Napfoltok, villámok és az időjárást meghatározó erők

“

Nos, az időjárási viszonyoknak, amelyek az évek során, különösen az utóbbi időben kevésbé bizonyultak rendszeresnek, van némi kapcsolata a bolygók állásához, azonban valójában nem közvetlenül a Marshoz, hanem amikor ezeket a rendszertelenségeket megfigyeljük, először is azt a jelenséget kell különösen figyelembe vennünk – amelyet egyébként kevésbé vesznek figyelembe, de amelyről mégiscsak beszélnek -: a napfoltok jelenségét. A napfoltok olyan jelenségek, amelyekben tíz, tizenegy, tizenkét éves időközönként ismételten egyfajta változás áll be. Ha a Nap felszínét megvizsgáljuk, sötét foltokat látunk felvillanni. Ezek a sötét foltok természetesen csökkentik a Nap kisugárzását, mert ahol sötét foltot látunk, ott nem sugárzik, így arra gondolhatnak, hogy ha egy éven belül több a napfoltok száma, akkor egy ilyen évben kevesebb kisugárzásra kerül sor. A Nap Földre gyakorolt hatását tekintve – erről már beszéltem Önöknek – ez nagyon fontos.

A napfoltok jelensége pedig még egy másik tekintetben is nagyon figyelemre méltó. Először is meg kell állapítanunk, hogy évszázadok alatt a napfoltok száma gyarapodott. Tehát először is nem ugyanabban a menynyiségben jelennek meg évente. Ez onnan ered, hogy az égitestek helyzete más. Ha az égitestek forognak, akkor a helyzetük is más lesz, ezáltal a látvány, amit az égitestek elénk tárnak, mindig változik. Ha tehát egy adott helyen napfoltok találhatók, úgy nem minden évben ugyanazon a helyen tűnnek fel, hanem aszerint, ahogy a Nap forog, majd az évek folyamán ismét ugyanazon a helyen tűnnek fel. Az évszázadok során azonban lényegesen gyarapodtak, és ez úgy van, hogy a napfoltok gyarapodása már abban a viszonyban, ami valójában a Föld és a Nap között fennáll, jelent valamit.

Ha évezredekre visszamegyünk az időben, akkor még egyáltalán nem léteztek napfoltok. Létrejöttek, gyarapodtak és mindig tovább fognak gyarapodni. Ezért úgy áll a dolog, hogy a Nap egyszer csak tulajdonképpen kevesebbet fog sugározni, s végül, amikor már egészen feketévé vált, összeesik, egyáltalán nem bocsát ki majd több fényt. így tehát tényleg számolnunk kell azzal, hogy viszonylag hosszú idő múlva a fény és az élet forrása, amely a Napból indul, a Föld számára fizikailag kialszik. A napfoltok jelenségéből kiindulva – ami egyébként ugye világos – világvégéről is beszélhetünk. Ekkor mindaz, ami szellemileg a Földön megvan, más formát fog ölteni, minthogy már meséltem Önöknek, hogy ezek a más formák már léteztek a régebbi időkben. Azonban éppúgy, ahogy az ember megöregszik és változik is, úgy öregszik meg a Nap az egész bolygórendszerrel, és úgy változik.(…)

Most természetesen más kérdések is felmerülnek, ha szemügyre vesszük, miért lépnek fel abnormális viharok. Mert az, amit viharnak nevezünk, és ami minket, embereket oly közelről érint – mert ettől függ az egészségünk és minden lehetséges dolog -, természetesen nagyon sok mindentől függ. Itt arra kell gondolniuk: ha visszamegyünk a Föld fejlődésében, akkor elérkezünk ahhoz az időhöz, ami mintegy hat-tízezer évre nyúlik vissza. Igen, ha abban az időben megfigyeljük vidékeinket, hat-tízezer évvel korábban természetesen nem olyanok lennének odakint a hegyek, mint ma. Egyáltalán nem tudnák a svájci hegyeket megmászni, mert úgy, ahogy azok ma léteznek, egyáltalán nem léteztek. Önök nem élhetnének itt, nem élhetnének Európa más országaiban sem, mert hajdan ezeket a területeket még lényegében jég borította, el voltak jegesedve. Ez volt az úgynevezett jégkorszak. A jégkorszaknak e jelensége azt eredményezte, hogy a már korábbi európai lakosság nagy része vagy fizikailag elpusztult, vagy pedig más területeket kellett felkutatnia. Ez a jégkorszak meg fog ismétlődni egy más formában, éspedig ismét úgy öt-, hat-, hétezer éven belül. A Földnek nem ugyanazon a helyén lesz, mint ahol annak idején volt, de ismét lesz jégkorszak.

