán rendkívül erős, a legerősebb erőfeszítéseket tette, és fogja továbbra is tenni azért, hogy ezt az emberek közé jutott intelligenciát megszerezze. Az embereket Ahrimán saját megszállottjává akarja tenni úgy, hogy az emberi fejekben lévő intelligenciát ö vehesse birtokába.

Látják kedves barátaim, ezt az Ahrimánt, vagyis Ahrimán seregét csak meg kell ismerni. Azzal semmit sem teszünk, hogy Ahrimánt magát megvetendőnek tartjuk, és egy sereg hitvány lénynek az Ahrimán nevet adjuk. Ezzel semmit sem teszünk. Arról van szó, hogy Ahrimánban mindenekelőtt egy kozmikus lény áll előttünk, az elgondolható legmagasabb intelligenciával: egy világlény, aki az intelligenciát már egészen individualizálta. Ahrimán minden irányban szuper-intelligens. Ragyogó intelligenciával rendelkezik, káprázatos intelligenciával, amely az egész emberi lényből árad – csak éppen az emberi lény azon részéből nem, ami az emberi homlokot emberivé formálja. Ha Ahrimánt emberi imaginációban ábrázolnánk, csapott homlokot, és frivol, cinikus kifejezést kellene adnunk neki, mert nála minden az alantas erőkből ered, de ezekből az alantas erőkből a legmagasabb intelligencia árad. Ahrimánnal vitába szállni azt jelentené, hogy az embert szétzúzná az a logikus következetesség, az a nagyszerű biztos találat, amelyekkel érveit alkalmazza. Ahrimán véleménye szerint az emberek világa számára, mindenekelőtt az a döntő, hogy az okosság vagy a butaság fog uralkodni. És Ahrimán mindenkit butának nevez, aki nem hordozza az intelligenciát teljes személyes individualitásában. Mert minden Ahrimáni lény személy szerint szuper-intelligens, ahogy az előbb ábrázoltam. Kritikusan elutasít minden logikátlanságot, gúnyolódó, megvetően gondolkodó.

Ha így előttünk áll Ahrimán, akkor természetesen érezni fogjuk az Ahrimán, és Michael közötti teljes ellentétet. Mert Michael nem törődik az intelligencia személyességével; az ember számára állandóan itt van az a kísértés, hogy az intelligenciát Ahrimán mintájára személyessé tegye. Ahrimán tulajdonképpen megveti Michaelt, butának, balgának tartja. Ezt természetesen önmagához viszonyítja, mert Michael nem akarja az intelligenciát személyesen magához vonni, hanem a pán-intelligenciát akarja – és akarta évezredeken, eonokon át -, irányítani. És most, amikor az intelligencia az emberek tulajdona, újra, mint valami közösen emberit akarja kezelni; mint olyan valamit, ami általános intelligenciaként minden ember javát szolgálja. (…) Mint emberek, minden bizonnyal akkor cselekednénk helyesen, ha így gondolkodnánk: azt hinni, hogy az okosságot csak mi birtokolhatjuk, balgaság. Mert nem lehetünk csak önmagunknak okosak. Ha valamit logikusan be akarunk bizonyítani valakinek, akkor eleve feltételezzük, hogy számára ugyanaz a logika érvényes, de ugyanaz a logika érvényes egy harmadik számára is. Ha valakinek saját logikája volna, akkor a mi saját logikánk szerint semmit sem tudnánk neki bebizonyítani. Ennek a michaeli korszaknak éppen az a sajátossága, hogy annak, amit be kell látnunk, feltétlenül el kell jutnia érzéseinkbe is.” (GA237)

