A Krisztus utáni szükséglet

A Karácsonyi Gyűlés esti előadásaiban (GA233) Rudolf Steiner átfogó, félre nem érthető képeket vázolt fel a misztériumok fejlődéséről, feladatáról, ahol a tudást nem öncélúan ápolták, hanem ezzel az emberiség előrehaladását támogatták a legkülönbözőbb életterületeken különféle módokon, hol nyíltan, hol rejtetten. Az új kozmikus kultusz, a keresztény misztérium bevezetése maga az antropozófia. Értő és érző olvasásának és a belső munka gyümölcseinek egészségét csak az garantálja, ha azokkal az emberiség valós fejlődési szükségleteit igyekszünk fedezni.

Az ismert feljegyzések szerint Rudolf Steiner 1922. december 31-én beszélt először a kozmikus kultuszról:

“Ami különben csak absztrakt megismerés volna, az a világhoz fűződő érzelmi és akarati kapcsolattá alakul. A világ templom lesz, Isten háza. A megismerő ember érzésében és akaratában összeszedve magát, áldozó lénnyé válik. Az embernek a világhoz fűződő alapvető viszonya felemelkedik a megismeréstől a kozmikus kultuszhoz. Az antropozófia világmissziójának beteljesítéséhez az az első lépés, hogy a világhoz fűződő viszonyunk kozmikus kultuszként tudatosodjék bennünk. Bevezetésül ezt akartam először elmondani. Jövő pénteken beszélek tovább a természet megismerésének és a kultikus elem lényegének a viszonyáról.”

A fenti zárógondolatok után nem sokkal megjelentek az első lángnyelvek, és a Goetheanumot tűz emésztette el. Bizonyosan nem véletlen, hogy a lángok azután csaptak fel, miután a kozmikus kultuszról hírt adó szavak elhangzottak. A szándék azonban nem vált hamuvá, így a felvezetett ciklus 1923 első péntekén valóban megkezdődött „Eleven természetmegismerés, intellektuális bűnbeesés és spirituális bűnlegyőzés”(GA220) címmel. A misztériumi tudást feltáró előadások több, mint egy éven át folytatódtak (lásd a függeléket), értékes tartalmukat több kötet öleli fel, aminek érthető, átélhető módon a Karácsonyi Gyűlés esti előadásai (GA233) a csúcspontja.

„Aki helyesen látja az antropozófia világszemléletét, azt mondja: „Szemlélni tudom mindezt, de megérteni csak akkor fogom, ha az egész kép gyújtópontja Krisztus felé mutat számomra.” GA112

A továbbiakban röviden szeretném ismertetni e hosszú, 1923 januárjában megkezdett sorozat nyitóelőadását. Rudolf Steiner ismét rámutat a belső és külső világ párhuzamaira: az emberben végbemenő folyamatok fel- és megismerhetők az év során a külső természetben végbemenő eseményekből (és vice versa). A beavatottak e tény ismretét igyekeztek terjeszteni a befogadásra képes emberek között. A makro- és mikrokozmosz viszonyát érintő tudás korábban élmény volt minden ember számára, mivel az ember bensőségesebben kapcsolódott étertestéhez. Ez a lehetőség a Krisztus utáni IV. században a szűnt meg véglegesen. Addig – korábbi életeink során számunkra is – a Nap nem fizikai jelenség volt, hanem szellemi élmény. Így az összes korábbi misztériumban feltekintve a Napra a nagy Napszellemet észlelték és tisztelték.

Némelyek számára az égre feltekintve még a Golgotai Misztérium megtörténte után is, egészen a IV. századig lehetséges volt a Napszellem látása. Hogy miként? Ha sokáig nézünk egy fényesebb tárgyat, akkor csukott szemmel egy darabig annak utóképét még „láthatjuk”. Rudolf Steiner e máshol is felhozott hasonlatával magyarázza azt, miért volt még érzékelhető Krisztus (utóhatása) a Nap szférájában a Golgotai Misztériumot követő négy évszázadban. Így beláthatóvá válik, hogy bizonyos misztériumokban miért nem értették, ha a Napszellem (utóhatásában) számukra még érzékelhető volt a Napon, hogy ki érkezett el a Golgotai Misztérium által a Földre egy emberi testben. (E kettős helyzet bizonyos ellentéteket, számos zavart is hozott, erre kiemelkedő példa hitehagyott Julianus élete és tragikus halála).

A Golgotai Misztérium előtti VIII-IX. évezredben megtörtént atlantiszi katasztrófát követően, az óind korszakban emberekként még szinte csak étertestünkben éltünk, a fizikai testet csak mint ruhadarabot érzékeltük, viseltük magunkon. A különböző fejlődési korszakokat követően Krisztus után 333-tól érzőlelkünkben bizonyos fokig szabadabbá válhattunk étertestünktől, azaz mindattól, ami addig reális, meghatározó (korlátozó) élmény volt számunkra az érzékfeletti világból. Ebben a kozmikus elhagyatottságban ébredt föl az emberekben a Krisztus iránti igény.

