Elemi lények ahrimáni befolyás alatt, a michaeli segítség
„Az alatt az időszak alatt, amíg az emberi intellektus kifejlesztése volt a cél (15—19. század), ezek az elemi lények kicsit háttérbe szorultak. Akkor ez nem is volt gond, de most, hogy az intellektus kezd hanyatlani, gyengülni, dekadenciába kerül. És ha az emberiség nem válik befogadóvá arra, hogy a szellemi világból milyen áramlatok érkeznek hozzá, akkor ennek az emberi tompaságnak az eredménye – és erre már vannak jelek – az lesz, hogy ezek az elemi lények együtt összegyűlnek, hagy egyfajta uniót, egyesülést, szövetséget alkossanak, és magukat egy felsőbb intellektuális hatalom vezetése alá helyezzék: Ahrimán alá.Hogyha az történne, hagy az elemi lények Ahrimán vezetése alá lépnek azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy szemben álljanak az emberi evolúcióval, akkor az emberiség nem lenne képes a további haladásra. Fennáll a lehetősége annak, hogy az ahrimáni hatalmak az elemi lényekkel egyesülve, eltérítik a Földet az eredeti céljától, a kezdetekben tervezett evolúció lefolyásától. A Föld nem folytathatná azt, amit A szellemtudomány körvonalai c. könyv, mint a Szaturnusz-Nap-Hold-Föld fejlődést ír le. A Föld csak akkor válik azzá, amit a kezdetekben neki szántak a szellemi hatalmak, ha az ember minden időszakban helyesen oldja meg a feladatát.”GA212
„Azután eljött az ideje annak, hogy a nyugati emberiségnek át kellett haladnia az intellektuális fejlődésen. Az embernek lassanként meg kellett szereznie a szabadságát. A régi korokban, az álomszerű szellemi látás idején, nem lehetett szabad. Szabadság nem létezik azokban az emberi viszonyokban sem – legfeljebb a szabadságba vetett hit -, amelyekben, mint most leírtam, a földi szerelem uralkodik. Itt mindig a Földre érkező lelkek érdeke játszik szerepet.
Az emberiségnek azonban mégis egyre szabadabbá kell válnia a Föld-fejlődés során. A Föld csak akkor éri el fejlődésének célját, ha az emberiség egyre szabadabb lesz. Ehhez egy bizonyos korszakban szükség volt azonban az intellektualitásra. Ez a mi korszakunk. Mert ha visszatekintenek azokra a régebbi földi körülményekre, amikor az emberek álomszerű szellemi látással rendelkeztek, akkor ebben az álomszerű szellemi látásban mindig szellemi lények éltek. Az ember nem mondhatta ekkor, hogy a fejében gondolatai vannak. Ez helytelen lett volna. A régi korokban azt kellett mondania: az angyalok élete a fejemben van. Később azt kellett mondania: az elemi lények élete a fejemben van. – Akkor eljött előbb a XV. század, a XIX. és XX. században pedig már semmi szellemi sincs az ember fejében, csakis gondolatok vannak benne.
A külső világról azáltal alkothatott magának képeket, mert már nem volt magasabb szellemisége, csak gondolatai voltak. Lehetett-e az ember szabad, amíg szellemek éltek benne? Nem lehetett. Ők teljes mértékben irányították, mindent megadtak neki. Az ember csak akkor válhatott szabaddá, amikor a szellemek már nem irányították, amikor már csakis gondolatképei voltak.
A gondolatképek semmire sem kényszeríthetik önöket. Ha tükör elé állnak, bármilyen gonosz emberek lehetnek is a tükörképek, mégsem fogják őket fültövön vágni; igazi pofont sohasem adnak nekik, mivel nincs realitásuk, csak képek. Ha el akarok valamit határozni, ezt leképezhetem a tükörrel, a kép azonban semmit sem határozhat el.
A szabadság abban a korban jön létre, amikor az intellektus csak gondolatokat helyez a fejünkbe, mivel a gondolatok nem kényszeríthetnek. Ha morális impulzusainkat meghagyjuk tiszta gondolatoknak, kivívhatjuk korunkban a szabadságunkat, ahogyan „A szabadság filozófiájá”-ban leírtam. El kellett hát érkeznie az intellektuális kornak. Különösen hangzik, de így van: lényegében elmúlt az a kor, amikor az emberek pusztán intellektuálist, pusztán képgondolkodást alakíthattak ki. Ez a XIX. századdal elmúlt. Ha pedig az emberek továbbra is csupán képgondolatokat alakítanak ki, akkor a gondolatok áldozatul esnek az arimáni hatalmaknak. Az arimáni hatalmak hozzáférnek az emberhez, és a szabadság az arimáni hatalmak martaléka lesz. Ez előtt a veszély előtt áll most az emberiség.
Az emberiség jelenleg olyan eshetőség előtt áll, hogy vagy megérti a spirituális életet, megérti, hogy amit ma a fejtegetésem elején leírtam, az realitás, vagy pedig tagadja ezt. Ha azonban ma tagadja, úgy nem képes már szabadon gondolkodni, hanem Arimán, az arimáni hatalmak kezdenek az emberiségben gondolkodni. Így az egész emberiségfejlődés hanyatló irányba kerül.
