Michael érzékfeletti iskolája VI.
London, 1924. augusztus 27.
“Most képzeljük el a két ellentétes képet. A Földön ott vannak azok az emberek, akik kortársai a Golgotai Misztériumnak. Krisztus emberré válik, átéli a Golgotai Misztériumot, és ezután már a Föld szférájában él tovább. Mi a helyzet a Napon? Ott azok a lelkek vannak, akik akkor Michaelhez tartoztak, Michael szférájában éltek. Ők a Napról nézték, ahogy Krisztus elhagyja a Napot. Akik a Földön tartózkodtak, azok Krisztus érkezését látták, akik pedig a Napon, azok az eltávozását: látták, amint leszáll a Földre. Ez az ellentét. A Napon azok vannak, akik földi életükben részt vettek Nagy Sándor korának Michael-uralmában. Ők most úgyszólván egy fordított Krisztus-eseményt élnek át: Krisztus távozását a Napról. Tovább élnek – a nem jelentős inkarnációkat most nem említem – és átélik a földi világ számára döntő IX. század korát a szellemi világban, a 869-es évet. Ekkor történt az, amiről az előbb beszéltem: Krisztus találkozott képmásával, az életszellemével, amely még megmaradt a kereszténység előtti pogány Krisztusból. De azok a személyiségek is találkoznak egymással, akik egyfelől Nagy Sándorban és Arisztotelészben, másfelől Harun al-Rasidban és tanácsadójában éltek. Az elő-ázsiai arabizált arisztotelizmus Harun al-Rasidban és tanácsadójában bontakozott ki szellemi módon. Haláluk után történt meg találkozásuk az ugyancsak a szellemi világban élő Nagy Sándorral és Arisztotelésszel. Az egyik irányzat tehát olyan arisztotelizmus és alexandrinizmus volt, amely felvette magába a mohamedánizmust, a másik pedig az igazi arisztotelizmus volt, nem olyan utólagos tanítás, amelyet már megváltoztattak az emberek. Arisztotelész és Nagy Sándor szintén a Napról látta a Golgotai Misztériumot.
Ekkor jött létre a nagy tanácskozás, egyfajta égi megbeszélés az arabizált arisztotelizmus és a kereszténnyé vált arisztotelizmus között, mert az utóbbi a szellemi világban már kereszténnyé vált. Így elmondható: a fizikai földi világunkkal közvetlenül határos szellemi világban találkozott egymással Nagy Sándor és Arisztotelész, valamint Harun al-Rasid és tanácsadója. Megvitatták Európa kereszténnyé válásának további menetét, előretekintve arra, aminek a XIX. század végén és a XX. században kell elérkeznie, amikor ismét Michael-korszak lesz a Földön. Mindez úgy játszódott le, hogy mintegy beragyogta Krisztusnak a saját képmásával történő találkozása. A tanácskozás ennek hatása alatt állt. A fizikai földi élettel közvetlenül határos szellemi világban megtervezték az emberek további szellemi életét, mondhatnám, felvázolták azt. Odalent a Földön, Konstantinápolyban pedig összegyűltek az egyházatyák a 8. ökomenikus zsinatra, ahol elfogadták azt a dogmát, hogy az ember nem testből, lélekből és szellemből áll, hanem csak testből és lélekből, bár a léleknek van néhány szellemi tulajdonsága. A trichotomiát – vagyis hogy az ember testből, lélekből és szellemből áll – elvetették. Aki Európában még ebben hitt, azt eretneknek bélyegezték. Az európai keresztény egyházatyák ettől fogva kerülték, hogy trichotomiáról, azaz testről, lélekről és szellemről beszéljenek, és csakis testről és lélekről beszéltek.
Ami az érzékfeletti világban, 869-ben történt, ahogyan leírtam, az levetítette árnyékát a földi világra. A Káli Juga sötétségének egy különösen erős impulzusa vette kezdetét, mialatt odafent az előbb leírt dolgok játszódtak le. Ez volt az események valóságos lefolyása: a fizikai világban a konstantinápolyi zsinat, amelyen elvetik a szellem fogalmát, a fizikai világgal közvetlenül határos világban pedig egy égi tanácskozásra kerül sor, amely abban az időben megy végbe, amikor Krisztus találkozik képmásával a Földön. Tisztában voltak azonban azzal, hogy még sokáig kell várni arra, hogy megkezdődjön a Földön Michael újabb korszaka. De mindig akadtak olyan tanítók, akik, jóllehet csak bizonyos fokú, dekadenciában, mégis tudtak valamit arról, ami a földi élet színfalai mögött történik. Mindig akadtak tanítók, akik ha olykor nem is nagyon találó képekben, de le tudták írni a világ szellemi tartalmát, azt, ami a fizikai világgal közvetlenül határos szellemi világban zajlik. Ezek a tanítók olykor figyelmes hallgatókra találtak. Ezek a tanítványok hallottak a kereszténység jövőjéről, még ha csak töredékes módon is, de mégiscsak tudtak valamit arról, aminek a XX. században kell bekövetkeznie, amikor ismét Michael-korszak lesz a Földön.
