Küzdelem a kozmikus jövőért

„Aki csak értelemmel fogja fel az antropozófiát, meg is öli közben.” (1)

A világritmusok immár az őszidőt szövik körénk. A körbeölelő zöld hétről-hétre egyre jobban visszahúzódik, hogy a nyári hőt magában rejtő, izzó színkavalkádnak adja át helyét. Tavasszal az ébredő földbe még azzal a tudással vetettünk magokat, hogy éteresszenciájukkal érzékenyek az adott kozmikus konstellációra, amelyből az elementáris lények felépítik az új növényt. Ily módon alkalmat adnak megannyi metamorfózison át a világerők áramlására és megújulására, amik a termésben, az új mag képében jutnak majd egy kis időre ismét nyugvópontra. Míg a magból felfelé növekszik a növény, addig az ember fejéből lefelé növekszik – ha az antropozófia alapján joggal tekintünk fordított növényként az emberre. Ezért megint csak joggal mondhatjuk egy adott nézőpontból, hogy földi életünkben embervoltunkon a szellem láthatóan a fejtől a szíven át halad a végtagok felé, amelyek lényegüket megtartva majd a következő földi életünk fejének lesznek meghatározó alapjai.

„A gondolat benne van az ember fejében, de elkülönült a külső kozmikus gondolattól, az ember személyiségében individuális akarati elemhez kötődik; és ezt akár úgy is felfoghatjuk, mint egy kis tartályba, edénykébe lefejtett kozmikus akarati elemet. Ami viszont az ember intellektusában van, az a múlt felé mutat. Ennek csíráját alapjában véve előző földi életünkben fejlesztettük ki. Akkor akarat volt. Most gondolattá alakult, fejszervezetünkhöz kötődik, fejszervezetünkben mint a kozmosz eleven képmása született meg. Összekötjük az akarattal, az akaratban fiatalítjuk meg. És az akaratban megfiatalítva átküldjük következő földi életünkbe, következő földi inkarnációnkba. Ezt a világképet voltaképpen még másképpen is lerajzolhatjuk. Mégpedig úgy, hogy a külső, kozmikus jelleg a régi korokban különösen gazdag gondolati elemekben, amelyek egyre gyérebbé válnak, amíg a jelenkorig eljutunk, és a kozmoszban lévő gondolat lassanként elhal. Az akarati elemet először finoman kell megrajzolnunk. Minél inkább visszamegyünk az időben, annál jobban túlsúlyra jut az Akasha-képekben a gondolat; minél tovább lépünk előre, annál sűrűbbé válik az akarati elem. Ha végigtekintenénk ezen a fejlődésen, a legködösebb múltban fényes gondolati elemét és a jövő értelem nélküli akarati elemét pillantanánk meg. Mindez azonban nem marad így, mert az ember beleviszi a fejében megőrzött gondolatokat. Ezeket átküldi a jövendőbe. Míg a kozmikus gondolatok egyre inkább elhalnak, az emberi gondolatok kicsíráznak; a jövőben forrásukból kiindulva hatják át az akarat kozmikus elemét. Így válik az ember a kozmikus gondolat megőrzőjévé, és így adja át a világnak a kozmikus gondolatot.” (2)

A fentiek alapján újabb oldalról vetül fény Rudolf Steinernek a Karácsonyi Gyűlésen, 1923. december 25-én elhangzott szavaira, amikor az Alapkő-meditáció elhangzásakor az emberi hármasság misztériumának megértéséről beszélt. E mondatok segítségével ismerhetjük meg a kozmoszt kormányzó isteni tettek közt az ember egyrészt szabad individuális, másrészt kozmikus voltát, amint „… az individuális ember küzd a kozmikus jövőért”. (3)

