Az alvás és a planetáris lények kapcsolata
“Az éjszaka történéseinek teljes jelentősége van nappali életünk számára is. Így azt mondhatjuk, hogy az ember külső alkata számára lényegesebb és jelentősebb, amit lelke elalvás és felébredés között él át a kozmoszban, mint ami éber nappali élete során tárul elé, mert fizikai és éteri életfunkciói, valamint morális közérzete is az elalvás és felébredés közti kozmikus átélés eredménye.”GA215
“Mit is jelent tulajdonképpen, mélyebb értelemben: ébren lenni? Mit is teszünk mi emberek, mikor ébren vagyunk? Alapjában véve egész lelki tevékenységünk – mindaz, amit képzeletvilágunkban, érzésvilágunkban, hullámzó szenvedélyeinkben, röviden ami asztráltestünk és énünk hullámzásában és erőkifejtésében végbemegy – valójában mindez fizikai testünk szüntelen elhasználódása napi életünk folyamán. Ez ősi, okkult igazság, olyan igazság, melyet ma már a népszerű fiziológia is meg tud közelíteni, ha csak valamelyest is helyesen értelmezi saját eredményeit. Amit a lélek benső életként kifejt, az éber állapotunkban folytonosan elhasználja külső, fizikai testünk erőit. Ez a fizikai test fejlődésének kezdeti alapját a régi Szaturnusz idején kapta meg.
Egészen más ennek a fizikai testnek az élete alvás-állapotban, mikor az asztráltest állandóan hullámzó benső életével eltávozik. Ahogy a nappali éber élet a fizikai test erőinek szüntelen elhasználódása – mondhatni lebontása – ugyan úgy az alvás-élet szüntelen helyreállítás, regenerálódás, felépítés. Úgyhogy fizikai és étertestünkben romboló és építő folyamatokat kell megkülönböztetnünk. A romboló folyamatok a nappali ébrenlét idején, az építő folyamatok az alvás-állapot idején mennek végbe. De bármi történik is bárhol a térben, az nem áll magában, egyedül a világban, hanem összefügg a lét egészével. És ha azokat a romboló folyamatokat vesszük szemügyre, melyek felébredéstől elalvásig mennek végbe a fizikai testben, nem mondhatjuk róluk, hogy bőrünk határán belül elszigetelten folynak le. Bensőségesen összefüggnek ezek a kozmosz folyamataival. Bennünk csak folytatódik, ami kívülről belénk áramlik, úgyhogy nappali ébrenlétünk alatt bizonyos fokig az univerzum lebontó erőivel állunk összefüggésben, az éjszakai alvás idején pedig a világegyetem építő erőivel.
Fizikai testünknek ez a lebontása az ébrenlétben a régi Szaturnusz-lét idején nem működhetett. Ha már a régi Szaturnuszon is ott lett volna, soha sem alakulhattak volna ki fizikai testünk alapjai. Mert természetes, hogy semmit sem építhetünk úgy, hogy közben le is bontjuk. A Szaturnusz tevékenysége testünket építő tevékenység kellett hogy legyen, erről a Szaturnusz-létben gondoskodás történt. Hiszen a testünket romboló folyamatok éppen napközben mennek végbe, a fény befolyása alatt; a régi Szaturnusz-lét idején pedig még nem volt világosság. A Szaturnusz tevékenysége testünkre nézve tehát építő volt. És ennek az építő tevékenységnek fenn is kellett maradnia, legalább egy bizonyos ideig még később is, amikor a régi Nap-lét idején belépett a világosság. Ez csak úgy történhetett, hogy Szaturnusz-lények visszamaradtak és ők gondoskodtak a felépítésről. Látják tehát, hogy a kozmikus fejlődésben szükségszerű volt, hogy visszamaradjanak Szaturnusz-lények alvásunk idejére, hogy a fény távollétében felépítsék a lebomló fizikai testet. Úgy kellett tehát lennie, hogy a visszamaradott Szaturnusz-lények össze legyenek szövődve létünkkel, mert nélkülük állandóan csak lebomlanánk. Szükséges a váltakozás állapota, Nap-lények és Szaturnusz-lények, fény-lények és sötétség-lények együttműködése.