Kedves barátaim, az önök lelkében laknak azok az emberek, azok a lelkek, akik akkoriban testesültek meg, és olyan személyiségekre figyeltek, akik Michael eljövendő koráról beszéltek nekik, Michael jövőbeli uralmáról, és akik olyan impulzusok hatására szólaltak meg, amelyek az említett égi tanácskozástól érkeztek le hozzájuk. A régebbi életükben, az első keresztény századok idején átélt ilyen élményből fejlődött ki bennük az a törekvés – nem pontosan a IX. században, hanem előtte és később, de főként előbb – hogy amikor elérkezik a Michael-korszak a XIX. század végén, a XX. század elején, akkor önkéntelenül arra a helyre tekintsenek, ahol Michael uralmának hatására ismét valóban a spirituális élet művelése folyik. Ez gyökeret vert azoknak lelkében, akik olyan tanításokat hallgattak, amelyek tartalmaztak valamit a most előadott titkokból. Karmikusan így alakult ki ezekben a lelkekben az a szükséglet, hogy közeledjenek ahhoz a fajta kereszténységhez, amelyet Michael hatására kell antropozófiai módon elterjeszteni a világban a XIX. század végétől és a XX. század elejétől. E lelkek akkori élményei most abban fejeződnek ki jelenlegi megtestesülésük idején, hogy megtalálják azt az utat, amely az antropozófiai mozgalomhoz vezeti el őket.
Azok a lelkek, akik most az antropozófia felé törekszenek, közben áthaladtak már a halál kapuján, és a halál és az újabb születés közötti életben éltek, egyesek le is ereszkedtek a földi megtestesülésbe, és a Földön tanítottak. Ezek a tanítások közreműködtek a régi kereszténység előtti kozmikus kereszténységnek a belső kereszténységgel való egyesítésében, mert kapcsolódni tudtak a természetben működő szellemi élethez és hullámzáshoz, de hozzákötődtek a Golgotai Misztériumhoz is. Látjuk, hogy a Földön tovább éltek azok a régi tanítások, amelyek még kozmikusan szemlélték a kereszténységet. Ezek a régi tanítások a régi misztériumok hagyományait folytatták. Ezeket a tanításokat jelentékeny európai iskolák képviselték, így a chartres-i iskola a XII. században, ahol olyan jelentős tanítók tanítottak, mint Bernardus Sylvestris, Alanus ab Insulis és a chartres-i iskolában tevékenykedő többi nagy tanító. Látjuk, hogy hogyan hatottak ezek a tanítások, például a múlt vasárnap említett Brunetto Latiniben. Brunetto Latini, Dante nagy tanítója ilyen tanításokat hordozott magában. Ilyen módon terjedt az, amiben még összefüggött egymással a kozmikus kereszténység és a tisztán emberi, földi kereszténység, amely egyre inkább elterjedt a világon. Ez volt az az ellentét, amelyet a konstantinápolyi zsinat is kifejezett. A leírt módon tehát állandó kapcsolat állt fenn aközött, ami a szellemi világban, a fizikai világgal közvetlenül határos világban játszódott le és a fizikai világunk történései között. Ezek állandó összefüggésben voltak egymással. Éppen Chartres legjelentékenyebb tanítói érezték Nagy Sándor és Arisztotelész valódi inspirációját, de jelentős mértékben Platónét is, valamint azokét, akik Platón és az újplatonisták óta a középkorban uralkodó misztikára támaszkodtak.
Majd egy igen jelentős dolog történt. Azok az emberek, akik elsősorban Michael köré gyülekeztek, vagyis különösképpen Nagy Sándor korában testesültek meg, most a szellemi világban éltek. Letekintettek a chartres-i tanítók által művelt kereszténység megnyilatkozásaira. Megvárták, amíg a chartres-i tanítók, akik a kozmikus kereszténység legutolsó képviselői voltak, megérkeznek a szellemi világba. A XII. század végén, a XIII. század elején volt az a bizonyos időpont, amikor mintegy a Földdel közvetlenül határos földöntúli szférában találkoztak az inkább platóni irányultságú chartres-i tanítók azokkal, akik részt vettek 869-ben az említett égi tanácskozáson. Ha szabad ilyen magasztos dolgot földi triviális szavakkal kifejezni: egyfajta megbeszélést folytattak egymással a szellemi világba éppen megérkező chartres-i tanítók, akiknek további fejlődését most már a szellemi világban kellett átélniük, és azok, akik közvetlenül a földre szállásuk előtt álltak. Utóbbiak között volt Nagy Sándor és Arisztotelész individualitása is, ők közvetlenül ezután a dominikánus rendben testesültek meg. Manapság félreismerik a középkorban megjelenő skolasztikát, pedig megérdemelné, hogy mélyebben felismerjék jelentőségét, mert a Földön általa történt mindannak előkészítése, aminek később a Michael-korszakban kellett kibontakoznia.