Mi is e küzdelem lényege? Az antropozófia feltárja előttünk a világot, rávilágít istenember voltunkra, és rámutat e kettő elválaszthatatlan kapcsolatára: „Az ember semmiből sem hiányzik. Az egész kozmoszt úgy tekintjük, hogy minden ereje, mindaz, ami benne történik, az emberre irányul. A világszemlélettel szemben ennek a szemléletnek az ember a középpontja. Az egyik misztériumdrámámban Capesius és a beavatott beszélgetésében nyomatékosan ábrázoltam minden antropozófiai világszemléletnek ezt az alapját, mondhatnám, az emberi kedélyre vonatkoztatva ábrázoltam, milyen benyomást tesz az emberre, ha felismeri: Az istenek minden nemzedéke, minden világerő arra hivatott, azon dolgozik, hogy őt létrehozza, hogy őt állítsa a teremtés középpontjába. Észrevehetővé tettem, mennyire szükséges, hogy éppen ezzel a teljesen igaz eszmével kapcsolatban érvényesüljön az emberi szerénység, mennyire szükséges, hogy újra meg újra elmondjuk: Igen, ha megismerve megéljük egész lényünket, ahogyan azt magunkban, magunkon és magunk körül hordozzuk, ahogyan azzal a világban elhelyezkedünk, ha egész lényünk ténylegesen megnyilatkozhatna, az mikrokozmikusan a világ többi részét jelentené. – De mennyit tudunk, mennyit élünk meg, mennyit tudunk tettekkel kinyilvánítani abból, amik emberként a szó legnemesebb értelmében vagyunk. Ezért, ha igazán meg tudjuk világítani az eszmét, hogy mik vagyunk emberként, az önhittség és szerénység között lebegünk. Egész biztosan nem szabad önhittségbe esnünk, de szerénységbe sem süllyedhetünk. Szerénységbe süllyednénk, ha nem hoznánk magunkat abba a helyzetbe, hogy – annak kedvéért, amik egy sokoldalú világszemlélet szerint mégiscsak vagyunk a világban – emberként a lehető legmagasabb feladatot állítsuk magunk elé. Alapjában véve soha nem tudunk elég nemesen gondolni arra, aminek lennünk kellene. Az ember soha nem tudja eléggé méltányolni azt a kozmikus felelősséget, amit át kell éreznie, ha szemügyre veszi, hogy az egész univerzum a lényére irányult. Mindenesetre az antropozófiai irányultságú szellemtudomány alapján ennek nem annyira elméleti eszmének kellene lennie, nem annyira puszta tudománynak kellene lennie, hanem érzésnek kellene lennie, szent tisztelet érzésének kellene lennie az iránt, aminek emberként lennünk kellene, de a legritkább esetben tudunk lenni.” (4)

Ennek az isteni tudásnak, az isteni származásnak tettekben való megélése, igazolása a kozmikus jövőért való küzdelem fontos motívumának mutatkozik. Ha valaminek a szellemében cselekszünk, akkor azt akarati erőinkkel „nemcsak” megelevenítjük, hanem meg is újítjuk. A harmónia mesterei arra tanítanak minket, hogy amit gondolunk, érzünk, és amit és ahogyan cselekszünk, az ne mondjon ellent egymásnak, hanem összhangban legyenek egymással e szférák, így nem nehezítik, hanem segítik egymás életét.

„…Az antropozófia csak akkor fejlődhet, ha él, alapeleme ugyanis az élet, a szellemből áradó élet. Azt szeretné tehát, hogy eleven lélekkel, meleg szívvel gyakorolják. Eredetileg eszme alakjában jelenik meg az emberek között; és a belátás az első kapu, amelyen át az ember közelébe kerül. Ha nem így volna, pusztán csak érzésszintű, tartalmatlan lelkendezés lenne. Az igazi szellem azonban nem lelkendezik, hanem világosan, tartalommal szól.”(5)

A Karácsonyi Gyűlés egyik határozott célját abban ismerhetjük fel, hogy az antropozófiát mind a michaeli közösségben, mind az egyes emberben a fejből, a megértéstől a szíven keresztül az érzések megnemesítésével a megélésig, a végtagokhoz, az antropozófiából fakadó, ahhoz méltó jó tettek irányába segítse. Tudhatjuk, tapasztalhatjuk, hogy ehhez az úthoz megtételéhez időre van szükség. Ha azt reméljük, hogy ez az út gyors és könnyű lesz, inkább belső valótlansághoz jutunk el, mint érdemi haladáshoz. Az Antropozófiai Társaság tagjává válni egy olyan tudatos döntés, amely egyúttal az antropozófia lényéhez is hozzákapcsol minket, szervvé válunk eleven szervezetében, lényével belehat lényünkbe, és viszont: lényünkkel belehatunk az ő lényébe.