… ha jelenkori létünket szemléljük, létünk egyik szükségszerűségének kell tekintenünk a Nap-eredetű fényerő és a Szaturnuszból származó sötétségerő összjátékát. Mikor tehát az Elohák a fényerők hatására, arra a munkára, ami rajtunk embereken és egyáltalában valamennyi földi lényen végbemegy, a személyiség-szellemeket rendelték maguk alá, társként melléjük kellett, hogy állítsák a visszamaradt lényeket; az egész univerzum munkájában egybe kellett szövődnie a szabályosan fejlődött és a visszamaradt archék munkájának. A visszamaradt archék működnek a sötétségben. Az Elohák ezért – triviálisan szólva – nemcsak a jómnak nevezett lényeket bízzák meg, hanem szembeállítják velük azokat a lényeket, akik a sötétségben működnek. És így hangzik ennek a helyzetnek csodálatosan realisztikus leírása:
És az Elohák jom-nak – napnak – nevezték a fényben működő lényeket; azt azonban, ami a sötétségben hatott, lilith-nek nevezték. Ez nem a mi absztrakt éjszakánk, hanem a szaturnuszi archék, akik akkor nem érték el a Nap-fokot. És ugyancsak ők azok, akik ma is működnek bennünk éjszakai alvásunk idején, úgy, hogy fizikai és étertestünkben, mint építő erők tevékenykednek. Ez a titokzatos lilith kifejezés sokféle mitológiai kép alapjául szolgál, holott ez sem egyértelmű a mi absztrakt éjszakánkkal, és azt sem indokolja semmi, hogy mitológiai vonatkozásra gondoljunk; lilith nem más, mint a visszamaradt archék neve, azoké, akik összekötik munkájukat az előrehaladt archékkal.
… amikor ez az asztráltest elhagyta a fizikai és étertestet, összeköttetés létesül az asztráltest és kozmikus környezete között, mintegy áramlások indulnak ki az asztráltestből. Mire reggel visszatérnek alvó állapotukból az éber állapotba, az alvás-állapot ideje alatt mintegy magukba szívták az egész kozmosz támogató erőit. Asztráltestük az éjszaka folyamán áramlatai révén bizonyos értelemben beletagozódott az egész környező kozmoszba. Kapcsolatban volt valamennyi Földünkhöz tartozó planetáris lénnyel. Kiküldte áramlatait a Merkúrhoz, Marshoz, Jupiterhez, stb. és ezekben a planetáris lényekben vannak azok a támogató erők, amelyek az asztráltestbe árasztanak mindent, ami ahhoz szükséges, hogy a fizikai és étertestbe való visszatérésünk után folytathassuk az éber állapotot. Asztráltestünk az éjszaka folyamán mintegy szétömlött és belenőtt a világlétbe. A tisztánlátó tudat látja, amint elalváskor az asztráltest bizonyos vonatkozásban elhagyja a fizikai és étertestet. A kifejezés persze nem pontos. Az asztráltest spirálisan kígyózik ki a fizikai testből, úgy lebeg, mint egy spirális felhő. De amit ekkor látni, az még csak a kezdete az asztráltestből kiinduló áramlatoknak. Mert ezek valóságosan szétterülnek az egész világűrben és erőket gyűjtenek, megtöltik magukat a bolygók erőivel. És ha valaki azt állítaná, hogy az asztráltest azonos azzal, ami fejletlen tisztánlátással a fizika testet körüllebegő felhőnek tűnik, az nem mond igazat, mert az asztráltest éjszaka az egész Naprendszerben szétárad. Az alvás állapota alatt – mondhatni – a planetáris lényekhez kötődik. Éppen ezért is beszélünk „asztrál” testről. Az „asztrális test” kifejezés valamennyi más, a középkorban keletkezett magyarázata helytelen. Azért beszélünk „asztrál” testről, mert az ember alvó állapotában egyfajta bensőséges kapcsolatban áll a csillagokkal, a csillagvilággal, mert abban a világban pihen, mert erőit felveszi magába.”
Rudolf Stener: A bibliai teremtéstörténet titkai (GA122) – Forrás: antropozofia.hu
foto: pexels.com – Ron Lach
