Az akarat kibontakozásáért

A társadalom beteg, “Ha a szociális organizmus úgy fejlődik tovább, mint eddig, akkor a kultúrát olyan károsodások érik, melyek a szociális organizmus számára ugyanolyanok, mint a rákos daganatok az ember természeti organizmusában.” GA23.

Rudolf Steiner szerint már jó száz esztendeje az emberi lelkek a társadalmi hármas tagozódásra való igénnyel lépnek be a földi életbe. Az így működő társadalmakban, közösségekben alapvető mozgató, előrevivő erők egyrészt az emberek testi-lelki szükségletei, másrészt egy olyan hiteles szellemi szférának az inspiráló felismerései képezik, amelyek az érzékfeletti világból táplálkoznak. A már lassan 150 esztendős kibucmozgalomban már megjelentek az újabb kor ideáinak elemei.
Milyen módokon előrevivő az együttélés mind az egyén, mind a közösség számára?
Milyen módon megvalósítható az előbbi kettő egészséges kapcsolatát létrehozó társadalmi hármas tagozódás?
Mit célozhatnak meg reálisan a megalapításra váró közösségek?
Milyen világos, megvalósítható ideák élnek az emberi együtt munkálkodó közösségek kapcsán az antropozófiával dolgozó emberekben? Miért (lenne) jó antropozófiai közösségben élni?

Alább pár fontos, iránymutató idézetet olvashattó e témában Rudolf Steinertől, amelyek segíthetik a közösségi életre irányuló akarat kibontakozását.

“Meg kell értenünk, hogy a jövő társadalmi életében attól függ minden, amiről az emberek kölcsönösen beszélgetnek, amit az emberek komolyan vesznek, amikor kicserélik eszméiket, érzéseiket egymás között. Nem mindegy, hogy milyen az emberek szemléletmódja, amennyiben társadalmi lényekké szeretnének válni. A jövő számára az szükséges, hogy az általános műveltségben ne csupán olyan fogalmak uralkodjanak, amelyeket a természettudományból vagy a gazdaságból veszünk, hanem olyan fogalmak terjedjenek el, amelyek alapul szolgálhatnak valami imaginatívnak. Ez a mai emberek számára annyira valószerűtlen, de nem fognak szocializálódni, ha egyidejűleg nem tanítjuk meg őket az imaginatív fogalmakra, vagyis az olyan fogalmakra, amelyek az ember érzületét egészen máshogyan alakítják, mint a puszta absztrakt fogalmak az okról és okozatról, az erőről és anyagról stb., amelyeket a természettudomány területén használnak. Az ilyen fogalmakkal, amelyek a természettudomány területéről származnak, és amelyek ma mindent uralnak, még a művészetben is, a jövő társadalmi életében semmit sem kezdhetünk. El kell jutnunk oda, hogy a jövő társadalmi életében a világot ismét képekben értsük meg. (…) Így az embereknek el kellene fogadniuk azt is, hogy például az emberi fejet úgy tekintsék, mint egy égitest “képét”. Az emberi fej nem pusztán gömbölyű, aminek folytán éppúgy hasonlít egy káposztafejre is, hanem az emberi fej oly módon van kialakítva, hogy egy égitest utánzata. Képszerű az egész természet, és el kell találnunk ehhez a képszerűségéhez, akkor be fog sugározni a szívekbe, a lelkekbe, az érzelmekbe, sőt a fejekbe is, jóllehet ez valami nagyjelentőségű, vagyis az, ami keresztüláramlik az emberen, amikor képeket ragad meg. A társadalmi organizmussal kapcsolatban is olyan dolgokról kell majd beszélnünk, amelyeket képekben kell kifejeznünk. És ezekben a képekben hinniük kell az embereknek.” GA296

