Az elhaltakkal történő érintkezés VII.

„Szükségünk van arra, hogy éberek legyünk, és az emberiségnek is szüksége van erre. Ha a szellemtudomány be akarja tölteni a maga feladatát, akkor mindenekelőtt az szükséges, hogy a teljes ébrenlét ösztönzője legyen. Mert csupán azokról a dolgokról tudni, amelyek az érzékelhető világban lejátszódnak, és azokról a törvényekről, amelyeket az értelem beláthat, mint az érzékelhető világ törvényeit, azt jelenti, hogy magasabb értelemben véve mégis alszunk. Teljesen csak akkor van ébren az emberiség, ha képes kialakítani fogalmakat és eszméket arról a szellemi világról is, amely éppen úgy körülöttünk van, mint a levegő és a víz, a csillagok, a Nap és a Hold.(…) A jelenkor átlagembere számára különösnek hangzik: a jelenkor káoszából nem lesz rend addig, amíg az emberek tekintélyes része nem hajlandó rá, hogy a szellemtudományos igazságokat megismerje. Ez világtörténelmi karmává válik.

…nem lesz rend addig, amíg a szellemtudományos felfogás nem hatja át az emberi szíveket. Minden más látszat lesz, minden más látszólag nyugalomban marad, alul azonban egyre újabb és újabb lángnyelvek lobbannak fel. Mert ebből a káoszból csak akkor lesz rend, ha az emberek megértik, hogy ez a káosz miből jött létre. Ez a valóság nem szellemi felfogásából jött létre – igen, a valóság nem szellemi felfogásából. A szellemi világot nem lehet büntetlenül figyelmen kívül hagyni. Lehet azt hinni, hogy a szellemi világot büntetlenül figyelmen kívül hagyhatjuk, el lehet hinni, hogy az ember a világban olyan fogalmaknak és képzeteknek adhatja át magát, amelyeket csupán az érzékelhető világból vesz, hihetjük ezt, és a mai emberiség általában így is hiszi. De ez nem igaz. Nem! A legtévesebb hit, amit az emberiség valaha is vallott, az – ha szabad triviálisan kifejeznek magam –, hogy a szellemek belenyugszanak abba, hogy mellőzik őket. Felfoghatják akár egoizmusnak, a szellemek önzésének, bár a szellemi világban más terminológia érvényes, mint itt az érzéki-fizikai világban. Tehát fogják fel ezt akár a szellemek önzésének, de a szellemek megbosszulják, ha itt mellőzzük őket. Ez törvény, örökérvényű szükségszerűség: a szellemek megbosszulják magukat. És néhány jellemző dolog között, amit a jelenre nézve adhatunk, az is igaz, hogy elmondhatjuk: az emberiség jelenlegi káosza a szellemek bosszúja azért, mert olyan hosszú ideig mellőzték őket.

Emlékezzenek arra, amit itt és más helyeken már gyakran elmondtam: titokzatos összefüggés áll fenn az emberi tudat, és a világmindenség romboló, kimondottan hanyatlást előidéző erői között. Igen, fennáll ez a titokzatos összefüggés a világmindenség romboló erői és az emberi tudat között. (…) Mi történt volna, ha az emberiség arra törekedett volna, hogy a szociális életbe spirituális tudást, spirituális impulzusokat vigyen? Ez törlesztés lett volna a romboló erők számára! Az emberek éberek lettek volna, ahelyett, hogy a XIX. század utolsó évtizedeiben elaludtak volna. Az emberek éberek lettek volna, és ha a tudat erősebb lett volna, akkor a XX. század első évtizedei nem a rombolást hozták volna. A spirituális tudatnak éppenséggel erősebbnek kell lennie, mint a pusztán érzéki-materiális tudatnak. Ha a XIX. század utolsó évtizedeiben a tudat erősebb lett volna, akkor a XX. század első évtizedeiben a romboló erők nem tudtak volna kibontakozni.

