Alekszandr Gyemidov: Ház bedeszkázott ablakokkal, avagy „egy különös fejezet” („ein wunderlich Kapitel”)
| Угрюм и отрешен | Komoran és elidegenedetten |
| Уходит он один. | Egyedül megy el, |
| Надвинув капюшон | Csuklyáját felhúzva |
| Уходит бернардин. | Elmegy bernardin, |
| Уходит в высоту | Az arhangelszki erdők |
| Архангельских лесов, | Magasságaiba megy, |
| Оставив суету | Elhagyva hiábavalóságát |
| Имперских городов. | A birodalmi városoknak. (nyersfordítás) |
A távoli időkben, 25 évvel ezelőtt moszkvai antropozófusok kis csoportjában az az ötlet született, hogy vegyük birtokba az orosz északot, az Archangelszki területet, melyet korábban a Szent Sophia országának neveztek. Ott, messze a városoktól, messze a rendőri felügyelettől, abban reménykedtünk, hogy egy biodinamikus mezőgazdaságú települést hozunk létre. Az volt a sejtésünk, hogy egyszer majd egész Oroszország a Szent Sophia országává válik.
Szürke kapucnis kabátban jártam a vad erdőket, abban reménykedve, hogy találok valami megfelelőt, hatalmas fák alatt, elhagyatott házakban, barlangokban éjszakáztam. Ezt a bevezető verset egy vándorló szerzetesről, bernardinról abban az időben írtam, amikor még nem tudtam, hogy a bernardiniták ugyanazok a ciszterciták, mint akik Rudolf Steiner gyermekkorának kísérői voltak. Arról sem tudtam, hogy a konstantinápolyi Sophia térségéből menekülők, a Nagy Justiniánus által száműzöttek, vándorló filozófusok és aszkéták alapították meg Monte Cassino-ban azt a bencés-kolostort, melyből a keresztényesített hellenizmus áramlata Citou-n és Cluny-on, Chartres-on és Clairvaux-n keresztül becsatlakozott a megújult középkori katolicizmusba. Ez az impulzus mindössze egy rövid időre az én országomban is kigyulladt: amikor a Cluny-i „hallgatagok” gesztusokkal fejezték ki közlendőjüket, a híres Hildebrand pedig még Kölnben tanulta a kanonikus jogot – a kijevi herceg, Bölcs (vagyis Sophia-) Jaroszlav a Ruszban minden nagyobb városban magasztos Sophia-székesegyházakat építtetett. Északon akkor a templomok földjeit is Szent Sophia országának nevezték. De ez a név nemsokára szinte teljesen eltűnt a templomi szokásokból, és csak a XX. század elején, a XIX. század végén tér vissza ismét a Sophiologia. De nem sokáig. A forradalom káosza, az egyház elpusztulása, a belső szellemi alapok elpusztulása. Mindent újból helyre kell állítani. Mi vagyunk a helyreállítók nemzedéke. A nép közé menni – ez nem új idea, de száz évvel ezelőtt a a rombolás és erőszak marxista propagandájának céljaival mentek: most pedig a lerombolt szellemiség helyreállításának céljából.
Ilyen volt a mi antropozófiai ifjúságunk hangulata – az elidegenedettség és kétségbeesés hangulata. A 60-as és 70-es években a szellemtudomány fejlődésére szinte semmilyen remény nem volt. Általában véve sem volt szinte semmilyen remény sem.
A két háború és a forradalmak természetesen Európában is elvégezték dolgukat, a rombolást. Az azonban mégsem annyira szörnyű, amikor ellenséges seregek pusztítják el az országodat; van-e annál szörnyűbb, mint amikor a nép a démonizált értelmiségiek szuggesztiója hatására ÖNMAGA rombolja le saját házát, apáik templomait, a nemesi fészkeket-birtokokat, lerombolja az élet ezeréves alapját, melyet az elődök szorgalmas kezei hoztak létre évszázadról évszázadra. Ráadásul békeidőben rombolja le.