Tudják, egyáltalán nem képzelhetjük azt, hogy minden olyan simán fejlődik, hanem ilyen megszakításokra, mint ami a jégkorszak által létrejött, bizony sor kerül! Ha pedig meg akarjuk érteni, hogyan fejlődik a Föld valójában, akkor azt kell mondanunk: ilyen megszakításokra az akadálytalan fejlődésben folyamatosan sor kerül. Honnan is ered ilyesmi? Onnan, hogy a felszín folyamatosan emelkedik és süllyed. Ha felmennek egy hegyre, aminek egyáltalán nem kell olyan különösen magasnak lennie, még ma is jégkorszakot találnak. Valamennyi hó és jég megmarad odafent. Ez úgy van, hogy ha a hegy ma kellően magas, úgy azt hó és jég fedi. Ha azonban az idő múlásával a Föld felszíne megemelkedik, ezáltal olyan magassá válik, mint a hegy, csak akkor borítja igazán hó és jég. A Föld felszínén így jég és hó található. Ez pedig megtörténik, uraim. Az történik, hogy a Föld felszíne megemelkedik és lesüllyed. A Föld felszíne pedig hatezer évvel ezelőtt olyan magasan volt, mint ahol mi most vagyunk. Lesüllyedt, de már megint emelkedőben van, mert a legmélyebb pontot 1250-ben érte el. Ez volt a legmélyebb pont. Akkoriban itt a környéken különösen kellemes volt a hőmérséklet, és sokkal melegebb volt, mint ma. Most megint visszafelé halad, és lassan mozdul felfelé, úgy, hogy öt-hatezer év múlva ismét egyfajta jégkorszak lesz majd itt. Ebből tudhatják, hogy ha tíz éven át megfigyeljük a viharokat, nem maradnak ugyanolyanok, folyamatosan változnak. Ez azonban ismét olyasvalami, ami a viharokat befolyásolja.

Viszont, uraim, gondoljanak csak arra, ha mondjuk egy adott évben a földfelszíntől kiindulva a Föld felett ennél a magasságnál bizonyos hőmérséklet uralkodna, így tehát az időjárás ezáltal a meleg oldalt tekintve ki lenne egyenlítve, úgy a Föld esetében még valamiről szó van. Tudják, a Földnél ez úgy van: ha felrajzolom ide a Földet (lerajzolja), akkor itt, ahogy mondják, az Egyenlítő mentén meleg van. Fent és lent a pólusokon a Föld hideg. Középen meleg a Föld. Ha az emberek Afrikába vagy Indiába utaznak, akkor forróságba utaznak. Fent az Északi-sarkon – s így van ez a Déli-sarkon is – hidegbe utazunk. Bizonyára olvasták a sarkvidéki útleírásokat. Elegendő csupán azt megfigyelniük, milyen a meleg és hideg levegő eloszlása a szobában, amit elkezdünk fűteni: Ha elkezdenek fűteni egy szobát, úgy azt fogják észrevenni, hogy kezdetben nem egyformán lesz meleg. Eltart bizonyos ideig, míg a szoba felmelegszik. Ha viszont hoznának egy létrát és felmásznának rá, akkor azt vennék észre, hogy lent még egészen hideg van, fent viszont a plafonon már meleg. Honnan ered ez? Onnan, hogy a melegben, a meleg levegőben, minden légnemű, gáznemű, felmelegedett test felszáll, könynyebbé válik. Az összes hideg levegő lent marad, mert nehezebb. Az összes meleg levegő felfelé száll, mert könnyebb. Nos, a meleg levegő folyamatosan itt van ezen a vidéken (lerajzolja), a hideg levegő pedig itt. Ez a meleg folyamatosan felszáll, tehát itt a Föld közepén a meleg levegő folyamatosan fel akar szállni. Ha azonban felszállt, felfelé fúj az Északi-sark felé, és szelek keletkeznek, melyek a Föld közepe felől az Északi-sark felé fújnak, és felszálló meleg levegőt eredményeznek. A hideg levegő azonban ismét fel akar melegedni, feljut az üres területre, középre: hideg levegő áramlik lefelé, így az Északi-sarktól a Föld középső területei felé folyamatosan hideg levegő áramlik. Viszont az Egyenlítőtől, a Föld középső területei felől az Északi-sark felé meleg levegő áramlik. Ezt ugye passzátszélnek nevezzük, amelyek az ilyen területeken, mint amilyenek a mieink, megrekednek, nem annyira észrevehetők, a többi vidéken azonban teljes mértékben érzékelhetők. Ez viszont nemcsak a levegőre vonatkozik, hanem a tengervíz is mutat ilyen áramlatokat a Föld középső területei felől az Északi-sark felé és ismét visszafelé. Természetesen a legváltozatosabb módon oszlik el, de éppen ott van.