A legnagyobb mértékben szükség van tehát arra, hogy jelenkorunk egyre több embere megértse, hogy újra vissza kell térnünk a spirituális élethez. Az embereknek azt az érzést kellene ma önmagukban keresniük, hogy újra vissza kell térni a spirituális élethez. Ha ezt nem keresik, az emberiség áldozatul esik Arimánnak. A földi emberek helyzete, magasabb szempontból nézve, ma ennyire komoly. Ezt a gondolatot voltaképpen minden más gondolatuk elé kellene helyezniük, az összes többi gondolatot ennek a gondolatnak a megvilágításában szemlélve.” GA214
„…ahogyan a föld, a víz, a levegő, vagyis az alsóbb elemekben elemi lények élnek, ugyanúgy élnek a magasabb fényéter, kémiai éter és életéter elemeiben is. Igaz, hagy e magasabb elemek lényei lényegesen különböznek az alacsonyabb elemek lényeitől. A fény- és különösen az élet-éter lényei nem akarnak többszöröződni. Akik ezt leginkább akarják, azok a föld-elem lényei. Az éteri elem lényei inkább az egység felé törekednek. Nehéz őket megkülönböztetni egymástól; nem mutatnak semmilyen individuálisat, inkább az egybeolvadásra törekednek. A régi beavatottak a figyelmüket az éteri elemekre fordították. Ezeknek az elemeknek az egyesülés iránti erős tendenciájuk hozta létre azt a hatást, amely például a Judaizmus erős egyistenhitét eredményezte. Ha ezeket a lényeket az emberek figyelmen kívül hagyják, azaz nem fordulnak a szellemi tudás felé, és nem jutnak arra a rálátásra, hogy az, ami az égen van, nem pusztán egy fizikai Nap, hanem a Nap melegével és fényével éteri lények áramlanak le a Földre; ha az ember belátása megáll a külső materialista néző pontnál, akkor előfordulhat az, hogy ezek a lények majd egyesülnek az ahrimáni erőkkel. Azért, hogy a Föld azzá válhasson, amivé a kezdetekben eltervezettek szerint kellett, hogy legyen, az embernek fel kell ismernie a veszélyt, amely két oldalról fenyeget: egyrészről az a veszély, hogy azok az elemi lények, akik az alsóbb elemekben élnek, egyesítik erőiket az ahrimáni hatalommal; másrészt az a veszély, hogy az ahrimáni erők fognak egyesülni a magasabb elemek lényeivel, azokkal, akik az egységre, egyesülésre törekszenek. Nem lehet elég erősen hangsúlyozni a szellemi ismeretek jelentőségét az ember földi sorsára.”GA212
„…azt mondhatjuk, hogy azóta mechanikai vonatkozásban a Föld teljesen megváltozott, mert minden, amit a gépeken átélünk, csak egyre közelebb került hozzánk. Azok, akik önök közül éjszaka éberen utaztak egy hálókocsiban, figyelemreméltó tapasztalatra tehettek szert, hogy felébredéskor – s ilyen alkalmakkor gyakran felébred az ember – valami utórezgést hall körös-körül a vonat gépezetéből, s hogy álomittas felébredéskor bizonyos fokig valami felfogható a vonat vagy a gőzhajó zörejeiből és súrlódásaiból, amin utazik az ember. Ez azáltal jön létre, hogy lelkünk valójában nincs a testünkben, hanem testünk környezetében van, és belehelyezkedik ezekbe a mechanizmusokba.
Nos, nemcsak ilyen rendkívüli alkalmakkor helyezkedünk bele korunk egész forgatagába, hanem mondhatjuk, hogy a gépi világ korunkban kiterjed a vidékre is, és alapjában véve mindig a kor e gépi világában élünk. Lelkünk alvó állapotában felolvad mindabban, ami mechanizmus. Az ilyen mechanizmusokat azonban mi építettük fel. Egy mechanizmus, amit felépítettünk, egészen más, mint a külső természet, amit az elemi szellemek építettek fel. Ha például kint vagyunk az erdőben, ahol mindent a természet szellemei építettek fel, akkor egészen más környezetben vagyunk, mintha a mechanizmusok környezetében lennénk, amelyet mi építettünk fel. …nemcsak az anyagok részeit illesztjük össze, hanem azáltal, hogy az anyagok részeit összeillesztjük, minden esetben alkalmat adunk arra, hogy egy ahrimáni-démoni szolga egyesítse magát a gépekkel. Minden gépnél, minden mecahnizmusnál, mindennél, ami ebben a vonatkozásban a mai kultúrélethez tartozik, végrehajtjuk azt, hogy démoni elemi szellemeknek, az ahrimáni természethez tartozó szolgáknak kiindulópontot adunk. S míg ebben a gépi környezetben élünk, együtt élünk ezekkel a démonikus-ahrmáni elemi szellemekkel. Áthatjuk magunkat velük; nemcsak a mechanizmusok kattogásával, nyikorgásával, hanem azzal is, ami elsődleges értelemben szellemünkre, lelkünkre nézve valami pusztító hatású.
