Bizonyos gondolatokat ki kell várni

“Mindenekelőtt fordítsuk tekintetünket arra, hogy az emberben van egy intellektuális erő, egy intellektuális képesség. Miben áll ez az intellektuális képesség? Nos, abban áll, hogy gondolatokat tudunk alkotni. Lényegében nincs szükségünk arra, hogy utána nézzünk, honnan jönnek ezek a gondolatok, amikor ezt vagy azt képszerűen megfogalmazunk. Ez a gondolati élet végig kísér bennünket egész éber tudatunk folyamán, és például amikor járunk, állunk vagy másvalamit viszünk véghez, van egy olyan érzésünk is, hogy gondolataink vezetnek bennünket, hogy azt követjük, ami elsősorban gondolatainkban jelenik meg. Nos, hogy ez valóban így van-e, erről ennek az előadásnak a folyamán még beszélni fogunk. Most csak azt akarom megállapítani, ami így a mindennapi tudatunkban megjelenik. Ezek a gondolataink. A gondolatvilággal, mint olyannal azonban még valami más is összefügg. Az ember gondolataihoz való viszonyát nem értjük meg, ha nem vesszük tekintetbe, hogy tulajdonképpen mi rejlik magában a gondolatvilágban.Ugyanis a valóságban mindenütt, ahol vagyunk, ahol állunk, járunk és fekszünk, nemcsak a levegő és a fény világában, hanem mindig egy áramló gondolatvilágban vagyunk. Ezt a legjobban úgy képzelhetik el, ha a dolgot így fejezik ki: amikor áthaladnak a térben, mindennapi fizikai emberként, lélegezve haladnak át rajta, a levegővel teli térben haladnak át. Bizonyos módon így mozognak a gondolatokkal teli térben is. A gondolati szubsztancia betölti a teret körülöttünk. És ez a gondolati szubsztancia nem egyfajta meghatározatlan gondolattenger.

Nem olyasmi, mint valami ködös éteriség, ahogy leginkább elképzelik az emberek, hanem ez a gondolati szubsztancia az, amit tulajdonképpen elemi világnak nevezünk. Amikor a szó tágabb értelmében az elemi világról beszélünk akkor az elemi világ ebből a gondolati szubsztanciából áll, ténylegesen ebből a gondolati szubsztanciából. Csak bizonyos különbség van azok között a gondolatok között, amelyek itt kint kavarognak, és tulajdonképpen eleven lények, és azok között a gondolatok között, amelyekkel mi rendelkezünk. Már gyakran utaltam itt arra, hogy mi ez a különbség. A közeljövőben megjelenő könyvemben, amit tegnap említettem, utalást találhatnak erre a különbségre.Fel lehet tenni ugyanis a kérdést: Ha kint a gondolati térben van valamilyen lény, egy elemi lény, és bennem is vannak gondolatok, hogyan viszonyulnak az én gondolataim azokhoz a gondolat-lényekhez, amelyek kint a gondolati térben vannak? Akkor kapunk helyes képet a saját gondolatainknak a térbeli gondolat-lényekhez való viszonyáról, ha elképzelünk egy emberi holttestet, ami visszamarad az ember halála után, és egy járó-kelő embert. Itt mindazonáltal olyan gondolatokat kell szemügyre vennünk, amelyek a külső, érzéki világban éber tudatunkban jönnek létre. Gondolataink ugyanis gondolati holttestek. Ez a lényeges. Azok a gondolatok, melyeket így a külső érzéki világról az éber tudat útján magunkkal hurcolunk, tulajdonképpen gondolati holttestek, lebénult, megölt gondolatok. Kívül elevenek. Ez a különbség.Tulajdonképpen tehát azáltal vagyunk a gondolatok elemi világába beszorítva, hogy miközben a környezetből felvesszük azt, amit érzékelünk, és ezt gondolatokká dolgozzuk fel, elöljük az eleven gondolatokat. És miközben ezek a gondolati holttestek bennünk vannak, gondolkodunk. Ezért absztraktak a gondolataink. Azért válnak gondolataink absztrakttá, mert az eleven gondolatokat megöljük. Tudatunkkal valóban úgy jövünk-megyünk, hogy gondolattetemeket hordozunk magunkban, és ezeket a gondolattetemeket gondolatainknak, képzeteinknek nevezzük. Így van ez a valóságban.

