A két áramlat – VIII.rész

London, 1924. augusztus 24.

“Az emberiség az évszázadok során oda jutott, hogy egyre kevésbé tekintett fel a szellemi világra. Jogosan beszélünk arról, hogy a legutóbbi századokkal materialista korszak következett be, és ez a materialista korszak nemcsak az emberi gondolkodásba nyomult be, hanem az emberi akaratba, a cselekvésekbe is, és lassanként már az egész élet a materializmus jegyében folyik. Az Antropozófiai Társaságban azonban tudatára ébredünk annak, hogy ez olyan erőket kíván felébreszteni, amelyek ismét kivezetik az embert az anyagihoz való tapadásából, mindabból, ami a szellemit tagadja. De ahhoz, hogy az antropozófiai mozgalom az emberiség egész fejlődésének szükséges impulzusává váljon, komolyan kell vennünk azokat a tanításokat, bölcsességeket, amelyek most már évek óta átáramlanak az antropozófiai mozgalmon. Teljesen komolyan szemügyre kell vennünk, tehát, hogy jelenkorunk embere hogyan is él a világban?

A születés révén érkezik az életbe, öröklött tulajdonságait szüleitől és elődeitől kapja, a kor szokásos szemlélete szerint nevelődik, életének bizonyos szakaszában öntudatra tesz szert, és mintegy felébred a külső élet számára. Ekkor rátekint a környezetében található nézetekre, gondolatokra, tettekre, impulzusokra és egyebekre. Átérzi, hogy nemzetének és a jelenlegi emberiségnek a tagja. Az antropozófiai mozgalomban azonban azzal a fénylő, lángoló igazsággal találkozunk, hogy ahogyan most itt ülünk: ebben az életünkben a régebbi földi életeinket folytatjuk. A mostani földi életünkbe az előző földi életeink eredményeit hozzuk át. Valóban át kellene éreznünk, hogy ne csak visszapillantsunk, akik a jelenlegi nemzetünkben és a jelenlegi emberiségben vagyunk: át kellene éreznünk a mostani életünkhöz vezető fokonkénti közeledésünket, ahogy az egyes földi életeken és a halál és újabb születés közötti másféle életeken áthaladva dolgoztunk énünkön, individualitásunkon, hogy kialakítsuk jelenlegi lényünket.

De milyen messze is van az ember mindennapi tudata attól, hogy egészen komolyan vegye: igen, korábbi földi életeket éltem át, számolok ezekkel a korábbi földi életekkel. Erre csak akkor leszünk képesek, ha életünk egész szemléletét a karma, a földi életek során képződő sors szempontjához igazítjuk. Akkor így szólhatunk: itt-ott kiemelkedő személyiségek jelentek meg a világban, és lényeges hatásuk volt az emberiségre. Megérthetjük-e őket, ha születésüket csak egy bizonyos korra korlátozzuk, és életük folyását csak egyetlen földi élet tartalma alapján ítéljük meg? Ha komolyan vesszük az antropozófiai mozgalmon átáramló tanításokat, akkor ezt kell mondanunk: ha rátekintünk egy személyiségre, azt látjuk, hogy a mai vagy az ezt megelőző földi élete előző földi életek folytatását jelenti, és nem érthetjük meg őt, ha nem úgy nézzük, hogy korábbi földi életeinek eredményei jelennek meg benne.

Ha azonban egy ilyen felfogást, egy ilyen nézőpontot komolyan veszünk, akkor egy egészen másmilyen történelemszemléletnek kell helyet adnunk, mint amilyen az általánosan elfogadott. Manapság elbeszélik az emberiség történelmi fejlődésének különböző korszakaiban történt eseményeket. Eljutnak egy államférfihez, festőhöz vagy valamilyen más jelentős személyiséghez. Elmondják, hogy mit cselekedett születése óta a Földön. De nem veszik komolyan, hogy ezt így tekintsék: itt van ez a személyiség, akinek régebbi földi életei bevilágítanak mostani életébe. Pedig a történelmet igazán csak akkor értjük meg, ha tudunk arról, hogy valamely későbbi korszak történéseit maguk az emberek viszik át a korábbi korokból a későbbibe. Akik ma élnek, vagy századokkal ezelőtt éltek, azok már régebben is éltek, és áthozzák az újabb korba azt, amit a régmúltban gondoltak és átéltek. Nézzük meg ezt az összefüggést.

