Ki kopog?

“De gondolják csak meg, hogy ha a víz elpárolog és a pára felszáll, akkor egyre inkább a szellemiség területére kerül, eltávolodik a szellem nélküli anyagtól odalent, és fent belenyomul a szellemibe.  …a Föld van közel a materiálishoz.(…) Most az is tisztázódhat, hogy ha az ember a földön áll, akkor mindig a lenti szellemiséggel rokon, abba bele tud merülni, mint egy úszó. Ha tehát éjszaka asztráltestünkkel és énünkkel a fizikai testből és az étertestből eltávozunk, akkor tulajdonképpen mindenütt a szilárd környezetbe hatolunk be. Összekötjük magunkat azzal, ami szilárd, mert a levegőszerűbe nem tudunk behatolni, ténylegesen a szilárdban mászkálunk.
Ennek a szilárdban való mászkálásnak jelentősége van. Ha ahogy ezt korábban mondtam – a megfelelő módon tartózkodunk melegben, akkor megláthatjuk a a levegő szellemi lényeit. Ha azonban éjszaka kilépünk a testünkből és a földiséggel, mint szellemiséggel kapcsolódunk össze, akkor lehetségessé válik, hogy amikor felébredünk, még mindig valamivel rendelkezzünk abból, amit a föld szilárd anyagaiban átéltünk. Valami még bennünk van, lelkiségünkben benne marad valami.
Mindez már csak azért is érdekes, mert észre fogják venni, hogy amikor az ember felébred, rendkívül halk hangokat hall. Ha odafigyel a felébredésre, akkor valami sajátságos dolgot él át olyasmit hallhat, mintha valaki megkopogtatta volna az ajtaját. Éppen ez a rendkívül fi ögyelemreméltó: ha az ember a lelkével a levegőbe éli bele magát, akkor elkezd látni valamit, akkor képek jönnek létre. Ha viszont a szilárdba, az anyagszerűbe éli bele magát a lelkével, ha alámerül, mint az úszó a vízben, akkor hangokat él át. Minden szilárd anyag folyamatosan hangokat ad ki magából, amelyeket az ember csak akkor hall meg, ha beléjük merül. Minden szilárd anyagban hangok vannak, és az ember felébredéskor még hallhatja őket, mert félig még bennük van.
Ezek a hangok jelentenek is valamit: ha például valahol a távolban meghalt valaki, az ember felébredéskor olyasmit hall, mintha az ajtaján kopogtatnának, akkor tudhatná, hogy a kopogás összefüggésben áll a halottal. Az ember természetesen nem képes arra, hogy ezeket a dolgokata helyes módon értelmezze. Mert gondolják csak el: ha nem tanulták volna meg a betűket, akkor nem tudnának olvasni. Éppen ilyen kevéssé tudják értelmezni azt a csodá dolgot, ami olyankor működik, amikor az ember felébredéskor hangokat hall.

Ne higgyük persze, hogy éppen a halott van az ajtónál, és az ujjaival kopogtat. A halott azonban a halála utáni első napokban még jelen van a Földön, benne él a szilárd testekben. Az, hogy éppen a szilárddal való kapcsolat útján jönnek létre hangok, olyasmi, aminek nem kell csodálatos nak tűnnie. Önöknek ezt mindig is elmesélték azokban az időkben, amikor még odafigyeltek az efféle szellemi dolgokra. Annak, hogy az embereknek sejtéseik vannak arról, hogy valaki a távolban meghalt, megvan a maga jelentősége. Egy ember meghalt. Lelkével még a szilárd földi világ gal áll kapcsolatban. Ekkor hangok jönnek létre, amelyek tőle indulnak ki. Az ember úgy hagyja el a világot, hogy hangokat ad ki. Ezt természetesen éppen olyan jól lehet a távolból hallani, ahogyan el lehet olvasni azt a táviratot, amit valaki Amerikából adott fel. Az ilyen távoli hatásokat a Föld anyaga közvetíti, ezek mindig jelen vannak a Földön. Azokban az időkben, amikor az emberek még odafigyeltek ezekre a dolgokra, tudtak a szellemiségnek a földiséggel való kapcsolatáról. Nem puszta mese, hanem tény az, amit a korábbi időkben érzékeltek. Látják tehát, hogy az ember határozott dolgokhoz jut, amelyek ma babonának tűnnek, de épp oly tudományosan lehet gondolni rájuk, mint más tudományos dolgokra.”

Rudolf Steiner: A világ és az ember teremtése; A földi élet és a csillagok hatása ( GA354) – forrás és vásárlás: antropozofia.hu