„Ha így feltör a felelősségérzet, hogy azt mondják: Igazolhatom-e azt is, nem csak az életemben és a közvetlen környezetemben legközelebb állóknak, igazolhatom-e, hogy egy érzékfeletti-szellemi világhoz tartozónak érzem magam? Igazolhatom-e, hogy tudom, mindazt, amit itt, a Földön teszek, beírják egy örökké érvényes Akasa-krónikába, ahol az tovább hat?” (6)

Bizonyára többen is voltunk úgy, hogy évekig, évtizedekig csak az antropozófia erő- és fényteljes gondolataiban éltünk: könyv könyv után következett, beszélgetéseink során újabbnál újabb antropozófiai előadásokat ajánlottunk egymásnak; kezdeti olvasmányaink nyomán felélénkült fantáziánk, és lelki szemeink előtt akár korábbi kimagasló inkarnációink víziója is kirajzolódhatott. Rudolf Steiner végtelen nagy tapintattal kezelte az ilyen képek hordozóit, finoman érdeklődve az iránt, hogy a korábbi élet lelki-szellemi nagysága megjelenik-e a mostani élet morális minőségeiben, mindennapi helyzeteiben?

„A gyermek érzelmi és akarati élete azért alakul át a későbbi életkorban, mert fokozatosan kialakul a gondolkodása, és áthatja érzését és akaratát, tökéletesítve ezeket.” (7)

A megismert magasztos igazságokhoz mért és istenember voltunk tudatához méltó érzések és tettek kialakítása a legnehezebb, de egyedül hatékony út az antropozófia megújító impulzusának kibontakozásához, a Karácsonyi Gyűlés céljainak megvalósításához. E téren örvendetes változások kezdenek megjelenni az antropozófiai mozgalomban. Korábban elfogadott volt, hogy valaki egyszerre volt nagy tudású antropozófus, ugyanakkor „lelki terrorista” is. Manapság egyre nagyobb az igény arra, hogy az antropozófiáról elhangzott szó a hétköznapok megpróbáltságából, valódi megéltségből fakadjon.

„Az antropozófia még a holt könyvnél is nehezebben viseli el, ha úgy mond el egy könyvet valaki, hogy közben látszat-élet lesz belőle. A mai civilizált világban sokszor azonosnak tűnik, hogy olvasnak-e egy könyvet, tanulmányt, vagy meghallgatnak-e valakit. Az előbbi esetben nem az illetőt ismerjük meg, hanem az, amit gondolt és ugyanolyan jól le is lehetett írni. Az antropozófia nem viseli el, hogy az efféle magatartás maradéktalanul magába szívja. Aki antropozófiát hall valakitől, nem valamilyen tanulmányt kíván maga előtt látni, hanem a maga teljes, eredeti valójában egy embert.” (8)

A Karma-ciklus harmadik kötetében a következőket olvashatjuk: „Mivel lehet ma a materialistákat meggyőzni? Azzal, amit szemükkel látnak, kezükkel megfognak. A materializmus talaján állók majd szemükkel láthatják, kezükkel foghatják azokat, akikkel régebben karmikus kapcsolatban voltak: az ő fiziognómiájukon, egész kifejeződésükön látni fogják, hogy mi a szellem, mert ez most, fiziognómiailag alkotóvá vált. Így nyer magán az emberen szemmel látható bizonyítást, hogy a szellem alkotóan működik a világban. És az antropozófusok karmájához fog majd tartozni, hogy azok számára, akik ma a materializmus talaján állnak, demonstrálják, hogy van szellem, és a szellem az Istenek elhatározásából magán az emberen bizonyítja be önmagát.”

Azért, hogy mindez majd valóra válhasson, már jelen életünkben szükséges lelki életünkön munkálkodnunk. Rudolf Steiner korábbi, az antropozófia lényével és annak testével, az Antropozófiai Társasággal foglalkozó előadásaiban(9) több lényeges szempont mellett döntő fontosságúnak tartotta azt, hogy az antropozófusok közösségei mintacsoportokká, az egyének az antropozófia reprezentánsaivá váljanak. Évekkel később a Szabad Szellemtudományi Főiskola felépítése kapcsán arról beszélt a Karácsonyi Gyűlésen, hogy az iskolázásban való haladásnál nem csak az intellektuális tulajdonságok jönnek tekintetbe, hanemaz érzelmeknek, az ezotériát és okkultizmust közvetlenül felfogó képességeknek, a morális minőségeknek lesz nagy jelentőségük. Majd két hónap elteltével, a második Klasse-órán is felvetül/felvetődik a szellem fejszférából való levezetésének kérdése:

Te küldted „A Karácsonyi Gyűléssel kezdetét kellene vennie annak, hogy az egész antropozófiai világszemléletbe igazi ezotéria áradjon bele, abba az áramlatba, amelyet az Antropozófiai Társaság hordoz. Sokan feltehetnék maguknak a kérdést: Milyen gyakran feledkeztem meg utólag arról, amit a Karácsonyi Gyűlés folyamán kétségkívül mint valami nagyon szépet éltem meg; és gondolataimban, érzéseimben az élt, mintha az Antropozófia Társaságnak azonmód kellene folytatódnia, amilyen Karácsony előtt volt. Ha pedig egyesek esetleg azt mondanák, hogy ez az én esetemben nem így van, akkor éppen ezen emberek esetében nagyon fontos lenne, hogy feltegyék a kérdést: Nem ámítom magam azzal, hogy nálam ez nincs így? Tekintetbe vettem-e mindabban, ami az antropozófiai tevékenységet illeti, hogy Karácsonytól az Antropozófiai Társaság új korszakának kell elkezdődnie? Különleges jelentősége van annak, hogy ezt a kérdést kifejezetten mint megismerési kérdést tegyük fel. Ezzel költözik a lelkekbe igazi komolyság. Látják, jó az, ha valami ilyesmi, ami az Antropozófiai Társaság életérzéséhez kell hogy kapcsolódjék, és ami ezért minden tag életérzéséhez is kell hogy kapcsolódjék, aki felvételét kérte a Klasse-ba, szükséges, hogy valami ilyesmi kapcsolódjon, ami az életben erős hatást gyakorol.
Jó lenne ezért, ha mindenki, aki a Klasse-hoz szeretne tartozni, azt mondaná magának: Nincs-e jelenleg valami, amit most – miután az Antropozófiai Társaság újjáalakult – máshogy tehetnék, mint azelőtt? Mint antropozófus nem tudnék-e valami újat belevinni az életembe? Nem tudnám-e megváltoztatni az eddigi működési módomat azáltal, hogy egyetlen új dolgot beillesztek az életembe? (10)

Minden mag egy új élet lehetőségét hordozza magában, benne a régi, a múlt szomjazik a jövő, a megújulás után. A magban kijáratot kell találnia az életnek amegcsontosodás erőiből szövődött kemény héjon keresztül, hogy a benne lévő idea kibontakozhasson. Fejünk kemény koponyacellájából is utat keres az élethez a felismert és belátott idea. A Karácsonyi Gyűlés estéin megtartott, a világtörténelem szellemi nézetét megrajzoló előadások egyikében arról olvashatunk, hogy:„A fejet erős csontfalak zárják le felülről, minden oldalról és hátulról. De van egy kijárat, egy bizonyos szabad nyílás lefelé, a mellkas felé. A régi ember számára különös jelentősége volt, amikor úgy érezte, hogy a fej viszonylag szabadon nyitva van a mellkas felé. Mert az ember a fej belső összetételét a földiség képmásának érezte, a Földet kapcsolatba kellett hoznia fejével, és a környezetet, azt, ami a Föld fölött volt, azzal, ami benne lefelé irányult. A nyitottságot lefelé, a szív felé fordulás lehetőségét az ember úgy érezte, hogy hozzá van rendelve a környezethez, mint annak képét, hogy a Föld nyitott a kozmosz felé. És hatalmas élmény volt az ember számára, amikor ezt mondta: Fejemben érzem az egész Földet, de ez a Föld nyitott a mellkasom felé, amely szívemet hordozza. És ami lejátszódik fejem és mellkasom, illetve szívem között, ez annak a képmása, ami életem útján történik a kozmoszban, a Nap felé forduló környezet irányában.” (11)

Ezekben a régi korokban megélt életeinkben ilyen fej- és szívélményeink voltak, de amit ma akaratunknak ismerünk, arról akkoriban még nem lehetett élményünk. Még azt sem mondhattuk, hogy: Na, most elmegyek valahová – mert mozdulataink indítékait úgy észleltük, ahogyan most érzékszervi benyomásaink forrásait egyértelműen „kívül” érezzük: „Az előrehaladás a Mars-impulzus megérzése volt a lábakban. Valaminek a megragadását, a kezekkel való érzékelését úgy fejezték ki, hogy ezt mondták: a Vénusz működik bennem. Valaminek a megjelölését, a rámutatást, akkor is, ha egy durva ember egy másiknak azáltal akart valamit megmutatni, hogy megrúgta, mindenfajta rámutatást úgy fejeztek ki, hogy ezt mondták: A Merkúr működik az emberben. A leülés Jupiter-tevékenység volt, és a lefekvést, akár pihenés volt, akár lustaságból eredt, úgy fejezték ki, hogy ezt mondták: Az ember a Szaturnusz impulzusának adja át magát. Az ember tagjain keresztül tehát a kozmosz messzeségeiben érezte magát.” (12)