A legintenzívebben, a legnyomatékosabban, de azt is lehet mondani, hogy ismeretelméletileg is a legkegyetlenebb módon érzékeli az ember ezt, ha kapcsolatba lép néhány halottal, akik a szellemi világba távoztak akár a XIX. század utolsó évtizedeiben, akár a XX. század első évtizedeiben. Számos lélek volt közöttük, akik itt ezen a földkerekségen materiális igyekvésük és törekvésük közepette semmilyen alkalmat nem találtak arra, hogy tudatukat a spirituális impulzusokkal ébresszék fel. Sokan anélkül mentek át a halál kapuján, hogy sejtelmük lett volna olyan fogalmakról és eszmékről, amelyek szellemi impulzusokra utalnak. Ha ezeknek a lelkeknek itt a Földön, mielőtt átmentek a halál kapuján, lehetőségük lett volna arra, hogy képzeteikbe és fogalmaikba spiritualitást vigyenek be, akkor ezt magukkal vitték volna a halál kapuján. Ez javukra vált volna a halál után. De nem tudták megkapni.

Aki ismeri a szellemtörténetet, a XIX. század utolsó évtizedeinek és a XX. század első évtizedeinek úgynevezett szellemtörténetét, az tudja, hogy a szellem szót gyakran nem megfelelően használták, minden lehetséges dologra alkalmazták, csak nem arra, ami ténylegesen szellem. Így a lelkeknek nem volt itt lehetőségük arra, hogy a szellemet megismerjék. Most törleszteniük kell. Most sóvárognak, miután a halál kapuján átléptek a szellemi világba, sóvárognak – igen, mi után sóvárognak ezek a lelkek, akik itt a materializmusban éltek, mi után sóvárognak? A fizikai világban romboló erők után sóvárognak! Mert ez a törlesztés.

Ezeket a dolgokat nem lehet kényelmes fogalmakkal elintézni. Ha ezen a területen a realitásokat akarjuk megismerni, akkor meg kell éreznünk azt, amit az egyiptomi misztériumokban örökérvényű szükségszerűségnek neveztek. Amennyire félelmetes, annyira szükségszerű is volt, hogy a rombolás helyet kapjon, hogy a halál kapuján áthaladók romboló erőkre vágyódtak, amelyekben élhetnek, miután itt spirituális impulzusok útján nem valósíthatták meg a törlesztést.(…)

A jelenkor olyan időszak – ezt megérezhették a tegnapi fejtegetés tartalmából –, amelyről azt lehet mondani, hogy sok mindennek meg kell változnia az emberek gondolkodásában, érzésében és akaratában. A lélek irányainak kell megváltoznia. Éppen a legbelsőbb lelki élet vonatkozásában a régi öröklött, belenevelt szokásoknak el kell tűnniük, és a gondolkodás és érzés új formájának kell megjelennie. Ezt a kor követeli meg. Úgy gondolom, hogy mindenkinek a lelkére mély benyomást gyakorolhat, ha az igazságot, amiről tegnap beszéltünk, hagyja a lelkére hatni, azt az igazságot, triviálisan kifejezve, hogy a romboló folyamatokat itt a fizikai síkon felválthassa az emberiség spiritualizálása. Mert gondolják csak el, egy ilyen igazság hatására szükségessé válik, hogy a halottakkal, az eltávozottakkal, mondjuk így: szociális egységet érezzünk. Kétségtelenül mély fájdalmat érezhetünk azzal szemben, ami itt a fizikai síkon történik, és ennek így is kell lennie, másrészről nem szabad elfelejtenünk, hogy azok a lelkek, akik nem tartoznak azok közé a kevesek közé, akik az utóbbi évtizedekben spirituális életet éltek, szomjaznak az itt a fizikai síkon végbemenő romboló folyamatokra, mert ezekből a romboló folyamatokból erőt merítenek a halál utáni szellemi-lelki élethez. Ebből az a gyakorlati követelmény jön létre számunkra, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk, hogy előmozdítsuk az egyetlen dolgot, ami a jövőben az emberiségtől a romboló erőket elveheti, a spirituális életet.”

Rudolf Steiner: A külső világ spirituális háttere /A sötétség szellemeinek bukása/ I. (GA177) – megvásárolható ITT