Akik Michael szférájához tartoztak és Nagy Sándor idején éltek, de az első keresztény századokat egyáltalán nem, vagy csak kevésbé jelentős inkarnációkban élték át, azok a dominikánus, vagy egyéb keresztény rendekben testesültek meg, de főképpen a dominikánus rendben, hogy beleéljék magukat a kereszténységbe, és abba teljesen beleilleszkedjenek. Ezután áthaladtak a halál kapuján a szellemi világba, és ott tevékenykedtek tovább. Ezután a XV. században történik meg az érzékfeletti síkon az a hatalmas tanítás, amely magától Michaeltől indult ki az övéi számára. Ez átterjedt a XVI. századba is, az időviszonyok a szellemi világban egészen mások. Itt egy érzékfeletti spirituális iskola alapítása ment végbe, ahol maga Michael tanított. Ebben az iskolában azok az emberek vettek részt, akiket főképpen Michael régebbi korszaka inspirált, valamint a kereszténységbe való beilleszkedésük, ahogyan azt említettem. Valamennyi Michaelhez tartozó testetlen emberi lélek részt vett ebben a nagy iskolában, amely érzékfeletti módon működött a XIV., XV. és XVI. században. Ezen a Michael áramlatához tartozó angyal, arkangyal és arché lények is jelen voltak, és számos elementáris lény is részt vett benne.
Ebben a michaeli iskolában egy nagyszabású visszapillantás történt a régi misztériumokra. A lelkek pontos ismeretet kaptak az ősi misztériumok lényegéről. Visszatekintettek a Nap-misztériumra és a bolygók misztériumaira. De feltárulkozott előttük a jövő is, az, aminek Michael új korszakában kell megkezdődnie a XIX. század végén. Mindez akkor áthatotta a lelkeket. És ők megint csak ugyanazok a lelkek voltak, akik Michael mostani korszakában az antropozófiai mozgalomhoz vonzódnak. A Földön eközben egy újabb összecsapás történt. Harun al- Rasid ismét megtestesült, újratestesülve megalapította a materializmus impulzusát, és Francis Baconként jelent meg. Bacon univerzális mivolta Harun al-Rasidtól származik, de a benne élő in- tellektualitás, materializmus is. Bacon az újratestesült Harun al-Rasid. Tanácsadója más úton haladt, és ugyanabban a korban Amos Comeniusként született meg. Míg a kereszténység az arisztotelizmus megvilágításában egy jelentős fejlődésen ment keresztül a XIV., XV., XVI., XVII. és a további századokban az érzékfeletti síkon, addig a Földön a materializmus szellemi megalapozását látjuk: ezt a tudományban Bacon, az újratestesült Harun al-Rasid indította el, a nevelés területén pedig Amos Comenius, Harun al-Rasid újratestesült tanácsadója. Ők együttműködtek egymással.
Amos Comenius és Bacon figyelemreméltó dolgot műveltek a szellemi világban, miután áthaladtak a halál küszöbén. Amikor Bacon áthaladt a halál küszöbén, akkor láthatóvá vált, hogy étertestéből a Bacon-inkarnációban felvett sajátos gondolkodásmód folytán bálványok, démoni bálványok egész serege tört elő. Ezek betöltötték azt a szellemi régiót, amelyről az előbb beszéltem, és amelyben annak a szellemi tanácskozásnak az utóhatásai játszódtak le az individualitások között, akiket Michael tanított. A bálványok ebbe a régióba özönlöttek.
Az a helyzet, ahogyan első misztériumdrámámban is ábrázoltam, hogy a földi történések óriási hatással vannak a szellemi világra. Bacon földi szellemi irányultságának olyan zavart keltő hatása volt a szellemi világban, hogy bálványok egész serege terjedt szét benne. Amos Comenius voltaképpen valamiféle materialista pedagógiát teremtett meg, amelyből bizonyos alap, közeg, szféra, világatmoszféra alakult ki Bacon bálványai számára. Azt lehet mondani, hogy Bacon szolgáltatta a bálványokat, a hozzájuk tartozó egyéb területeket pedig Amos Comenius szolgáltatta azáltal, ami a Földön ment végbe. Mert ahogy az emberek körül ott van az ásvány- és növényvilág, úgy Bacon bálványai körül is ott voltak a számukra szükséges egyéb területek. Azokra a személyekre, akik egykor Nagy Sándor és Arisztotelész vezetése alatt éltek a Földön, most az a feladat hárult, hogy leküzdjék mindezeket a démoni bálványokat. Ez addig a pillanatig tartott, amíg a Földön bekövetkezett a francia forradalom.
