Éltető közösségi szempontok Rudolf Steinertől
„…van egy bizonyos szükségszerűség arra vonatkozóan, hogy azt,
amit mi szellemtudományos törekvéseinknek ismerünk el,
egy Társaság segítségével műveljük.”
-…nem is hódíthat tért a helyes gondolkodásmód antropozófiai mozgalmunk legárnyaltabb gondolatiságában, hogyha a Karácsonyi Gyűlés óta is csak egyre folytatódnak a bevett szokások: a féltékenykedések, a kölcsönös ellenszenv és egyebek.
– Az emberek vallási közösségekben, egyéb közös szellemi javakban gyűlnek össze; gondoskodniuk kell bizonyos antipátiák kiegyenlítéséről, amelyek a születés előtti élet maradványaként találhatók meg.
… abban a pillanatban, amikor tudatára ébredünk annak, hogy mi is a Társaságunk, tudatára ébredünk annak, hogy felelősséggel tartozunk annak valódi alapjaiért.
… szükséges kedves barátaim, hogy elgondolkodjunk Társaságunk életkörülményein.
..ha a Társaság feloszlana, akkor egy holttest maradna, és ebből felismerhetnénk, hogy ez a valóságos érte-lemben vett élő valami.
… az élők egy másik tulajdonságát is hordozza magában, amely abban áll, hogy egy élőlény megbetegedhet.
… tisztában kell lennünk azzal, hogy sokkal fontosabb, hogy Társaságunk szervezetét olyan egészségesen tartsuk, hogy az az egyéni túlkapásokkal szemben gyógyítóan tudjon hatni az egészre.
… meg kell értenünk a betegség folyamatát Társaságunkban, és tudatában kell lennünk annak, hogy valóban az egész szervezet gyógyító erejét kell igénybe venni.
… fontos gyógyító erő rejlik abban, hogy megszokjuk a fizikai sík látszataival kapcsolatos abszolút pontosságot, az igazságot a pontosságban, a pontosságot az igazságban.
-Mindenekelőtt szükséges, hogy minden egyes ember valóban és helyes módon a Társaság tagjának érezze magát, hogy a Társaságot (élő)szervezetnek tekintse, és annak részének érezze magát.
… ahhoz, hogy a Társaság mint olyan iránt érdeklődjünk, nagyon komolyan kell vennünk azt a tudást, hogy a Társaság egy organizmus, és ez sokkal több, mint egy puszta hasonlat.
… a Társaságnak mint olyannak az irányításában is érdekeltnek kell lennie. Ha valaki nem rendelkezik ezzel, akkor azt gondolja, hogy nem ért egyet a Társaság létével.
… az együttélés, az egymással való együttélés bizonyos elvét szükséges ápolni a Társaságban.
…meg kell szoknunk, hogy pontosan beszéljünk. Ezt a Társaság éltető elemének kell tekinteni…
… a Társaság mint élőlény ügyeit saját tudattartalommá tenni.
… meg kell lennie annak a lehetőségnek, hogy teljesen lehetetlen az, hogy ha történt valami, ami külsőleg megbotránkozást keltett, az ember csak úgy szerezzen tudomást a Társaságon belüli megbotránkozásról, hogy azt a külvilág közli vele.
… ha körbekérdezéssel semmit sem lehet megtudni – mármint azok körében, akiknek tudniuk kellene -, akkor ez az érdeklődés hiányát jelenti, és azt mutatja, hogy Társaságunk egy mechanizmus, nem pedig egy organizmus, hogy annak élete nem érdekli az embert.
…mi által ébred az ember az álomtudatból az éber nappali tudatosságba? A fényre, a hangokra, a természeti környezetére ébred…
… egy második ébredésnek kell bekövetkeznie, és ez a második ébredés egyre inkább az emberiség szükségleteként fog megjelenni: Ez a többi emberi lény lelkére és szellemére való ébredés.
-Az embereknek közelebb kell kerülniük egymáshoz, mint eddig: minden embernek, aki találkozik a másikkal, felébredő lénnyé kell válnia.
– A modern emberek, akik most léptek be az életbe, túl sok karmát halmoztak fel ahhoz, hogy ne érezzék, hogy sorsuk összefonódik a másik ember sorsával, akivel az életben találkoznak.