Jól jegyezzék meg – hasonló alkalmakkor gyakran tettem hasonló megjegyzést -, hogy amit mondok, annak nem kell ahrimáni korunk kritikájának lennie. Minthogy ennek így kell lennie, hagyjuk, hogy mindenünnen démonok áramoljanak be, és körülvegyenek bennünket. Ez rejlik az emberiség fejlődésében. S mivel ezt egyszerűen szükségesnek kell elismernünk, ezért – ha megértjük a szellemtudomány valódi impulzusát – nem fogunk mintegy dicséretet zengeni azokról, akik azt mondják: tehát az embernek lehetőleg védekeznie kell a démonok ellen, és menekülni a kultúrától, lehetőleg egy kolónia magányában kell épülnie, hogy így semmi dolga ne legyen ezekkel a démoni-ahrimáni elemi szellemekkel. Ez sohasem volt az a magatartás, amit fejtegetéseimben hirdettem, hanem mindig is azt mondtam, hogy amit a fejlődés szükségessége hoz számunkra, azt teljes mértékben el kell fogadni, hogy az ember ne engedje félrevezetni magát azzal, hogy menekül a világtól. De szemügyre véve ezt, meg kell értenünk, hogy korunk meg van babonázva azzal, hogy környezetünket egyre inkább démoni jelleggel hassa át, hogy mindig azzal legyen dolgunk, ami kultúránkat mechanizálja… Egy ilyen kor egészen mást követel, mint amit az a kor élt át, amelyből az Orleans-i Szüzet hívták el működéséhez. (…) A mi korunkban nekünk is van dolgunk ellenerőkkel, de elsősorban ahrimáni erőkkel, azokkal, amelyek a materialista korszak révén jöttek felszínre, és már korszakunk külső felépítésében megmutatkoznak, ha a mechanizmusokat, korunk mechanikáját szemügyre vesszük, ha meggondoljuk, hogy alapjában véve mialatt mechanikánkat előállítjuk, démonoknak jelölünk ki lakóhelyeket, és egy egész ahrimáni-démoni világgal vesszük körül magunkat. De más dolgokon is látjuk, hogy korunkban az ahrimáni erők mindenütt működésben vannak. (…)
Az ahrimáni elem éppenséggel mindenütt áthatja korunkat. Nem lázadhatunk fel ez ellen, nem kritizálhatjuk, védekeznünk sem kell ellene, hanem korunk egy szükségszerűségének kell tekintenünk, mint olyasmit, aminek korunkban lennie kell. Kérdéses, hogyan találjuk meg a helyes álláspontot ezzel szemben? Hogyan találjuk meg azt, ami rávezet bennünket, hogyan viselkedjünk éppen a mi korszakunkban, ha cselekedeteinkbe lehetőség szerint be akarjuk engedni az isteni-szellemi erőket és hatalmakat? (…) Luciferi szellemek ma is vannak itt, akik az embert elsősorban belülről ragadják meg. Ezek minden lehetséges szenvedést létre akarnak hozni, de az értés, az értelem tévedését nem, amellyel mai korunkban oly sokat kell harcolnunk. Azt kell tehát mondanunk: amit a szellemiben el akarunk érni, azt azokhoz az erőkhöz mérten kell elérnünk, amelyeket Michael, a kor vezető szelleme birtokol. (…) Korunkban arról van szó, hogy mindenekelőtt megértsük, hogy szükségszerű az Ahrimánhoz való leláncoltságunk, az ahrimánihoz, amit mi magunk idézünk elő mechanizmusainkban, és szükségszerű az, hogy ezeket az összefüggéseket helyesen ismerjük fel; mert különben félelemben élünk sok mindentől félünk, ami korunkban létezik.
Innen adódik a kérdés: mivel álljunk ellen ennek az ahrimáni erőnek korunkban…? Azáltal állunk ellen az ahrimáninak, hogy éppen azon az úton megyünk, amelyet újra és újra hangsúlyozunk szellemtudományos áramlatunkon belül: az emberi kultúra, az emberi fogalom- és képzetalkotás spiritualizálódásának útján. (…) Aki nem mindig újra és újra arra figyel, ami részben hangosan, részben azonban a legfinomabb, halk suttogással hallatszik ki korunk materializmusából, hanem aki erősen szemügyre próbálja venni azt, amit értelmi erőkként birtokolunk, annak egy napon úgy tűnik az, amit a szellemtudomány hoz létre, mint ami teljeséggel érthető, olyasmi, ami éppen úgy felfogható, mint a külvilág valamely eseménye. De csak azáltal hozzuk létre magunkban a szükséges erőt, hogy ellenálljunk az ahrimáni erőknek, hogy most nem csupán a legbensőbb kinyilatkoztatás és hit erőivel közeledünk a szellemhez, mint az Orleans-i Szűz, hanem megpróbáljuk értelmi erőinket a legintenzívebben arra koncentrálni, ami a szellemtudományból jön. Ha ezt tesszük, akkor eljön az az óra, az a pillanat, amikor azt kell mondanunk: ami a szellemtudományból lép elénk, az az egyetlen ésszerűség, és ugyanakkor olyan, ami körülöttünk a világot érthetővé és világossá teszi. S ha ez elragad bennünket, akkor az ragad el, amit korunk szelleme nyújt számunkra, az, hogy valóban elég erősek vagyunk az ahrimáni erőkkel szemben. (…)
Michael korszakához éppen a napszerűség illik, az, amit azoknak az erőknek a spiritualizálásával veszünk fel magunkba, amelyeket a felébredéstől az elalvásig birtokolunk: értelmünk, felfogásunk, megértésünk erőit. Akkor a felfogásnak és a megértésnek ezek az erői átváltoznak lelkünkben, ha elég türelmünk van hozzá. Úgy változnak át, hogy abból, ami kibontakozik a szellemtudományban, előtör a bizonyosság: amit itt megértünk, közvetlenül a szellemi világ gondolatainak kifejeződése. Tehát nem arról van ma szó, hogy visszahúzódjunk az ahrimánival áthatott külső világtól, hanem arról, hogy szükséges benne állnunk ebben a világban, de ugyanakkor meg kell erősítenünk magunkat ezekkel az ahrimáni erőkkel szemben.
Arról van itt szó, hogy megtaláljuk az utat, hogy ugyanazon az értésen keresztül, amelyen keresztül megértjük a külvilágot, a szellemi világot is megértsük.
