A széttört forma az anyag
“Ha fizikai szemmel nézzük a Szaturnuszt – a gyűrűit most nem veszem figyelembe -, akkor egyfajta világító gömböt látunk odakint a világtérben. Az okkultista számára, aki követi a szellemi folyamatokat a kozmoszban, ez a gömb, amit odakint lát, nem az, amit az okkultista Szaturnusznak nevez, az okkultista valami egészen mást nevez Szaturnusznak. Az okkultista számára a Szaturnusz azt jelenti, ami kitölti a Szaturnusz látszólagos elliptikus pályája által határolt teljes teret. Tudják, hogy a csillagászat leírja a Szaturnusz útját, amelyet a Szaturnusz Nap körüli pályájaként értelmez. Hogy ez hogyan lehet, arra most nem térünk ki, de ezt a hétköznapi felfogást vesszük segítségül. Képzeljük el a Napot itt a középpontban, és a külső kört a Szaturnusz pályájaként írjuk le, ahogy azt a csillagászat feltételezi, akkor minden, ami a Szaturnusz pályáján, a Szaturnusz ellipszisén belül van, az okkultista számára a Szaturnusz. Mert az okkultista számára nem csak az a Szaturnusz, amit a fizikai szem a Szaturnusz legkülső fizikai anyagaként lát, nem csak az, ami ott ragyog az égen, hanem az okkultista tudja, amit az okkult látás tanít számunkra, hogy valóban van egyfajta szubsztanciahalmozódás, amely a Naptól a Szaturnusz pályájáig tart, úgyhogy ha mindezt az okkult tekintetet elvonultatjuk egészen a Szaturnusz pályáig, akkor az egész térben egyfajta éteri betöltődést kapunk (ritkábban vonalazott rész a rajzon).
Úgy kell elképzelni, hogy ami ezen a pályán belül van, az éteri szubsztanciával van kitöltve, bár nem gömb alakban, hanem úgy, hogy egyfajta erősen lapított gömbbel, lencsével van dolgunk. Ha oldalról néznénk, akkor, ha itt lenne a Nap, akkor az okkult Szaturnuszt így kellene megrajzolnunk: egy teljesen lapított gömb, és itt lenne az, amit fizikai Szaturnusznak kell nevezni.
Még jobban megértjük, miről van szó, ha rögtön utána egy olyan gondolattal folytatjuk, amelyet hasonló módon az okkult tudományból nyerhetünk a Jupiterről. Ugyebár a külső fizikai csillagászat Jupiternek nevezi azt a fényes testet, amelyet kívülről másodikként késztet keringésre a Nap körül (belső kör a rajzon). Az okkultista számára ez nem a Jupiter, hanem mindaz, ami a Jupiter pályáján belül van (sűrűbben vonalazott rész). Oldalról nézve a Jupitert úgy kellene megrajzolnunk, hogy ha a Szaturnuszt ilyen szélesre rajzoltuk, akkor a Jupitert egy kicsit keskenyebbre tudnánk megrajzolni. És amit a csillagász leír, az csak egy olyan égitest, amely úgyszólván a valódi okkult Jupiter szélső határán van.
Amiről itt beszélek, azok nem puszta elméleti fogalmak vagy fantáziák, hanem a dolog valóban olyan, hogy bár nem durva fizikai anyag, hanem finom éteri szubsztancia tölti ki a Szaturnusz pályáján belüli teret, lencseszerűen lapított gömb alakban, ahogyan az itt meg van rajzolva. És ugyanígy tény az is, hogy a Jupiter számára ezt a második kisebb teret valójában egy másik éteri szubsztancia tölti ki, amely áthatja az elsőt, úgyhogy csak itt a két pálya között van egyszerű éteri szubsztancia, de belül immár két éteri szubsztancia szövődik egymásba, áthatolva egymáson.
