A szellemi világ átéléséről
“A szellemi élet két sajátosságára szeretnék rámutatni, amiket különösen figyelembe kell vennünk.
Halála és újraszületése között az ember meghatározott módon átéli a szellemi világ tényeit. De a beavatás útján is átéli őket, már fizikai testben is, ha lelkét megfelelően előkészíti, azaz részévé válik a szellemi világ életének. Ezért azt mondhatjuk, hogy ami a halál és újraszületés között történik az a beavatás révén látható.
Fontos, hogy figyelembe vegyünk két dolgot, melyek alapjában véve sok mindenből tevődnek össze és nemcsak a szellemi világok átéléséhez szükségesek, hanem ahhoz is, hogy helyesen értsük meg és beleéljük magunkat abba, amit a szellemi világból érkező közlésekből megtudunk. Hangsúlyozzuk, hogy a szellemi világban minden másképpen néz ki, mint a fizikaiban, s hogy a léleknek, amikor belép a szellemi világba, sok mindenhez hozzá kell szoknia, ami éppen ellentétes a fizikai világban megszokottal. Szeretném felhívni a figyelmüket például a következőkre: ha itt a fizikai világban történnie kell valaminek általunk, akkor tevékenynek kell lennünk, mozgatni kell a kezünket, stb.; úgy is mondhatnánk, hogy a fizikai testünket át kell vinnünk egyik helyről a másikra. Ahhoz tehát, hogy a fizikai világban történjék valami általunk, arra van szükség, hogy tevékenyek legyünk, hogy tevékenyen beavatkozzunk a dolgokba. A jelenlegi korban viszont a szellemi világban éppen az ellenkezőjére van szükség. Ha a szellemi világban kell általunk történnie valaminek, az éppen nyugalmunk, lelki nyugalmunk által történik! Ami a fizikai síkon tevékeny munkálkodás, annak a szellemi világban az események nyugodt lélekkel való bevárása fele meg. Minél kevesebbet mozgunk a fizikai világban, annál kevesebb történik általunk, de minél többet mozgunk, annál többet tehetünk. Ezzel szemben a szellemi világban minél nyugodtabbá tudjuk tenni lelkünket, minél inkább le tudunk mondani bensőnkben mindennemű tevékenységről, annál több történhet általunk. Ahhoz, hogy a szellemi világban valami bekövetkezzen, arra van szükség, hogy az adott dolgot képesek legyünk úgy tekinteni, mint valamit, amiben kegyelemből részesülünk, amivel megáldanak bennünket, ami közeledik felénk, mert nyugalmunkkal kiérdemeltük!
…
A magasabb hierarchiák szellemi lényeinek nem azzal segítünk, ha buzgón tevékenykedünk a fizikai síkon, hanem azzal, ha először is megértjük, hogy minek kell történnie, majd teljes lelki nyugalommal, lelki életünk abszolút összeszedettségével bizonyos mértékben képessé tesszük magunkat arra, hogy áhítattal adjuk át magunkat egy ilyen érzékfeletti világból származó jelenségnek. Nyugalmunk megőrzésével, áhítatos hangulatunkkal, amellyel ezt a kegyelmet várjuk és fogadjuk, tudunk tehát mi is közreműködni. Ezért azt mondhatjuk – bár ez a kijelentés paradoxnak tűnhet -, hogy a szellemi világban folytatott tevékenységünk, tetteink lelki nyugalmunktól függnek; minél nyugodtabbá válunk, annál több történhet általunk a magasabb világokban. Aki tehát valamilyen szellemi mozgalomban vesz részt, annál fontos, hogy ezt a hangulatot, ezt a lelki nyugalmat valóban ki tudja magában fejleszteni. Éppen a szellemi mozgalomban volna a legnagyobb mértékben kívánatos, hogy a résztvevői törekedjenek erre a lelki nyugalomra, erre a kegyelemteljes állapotra, a kegyelem tudatával eltöltött magatartásra a magasabb világokkal szemben.
…
Még valamire szeretnék rámutatni. Vegyünk a lelki-szellemi gyógymódot. A szellemi gyógyításnál sem az a lényeg, hogy ilyen vagy olyan kézmozdulatokat tegyünk! Meg kell őket tenni, de inkább csak előkészületképpen. Végeredményben mind csak arra szolgál, hogy nyugalmat, egyensúlyt teremtsen. Ami egy szellemi gyógyítás esetében külsőleg láthatóvá válik, tulajdonképpen csak előkészítése annak, amit a szellemi gyógyító tesz. Ami a végén s belül történik, az a lényeg.