Gondoljanak csak arra, ha éppen egy áramlat, egy elektromos áramlat – elektromos áramlatok mindig léteznek a világűrben, mert nemcsak mi hozunk létre a Földön vezeték nélküli elektromos hullámokat, mi csak azt utánozzuk, ami a világmindenségben valamilyen módon szintén létezik -, ha éppen ilyen áramlat van, mondjuk Svájcban, akkor ott egy bizonyos hideg időjárás uralkodik. Egy ilyenfajta áramlat azonban úgy érkezik, hogy meleg levegőt hoz magával, így valamivel melegebb lesz, s így fog a meleg a világáramlatok által ismét szétoszlani. Ez befolyásolja az időjárást.
Gondoljanak azonban arra, hogy az ilyen elektromágneses áramlatok a világmindenségben megint csak a napfoltoktól függenek. Ha a Napon éppen itt találhatók a foltok (lerajzolja), akkor itt vannak az áramlatok – ennek következménye az időjárás. Ezek bizony nagyon jelentős hatások. Ez egyszerűen úgy van, hogy elmondhatjuk: az évszakok eloszlását tekintve a tavasz, nyár, ősz és tél, egyfajta törvényszerűség a világmindenségben. Ezt a naptárban jelezni tudjuk. A tavasz csak egy bizonyos időpontban kezdődik és így tovább. Ez az égitestek között lévő durva viszonyokhoz igazodik. Ez azonban csekély hatás. Nincs olyan sok csillag az égen, amelynek hatása van; hiszen a legtöbb messze van, és csak a szellem van a világra hatással. Azonban az időjárási viszonyokra vonatkozóan, uraim, így van ez.
Gondoljanak csak arra, kezükben tartanak egy korongot, a korongon színek vannak és forgatják azt; ha lassan forgatják, még az összes színt – mondjuk négy szín található rajta: piros, sárga, zöld, kék – jól meg tudják különböztetni. De ha nagyon gyorsan forgatják, akkor minden összemosódik, akkor semmit sem tudnak többé megkülönböztetni egymástól. Ez azonban úgy van, hogy elmondhatjuk: a durva jelenségeknél, mint tavasz, nyár, ősz és tél, még eltekinthetünk attól, hogy mitől függenek. Oly sok dolog létezik, amitől az időjárás függ, hogy már egyáltalán nem lehet átlátni, hogy már a dolgot a naptárba az időjárással kapcsolatban, mint: tavasz, nyár és így tovább már nem lehet feljegyezni – bonyolulttá válik, mert összezavarodik.