Hogyan értsük meg például azt, ami megrendítő módon szövi át korunkat? Egyfelől csaknem két évezrede jelen van az európai, a nyugati országok új civilizációjában a Krisztus-impulzus hatása és működése, amelyet a Golgotai Misztérium alapozott meg. De ugyanabban az életben, amelyet szívmelengetően és szellemi világosságot árasztva hat át ez a keresztény impulzus, megtalálunk egy másik vonást is. Ez mindazt magában foglalja, amit már általános iskolás gyermekeink is magukba szívnak a modern tudományt tanulva, és ami mint modern műveltség eláraszt bennünket reggelenként, amikor kávénk mellett újságot olvasunk. Nézzék csak meg az emberről alkotott mai szemléletet: nem mondhatjuk, hogy a Krisztus-impulzus hatja át azt, amit a tudomány visz bele a közgondolkodásba, sem a művészet sokféle teljesítményét, vagy az élet egyéb területeinek alkotásait. Ezek elfordulnak a Krisztus-impulzustól. Sokan éppen azt a célt tűzik maguk elé, hogy a Krisztusimpulzust ne is engedjék az anatómiába, fiziológiába, biológiába, történelembe áramlani, ezeket el akarják attól választani.

Honnan ered ez? Amíg csak azt mondjuk: itt van ez a tudós, valamilyen nevelésben részesült, felnövekedett, valamilyen tudományos kutatást folytatott; vagy azt mondjuk: itt van egy államférfi, a kornak megfelelő nevelésben részesült, politikai intézkedéseiben liberális vagy konzervatív beállítottságot képviselt – addig nem értjük meg annak okát sem, hogy jelenkorunk civilizációjában egyfelől jelen van a keresztény impulzus, másfelől viszont olyasmi is, aminek semmi köze nincs a kereszténységhez. Miből ered ez? Csak akkor értjük meg az ilyesmit, ha például rátekintünk egyes jelentősebb személyiségek ismétlődő földi életeire. Akkor be fogjuk látni, hogy az emberek a régebbi korok civilizációjából átviszik a történelem későbbi korszakaiba azokat a gondolataikat, akarati impulzusaikat, amelyeket a régebbi földi életeikben szereztek meg.

Látjuk, amint korunk fontosabb eseményeiben fellépnek egyes személyiségek. Vegyünk például egy olyan személyt, aki az újabb korban rendkívül meghatározóvá vált a külső életben is, de különösen mindabban, ami a tudomány hatása alatt áll: Lord Ba- conre, Francis Baconre gondolok. Megjelent ez a személyiség, megismerjük az életét, megnézzük a keresztény civilizációban. Bacon külső írói mivoltában semmi nem emlékeztet bennünket a keresztény impulzusokra. Éppen úgy felléphetett volna egy nem keresztény civilizációban is. Amit a kereszténységről elmond, az igen felületesnek hangzik ahhoz képest, ami szívének valódi impulzusa volt. Ezt a sajátságos jellemvonást megfigyelhetjük tudós, filozófusi és államférfiúi mivoltában egyaránt.

Vagy nézzünk meg egy olyan személyiséget, mint Darwin. Darwin jó keresztény volt ugyan, de van-e kereszténységének a legcsekélyebb köze is ahhoz, amit az állatok és emberek eredetéről elgondolt? Nincs. Nála a keresztény impulzustól egy egészen eltérő vonás, egy egészen eltérő impulzus jelenik meg. Nem jutunk dűlőre, ha egyszer nem kérdezzük meg: mi a helyzet Bacon vagy Darwin előző földi életeivel? Mit hoztak át korábbi földi életeikből ebbe a mostani földi életbe?