Újonnan szerzett szabadságunkban még gyengék voltunk, nem találhattunk utat Krisztushoz, ezért a XV. századig döntően az írásos hagyományban (evangéliumok) találhattuk meg Őt. Ebben a korban az emberek érzékeléskor csak fizikai testüket használhatták, így feltekintve az égre már csak, illetve még csak égitesteket láthattak. Kopernikusz volt az első, aki az égre alkalmazta azt, amit étertestétől emancipálódott, felszabadult lelkével tapasztalt, ez alapján alkotta meg csillagászati törvényeit.

Amit a IV-V. század óta megerősödött lélek eddig elért, azok „csak” a természettudományok. Most azonban eljött az idő, amikor lélekben még erősebbé kell válnunk, hogy Krisztust immár ne a fizikai Napban mint a szellemi Napot keressük, hanem belül, saját énünk mögött állva érzékeljük az étertesthez tartozó szemmel, ahogyan fizikai szemünkkel az égitesteket látjuk.

Korábban az ember kitekintett a világba, most azonban eljött annak az ideje, amikor a saját bensőjébe kell tekintenie. Amikor a világba tekint ki, kapcsolatba kerül a Nappal és Krisztussal, a Napszellemmel; befelé tekintve eddig csak az énnel került kapcsolatba. Immár el kell érnünk azt a szintet, hogy az én mögött megtaláljuk a lét valóságát, amelyet a régi időkben a Nap nyilatkoztatott ki nekünk: a Krisztust. Akit egykor a napkeltétől napnyugtáig tartó fényben, az élet megvilágosítójaként tapasztaltunk meg, most önmagunkból, a saját énünkből kisugárzó fényként szükséges felismernünk, éreznünk. Krisztusban találjuk meg énünk erős támaszát.

A IV. századig az étertestünkhöz fűződő szoros kapcsolat miatt még nem észlelhettük a csillagokra feltekintve azt a mechanikai-matematikai rendszert, amelyet később Kopernikusz leírt.

Előadásában eddig Rudolf Steiner az étertesttel és a fizikai test közötti kapcsolat megváltozásáról beszélt, majd pontosítja a folyamatot: az étertest a IV. századtól fogva már nem (annyira) a kozmikus éteriségben gyökerezik. Ez a bizonyos fokú emancipáció következtében kialakult külső érzékelés csak olyan csillagtudást tudott létrehozni, amelynek bár középpontjában a Nap áll, mégsem érzett vele semmilyen belső rokonságot. Azzal, hogy Kopernikusz nemcsak a naprendszerünk, hanem a mindenség középpontjának nevezte meg a Napot, érzése alapján próbált valamit visszaadni annak korábbi, kiemelt kozmikus szerepéből.

Az óind világban volt legtisztábban átélhető számunkra a Napszellem, ez a görög korra már alkonyati szürkeségbe veszett. A IV. századtól a szabad, de kiüresedett lélekben a XV. századtól kezdve egyre inkább mechanisztikus-matematikai képzetek találtak helyet. Ma egy olyan korszaknak kell eljönnie, amelyben megértik, mit értett Krisztus az alatt, hogy: „Veletek vagyok minden nap, a földi idők végezetéig.”(Mt 28, 20). Valóban szükséges megértenünk, hogy Krisztus mit kínál az emberiségnek: fejünkhöz, szívünkhöz, akaratunkhoz ma szóló kinyilatkoztatást!

„Ahogy azonban belelátunk a tudatalattiba, az érzésszférába, az akarati szférába, akkor először is ott az elementáris lények szférájában vagyunk, de ezeknek az elemi lényeknek a szférája át van szőve Krisztus hatásával. Fiziológiailag szólva: ritmikus rendszerünkkel, érzelmi életünkkel abba a világba merülünk bele, amellyel Krisztus egyesült a földi lét érdekében. Itt van az a hely, ahol Krisztus reálisan, azaz nem a tradícióra támaszkodva, és nem a szubjektív misztika útján, hanem reálisan, objektíve megtalálható.”GA194

BG

Függelék (Rudolf Steiner a misztériumokat, azok fejlődését feltáró előadásai)

A csillagok világa és az ember GA219
Eleven természetmegismerés, intellektuális bűnbeesés és spirituális bűnlegyőzés GA220
Földi tudás és égi megismerés GA221
A világtörténeti események ösztönzése a szellemi hatalmak által GA222
Az év körforgása – Az antropozófia és az ember lelkülete GA223
Az emberi lélek összefüggése az isteni-szellemi individualitásokkal GA224
Az antropozófia három perspektívája GA225
Emberlény, embersors, világfejlődés GA226
Beavatási megismerés GA227
Beavatástudomány és csillagmegismerés GA228
Az év menetének átélése négy kozmikus imaginációban GA229
Az ember mint a teremtő, alakító és alkotó kozmikus szó harmóniája GA230
Az érzékfeletti ember az antropozófia megvilágításában GA231
A misztériumokalakzatok GA232
A világtörténelem szellemtudományos nézőpontból GA233
A középkor misztériumhelyei GA233a ( e könv második része a ProNatura Manufaktúra kiadó gondozásában jelent meg)
Az antropozófia összefoglalása huszonegy év távlatából GA234