Közös(s)Égi szempontok I.

Alighanem sokak mögött van már olyan pár évtizedes élet- vagy/és antropozófiai tapasztalat az emberi közösségalkotásról, amelyet üdvös lenne valamilyen formában beletenni egy Közös(s)Égi Kódexbe. Ez segítség lehetne minden szellemtudományos alapon szerveződő antropozófiai életközösség életében.

A tapasztalat természetesen nem csak állítás, hanem kérdés is lehet, az előbbi sokszor inkább megállítja a gondolkodást, míg az utóbbi mozgásba hozza azt.
A vízöntő jegyében születve éppen 21 éves koromban lépett be sorsomba a szellemi élet és vele együtt a közösségi élet kérdése is. Az antropozófia tömérdek sok fontos szempontot és megvilágító fényt ad az együttélés új formájának megkereséséhez. Számomra alapvető az alábbi idézet, amit maga Rudolf Steiner jegyzett le Helmuth von Moltke halál utáni közléseiből 1923-ban (csak emlékeztetőül: pár hónappal később a szükséges irányváltásért történt meg Karácsonykor az Antropozófiai Társaság újraalapítása!) :

“A Földön lévő emberekre nehéz idők járnak. Sehol sem látszik olyan erő, amely közbeavatkozhatna, hogy megkönnyítse a dolgokat. Idefent azonban Michael fénye ragyog, és a földi emberek rátalálhatnak erre a fényre, ha hajlandóak eloszlatni a luciferi ködöt. A földi embereknek a szellemi világból kell meríteniük az új impulzusokat a szeretet felélesztéséhez, mert a Földön ezeket már nem fogják megtalálni. (…) Döntő fontosságú lesz, hogy lesznek-e olyan emberek, akik elegendő bátorsággal rendelkeznek ahhoz, hogy szerzetesrendekhez hasonló közösségeket létesítsenek, ahol a szellemi élet művelhetővé válik, mint korábban a pusztaságokban. Ha a szellemi tudás nem terjed el, eljön az idő, amikor Ahrimán fekete madarai az emberek feje felett lebegnek majd, barikádot építve az emberek és a szellemvilág közé. Ami ezekből a fekete vészmadarakból a Földre árad, azt az emberek úgy fogadják majd, mint valami nagyon hasznos dolgot, mert azt hiszik, hogy ezzel jobbá tehetik földi világukat. Ezek a fekete vészmadarak az egész emberiséget körül akarják szőni a materializmus hálójával. … A fekete vészmadarak még csak az emberi mellkas szintjéig értek el. Nem emelkednek, ha a pusztán anyagi lét utáni vágyakozást felváltja a szellem felé való törekvés.”

A fenti idézetből elsődlegesen megválaszolandó kérdéseknek érzékelem azt, hogy az antropozófia alapján mit jelent ma az, hogy „szerzetesrendekhez hasonló közösség” és mit „a szellemi élet művelése”?

„Az egyedül élő ember nem alakít ki szociális gondolkodásmódot sem, szociális érzést sem és szociális ösztönöket sem. A társadalmi élet csak a megfelelő közösségben fejlődhet ki.” GA193

Milyen a „megfelelő közösség”?

“Ahol igazán szívükben értik az antropozófiát, ott a szívek összedobbanhatnak, anélkül, hogy a fejek összeütköznének. Ha megoldjuk ezt a tisztán emberi problémát, hogy a szívek harmonizáljanak a fejek összeütközése nélkül, akkor csakugyan megtettünk emberi részről mindent, ami ahhoz szükséges, hogy felkészüljünk rá, hogy a jelzett dolgokat az Antropozófiai Társaság vezetésében is elérjük.” GA260

Mit jelent „igazán szívből érteni az antropozófiát”? Tisztán CSAK emberi probléma lenne a fejek összeütközése?

Rudolf Steiner többször is beszélt az új misztériumok bevezetésének szükségességéről, de mi is ennek és az élhető emberi közösségek alapja? „A külső aszkézis, a külső gyakorlatok sokkal jobban hozzátartoztak a régi beavatáshoz, míg az újhoz inkább a lélek közvetlen fejlesztése tartozik, így a lélek éppen a maga belső világában határozott erőket fejleszt ki.” GA144