… mindenfajta jövőben egy démoni világ, egy igazi pokol vesz majd körül bennünket, mialatt gépet gépre konstruálunk, akkor megértjük ugyan, hogy az emberek korunk materialista szelleméből mindig újra és újra azt mondják: ez a természettudományos-materialista kor a legnagyobb magasságra hozott fel bennünket, amelyen az ember mostanáig csak állt. Ezt ugyan megértjük, mivel ez a mai materiálisan gondolkodó emberekhez tartozik, de tudnunk kell, hogy gépeink által démonokat viszünk az emberiségbe, ezen kívül tudnunk kell azt is, hogyan állhatunk ellen helyes módon ezeknek a démon oknak. Csak úgy lehetünk helyes viszonyban a szellemi világgal, hogy felismerjük ezeket az ahrimáni-démoni erőket, hogy tudunk arról, hogy itt vannak. Mert csak azáltal károsak a káros hatalmak, hogy öntudatlanok vagyunk velük szemben, hogy semmit sem tudunk róluk. Egy összehasonlítással szeretném ezt szemléletessé tenni.
Önök tudják, hogy bizonyos idő múlva, ha egyes dolgok sikerülnek, amelyek mostanáig még nem sikerültek, a Basel melletti Dornachban egy épületünk lesz, ahol szellemi áramlatunkat megfelelő környezetben gondozhatjuk. Nos, ennek az épületnek az építésekor nem arról van szó, hogy a jelen szükségszerűségei elől valamiképp meneküljünk, hanem arról, hogy teljesen a jelen szükségszerűségéből kiindulva építsük fel. Itt például a világítást a jelen legahrimánibb erőiből kellett megteremtenünk, s ezek: elektromos világítás, elektromos fűtés, és így tovább. Nos, arról van szó, hogy magán az építészeti formán keresztül ártalmatlanná tegyük azt, ami itt számít. Ha később egyszer bemenne az ember az épületbe, akkor körülötte lenne mindaz, amit a jelen ahrimáni kultúrája hoz magával. De nem arról van szó, hogy ez ott van, hanem arról, hogy az ember ezt nem veszi észre. De éppenséggel észre kell vennünk. Hogy ezt elérjük, találtunk néhány barátot, akik ezt egy külön épületben helyezik el, hogy ennek olyan sajátos formát adjanak, melyben az ahrimáni-démoni erőket odaláncolják. Annak, aki majd az épülethez megy, és azoknak is, akik bemennek, ezáltal tudni fogják, hogy ott az ahrimáni erők tevékenykednek. Mihelyt azonban tudja ezt az ember, ők már nem kártékonyak többé. Mert arról van szó, hogy az emberre ártalmas erők elvesztik kártékonyságukat, ha figyelmesen tekintünk azokra a helyekre, ahol hatnak, ha nem gondolatok nélkül tekintünk egy gépre, és azt mondjuk: egy gép bizony egy gép, hanem azt, hogy egy gép egy ahrimáni-démoni lény helye.
Ha így jelenünk meg a világban, hogy a tudás lelkünkben van, akkor helyes módon vagyunk jelen a michaeli korszakban. Ez azonban azt jelenti, hogy olyan kapcsolatba hozzuk magunkat a szellemi világgal, hogy Michael is hatékonnyá válhat bennünk, azzal, ami jelenlegi küldetése, mint ahogy azt jellemeztük. Egyáltalán arról van szó, hogy abba, amit az emberek öntudatlanul, mechanizmusokként felépítenek, manapság vagy gondolatok nélkül tudunk belehelyezkedni, vagy ki tudjuk ismerni. Ha kiismerjük, ha észre fogjuk venni, miféle démoni-elementáris erők tevékenykednek mechanizmusainkban, akkor meg fogjuk találni az utat is a szellemileg igaz, valódi inspirátorokhoz.” GA157
„Ha visszamegyünk a régi Hold-állapotig, akkor azt kell mondanunk: ott az angyalok voltak emberek. Nem olyanok voltak, mint mi, mert akkor, a régi Holdon egészen mások voltak a feltételek. De a holdembereken, vagyis az angyalokon kívül mi is kifejlesztettünk ott egy előzetes állapotot, a földfejlődésnek egy előzetes fokát, nagyon is előrehaladott fokot, úgy, hogy az angyalok is figyelembe kellett, hogy vegyenek minket. Amikor ugyanis a Hold-fejlődés már hanyatlóban volt, az angyalok figyelembe kellett, hogy vegyenek minket, mert meglehetősen terhessé váltunk számukra. Ugyanígy vagyunk most mi is, a lehanyatló földfejlődésben. Amióta ez a fejlődés a leszálló szakaszban van, más lények következnek utánunk. Jelentős, fontos eseménye ez a szellemi kutatásnak, amit nagyon-nagyon komolyan kell venni. Olyan szakaszába léptünk a földfejlődésnek, amikor bizonyos olyan lények jelentkeznek, akik majd a Jupiteren, mint a földfejlődés következő állapotán jutnak el arra a fokra, amely összehasonlítható az ember mivoltával, bár formájában más lesz. Mi magunk a Jupiteren már más lények leszünk. Ezek a bizonyos értelemben Jupiter-emberek azonban már itt vannak, ahogyan már mi is ott voltunk a régi Holdon. Itt vannak, de természetesen nem külsőleg látható módon. Nemrég szóltam róla, hogy mit is jelent a külső láthatóság, és hogy az ember is érzékfeletti lény. Érzékfeletti módon, de nagyon is itt vannak ezek a lények.