Ez egy mezőgazdaságról szóló cikk, de a probléma itt mindenekelőtt szociális. Oroszország tragédiája általában egy szellemi, nem pedig anyagi tragédia, ez a tudat tragédiája, nem pedig a külső körülményeké. Az orosz ember számára nincsen nagyobb ellenség, mint ő saját maga. Ez megfigyelhető a mezőkön is, a parlamentben és az írók házában is. Van egy orosz kifejezés: „úr nélkül a fejben” („без царя в голове”). Az „úrnak a fejben” való hiánya arra kényszeríti az embert, hogy azt kívülről keresse mint zsarnokot vagy elnököt. Az önkontroll és önuralom belső központjának hiánya idézi elő annak szükségletét, hogy ilyen erős hatalmi központ legyen Moszkvában. De az egyes individualitásnak és egészében a népnek a fejlődési ritmusa sosem esik egybe. És az egyes ember, különösen az értelmiségi ember szellemi fejlődése számára a központosítás, az egységesítés nagyon káros. Míg a nép egészének fokozatos fejlődése számára ezek szükségesek. Ez a tény nyilvánvaló volt az orosz értelmiség, az elit számára, mivel őt magát érintette. És most már két évszázada hisztérikusan ellenáll a központosításnak, és általában mindenféle államiságnak. Ez az értelmiség változatlan formában ismétli a sajátos Rusz tapasztalatait, amikor nem akartak a nagyhercegre hallgatni, és megkapták a kánt, nem akartak fővárost Kijevben, és megkapták azt a Bajkálon túli Karakorumban. Csak az orosz zemsztvo – a helyi hivatalnokok, orvosok, agrármérnökök – ismerte fel némileg a XIX. század második felében, hogy „Így kell”, és méltósággal, becsületesen húzta a mindennapi állami szolgálat igáját.
Mi is volt a falvakban a szellemi kristályosodás ilyen középpontja? A nemesi birtok és a templom. A birtokokon hatalmas könyvtárak, hangszerek voltak, ismerték ott az európai nyelveket, a birtokok körül (gyakran a földbirtokos költségén) templomok, iskolák, szakiskolák és kórházak épültek, a birtok az írástudatlan népet összekapcsolta az európai, nemzeti és egyetemes kultúra értékeivel; mindezt kifosztották, felégették, jobb esetben megmaradt „bedeszkázott ablakú háznak”. Igen, igazság szerint ezek az „Európára nyíló ablakokat”, melyeket még Nagy Péter vágott ki, a bolsevikok buzgó módon kiverték, sőt még valaki a túloldalról is segített nekik. A megmaradt birtokok közül némelyik a proletariátus marxista vezetőjének rezidenciájává vált: Trockij Arhangelszkoje birtokát foglalta el, Lenin pedig Gorki falu birtokát, a többiből szanatórium, ritkábban múzeum lett.
Azt jelenti-e ez, hogy vissza kell állítani a nemesi földbirtokot? Természetesen nem. A tudat szintjét kell helyreállítani, nem a rendeket, és van is egy helyreállító nemzedék. De mi a helyzet az egyházzal? Természetesen azt is teljesen helyre kell állítani. Legyen minden faluban templom. De íme a kérdés: tud‑e az egyház ugyanúgy hatni a népre, mint 150-200 évvel ezelőtt? Hiszen a pozitív hatásának módszerei nem változtak, az idő viszont előrehaladt. Minden paraszti házban – az ikonok helyett vagy az ikonokkal együtt – televízió található, egy ablak a pokoli világra. Elbír-e az egyház egymagában a gonosszal? Kell-e neki ezért kizárólagosságra törekednie, üldözni a vallási másként gondolkodókat, államivá válnia? Ahogyan a XIX. században is, ez csak mélyítené a szakadékot a társadalomban.
Tehát a faluban a birtok volt a fő kristályosodási középpont, és nem volt annyira fontos, hogy milyen az „uraság”: pravoszláv keresztény, katolikus, luteránus, martinista, máltai, rózsakeresztes vagy neo‑templomos; hiszen minden lélek a saját karmikus helyét keresi. Fontosabb, hogy kultúrhordozó volt, egyetemes értékek hordozója ilyen vagy olyan formában. A falusi értelmiségen – uraság, pap és tanító – kívül volt egy másik réteg is, a tudatnak egy másik pólusa: kuruzslók, varázslók, boszorkányok, néha szektánsok, ők a legősibb, titkos, hanyatlásba merült népi hagyományok őrzői. Az egyetemes, európai, görög-bizánci és tisztán nemzeti értékeknek ezekből a hordozóiból szövődött a falusi közösség szellemi szövete a közös lakóhely és a földművelés alapján. A gazdasági élet alapját a közösség erős gazdái alkották, akiknek a forradalom előtti utolsó évtizedekben engedélyezték, hogy kiváljanak, és teljesen önálló gazdálkodást alakítsanak ki. Őket így nevezték: „kulákok”-”faustok”1.