Ha nem fejlesztjük belső életünket, akkor pusztán azzal a szimpátiával és antipátiával élünk és hatunk kapcsolatainkban, amelyeket a második hierarchia lényei ültetnek belénk, hogy mostani életünkben megtaláljuk karmikus kapcsolatainkat. Nem titok, a sárkányok nem a külső, hanem belső természetünkben élnek. Ha nem ismerjük fel őket, akkor kilépnek saját törvényes szférájukból (vér/ideg), és túlzott teret nyernek lelki életünkben. Ilyenkor egyre inkább nem magunkat, hanem sárkányainkat tesszük bele az emberi érintkezésekbe, és elvárjuk, hogy így szeressenek minket. Pedig valójában a sárkányainkat igyekszünk elfogadtatni, velük megterhelni emberi kapcsolatainkat, de így sajnos meg is fosztjuk a környezetünket saját magunktól. Assisi Szent Ferenc rendkívüli gyógyító ereje éppen abból fakadt, hogy látta és megláttata a tényt, hogy a lelke mélyén minden ember jó, ami rossz, az csak rárakódott…

Rudolf Steiner a saját magát és szabadságát kereső én-t erőteljesen szólítja fel a gyakorlatokra: „Ha nem tőlem függ, hogy bosszankodom-e vagy sem, hanem valami mástól, nem vagyok ura magamnak…”

Sokszor merül fel a belső út, az antropozófia gyakorlatai kapcsán, hogy évek után sincs látható siker. Ilyenkor talán nem jut elegendő figyelem arra, hogy a gyakorlatok egymásra épülnek, ha az alap nincs kész, csak homokra építünk: „A magasabb megismeréshez minden olyan pillanat közelebb hoz bennünket, amikor tudatosítjuk magunkban a bennünk élő és a világra vonatkozó lekicsinylő, elítélő, kritikai ítélkezést.(…) A megvetés, az antipátia, az elismerésre méltó lebecsülése a megismerő tevékenység bénulását és elhalását okozza.(…) A magasabb megismeréshez szükséges lelki erőket azonban mindenfajta kritika, ítélkező bírálat éppen úgy elűzi, ahogyan minden odaadó tisztelet fejleszti őket”. Az antipátiában és túlzó szimpátiában – a golgotai két szélső kereszt minőségeire – Ahrimánra és Luciferre ismerhetünk. Ha ezt felismerjük, akkor empátiára törekedhetünk.

Antropozófus együttmunkálkodásnál fontos az egyének megéléseiből felépülő közös lelki tér minőségére figyelnünk: „Az emberek vallási közösségekben, egyéb közös szellemi javakban gyűlnek össze; gondoskodniuk kell bizonyos antipátiák kiegyenlítéséről, amelyek a születés előtti élet maradványaként találhatók meg. Az egész szellemi kultúránknak önálló intézményként kell léteznie, mert a születés előtti életünk visszfénye, mert az embert itt, a fizikai világban bizonyos fokig kiemeli, ezzel megadja neki, hogy az érzékfeletti világból megmaradt antipátiákra egyfajta gyógyszert képezzen. Ezért olyan borzalmas, ha az emberek a szellemi életben megosztottak, ahelyett, hogy éppen a szellemi életben valóban egyesülnének. A maradék antipátiák, amelyek a születés előtti szellemi életből maradnak meg, az emberi lélek mélyén gyötrőek, és nem engedik valósággá válni azt, amire tulajdonképpen törekedni kellene: a valódi szellemi harmóniát, a valódi szellemi együttműködést.”GA193

Az eddigiek alapján a „megfelelő közösségben”, amelyből egy egészséges társadalmi élet fejlődhet ki, az egyének tudatosan dolgoznak belső minőségeiken, mivel ez alapvetően határozza meg közös életüket. Ezeket a minőségeket fontos közösen meghatározni. Ugyanakkor Rudolf Steiner adott útmutatást ebben a kérdésben, amikor a Fekete-tenger partján megjelenő első keresztény misztérium kapcsán arról beszél, hogy ott alapvetően Buddha tanaival alapozták meg a belső utat, ezen felül „…kifejlesztették magukban a spirituális elemet is, ami nem választható el bizonyosfajta alázattól, bizonyos magas fokú áhítat képességétől. Ezek aztán eljutottak oda, hogy éppen ebben az okkult iskolában igen erősen be tudták fogadni magukba a Krisztus-impulzust.”GA155