-A mai ember erősen egyéniségnek érzi magát, és el akarja utasítani mindazt, ami valamilyen módon zavarja egyéni érzését, érzékelését és gondolkodását. Személyiség akar lenni.
-De most, a földi életben egyszer az ember nem boldogulhat más emberek nélkül. A történelmi kötöttségek ezt nem teszik lehetővé…
-Ma az ember a tisztán emberi révén akarja összekapcsolni magát a másik tisztán emberi mivoltával.
-Bizonyos mértékig társadalmi kapcsolatokat akar, de ezeknek egyéni jellegűnek kell lenniük, mint például a személyes barátságok. És végtelenül sok minden, ami ma az életben az emberek között zajlik, az valójában az ilyen emberi közösségek iránti vágy.
-Az ember akkor tudja egyénként művelni a tudását, ha azt először a közösségen keresztül kapta meg.
…sokan azzal az irányultsággal érkeznek az Antropozófiai Társasághoz, hogy olyan szabad közösségformálás értelmében kapcsolódjanak más emberekhez, hogy ezt a közösségi életet a kultuszon keresztül, vallási színezettel találják meg, hogy tehát azok az emberek, akiknek ez a közösségi élet utáni vágyuk megvan, elsősorban a Vallásos Megújulás Mozgalmában fogják azt kielégíteni. Az Antropozófiai Társaságnak pedig, ha nem akar veszélybe kerülni, törekednie kell a közösségépítő elem ápolására.
… az antropozófusoknak fel kell ismerniük a közösségépítés természetét.
I. Anyanyelv – a nyelvben valójában egy szellemi lény testesül meg.. …akik ugyanazon a nyelven kommunikálnak, érzik a nyelv valódi géniuszának hatékonyságát abban a körben, amelybe összejöttek. Úgy érzik magukat, mintha egy valódi szellemi lény szárnyai alatt lennének.
Minden közösségépítés arra a tényre vezethető vissza, hogy a közösségben egyesülők között van egy magasabb szellemi lény, amely mintegy a szellemi világokból száll alá, és összeköti az embereket.
II. Együtt vagyunk az emlékekben, abban, amit a múltban együtt éltünk át. (pl. gyermekkori emlékek, ez közösségünk esetében a Michael iskola emléke)
…a homályos érzés, amely a mai fiatalokban felmerül: Fel akarok ébredni a másik emberre. És ez az, amit az Antropozófiai Társaságban különleges közösségi életként lehet művelni, ami ott a világ legtermészetesebb módján keletkezik.
– Az emberi lélek az érzékfeletti közös megtapasztalásán keresztül ébred fel a legintenzívebben az emberi lélekre, a lélek magasabb megértésre ébred, és amikor ez a hozzáállás megvan, akkor valami olyan dolog alakul ki, ami miatt egy közös, valódi lét száll le azokra az emberekre, akik az antropozófiai eszmék megosztásában és megtapasztalásában egyesülnek egymással. /itt már a szükséges ébredés harmadik fokánál tartunk/
-Ha van egy antropozófiai csoportunk, akkor az antropozófiai csoportban a fizikai világban tapasztaltakat a valós idealizmus erejével felvittük a szellemi világba, ami szellemivé válik. …amikor az antropozófiai tartalmat az emberi lények egy csoportja a megfelelő lelkiállapotban éli meg, amikor az emberi lélek felébred az emberi lélekre, akkor ez az emberi lélek ténylegesen a szellemi közösségbe emelkedik.
-Amikor ez a tudatosság jelen van, és ilyen csoportok jelennek meg az Antropozófiai Társaságban, akkor ebben a – ha szabad így mondanom – fordított kultuszban, a kultusz másik pólusában, a legkiemelkedőbb értelemben van jelen valami közösségformáló. / ez immár a közösségformálás III. foka /
-Valódi idealizmus csak ott létezik, amikor az emberben tudatosul, hogy a kultusz bemutatásával lehozza a szellemi világot a földre, ill. hogy valamit, amit az ember földi szinten látott, megtanult felismerni és megérteni, azáltal emeli fel az érzékfeletti-szellemi szintre, hogy ideállá emeli.
