Növény, fény, villám

avagy a termékeny esők titka

“Nézzük most a Földet, és a Földben a növényt. Mondjuk, itt van a növény gyökere, itt a törzse a levelekkel, és fent van a virága. Ha megnézzük a gyökeret, akkor azt látjuk, hogy a Föld talajában teljesen körül van véve sóval. A só nehéz. A gyökér tehát teljesen benne van a nehézségben. Ez a nehézség azonban egészen sajátos. A nehézséget ugyanis le kell győzni.(…) Mert ha a növény a nehézséget megérezné a levelekben, akkor nem felfelé növekedne, hanem egyre inkább lefelé. A növény azonban felfelé nő, legyőzi a nehézséget. Azáltal azonban, hogy legyőzi a nehézséget, megközelíti a fényt. A fény pedig hat rá, ami felülről lefelé jön és ellentétes a nehézkedéssel. A növény tehát egyre inkább felfelé kúszik a fényhez, és míg gyökerével a Föld sójában ül, egyre inkább ki van téve a Nap fényének. A napfény révén megtermékenyül, és kialakul a gyümölcs a maggal, az az az új növény a fény hatására jön létre. A növénynél ezt a pontosan lehet látni.(…) A növényhez a végtelen világűrből a fény formájában eljön a külvilág, elhozza számára a kozmikus erőket, és a Föld a maga növényvilágában a kozmosz útján megtermékenyül. Ha valaki ránéz a növény virágára, azt mondhatja: itt a világűr, a kozmosz megtermékenyíti a virágot. A többi csak ráadás, hogy a virágpor megjelenik és így tovább. Ez ráadás, mert a fizikai világban mindennek fizikai módon kell megtörténnie. Ám a valóságban a fény az, ami a világmindenségből érkezve megtermékenyíti a növény virágát, amiből aztán létrejön a mag az új növényhez.(…)

Képzeljük el, hogy itt van a föld! Most nem magát a növényt nézzük, hanem a földet, ahogy a távolban hegy közelében lehet a legjobban látni felszáll a köd. A köd vízből áll. A növénynél is valami hasonlót láthatnánk, csak ehhez hosszasan ott kellene ülni előtte, egész tavasszal, és állandóan figyelni kellene. Mit is látnánk? Azt, hogy először a mélyben van, aztán felemelkedik, majd levelekre tagolódik, ahogy a köd is szétoszlik, amikor felszáll. Itt tehát a növényben csak a szilárd sók vannak, amelyek a virágig emelkednek. És most nézzünk a földre: csak a víz emelkedik fel, nem a szilárd részek, mintha növény lenne, de a víz felemelkedik. Amikor a növény egy bizonyos helyzetbe kerül, fentről a világűr megtermékenyíti. Amikor a köd alakjában felszálló víz bizonyos helyzetbe kerül, az is megtermékenyül a világmindenségben. És mi történik aztán? Nos, igen, villámlik egyet. Ez persze nem mindig történik meg, csak akkor, amikor a megtermékenyítés létre jön, és a dolgok olyan kifejezőek, mint nyáron mert – a villám egyébként is létrejön, de nem látható -, amikor a világmindenség a fény és a hő útján a vizet megtermékenyíti. Ami a növénynél történik, az történik fent is látható módon a villámban. Amikor a köd odafent megtermékenyül, hatalmas esőként újra lezúdul. Ha tehát látunk egy ködfelhőt felszállni, akkor az tulajdonképpen egy hatalmas növény, csak egészen híg. Fent a világmindenségben ki nyílnak a virágai, megtermékenyül, összehúzódik, és esővízben a megtermékenyült vízcseppek újra lehullanak.(…)

Most magyarázatot kaptunk a villámról. Az emberek azt hiszik, hogy odafent valamiféle hatalmas elektromos készülék működik, ez azonban tévedés. Valójában a Föld vize termékenyül meg, hogy a maga folyamatait a Földön véghezvihesse. A növényben is ugyanez történik, csak minden sokkal mélyebben megy végbe, mert a növény szilárdabb. Ezek a megtermékenyüléshez vezető kis villámok, amelyeket nem látunk, mindig itt fent a virágnál jönnek létre, ha a megfelelő évszak elérkezik. A köd és az eső esetén tehát ugyanolyan jelenségekkel van dolgunk, mint amelyek a növénynél is megjelennek a megtermékenyítéskor.(…)

Ha valaki egy villámot lát, akkor megkérdezheti: „Vajon a villám csak odafent van?” Nem, egész nyáron át, míg a növények megtermékenyülnek, a mezőkön, az erdőkben, mindenütt ott találjuk a villámot, lent is. Ráadásul van egy olyan villám, ami bennünk is mindig végigcikázik. Belsőleg teljesen át vagyunk hatva attól a jelenségtől, amit néha látunk, amikor villámlik, és gondolataink felvillannak bennünk. Csakhogy az, ami egyszer egy hatalmas villámként odafent megjelenik az égen, az saját gondolkodásunkban gyengén folyik le. Az emberben zajló gyenge villámlás következtében világ-gondolatok jelennek meg bennük. Ennek belátásához csupán arra van szükségünk, hogy a dolgokat ne babonásan szemléljük, hanem tudományosan, szellemi szempontból.(…)

A főiskolákon ma sok mindent megtud hatunk, de azt, ami az emberben működik, nem magyarázzák meg. Ugyanakkor azonban azt sem magyarázzák meg, hogy tulajdonképpen milyen folyamat játszódik le a növények megtermékenyítésénél. A felszálló köd és lehulló a eső esetében is úgy magyarázzák a dolgot, mintha valójában semmi más nem történne, mint amikor egy tűzhelyen főznek, a pára felszáll, aztán újra lecsapódik. Ez persze, mint láttuk, egyáltalán nem így van: miközben a pára felszáll, odafent olyan területekre ér, ahol a világmindenség megtermékenyíti, és a megtermékenyülés bizonyítéka éppen a villám. Az ember tehát éppen a megtermékenyülést látja, amikor odafent villámlik.”
Rudolf Steiner: Az ember és föld élete (GA 349) – forrás és vásárlás: antropozofia.hu