“A világtörténelmi fejlődés minden pillanatában újra meg kell oldani; mert a legújabb időkben az emberi élet olyan helyzetet teremtett, amely a szociálisan rendezettből mindig újra valami antiszociálist hoz létre, s ezen újra meg újra úrrá kell lennünk. Ahogyan egy organizmus miután jóllakott, és egy idő múlva mindig újra megéhezik, úgy hasonlóképpen a szociális organizmus is mindig újra rendezetlenségbe jut a rendezettségből. A szociális viszonyok rendezettségét biztosító univerzális orvosság éppúgy nem létezik, amennyire nem létezik olyan táplálék sem, amely véglegesen jóllakat. Az emberek azonban létrehozhatnak olyan közösségeket, amelyekben elevenen együttműködve a létet mindig a szociális irányába terelik. Ilyen közösség a szociális organizmus önmagát irányító szellemi tagja.(…)Itt nem valamiféle utópiát vázoltunk föl; hiszen egyáltalán nem azt mondtuk: ezt így vagy úgy kell berendezni. Csak arra utaltunk, hogy az emberek hogyan fogják maguk intézni a dolgokat, ha olyan közösségekben akarnak működni, melyek belátásuknak s érdekeiknek megfelelnek. Arról, hogy az emberek ilyen közösségekben működjenek együtt, egyfelől maga az emberi természet gondoskodik, feltéve, ha az állam beleszólása nem akadályozza ezt meg; hiszen ez a természet hozza létre a szükségleteket .(…),,, a sebeket, melyeket az emberi társadalmon ejtettek, azzal gyógyítsuk be, hogy az embert és az emberi közösségi életet a szociális organizmus három tagjával helyes viszonyba hozzuk. (…)Az itt elmondottakat csupán az fogja lényegtelennek tartani, akinek nincs érzéke az iránt, hogy a közösségben végzett munka egyesült, belső átélésének milyen szociális hatása van. (…)A szociális organizmus egyik életfeltétele, hogy azt, aki a közösséget egyéni képességeivel szolgálni tudja, ne fossza meg a szabad kezdeményezéséből vállalt szolgálat lehetőségétől.…nem csupán arról kell szólnunk, hogy milyen indítékok alapján kedvelik az emberek a termelőeszközök magántulajdonát, hanem arról is, hogy vajon mi felel meg jobban a szociális organizmus élet-feltételeinek: a termelőeszközök feletti szabad rendelkezés, vagy az, amit közösség szabályoz. S eközben mindig szem előtt kell tartanunk, hogy a jelenlegi szociális organizmusra vonatkozóan nem azokat az életfeltételeket kell számításba vennünk, melyeket a primitív társadalmakban megfigyelni vélnek, hanem egyedül azokat, melyek az emberiség mai fejlettségi fokának felelnek meg. A jelenlegi fokon az egyéni képességeknek a tőke segítségével gyümölcsöző tevékenysége nem léphet be a gazdasági élet körforgásába, ha nem rendelkezik szabadon a tőkével. Ahol hasznos termelésre van szükség, ott lehetségesnek kell lennie e szabad rendelkezésnek; nem azért, mert ez az egyes embernek vagy egy embercsoportnak előnyt biztosít, hanem azért, mert a közösséget úgy tudja a legjobban szolgálni, ha szociális megértés támogatja.(…)
Bármennyire szorosan kapcsolódik is az egyes ember individuális adottságaihoz egy tisztán szellemi érték létrehozása: ez az érték ugyanakkor a társadalmi együttélés eredménye is, és a megfelelő pillanatban át kell adni a közösségnek. Ugyanez áll fönn azonban az egyéb tulajdonokra is; hogy ezek segítségével az egyén a közösség szolgálatában valamit létrehozzon, csak ennek a közösségnek az együttműködésével lehetséges. A tulajdon fölötti rendelkezés jogát tehát nem lehet a közösség érdekeitől elválasztva kezelni.…mindazt, amit valaki a személyes képességei alapján hoz létre, el kell juttatni a megfelelő úton a közösséghez. Az újabb kor gazdasági impulzusa az, hogy a javak tömeges előállításával bevételt teremtsen; a jövőben arra kell törekedni, hogy a szükséges fogyasztásból kiindulva társulások útján találjuk meg a termelés legjobb módját, s a termelőtől a fogyasztóhoz vezető utat. A jogi rendelkezések gondoskodnak majd arról, hogy egy termelőüzem csak addig maradjon egy személlyel vagy csoporttal összekötve, amíg ez a kapcsolat e személyek egyéni képességei alapján jogos. A szociális organizmusban a termelőeszközök közös tulajdona helyett egyfajta körforgásuk jön létre, ami ezeket az eszközöket mindig azoknak a személyeknek juttatja, akiknek egyéni képességei a lehető legjobban hasznosítják azokat a közösség számára. (…)
A tulajdon megszűnik a régi formájában. S nem egy már túlhaladott formához, a közös tulajdonhoz vezetik vissza, hanem továbbvezetik valami egészen új formába. A tulajdont képező tárgyakat beviszik a szociális élet áramába; az egyes ember, saját érdekeiből kiindulva nem kezelheti őket a közösség kárára, de a közösség sem tudja majd bürokratikus módon kezelni őket az egyes ember kárára; hanem az arra alkalmas egyén megtalálja majd a hozzájuk vezető utat, hogy általuk szolgálhassa a közösséget. (…)
A jogok igazgatása azonban egyedül az itt leírt szociális organizmusban találja meg a javak igazságos elosztásához szükséges megértést. Az a gazdasági szervezet, amely nem az egyes termelési ágazatok szükségletei alapján veszi igénybe az emberi munkát, hanem azzal gazdálkodik, amit a jog tesz lehetővé számára, a javak értékét az emberek teljesítménye szerint fogja meghatározni. Nem engedi meg, hogy az emberek olyasmit teljesítsenek, amit az emberek jólététől és emberi méltóságától független értékek határoznak meg. Egy ilyen szervezet azokat a jogokat veszi figyelembe, melyek tisztán emberi viszonylatokból adódnak. A gyermekeknek joga lesz a neveltetéshez, a családapát munkájáért nagyobb jövedelem illetheti, mint az egyedülállót. A többletet olyan intézkedések juttatják neki, melyeket a három szociális organizáció közös megegyezése alapoz meg.(…)
A valósághű gondolkodásmódból megint csak az adódik, hogy egy ilyenfajta adalék csupán példaként szolgálhat, hogy mintegy megjelölje az intézkedések irányát. Lehetséges, hogy egyes esetekben egészen más intézkedések bizonyulnak helyesnek. Azt azonban, hogy mi „helyes”, csupán a szociális organizmus három, önmagában önálló tagjának célszerű együttműködésével lehet meglelni. ” GA23