Léteznek azonban régi népi megfigyelések is. Az ősi népi megfigyeléseket nem kell minden további nélkül elvetni. Azon alapszanak, hogy az emberek, amikor még a körülmények egyszerűbbek voltak, valóban sokkal inkább érdeklődtek a dolgok iránt. Ma, amikor már legfeljebb huszonnégy órán át érdekel minket igazán egy dolog, mert huszonnégy óra múlva megint egy új újság jelenik meg, és az új újság miatt érdeklődésünk másra irányul, elfelejtünk már mindent, ami történik. Ez bizony így van! Ezenkívül életkörülményeink bonyolultabbak lettek; minden borzasztóan bonyolult.
Egyáltalán nem így volt a nagyapáinknál, annál kevésbé a szépapáinknál. Csak úgy ültek a szobában, a kályha mögött, együtt üldögéltek és meséltek egymásnak, meséltek a régi időkről is, és tudták, milyen volt olykor az időjárás a régi időkben, mert a csillagokkal összefüggésben tudták, s ezáltal látták, érzékelték, hogy bizonyos szabályszerűség is van az időjárásban.
Tudják, dédapáink között voltak egyfajta észjárással megáldott, úgynevezett „ördöngös fickók”, tudják, „ördöngös fickó” alatt olyasvalakit értek, aki nem egészen buta, hanem egy kicsit okosabb is volt, mint a többiek, akinek valamennyi esze is volt. Igen, uraim, ha meghallgatnánk egy ilyen „ördöngös fickót”, akkor nagyon érdekes dolgokat hallanánk! Hallgassuk meg, hogyan beszélt volna egy igazán megöregedett, „ördöngös fickó” a dédunokájának vagy a szépunokájának. így szólt: nézd csak, ha figyeled a Holdat – ugye tudod, hogy a Hold hatással van az időjárásra. – Ezt tehát egyszerűen látták az emberek. Nagyon jól tudták, hogy az esővíz jobb a mosáshoz, mint a hagyományos víz, amit a kútból hoznak. Ezért tettek ki vödröt. Ezt még az én anyám is így csinálta: vödröt tett ki, összegyűjtötte az esővizet, és a mosáshoz azt használta! Ugyanis másfajta víz az esővíz, egyfajta élénkség van benne, a kékítőt is és más adalékanyagot, amit mosáskor használnak, sokkal jobban felveszi, mint a hagyományos víz. Egyáltalán nem lenne rossz, ha mi is ezt tennénk, mert a kemény vízzel való mosás sok mindenre romboló hatással van, amit felvesz az ember.(…)

A professzorok nyugodtan vitatkozhatnak a vízről, de a nőknek szükségük van a vízre. Ezt tudta még a dédapa is és tudta, hogy ezt a dédunokája is tudja, és azt mondta: Nézd csak meg, a Hold hatással van a vízre. De ne csak egyszer nézd meg, hogy is van ez a Holddal: minden tizennyolcadik, tizenkilencedik évben megismétlődik a Hold számára minden, ami csak lehet. Például egy bizonyos évnek egy bizonyos napján nap-, egy bizonyos napján pedig holdfogyatkozás van. Ez tizennyolc-tizenkilenc évente rendszeresen megismétlődik. Ilyen a körforgás. így ismétlődik meg minden jelenség a csillagok állása szerint —-a világmindenségben. így szólt: Miért nem ismétlődhetne meg az időjárásban minden, ha az úgyis a Holdtól függ? Tizennyolc, tizenkilenc év múlva kell hogy legyen valami hasonlóság az időjárásban ahhoz képest, ami tizennyolc-tizenkilenc éve történt. Látják, mivel minden ismétlődik, úgy megfigyelték az emberek a többi ismétlődést is, és feljegyeztek a naptárban bizonyos időjárásokat a korábbi évekből, tizennyolc, tizenkilenc évvel korábban, majd várták, hogy hasonló időjárás legyen tizennyolc, tizenkilenc év múlva. Tehát csak a százéves naptárat ismerték, mert a száz egy olyan szám, amit könnyen meg lehet jegyezni: ellenben más számokat is feljegyeztek, amelyek alapján az időjárást előre megmondták. – Csak természetesen olyan pontosan nincs szükség rá, mert az időjárási viszonyok megint bonyolultak. A gyakorlati életben azonban ez szolgálatot tett az embereknek, mert ehhez alkalmazkodtak, s ezáltal ténylegesen jobb termékenységbeli körülményeket, viszonyokat tudtak a föld számára elérni, így azt mondhatjuk: az ilyen megfigyelésekből lehet a termékenységbeli körülményekért valamit megint tenni. Ezek az időjárási viszonyok azonban elsősorban is a Naptól és a Holdtól függenek, mert a Holdállások ismétlődései pontosan a Napra és a Holdra vonatkoznak.