-Lelki életünkkel akkor emelkedünk fel az érzékfeletti világhoz, amikor a fizikai világban tapasztaltakat spirituálisan-ideálisan úgy éljük meg, hogy megtanuljuk mindezt úgy érzékelni, mint az érzékfeletti világban átélt tapasztalatot; amikor megtanulunk úgy érzékelni, hogy azt mondjuk magunknak: amit itt az érzékek világában észleltél, az hirtelen életre kel, amikor ideállá emeled.
-Akkor válik élővé, ha a helyes módon hatják át kedéllyel és akarati impulzussal.
– …az élő erő által, amelyet a szellemi élet eszméinek alakításába fektetünk, megtapasztaljunk valamit az ébresztésből; hogy megéljünk valamit abból, ami az érzéki tapasztalatainkat nem pusztán idealizálja oly módon, hogy az ideál egy elvont gondolattá válik, hanem úgy, hogy az ideál magasabb életet nyer azáltal, hogy bensőnkké tesszük, és így a kultusz ellentétévé válik, vagyis az érzéki felemelkedik az érzékfelettibe.
-Ezt érzelmi úton érhetjük el, ha engedjük, hogy átjárjon minket az átszellemítés érzésének gyakorlata mindenütt, ahol az antropozófiát műveljük; ha képesek vagyunk áhitattal átlépni magát az ajtót, a helyiség bejáratát – legyen az bármilyen profán is, a közös antropozófiai olvasás által megszenteltté válik.
– …el kell jutnunk a belső megélésig, hogy abban a térben, ahol az antropozófiát gyakoroljuk, nem csak ülünk ott, mint megannyi ember, akik magukba szívják, amit hallottak, vagy amit olvastak, és gondolataikká alakítják át, hanem hogy az antropozófiai eszmék befogadásának egész folyamatán keresztül egy valódi, valóságos szellemi-lelki lény válik jelenvalóvá abban a térben, ahol az antropozófiát gyakoroljuk.
– …egy valódi szellemi lény érzékfeletti módon legyen jelen lelkünkkel, szívünkkel, belső lelkiállapotunkon keresztül abban a térben, amelyben az antropozófiai szó felhangzik. Képesnek kell lennünk arra, hogy beszédünket, érzéseinket, érzékelésünket, gondolkodásunkat, akarati impulzusainkat szellemi értelemben rendezzük, vagyis nem valamilyen elvont értelemben, hanem olyan értelemben, hogy úgy érezzük, mintha lenézne ránk és hallgatna minket egy lény, aki felettünk lebeg, aki valóságosan-szellemileg jelen van. Szellemi jelenlétet, érzékfeletti jelenlétet kell éreznünk, amely azért van jelen, mert az antropozófiát gyakoroljuk. Ekkor kezd az egyéni antropozófiai működés magának az érzékfelettinek a megvalósulásává válni.
… azáltal is, amit együtt élünk meg, azáltal, hogy együtt teszünk magunkévá antropozófiai tartalmakat, oda lehet odavonzani nem egy csoportlelket mint a vérvonalon keresztül, hanem egyfajta valódi közösségi szellemet. Ha képesek vagyunk ezt átérezni, akkor emberi lényekként valódi közösséggé kapcsolódunk össze. Egyszerűen valósággá kell tennünk az antropozófiát, valósággá kell tennünk azáltal, hogy létrehozzuk antropozófiai közösségeinkben azt a tudatot, hogy csak a másik ember lelkisége-szelleme által ébredünk fel úgy, hogy az emberek közös antropozófiai munkában vesznek részt.
-Antropozófiai közösséget nem lehet külső intézményeken keresztül létrehozni, hanem magának az emberi tudatnak a legmélyebb forrásaiból kell előhívniuk.
-Az Antropozófiai Társaság megalapításával le kellett mondani azokról a gyakran meglehetősen kétes eszközökről, amelyekkel a Teozófiai Társaságban az erős kohéziót és a Társaság én-tudatát elérték.
– …Antropozófiai Társaság még mindig sok kívánnivalót hagy maga után, minekután még csak a kezdetén sem áll egy közösségi test, egy saját közösségi én kialakításának.