Ezek a kint lévő eleven gondolatok azonban nem minden viszonyulás nélkül kötődnek hozzánk, eleven kapcsolatban állnak velünk. Ezt pontosan meg tudom világítani. Nem szabad azonban visszariadnunk ennek a szokatlan elképzelésnek a groteszkségétől. Gondolják el, hogy reggelente, amikor az ágyban fekszenek, kétféle módon kelhetnek fel. A mindennapi életben a kétféle felkelés között nem vesznek észre különbséget, mert ez a kétféle mód legtöbbször keveredik egymással, és nem figyelnek oda a felkelés pillanatára. De mégis kétféle módon kelnek fel. Fölkelhetnek úgy, hogy tulajdonképpen egyáltalán nem gondolnak erre, hanem szokás szerint felkelnek, vagy pontosan kialakítják a gondolatot: most felkelek. Azt mondtam, hogy ezt összekeverik; „félig húzta, félig engedte”. Néhány embernél a szokásos életben úgy van, hogy a szokást, a szükségszerűséget követve kelnek fel, és aztán csendben felvetődik bennük gondolat: most fel fogok kelni. – Ahogy mondtam, néhányan ezt összekeverik, de absztrakt módon különbséget lehet tenni. Vannak extrém esetek, amelyeket meg lehet különböztetni. Gondolatok nélkül, teljesen gondolatok nélkül, anélkül, hogy erre gondolnának, fel tudnak kelni, de ezt teljesen tudatosan is megtehetik. E kétféle felkelés között nagy a különbség. Ha teljesen gondolatok nélkül kelnek fel, pusztán a megszokás szerint, akkor a formaszellemek impulzusát követik, az elohák impulzusait, úgy, ahogy ezek a földi lét kezdetén az embert földi emberként létrehozták. Gondolják meg tehát, hogy úgy kelnek fel, hogy a saját gondolataikat kikapcsolják, és mindig úgy kelnek fel, mint egy gép, akkor sem gondolatok nélkül kelnek fel, csak a saját gondolataik nélkül. De hogy fel tudnak kelni, ebben az egész mozgásformában gondolatok rejlenek, objektív gondolatok, nem szubjektív belső gondolatok; ezek azonban nem az önök gondolatai, hanem a formaszellemek gondolatai.

Ha önök szörnyen lusták lennének, és tulajdonképpen egyáltalán nem szeretnének felkelni, ha egyáltalán nem felelne meg a természetüknek, hogy felkeljenek, és csak megfontolás alapján kelnének fel természetük ellenére, akkor az ahrimáni szellemiséget követnék, csak a fejüket – ebben az esetben Ahrimánt követnék. Ahogy mondtam, a mindennapi életben az emberek a dolgokat összekeverik. Ahogy ez a felkelésnél történik, tulajdonképpen így van mindannál, amit az ember tesz. Mert az ember valóban ebből a két lényből áll, amelyek külsőleg különböznek: a fejből és a testiség többi részéből. Az ember feje rendkívül jelentőségteljes, sokkal régebbi eszköz, mint a testiség többi része. Ahogy az ember feje meg van szerkesztve – erről a múlt évben beszéltem [26] –, alapvető formájában már a Hold-fejlődés eredménye. Már átment a Szaturnusz-, Nap- és Hold-fejlődésen. Ha azonban az ember a Földön úgy lenne kialakítva, ahogy a Hold-fejlődés idején létrejött, akkor nem vált volna olyanná, amilyen most, akkor másképpen nézne ki. Ha az emberek figyelnének egymásra, másképpen látnák egymást, mint ahogy most magukat látják. Sematikusan azt lehet mondani: Az ember egyfajta kísértet lenne, amiből csak a fejforma emelkedne ki határozottan. Tulajdonképpen erre volt szánva az ember. A testiség többi részének egyáltalán nem kellene olyan szembeötlőnek lennie, mint amilyen most. Ezeket a dolgokat figyelembe kell venni, mert különben az ember földi fejlődése nem érthető. A testiség többi része elemi lény lenne, pusztán elemi lény; és a fejében lenne hatékony mindaz – ezt a-nak nevezem –, ami a Földtől elvált Hold-lét egy földi darabja. Tehát az, amit itt a-nak nevezek, a Földtől elkülönült Hold-lét egy darabja, az tulajdonképpen az ember. Az ember valójában ténylegesen a fej, csak egy egészen csekély hozzátétellel.

A másik dolog, amivel az ember még rendelkezik – nevezzük ezt b-nek, és tekintsük most csupán egy elemi levegőszerű lénynek –, a magasabb hierarchiák lényeinek a megjelenése, a formaszellemektől lefelé, a kozmikus hierarchiák alakzata. Az embert akkor képzelik el helyesen, ha úgy képzelik el, hogy a kozmikus hierarchiák azt teremtették meg, amit itt b-ként foglaltam össze. És mintegy a kozmikus hierarchiák öléből emelkedik ki az ember, az, ami a szaturnuszi kor óta lett belőle. Ha tehát az ember fejen kívüli alkatát szellemileg gondoljuk el – de így kell elképzelnünk, legalábbis levegővel áthatottan –, akkor tulajdonképpen a kozmikus hierarchiák testét kapjuk meg. Nos, a fejlődésnek ebbe az egész menetébe beleszólt a luciferi csábítás. Ez idézte elő, hogy ez az egész elemi testiség az emberi test többi részévé sűrűsödött. Ez természetesen kifejtette hatását a fejre is. Ebből képet kaphatnak arra vonatkozóan, hogy tulajdonképpen mi is az ember a valóságban. Az ember, ha a fejétől eltekintünk, amelyet a korábbi fejlődésből birtokol, és ha teste nem lenne látható húsba ágyazva, tulajdonképpen az elohák külső megjelenése lenne. És csupán a luciferi kísértés folytán sűrűsödött be hússzerűsége az elohák külső megjelenésébe.

