Az érelmeszesedésről

“Ha gyökeret eszem, akkor a benne lévő sók egészen a fejemig feljutnak. Ha salátát eszem, akkor az erők – nem a zsírok maguk, hanem az erők, amelyek a zsírok folytán a növényben vannak a mellkasomba, tüdőmbe, szívembe jutnak. Ha gyümölcsöt eszem, akkor a gyümölcsből a fehérje nem a mellkasomig jut, hanem a belekben marad. A fehérje pedig, amelyet az állati természetvilágból nyerünk, továbbjut a beleken, ellátja a testet, mert az állati fehérje szétterjed.
Így azt mondhatnánk, hogy ha az ember különösen sok fehérjét eszik, akkor jól táplált ember lesz. Ez vezetett mind ahhoz, hogy a materialista korban azok az emberek, akik orvostudományt adtak elő, az embereknek túlzott fehérjefogyasztást javasoltak. Azt állították, hogy egy embernek naponta 120-150 gramm fehérje szükséges. Őrültség! Ma már tudjuk, hogy ennek csak negyede szükséges az emberek számára. S valóban, ha az ember olyan borzasztóan sok fehérjét eszik, ami szükségtelen – akkor ez éppen úgy alakul, mint a professzor esete az asszisztensével. Eszerint egy alultáplált embert fehérjével akartak felhizlalni.

Nos tételezzük fel, hogy a fehérje, ha különösen sok van belőle, átalakul az emberben, és hogy a vizeletben kimutatható, ha valaki fehérjét fogyasztott. Ennél az embernél arra jöttek rá, hogy a vizelet nem mutatja meg, hogy a fehérje a testben lett feldolgozva. Nem jöttek rá arra, hogy a végbélen keresztül fehérje távozott, a professzor meg emiatt egészen dühös volt. Az asszisztens remegő lábakkal, félve mondta: – Professzor Úr, talán a végbélen keresztül távozott? – Nos, mi is történt? Az történt ugyanis, hogy túltáplálták a férfit fehérjével, amely azonban nem használt neki, mert a fehérje a gyomorból a bélbe jutott, ami aztán hátul kiment. Tehát egyáltalán nem épült be a testbe. Ha túl sok fehérjével táplálnak valakit, úgy az nem a testbe, hanem a székletbe kerül. Valami nyoma azonban mégis van, mert mielőtt kimegy a testből, a végbélben marad, méreggé válik és megmérgezi az egész testet, intoxikálja az egész testet, mérgezi a testet! Ezt okozza a túl sok fehérje. Nos ettől a mérgezéstől nagyon gyakran alakul ki érelmeszesedés, így sok ember túl korán kapja meg az érelmeszesedést. Egyszerűen éppen azért, mert túl van táplálva fehérjével.” Rudolf Steiner: A világ és az ember teremtése (GA354) – megvásárolható ITT