Évezredek múltával a Föld-fejlődés jelen pontján, amikor a tudati lélek már éber és szabad gondolkodásra képes, de a fejünkben még az elhalás erőit hordozzuk, kapcsolódást keresünk az álmodó közepünkhöz és az álomtalan mélyalvásban élő végtagszféránkhoz, ahol viszont már élet van.

”(Jézus) Kora reggel a városba tartva megéhezett. Az út mentén látott egy fügefát. Odament, de nem talált rajta egyebet, csak levelet. Erre így szólt: „Ne teremjen rajtad gyümölcs soha többé!” A fügefa azon nyomban kiszáradt.” (13)

Mit mutat itt a fügefa története? Egy olyan növényi életív képe bontakozik ki előttünk, amely csak a levélképzésig jutott el (ami az embernél a ritmikus folyamatokkal, az érzés szférájával mutat kapcsolatot), de nem haladt tovább a termésképzésig. Az evangéliumokban Krisztus szinte minden példabeszéde a hármasságunkat szólítja meg: az igazság megismerésével a fejet, az igazság feletti öröm és hála érzésével a mellkast, az igazság megcselekvésével a végtagokat. Rudolf Steiner az Alapkő-meditációban kozmikus összefüggésbe helyezi ezt a hármasságot magával a Karácsonyi Gyűléssel. Az alapszabályokkal immár a terméshozás irányát jelöli meg ily módon összegezve: „…a Goetheanumhoz emberek kapcsolódtak, akik ezt vagy azt cselekszik benne, és úgy gondolják, hogy tetteikkel előbbre viszik az emberiség fejlődését.” (14)

Mi ezeknek a tetteknek a jó és szükséges alapja? Máté evangéliumában Krisztus három képben is megjeleníti azt a hatalmas változást, ami az emberiségfejlődés rendkívüli pillanatában bekövetkezett, amikor is áthelyezi a figyelmet a látható tett egyértelmű megítélésétől a mózesi törvények alapján az egyén nem látható indítékára. Az adakozáshoz, imádsághoz és böjtöléshez fűzött krisztusi szavak alapján az emberek látszólag azonos cselekedetei immár individuális színezetet kapnak. Krisztus ezen túl rámutat arra, hogy a láthatatlan indíték mennyire formálja a tett tartalmát, valamint bemutatja az érzéki és érzékfeletti világ valóságos viszonyát. Napjainkban ennek a kapcsolatnak a megismerése, figyelembe vétele tovább nem halogatható. Michael korában az érzékfeletti határozottan be akar lépni az emberiség életébe. Az elmúlt száz esztendő számos tragikus történéseinek hátterét(15) megismerve mind az ok-okozati összefüggés, mind a folyamatok alakulása, de a lehetséges gyógymód is egyértelműen megmutatkozik. A hatékony tettekhez vezető jó és szükséges alap, ha súlyának megfelelően fel tudjuk fogni, és át tudjuk élni azt a tényt, hogy sorsutunkon lehetőségünk nyílt az antropozófiával kapcsolatba kerülni. Amennyire fontos, hogy belül felébredjen az áhítat, a hála, az öröm és a lelkesedés, éppen annyira fontos, hogy kifelé is tekintsünk a világba:

„Minden egyes antropozófus karmájába bele van írva: légy kezdeményező ember, és légy tudatában annak, hogy ha tested akadályai vagy egyéb előtted álló akadályok miatt esetleg nem találod meg lényed középpontját, ahonnan az iniciatíva kiindul, szenvedéseid és örömeid alapjában véve a személyes kezdeményezés megtalálásától vagy meg nem találásától függenek! Aranybetűkkel kellene, hogy állandóan minden antropozófus lelke előtt álljon: az iniciatíva a karmájában van, és sok minden, amivel életében találkozik, attól függ, mennyiben tud benne ez az iniciatíva akaratlagosan tudatossá válni.(…) Ma olyan emberek mellett élünk – gyakran karmikus kapcsolatban –, akiknél a következő a helyzet: van fizikai testük, de mivel a kozmikus intelligencia elszakadt Michaeltől, és úgyszólván individuálisan személyesen él az emberben, az én, az egész lelki-szellemiség benne marad a fizikai testben. Mellettünk élnek, miközben szellemi-lelki mivoltuk mélyen belemerül fizikai testükbe. Azt azonban, hogy nem-spirituális emberek mellett élünk, a valóságnak megfelelően kell szemlélnünk. Nem szabad, hogy ez csupán a mindennapi értelemben vett szimpátiát és antipátiát keltse fel bennünk, nem – ennek valami megrázót kell tartalmaznia. És ez lehet megrázó, kedves barátaim, csak azokra a materialistákra kell gondolnunk, akik gyakran nagy tehetségűek, akiknek ösztönös alapon egészen jó hajlamaik vannak, de nem tudnak a spiritualitáshoz eljutni. Ami ebben megrázó, azt éppen akkor észleljük, amikor a materialisták nagy tehetségét, nemes emberi tulajdonságait vesszük figyelembe. Mert arról szó sem lehet, hogy aki ma, a nagy döntések idején nem talál el a szellemiséghez, annak lelki élete ne szenvedne kárt a következő inkarnációban. Kárt fog szenvedni. És ma, amikor az emberek egy részében karmájuk alapján belső vágy él a szellemiség iránt, más részük nem jut el a szellemiséghez – ennek az ellentétnek szemlélése közben, az olyan emberekkel való együttélésnél, akiket jellemeztem, valami mélyen megrázót, lelkünket mélyen érintőt kellene éreznünk. Csak így jövünk rendbe saját karmánkkal, különben nem. Mert ha mindazt, amit – ha szabad ezt most így neveznem – a michaelizmusról mondottam, összegezzük, úgy azt találjuk majd, hogy a „michaeliták” lelkét olyan erő ragadja meg, amely a szellemiségből az egész emberben – a fizikaiban is hatni akar.” (16)

A környezetünkben élők iránti érdeklődés, figyelem, együttérzés további olyan szükséges lelki minőségek, amelyek újra és újra megteremtik azt az elengedhetetlen lelki-szellemi légkört, amely hatékony tettekhez segítheti a Karácsonyi Gyűlés megújító impulzusát.

„Nekünk azon kell fáradoznunk, hogy amit egykor Michael tanított az erre elhivatott lelkeknek a földöntúli iskolában, az – amennyire csak lehetséges –, tovább terjedjen a földi régióban, és a következő inkarnációjukba megérkezőket ezekre tanítsuk az Antropozófiai Társaságban, áhítatosan ezekben az ismeretekben élve, amíg elérkezik a XX. század vége. Ekkor némelyek azok közül, akik ma először szereztek tudomást e dolgokról, újra leszállnak majd a Földre, tehát nem is sokára. Időközben azonban a Földön sok minden megjelenik, amit Ahriman ír majd. Az antropozófusok egyik feladata az lesz, hogy hűségesen gondozzák a Michael-bölcsességet, szívük jó szándékával álljanak mellette, és tudják azt, hogy a szellemi Michael-kard csak akkor hatja át igazán a földi intelligenciát, ha ezt a Michael-kardot olyan emberek forgatják, akik szívükbe befogadták a Michael-bölcsességet. Így Michaelnek az antropozófusokat átlelkesítő képe új módon jelenik meg számunkra: Michael az emberek szívében áll, lába alá vetve az ahrimani irodalmat. Nincs szükségünk olyan külső megjelenítésekre, amelyeket a dominikánusok idején gyakran festettek: állnak a skolasztikus dominikánusok könyveket tartva a kezükben, és a lábukkal rátaposnak a pogány bölcsességet képviselő Averroes, Avicenna és mások fejére. Ezek a festmények mindenütt láthatók, ahol szemléltetni akarták a keresztény skolasztika győzelmét a pogányság felett. Nekünk a szellemünkben kell hordoznunk valamit: a világba bevonuló, a Földön az intelligenciát megragadó Michael iránti odaadást, és egyúttal az éberséget Ahriman ragyogó, káprázatos, az egész XX. századon át ható írói munkásságával szemben, hogy fölébe emelkedhessünk. Ő a legkülönfélébb helyeken írja majd műveit, ezek itt lesznek a világban, és tanítványokat fog kiképezni. Már látható korunkban egy és más abból, hogy először a tudatalatti lelkiségre gyakorol befolyást, hogy azután ezek az emberek gyorsan újratestesüljenek, és Ahriman írói eszközévé váljanak. Írni fog minden területen: a filozófiában, költészetben, a dráma és epika területén, az orvostudományban, jogtudományban, szociológiában. Ahriman írni fog minden témában! Ilyen szituációban találja magát az emberiség az évszázad végén. Akik ma még fiatalok, tapasztalni fogják majd Ahriman írói jelentkezését. Minden területen szükség lesz az éberségre és a Michael-bölcsesség iránt érzett szent lelkesedésre.