„Az ahrimánizmus azonban nagy jelentőségre tett szert az újabb idők nyomdaipara révén. Az irodalmiság egyre népszerűbbé válik. Megjelenik valami, ami egyfelől csodálatos, sziporkázó és káprázatos, másfelől a lelkierők teljes egyensúlyával kell viszonyulnunk hozzá és valódi jelentőségében megítélnünk. Megtörténnek az első próbálkozások, amelyek Michael szférájából úgy jellemezhetők, hogy Ahrimán íróként jelentkezik! Ez Michael köreiben ma jelentős eseménynek számít. Ahrimán mint író! Nemcsak megszállottá teszi az embereket, ahogyan a háború kitörésével kapcsolatban utaltam erre, hanem az emberi lelkek révén már meg is szólal a Földön. Maga Ahrimán lép fel íróként. Hogy ragyogó író, azon nem kell csodálkoznunk, mert Ahrimán egy nagy, egy átfogó, egy hatalmas szellem. Csakhogy egy olyan szellem, akinek nem áll szándékában az, hogy a földi emberiség a jó istenek szerinti értelemben fejlődjön tovább, hanem éppen ez ellen küzd. A saját területén nemcsak igen használható, de jótékony hatalom is. Ám azok a lények, akik a kozmikus történés valamilyen szintjén jótékonyak, egy másik szinten már rendkívül ártalmasak lehetnek. Ezért Ahrimán műveit jellemezve nem kell mindenáron ahhoz ragaszkodnunk, hogy ezeket a műveket teljesen elutasítsuk. Még meg is csodálhatjuk őket, ha tudatában vagyunk a helyzetnek. De az ahrimáni jelleget fel kell tudnunk ismerni bennük.

Michael megtanít ennek felismerésére, ha odafigyelünk rá. Mert a Michael-iskolázás tovább hat, és még ma is közelíthetünk hozzá. Akkor megmutatkozik számunkra, hogy Ahrimán íróként már megtette első kísérletét, egy mélységesen megrázó, tragikus jellegű kísérletet, természetesen egy emberen keresztül megjelenve: ez volt Nietzsche Antikrisztus-a, az Ecce Homo, Nietzsche önéletrajza, A hatalom akarásához készült valamennyi jegyzete – a modern irodalom legragyogóbb fejezetei, de sokszor ördögi tartalmakkal! Ezeket Ahrimán írta, mindazon uralkodva, amit a Földön betűkkel, a nyomdaipar révén a befolyása alá vonhat. Ahrimán már elkezdett íróként tevékenykedni, és folytatni fogja ezt a munkát. A jövőben éberségre lesz szükségünk, hogy ne vegyünk minden írói megnyilatkozást egy kalap alá. Emberi művek fognak megjelenni, de tudnunk kell arról, hogy Ahrimán arra készül, hogy a közeljövő egyik legragyogóbb írója legyen! A műveket emberi kézzel írják majd, de az író Ahrimán lesz. Ahogyan egykor a régi evangélisták inspirált állapotban írták az őket átszellemiesítő érzékfeletti lények műveit, úgy Ahrimán műveit is emberek fogják írni.