Még egyszer hangsúlyozom: ez nagyon komoly igazság, ezek a lények ténylegesen jelentkeznek az ember körül. A XV század óta egyre jobban érvényesülnek, egyre inkább megjelennek. Ezek a lények először is egy erőnek az impulzusát hordozzák, mely erő nagyon is hasonlít arra az akaraterőre, amiről tegnap elmondtam, hogy az emberi tudatnak milyen mély szintjeiben nyugszik. E láthatatlan lények azzal vannak tehát rokonságban, ami a mai szokásos tudat számára tudattalan marad, de már nagyon is érvényesítik magukat az emberiség mai fejlődésében.Aki komolyan veszi a szellemi kutatást, annak ez hatalmas gondot jelent. Én magam különös erővel szembesültem ezzel a problémával; ilyen vagy olyan formában barátaimnak ki is fejeztem, hogy milyen erőteljesen, mondhatnám követelően állt elém ez a probléma, amikor 1914-ben kitört a háborús katasztrófa. Akkor kérdeznünk kellett: hát hogyan viharzott be az európai emberiségbe egy olyan esemény, amit valóban lehetetlen volt az okaihoz úgy viszonyítani, ahogyan megszoktuk más történelmi eseménynél. Aki tudja, hogy a döntő dolgokban akkor Európában alig 30-40 ember vett részt, s aki tudja, hogy ezek közül is a legtöbben milyen lelkiállapotban voltak, az előtt felmerül a jelentős probléma: hogyan van az, hogy bármily különösen hangzik is, ezek közül az emberek közül a legtöbben elsötétült, zavart tudatállapotban voltak. Egyáltalán, az utóbbi években szörnyen sok zavart emberi tudat okozta dolog esett meg. Az 1914-es év döntő helyein mindenütt azt látjuk, hogy július végén, augusztus elején a legfontosabb döntéseket éppen az elsötétült tudat állapotában hozták meg, és később is, egészen a jelenig. Ez a maga nemében nagyon is félelmetes probléma. Ha szellemtudományos módon megvizsgáljuk, látható, hogy ez az elsötétült tudat volt a kapu, amin át ezek az akarati lények az emberek tudatát birtokba vették; ezeknek az embereknek a lefátyolozott, sötétségbe burkolt tudatát ragadták meg, és hatni tudtak ezeken a tudatokon át. Ezek a lények az ember alatt állnak, de miféle lények is ők? Ezt a kérdést egyszer már komolyan fel kell vetnünk. Milyen lények ezek tulajdonképpen?
Nos, mi rákérdeztünk az emberi intelligencia eredetére, az intelligens magatartás eredetére. Ez az intelligencia egyszerűen eszközként használja fejrendszerünket. S láttuk, hogy lelkeink intelligens alkata Michael arkangyalnak abból a tettéből ered, amit szokásosan és szimbolikusan a sárkány letaszításaként ábrázolnak. Ez tulajdonképpen nagyon is triviális, közönséges szimbólum. Mert akkor képzeljük el helyesen Michaelt, ha a sárkánnyal képzeljük el, s ami azon kívül van, az mind a sárkány lesz, minden, ami beköltözik intelligenciánkba, úgynevezett értelmünkbe. Nem a pokolba, hanem az emberi fejekbe taszítja le Michael a sárkányt (rajzol). Itt él tovább ez a luciferi impulzus, – hiszen az intelligenciát már úgy jellemeztük, mint ami luciferi jellegű. Azt mondhatjuk tehát: visszatekintve a Föld kialakulására: látjuk a mihályi tettet, s ehhez a tetthez van kötve az ember megvilágosodása az értelemben.
Most pedig a következő történik: az ember-alatti lényszerűségek, akik fő jellegükben az emberi akaraterővel erősen megegyező impulzust hordoznak, most mintegy alulról felfelé törekednek, jönnek, miközben a Michael által letaszított seregek, erők, felülről. Ez utóbbiak az ember képzetalkotási képességét ragadják meg, az előbbiek viszont az emberi akaratot, s azzal egyesülnek; olyan lények egyesülnek az akarattal, akiket Ahrimán birodalma nemzett.
Mert az elsötétült tudatokon keresztül Ahrimán befolyása működött. – Igen, amíg az ember nem fogja ezeket az erőket ugyanúgy a világban jelenlévő erőkként kezelni, mint azokat, melyeket ma a mágnesesség, az elektromosság és így tovább erőinek nevezünk, addig nem fog belelátni abba a természetbe, mely Goethe költeménye, Goethe Prózahimnusza szerint az embert is magába öleli. Mert a mai természetkutatók által elképzelt természetben az ember nincs benne, csak az ember fizikai háza.