Az ismétlődő földi életek kérdését nemcsak elvontan kell felvetnünk, ha az Antropozófiai Társaságot a helyes értelemben fogjuk fel. Bizonyára nagyon szép dolog, ha tudunk arról, hogy ismételten élünk itt a Földön, és sok minden át is kerül egyik földi életből a másikba, de ez a gondolat mégis viszonylag erőtlen marad, ha csak általános hitvallás, hit lesz belőle. Csak akkor kezd komollyá válni, ha egy konkrét embert veszünk elő, és valamelyik későbbi korban leélt konkrét életét a régebbi korokban leélt konkrét életéből értjük meg. Most tehát ilyen irányú fejtegetésekbe kezdünk bele. Először a történelmi jelenségeket figyeljük meg, hogy teljesen komolyan végezzük a karma vizsgálatát. Annak alapján fogjuk az emberiség fejlődésének előrehaladását megérteni mind az emberi civilizációban általában, mind az egyes emberi tevékenységekben, hogy nyomon követjük, ahogy az emberek átviszik a régebbi korok eredményeit az egyik korszakból a másikba.

Látjuk, hogy az egyik korszakban megjelenik Francis Bacon, egy másikban Darwin. Felfedezünk közöttük bizonyos hasonlóságokat. Ha felületesek maradunk, akkor azt tanulmányozzuk, hogy vajon Bacon és Darwin hogyan is juthatott el a maga nézetéhez. Ha viszont mélyebbre akarunk hatolni, akkor megállapítjuk, hogy olyasmit hoznak a keresztény civilizációba, ami ebből a keresztény civilizációból nem is érthető meg. Ha visszapillantunk az időben, felmerül az a kérdés, hogy nem volt-e Baconnek és Darwinnak szükségképpen egy régebbi földi élete is? Amit ugyanis a későbbi földi életükben megfigyelünk, azt éppen ezekből a korábbi földi életeikből hozták magukkal. Történelmileg csak akkor értjük meg őket, ha előbb individuálisan értettük meg őket. Mert ha a karmát komolyan vesszük, akkor maga a történelem az egyes emberi tettekre bomlik szét, a messze múltból a jelenbe és innen a jövőbe áramló emberi életekre. Az ilyenféle dolgokról mostantól fogva már tartózkodás nélkül kell beszélnünk. A szellemi élet tényeinek megfelelően beszélünk róluk, hogy a történelem és a természet külső világát úgy ismerjük meg, hogy a mögöttük áramló spirituális történések is kibontakozzanak előttünk.

Az ember kezdetben legtöbbször könnyedén veszi e kérdések felvetését, nem úgy, ahogy az életünk terét alkotó szellemi és fizikai világnak megfelelően kellene felfognia. Mert az ilyen dolgokkal kapcsolatban nem formálhatunk ugyanúgy véleményt, mint ahogy a mindennapi dolgokról szoktunk gondolkodni. Hogy az ilyen kérdéseknél felmerülő mély kérdéseket megismerjék, szabadjon ezen első előadásom végén egy személyes megjegyzést tennem – amit teljesen tárgyilagosan mondok el – mielőtt rátérnék azoknak a kérdéseknek tisztázására, hogy ki volt Bacon előző életében és ki volt Darwin előző életében?

A „Goetheanum” most megjelenő számaiban leírom életutamat. De ebben a külső világ számára is készült írásban nem lehet minden lényegeset megírni, helyenként természetesen kiegészítésekre van szükség azok számára, akik mozgalmunkban komolyan keresik a szellemi világ felé vezető utat. Mielőtt tehát a következő előadásomban majd belekezdek az itt felvetett kérdések megválaszolásába, szeretném megtenni ezt a személyes, egyéni megjegyzést.

Aki hozzám hasonlóan a XIX. század hatvanas éveitől jelenkorunkig élte az életét, az olyan korban élt, amelyben – mint többször jellemeztem – elérkezett Michael korszaka, Gábriel előzőleg három és fél évszázadon át tartó korszaka után. Michael uralma, azaz Michael napszerű impulzusának a földi civilizációba való beáramlása az emberiség előrehaladásában a XIX. század hetvenes éveinek végén jött el. Aki fiatalkori társaival közvetlenül a michaeli behatások megjelenését követő időkben élt, és így értelmi vagy kedélylelkét az 1880-as, 1890-es években kellett kialakítania, amikor Michael befolyása érvényre kezdett jutni a külső történés színfalai mögött – tudjuk, hogy az értelmi vagy kedélylélek kialakítása az ember 28. és 35. éve között történik – akkor, ha igazán benne élt az értelmi vagy kedélylélekben, kívül élt a fizikai világon. Az ember leginkább akkor van kívül a fizikai világon, ha tudatosan éli át önmagát az értelmi vagy kedélylelkében.