Az egyéb csillagokra a maguk viszonylatában más ismétlődések vonatkoznak. Érdekes ismétlődés az, ami a Vénuszra vonatkozik, a Hajnal- és Esthajnalcsillagra. Ugye, ha itt van a Nap, itt pedig a Föld (lerajzolja), akkor a Nap és a Föld között van a Vénusz, amely mozgásban van. Ha itt áll a Vénusz, akkor így látni onnan, ha a Vénusz ott áll, akkor így látni, ha azonban a Vénusz ott áll, eltakarja a Napot. A Vénusz, amely természetesen sokkal kisebbnek látszik, mint a Hold, még ha nagyobb is, eltakar egy darabot a Napkorongból. Ezt Vénusz-átvonulásnak* nevezik. Ezek a Vénusz-átvonulások azért olyan érdekesek, mert valójában csak körülbelül minden századik évben kerül rájuk sor, és mert ha a Vénusz a Nap előtt halad el, tehát ha a Nap előtt átvonul, ott nagyon fontos dolgokat lehet megfigyelni. Meg lehet figyelni, ahogy körös-körül a Nap fényárja kivehető, amikor a Vénusz előtte áll. Ez nagy változásokat eredményez. Ez nagyon érdekes. Ezek a Vénusz-átvonulások, leírhatók: és mivel körülbelül csak minden századik évben jönnek létre, azt mondhatjuk: azokhoz a dolgokhoz tartoznak, amelyekről a tudomány azt mondja, más dolgokat is elhisz, mint amilyeneket látott. Mert ha a tudósok azt mondják, csak azokat a dolgokat hiszik el, amelyeket láttak, akkor soha sem tudott volna az a csillagász, aki 1890-ben született és ma előad, Vénusz-átvonulásról beszélni, mert ez alatt az idő alatt egyáltalán nem tudta érzékelni azt, és feltehetően a következő Vénusz-átvonuláshoz képest – ami valószínűleg 2004-ben jön létre – korábban fog meghalni. Ilyenkor a tudósnak is el kell hinnie azt, amit nem lát! Nem tudja érzékelni. Itt pedig ismét az időjárási viszonyokról van szó, mert a Vénusz hatással van a Napra, mert a fényt eltakarja, olyan hatással, amely körülbelül csak minden századik évben jön létre. A Vénusz-átvonulásokat a régi korokban rendkívül érdekesnek találták.

Itt van valami, ami még különösebb. Tudják, uraim, ha megnézik a Holdat, ott találják az égen, ha telihold van, olyan, mint egy korong, egyébként kifli, félkorong és így tovább – teljes fényében pompázik. Ezután újhold van. Ha azonban kicsit gyakorlottak a szemeik – nem tudom, hogy tudják-e -, az újholdat is láthatják; tudniillik láthatják a darabka Holdat, amikor növekszik, így, ha pontosan nézzük, akkor a Hold másik részét is íehet látni, kékes-feketén. Ahogy mondtam, ha szemeik gyakorlottak, újholdnál egy kékes-fekete korongot lehet látni. Nem figyelnek rá az emberek, pedig látni lehet. Honnan ered, hogy ez egyáltalán láthatóvá válik a Holdnál? Onnan, hogy a Holdnak ezt a darabját, amely egyébként sötét, valamennyire még megvilágítja a Föld. A Hold nagyjából tizenötezer mérföldre található a Földtől, nem pont a Föld fogja megvilágítani; ez a kis fény azonban, ami a Földről a Holdra sugárzik, számunkra a Holdnak ezt a darabját láthatóvá teszi. A Vénuszig azonban már nem jut fény a Földről. A Vénusz rá van utalva a napfényre, nem jut fény rá a Földről. Nos a Vénusz a Hajnal- és az Esthajnalcsillag. Ez úgy is van, mint ahogy a Hold, megváltozik, csak nem ugyanabban az időben. Vannak idők, amikor a Vénusz így néz ki, (lerajzolja), aztán megint így, aztán megint így. A Vénusznak is megvannak ezek a változásai, csak nem látjuk. A Vénusz messze van, és csak egy ragyogó csillagot látni. El kell takarni, és aztán távcsővel megnézni, akkor látni, hogy a Vénusz is ugyanúgy változik, mint a Hold. A Vénusznál azonban ez úgy van, hogy annak ellenére, hogy a Föld nem világítja meg, ez a darab mégis halványkék fényben még mindig látható. A napfényt lehet látni a Vénusz-fázisokon, ahogy mondják, fent a „kiflin”, nem az egész Vénuszon, de ott, ahol a Vénuszt megvilágítja a Nap, ott kékes fényt látni.

