Minden ember euritmizál!

“Alapjában véve minden művészi dolog azon alapul, hogy bizonyos ősformái szétváltak, hogy abból, ami az őskorban egyfajta énekművészet volt, jöttek létre a művészi éneklés egyes, differenciált formái. Ha ekkor valaki odajutott, hogy egész szívét és lelkét ismét visszavezesse a művészi ősformákhoz, mint Richard Wagner, akkor jött létre nála ez az össz-művészet iránti törekvés. De minél messzebbre megyünk vissza az ember szellemi fejlődésében, annál inkább úgy találjuk, hogy összefolyt az, ami ma szét van választva egymástól. Például a görögség régebbi idejére vonatkozóan a legkevésbé sem feltételezzük, hogy a recitáció és az éneklés között csak árnyalati különbséget tudunk tenni. A recitációt egészen erősen, énekelve végezték. S az ének közeledett a recitáláshoz. Ami akkor az ének és a recitáció szerint különböző volt, teljes egységet képezett. Ez nagyon is hasonlóképpen történt az északi népeknél is. Az északi népeknél nem is volt egyoldalú éneklés és egyoldalú regélés, vagyis deklamálás; hanem a deklamálás művészete jött létre akkor az északi művészetből – éppen úgy, mint ahogy a recitálás művészete a déliek művészetéből származott -, mégis a deklamálás művészete és az északiak éneklése egészen más alapokon nyugodott, mint a görög éneklés, amelyek ismét egyfajta egységet képeztek. így a művészetek megkülönböztetésével van dolgunk. S a régi formákból azt kell feltételeznünk, hogy egységes összeköttetésben volt az ének, tehát a zeneiség, a recitáció vagy deklamálás, és a ritmikus mozgás, a táncművészet. Teljes egységben csendültek össze.

Ez a táncművészet volt akkor az euritmia régebbi formája. S az euritmia teljesen – ezt különben csak szellemtudományos kutatási módszerekkel lehet felismerni -, ha más formában is, mivel természetesen minden fejlődik, az ének- és a recitáció művészetének görög egységében, euritmiai részként összekapcsolódik ezekkel. Ilyen módon az euritmia mintegy teljesen a régi korok zenei átélésében jelenik meg. S mi ma alapjában véve nem teszünk mást, mint az euritmiában ismét visszatérünk a korábbi művészi formákhoz. Csak természetesen tekintetbe kell vennünk azt, hogy ma már igen előrehaladott a művészetek átfedése. így az éneklés, a recitálás és az euritmia között már nem lehet az a szoros kapcsolat, amely bizonyára a görögségnél Aiszkülosz koráig még létezett. Inkább számolnunk kell azzal, hogy egyfajta differenciálódáshoz jutottunk. Ezért az euritmia formáit is ma valódi inspirációval, intuícióval és imaginációval kell keresnünk.

Ezek a formák ilyenek is. Euritmiai előadások előtt mindig egyfajta bevezetésben említettem: nem szabad azt képzelnünk, hogy valamit egyszerűen átveszünk a régi euritmiai formákból; de ezt, amit korábban inkább ösztönösen műveltek, abban az értelemben, ahogy korunkban kell lennie, a tudatba kell emelnünk. S az euritmiának ezt a látható beszédét a szellemi világból hallottuk meg, vettük át. Mert alapjában véve minden ember euritmizál! Önök mind euritmizálnak, mégpedig az étertestük. Ekkor, ha Önök beszélnek, euritmizálnak. A beszéd titka abban rejlik, hogy az egész étertest követi a magánhangzók és a mássalhangzók impulzusait, a mondatszerkezet egész szófűzését. Mindaz, amit euritmikusan ábrázolunk, az étertest mozdulataiban tükröződik vissza, ha az emberek beszélnek. S a beszéd csupán azon alapszik, hogy az, ami mozdulatokban az étertest egészére árad szét, a gégefő és szomszédos szervei révén a fizikaiban koncentrálódik. így az, aki a beszélő embernél szemlélni tudja az emberi étertestet, kétszer érzékeli a beszédet; a gégefő és szomszédos szervei mozgásában és az egész étertesten. S ha mi most euritmizálunk, nem teszünk mást, mint a fizikai testben kivitelezzük azokat a mozdulatokat, amelyek az étertestből indulnak ki, ha beszél az ember. Természetesen szükségesnek tartjuk, hogy mindazt, amit a mindennapi emberi étertestek tesznek, művészi módon lekerekítsük, kialakítsuk, széppé változtassuk, és hasonlók.