Ezek a lények tehát az ahrimáni lényeknek éppen olyan felfelé hatolását, felszállását mutatják, mint amilyen a földi létesülés kezdetén a luciferi lények lehullása volt. De ők az emberi akaraterőt befolyásolják, szemben a luciferi lényekkel, akik a képzetalkotó erőben hatnak; fel kell ismernünk, hogy megérkeztek az emberiség fejlődésébe. Tisztában kell lennünk e lények jövetelével, és számítani kell egy olyan természet-felfogásra, amely egyelőre csak az emberre terjed ki. Mert az állatok és a növények csak később lesznek bevonva a földi időszakba; az állatokat még nem tudják befolyásolni. Az emberi nemzetséget azonban nem lehet megérteni, ha nem vesszük figyelembe őket. Ezek a lények mintegy hátulról nyomulnak belénk – mert ami ahrimáni, az tulajdonképpen a hátunk mögött áll, az akarat erejét, az irányultság erőit működtetve. – Ezek bár ember-alatti lények, de tömegeik felett a magasabb ahrimáni szellemek uralkodnak, s ezáltal van bennük valami olyasmi, ami messze túlmegy az ő eredeti mivoltukon, természetükön. Ahol fellépnek, olyasmit mutatnak, ami rabul ejti az embert, ami erősebben hat, akár sokkal erősebben is, mint ami felett a gyenge ember, hacsak a Szellem meg nem erősíti, uralkodni tud. Mire törekszik hát ez a sereg? Látják, amint a Michael által letaszított luciferi seregek felvonulnak, hogy az embert megvilágosítsák, értelemmel áthassák, úgy akarja ez a másik sereg áthatni az emberi akaratot. Mit akarnak? Az ember tudat alatti legmélyebb rétegében dúlnak, ahol az ember ma még ébrenlétében is alszik. Az ember így nem is veszi észre, hogyan jutnak be lelki mivoltába, de még testi mivoltába is. De ott, a tudat mélyén, vonzóerejük magához húz mindent, ami luciferi maradt, ami nincs Krisztussal áthatva. Azt el tudják érni, hatalmukba tudják keríteni.” GA194
„Az emberi fejlődés régi ösztönös korában valóban úgy volt, hogy az emberek lelkületében ott élt a lelki-szellemi, és ez éppoly magától értetődő volt számukra, mint a természeti tények; a világ fejlődése valóban előrehaladt, amikor a lét áramlása megfelelő módon hatolt át az emberen. Azonban éppen abban a korszakban, amelynek most kell lezárulnia, és magasabb szellemiséghez előrehaladnia, az történt, hogy az emberben számtalan elementáris lény a sárkány martaléka lett. Hiszen a sárkány lényege éppen az, hogy szomjazza és élvezi az elementáris lényeket, mindenfelé lopódzkodva be szeretne habzsolni minden növényt és ásványt, hogy magába szívhassa a természet elementáris lényeit. Össze akar ugyanis kapcsolódni velük, saját lényét át akarja velük hatni. Az emberen kívüli természetben ezt nem teheti meg, csak az emberen belüliben. Csak az emberi természetben teheti meg, mert csak ott létezhet. Ha ez így folytatódnék, akkor ez a Földet pusztulásra ítélné, akkor a földi létben feltétlenül a tegnap megbeszélt sárkány győzne. Egészen meghatározott okból győzne: hiszen ha az emberi természetben mintegy teleszívja magát elementáris lényekkel, akkor történik valami. Mégpedig fizikailag, lelkileg és szellemileg.
Szellemileg a következő történik. Ha a sárkány nem szívná fel az emberben a külső elementáris lényeket, akkor sohasem jutna a pusztán materiális külvilág ostoba hiedelméhez, ahogyan ezt a természettudomány ma feltételezi, sohasem jutna ahhoz, hogy holt atomokat feltételezzen, és hasonlókat, mint mostanában, és sohasem jutna olyan haladást gátló törvényekhez, mint az erő és energia megmaradása és ezekhez hasonlók. Az ember tekintetét az tereli el a dolgok szellemiségétől, hogy a külső elementáris lények benne tartózkodnak; ha kifelé tekint, akkor már nem a szellemit látja a dolgokban, ami közben belé költözött, csak a holt anyagot látja.
Lelki téren a következő történne. Amit az ember valaha is – így nevezném – a „lélek gyávaságában” nyilatkoztatott meg, az a sárkány által felszívott elementáris erőkből ered. A lélek gyávasága bizony igen elterjedt! Az ember nagyon is jól tudja, hogy bizonyos helyzetekben ezt vagy azt kellene tennie, bizonyos helyzetben ez vagy az a helyes. De nem tudja rászánni magát, nem tudja megtenni, valami lelki súly nehezedik rá: a sárkány testében lévő elementáris lények hatnak benne.
És fizikailag mi történne? Az embert sohasem gyötörnék a betegségek úgynevezett kórokozói, ha az imént leírt szellemi hatások révén teste nem válna a bakteriális hatások megfelelő talajává. E dolgok egészen a fizikai organizációba is behatolnak. Azt mondhatjuk: ha az embert helyesen szemléljük szellemi, lelki és fizikai állapotában, akkor látjuk, hogy ma milyen is e három irányban, hogy három irányban szakadt el a szellemiségtől – mindenesetre helyes céllal, szabadságának megszerzése céljából – és már nincsenek benne azok a szellemi erők, amelyek az övéi lehetnének. Látják, az embert életének e háromszoros gyengülése tartja vissza a szellemiség hatóerejének átélésétől, az, amivé a teleszívott sárkány alakult benne.
Kedves barátaim, az antropozófiát kétféleképpen lehet átélni. Közöttük még számos árnyalat is létezik, csak a két szélsőséges módot kívánom említeni. Az egyik ez: az ember leül a székre, veszi a könyvet, elolvassa, és „egészen érdekesnek”, vigasztalónak találja az ember számára, hogy létezik „szellem”, halhatatlanság. Igen, jóleső, hogy ilyesmi létezik, és hogy az ember lelkileg nem hal meg, amikor testileg halott. Az embert az ilyen világnézet jobban kielégíti, mint a materialista, úgy veszi fel, mint esetleg a földrajz absztrakt gondolatait. Csak éppen vigasztalóbb az, amit az antropozófia nyújt. Ez az egyik mód: úgy állnak fel, ahogy leültek, csak bizonyos megnyugvást kaptak az olvasmányoktól. Beszélhetnénk olvasmányok helyett, előadásokról is. Más módon is hathat az emberre az antropozófia, úgy, hogy például Michael sárkánnyal vívott küzdelmének eszméjét úgy veszi fel, hogy valójában bensőleg átalakul, fontos, döntő élményt jelent számára, és alapjában véve más emberként kel fel ennek olvasása után. E kétféle mód között még mindenféle árnyalat is létezik.
