A fák különös élete I.rész
„A magból kinő a gyökér. Vegyünk először egy fát. Utána majd rátérhetünk a hétköznapi növényekre. Egy fa esetében ez azt jelenti, hogy elkezd kinőni a törzs. Mint láthatják, már magának a törzsnek a kifejlődése is egy egészen rendkívüli dolog. A törzs ugyanis azáltal keletkezik, hogy a földből felszívott nedveket felfelé áramoltatja – azt amit itt pirossal jelöltem -, és ez a felfelé áramló nedv magával ragad minden lehetséges sót és a föld más alkotórészeit. Ezáltal lesz a törzs egyáltalán szilárd. Ha tehát szemügyre veszik egy fatörzsnek a belsejét, azt fogják látni, hogy nedvek vannak benne, amelyek magukkal szállítják a földből a föld szilárd alkotórészeit, mindenféle sókat, mondjuk szénsavas nátriumot vagy vastartalmú sókat. Mindent magával ragad és ez teszi a fát szilárddá.
Az egészben a lényeg: a nedv felfelé áramlása. Tulajdonképpen mi is történik eközben? A földi, a szilárd alkotórészek folyékonnyá válnak, felfelé áramló földi-nedvről beszélünk. Földi anyagokban gazdag, sűrű nedv áramlik felfelé. Azután elpárolog a nedvesség és visszamarad a földi, szilárd alkotórész. Ami a földi részből visszamarad, az a fa. Ez a felfelé áramló nedv nem a fában keletkezik (rámutat a rajzra), hanem – nevezzük fanedvnek – az egész Földben jelen van.
Ebben a tekintetben a Föld valóban egy élőlény. A fanedv tehát, mint mondottam, az egész Földben benne van, csakhogy a Földben egészen más, különleges jelleggel bír. Azzá, amit a fában létrehoz, csak a fában válik. Ez a nedv a Föld belsejében az, amitől a Föld él. A Föld valóban élőlény. Ugyanaz a nedv teszi a Földet élővé, ami a fában felfelé áramlik. A fában azonban elveszíti ezt az élő képességét, egyszerű kémikussá válik; csak vegyi képességei maradnak meg. Ha tehát szemügyre veszünk egy fát, akkor meg kell állapítanunk, hogy a benne áramló nedv, ami a földben még élő volt, csupán egy kémiai anyag maradt. A fanedv részben meghal, miközben felfelé áramlik a fában. Ha ezen kívül semmi más nem működne, akkor csak kis csonkocskák léteznének, amelyek szépen elhalnának felfelé, amelyekben kizárólag vegyi folyamatok játszódnának le. Csakhogy az, ami a fanedvből létrejön, kijut a levegőre, a levegő pedig telve van nedvességgel, vagyis a növény kiér a nedvességgel teli levegőre, a nedvességbe.
A földi nedvesből átjut a nedves-levegőbe*. Itt pedig újra alakul az élet. A törzs körül kialakul mindaz, ami él, a zöld levélzet, a virágok stb. Ezek újra életre kelnek. A levélben, a lombban, a virágban és a bimbóban újra életre kel az éltető nedv. A törzsben meghal az élet, a levélben új életre kel. Tehát van a fanedv, ami felfelé áramlik, azután van az életnedv. – Mit tesz az életnedv? – Kering és leveleket alkot. Ezért figyelhetjük meg, hogy a levelek szépen rendben egyfajta spirálba rendeződnek. Az életnedv tehát kering. A nedves-levegőből származik, és akkor kerül a fába, amikor az a földi-nedvesből előtör. Nagyon egyszerűen be lehet látni, hogy a fa törzse halott, míg az őt körülvevő lombozat élő: Képzeljék el, hogy odamennek egy fához, aminek van törzse, a törzsén kéreg, amiből előbújnak a levelek (rajzol). Most fogom magam és lehántom a kérget, amivel egyben a leveleket is eltüntetem, csak egyetlen helyen hagyom meg őket. Az történik ekkor, hogy ezen a ponton a fa friss és élő marad, míg a többi helyen elhal. A faanyag önmagában a fanedvvel nem képes életben tartani a fát. Jönnie kell valaminek még kívülről, ami a leveleken keresztül érkezik. Ez az, ami az életet hordozza.