Az emberiség eljövendő fejlődéstörténetében kétféle irány fog jelentkezni. Nekünk azon kell fáradoznunk, hogy amit egykor Michael tanított az erre elhivatott lelkeknek a földöntúli iskolában, az – amennyire csak lehetséges – tovább terjedjen a földi régióban, és a következő inkarnációjukba megérkezőket ezekre tanítsuk az Antropozófiai Társaságban, áhítatosan ezekben az ismeretekben élve, amíg elérkezik a XX. század vége. Ekkor némelyek azok közül, akik ma először szereztek tudomást e dolgokról, újra leszállnak majd a Földre, tehát nem is sokára. Időközben azonban a Földön sok minden megjelenik, amit Ahrimán ír majd. Az antropozófusok egyik feladata az lesz, hogy hűségesen gondozzák a Michael-bölcsességet, szívük jó szándékával álljanak mellette, és tudják azt, hogy a szellemi Michael-kard csak akkor hatja át igazán a földi intelligenciát, ha ezt a Michael-kardot olyan emberek forgatják, akik szívükbe befogadták a Michael-bölcsességet. Így Michaelnek az antropozófusokat átlelkesítő képe új módon jelenik meg számunkra: Michael az emberek szívében áll, lába alá vetve az ahrimáni irodalmat. Nincs szükségünk olyan külső megjelenítésekre, amelyeket a dominikánusok idején gyakran festettek: állnak a skolasztikus dominikánusok könyveket tartva a kezükben, és a lábukkal rátaposnak a pogány bölcsességet képviselő Averroes, Avicenna és mások fejére. Ezek a festmények mindenütt láthatók, ahol szemléltetni akarták a keresztény skolasztika győzelmét a pogányság felett. Nekünk a szellemünkben kell hordoznunk valamit: a világba bevonuló, a Földön az intelligenciát megragadó Michael iránti odaadást, és egyúttal az éberséget Ahrimán ragyogó, káprázatos, az egész XX. századon át ható írói munkásságával szemben, hogy fölébe emelkedhessünk. (…) Ilyen szituációban találja magát az emberiség az évszázad végén. Akik ma még fiatalok, tapasztalni fogják majd Ahrimán írói jelentkezését. Minden területen szükség lesz az éberségre és a Michael-bölcsesség iránt érzett szent lelkesedésre.

Kedves barátaim, ha át tudjuk hatni mindezzel magunkat, ha képesek vagyunk arra, hogy ezeknek az útmutatásoknak értelmében illeszkedjünk a szellemi életbe, akkor igazi antropozófusként fogunk jelenkorunk civilizációjában helytállni. Akkor egyre inkább átérezzük azt is, hogy a Goetheanum Karácsonyi Gyűléséből új impulzus indult ki, és hogy az Antropozófiai Társaság elé alapjában véve csak most tartanak egyfajta „kozmikus tükröt”, amelyben önmagával szembesülhet, míg az egyes ember is megpillanthatja az Antropozófiai Társasághoz vezető karmájában önmaga tükörképét. Mindenekelőtt ezt akartam most előadásaimmal a szívükbe vésni. Mert elsősorban a szívekhez kell szólnunk. A szívek legyenek Michael segítői az égből a Földre leereszkedő intelligencia elnyerésében. Ahogyan Michaelnek el kellett tipornia a régi kígyót, úgy kell átformálnia, spiritualizálnia a kígyóvá lett intelligenciát. Ahol ez, mint ellenfél jelenik meg – vagyis nem spiritualizáltan, hanem szellemileg ahrimanizáltan – ott az antropozófiai szellem michaeli érzületében felnevelt éberség segítségével kell felismernünk.” (GA240)

„ Mindezekből tudatossá válhat bennünk, hogy milyen komoly időket élünk, és milyen bátorság szükséges ahhoz, hogy helyesen kapcsolódjunk a szellemi áramlatokhoz. Miközben mindezt tudatosítjuk magunkban és így szólunk: te emberi lélek, ha ezt megérted, hivatott lehetsz arra, hogy közreműködj Michael uralmának biztosításában, ugyanakkor létrejöhet az, amit az emberi lélek odaadó, belső ujjongásának nevezhetnék afölött, hogy ilyen erőteljes lehet. Meg kell találnunk ennek a bátorsággal teljes erőnek, ennek az erős bátorságnak a hangulatát. Mert érzékfeletti betűkkel áll fölöttünk: váljon bennetek tudatossá az, hogy vissza fogtok jönni a XX. század vége előtt, és a XX. század végén, melyet azonban ti készítettetek elő! Tegyétek tudatossá magatokban, hogyan fog alakulni az, amit előkészítettetek. Tudni, hogy benne állunk ebben a harcban, ebben a döntésben, Michael és Ahrimán között, ez olyan valami kedves barátaim, amit antropozófus lelkesedésnek, antropozófus enthuziazmusnak nevezhetünk!” (GA237)