Kedves barátaim, ha át tudjuk hatni mindezzel magunkat, ha képesek vagyunk arra, hogy ezeknek az útmutatásoknak értelmében illeszkedjünk a szellemi életbe, akkor igazi antropozófusként fogunk jelenkorunk civilizációjában helytállni. Akkor egyre inkább átérezzük azt is, hogy a Goetheanum Karácsonyi Gyűléséből új impulzus indult ki, és hogy az Antropozófiai Társaság elé alapjában véve csak most tartanak egyfajta „kozmikus tükröt”, amelyben önmagával szembesülhet, míg az egyes ember is megpillanthatja az Antropozófiai Társasághoz vezető karmájában önmaga tükörképét.

Mindenekelőtt ezt akartam most előadásaimmal a szívükbe vésni. Mert elsősorban a szívekhez kell szólnunk. A szívek legyenek Michael segítői az égből a Földre leereszkedő intelligencia elnyerésében. Ahogyan Michaelnek el kellett tipornia a régi kígyót, úgy kell átformálnia, spiritualizálnia a kígyóvá lett intelligenciát. Ahol ez mint ellenfél jelenik meg – vagyis nem spiritualizáltan, hanem szellemileg ahrimanizáltan – ott az antropozófiai szellem michaeli érzületében felnevelt éberség segítségével kell felismernünk.” (17)

Balogh Gábor

Megjelent az ANTROPOSOPHIA LAP 2023. Michael napi számában

A Karácsonyi Gyűléshez kapcsolódó cikksorozat korábbi írásai:

Az „igazi lüktető élet”
A szellemi magvak csírázásának feltételei
A Társaság élete – az Élet Társasága

Források:

1. Rudolf Steiner: 18 levél a tagokhoz (GA 260a)
2. Rudolf Steiner: Híd a világ szellemisége és az ember fizikai léte között (GA 202)
3. Rudolf Steiner: A Karácsonyi Gyűlés. Az Általános Antropozófiai Társaság megalapítása (GA 260)
4. Rudolf Steiner: A társadalmi rejtély belső szempontja (GA 193)
5. Rudolf Steiner: 18 levél a tagokhoz (GA 260a)
6. Rudolf Steiner: A karmikus összefüggések ezoterikus vizsgálata III. (GA 237)
7. Rudolf Steiner: A társadalmi rejtély belső szempontja (GA 193)
8. Rudolf Steiner: 18 levél a tagokhoz (GA 260a)
9. Rudolf Steiner: A közösség problémái az antropozófiai társaságban (GA253), illetve: Antropozófus közösségalakítás (GA 257), továbbá: Az antropozófiai mozgalom története és az antropozófiai társaság (GA 258)
10. Rudolf Steiner: Ezoterikus tanítások a Goetheanum Szellemtudományi Szabad Főiskola 1. osztálya számára (GA 270)
11. Rudolf Steiner: A világtörténelem szellemtudományos nézőpontból (GA 233)
12. ugyanott
13. Máté evangéliuma 21:18-19
14. Rudolf Steiner: A Karácsonyi Gyűlés. Az Általános Antropozófiai Társaság megalapítása (GA 260)
15. Rudolf Steiner: A külső világ spirituális háttere, a sötétség szellemeinek bukása I.-II. (GA 177-GA 178)
16. Rudolf Steiner: A karmikus összefüggések ezoterikus vizsgálata III. (GA 237)
17. Rudolf Steiner: A karmikus összefüggések ezoterikus vizsgálata VI. (GA 240)