A szovjet időkben mindezek a címeket egymás után lerombolták. A klub, az iroda és az üzlet vált „kristályosodási középponttá”. Az 1918-21-as években megsemmisítették a nemesi és a nagy paraszti gazdaságokat, államosították a földet. A föld „tulajdonosa” lényegében a revolver-komisszár, később pedig a golyóstoll-hivatalnok lett. Az 1929-33-as években tömeges kollektivizálás történt, melyet még Trockij tervezett, és Sztálin, Jagoda, az NKVD szerveinek vezetője és Tuhacsevszkij, a parasztlázadások leverője hajtott végre. Több mint 10 millió jómódú parasztot, „kulák”-”faust”-ot hajtottak el és semmisítettek meg. 1918-1941 között tömegesen irtották a papokat, tömeges zártál be a templomokat. A XIX. század végén kb. 37.000 plébánia és 80 millió pravoszláv hívő volt. Rajtuk kívül több mint 10 millió katolikus, 4,5 millió lutheránus, 12,2 millió református, 4 millió zsidó, több mint 11 millió mohamedán volt. A lakosság döntő többsége falvakban élt. 1977-re növekedtek ezek a számok2. De 1939-re az országban mindössze 100 működő templom maradt, és a mintegy 190 püspökből mindössze 4 maradt életben és szabadon. Ebben az időszakban Oroszország több vértanút és hitvallót3 adott a világnak, mint az egész keresztény egyház teljes korábbi időszaka. Más vallások képviselőit szintén könyörtelenül semmisítették meg. Azonban a népet egészében nem tudták megfélemlíteni: az 1937-es népszámlálásnál a városi lakosság fele s a vidéki lakosság kétharmada hívőnek deklarálta magát.
1956-1964 között kezdődtek Hruscsov reformjai a falvakban: a gabona helyére mindenütt kukorica ültetése, adófizetés a szarvasmarhák és a gyümölcsfák után, a háztáji földterületek korlátozása, Kazahsztánban a szűzföldek értelmetlen feltörése Közép-Oroszország költségén, a gabona Kanadából való beszerzésének megkezdése. A háború után az országban 13.500 pravoszláv plébánia nyílt, de Hruscsov közülük 5.000-et bezárt és lerombolt.
Az 1970-1983-as években kezdődött a Brezsnyev-Andropov-féle támadás a „kis falvak” ellen, több mint 500.000 kisebb falut terveztek megsemmisíteni. Az embereket erőszakkal telepítik át nagy falvakba, többlakásos házakba, véglegesen elszakítják a parasztokat a földtől, és munkásokká változtatják őket. Eközben több falvat semmisítettek meg, mint a háború idején. S végül ez az esztelenség akkor éri el csúcspontját, amikor elkezdik megvalósítani a hatalmas északi folyók elterelését. Az elárasztott területek övezete néhány európai ország méretét is meghaladta volna…
1980-ban sikerült házat vásárolnom a „Szent Sophia országában”. Megdöbbent voltam az általános lepusztultságtól. Tönkretett, félig lerombolt, szeméttel teli templomok, lerombolt házak, elhagyott épületek, gépek, erdővel benőtt mezők, kihaló lakosság. És mindez hatalmas területeken. Szögesdrót, táborok. Nagy Péter idejéből való, tönkrement zsilipek. Mocsárrá változott utak. Egyszer a barátommal véletlenül bementünk a szomszédos faluba. Ott egy helyi lakos, egy idős halász beszélgetett egy rokonával, a Belügyminisztérium ezredesével. A beszélgetés ránk terelődött, a mi házunkra, arra, hogy mi, városiak, megmentettük azt a pusztulástól. „Mivel beköltöztek, most már nem megy tönkre a ház” – győzködte az öreg a másikat. „Menjen csak tönkre” – így vágott vissza az ezredes. Igen, ilyen volt a hatalom hozzáállása mindahhoz, ami a „faust-kulákot”, az individualista parasztot, sőt az egész paraszti réteget illette: „Menjen csak tönkre!”. Nincsen szükség szabad parasztra, a paraszttá vált városi pedig kétszeresen veszélyes: hiszen képzett, majdnem „uraság”, egy másik tudatszint hordozója. Az életmódja is szinte ugyanolyan, mint az uraságé: télen a városban van, tavasszal, nyáron és ősszel pedig a faluban. De mi kellett volna nekik? Jog nélküli, nincstelen mezőgazdasági munkás, majdnem rab, akit elszakítottak a földtől, és erőszakosan soklakásos állami barakk emeleteire űztek. Az általam megvásárolni kívánt házzal kapcsolatos kérdést még a kerületi bizottság irodája elé is vitték – hiszen a városiak számára tiltott volt házat venni, ugyanakkor a ház kitartott. Aztán hidrológusok jelentek meg, és fúrásokba kezdtek. Közölték, hogy az állami tervek szerint el fogják árasztani ezeket a földeket, mivel az Onyega folyónkat visszafordítják. El fogja árasztani a várost, falvak sokaságát, egy egész körzetet. Az emberek aggódni kezdtek. De végül eljött a peresztrojka.