Az olvasók előző típusára például egyáltalán nem lehet számítani a „Michael-ünnep újjáélesztésére” vonatkozóan, csak azokra számíthatunk, akik legalábbis megközelítőleg akaratukban hordozzák az antropozófia eleven felvételét. Éppen azt kellene átélnünk az antropozófiai mozgalomban, hogy az először „gondolatként” befogadott gondolatokat szükségképpen életerőként érezzük át. Most egészen paradox dolgot mondok: olykor az antropozófia ellenfeleit könnyebb megérteni, mint a híveit. Az ellenfelek szerint az antropozófus gondolatok fantasztikusak, nem felelnek meg a valóságnak. Elutasítják, nem értik őket. Az ilyesmi viszont jól érthető, a legkülönbözőbb okok felhozhatók mellette, ez többnyire a gondolatoktól érzett öntudatlan félelem, de mindenféleképpen valamilyen viszonyt fejez ki. Gyakran az történik azonban, hogy a gondolatokat felveszik ugyan, de a gondolatok révén, amelyek eltérnek mindattól, amit egyébként felvehetnek a világban, még annyit sem éreznek, mintha bokájukat egy elektromos készülék érintené és rázná meg! Akkor az elektromos szikra révén legalább testileg éreznek valamilyen rezzenést. Ha nincs meg ez a lélekbe csapó szikra, az roppant fájdalmas. Ez éppen azzal kapcsolatos, hogy korunkban az embert nemcsak a fizikaiságnak, hanem a szellemiségnek is meg kell ragadnia, meg kell fognia. Az ember kerüli az ütközést, a rángatást, nem kerüli azonban azt, hogy olyan gondolatok közeledjenek hozzá, amelyek más világokról szólnak, és jelenkori érzéki világunkba speciális módon illeszkednek be, és azt sem kerüli el, hogy a gondolatokkal szemben ugyanolyan közönyösen viselkedjék, mint az érzéki gondolatokkal szemben.
A Michael-erő az a felemelkedés, hogy a szellemi gondolatok úgy ragadhassanak meg bennünket, mint a világ valamely fizikai ténye! A szellemi gondolatok iránti bizalom az, ha hajlamosak vagyunk rá, hogy egyáltalán befogadjuk őket, úgy hogy tudjuk: ezt vagy azt az impulzust a szellemből merítem: átadom magam neki, megvalósításának eszköze leszek! Bekövetkezik az első kudarc – nem tesz semmit! Bekövetkezik a második – ez sem számít! A századik kudarc sem! Mert egy szellemi impulzus igazságát sohasem a kudarcok döntik el, ha hatását belülről átláttuk és megragadtuk. Egy szellemi impulzusban akkor van csak igazi bizalmunk bizonyos időpontban, ha azt mondjuk: száz kudarc ért, ez azonban legfeljebb azt bizonyítja, hogy ebben az inkarnációmban nem jöttek létre számomra az impulzus megvalósításának feltételei! Az impulzus helyességét azonban saját jellege révén látom meg. És ha az impulzus realizálásához szükséges erők csak száz inkarnáció múlva jönnek létre bennem – egy szellemi impulzus hatóerejéről vagy hatástalanságáról annak saját természetén kívül semmi sem győzhet meg! Ha elképzelik, amint az ember lelkületében nagy bizalom alakul ki valamilyen szellemi dologhoz, ha elgondolják, hogy az ember sziklaszilárdan ragaszkodhat a szellemben diadalmasnak látott dolgokhoz úgy, hogy akkor sem pártol el tőle, ha a külső világ mégannyira ellene is szól – ha mindezt elképzelik, akkor fogalmat alkothatnak arról, hogy a Michael-erő, a Michael- lény voltaképpen mit is akar az embertől. Mert csak akkor láthatják, hogy mi is a szellembe vetett nagy bizalom. Valamilyen szellemi impulzust el lehet halasztani, még a teljes inkarnáció tartamára is, de ha egyszer megragadtuk, akkor sohasem szabad meginogni abban, hogy bensőnkben ápoljuk és fejlesszük; csakis így tudjuk megőrizni az elkövetkező inkarnációinkra. És ha a szellem iránt érzett bizalom ilyen módon olyan lelkiállapotot hoz létre, hogy a szellemit ugyanolyan realitásként tudjuk átélni, mint a lábunk alatt lévő talajt, amelyről tudjuk, hogy nélküle egy lépést sem tehetnénk, akkor lelkületünkben átérezzük, hogy Michael valójában mit is kíván tőlünk.