A fenti sorokon túl a belső út fontos alapjaként olvashatunk a GA10-ben a helyes lelki táplálkozás fontosságáról: ”Eleinte nehéz elhinni, hogy a megismeréshez valamilyen köze van az olyan érzéseknek, amilyen a tisztelet, a megbecsülés és a többi hasonló érzés. Nem könnyű elhinni, hiszen az emberek arra hajlanak, hogy a megismerést különálló, a többi lelki folyamattal semmiféle kapcsolatban nem lévő képességnek tekintsék, de közben nem gondolnak arra, hogy az, ami megismer, a lélek. A lélek számára pedig az érzés ugyanaz, mint a test számára a táplálékul szolgáló anyag. Ha köveket adunk kenyér helyett a testnek, elhal benne a tevékenység. Hasonló történik a lélekkel is, tápláló anyaga a tisztelet, a megbecsülés, az odaadás, ők teszik egészségessé, erőssé a lelket, mindenekelőtt pedig erőt adnak a megismerőtevékenységhez.(…)

Környezetében és élményei során mindenütt azt kell felkeresnie, ami benne csodálatot kelt és tiszteletet követel meg. Ha egy emberrel találkozva a gyengéit ócsárolom, megfosztom magamat a magasabb megismerés erejétől, ha pedig iparkodom szeretetteljesen elmélyedni kiváló sajátságaiba, összegyűjtöm magamban a magasabb megismerés erőit. A tanítványnak állandóan ügyelnie kell arra, hogy kövesse ezt az útmutatást. A tapasztalt szellemi kutatók tudják, hogy milyen erőt köszönhetnek annak, hogy mindig és mindenben csak a jót keresik, az ítélkező bírálatot pedig elnyomják magukban.”

Sajnálatosan az antipátia mozgalmunkban sem elhanyagolható forrása az, amikor „…egy fél tucat ember – már ennyi is elég – (…) összegyűlik egy kis kávé melletti beszélgetésre, olyan igazi pletykapartira, és kibeszélik embertársaikat. Gondolják csak el, hogy másfél óra alatt – néha tovább is tart – milyen sok antipátiát halmoznak a többiekre.” GA235

Az utóbbi évben sokat beszélnek a fizikai higiénéről, pedig a lelki higiéné a meghatározó: „Amikor az ember kellemetlenül, rosszul érzi magát, akkor ezek a kellemetlen, rossz érzések körülötte vannak, és olyasmit jelentenek, ami bizonyos lényeket magához húz. Ezek a lények jelen vannak, és csak erre várnak, mint valamilyen fizikai lény, aki táplálékra vár… .” GA102

A Szent Grálról olvasható egyik előadásában a kor emberének újabb fontos megdolgozandó belső minőségeire utal: „Le kell győznie azt a két területet, amelyet Parzifál legyőzött, le kell győznie a „tompaságot” és a „kételyt” a lélekben.” GA243

 A gyakorlatok, a következetes gondolkodáson alapuló intenzív belátás, a lélek erőteljes átélése segítségével megtapasztalhatjuk, hogy számos megismerési és szociális akadály valójában mennyire is hiábavaló, értelmetlen dolog. Ilyen például a félem, hiszen nem óv meg a lehetséges, közelgő bajtól, nehézségtől, vagy a türelmetlenség, mivel nem hozza közelebb a várt eseményt. A lelkünkre rátelepedett rosszra tekintve, türelemmel, olykor elesve, de újra felkelve, Michael kardjával, azaz vas-akarattal visszaszoríthatunk minden sárkányhatást a maga jogos szférájába.

Steiner egy előadásban a szociális kozmoszról beszél. Fontos belátnunk, hogy nemcsak emberi közösségekért dolgozunk, hanem belső küzdelmeink hatással vannak környezetünk lényeire: „Az ember valóban nem csak azért él a Földön, hogy megalapítsa a külső kultúrát; az embernek a világ egész fejlődésében kozmikus célja van, és ez olyan dolgokkal kapcsolatos, mint amelyeket az imént leírtam: a földi létben alacsonyabb fokon álló elementáris lények magasabbra fejlődésével, mivel ezeket a magasabb fokra szánták, és el is juthatnak a fejlődés magasabb fokára, ha az ember bizonyos kapcsolatba kerül velük, és mindez helyesen történik.” GA223

A „Szellemi hierarchiák és tükröződésük a fizikai világban (GA110)” c. előadásból konkrét belső minőségeink tova hatását ismerhetjük meg:

„…szellemi tevékenységünkkel megszabadíthatjuk a levegőbe, vízbe, földbe varázsolt lényeket, és visszavezethetjük őket eredeti elemükbe.(…) Amilyen mértékben megelégszik azzal, hogy pusztán csak bámulja a dolgokat, olyan mértékben hagyja, hogy ezek a szellemi lények egyszerűen csak beleköltözzenek, és nem változtatja meg őket; amilyen mértékben viszont arra törekszik, hogy eszmékkel, fogalmakkal, a szépség megérzésével a külvilág dolgait szellemileg feldolgozza, olyan mértékben váltja meg és szabadítja ki ezeket a szellemi elemi lényeket. (…) közönyös és lusta, aki elengedi magát, az egészen másként hat ezekre az elemi lényekre, mint az, aki kreatív, aktív, szorgalmas és produktív.(…) Azok a lények, akik olyankor áramlanak az emberbe, amikor mogorva, ingerlékeny, mindennel elégedetlen, lehangolt, pesszimista, megmaradnak abban az elvarázsolt állapotukban… . A derűs, vidám ember, aki elégedett a világgal, mert megérti, és derűvel fogja fel a világ dolgait, állandóan felszabadít ilyen lényeket… Látjuk tehát, hogy az ember kedvének nemcsak saját maga számára van jelentősége: a vidám vagy mogorva lelkület felszabadító vagy bebörtönző erőket sugároz ki lényéből. Az ember kedélyállapotának hatásai kiáramlanak minden irányban a szellemi világba.(…) . Az ilyen ember nemcsak külsőleg vallásos, hanem vallásos megértést tanúsít a természet folyamatai iránt, a természetben lévő szellem iránt is. Az ilyen szellemi jellegű áhítat segítségével képes felszabadítani a negyedik csoporthoz tartozó elemi lényeket, akik a Nap járásával állnak kapcsolatban, és akik állandóan ki- és beáramlanak az emberben. Akiből hiányzik az ilyenfajta áhítat, aki tagadja, vagy nem érzi a szellemet, akit megfogott korunk materialista káosza, abba beleáramlanak a negyedik csoporthoz tartozó elemi lények, és megmaradnak olyannak, amilyenek voltak.”

Több előadásában is beszél arról Rudolf Steiner, hogy az ellentétek nem csak kényszerű melléktermékei az egyre individuálisabb emberi életnek, hanem szükséges forrásai is a fejlődésnek. Mire is érdemes itt figyelnünk?

„Az emberiség például egészen másképpen haladna előre, ha az emberek intolerancia útján nem hoznák létre ezeket a démonokat, amelyek világunkat áthatják, és az emberekre folyamatosan hatást gyakorolnak.”GA102

„Gyakran hangsúlyoztuk, hogy hiszen korunk ma egyre inkább a fizikai lét puszta tudatában él, tehát a fizikai világ jellemző tulajdonságaiban és sajátságaiban, ahol tehát, ha vitát kezdenek, az, aki a másikkal nem egyező véleményen van, meg akarja őt semmisíteni vagy bolondnak tartja. Ez nem így van az asztrális világban.(…) Ott teljes tolerancia uralkodik.(…) Fizikai világunknak egyre inkább a szellemi világ leképeződésévé kell válnia, s így egyre több harmóniát viszünk a mai világunkba, hogy foglalkoznunk kell ezzel: az életnek a fizikai világban úgy kell lejátszódnia, mint az asztrális világban. Nem tudunk ugyan egy helyre két templomot építeni, de ahol a vélemények különbözőek, engednünk kell, hogy kölcsönösen, hasznosságukat illetően bejárják a világot. Azoknak a vélekedéseknek, amelyek a legtermékenyebbek, győzniük kell, ahogy ez az asztrális világban is történik.” GA107

A közösségi életben számos ütközésnek az oka az én-erő tévútra futott ébresztése. Honnan is származik ez? Míg gyermekek vagyunk, addig csetlésünk-botlásunk révén konkrét fizikai ütközések ébresztik az énünket. Viszont felnőttkorban már az énünket helyesen az erősíti, ha elhatározásainkat véghezvisszük, ha személyiségünket tudatosan összekötjük cselekedeteinkkel, annak következményeivel, felelősséget vállalunk életünk történéseiért, ha képesek vagyunk mind a külvilágban, mind mások megéléseiben is elmerülni, majd idővel visszahúzódni, belső tevékenységgel feldolgozni az élményeket.

Végezetül Rudolf Steinernek az első Waldorf-iskola megnyitóján elhangzott beszédéből idézek:

„Két ellentétes erőt kell eközben összhangba hoznunk. Egyfelől tudnunk kell, hogy mik az ideáljaink, és rendelkeznünk kell azzal az alkalmazkodóképességgel, hogy igazodjunk ahhoz, ami távol áll majd az ideáljainktól. Hogy hogyan hozzuk összhangba ezt a két erőt, nehéz feladat lesz mindannyiunk számára. Ez csak úgy érhető el, ha bevetik a teljes személyiségüket. Kezdettől fogva be kell vetnünk teljes személyiségünket.” GA293

Balogh Gábor