Ezáltal azonban valami nagyon jelentőségteljes dolog jött létre – amire, mint igazi titokra már többször utaltam –, ezáltal az jött létre, hogy az ember éppen azokban a szervekben, amelyeket szokás szerint alacsonyabb rendű szerveknek nevez, az istenek hasonmása. Csakhogy az isteneknek ez a hasonmása tönkrement, ahogy az ember a Földre került. Éppen az, ami magasabb rendű az emberben, aminek szellemileg a kozmoszból kellett származnia, alacsonyabb természetűvé vált. Kérem, ne felejtsék el, hogy az emberi természet egy jelentős titka ez. Ami most az ember alacsonyabb természete, a luciferi hatás miatt alacsonyabb rendű, az tulajdonképpen arra rendeltetett, hogy magasabb természetű legyen. Ez az ellentmondás az ember lényében. Ez olyasmi, ami számtalan világ- és életrejtélyt megold, ha az ember helyes módon fogja fel. Azt mondhatjuk, hogy az ember fejlődése úgy folyt le, hogy a luciferi befolyás következtében azt, aminek folyamatosan fel kellett bukkannia számára a kozmoszból, alacsonyabb rendű természetévé tette. Sőt, számos történelmi jelenség érthetővé válhat az önök számára, ha azt veszik szemügyre, amit a régi misztériumok vezetői tudtak, akik még nem voltak olyan frivolok, cinikusok és filiszterek, mint a mai emberek. A régi népek bizonyos szimbólumai, amiket ma csak szexuális értelemben fognak fel, érthetővé válnak azáltal, hogy azok a régi misztériumpapok, akik alkalmazták őket, tulajdonképpen ezekben a szimbólumokban az ember alacsonyabb természetében rejlő magasabb rendűt akarták kifejezésre juttatni.

Látják, milyen finoman kell felfogni ezeket a dolgokat, amelyeket a szimbólumok tartalmaznak, ha nem akarunk frivolitásba esni, amibe a mai ember természetesen könnyen beleesik, mert egyáltalán nem képes arra gondolni, hogy az embernél még valami más is van, mint az, ha valamit érzékelhetővé teszünk, ami tulajdonképpen a magasabb természet luciferisége. Ezért igen könnyen megtörténhet, hogy az ember ezen a területen a történelmi szimbólumokat egészen hamisan értelmezi. Egy bizonyos nemesebb értelmezés szükséges ahhoz, hogy a régi szimbólumokat ne alacsonyabb értelemben fogjuk fel, bár ez gyakran így történhet. Ezáltal azonban az is világossá válik, hogy ha a gondolatok az elemi világból származnak, tehát elevenek, és nem a fejből származó absztrakt halott gondolatok, akkor ezeknek az eleven gondolatoknak az egész emberből kell létrejönniük. És ez nem csupán a töprengés útján történik. Ma azt hiszik, hogy az ember pusztán töprengés útján mindig gondolatokhoz juthat. Ma úgy gondolják, hogy ha az ember pusztán töpreng, mindent el tud gondolni, ha azok a dolgok, amelyekről gondolkodni akar, hozzáférhetők számára. Ez azonban értelmetlenség. Az igazság sokkal inkább az, hogy az emberi nem fejlődésben van, és így például azokat a gondolatokat, amelyeket Kopernikusz vagy Galilei egy bizonyos korban elgondolt, korábban puszta töprengés útján nem lehetett elgondolni. Miért? Mert az ember töprengés útján olyan gondolatokat alkot, amelyek a fejben működnek. Ha azonban egy ilyen gondolat világtörténetileg merül fel, ha úgy merül fel, hogy mintegy beüt az egész emberi fejlődésbe, akkor ezt az istenek adják az egész emberen keresztül. Akkor ez mindenekelőtt – miközben legyőzi a luciferit – az egész emberen áthullámzik, és az egész emberből jön létre először a fejben. Úgy hiszem, ez már érthető. Ezért bizonyos korszakokban bizonyos gondolatokat csak ki kell várni, amikor az ember nem csupán töpreng, nem csupán szeme és füle útján közvetít valamit, hanem egész lénye útján, ami a hierarchiák képmása, valamilyen inspirációt kap a hierarchikus világból.”
Rudolf Steiner: A külsõ világ spirituális háttere, a sötétség szellemeinek bukása I. (GA177) – forrás: antropozofia.hu