Az első Michael levél

Rudolf Steiner szinte napra pontosan 100 éve kezdte közreadni a Közlöny-ben A tagokhoz írt 18 levél, az Antropozófiai vezérlő/iránymutató tételek követően a Michael leveleket. Amint az a Karma-kötetekből is egyértelmű, e mindhárom ragyogó fáklya a Karácsonyi Gyűlés szándékainak kibontakoztatását voltak hivatva megalapozni és támogatni. Mindhárom fáklya fényéből a földi létet megújítani, átszellemesíteni  hivatott michali kinyilatkoztatás eszenciái áradnak ki, amelyek tényleges megragadásához a tisztán intellektuális odafordulás önmagában nem elegendő, a belső munka(GA10) által megnemesített, így felszabadított érzület is szükséges. 

“Mihály olyan lénynek bizonyul, aki minden gondolat-képzéssel régtől fogva rokonságban van. Kiszabadítja a gondolatokat a fej köréből, s szabaddá teszi számukra az utat a szív felé.Kioldja a lélekből a lelkesedést, úgy, hogy az ember lelki odaadással élhet mindabban, ami a gondolat fényében tapasztalható. A mihályi korszak elkezdődött. Elkezdődik a kor, amikor a szíveknek vannak gondolatai; a lelkesedés már nem puszta, misztikus sötétségből árad, hanem gondolat által hordozott lelki világosságból.”

A fentiek prófétikus előérzete ott volt az előidők embereiben is, erre Rudolf Steiner a Karácsonyi Gyűlés esti előadás-sozatának első alkalmakor is szükségesnek tartotta kitérni:

“Ami az egész Föld volt, azt az ember úgy érezte, mint ami a fejében él. A fejet erős csontfalak zárják le felülről, minden oldalról és hátulról. De van egy kijárat, egy bizonyos szabad nyílás lefelé, a mellkas felé. A régi ember számára különös jelentősége volt, amikor úgy érezte, hogy a fej viszonylag szabadon nyitva van a mellkas felé.”

A Michael levek különleges szerepét az is megmutatja, hogy Rudolf Steiner betegágyán, szinte utolsó lélekzetéig szükségesnek tartotta azokat lediktálni és közreadni munkatársai, a földi michaeli közösség tagjainak számára.

Az első Michael levél mélyebb megértését, átélését nagyban segíti az Antropozófiai Társaság, az antropozófusok karmáját kiemelten fókuszába helyező III. karma-kötet első előadása.