Léteznek például bizonyos kövek, a bolognai világító kövek, amelyek báriumvegyületet tartalmaznak – a bárium fémes anyag. Ha egy ideig megvilágítják ezeket a köveket, tehát hagyják, hogy fény vetüljön azokra, majd besötétítik a szobát, látják, ahogy a kő még egyfajta kékes fényt ad vissza. Azt mondják, a kő, miután megvilágították, foszforeszkál. Bizonyos mértékig fényt is kapott, fényt vett fel, most pedig ismét kiadja magából, ha sötét van. Természetesen ezt teszi akkor is, ha világos van, mindig felvesz, és mindig lead valamit. Mivel nem tud sokat felvenni, úgy természetesen kevés az, amit visszaad, csak nem látni abból semmit, amikor világos van, éppúgy, ahogy a gyenge gyertyafényt nem érzékeljük, ha süt a Nap, ha azonban besötétítjük a szobát, akkor foszforeszkál a kő, akkor látni a fényt, ami belőle kimegy. Tudják, uraim, ha megfigyelik ezt a fényt a kövön, akkor Önök számára érthető, honnan ered a Vénusz fénye. A Vénuszt a másik oldalon világítja meg a Nap, ezen az oldalon nem, azonnal magába fogadja a napfényt, amikor pedig a sötét éjszakában ismét megnézik, azt a részét, ahol nem sütötte a Nap, árasztja ki magából a fényt, foszforeszkál. Abban az időben, amikor az ember mindent jobban látott, mint most – az emberek ugyanis mindent jobban láttak, jobbak voltak a szemei a korábbi időkben -, ezt is látta.

A szemüveg először a XVI. századbanjelent meg. Biztosan korábban megjelent volna, ha az embernek szüksége lett volna rá! A találmányok és felfedezések mindig akkor jelennek meg, amikor az embernek szüksége van rájuk. Az embereknek jobbak voltak a szemeik, és látták a Vénusznak ezt a foszforeszkálását. Ezenkívül azonban érzékelték azt a változást is, amely akkor jön létre, amikor a foszforeszkáló Vénusz a Nap elé kerül. A nagyon régi időkben ebből azt a következtetést vonták le, hogy a Vénuszról jövő napfénynek hatása van, ugyanez a hatás körülbelül száz év múlva ismét megvan, akkor megint hasonló lesz az időjárás, így tehát egy olyan területen, ahol a Vénusz-áthaladás látható – napfogyatkozást nem minden vidékről látni, hanem csak bizonyos vidékeken -, ismét hasonló lesz az időjárás száz éven belül. Ebből néhány év alatt létrehoztak egy százéves naptárt. Ekkor azok az emberek, akik már semmit sem értettek a dologból, minden évben készítettek egy százéves naptárt. így minden évben megtalálható volt. A százéves naptár azt mondja: ez nem így van! Ez az életszabályt követi, az életszabály szerint halad: Ha a kakas kapar a szemétdombon, változik az időjárás vagy marad, ahogy van. – De tulajdonképpen azon alapul a dolog, hogy kezdetben teljes mértékben helyes dolgok léteztek: Az emberek látták, hogy ha a Vénusz elhalad a Nap előtt, akkor az egyfajta időjárást eredményez, ami aztán valahol körülbelül száz év múlva megismétlődik. Mivel a viharral kapcsolatban az a helyzet, hogy az az egész évet befolyásolja, úgy az nemcsak napközben van így, mialatt a Vénusz átvonul, hanem kiterjed hosszabb időre. Így pedig láthatják azután, amit már elmondtam Önöknek: valójában el kellene gondolkodni azon, ha valamely hétre vagy napra az időjárás törvényszerűségeit tudni szeretnénk: hány évvel ezelőtt volt Vénuszáthaladás? Hol áll most a Hold? Hány évvel ezelőtt volt olyan napfogyatkozás, mint most? – kevés dolgot mondtam. Tudnunk kell: hogyan fogjuk a mágnesesség vagy az elektromosság által a passzátszeleket elviselni? Ezeket a kérdéseket mind meg kell válaszolni, ha az időjárás szabályszerűségét meg akarjuk határozni.