Ha azonban minden ember folyamatosan euritmizál, akkor arról is biztosíthatom Önöket, hogy mindez az euritmia egyáltalán nem válik művészivé! A megnyilatkozások nem mindig szépek, bár a dolog minden körülmények között rendkívül érdekes. Láttam például egyszer egy igen érdekes euritmia-csoportot. 1889-ben egy előadást kellett tartanom Hermannstadtban. éppen karácsonyeste utaztam oda Bécsből. S az a pechem volt, hogy Budapesten lekéstem a csatlakozó vonatot. Ezért egy olyan vonattal kellett mennem, amely Debrecen helyett Szegeden át vitt, s azon a karácsonyestén a magyar-erdélyi határhoz érkeztem. Ott tizenkét órát kellett töltenem, és találkoztam egy társasággal, akik kártyáztak. Ezek – ahogy mondanánk – minden lehetséges nemzetiségből voltak összedobálva, akik a világ e sarkában találhatók. Nos, megfigyelő álláspontra helyezkedtem. Ez egyáltalán nem kellemes megfigyelési pont volt, mivel az asztal, amelynél vacsorámat kellett elköltenem, arra csábított, hogy először elővegyem a zsebkésemet, és a koszt lekaparjam róla. S igen sok hasonló dolgot lehetett ott megfigyelni. De szemlélődtem. Az egyikük kijátszotta a kártyákat. Csak látták volna azt az euritmiát, amely kipattant a többiek szeméből! A másik is kijátszotta a kártyákat – a társaság két tagja már ott feküdt az asztalon. Majd a harmadik hívott, ekkor ketten már az asztal alatt feküdtek. S mikor a további kártyákat is kijátszották, minden színesen keveredett össze: egészen csodálatos, de nem éppen szép euritmia volt ez, amit ott ezek az étertestek véghezvittek!

Igen sokat lehet tanulmányozni az emberi lényt és az emberi természetet, ha éppen ilyen jeleneteket figyelünk meg, amikor az ember asztrálteste ilyen szörnyen dühös mozdulatokra ragadtatja magát, minden indulata kifejezésre jut, majd uralja az étertestet. S az étertestnek ez a hangja, amikor üvöltöztek! Gondolhatják, hogyan üvöltöztek egymással. S éppen ez a kiabálás volt az, ami akkor az euritmiában tombolta ki magát. Sokat lehet tanulmányozni itt. De amikor szép euritmiáról van szó, akkor ezeket a mozdulatokat mintegy le kell kerekíteni, megszépíteni.

De mégis felhívom a figyelmüket bizonyos folyamatokra, amelyeknek egyszer már meg kell előzniük az euritmia megalapozását, ha ennek nem valami fantasztikus módon elgondolt dolognak kell lennie, hanem olyannak, amit mindig említettem az euritmia- előadások bevezetőjében. Ezeket a dolgokat ugyanis azért mondom, mivel gyakran azt képzeljük, hogy mindent, amit a szellemtudományban szóba hozunk, és azt a művészetet, amely belőle épül fel, csak úgy kirázzuk a kabátujjunkból. Ezt nem a kabátujjból rázzuk ki, hanem igen alapos munka eredménye.”
Rudolf Steiner: A ZENEISÉG LÉNYE ÉS A HANGÉLMÉNY AZ EMBERBEN (Ga283)