Amikor szép lassan igazolják Rudolf Steiner szavait
“Nemrégiben a megismerés egy fokát mutattam be Önöknek, mely nem is olyan nagyon különbözik a miénktől, de amit elképzelni alapjába véve ma sokak számára már nehézséget okoz. Azt mondtam, hogy a görögök, különösen legkorábbi kultúrájukban a kék színt egyáltalán nem látták, tehát, hogy nem volt meg számukra, felettük a kék ég. Ez olyasmi volt, ami a görögöknek nem volt meg. A színt inkább az aktív, pirosassárga oldal felé érzékelték. Nem is festettek azzal, amik ma a mi kék árnyalataink. Ez a kék csak később lépett fel az emberi észlelés számára.Képzeljék csak egyszer el, hogy minden kék árnyalat elmarad a világból, tehát minden zöld is másképpen néz ki, mint ahogy az ma látszik számunkra, akkor azt kell mondaniuk: Még a görög számára is másképpen nézett ki a világ önmaga körül, mint a mai emberiség számára. A mi világunkétól még nagyobb mértékben eltérően festett a régebbi világok emberei számára a környezet. Abból a világból, amit a régiek áttekintettek, fokozatosan visszavonult a szellemi. A csillagvilágokból, az ásványi világokból, a növényi világból visszahúzódott a szellemi, és amennyiben a szellemi visszahúzódott, úgy lettek tompábbá az élő, az aktív színek. Ezzel szemben a háttérből előjött az, ami kékként léphetett az érzékelés elé. És amint az emberiségben egyre inkább lépett fel a képesség a kék számára, a sötétebb színek számára, változott át az, amit a régiek érzékeltek a maguk elevenen vonzó, mondhatnám aktív színgazdag asztrológiájában, változott át a szürke, színtelen geometriába, mechanikába, amivel ma, amennyiben ezt a geometriát és mechanikát bensőnkből hozzuk elő, nem látjuk környezetünkben többé azt, amik a csillagvilágok titka.” GA202 ( FÜNFZEHNTER VORTRAG Dornach, 25. Dezember 1920 )
Nádori Gergely írásából :” A német Lazarus Geiger kitágította a vizsgált szövegek körét és arra a megállapításra jutott, hogy a kék szín nincs megemlítve védikus himnuszokban, a Koránban, korai kínai szövegekben és az izlandi sagákban sem. Úgy tűnt, az ősi nyelvek közös tulajdonsága, hogy nincsen bennük szó a kék színre.” A teljes cikk olvasható a Telex.hu-n: Tényleg nem látták a kék színt az ókoriak? >>>
Jogosan felmerülhet a kérdés, mégis miként lehetnek kék festéket hordozó fennmaradt történelemi, művészeti emlékeink? Rudolf Steiner az ég kékjét kapcsolatba hozza az éteritással:
“Ha az éteriséget közvetlenül keressük, akkor fizikai érzékszerveinkkel nem látunk belőle semmit, egyszerűen átlátunk rajta, olyan mint a semmi. Ha azonban az éteriség “szélére” tekintünk, akkor meglátjuk magunk előtt a kék eget (lásd a rajzot, kék), ami önmagában nincs is, hanem csak az éteriség végét látjuk benne. Az ég kékjének észlelése valójában az éteriség észlelése. Azt mondhatjuk tehát: amikor az ég kékségét észleljük, akkor abban a körülöttünk levő éteriséget észleljük. Először tehát átlátunk az éteriségen. Az éteriség maga nem látható, de mégis észlelhetővé teszi magát az ég kékjében. Az ég kékségének mibenlétét az emberi észlelés szempontjából akkor fejezzük ki helyesen, ha azt mondjuk: bár az éteriség közvetlenül nem észlelhető, de belép az észlelhetőség határai közé, amikor grandiózusan ott áll előttünk a világmindenségben és hírül adja magát az ég kékségében./GA236/”
Amiben benne vagyunk, azt érthetően nem érzékeljük, abból ki szükséges lépnünk, hogy vissza tudjunk rá tekinteni. Azáltal, hogy az idők során étertestünk teljesen behúzódott fizikai testünkbe, eloldódtunk a kozmikus éteriségtől (a kozmikus éteriségtől való emancipáció a IV. században zárult le) ezáltal bizonyos tekintetben , mondhatnánk, kívül vagyunk, így érzékelhetjük – végre – azt másként, ami addig is volt.