„Megrendítő mindaz, amire jelenkorunkban a külsőleg lejátszódó események hátterében bukkanunk. De a Goetheanum karácsonyi impulzusának hatására bele kell helyeznünk ezt azoknak lelkébe, szívébe, akik antropozófusnak vallják magukat. Ez erőt fog adni számukra a további működéshez. Mert akik ma őszintén, igazi értelemben antropozófusok, azokban majd erős indíték támad, hogy nemsokára újra visszatérjenek a Földre. Michael jövendölésében előre látjuk, hogy nagy számú antropozófus lélek fog ismét a Földre jönni a XX. század végén, hogy betetőzze azt, amit ma nagy erővel kell antropozófiai mozgalomként megalapoznunk. Ez legyen hát az antropozófusok indítéka: itt állok, az antropozófiai impulzus él bennem, amelyről felismerem, hogy valódi Michael-impulzus; várok és megfelelő antropozófiai munkával felkészítem magam a jelenben, hogy majd kihasználjam azt a rövid közbeeső időt, amely a XX. században éppen az antropozófus lelkeknek adatik meg haláluk és újabb születésük között, hogy visszatérjenek a XX. század végén, és ezt a mozgalmat már sokkal spirituálisabb erővel folytassák tovább. Felkészülök a XX. században a XXI. századba vezető új korszakra – mondja magának a valódi antropozófus lélek – mert sok a Földön a pusztító erő. A Föld kulturális és civilizációs élete dekadenciába fog süllyedni, ha az embereket nem ragadja meg a Michael-impulzus spiritualitása, és ha az emberek nem lesznek képesek újra felemelni azt, ami mára lehanyatlott az emberi civilizációban.

Felemelkedés akkor jöhet létre, ha vannak olyan őszinte antropozófus lelkek, akik ilyen módon akarják a spiritualitást a földi életbe belevinni. Ha nem akadnak ilyen lelkek, akkor továbbfolytatódik a hanyatlás. Akkor ez a világháború az összes rossz kísérőjelenségével együtt csak a még rosszabbnak lesz a kezdete. Mert az emberiség ma az előtt a nagy alternatíva előtt áll, hogy vagy az egész civilizáció a szakadékba zuhan, vagy az emberek felemelik a civilizációt a spiritualitás segítségével, és annak értelmében folytatják, ami a Krisztus-impulzus előtt haladó Michael-impulzus tartalma.” GA240

„Kedves barátaim, tudatosítanunk kellene magunkban, hogy az antropozófia mozgalmának egyik leglényegesebb vonása, hogy további működésre hivatott, és hogy a XX. század végén nemcsak a legjelentősebb szellemek, de szinte valamennyi lélek újra megjelenik a földi síkon. Mégpedig éppen azért, mert ekkor kell majd az ember szellemi, spirituális élete számára egy hatalmas impulzust adni a Földön. Különben a földi civilizáció végképp lehanyatlik, aminek előjelei már igen erősen mutatkoznak. Ilyen értelemben szeretnék szívükben lángra lobbantani valamit, amire mindannyiunknak szüksége van ahhoz, hogy már most úgy megerősítsük a szellemi életet az antropozófiai mozgalomban, hogy majd megfelelően előkészítve jelenhessünk meg abban a nagy korszakban, amelyben egy lerövidített érzékfeletti élet után ismét cselekedhetünk a Földön, és amelyben a Föld megmentését annak legfontosabb lakói mindenekelőtt az antropozófusoktól fogják várni. Gondolom, már a jövő perspektívája is fellelkesítheti és olyan érzésekre indíthatja az antropozófusokat, amelyeket energikus, tetterős, lelkes módon hordozhatnak mostani földi életükben, hogy ezzel előkészítsék magukat a század végére, amikor az antropozófia hivatott lesz arra, hogy mindazt megvalósítsa, amire utaltunk.”GA240