Az embert fizikai testre, étertestre és érzőtestre (asztráltestre) tagoljuk. Fizikai testével határozottan a fizikai világba illeszkedik. Étertestével is a külső világban él, érzőtestével ugyancsak erősen benne él a külső világban. Még érzőlelkével is benne él. Amikor azonban teljesen tudatosan az értelmi vagy kedélylelkében él – még tudati lelkének felébredése előtt, amely az ember 35. évében történik – akkor egészen kívül élhet a külső világon. Az ember egészen a lelkiségbe juthat. Így a XIX. század nyolcvanas-kilencvenes éveiben alkalom adódott, ha valakinek hajlama volt erre, hogy értelmi vagy kedélylelkével többé-kevésbé kívül éljen a fizikai világon. Mit jelent ez? Azt jelenti, hogy mivel értelmi vagy kedélylelkével a fizikai világon kívül élt, azért abba a régióba, szférába juthatott, ahová éppen akkor Michael lépett be a földi valóságban. Mert a nyolcvanas, kilencvenes években sok minden történt ugyan, amit az emberek megcsodáltak, amiben nevelkedtek és teljesen magukba is fogadtak. Éppen az újabb irodalmárok írják le ezt a korszakot fellengzős szavakkal. Nézzék meg mindazt, amit a folyóiratok, a művészetek létrehoztak, ami a XIX. század nyolcvanas-kilencvenes éveiben jelent meg, 1879-ben, 1880-ban, 1890- ben és így tovább.
De éppen ezekben az években még egyéb is történt. Kozmikusan egy vékony fátyol keletkezett, mögötte pedig ott volt a fizikai világunkkal közvetlenül határos másik világ. Ez volt sajátságos a XVIII. század vége felé. Az volt a Kali Juga leteltét közvetlenül megelőző időszak jellegzetessége – a Kali Juga a XIX. századdal ért véget – hogy a velünk határos szellemi világot csak egy pókháló finomságú fátyol választotta el tőlünk, jóllehet a mindennapi tudat nem tudott ezen sem áthatolni. Ott lejátszódott valami, aminek fokról fokra át kell kerülnie a mi fizikai világunkba, és hatásának meg kell mutatkoznia ebben a fizikai világban is.

Csakugyan volt valami titokzatos a XIX. század végének e korszakában. Fátyol mögött rendkívüli jelenségek játszódtak le, amelyek mind egy szellemi lény köré csoportosultak, akit Michaelnek nevezünk. Jelen voltak Michael nagyszerű hívei, olyan emberi lelkek, akik ekkor nem éltek fizikai testben, hanem haláluk és újabb születésük között tartózkodtak, de olyan hatalmas démoni erők is megjelentek, akik ahrimáni befolyásra fellázadtak az ellen, aminek Michael által kellene megjelennie a világban. Ha tehát szabad egy személyes megjegyzést tennem: úgy nőttem fel, hogy a szellemi világ megragadása sohasem okozott nehézséget számomra. Ami a szellemi világból áradt, az a lelkembe jutott, eszmékké alakult, gondolatokká formálódott. De éppen az esett nehezemre, ami másoknak könnyű volt. A természettudományos összefüggéseket gyorsan felfogtam, az egyes konkrét dolgok viszont sehogyan sem akartak emlékezetemben megmaradni, nem nyomódtak bele. A hullámelméletet, a matematikusok, fizikusok, vegyészek szemléleteit könnyen megértettem. Egy ásvány megismeréséhez azonban nem volt elég számomra, ha egyszer, kétszer megnéztem, mint mások, hanem harmincszor- negyvenszer is látnom kellett. A külső fizikai világ tényei ellenálltak az emlékezetemben való tarásuknak. Nem jutottam ki tehát egykönnyen a fizikai-érzékelhető világba.