Kétségtelenül elismerhetik, hogy a szellem iránt érzett aktív bizalom az emberiség utóbbi évszázadai, sőt utóbbi évezrede során végtelenül lecsökkent, és ma valójában a legtöbb ember számára az élet nem is támasztja azt az igényt, hogy az ilyen bizalom kifejlődjön. Ennek azonban be kellett következnie. Voltaképpen mit mondok ki ezzel? Azt, hogy az ember alapjában véve lerombolta maga mögött a Michael-erőkhöz vezető hidat. A világban azonban történt közben egy és más. Az ember bizonyos mértékben elszakadt Michael erejétől, hiszen a XIX. század merev és szigorú materializmusa, elszakadás Michael erejétől. A külső szellemiségben azonban ténylegesen győzött Michael ereje, éppen a XIX. század utolsó harmadában. Amit a sárkány az emberi fejlődés révén akart elérni, azt nem fogja elérni. De az emberi lélek előtt az a másik nagy feladat áll, hogy saját szabad elhatározásából vigye véghez Michaelnek a sárkány felett kivívott győzelmét. Ez azonban azt feltételezi, hogy az ember a szellemiséghez való viszonyában ki tudjon bontakozni a ma oly gyakori passzivitásából, és aktív kapcsolatba kerüljön vele. A Michael-erőket semmiféle passzivitással nem lehet megszerezni, passzív imádsággal sem. A Michael-erőket csakis azáltal lehet kivívni, hogy az ember szeretetteljes akaratával az isteni-szellemi erők eszközévé válik. Mert a Michael-erők nem azt akarják, hogy az ember könyörögjön hozzájuk, hanem azt, hogy szövetségre lépjen velük. Az ember képes erre, ha belső energiával veszi fel a szellemi világról szóló tanítást!
Így utalhatunk arra, aminek be kell következnie az emberben, hogy Michael gondolata ismét elevenné válhasson. Az embernek valóban meg kell szereznie a szellem átélését. A szellem átélését a puszta gondolatból kell megszereznie – nem pedig először valamiféle szellemi látásból. Baj volna, ha mindenkinek szellemi látóvá kellene válnia ahhoz, hogy bizalma lehessen a szellemben. Mindenkinek meglehet ez a bizalma, aki csak egyáltalán fogékony a szellemtudomány tanításai iránt. Ha az ember egyre jobban áthatja magát a szellem iránti bizalommal, akkor valamiféle imagináció jelenik meg számára, és erre az imaginációra várnak valójában a világ összes jó szellemei. Az ember úgy éli át majd a tavaszt, hogy átérzi a növényvilág szépségét, báját, bensőséges örömét leli a sarjadó, viruló életben; de ugyanakkor megérzi azt is, hogy minden sarjadó, viruló életben elementáris szellemiség varázsolódott el. Érzésévé, lelki tartalmává válik, hogy minden bimbó azt tanúsítja, hogy a virágzó növényben elvarázsolt elementáris lény lakik. Az embernek kialakul az érzéke ahhoz, hogy ebben az elementáris lényben ott él a vágy, hogy éppen ő váltsa meg, és ne engedje át a sárkánynak, akivel saját láthatatlansága folytán rokonságban van. Amikor azután ősszel a virágok elhervadnak, akkor az ember azt érzi, hogy valamelyest sikerült hozzájárulnia ahhoz, hogy a világ szellemi mivoltában egy kevéssel megint előbbre jusson, és hogy a hervadó, lekonyuló, magba átmenő virággal, amint kemény és fonnyadt lesz, elementáris lény bújik ki a növényből. Az ember akkor vezeti fel ezt az elementáris lényt a szellemiség felé, ahová törekszik, ha erős michaeli erővel hatotta át magát.
Az ember együtt fog élni az év lefolyásával. Átéli a tavaszt, mint a szellemiséghez törekvő elementáris lények születését, és átéli az őszt, mint az elementáris lények kiszabadulását a hervadó növényekből, virágokból, és így tovább. Az ember ősszel nemcsak idősebb lesz egy fél esztendővel, mint tavasszal volt, kozmikus remeteként csak önmaga számára élve, hanem tovább halad az élet egy szakaszán a létesülő természettel együtt. Az ember nemcsak ki- és belélegzi a fizikai oxigént bizonyos gyakorisággal, hanem részt is vesz a természet létesülésében, a természet szellemi lényeinek elvarázsolásában és feloldásában. Az ember nemcsak korosodását fogja érezni, hanem a természet változását saját sorsának érzi majd. Összeforr azzal, ami odakint növekszik, megnő saját lénye is, míg individuális valója szabadon, magát áldozva árad a kozmikus létbe. Ezzel tud hozzájárulni Michael sárkánnyal vívott harcának kedvező kimeneteléhez.
Így arra utalhatunk, hogy Mihály ünnepéhez az emberi lelkületben lejátszódó eseménynek kell elvezetnie, a lelkület olyan eseményének, amely az év folyását a jelzett módon ismét valóban reálisan éli át. Ne mondják azonban kedves barátaim, hogy ezt a lelkük elé állított absztrakt gondolatot átélik. Ezt csak akkor mondják, ha az antropozófiát igazán úgy vették fel a lelkükbe, hogy az antropozófia megtanítja önöket arra, hogy minden növényt, minden követ másként nézzenek, mint ahogyan azelőtt nézték őket. És akkor mondják, ha az antropozófia megtanította önöket arra, hogy az egész emberi élet létrejöttét másként szemléljék. Ezzel azt szerettem volna elérni, hogy legyen egy bizonyos szemléletük arról, minek kell előkészülnie az emberi lelkületben, hogy az alkalmassá váljék arra, hogy a környező természetet saját lényéhez hasonlóan átérezze. Az emberek még valahogy nehezen megőrizték azt, hogy vérkeringésüket úgy éljék át, hogy tudják, abban egyúttal az anyagi mellett a lelkiség is lejátszódik. Ha nem durván materialisták, úgy ezt még megőrizték. Mihály ünnepét azonban az készíti elő, hogy a külső lét lüktetését, mint bensőnket éljük át, és az év lefolyásával ismét úgy éljünk együtt, mint ahogyan saját bőrünkben zajló életünket megéljük.”GA223