-Az Antropozófiai Társaság olyan emberek társulása, akik egyénként nagyon ambiciózusak lehetnek, de mint társaság alapvetően még egyáltalán nincs meg, mert éppen az összetartozás érzése hiányzik, mert az Antropozófiai Társaság nagyon kevés tagja érzi magát e társaság képviselőjének. Mindenki egyénnek érzi magát, és teljesen elfelejti, hogy egy Antropozófiai Társaságnak kellene lennie.
– A mai antropozófusoknak nem szabad azt gondolniuk, hogy csak azok a kötelezettségeik vannak, amelyek egy napon az antropozófiát vallókra hárulnak majd, amikor az antropozófusok száma már nem ezrekben, hanem milliókban lesz. … kötelességük nagyobb bátorságot, nagyobb energiát, nagyobb türelmet, nagyobb toleranciát és mindenekelőtt nagyobb őszinteséget tanúsítani minden részletben.
-Az antropozófusok sokaságában volt egy érzet, aminek érzéssé kell válnia – annak kell lennie! –, hogy az antropozófiát, eltekintve attól a ténytől, hogy vannak antropozófusok, önálló lénynek kell tekintenünk, mintegy olyasvalaminek, ami köztünk jár, és aminek életünk minden pillanatában felelősséggel tartozunk.
-Az antropozófia önmagában egy láthatatlan emberi lény, aki a látható emberi lények között jár, és akivel szemben, amíg egy kis csoportról van szó, az embernek az elképzelhető legnagyobb felelőssége van, akit valóban láthatatlan emberi lénynek kell venni, létezőnek kell venni, akit az élet egyes cselekedeteiben meg kell kérdezni, hogy mit mond róluk.
-… el kell sajátítanunk azt a komolyságot, amely majd meghozza a bátorságot.
– Az ember (a külvilági) nem igazán tudja, hogy mit akar ez az Antropozófiai Társaság, és aztán megismerkedik egyes emberekkel: bennük nem lát semmit az Antropozófiából. Ugyebár, ha mondjuk az antropozófusoknak az igazság és a tényszerűség iránti finoman kifejlesztett érzéke nyilvánul meg, így akkor az ember észreveszi: ez egy antropozófus; észrevenné, hogy olyan finom érzéke van ahhoz, hogy állításaiban ne menjen tovább, mint ami a valóságnak megfelel – igen, ez hatást keltene az emberben!(…) Vagy megint mondhatnánk: Igen, ők antropozófusok, nem engedik meg maguknak az ízléstelenséget, van egy bizonyos művészi érzékük. A dornachi Goetheanumnak hatása lehetett. Ismét egy ember tudná: Igen, az antropozófia ad valami ízléses dolgot a tagjainak. Ez alapján meg lehet őket különböztetni a többi embertől.
… újra és újra fel kell vetni a kérdést – és ez kellene, hogy legyen a témája annak, amiről az antropozófusok sokat beszélgetnek -, hogy hogyan lehet az Antropozófiai Társaságnak egy nagyon határozott jelleget adni, hogy az emberek tudják: ez olyasvalami, ami annyira megkülönbözteti a többitől, hogy már nem lehet összetéveszteni másokkal. Ezeket a dolgokat érzelmileg kell sugallni. Mert ahol az életnek kell érvényesülnie, ott nem lehet programokat hirdetni.
-…kedves barátaim – és ezt itt is ki kell mondanom – ,ha az antropozófiát nem tekintjük élő lénynek, amely láthatatlanul közöttünk jár, és amely iránt felelősséget érzünk, az antropozófusok kis csoportja nem tud modellértékű csoportosulásként előrehaladni. Az antropozófusok kis csoportjának pedig mintaszerű csoportként kell előrehaladnia.
-… a dolgokat nagyon komolyan kell venni. Az embernek élete minden pillanatában éreznie kell, hogy az antropozófia láthatatlan Lényével van szövetségben.
…ha a szükséges impulzus a szívekben élne: akkor a tettek is létrejönnének. Ahol nem jönnek létre tettek, hanem csak az ellenfelek hajtanak végre tetteket és szerveződnek, ott nem lehet jelen a helyes impulzus;
A fenti idézetek ezen az oldalon található előadásokból származnak
A kép forrása: dasgoetheanum.com
összeállította: Balogh Gábor