A parasztok természetesen itt is rosszul jártak. A falvakban a peresztrojkának nem volt értelme, az állami gazdaságok és kolhozok vagyona a falusi vezetőség és rokonaik kezébe került. Normális földtörvényt a parlament a mai napig sem fogadott el, de ez még mindig jobb, mint amilyen lehetett volna. Intenzív módon fejlődik a magánszektor, a falvakban és községekben sok új ház épült, több tehén van magántulajdonban, és ami a legfontosabb: a gabonaimportot végre export váltotta fel. Az embereknél kezdett felébredni a józan ész: a gépek és alkatrészek nem hányódnak a szeméttelepeken, mint korábban, hanem rendbe teszik őket és őrzik vagy eladják. Most nagyon divatos szidni és átkozni a kormányt, pedig valójában majdnem teljesen kivezette az országot a mély krízisből, és megbízható garanciája lett az európai-ázsiai stabilitásnak. De térjünk vissza még egyszer a múltba.
Gennagyij Bondarevnek a „Várakozó kultúra” c. könyvében, mely 29 évvel ezelőtt segített nekem, hogy megismerkedjek az Antropozófiával, van egy gyönyörű, Rudolf Steiner által adott kép4: Faust Hamletet tanítja Wittenbergben, eközben jelen van egy Angyal, amely aztán Keletre repül, Goethe „Faustjának” egyik párbeszédében célzást is feltételezhetünk a kultúra kelet-európai útjára:
| Faust: | Hat die Natur und hat ein edler Geist | Hát nem talált valami csodaszerre |
| Nicht irgend einen Balsam ausgefunden? | A természet vagy egy nemes szellemi lény? | |
| Mephistopheles: | Mein Freund, nun sprichst du wieder klug! | A szavad ismét csupa elmeél: |
| Dich zu verjüngen, gibt’s auch ein natürlich Mittel; | Van természetes úton újrakezdés, | |
| Allein es steht in einem andern Buch, | Csakhogy erről egy másik könyv beszél, | |
| UND IST EIN WUNDERLICH KAPITEL. | S ABBAN EGY KÜLÖNÖS BEKEZDÉS. | |
| Faust: | Ich will es wissen. | Hadd tudjam! |
| Mephistopheles: | Gut! Ein Mittel ohne Geld | Pénz, varázs, orvos nem kell ide, |
| Und Arzt und Zauberey, zu haben. | Ifjúságodat visszahozza: | |
| Begib dich gleich hinaus aufs Feld, | Állj a barázda végibe, | |
| Fang’ an zu hacken und zu graben, | És túrd a Földet izzadozva, | |
| Faust: | Das enge Leben steht mir gar nich an. | Nem kell szűk élet, szegényes tanya! |
| Mephistopheles: | So muß denn doch die Hexe dran. | Akkor hát jöjjön a banya!5 |
A szláv Faustnak egyáltalán nem kötelező a lelkét az ördögnek eladnia, használni a boszorkány szolgáltatásait és minden fehérebb modernebb okkult kelléket. Magával vive a városból a német Faust és a városépítő Sophia‑Pallas örökségét, a mezőn tér vissza:
| Begib dich gleich hinaus aufs Feld, | Állj a barázda végibe, |
| Fang an zu hacken und zu graben. | És túrd a Földet izzadozva. |
És éppen itt helyénvaló megemlíteni és megemlékezni arról az emberről, akivel volt szerencsém együtt elkezdeni a munkát az új birtokon, név szerint Bernard Hackról.
Hosszú és fárasztó lenne leírni, hogyan hagytam el ideiglenesen az északi házat, és hogyan költöztem el Moszkvától 150 kilométerre, ahol most is megtalálható a befejezetlen gazdaságunk. Ehhez egy egész kalandregényt kellene megírni. Egyet mondok – nem könnyen sikerült. A föld átvétele előtt egy nappal megjelent álmomban szürke öltönyben Mihail Gorbacsov. Nagy mozdulatokkal gesztikulált, ugrált és fennakadt a levegőben. Egy bizonyos mulatságosság ellenére érthetővé vált számomra: hogy megkaptam a földet, azt nemcsak magamnak, hanem neki is köszönhetem.