És most megkérdezzük: Mit csinálnak a Formaszellemek ebben az egész elrendezésben? Nos, az a Formaszellem, amely a Szaturnusz alapját képezi, amely lehatárolja, formát ad ennek az éteri szubsztanciának, amelyet okkult értelemben Szaturnusznak nevezünk. Ezt a legkülső lencsét tehát a Szaturnusz szelleme alakította ki, amely egy Formaszellem. Hasonlóképpen a Jupiter lencséjét a Jupiterhez rendelt Formaszellem formálta, a Mars lencséjét pedig a Mars szelleme, egy Formaszellem. De most azt kérdezzük: hol van a Formaszellem, amely a Szaturnusznak felel meg, vagy amely a Jupiternek felel meg, amely a Marsnak felel meg? Ha egy olyan helyről akarunk beszélni, ahol ezek a szellemek vannak, hol van ez a hely?
Igen, a szó hétköznapi értelmében nem beszélhetünk róla, de csak annyit mondhatunk: ezek a szellemi entitások, amelyeket a forma szellemeinek nevezünk, erőként működnek az éteri szubsztancián belül, amelyet az imént említettem, de mindegyiknek van egy közös központja, és ez a közös központ nem más, mint a Nap. Ha tehát megkeressük a tényleges helyet, ahonnan a forma szellemei dolgoznak, mind a Szaturnusz szelleme, mind a Jupiteré, mind a Marsé és így tovább, a Földnek megfelelő Formaszellem is, ha megkeressük a kezdőpontot, a kiindulópontot, ahonnan ezek a forma szellemek dolgoznak, a Napban találjuk meg. Vagyis ezek a formaszellemek, amelyek megfelelnek a bolygónknak, ezek mintegy egy kollégiumot, szellemek tanácsát alkotnak, amelynek székhelye a Napban van, és a Napból szabnak határt bizonyos éteri szubsztanciáknak, éteri tömegeknek, így jön létre az, amit mi most “okkult Szaturnusznak”, “okkult Jupiternek” és így tovább neveztünk.
Most azt kérdezzük magunktól: Milyen lenne, ha csak ezek a formaszellemek dolgoznának? Nos, az általunk tett megfontolások lényege megmutathatja, hogy alapvetően ezek a fizikai bolygók nem lennének ott, ha csak a forma szellemei működnének. A Napban lenne a székhelyük, ahol egy kollégiumot alkotnak, és körülöttünk lennének a bolygószférák, egészen a Szaturnusz szférájáig, mert úgyszólván koncentrikus szférák, lapított gömbhéjak lennének, mint okkult bolygók: a legkülső gömbhéj a legvékonyabb éteri szubsztanciából, a következő valamivel sűrűbb, a legbelső pedig a legsűrűbb éteri szubsztanciából. Ha tehát csak ezek a formaszellemek működnének, akkor a fizikai bolygók nem lennének, hanem étertömegek gömbalakú halmazai, amelyeket az korlátozna, amit a mai materialista csillagászat bolygópályáknak nevez. De most a kozmoszban formaszellemeknek olyan szellemi lények is megfelelnek, amelyek egyfajta lázadást alkotnak saját osztályukkal szemben. Ahogyan a Harmadik Hierarchia lényei között megtaláljuk a luciferi szellemeket, akik annak érdekében, hogy létrehozzák ezt az önálló belső életet, leválasztják magukat a magasabb hierarchiák szellemi szubsztanciájától, úgy a forma szellemeinek kategóriáján belül is találunk olyanokat, akik elszakítják magukat, akik nem vesznek részt a forma szellemeinek további fejlődésében, hanem saját fejlődésükön mennek keresztül. Ezek a formaszellemek ellenállnak a normális formaszellemeknek, szembeszállnak velük.