Első levél

A michaei korszak kezdete

A Golgotai Misztérium utáni IX. századig az ember másképpen viszonyult a maga gondolataihoz, mint később. Nem volt az az érzése, hogy a lelkében élő gondolatokat ő maga hozza létre. A gondolatokat egy szellemi világ inspirációjának tekintette. Még ha a fizikailag észlelt dolgokról voltak is gondolatai, ezeket a gondolatokat a fizikai dolgokban hozzá szóló istenség megnyilatkozásainak tekintette. Akinek szellemi meglátásai vannak, az megérti ezt az érzést, mert ha olyasvalami közli magát a lélekkel, ami szellemileg valóságos, akkor sosem az az ember érzése, hogy itt van előtte a szellemi észlelet, s ő maga formál gondolatot, hogy azt megérthesse, hanem az ember látja azt a gondolatot, amely benne van az észleletben, és általa adott; olyan objektíven látja, mint magát az észleletet. A IX. században, – az ilyen adatot természetesen úgy kell venni, hogy a középső időpontot jelöli, az átmenet egészen lassan történik – a IX. században felragyogott az emberi lelkekben a személyes, individuális intelligencia. Az ember eljutott ahhoz az érzéshez, hogy én alkotom a gondolatokat. Ez a gondolat-alkotás vált uralkodóvá a lelki életben, úgy, hogy a gondolkodók az intelligens magatartásban látták az emberi lélek mivoltának megnyilatkozását. Azelőtt az embernek a lélekről imaginatív képzete volt. A lélek mivoltát nem a gondolat-alkotásban látta, hanem abban, hogy a világ szellemi tartalmában vesz részt. Az érzékfeletti szellemi lényeket gondolkodónak gondolta, olyannak, mint akik belehatnak, bele gondolkoznak az emberbe. Ami így az érzékfeletti szellemi világból él az emberben, azt érezték léleknek. Mihelyt szemléletünkkel behatolunk a szellemi világba, konkrét szellemi hatalmak körébe jutunk. A régi tanok azt a hatalmat, akitől a dolgokban lévő gondolatok származtak, a Michael névvel illették. Ezt a nevet megtarthatjuk, s akkor azt mondhatjuk: az emberek egykor Michaeltől kapták a gondolatokat. Michael kormányozta a kozmikus intelligenciát. A IX. századtól kezdve az emberek már nem azt érezték, hogy Michael inspirálja a gondolatokat. A gondolatok kiesnek Michael hatalmából, s a szellemi világból az individuális emberi lelkekbe hullnak. Az emberiségben most már kialakul a gondolati élet. Az emberek először bizonytalanok, nem is tudják, hogy mi számukra a gondolat. Ez a bizonytalanság élt a skolasztikus tanokban. A skolasztikusok realistákra és nominalistákra oszlottak. A realisták, akiknek vezetője Aquinói Tamás és a hozzá közelállók voltak, még érezték a gondolat és a tárgy régi összetartozását. Ezért a gondolatot a dolgokban élő valóságnak látták, mely átfolyik a lélekbe. – A nominalisták erősen átérezték azt a tényt, hogy a lélek alkotja gondolatait. A gondolatokat csak szubjektívnek tekintették, a lélekben élőnek, melynek semmi köze sincs a dolgokhoz. Úgy vélték, hogy a gondolatok csak ember alkotta nevei a dolgoknak. (Nem „gondolatokról” beszéltek, hanem „univerzáliákról”, de nézetük lényege szempontjából ez nem fontos, mivel a gondolatokban, az egyes dolgokhoz viszonyítva mindig van valami univerzális.) Azt mondhatjuk, hogy a realisták hívek akartak maradni Michaelhez, még akkor is, amikor a gondolatok az ő köréből az ember körébe kerültek. Gondolkodókként Michaelnek, mint a kozmikus intelligencia fejedelmének akartak szolgálni – A nominalisták lelkük nem-tudatos részében végrehajtották az elszakadást. Nem Michaelt, hanem az embert tekintették a gondolatok tulajdonosának. A nominalizmus terjedt el, befolyása növekedett. – Ez így folytatódott a XIX. század utolsó harmadáig. Azok az emberek, akik ebben a korban a világmindenség szellemi történéseit észlelni tudták, úgy érezték, hogy Michael követi az intellektuális élet áramlatát. Kozmikus feladatának új metamorfózisát keresi. Azelőtt a szellemi külvilágból árasztotta a gondolatokat az emberek lelkébe; a XIX. század utolsó harmadától kezdve az emberi lelkekben akar élni, ott, ahol a gondolatokat alkotják. Azelőtt a Michael-el rokon emberek úgy látták, hogy Michael a szellemi világban fejti ki tevékenységét; most felismerik, hogy szívükben kell lakhelyet adniok Michaelnek. Most neki szentelik gondolatok által hordozott szellemi életüket; most szabad, individuális gondolati életükbe befogadják Michael tanítását arról, hogy melyek a lélek helyes útjai. Azok az emberek, akik előző életükben inspirált gondolatokban éltek, tehát Michaelt szolgálták, a XIX. század végén az önkéntesen vállalt michaeli közösség felé hajtva újra itt találják magukat a földi életben. Régi gondolati inspirátorukat most már útmutatónak tekintik a magasabb rendű gondolatok átélésében. Aki ilyen dolgokra fel tudott figyelni, az tudhatta, hogy a XIX. század utolsó harmadában milyen fordulat következett be az emberek gondolati életében. Ezelőtt az ember csak azt érezhette, hogy lényéből eredőn formálódnak ki a gondolatok; a jelzett időszaktól kezdve önmaga fölé emelkedhet; érzületét a szellemiség felé irányíthatja, s ott Michael lép eléje; és Michael olyan lénynek bizonyul, aki minden gondolat-képzéssel régtől fogva rokonságban van. Kiszabadítja a gondolatokat a fej köréből, s szabaddá teszi számukra az utat a szív felé. Kioldja a lélekből a lelkesedést, úgy, hogy az ember lelki odaadással élhet mindabban, ami a gondolat fényében tapasztalható. A michaeli korszak elkezdődött. Elkezdődik a kor, amikor a szíveknek vannak gondolatai; a lelkesedés már nem puszta, misztikus sötétségből árad, hanem gondolat által hordozott lelki világosságból. Ezt megérteni annyit jelent, mint Michaelt a lélekbe fogadni. Azoknak a gondolatoknak, amelyek ma a szellemiség megértésére törekednek, olyan szívekből kell származniuk, melyek Michaelért, a világmindenség tüzes gondolati fejedelméért dobognak.

Az idézett Rudolf Steiner szövegek forrása: antropozofia.hu