…
Más helyet a megismerésnél, az észlelésnél. Nézzük meg, hogyan történik az észlelés a mindennapi életben a fizikai síkon. Mindenki tudja, hogy a fizikai síkok néhány területének kivételével a dolgok közelednek az emberhez. Nappali ébrenlétünk alatt a dolgok közelednek felénk, percről percre új benyomások érnek minket. Csak kivételes esetekben keressük fel mi magunk a benyomásokat és tesszük meg a dolgokkal azt, amit a dolgok tesznek meg velünk. De itt már a megismerés keresésének területére érünk. A szellemi megismerésnél nem ez a helyzet. Ott mindazt, aminek lelkünk előtt meg kell jelennie, magunknak kell lelkünk elé állítanunk! Míg minden szellemi világbeli tettünk, mindaz, aminek általunk kell történnie, azáltal történik, hogy a legtökéletesebb nyugalmat hozzuk létre magunkban, addig szüntelenül tevékenykednünk kell, ha a szellemi világban valóban meg akarunk ismerni valamit. E nélkül viszont nem juthatunk el a szellemi világok megismeréséhez! Erőfeszítéseket kel tennünk lelkünkkel, a dolgokat a legkülönbözőbb oldalakról kell megvizsgálnunk. Azokat a fogalmakat, amelyeket a magasabb világokról akarunk nyerni, hosszadalmas, nyugodt munkával kell kialakítanunk. Ha a fizikai világban egy asztalra van szükségünk, akkor ezt úgy készítjük el, hogy közben állandóan mozgásban vagyunk. Ha azonban a szellemi világokban akarunk valamit létrehozni, akkor nyugalmat kell teremtenünk, azt a fajta nyugalmat, ami szükséges ahhoz, hogy ott valami történjék; s ha valami megtörténik, akkor az a félhomályból lép ki elénk. Ha azonban meg akarunk valamit ismerni, akkor teljes erőfeszítésünkkel ki kell alakítani először inspirációinkat. A megismeréshez munkára van szükség, bensőleg tevékeny lelki hangulatra. Mindent magunknak kell összeillesztenünk; semmi sem kerül elénk, amit nem magunk állítottunk oda, hogy megismerjük. A szellemi világban tehát pontosan az ellentétét találjuk annak, amit a fizikai világban megszoktunk.
…
Még rá kell mutatnom arra a sajátos módra, ahogyan a szellemi világban élünk. Tudjuk, hogy az ember a megismerés első fokán elérkezik oda, amit imaginatív életnek, vagy más szóval valódi, a valóságot kifejező víziókban való életnek nevezünk. Míg a fizikai világban színek, hangok, szagok, ízérzetek vesznek minket körül, illetve az értelmünkkel ezekről alkotott képzetek, addig a szellemi világban először imaginációk kerülnek elénk – ezeket akár víziónak is nevezhetnénk. Tisztában kell azonban lennünk azzal, hogy ezek az imaginációk és víziók, már amennyiben szellemileg helyesek, nem álomképek, hanem realitások, valóságok!
Vegyük például azt amikor az ember átlép a halál kapuján. A különbség a következő: A fizikai világban úgy észlejük a dolgokat, hogy látjuk a színüket, halljuk a hangjukat stb.; a szellemi világban hasonlatképpen úgy mondhatnám, hogy víziók felhője vesz körül minket. Minden vízió körülöttünk, sőt magunk is víziók vagyunk. Ahogy a Földön hús és vér vagyunk, úgy vagyunk a szellemi világban víziók. De a vízió nem álom; épp ellenkezőleg, tudjuk róla, hogy realitás. Ha találkozunk egy halottal, akivel korábban együtt voltunk, ő is vízió; része a vízióból álló felhőnek. De amint a fizikai síkon tudjuk, hogy a rózsa pirossága a rózsától ered, szellemi síkon ugyanúgy tudjuk, hogy ez a vízió abból a lényből indul ki, aki előttünk haladt a halál kapuján.”
(Élet a halál és az újraszületés között GA 141. 1912.11.05.)