Ezért egész értelmi és kedélylelkemmel a fátyol mögött rejtőző világba kellett illeszkednem, Michael régiójába, és át kellett élnem azt, ami ott lejátszódott. Ekkor támadtak bennem azok a követelmények, hogy komolyan vegyem a szellemi életet, és ilyen nagy kérdéseket kutassak. A külső élet erre nem adott volna alkalmat. A külső életben tovább írták Bacon és Darwin nyárspolgári életrajzát. De a színfalak mögött, a vékony fátyol mögött Michael régiójában felvetődtek az élet nagy kérdései. És itt mindenekelőtt megtudtam azt, hogy mekkora különbség van aközött, hogy ezeket a kérdéseket befogadjuk a szívünkbe, illetve, hogy szavakban is meg tudjuk-e fogalmazni őket. A mai ember úgy gondolja: amiről tudunk, arról képesek vagyunk beszélni is. Amit a mai ember tapasztal, azt a lehető leggyorsabban szavakba önti és kimondja. Azok a kérdések, amelyek a nyolcvanas, kilencvenes években Michael régiójában körvonalazódtak, tovább hatottak, és átjöttek a XX. századba is, ha képes volt valaki befogadni őket. De valaki, aki már évtizedeken át ezeknek a kérdéseknek a befolyása alatt állt, valahányszor ki akarta őket mondani, mindig az történt, mintha Michael ellenségei megjelentek volna, hogy a nyelvét lebénítsák, és bizonyos dolgokról ne tudjon beszélni.

Még az antropozófiai mozgalomban is sok olyasmit kellett így hordozni legbelül, aminek úgyszólván még Michael titkának kellett maradnia. Ezekhez mindenekelőtt éppen azok az igazságok tartoztak, amelyek az ilyen történelmi, karmikus összefüggésekre vonatkoznak. Egy idő óta azonban már tartózkodás nélkül lehet beszélni erről a témáról. Néhány hónappal ezelőtt jelent meg annak lehetősége – és vált számomra is lehetővé – hogy e témában nyíltan beszélhessek. Ezért történik és történt, és kell itt is megtörténnie annak, hogy most már leplezetlenül beszéljünk az egyes földi életek közötti kapcsolatokról. Mert ez összefügg a Michael-titok feltárulásával, amely olyan módon ment végbe, ahogy leírtam önöknek.

Ez egyike azoknak a konkrét témáknak, amelyekről azelőtt még elvontan beszéltem. Az előadásban említettem azt a lehetőséget, hogy a szellemi világ elfordulhatott volna tőlünk. De nem ezt tette. Valóban, mindannak révén, amit különösen az Antropozófiai Társaság Karácsonyi Gyűlése óta számunkra megadatott, és ahogy azóta én magam módot kaptam az okkult munka végzésére – bár ezek nem új dolgok, okkult téren nem lehet azonnal közölni azt, amit tegnap fedeztünk fel, ezek régi meglátásaim, amelyeket fiatalkoromban olyan módon éltem át, ahogy az imént említettem – mindez hozzájárult ahhoz, hogy hallgatniuk kell azoknak a démonoknak, akik azelőtt nem engedték kimondani ezeket a titkokat.

Ezzel utaltam erre a fordulatra, és azért mondom el önöknek mindezt, hogy a szükséges komolysággal tekintsenek arra, amikor a jövőben jelentős és kevésbé jelentős személyiségek konkrét ismétlődő földi életeiről fogunk beszélni. Nem szabad ezeket a dolgokat könnyedén vennünk, csak akkor fogadhatjuk be őket, ha a szükséges tisztelettel közeledünk feléjük. Erre akartam most utalni, mindezt a későbbi előadások során kiegészítem, és majd egyéb részletek is kiderülnek. De mielőtt Darwin és mások régebbi megtestesüléséről beszélnénk, fel akartam hívni a figyelmüket arra, hogy ezt a témát milyen szellemi atmoszférában, milyen szellemi megvilágításban kell szemlélnünk.”

Rudolf Steiner: A karmikus összefüggések ezoterikus vizsgálata III. – GA240 – forrás: antropozofia.hu