“A szociális fõtörvény, amelyre a szellemtudomány rámutat, így hangzik: “Együttdolgozó emberek összességének üdve annál nagyobb, minél kevesebbet igényel az egyes ember a saját teljesítménye hozamából a maga számára, azaz minél többet ad le ebből a hozamból a munkatársainak, és saját szükségleteit minél inkább a mások, és nem a maga teljesítményéből elégíti ki.” Az emberek közösségében minden olyan intézménynek, amely ennek a törvénynek ellentmond, hosszabb távon valahol nyomort és ínséget kell eredményeznie. – A szociális élet számára ez a főtörvény éppolyan kizárólagossággal és szükségszerűséggel érvényesül, mint ahogyan valamely természettörvény a természet hatásainak bizonyos területén. .a valóságban ez a törvény csak annyiban létezik, amennyiben sikerül emberek egy összességének olyan intézményeket teremtenie, hogy soha senki ne vehesse igénybe önmaga számára saját munkája gyümölcseit, hanem munkája lehetőleg maradék nélkül a közösség javát szolgálja. Neki ugyancsak a többiek munkája révén kell saját jövedelméhez jutnia. Arról van tehát szó, hogy a többi ember számára dolgozni és bizonyos jövedelemre törekedni: e két dolgot egymástól teljesen el kell különítenünk…
Az emberi közösségnek, amely valahol létezik, vagy valamikor létezett, kétféle működése van. Ezek egyike megfelel ennek a törvénynek, a másik ellentmond neki. Mindenütt így kell ennek lennie, teljesen mindegy, hogy vajon az emberek akarják-e, vagy sem. Minden közösség ugyanis azonnal szétesne, ha az egyének munkája nem áramolna az összesség felé. Az emberi egoizmus azonban mindig is keresztezte ezt a törvényt. Az egoizmus az egyén számára lehetőleg sokat igyekszik megkaparintani annak munkájából. És mindaz, ami ezen a módon az egoizmusból eredt, mindenkor bajt, szegénységet és nyomorúságot eredményezett. De ez nem egyebet jelent, mint hogy az emberi intézmények azon részének mindig gyakorlatiatlannak kell bizonyulnia, amelyet a “gyakorlati emberek” olyan módon hoznak létre, hogy vagy a saját, vagy az idegen egoizmusra építenek.” Rudolf Steiner: Teozófia és szociális kérdés