Ilyen úton-módon beláthatjuk: a földből előtörhet a fa, de újból meg kéne halnia, ha a nedves-levegőből nem kapná meg az életet. A fában ugyanis a fanedv csak egy vegyész, de nem képes életet gerjeszteni. A benne keringő élet az, ami a fát életben tartja. Azt mondhatjuk, hogy tavasszal, amikor a fanedv a földből elkezd felfelé áramolni, a fa megújul, de amikor tavasszal az életnedv kezd keringeni benne, azáltal a fa minden évben újból életre kel. A fanedvre a Föld van hatással, a földi-nedvesség, az életnedvre viszont a nedves-levegő. Ezzel azonban még nincsen vége, hanem most, mialatt mindez történik, a kéreg – amit áthat az életnedv – és a fa között egy újabb réteg képződik. Arról már nem mondhatom el, hogy ott nedv képződik. Itt azt mondtam, fanedv, életnedv, de itt már nem mondhatom, hogy képződne nedv, mivel az, ami ott képződik, teljesen sűrű. Ezt hívják kambiumnak. Ez képződik a kéreg – ami a levélzethez tartozik – és a fa közt. Ha tehát az említett részt levágom, akkor nem képződik kambium (rajzol). A növénynek szüksége van a kambiumra. A fanedv a földi-nedvesben képződik, az életnedv a nedves-levegőformában, a kambium pedig a meleg levegőben, a hő-levegőszerűben* vagy levegő-hőben.
Miközben a növény kívülről befogadja az életet, hőt fejleszt. Ez a hő beküldi őt önnön belsejébe és a hőből kialakul odabent a kambium. Vagy ha kambiumot még nem képez – a kambiumra szüksége van a növénynek, mindjárt hallani fogják, miért -, mielőtt a kambium kialakul, valami sűrűt képez, ez pedig a növényi gumi. A hőben a növényi gumi is kialakul, ami bizonyos körülmények között fontos gyógyszer. A fanedv felfelé húzza a növényt, a levelek életre keltik, majd a levelek, miközben hőt fejlesztenek, kialakítják a növényi gumit, ami visszahat a kambiumra.
Az ősidőkben élt növényekből a gumi leáramlott a Földbe és átlátszóvá vált. Már akkor átlátszóvá vált, amikor a Föld még kevésbé volt szilárd, nedves-folyékony állapotú volt. A gumiból borostyán lett. Ha tehát egy darab borostyánt tartanak a kezükben, akkor a nem más, mint egy ősrégi földi növény vére, ami a földre hullott: gyanta és fenyőszurok. A növény visszaadja mindezt a Földnek: gyantát, szurkot, borostyánt. Ha a növény mindezt megtartja magának, akkor kambium lesz belőle. A fanedven keresztül a Földdel tart kapcsolatot a növény. Az életnedv azzal köti össze a növényt, ami a Föld közvetlen környezetében kering, a levegőszerű nedvessel*. A kambium viszont á csillagokkal köti össze.
A kambiumban jön létre a következő növény formája, alakja. Ez megy át a magba és ezáltal születhet meg az új növény. Vagyis a csillagok a kambiumon keresztül tudják létrehozni az új növényt. Tehát a növény nemcsak a magból jön létre – természetesen a magból jön létre, de a magnak először meg kell élnie a kambium hatását vagyis az egész égbolt hatását. Ez egyszerűen csodálatos: Amikor egy növényi magvat tartunk a kezünkben, akkor tudnunk kell, hogy ez az ártatlan, szerény kis porszemnyi mag csak azáltal jöhetett létre, hogy a kambium – most nem a folyékonyban, hanem egy kissé sűrűbben – az egész növényt lemásolta. Az alak, ami a kambiumban létrejön – az új növényi alak -, átadja ezt az erőt a magnak, és ettől van meg benne az az erő, ami által a Föld segítségével kinőhet az új növény.