Igen, uraim, ez olyasvalami, ahol a végtelent érintjük! Ezért hagyunk fel azzal, hogy bármi biztosat is mondjunk arról, milyen időjárásnak kell feltétlenül bekövetkeznie. Ennyire rendszeres minden jelenség, amellyel a csillagászat foglalkozik – a csillagászat az a tan, amely a csillagok hatásait tárgyalja -, valójában kevésre hivatott az a tudomány, ami a hatások kölcsönös viszonyával foglalkozik az időjárásra nézve, a meteorológia. A meteorológiában azt találják, hogy ha ma egy olyan könyvet vesznek a kezükbe, ami tartalmaz valamit a meteorológiáról: a mennykőbe is! Egyáltalán semmit sem tudok belőle megtanulni, mert valójában mindenki valami mást állít. – A csillagászatban nem erről van szó. Ezzel remélhetőleg áttekintést nyújtottam arról, hogyan lehet beszélni a szél és az időjárás törvényszerűségeiről. Ehhez hozzájön az, hogy az időjárásra még roppant nagy hatással vannak azok az erők, amelyek az atmoszférában keletkeznek. Elég csak a nyárra gondolniuk, a forró nyárra, amikor villámok csapnak ki a felhőkből és dörög az ég. Ekkor ismét olyan, az időjárásra gyakorolt hatásokat fogalmazhatnak meg, amelyek a közvetlen földközelből érkeznek.
Erről a történetről a mai tudománynak furcsa nézete van. Azt mondja: igen, az elektromosság az, ami úgy hat, hogy villám csap ki a felhőből. – Nos, talán tudják, hogy ma az iskolában úgy kezdik a villamosságot magyarázni, hogy egy üveget egy darab kendővel dörzsölnek, amely kevés amalgámmal van bedörzsölve. Ilyenkor azt láthatjuk, hogy az üveg kis papírdarabkákat vonz és így tovább. Ezt egészen addig lehet dörzsölni, mígnem szikrák is keletkeznek és így tovább. Ilyen kísérleteket végeznek az iskolában az elektromossággal. Viszont, uraim, ha az elektromossággal ilyen kísérleteket végeznek, mindent gondosan le kell törölni, mert azok a tárgyak, amelyek elektromossá válnak, semmiképpen sem lehetnek nedvesek vagy vizesek, teljesen száraznak kell lenniük, 191 meleg-száraznak, különben semmit sem tudunk kivenni az üvegből vagy a pecsétviaszról. Ebből tudniuk kell majd, hogy az elektromosságot vezeti a víz vagy a folyadék. Ezt mindenki tudja, tudják a tudósok is, hiszen ők végzik ezt a kísérletet. Mégis azt állítják, hogy a villám a felhőből ered és azok egészen biztosan nedvesek! Ha a villám csakugyan a felhőkből ered, akkor először le kellene törölni a felhőket egy hatalmas törölközővel és mindent meg kellene szárítani! Viszont olyan egyszerűen azt mondják: dörzsöljünk meg egy pecsétviaszrudat, ekkor elektromosság jön létre: a felhők egymást dörzsölik, elektromosság keletkezik. Ha azonban a pecsétviaszrúd egy kicsit nedves, nem jön létre elektromosság. A felhőkből, amelyek azonban mégiscsak nedvesek, elektromosságnak kell létrejönnie! Ebből azonban látják, valójában milyen dolgokat tanulnak ma, amelyek lényegüket tekintve teljesen értelmetlenek.