“A munkamegosztás – amelynek az okait és folyamatait a későbbiekben még meg fogjuk ismerni – végül is oda vezet (ha elsőként egyszerűen elvont módon gondoljuk végig, azt kell mondanunk, hogy oda vezet), hogy senki sem használja fel a saját maga számára azt, amit előállít. De ezt népgazdasági szempontból kell értelmeznünk! Tehát – népgazdasági szempontból – senki sem használja fel önmaga számára azt, amit előállít.…a munkamegosztás abba az irányba vezet, hogy egyáltalán senki se dolgozzon a saját maga számára. Mindannak, amit valaki termel, másokhoz kell eljutnia. Amire pedig neki van szüksége, ismét csak a társadalomtól kell, hogy visszaáramoljon hozzá. (…)
Az egoizmusszó meglehetősen régi. Még ha nem is a mai rideg értelemben, de már nagyon régóta használjuk. Az ellentéte, az altruizmus szó, a másokra való gondolás azonban valójában alig 100 éves. Csak nagyon későn találták ki a szót, és ezért azt mondhatjuk (bár nem akarunk túl nagy jelentőséget tulajdonítani a külsőségeknek, de a történelmi visszatekintés ezt jelzi számunkra): Az etikai szemléletmód még messze nem jutott el az altruizmus teljes elismeréséhez, amikor az altruizmus népgazdasági elismerése a munkamegosztáson keresztül már megjelent. Ha most népgazdasági szempontból szemléljük az altruizmus követelményét, akkor eljutunk oda, ami ebből közvetlenül adódik: Meg kell találnunk a modern népgazdasági életben annak az útját, hogy egyetlen embernek se kelljen önmagáról gondoskodnia, hanem mindig csak másokról, és hogy ezen a módon minden egyes ember a lehető legjobb ellátásban részesüljön. (…)
Amilyen mértékben teljesült a munkamegosztás követelménye az újabb időkben, olyan mértékben van jelen az altruizmus, a másokért végzett munka. Amilyen mértékben azonban nem teljesül ez a követelmény, olyan mértékben a régi egoizmusvan jelen, ami egyszerűen azon alapszik, hogy az embernek saját magáról kell gondoskodnia. Ez a népgazdasági egoizmus. A hagyományos módon bérből élőknél ezt általában nem vesszük észre, mert nem gondolkodunk el azon, hogy tulajdonképpen mire cserélődnek itt az értékek. Annak, amit egy átlagos bérmunkás előállít, semmi köze a munkájáért kapott fizetséghez. Semmiféle kapcsolat sincs a kettő között. A fizetés, vagyis a munka értékelése egészen más tényezőkből származik, vagyis az önmagát ellátó a keresetért dolgozik. Bár elpalástoltan és elmaszkírozottan, de mégis ez a helyzet.Így jön létre az egyik első, legfontosabb népgazdasági kérdés: Miként tudnánk kiemelni a népgazdasági folyamatból a keresetért való munkát? Hogyan állítsuk be azokat, akik ma még csupán bérből élők, oly módon a népgazdasági folyamatba, hogy ne csak bérből élők legyenek, hanem a szociális szükségszerűségből kiindulva dolgozzanak?” GA341