Bernard Hack elhatározta, hogy meglátogatja ezt a földet. Hosszú ideig pocsolyákban haladtunk – tavasszal történt – mígnem egy magas dombra nem értünk, ahonnan kilátás nyílt az ősi, félig elpusztult Krisztus-Megváltó templomra. „És amott élt az uraság?” – mutatott Bernard a templomra. „És te is uraság akarsz lenni?” Nem kezdtem bizonygatni Bernardnak, hogy nem a nemesi földbirtoklást, hanem a tudatszintet akarjuk helyreállítani. Igen, Bernard nem mindig értett meg mindent Oroszországban. Mégis segített nekem a legelején, élete utolsó hét évét a nálunk és Bolotovo-ban zajló munkának szentelte, emlékét hálával őrzöm.
Egyszer néhány évvel ezelőtt nyáron németországi vendégek egy csoportja látogatta meg a gazdaságunkat és megdöbbentek. Arra számítottak, hogy nyugati mintájú paradicsomot fognak itt látni, de egy faágakból épített barakkot, egy berendezetlen vagont, rendetlenséget és nyomort találtak. Elégedetlenek maradtak. Ítéleteiket szokásos nyugati sablonok alapján hozták. De a mi mértékeink szerint akkor ez egy kolosszális siker volt: 75 hektár földet kaptunk, ebből 17 hektárt tulajdonba, létrehoztunk egy települést, gépeket tartottunk, megműveltük a földet, sőt néha termést is betakarítottunk, míg a közeli 0,06 hektáros dácsákon arra érdemes emberek, ezredes rangú nyugdíjas katonák néha pár négyzetméter miatt vitatkoznak a szomszédokkal. Nos, ők maguk teremtették önmaguknak ezt a szűkösséget. Mi viszont valami új és nagyszabású dologra törekedtünk. A házak ablaka azonban így is bedeszkázva maradt… 1993-ban Ruckoj alelnök kijelentette, hogy a mezőgazdaság: zsákutca. Két mikroforradalmat éltünk át 1991-ben és 1993-ban. Néha magunk is elcsodálkoztunk, hogy a gazdaság mind a mai napig él. Miért sikerült 7 évet túlélni? Néhány évvel ezelőtt Moszkvában egy kongresszust tartottak ezzel a névvel: „Sophia visszatér”. Ebben szeretnék hinni. Szeretnék hinni abban, hogy Sophia visszatér a mi orosz-európai bedeszkázott ablakú Házunkba.
Allein еs steht in einem anderer Buch, und ist ein wunderlich Kapitel. Das Ewig-Weibliche ziet uns hinan.
Csakhogy erről egy másik könyv beszél, s abban egy különös fejezet. Az Örök-Nőiség vonz bennünket az égig.
1mindkét szó ezt jelenti: ököl
2az 1977-es évszám vélhetően nyomdahiba
3A római katolicizmusban és a pravoszláviában olyan keresztények, akik hitüket keresztényüldözés idején megvallották és ezért üldözést, száműzetést, kínzást, csonkítást vagy bebörtönzést kellett elszenvedniük, de nem szenvedtek közvetlenül mártírhalált
4„… Hamlet, akként ahogy Shakespeare ábrázolja őt, egy bizonyos értelemben vehető – természetesen nem világtörténelmi értelemben – mint Faust tanítványa”, mindketten Wittenbergben éltek, ahol Faust professzor volt, Hamlet pedig azzá válhatott stb. De ha kapcsolatba hozzuk velük az orosz lelket, akkor egy egészen sajátos képet kapunk, ami végtelenül sokat megmagyaráz Oroszország pozíciójában a hármas tagozódáson belül: Nyugat, Közép és Kelet. ”ugyanakkor – folytatja Rudolf Steiner – ahogy Hamlet az iskolapadban ült, Faust pedig a katedrán állt, egy Angyal volt mellettük, aki kapcsolatban állt velük; ez az angyal aztán Keletre repült. Ott, Keleten, a maga részéről valami olyat fejlesztett ki, ami párhuzamba állítható azzal, ami Hamlet tetteiként Nyugaton lejátszódhatott”. Rudolf Steiner előadása, 1922. február 24. GA210.
5Márton László fordítása
http://bdn-steiner.ru/modules.php?name=Books&go=page&pid=404 Fordította: Rákos Éva