Mint láthatják Uraim, a mikroszkóp alá tett magot szemlélve nem segít a puszta spekuláció. Az embernek tisztában kell lenni azzal, hogy miképpen függ össze egymással a fanedv, az életnedv és a kambium. A fa-nedv egy viszonylag híg folyadék. Arra lett kitalálva, hogy finom kémiai hatások keletkezzenek benne. A fában található életnedv már jóval sűrűbb. Ez választja ki a gumit is. Ha kicsit besűrítik a gumit, abból csodálatos kis alakokat lehet formázni. Az életnedv tehát sűrűbb, mint a fanedv, jobban igazodik a növény formájához. És az egész formát átadja a kambiumnak. Ez még sűrűbb, már egészen szívós, de annyira még lágy, hogy felvehesse a formát, amit a csillagok adnak át. így van a fával, de így van a szokványos növények mindegyikével is. Ha van egy kicsi mag, és abból kibújik a gyökér, akkor felfelé elindul a csíra. De ilyenkor még nem rakódnak le szilárd anyagok, nem válik fává – olyan marad, mint egy káposztaszár. Levelek képződnek rajta spirál alakban, és odabent a kambium is rögtön képződni kezd, ami aztán visszavisz mindent magával a Földbe. Úgyhogy az egynyári növénynél az egész folyamat sokkal gyorsabban végbemegy. A fánál csak a szilárd alkotórészek választódnak ki, és nem is használ fel mindent. Tehát minden növény ugyanezt teszi, csak nem jut a dolgok sora olyan messzire, mint a fánál.
A fa esetében egyébként is meglehetősen komplikált folyamattal van dolgunk. Ha felülnézetből vesszük szemügyre a törzset, akkor legbelül találjuk a belet – ez adja meg az irányt s ide, a bél köré képződnek a falerakódások. Ha ősz közeledik, akkor a másik oldalról jön a gumi és összeragasztja a fát. Ilyenkor egy évnyi fa van összeragasztva. A következő évben ugyanez történik mindazzal, ami felemelkedik, csak most más helyre rakódik le a fatörzsön, ősszel megint összeragasztja a gumi, és ezáltal jönnek létre az évgyűrűk. Mint látják, minden érthetővé válik, ha a belső folyamatokat megértjük, ha az ember tudja, hogy háromféle anyag van jelen: fanedv, életnedv, kambium. A fanedv a leghígabb, ez a vegyész. Az életnedv életet ad. A kambiumba pedig belerajzolják a növény képét a csillagok. Uraim, ez tényleg így van. A fanedv felfele áramlik, meghal, ott újra létrejön az élet, ahhoz csatlakozik a csillagok hatása: ekkor történik meg az, hogy ami a kambiumban besűrűsödött, megrajzolja az új növényi formát, ami a csillagoktól érkezik. A kambiumban tényleg szinte szoborba van öntve, és ezt juttatják át az új növénybe. A csillagok modellezik meg az egész világmindenségből az új növényi formát. Itt az életből a szellembe érünk át. Amit lemodelleznek, azt a világszellemből modellezik le. Ez nagyon érdekes, Uraim. A Föld életet ad a növényeknek, a növény meghal, a növény környezetében lévő levegőben a fény újra életre kelti, a világszellem pedig beleteszi az új növény formáját. Azt megőrzi a mag, és az egész kezdődik újra elölről. A felnövekvő növényben egy olyan utat látunk, amelyben az egész növényvilág a Földből kiindulva a halálon át a világszellemhez jut el.”
