“A fényt lélekkel áthatottnak kell elképzelnünk”

“Gondolják végig egyszer: látunk valamit. Vegyünk egy radikális esetet: egy lángot látunk, megnézünk egy lángot. Ekkor a légzéshez hasonló, de annál sokkal finomabb folyamat indul be. Mert ha aztán becsukjuk a szemünket, ott benn van a láng utóképe; lassan lecseng, ahogyan Goethe mondta. A fény-benyomás felvételének és az azután következő lecsengésnek ebben a folyamatában – azon kívül, ami tisztán fiziológiai benne – erőteljesen részt vesz az étertest is. Ebben a folyamatban valami nagyon, nagyon jelentős tény húzódik meg. Mert ma már ebben a folyamatban van az a lelkiség, amit háromezer évvel ezelőtt még a levegővel lélegeztek be és ki. És nekünk meg kell tanulnunk, hogy az érzékelési folyamat átlelkesítettségét átlássuk, úgy, ahogyan háromezer évvel ezelőtt belátták az emberek a légzési folyamat átlelkesítettségét.(…)

Ha majd érzékszervi észleleteink lélekkel áthatottak lesznek, akkor megint lesz olyan kereszteződési pontunk, amelyben felfoghatjuk a harmadik tudati szférából felfelé áramló akaratot, amiről a múlt napokban szóltam. Akkor olyasvalami kerül a birtokunkba, ami egyszerre objektív és szubjektív jellegű, ami után Goethe úgy óhajtozott. Akkor megint lehetőségünk lesz rá, hogy, bár először csak finoman, de felfogjuk: milyen figyelemre méltó az emberi érzékelési folyamat kapcsolódása a külvilághoz.

Nagyon is durva az olyan elképzelés, mintha a külvilág egyszerűen csak hatna ránk, s mi arra csupán csak reagálnánk. A sokféle kusza beszéd igencsak elnagyolt elképzelésekről szól. A valóság sokkal inkább az, hogy lelki folyamat hat kívülről befelé, s azt egy mélyen tudat alatti benső lelki folyamat fogadja, s ezek a folyamatok áthatják egymást, túlnyúlnak egymáson. Kívülről kozmikus gondolatok hatnak ránk, s belülről az emberi akarat hat kifelé. A keresztezési pontban áthalad egymáson az emberi akarat és a kozmikus gondolat, úgy, ahogyan régen a légzésben keresztezte egymást az objektív és a szubjektív világ. Meg kell ezt tanulnunk, hogy érezni tudjuk, hogyan hat akaratunk a szemünkön át, s hogyan keveredik halkan a passzivitáshoz az érzékek aktivitása, s ezáltal hogyan kereszteződik a világ-gondolat az emberi akarattal. Ez az új jóga-akarat, ezt kell kifejlesztenünk. S akkor valami ahhoz hasonlót közvetít számunkra, mint amit háromezer évvel ezelőtt a légzési folyamat közvetített. Felfogásunk sokkal lelkibbé, sokkal szellemibbé kell, hogy váljon.

Ilyesmire törekszik a goethei világnézet. Goethe a tiszta jelenséget akarta megismerni, amit ősjelenségnek, Urfenomennek hívott. Ebbe állította össze azt, ami a külvilágból hat az emberre, amibe nem keveredik az ember fejéből jövő luciferi gondolat. A gondolat ekkor csak a fenomének, a jelenségek összeállítására szolgál. Goethe nem a természeti törvény felé igyekezett, hanem az ősjelenséget kereste. Ez volt nála fontos. (…)

Újra visszatérek a képre: egy lángot látnak. Becsukják a szemüket, felrémlik az utókép, s aztán lecseng. Vajon ez csak egy szubjektív folyamat? A mai pszichológia ezt állítja. Ám ez nem igaz. A kozmikus éterben ez objektív folyamat, úgy, ahogyan a levegőbe kilehelt szén-dioxid is objektív folyamat. Belenyomják a világéterbe azt a képet, amit önök csak lecsengő utóképnek éreznek. Itt van az objektivitás. Módjukban áll megérteni, hogy valami bensőleg lejátszódó esemény ugyanakkor finom módon világfolyamat is, ha tudatára ébrednek: látok egy lángot, becsukom a szemem, hagyom a képet lecsengeni. Lecseng az akkor is, ha a szemüket nyitva hagyják, csak akkor nem veszik észre – és ez olyasmi, ami nemcsak bennem zajlik, hanem a világban is. De ez nem csak a lángnál van így. Szembekerülök egy emberrel, s azt mondom: ez az ember ezt vagy azt mondta, igazat mondott vagy nem mondott igazat; ez egy bensőleg lezajló ítélet, morális vagy intellektuális cselekedet. Éppen úgy lecseng, mint a láng képe. Éppen úgy objektív világfolyamat. Ha embertársaikról jót gondolnak, az is lecseng, s ott van a világban, mint objektív folyamat. Ha gonoszát gondolnak, az is lecseng, s az is ott van, mint objektív folyamat. Nem zárható a kis kamrába, amit a világból észlelnek és megítélnek. Bár látszólag saját felfogásuk érdekében, önmagukon belül történik mindez, ugyanakkor ez mégis objektív világfolyamat. Ahogy a harmadik korszak tudott róla, hogy az emberben lezajló légzési folyamat ugyanakkor objektív világfolyamat is, úgy kell tudatosítania az emberiségnek a jövőben, hogy amiről beszéltem, az a lelkiség is objektív világfolyamat.