A dolog pedig így áll: a levegőt fel lehet melegíteni, egyre forróbb és forróbb lesz. Gondoljanak csak arra, hogy katlanba zárják a levegőt. Azt mondhatjuk: ez a levegő sűrűbb lesz; minél inkább hevítik és hevítik, annál inkább nyomja a katlan falát, egyre jobban nyomja. Minél inkább felforrósítják, annál inkább eljut arra a pontra, ahol bizonyos körülmények között, ha a katlan fala nem elég vastag, a forró levegő szétrobbantja a katlan falát. Miért pukkad ki általában az a labda, amellyel a gyerekek játszanak? Mert a levegő kimegy belőle. Ebből láthatják, hogy a levegő, ha felmelegszik, a felforrósodástól, hevüléstől olyan irányt, olyan erőt kap, hogy szétterjed. Erről van szó a Föld közelében is.
A Föld közelében a levegő olyan erőhöz jut, hogy kitágul. Ha azonban igazán magas rétegekig feljutunk és itt a levegő valami miatt nagyon, nagyon meleg – ami például télen bármilyen hatás miatt megtörténhet -, ha először valahol nagyon erősen összesűrűsödött, akkor szörnyű nagy forróság jön létre benne. Ha itt a katlan és benne levegő (lerajzolja), akkor ez minden irányban nyomást gyakorol. Ha azonban itt meleg levegőréteg van, itt pedig valaminek a hatására szél fúj erre úgy, hogy a levegőt itt elfogja – itt valahogy sűrűbb a levegő, mert összesűrűsödik akkor itt nem juthat ki, hanem átjön ide: a villámnak a hevülő hője afelé az oldal felé áramlik, ahol ez a legkönnyebb. A villám az a hő, amelyet a levegő magában hoz létre, s amely addig halad, amíg azáltal, hogy a levegő ott a legritkább, egyfajta lyuk lesz az azt körülvevő levegőben. Azt kell mondanunk: a villám nem az elektromosság révén jön létre, hanem azáltal, hogy a levegő saját forróságát kiüríti. Azáltal, hogy ezek a roppant erős mozgások létrejönnek, fognak ismét a levegőben – nevezetesen a meleg levegőben – létező elektromos áramlatok gerjedni. A villám először elektromosságot gerjeszt. Ez még nem elektromosság.

Megint látják, hogy a levegőben mindenütt más belső hőeloszlás van, ez szintén befolyásolja az időjárást. Ezek az időjárást befolyásoló tényezők, amelyek a Föld közeléből erednek, amelyek a Föld közelében saját maguk által játszódnak le. Mindebből látják, milyen sok dolog van, ami az időjárást befolyásolja, és hogy ma – ahogy azt elmondtam Önöknek, az embereknek egészen hóbortos véleményük van a villámról – mindezekről a befolyásoló tényezőkről még egyáltalán nem léteznek helyes vélemények. Ebben a vonatkozásban valóban fordulatnak kell beállnia, mert a szellemtudomány, az antropozófia a dolgok magasabb átlátását képviseli, a gondolkodást általában élénkebbé teszi.
Tudják – ezt természetesen nem lehet a mai boncteremben bebizonyítani -, ha a szellemtudomány eszközeivel kutatunk, arra jutunk, hogy az emberi agy az elmúlt századok folyamán sokkal-sokkal keményebb lett, mint előtte volt, sokkal keményebb. Arra bukkanunk például, hogy az ősi egyiptomiak egészen meghatározott dolgokat gondoltak, amelyekben annyira biztosak voltak, mint mi a saját dolgainkban. Az ember azonban ma, ha igazán figyel rá, télen kevesebbet ért meg, mint nyáron. Csak nem figyelünk, valóban nem figyelünk az ilyen dolgokra. Ha pedig néhány dologban igazán igazodni tudnánk ahhoz, ami valójában törvényesen a világban benne él, akkor másként alkalmazkodnánk.
Például magában az iskolában – amit bizonyos értelemben már a Waldorf-iskolában megfigyelhetnek – télen más tárgyakat tanulnak, mint nyáron. Nemcsak azért – vegyük a botanikát -, mert a növények „kéznél vannak”, hanem egyes dolgokat, amelyeket könnyebb megérteni, télen kellene tanulni, egyes dolgokat, amiket nehezebb megérteni, tavasszal vagy ősszel kellene tanítani, mert az értelem már ezektől a dologtól is függ. Ez azért van így, mert keményebb agyunk fejlődött, a korábbi embereknek puhább volt az agyuk. Amire csak nyáron tudunk gondolni, amit csak nyáron tudunk kigondolni, arra az egyiptomiak egész évben képesek voltak gondolni. – Igen, mindezek a dolgok léteznek. Ezekre akkor jövünk rá, ha éves összefüggéseket, téli összefüggéseket és így tovább megfigyelünk.”
Rudolf Steiner: A világ és az ember teremtése; A földi élet és a csillagok hatása (GA354)

*A Vénusz-átvonulások alapjául szolgáló együttes ritmus, amely 243 napból és két évből áll, amelyeken belül az intervallumok az egyes átvonulások között 8, 121.5, 8 és 105.5 év. Az utolsó Vénusz-átvonulásra 1882. december 6-án került sor.