És most a következő történik: Tegyük fel, hogy itt, ezen a ponton ( a rajzon “S” ) van a Formaszellemek szellemi kollégiumának központja; a Szaturnusz felé ható Formaszellem hívná elő ezt az éterszférát, így e Formaszellemen keresztül egy ilyen lapított étergolyó keletkezne. Ennek az étergömbnek egy legkülső pontján a lázadó, aki egyfajta luciferi formaszellem, a Nap középpontjából kiinduló formaszellem ellen dolgozik. Kívülről dolgozik ellene. Tehát a normális Formaszellem a Napból kifelé, centrifugálisan működik; ez okozza az okkult Szaturnuszt, amelyet hatalmas éteri gömbnek kell tekinteni, amelynek középpontja a Napban van. A periférián a világtér felől egy abnormális Formaszellem munkálkodik befelé, amely elszakadt a normális Formaszellemek lényeitől, és a világtér felől befelé munkálkodó és a Nap felől kifelé munkálkodó szellem kölcsönhatása révén itt egy betüremkedés keletkezik (a rajzon “a” ), amely végül valódi lefűződés lesz, és ez a fizikai Szaturnusz bolygó. Így azt kell elképzelnünk, hogy ahol a szem a fizikai Szaturnusz bolygót látja, ott két erő dolgozik együtt: az egyik, a Formaszellem normális ereje, amely a Napból kifelé hat, és vele szemben egy bizonyos ponton a forma leszakadt szelleme. Ez ott egy betüremkedést hoz létre, az éter betüremkedik, és ezt a betüremkedést a fizikai szem a fizikai Szaturnuszként látja. És ugyanez a helyzet a fizikai Jupiterrel, a fizikai Marssal. Itt, ebben a konkrét példában láthatják, hogy valójában hogyan jön létre az egyes esetekben az, amit mi majának, a nagy illúziónak nevezünk.
Valójában ott, ahol a fizikai csillagászatban egy bolygó helyezkedik el, két erő kölcsönhatása áll fenn, és csak azáltal, hogy valójában egy nagy, erőteljes éteri égitest van, amely egy ellenhatás révén egy léket kap, és az egyik oldalon betüremkedik, ezáltal keletkezik a fizikai bolygó megjelenése. Valójában ugyanis itt egy betüremkedéssel van dolgunk, és a dolgot először is egészen pontosan így kell leírni: A forma szellemei a Naptól egy bizonyos határig kiterjesztették az éteri szubsztanciát; itt a forma abnormális szellemei ellensúlyozzák és felgyűrik az anyagot, így az éteri szubsztanciában valójában egy lyuk keletkezik. A bolygó eredeti éteri szubsztanciájához képest pontosan ott nincs semmi, ahol a fizikai szem a bolygót látni véli, és a valódi bolygó ott van, ahol a fizikai szem semmit sem lát. Ez a maja sajátossága: azon a helyen, ahol a fizikai bolygó látható, egy lyuk van.
Talán azt fogják mondani, hogy ez egy furcsa elképzelés, hogy valójában egy lyuknak kellene lennie, ahol a fizikai bolygó látható, mert a Földünkre fognak hivatkozni. Az elmondottak értelmében a Földünknek valójában egyfajta lapított gömbnek kellene lennie, amelynek középpontja a Napban van, és a legkülső peremén is ilyen betüremkedésnek, egyfajta lyuknak kellene lennie. Azt mondhatnánk: Ez szép dolog, mi tökéletesen tudjuk, hogy a szilárd, masszív földön járunk! – Azt is feltételezhetnénk, hogy ahol a Szaturnusz, a Jupiter és a Mars van, ott természetesen hatalmas kitöltéseknek kellene lenniük, nem pedig lyukaknak. És mégis, még ott is, ahol a mi Földünkön járkálnak, ahol azt hiszik, hogy a maja felfogás értelmében szilárd, masszív talajon jártok, valójában ott is egy lyukon sétálnak. Maga a Földünk, amennyiben tömegek fizikai halmaza, egy lyuk a világterében, egy nyílás a világ terében. Minden fizikai anyag ugyanis a forma szellemeiből származó erők találkozása révén jön létre. Itt tehát a normális Formaszellemek erőinek és az abnormális Formaszellemek erőinek találkozásáról van szó. Összeütköznek egymással. Valójában egy betüremkedés keletkezik, és ezzel együtt ezen a ponton a forma megtörése, de csak a formáé. A forma széttörik, és ez a betüremkedés keletkezik. És a törött forma, a széttört forma, ez az igazság szerint az anyag. A fizikai értelemben vett anyag csak ott létezik, ahol a formák széttöredeznek. Tehát a kinti bolygók is töredezett formák.”
Rudolf Steiner: Szellemi lények az égitestekben és a természet világában (GA136)