A tudatnak ez az átalakulása megköveteli, hogy a lelki hangulatba nagyobb erő költözzön, mint amit ma az ember megszokott. A Michael-kultúra befogadását jelenti, ha az ember ezzel a tudattal hatja át magát. Idáig kell fellendülnünk. A fényt lélekkel áthatottnak kell elképzelnünk – a fényt itt az érzékszervi észleletek általános reprezentánsának, képviselőjének tekintjük, úgy, ahogyan a Kr. e. 2-3. évezred embere számára volt magától értetődő, hogy a levegőt lélekkel áthatottnak gondolta. Alaposan le kell szoknunk arról, hogy a fényt a materiális korszakban megszokott módon lássuk. Alaposan le kell szoknunk arról a hitről is, hogy a Nap csak rezgéseket sugároz szét, ahogyan a mi fizikánk, de az általános emberi tudat is a szokott módon beszél róla. Tisztában kell lennünk azzal, hogy a lélek, amelyet fényhullámok hordoznak, tör át a világ térségein. A mi korunk előtti időszakban a levegőn át érkezett az emberiséghez az, ami ma a fény hullámain jön. Látják, ez az objektív különbség a földi folyamatok között. S ha nagy léptékben gondolkodunk, azt mondhatjuk: levegő-lélek folyamat, fény-lélek folyamat (felírja a táblára)

Ez olyasmi, amit a Föld fejlődésében megfigyelhetünk. S a kettő közé esik a Golgotái Misztérium, jelezve az átmenetet az egyikből a másikba. Nem elég ma, és a jövőben sem lesz elég absztrakciókból mesét szőni, ködös panteizmusba vagy hasonlókba esve, mert arról van szó, hogy amit a mai emberiség csak materiális folyamatnak érez, azt a maga átlelkesített formájában ismerjük meg.

Arról van szó, hogy fogjunk hozzá, és tanuljunk meg így beszélni: volt egy idő a Golgotái Misztérium előtt, s a Földnek volt egy akkori légköre. Ebben az atmoszférában az emberi lelkiséghez tartozó lélek volt. Ma a Föld atmoszférája lelkileg üres. Ugyanaz a lelkiség, ami azelőtt a levegőben volt, beköltözött a reggeltől estig minket körülvevő fénybe. Mivel Krisztus összekötötte magát a Földdel – ez lehetővé vált. így hát a materiálisban felismerhetjük a szellemiség hatását. Amikor ez már a mienk, akkor levegő és a fény, szellemileg-lelkileg egyaránt, mássá változott a földfejlődés előrehaladtával.

Gyerekes ábrázolás a levegőt és a fényt tisztán materiális módon leírni a földfejlődés évezredein át egyformán, mert ezek közben belső mivoltukban megváltoztak. Mi most más atmoszférában, más fény-körben élünk, mint éltünk korábbi földi megtestesüléseinkkor. Azon múlik a dolog, hogy a külső anyagiságban felismerjük a szellemiséget-lelkiséget. Nem lesz abból igazi szellemtudomány, ha az emberek a mai szokások szerint materiálisán magyarázzák a dolgokat, aztán, mint egy dekorációt, hozzáteszik, hogy a matériában mindenütt ott van a szellem is. Ebben a vonatkozásban egészen különösek az emberek: visszavonulnak az absztrakcióba. De amire szükség van, az a következő: a jövőben nem különböztethetünk meg absztrakt módon anyagiságot és szellemiséget, hanem magában a matériában keressük a szellemet, hogy vele együtt írhassuk le a szellemet is, aztán az átmenetet a szellemiből a matériába is felismerjük, vagyis a materiálisban jelentkező szellemi hatást.

Amikor ez már a miénk, akkor küzdhetjük ki magunknak újból az igazi emberismeretet. „A vér egy egészen különös folyadék” – de amiről ma a fiziológia beszél, az nem valami különös nedv, mert az is csak olyan folyadék, aminek a kémiai összetételét ugyanúgy próbálják meg kimutatni, mint bármely más vegyületnek. így nincs benne semmi különös. De ha előbb megszereztük a kiindulási pontot, és így igazán meglátjuk a levegő és fény lelkiségét, akkor fokozatosan fellépünk arra a szintre, hogy az embert magát, szellemi-lelki tagjaiban felfoghassuk. Ekkor nem lesz számunkra absztrakt anyag és absztrakt szellem, hanem az egymásban ható szellem, lélek és test. Ez lesz a mihályi kultúra! Ezt követeli a mi korunk. És azok az emberek, akik meg akarják érteni korunkat, lelki életük minden rostját át kell, hogy itassák azzal, amit így megértettek. “

Rudolf Steiner: MICHAEL KÜLDETÉSE (GA194) – forrás: antropozofia.hu