“Azáltal, hogy az emberek érzéseiket szabadon egyesítik, valami újra kialakul a pusztán függetlenedett emberen túl. A független embernek megvan a maga individuális lelke, soha nem megy veszendőbe, ha már egyszer kivívta. Azáltal azonban, hogy az emberek szabad kapcsolatokat hoznak létre, egy középpont körül csoportosulnak. Az érzések, amelyek így egy középponthoz áramlanak, újra indítékot adnak bizonyos lények számára, hogy egyfajta csoportlélekként működjenek, de egészen más értelemben, mint a régi csoportlelkek. A korábbi csoportlelkek mind olyan lények voltak, amelyek az embereket szolgaivá tették. Ezek az új lények azonban teljes szabadságban egyesülnek, és megőrzik az ember individualitását. Igen, azt mondhatjuk, hogy létüket bizonyos vonatkozásban egyfajta emberi egyetértésben élik le, és magukon az emberi lelkeken múlik, hogy lehetőség szerint alkalmat adnak-e sok ilyen magasabb léleknek, hogy leszálljanak az emberekhez, vagy ne. Minél inkább szétforgácsolódnak az emberek, annál kevésbé ereszkednek alá a magasztos lelkek az emberek területére. Minél inkább kialakulnak a kapcsolatok, és minél inkább létrejön a közösségi érzés a teljes szabadság mellett, annál inkább fognak a magasztos lények leszállni az emberekhez, és annál gyorsabban fog a földbolygó szellemivé válni. Látják így, hogy az ember, ha egyáltalán fogalmat tud alkotni a jövő fejlődéséről, teljesen meg kell, hogy értse a csoportlélek-szerűség jellegét, mert különben megtörténhet, hogy individuális lelke, ha túl sokáig egyedül lesz függetlenül a Földön, nem találja meg a csatlakozást, elmulasztja azt, és ezáltal egyfajta elemi lénnyé válik. Ezek az elemi lények, amelyek az emberből jönnek létre, nagyon rossz természetűek lesznek. Míg a korábbi birodalmakból származó elemi lények nagyon jól használhatók a természeti rendben, az emberi elemi lényeknek egyáltalán nem lesz meg ez a tulajdonságuk.”GA102

“A nemi érést követően, a 14-15. életévtől a 21. évig azután kifejlődik az embernél a szexuális szerelmi élet, ami csak egy speciális esete az általános emberszeretetnek. Az általános emberszeretetnek ezt az erejét különösen gondozni kellene abban az időben, amikor a gyerekek az iskolát elhagyják, és más intézményekbe mennek, vagy tovább tanulnak. Mert a gazdasági életnek az az elrendeződése, ami már történelmi követelmény, sohasem lesz áthevíthető azzal, amivel pedig át kellene hevíteni, tudniillik a testvériséggel, azaz az általános emberszeretettel, ha ebben az életkorban nem fejlődik ki az emberekben ez az általános emberszeretet. (…)Erre a háromféle nevelési fundamentumra kell felépíteni azt, ami kivirágoztathatja az emberiség jövőjét. Ha nem tudunk arról, hogy a fizikai testnek, amely utánzó, a helyes módon kell utánzóvá válnia, akkor ezt a fizikai testet csak az animális ösztönökbe ágyazzuk bele. Ha nem tudunk arról, hogy a 7. és a 14. év között különösen az étertest fejlődik, amit a tekintély iránti érzésre alapozva kell kifejleszteni, akkor az emberben csak a kultúra iránti közömbösség jön létre, és nem jelennek meg benne azok az erők, amelyek szükségesek a jogi organizmus számára. Ha pedig 14-15 éves kortól nem kerül bele a tanításba vagy oktatásba ésszerű módon a szeretet ereje, ami az asztráltesthez kötődik, akkor az emberek sohasem fejleszthetik ki az asztráltestüket, mert ezt nem formálhatják ki szabad képződménnyé magukban. (…)
A helyes módon történő utánzás megteremti az alapját a szabadságnak; a tekintély iránti érzés a jog alapját teremti meg; a testvériség, a szeretet pedig a gazdasági élet alapját. De ez másképpen is összefügg. Ha nem fejlődik ki megfelelőképpen a szeretet, akkor hiányozni fog a szabadság is. Ha megfelelő módon nem fejlődik ki az utánzás, akkor megnövekednek az animális ösztönök.Ha önök átgondolják mindezt, akkor beláthatják, hogy a szellemtudomány a megfelelő alapvetés annak számára, aminek civilizációs tartalommá kell válnia a nagy történelmi követelmények szerint, amelyek ma az emberiség számára jelentkeznek. Innen kezdve valóban nem tudunk továbbmenni egy ilyen civilizációs tartalom nélkül, amire szüksége van az emberiségnek, de amire csak a szellemtudomány vezethet rá bennünket. A felmerülő kérdéseket tehát egyfajta szellemi atmoszférába kell helyeznünk. Ez az, amit meggyőződésként az emberlelkekbe kell bejuttatnunk. És még egyszer szeretném hangsúlyozni: vitatkozhatunk arról, hogy még mennyi ideig tarthat, amíg egy ilyen felfogásmód gyökeret ver az emberekben, amire ők maguk legalábbis öntudatlanul már törekszenek. Mert nem is valósulhat meg, ha meggyőződésként nem hatol be az emberek lelkébe.(…)
Minthogy bekövetkezett az iparosítás, amely értelmetlenséget hozott az akarat számára, azért valódi értelmet kell keresnünk az emberi akaratnak. Ezt csak úgy fogjuk megtalálni, ha felemelkedünk egy olyan világszemlélethez, amely a mellé, ami értelmetlen – nevezzük ezt iparosításnak -, valamilyen értelmet helyez oda, amennyiben ezt az értelmet a szellemiből vesszük, mert olyan feladatokat keresünk magunknak, amelyek a szellemiből fakadnak. Korábban nem volt szükség az ilyesmire, mert az akarat a szellemiből eredő impulzusát az ösztönéleten keresztül kapta meg, ennélfogva az embernek korábban nem kellett különösebben erőlködnie, hogy a szellemiből fakadóan akarjon. Ma viszont az szükséges, hogy erőteljesen törekedjünk arra, hogy a szellemiből fakadóan akarjunk. Szembe kell helyeznünk tehát az értelmetlen ipari akarattal egy értelemmel teljes, a szellemiből fakadó akaratot.” GA296

