Földszellemek
„Röviden, ha az ember este elalvás után a szellemvilágból visszapillant az ágyában maradt lénytagjaira, éppen annak a jelenségnek a tanúja, mint amit láthat a nagyvilágban tavasszal, amikor a növényvilág csírázásba és gazdag növekedésbe kezd. Ha ezt az éjszakai vizsgálódást belsőleg hasonlítjuk össze a természettel, az elalvásnál tavaszt, a felébredésnél őszt élünk át. Ha látszólagos, külsőséges összehasonlítást teszünk, akkor a hasonlatosság megfordítottnak látszik, vagyis az ébredés látszik tavasznak és az elalvás ősznek. De ez csak egy külsőséges szemlélődés. Önmagunkban az alvás az életre keltés, a felébredés pedig az elhalás folyamatának a képe. Az okkult látás számára a föld is egy igen nagy kierjedésű test, de nem olyan egységes, mint az emberi test, illetőleg az ember akihez lelkiséges és szellemisége szoros egységben hozzátartozik. A földben sok szellem éli ki lélek-szellemiségét. Tehát ami az embernél a lélek-szellemiség tekintetében egység, az a földnél sokaság. Ez a különbség a föld és az ember között. Ha ezt a különbséget tudomásul vesszük, azonnal meg kell látnunk, hogy bizonyos vonatkozásban hasonlóság áll fenn. Amikor tavasszal a növények a földből kibújnak, akkor azok a lények, akiket földszellemeknek nevezünk elmennek a földtől. De ez az eltávolodás nem megy úgy, oly teljességgel végbe, mint az embernél az elalvásnál, hanem az történik, hogy ezek a lények átvándorolnak a föld másik oldalára. Amíg a földgolyó egyik oldalán nyár, addig a másik felen tél van. A földnél tehát az történik, hogy a szellem-lelkisége északról délre vándorol. Az okkult látás észleli, hogyan emelkednek ki a földszellemek a világtávlatokba a föld egyik részén tavasszal. Nem az átmenést látja, hanem ugyanazt a kiemelkedést, amit az embernél elalváskor, az asztráltestét és én-jét illetőleg lát. Ősszel a folyamat fordított. Látja, hogyan térnek vissza a földszellemek a föld belsejébe, amikor megjelenik a hó-és a jég. Az erők összekötik magukat a földdel, amely folyamat már ősszel megkezdődik. Ez olyan, mint az ember tudatra ébredésének folyamata. Nyáron a föld szellemi része semmit sem tud arról, ami körülötte végbemegy, de télen a föld szelleme oly módon tudatos, ahogy az ember felébred és tudatára jön annak, ami körülötte végbemegy. Csakhogy az analógiát tökéletesen megfordítva kell tudomásul vennünk.
Hogyha a dolgot tökéletesen meg akarjuk vizsgálni, a következőt mondhatjuk. Ha tavasszal a növények a földtől kibújnak, akkor a föld szellemei elmennek, mert ezzel a csírázással és növekedéssel a föld mélyében dolgozó szellemeknél hatalmasabb szellemek is előjönnek. Éppen ezért a régi mitológiának igaza volt, amikor felső és alsó Istenek között különbséget tett. Amikor az ember olyan istenekről beszélt, akik tavasszal eltávoznak és ősszel visszatérnek, akkor felső istenekről szólott. Vannak hatalmasabb, idősebb istenek. A görögök ezeket a alvilági isteneknek tekintették. Ezek jönnek ki nyáron és merülnek alá télen, amikor a földszellemek tulajdonképpen egyesülnek a föld testével. Mindjárt itt meg keli jegyezni, hogy az okkult kutatás ennek az ember és föld-hasonlóságnak a felkutatásával óriási szolgálatot tesz, mert megmutatja, hogy az egyes ember a nagy Földlény képmása. És mit látunk akkor, hogyha tekintetünket a növény csírázására és növekedésére vetjük? Pontosan azt látjuk, amit az ember tesz, ha önmagában él, ahogy az egyes növény viszonylik az emberi testhez. Azt hogy ennek mi a jelentősége, azt csak úgy ismerhetjük fel, ha a növény és az ember összefüggését át tudjuk tekinteni. – Mert valóban, hogyha az ember pontosan megnézi, hogy az elalvásnál az éter- és fizikai testben hogy csírázik és növekszik minden, és abban egy egész vegetáció megifjulását látja, akkor tudomásul veheti, hogy tulajdonkeppen az ember egy fa, vagy egy kert, amiben a növények nőnek. Az okkult tekintet követi a belső folyamatot az emberben, mint olyat, ami kint a természetben a sarjadásnak, kihajtásnak felel meg. Így fogalmat alkothatnak maguknak arról, hogy ha a jövőben a szellemtudományt az életre alkalmazni fogják, mit jelent majd az, hogy ha ezt gyümölcsözővé teszik.”
Rudolf Steiner: Krisztus és az emberi lélek (GA155) – forrás: antropozofia.hu