Rudolf Steiner: Ember és világ – a szellem mûködése a természetben (GA351) – megrendelhető ITT
* „Mikor aztán felnő a növény, elhagyja a törpék területét, térségét; a nedves-földes világból átlép a nedves-levegős régióba, s azt a részét fejleszti, mely a fizikai külsőben mint levélzet jelenik meg. Itt, a levelekben mindenütt, megint más lények tevékenykedése hat, a vizes elem elementáris lényeié, akiket a régi, ösztönös látó-művészet pl. undine névvel illetett; magyar nevük: sellő.(…) A törpék, a gnómok lökik ki a növényeket a földből, de azok ott elszáradnának, ha az undine-lények nem úsznának oda mindenfelől, s a maguk álomszerű módján nem bizonyulnának – másként nem mondhatom – kozmikus vegyészeknek. Ők álmodják az anyagok kötődését és oldódását. Ez az álom, amibe a földet elhagyó növények belenőnek, ez az álom maga a kozmikus vegyész, mely a levélből kiinduló anyagkapcsolódást és bomlást okozza. …a változás ezen állandó lehetősége révén, melyben a csillagokról, a Napról, fényről és melegről álmodnak, kémikussá válnak, s a levélből indítva a növényt alakulásában továbbvezetik; azt a növényt, melyet a törpék ereje fölfelé taszít, így fejleszthet hát a növény levélzetet, s a levél növekedésének titka nem más, mint sellő-álom, amibe a növény belenő.
Amilyen mértékben így hát a növény belenövekszik a sellő-álomba, úgy érkezik el a következő régióba, abba, ahol szellemek élnek a levegő-hő elemben éppen úgy, amint a gnómok a földes-nedves, a sellők pedig a levegős-nedves elemben. Így a levegős-hőszerű elemben azok a lények élnek, akiket egy régi, ösztönös szellemi látó művészet szilieknek, magyarul tündéreknek nevezett. Ezek a szilfek azonban, minthogy a meleg-levegős elem mindig fénnyel telt, előretörnek a fényig, a fény rokonaivá válnak. …ő közvetíti a növényhez szeretettel a levegőt. Ő hatja át fénnyel a növényt. Ezzel aztán, mármint azzal, hogy a tündérek fénnyel hatják át a növényt, valami egészen sajátos dolgot teremtenek.(…) Ott fenn a növény, áthaladva a sziliek régióján, az elementáris tűzszellemek szférájába kerül. A tűzszellemek a hő-jellegű fényszerűség lakói. Mikor a földi hő a tetőfokára ér, vagy mikor az éppen a legalkalmasabb, összegyűjtik a meleget; ahogyan a szilfek fényt, úgy gyűjtenek ők hőt, s belehordják azt a növények virágaiba.(…) A kambium, mely egyaránt terjeszkedik a kéreg és a fatest felé, ez a kambium viszi bele az ideális növényalakot a növénybe, mint anyai jelleget. A megtermékenyítés: a törpe-hatás és a tűzszellemek hatásának egybeáradása. A törpék vagy gnómok, alapjában véve ők a növényi szaporodás szellemi bábái. A megtermékenyülés a tél folyamán a földben történik, mikor a földbe került magvakhoz a törpék odaviszik a tündér- és sellő-áthatotta alakzatokat, amikor ezek az alakzatok rátalálnak a megtermékenyítő magvakra.(…) Így hát a tűzszellemek a hőhordozók. Természetes, hogy ezután már könnyen megértik Önök, hogyan is jön létre a növényi növekedés: Először is a gnómok vagy törpék, annak segítségével, amit a tűzszellemek nekik átadtak, átengedtek, életétert visznek a gyökerekhez. Azt az életétert, amiben maguk is élnek, azt hordják a gyökérhez. Azután a sellők vagy undinék ápolják a növényben a kémiai étert, majd a tündérek vagy szilfek a fényéiért, végül a tűzszellemek a hőétert. A hőéter termése aztán megint összeköttetésbe kerül azzal, ami ott lenn az élet.” GA327
Kapcsolódó írások: Az elemi lények világának megismerése