“Először is: miben különbözünk mi az állatoktól? Az állat elmegy, megszerzi táplálékát, ha megtalálja a beleépített ösztön szerint. Ha nincsen elegendő táplálék, akkor éhen kell pusztulnia. Mi az ember előnye? Dolgozik, hogy táplálék keletkezzen. És abban a pillanatban, amikor dolgozni kezd, a gondolat is megjelenik, elkezdődik. És attól a pillanattól kezdve, hogy itt a gondolat, megjelenik a szociális kérdés is. Ha az embernek dolgoznia kell, a munkához indítékra, ösztönzésre van szüksége. Ám az eddig működő indítékok a jövőben nem lesznek meg. Új indítékokra van szüksége az embernek a munkához. Nem is kérdés, hogy minden megint jó lesz-e, ha az emberek újra dolgozni kezdenek – nem, mert ha az emberek a felelősségből merítik lélekhordozó gondolataikat, akkor a gondolatból származó erők átmennek a kézbe, az akaratba, és megjelenik a munka. De minden a gondolattól függ. A gondolkodás maga pedig attól, hogy megnyitjuk-e szívünket a szellemi világ impulzusai számára.” GA194

“…a magasabb hierarchiák szellemi lényei, akiket a mi felfogásunk szerint isteneknek is nevezhetünk, más kapcsolatban az emberi lélekkel, mint korábban. Akkor az istenek azért keresték az embereket, hogy céljaikat a Földön az ember segítségével valósítsák meg. Ma az embernek kell az isteneket keresnie, ma az embernek kell a legbensőbb impulzusaiból felemelkednie az istenekhez. És bizonyos fokig azt kell elérnie az isteneknél, hogy céljai, tudatos céljai az isteni erők segítségével valósuljanak meg. És ez illik a tudati lélek fejlődési korszakának emberéhez. A korábbi időkben az emberi célok öntudatlanok, ösztönösek voltak, mivel az isteni célok tudatosan éltek bennük. Az emberi céloknak egyre tudatosabbá kell válniuk, akkor ezekben az emberi célokban meglesznek az istenekhez való felemelkedéshez szükséges erők, hogy az emberi célokért isteni erőkkel lehessen küzdeni.” GA193