Azok a bálványok, amelyeket nem tudtak legyőzni, a harcban mintegy megmenekült démonok, bálványszerű démonok, leszálltak a Földre, és inspirálták a XIX. század materializmusát, az azt követő eseményekkel együtt. Ezek voltak a XIX. század materializmusának inspirátorai! Az ott maradt lelkek, akik Michael tanításában részesültek Arisztotelész és Nagy Sándor individualitásának segítségével, ezeket az impulzusokat hordozva magukban lejöttek ismét a Földre a XIX. század végén, a XX. század elején. Sok ilyen lelket ismerhetünk fel azokban, akik az antropozófiai mozgalomhoz csatlakoznak. Ez azoknak a karmája, akik becsületesen, belső őszinteséggel közelednek az antropozófiai mozgalomhoz.
Megrendítő mindaz, amire jelenkorunkban a külsőleg lejátszódó események hátterében bukkanunk. De a Goetheanum karácsonyi impulzusának hatására bele kell helyeznünk ezt azoknak lelkébe, szívébe, akik antropozófusnak vallják magukat. Ez erőt fog adni számukra a további működéshez. Mert akik ma őszintén, igazi értelemben antropozófusok, azokban majd erős indíték támad, hogy nemsokára újra visszatérjenek a Földre. Michael jövendölésében előre látjuk, hogy nagy számú antropozófus lélek fog ismét a Földre jönni a XX. század végén, hogy betetőzze azt, amit ma nagy erővel kell antropozófiai mozgalomként megalapoznunk. Ez legyen hát az antropozófusok indítéka: itt állok, az antropozófiai impulzus él bennem, amelyről felismerem, hogy valódi Michael-impulzus; várok és megfelelő antropozófiai munkával felkészítem magam a jelenben, hogy majd kihasználjam azt a rövid közbeeső időt, amely a XX. században éppen az antropozófus lelkeknek adatik meg haláluk és újabb születésük között, hogy visszatérjenek a XX. század végén, és ezt a mozgalmat már sokkal spirituálisabb erővel folytassák tovább. Felkészülök a XX. században a XXI. századba vezető új korszakra – mondja magának a valódi antropozófus lélek – mert sok a Földön a pusztító erő. A Föld kulturális és civilizációs élete dekadenciába fog süllyedni, ha az embereket nem ragadja meg a Michael-impulzus spiritualitása, és ha az emberek nem lesznek képesek újra felemelni azt, ami mára lehanyatlott az emberi civilizációban.
Felemelkedés akkor jöhet létre, ha vannak olyan őszinte antropozófus lelkek, akik ilyen módon akarják a spiritualitást a földi életbe belevinni. Ha nem akadnak ilyen lelkek, akkor továbbfolytatódik a hanyatlás. Akkor ez a világháború az összes rossz kísérőjelenségével együtt csak a még rosszabbnak lesz a kezdete. Mert az emberiség ma az előtt a nagy alternatíva előtt áll, hogy vagy az egész civilizáció a szakadékba zuhan, vagy az emberek felemelik a civilizációt a spiritualitás segítségével, és annak értelmében folytatják, ami a Krisztus-impulzus előtt haladó Michael- impulzus tartalma. Ezt akartam önöknek elmondani mostani látogatásomkor, kedves barátaim, és szeretném, ha mindez a lelkükben tovább hatna. Már sokszor elmondtam, amikor egy örvendetes együttlét után be kellett fejeznem azt, amit az előadás során megbeszéltünk és a mélyére hatoltunk: amikor az antropozófusok együtt vannak az életben, abban a karmájuk működését kell látniuk; ám ők akkor is együtt vannak, ha a fizikai térben távol kerülnek egymástól. Így annak jegyében maradjunk együtt mi is, ami csakis a szellemi szemük és fülük számára mutatkozhatott meg, amennyiben teljes komolysággal fogadták magunkba mindazt, amit szándékomban állt megosztani önökkel, és valóban megértették, amit ezen a három előadáson kifejtettem önöknek, kedves antropozófus barátaim.”
Rudolf Stener: A karmikus összefüggések ezoterikus vizsgálata VI. (GA240) – forrás: antropozofia.hu
